KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
10 éve
#5921
Liguska
Igazság szerint az ízére lennék kíváncsi, ami tudom, szubjektív, nade mégis azért jelent valamit, ha esetleg rögtön tömegek kezdenek el rikoltozni, hogy az borzasztó.

10 éve
#5920
Liguska
Lol.Hát egyben picit macerás lenne beletenni. :D

10 éve
#5919
Bojtika 3
Én mindenképpen felaprítva próbálnám.

10 éve
#5918
Liguska
Próbálta már valaki turmixba a kelkáposztát?

10 éve
#5917
Bojtika 3
Válasz mademoiselle #5913 számú posztjára
Fontosnak tartanám, hogy azzal kezdje: feljegyzi, de pontosan ám! -hogy mit és mennyit eszik most így normál esetben. (Inkább ne is számoljátok ki aznap, csak pár nap múlva, hogy tényleg ne befolyásolja semmi.)

Hadd jöjjön a döbbenet, hogy mi is a valóság.
A "szembesítés" után már könnyebb lesz.

10 éve
#5916
shinita 2 1
Válasz mademoiselle #5913 számú posztjára
Nem tudhatjuk, mi lesz, amikor én jóval visszafogottabban és főleg jobban ettem, egy hónapig nem történt semmi. Igaz, én eléggé stagnáló típus vagyok, rengeteg evéssel sem tudok gyorsan hízni.
2500 kalória viszont nem nagyon nagy mennyiség egy 177 centis, izmos embernek, nagy súlyfelesleggel pláne nem (azért az is növeli a kalóriaigényt). 2500 kalória nekem még mindig nem kifejezetten sok étel, s én 163 centis vagyok és most 68 kiló, életkorom 37 év, izmom nincs túl sok, de azért bizonyára akad az is a legalapabb szinten túl. 2500 kalória pont kellemes szintnek hangzik számomra, az még nem sok evés. Csak nem fogyok vele, pech :P Egy átlagos napon nem is igénylek feltétlenül annyit, bár meg tudnám enni könnyedén. Olykor viszont túlhaladom, mert roppant éhes vagyok, ha nem...
OK, nem akartam beleszólni, de nem tudtam megállni... A 176 centis, egyáltalán nem izmos párom is eszik 2500 kalóriát, az se tűnik soknak, nem nagyétű, de ennyi azért alap, az embernek kell energia. A fogyáshoz persze kevesebb kell, de azért az jár némi áldozattal.

10 éve
#5915
neonlicht
Elég jó esély van, hogy ne gyengüljön le, mivel 40 kg túlsúlynál, és nem túl radikális kalóriahiány mellett zsír fog lemenni. A vészreakció, amikor a szervezet elsődlegesen az izmot falja, vagy eszement éhezésnél, vagy csak úgy 20% testzsírtől lefele szokott bekövetkezni. Sok sikert!

10 éve
#5914
mademoiselle
Egyébként valamennyire nyilván izmos. Most 145 kg, az orvos szerint kb 40 kg feleslege van, ami azt jelzi, hogy van izma, mert amúgy nem olyan magas (177 cm). Mondjuk ez az izom nyilván nem fog mind megmaradni.

10 éve
#5913
mademoiselle
Na igen, csak félek, hogy ha már az elején túlságosan megszorítja - ami persze később rendben lesz, mert ez az egész tényleg nem olyan vészes -, akkor úgy érzi, hogy ez túl nagy lemondás. Első körben azt akarom neki megmutatni, hogy már kevés változtatással is érhet el eredményt, és hogy ez nem ördöngősség, viszont valami kiszámítható dolog.
Szerintem azt mondom neki, hogy legyen 2500 kezdetben, emellett heti 2x tervez eljárni úszni (ezt az elmúlt hónapokban kisebb-nagyobb rendszerességgel csinálta). Kezdetben úgyis több kiló megy le, mint amit a bázis jelez - nekem legalábbis ez a tapasztalatom -, szóval hátha. Ha meg rájön, hogy igazából ez a 2500 kcal nagyon nagy mennyiség (és szerintem rá fog), már nem lesz annyira ijesztő csökkenteni.

10 éve
#5911
neonlicht
Válasz mademoiselle #5909 számú posztjára
Nem kizárt, főleg, ha izmos is, nemcsak kövér. Amennyiben hájpacni, akkor azért becsapós a dolog, mert sajna a zsírszövet takarékosan működik, és igazából a zsírmentes tömegre számolt kalóriafogyasztásból kellene kiindulni, csak azért az macerás.
Ettől függetlenül jobb egy kicsit meredekebb bekezdés nagy súly esetén, amikor a vacak életmód frankón berögzült, hogy hamar legyen sikerélmény. Mindenki, aki diétába kezd, és nincs komoly fogyási tapasztalata korábbról, az igazából nem tudja kinek higgyen, és folyamatosan agyal, hogy hátha pont őrá nem vonatkozik a fizika. Ezért látnia kell, hogy tényleg működik, ami heti fél kilós fogyással nem fog megtörténni, mert előbb feladja.

10 éve
#5910
Bofy
Hitetelen:D:D
Férfi? Mert ez tényleg óriási mennyiség:). Amúgy nyilván lehet,ha kevesebb, mint amennyit eddig evett:)

10 éve
#5909
mademoiselle
Van egy ismerősöm, aki jelentős túlsúllyal küzd, viszont van benne valami nagy félelem és ellenállás a fogyás iránt. Szerintem attól fél, hogy túl nagy lemondással jár, illetve hogy neki nem fog sikerülni, és próbálom biztatni, hogy dehogynem. Az adatai alapján napi 2500-2700 kcal esetén is kb 0,6 kg-t fogyna hetente, és arra gondoltam, hogy először egy ilyen nagyobb mennyiségre állítom, hogy megmutassam, hogy a dolog nem áll lemondással, csak némi kontrollálással. A kérdésem az, hogy vajon ennyivel vajon tényleg fogyni fog???

10 éve
#5908
Bojtika 3
Tegnap sütöttem szotyis kenyeret a Lidlitől.

Jó a keverék, bár történt egy kis gikszer. Langyosítani akartam egy lábasban a lisztet, a kályhán...de kicsikét túl meleg lett. Pedig bele van keverve élesztő, kovász...
Hát azért összegyúrtam a megadott mennyiségű langyos vízzel, kicsit ragacsos lett.
Először nem kelt igazán, arra gondoltam, a felforrósodott liszt az oka. Ketté vettem a tésztát, két kis bagett-félét csináltam. Úgy egy kicsit még kelegetett, de igazán a sütőben lett szép!
Finom magvas. Bár zavarba ejtő a leírás, mert azt írja, hogy az első pihentetés után szórjuk a tetejére a napraforgómagot. Ugyanakkor csak a lisztbe keverve van mag, külön rászórni való nincs a csomagban. Hát csak úgy sült magának, szórás nélkül, de szép barna a tészta, és sok benne a mag.
Azért belül nem lett egyenletes egészen, kis sötétebb csík látszik a héja alatt körben, de az íze megvan.
Még csak a felét sütöttem meg, a következőnél vigyázok a hőfokkal. :-D

10 éve
#5907
Gonoszka1
Válasz Bofy #5905 számú posztjára
Azt szeretem a legjobban a rozsos-magvas zsemlét. Magamnak mindig azt veszek, a férjem nem annyira van oda érte (nem tudja mi a jó).

10 éve
#5906
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5903 számú posztjára
Már rendeltem a jóegészségtől! Érdekes, mert én amikor a lichennek utána néztem nem láttam, hogy gluténmentes étkezést javasol. Persze ez nem jelent semmit, mert a figyelmemet elkerülhette! És ezért iszom a zöld turmixot is, mert nagyon sokat remélek tőle, és reggelire nem kell semmilyen kenyérféle, mert ezt iszom!

10 éve
#5905
Bofy
Válasz Gonoszka1 #5904 számú posztjára
persze:)

10 éve
#5904
Gonoszka1
Válasz Bofy #5901 számú posztjára
A zsemlére gondolsz?

10 éve
#5903
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5900 számú posztjára
Tényleg nézz szét a joegeszseget.hu-ban. Ott gluténmentesre is rá lehet keresni, és jók az áraik. Még a futár is olcsó. Én sok mindent onnan rendelek.

10 éve
#5902
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5899 számú posztjára
Abból a szempontból jó, hogy amikor odamegyek akkor mindig soron kivül behív, nem kell órákig várni, mert van hogy időpontra is ha megy az ember dugig van a rendelő. De ez az orvosnő tényleg szuper rendes, ő szokott laborba küldeni, és tényleg megvizsgál, nem csak úgy hallomásból ír valamit!

10 éve
#5901
Bofy
Jobb a magos, mint az alacsony:P:D...

10 éve
#5900
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5897 számú posztjára
Nekem ilyesmit nem mondott a bőrgyógyászom. Csak gyógyszert adott, kenceficéket, és rendszeresen járok hozzá. De a pikkelysömörre sem mondta, hogy gluténmentesen étkezzek. Ettől függetlenül én gluténmentes tésztát szoktam venni. A zsemle pedig magos amit eszem.

10 éve
#5899
Bojtika 3
Ez rémes.

10 éve
#5898
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5895 számú posztjára
Nem a lichen az egy gyógyíthatatlan autoimmun betegség. Nem tudnak vele mit kezdeni, és kegyetlenül vacak. A pikkelysömör az más, azom is van, és arra valóban diprosaliot írtak fel kenegetésre, és megvigasztalt a bőrgyógyászom, hogy ez is gyógyíthatatlan. Csak a bőrgyógyászomhoz vagy 4 féle nyavajával járok. Már úgy fogad mintha haza mennék.

10 éve
#5897
Bojtika 3
Azt látom a neten, hogy a lichen-re gluténmentes étkezést javasolnak. Gondolom, már úgy is étkeztek, vagy nem?

10 éve
#5895
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5892 számú posztjára
Ilyesmi nekem is van, ki ekcémát ki sömört mond rá, mármint bőrgyógyászok. Lorinden, diprosalicot szoktak irni, meg fürdés csak hidrophil nonionic-kal. Próbáltam kék lukács pikkelystop kerémet is. most szíriai olivás szappant tesztelem.

10 éve
#5893
nemtabo
Válasz shinita #5889 számú posztjára
Megpróbálom majd.
A sütött kenyerem (kb. 40 dekás) egy hétig elég, naponta reggelire eszek 2 szelet pirítóst (20gr) és esetleg a makrélához. Most kezdtem sütni, a mai volt a 3. sütés, eddig csak vitamill teljes kiö. buzacsirával kenyérmixből. A következő receptes lesz, ha találok a géphez vmi jót.

10 éve
#5892
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5890 számú posztjára
Hát az enyém nem a sporttól az tuti. A Keresztanyám férje azt mondta (ő orvos volt csak már nyugdíjas), hogy ha rosszul vagyok akkor hívjak ügyeletet, a húgom anyósa pedig 42-es pulzussal pészmékert kapott. És most engem is riogatnak, mert szédelgek meg ilyenek. Csak azt győzzem kivárni mire orvoshoz kerülök, mert a nővérke is azt mondta a rendelőben, hogy ez nagyon nem jó!
Én szteroidos kenceficét a lichenem tüneteire kapok, de mondhatom, hogy nem sokat ér! És az allergiámra, de az nem rendzseres, csak ha kijön rajtam.


10 éve
#5891
ubulne 192
Válasz nemtabo #5886 számú posztjára
(Az hogy te ehesnek erzed-e magad illetve a szervezeted ehezik-e nem feltetlenul fedi egymast...)

10 éve
#5890
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5887 számú posztjára
Nem szedtem csak az asztmára (szteroidos turbuhalert) gyógyszert, és nem is adtak semmit. Azt mondták, semmi bajom, a sporttól ilyen.

10 éve
#5889
shinita 2 1
Válasz nemtabo #5877 számú posztjára
De a zöld a természet és a remény színe, nagyon rendes kis szín :) Bár nekem turmixban még az általam leginkább utált szín, a rózsaszín is tetszik (amikor bogyós gyümölcsöket is szórok a gyümölcsturmixomba). Csak ételben viselem el, de ott szép még az is, főleg, ha finom.
De valóban nem a szín számít :)
Nekem inkább az íz, nagyon remélem, hogy holnap élvezhetőt fogok összehozni Bofy és Gonoszka útmutatása alapján :D Megkóstoltatom a párommal is, aki már most előadta, hogy még meg se fogja inni, már roppant éhes lesz tőle... Való igaz, őt még nálam is nehezebb jóllakatni, a turmix pedig teljesen esélytelen. A teljes adag, 25 dekás magkenyeremre (1200 kalória) is nézni szokott, hogy neki abból SOK kell, azt ő nem tudja beosztani... Nekem megy. De most sütött az új sütőben egy helyes kiscipót, az 4000 kalória fölött van (80 dekás, sűrűnek nevezhető :)), az kitart egy ideig, elvégre mást is eszik és nem olyan nagyétű... Nekem azért sokkal egyszerűbb, bár ő sem problémázik, főz magának (s nekem) rendesen :)

A betegségekhez nem értek, úgyhogy azt csupán részvéttel olvastam :(

10 éve
#5887
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5885 számú posztjára
És kaptál valamilyen gyógyszert, vagy az addig szedett gyógyszereiden állítottak?

10 éve
#5886
nemtabo
Válasz ubulne #5884 számú posztjára
Nem most nem. Semmi gond, segíteni akartál. úgy érzem, hogy most agyban hangolódtam rá, és nem is vagyok éhes.

10 éve
#5885
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5883 számú posztjára
Azt mondta sportszív. De szemrehányóan, mintha nekem azt tudni kellett volna. Utána olvasgattam, hogy a magyar bajnok Zerge 38-es pulzussal bírt.
Csináltak egy 12 elvezetéses ekg-t és egy ultrahangot.

10 éve
#5884
ubulne 192
Válasz nemtabo #5873 számú posztjára
Tehat amiota az 1000 kcal-as dietat csinalod, nem jarsz a dokihoz. Na, abbahagyom a teman rugozast, megegyszer elnezest. Azt azert tartsd eszben, hogy ilyen merteku huzamosabb ehezes az egeszseges anyagcseret es hormonhaztartast is megborithatja... Remelem nalad nem okoz semmi tovabbi gebaszt. Sok sikert mindenesetre!

10 éve
#5883
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5877 számú posztjára
És a kardiológus mit mondott? Ezt azért kérdezem, mert az enyém ma reggel 47 volt, és az már nagyon jó, ha 50-51! A körzetim meghalt, és még mindig várunk az új orvosra. A beutalóval meg hónapokat kell várnom mire bejutok!

A turmixot pedig szépen meg kell inni, és nem nézegetni! Különben is a zöld egy szép szín, gondolj egy szép virágos rétre amikor készíted!

10 éve
#5880
Bojtika 3
Hagyd benne a kanalat... :-D

10 éve
#5879
nemtabo
Válasz Bojtika #5878 számú posztjára
Könnyű azt mondani! Na majd kiszúrom a szemeimet. Banánt nem tennék bele, azt a zorvos is mellőzni kérte. Almát sokat eszem és narancsot. Saláta, petrezselyem zöldje, zeller zöldje, reteklevél, céklalevél nem tűnik lehetetlennek. Na majd kimenők a piacra és veszék ilyeneket.

10 éve
#5878
Bojtika 3
Nem nézni!!! Inni!!! :-D

10 éve
#5877
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5875 számú posztjára
Szinte mindennap eszek vegyes zöldség köretet ls gyakran salátát, az nem elég? Utána nézek ennek a zöld izének.
Ha edzettségem még nem is a régi , de a pulzusom kezd sport üzemmódra állni, 60 fülé nem nagyon megy nyugalomba. A nagy edzett időszakban elmentem kardiológushoz, mert 50 körüli volt.
Jajjjjjjjj Bofy, már a színe is rémítő!!

10 éve
#5876
10 éve
#5875
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5870 számú posztjára
Igen pozítivan kell felfogni! Nekem is ezer féle bajom van az autoimmun betegségektől kezdve, a magas vérnyomás, szívbaj, keringés stb. De én is próbálom pozítivan felfogni, és erősen próbálkozom! Én azt mondom Neked, hogy mégiscsak próbáld ki a zöld turmixot, aztán ha nem válik be nem iszod!

10 éve
#5873
nemtabo
Válasz ubulne #5869 számú posztjára
Összel voltam utoljára, aztán mentem az endokrin dokihoz. A lipidológussal 3 havonta randiztunk, tehát ha mondott vmit, akkor 3 hónap mulva találkoztunk. Annyit hozzátennék, hogy 1994 körül diagnosztizálták a lipidaemiát, tehát elvileg tisztában voltam azóta, hogy mi lenne a jó. Jan 4-én kezdtem azóta -6kg, de mindennnap 1000kcal-át biciklizek. A pajzsmirigyem Hashimotózik, hol alul, hol túlműködik, t3 és t4 viszonylagos értéken belüliséget mutat.
Spenot, soska, kelbimbó SOHA!

10 éve
#5872
Bofy
Válasz nemtabo #5870 számú posztjára
Pedig ha anyagcsere bajok vannak, tényleg próbálj rá a turmixra. léccilécci

10 éve
#5871
Bofy
Jááj, ember, kijutott a jóból. De fix keretet állíts be akkor, nem kell, hogy ez az alig keret még kevesebb legyen.
A mirelit kelbimbó is jó anyag, sok fokhagymával, párolt csirkével/pulykával :)

10 éve
#5870
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5867 számú posztjára
Ezek összefüggenek, és ezekkel a magas vérnyomás is. Mind vmiféle anyagcsere gonddal előjövő túlsúllyal függ össze.
Most elszánt vagyok, és remélem a pajzsmirigy sem szól bele az életmódváltásomba. Leszoktam a cigiről is vagy 6-7 éve, ez sem lesz nehezebb. 6kg már lement, még egyszer ennyit kell minimum lenyomni.

10 éve
#5869
ubulne 192
Válasz nemtabo #5864 számú posztjára
Ne haragudj, nem ertem. Szoval jartal a neves diabetologushoz, aki 1000 kcal-as dietat irt elo. Azt is mondta, meddig kell folytatnod ezt? Mikor volt ez? Akkor nagyobb volt a tulsulyod? Miota tartod ezt az 1000 kcal-as etrendet? Amiket lentebb irtal rossz vereredmenyek, azok friss adatok? A pajzsmirigyed alulmukodik? Bocsanat a sok kerdesert...

10 éve
#5868
Bojtika 3
A meniscus-műtét ismerős, a férjemnek is volt.
Neki elég problémás maradt a térde, persze a műtét már elég régen volt, azóta irdatlan nagyot fejlődött a sebészet.

10 éve
#5867
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5864 számú posztjára
Te is meg vagy áldva a betegségeiddel! Nem könnyű így, de valahogy meg kell oldani (magamnak is ilyeneket mondok).

10 éve
#5866
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5863 számú posztjára
Szoktam bolti salátamixeket venni és joghurttal enni.
A bajokat tetézi mindkét térdem meniscusait műtötték, szakadoznak, és ebben a túlsúly is közrejátszik.
Nem szoktam éhes lenni, talán csak estefelé, akkor narancsos tictac-ot szopogatok.

10 éve
#5864
nemtabo
Válasz ubulne #5859 számú posztjára
Igen, neves diabetológus és lipidológus. Most nem járok hozzá mert a pajzsmirigyem rendezi endokrinológus. 3 havonta jártam hozzá és 1000kcal-át írt elő, de sajna a pajzsmirigygond mellett nem lehet ilyesmit tartani.

10 éve
#5863
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5862 számú posztjára
Nem kell spenóttal készíteni! Lehet rukkolával, madár salátával, fejes salátával, sérgarépa zöldjével, zellerzölddel, petrezselyemmel, céklalevéllel, reteklevéllel stb.

10 éve
#5862
nemtabo
Válasz Gonoszka1 #5856 számú posztjára
Na ettől a zöld izétől csökkenne a súlyom, mert automatikus bulémia lenne urrá rajtam a spenóttól. A reggelim 2 szelet sütött kenyerem, kokuszolajjal picit lekenve és temérdek fokhagyma vagy fokhagymakrém.
Szeletelt pulykamellet szoktam kb. 20dkg-ot sütni zöldségkörettel. Gyártott joghurtomat mindennap eszem, most chia maggal. És gojit próbálom most, hogy örökké éljek. Rengeteg roibos (tejszínes-karamelles, ALDI) teát iszok.

10 éve
#5861
Bojtika 3
Válasz bmati #5857 számú posztjára
Igazad van, csak ha valaki sok kávét iszik, az azért ne számítson folyadéknak.

Emlékszel? Régebben találtam egy képet a neten: mérleges retyó volt, komolyan! (Amerika, persze)...Nincs az messze, hogy mérjük a "kulát" is... :)))

10 éve
#5860
Gonoszka1
Válasz Bofy #5858 számú posztjára
De jó, hogy így megnevettetsz! Egyébként én akkor szoktam le arról, hogy férjjel hozassak bármit is, amikor egyszer leküldtem tejfölért, és tejet hozott (poharast). Én meg nagy naivan kinyitom, és az egész végig ömlik rajtam. Na azóta csak wc papír, ásványvíz ügyében küldöm!

10 éve
#5859
ubulne 192
Válasz nemtabo #5852 számú posztjára
Na, elnezest, hogy ugy kirohantam az orvosod ellen, de nekem akkor is furcsa, hogy relative hosszutavon 1000 kcal-as etrendet irt elo. Ezert is zuhan a sulyod, mert ez iszonyu keves. Bar nem vagyok orvos, de ugy tudom, hogy amikor ilyen nagyon alacsony kalorias etrendet eloirnak gyors fogyasra, akkor azt igen limitalt idotartamban, par heten keresztul kell csak tartani, utana valami elhetobbre, de meg mindig fogyokurasra atterni. Egyebkent te bizol az orvosodban? Nincs esetleg lehetoseg egy masikat is megkerdezni, hogy mi a velemenye? Kerdezted azt is, hogy miert csokken a kaloriakereted, hat mert csokken a sulyod, es a rendszer a fogyasi utemet akarja fenntartani es csokkenti a keretet. Adj meg fix keretet a celbeallitasnal (vagy akar asszem a fooldalon) es akkor nem csokken majd ahogy felviszed a csokkeno sulyodat. A fogyasi celdatumot mi alapjan allitottad be? Ezt is az orvos mondta, hogy marciusra le kell fogyjal?

10 éve
#5858
Bofy
Férj hozott kígyóubit. Felcslla a szemem, tapsikolok, mondom de jóóóó...hoztál paradicsomot is? "Azt mondtad, hogy azt mégse hozzak" dó...
Hozzá teszem, azt sem mondtam, hogy ubit hozzon, azt meg pláne nem, hogy paradicsom mégsem kell:D...férfiak:D:D

10 éve
#5857
bmati 279
Válasz Bojtika #5827 számú posztjára
Mindenki mást mond.
Én amondó vagyok, hogy annak számít, mert bár tényleg vízhajtó hatású, de így is több folyadékhoz jutsz, mint amennyit veszítesz vele. Ugyanez igaz a teára is. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a vízen kívül mindennek van kalóriaértéke, szóval a tej és a leves is folyadék, csak nagy a kalóriaértéke. :P
A gyümölcsök már azért érdekesebbek, mert azoknak is elég jelentős víztartalma van, úgyhogy ott közelítő értéket lehet írni. A példa kedvéért: eszel pár nagyobb szelet dinnyét, ami ugye elvileg étel, aminek kalóriatartalma van, ami igaz is, ezért el kell számolni, de a folyadékbevitelhez is hozzá kell írni, mert nem hiába látogatod utána a mellékhelyiséget.
A vesebetegeknek alapból másképpen kell hozzáállni ezekhez, úgyhogy számomra ez nem mérvadó.
A másik dolog a rost, annak egy része is kijön belőled, illetve az ételek egy része is, de mégsem méred le a székletedet, hogy kivond a kalóriatartalmat abból, ami kijött. :D
Amúgy akkor is veszítesz folyadékot. Állagtól függően lehet a víztartalom 10-95%, ha jól emlékszem. :P

10 éve
#5856
Gonoszka1
Válasz nemtabo #5852 számú posztjára
A zöld turmix ha ügyesen csinálod (spenót, kígyóubi, paradicsom, csipet só, víz), mindössze 9-10 kalória 100 gramm! És reggelire, tízóraira ha megiszod jól telít, és még csak kb 50 kalóriánál jársz. A gyümölcsös kicsit több kalória, de az sem vészes!

10 éve
#5855
Bojtika 3
Nézegess kicsit a Jóegészséget.hu oldalon.
Sok mindent találhatsz, különféle liszteket is.
De javaslom például a kölest, ami gluténmentes, és a rizzsel azonosan készíthető, csak kiadósabb, mert több vizet/folyadékot vesz fel.

10 éve
#5854
neonlicht
Ha napi 35 dkg pulykamellet veszünk, az 2, esetleg 3 étkezésre is elég, a teljes fehérjeszükségletedet fedezi, és a kalóriakereted felét sem meríti ki. Már ha bírod a kevéssé változatos kajálást. Általában azok mondják, hogy nem bírnák, akik sose próbálták. És még van bő 500 kalóriád, ami abszolút akármiből összerakható és változatosságot biztosíthatsz általa. Ebben a formában proteinpor, meg glutén se kellene.

10 éve
#5853
Bofy
Jáááj, lőjjél tk. tönköly lisztet, meg zabkorpát, abból nagyon fini kenyereket lehet sütögetni:). Teccsóban van a szarvasi liszt, az nagyon jó, és ahhoz képest, hogy teljes kiőrlésű, nagyon puha lesz belőle a kenyér.
Pont makrélát uzsiztam az imént (csak megjegyzem:D)
A 3 óránkénkénti nem élhetőbb? És akkor nem annyira csipegetős:). Nem próbálod ki a zöld turmixot?:D:D Gonoszkával rá vagyunk kattanva, boldog boldogtalannak ajánlgatjuk:D
Ha érdekelnek zabkorpás receptek (csupa jóféle hozzávalóval), van egy blogom, ott gyűjtögetem őket. ( www.zabirodalom.blogspot.hu )

10 éve
#5852
nemtabo
Most álltam már át a kókuszolajra. 100 éve graham vagy rozsoskenyeret eszek. Most vettem kenyérsütőt, vitamill teljes kiörlésű liszttel sütögetek. A makréla kifejezetten trigliceridet csökkent és a mozgás fontos. Sajna astmam is van, ezért a nyári 2 órás váci tekerések (50km) elmaradtak a tüdőgyógyász kiakadt, hogy a kánikulába ccangázok. Pulykát sokat eszek, mindent abból csinálok. Sok alma, narancs fogy.
Orvos mondta a 2 oránként eszegetést és 100kc-át.

10 éve
#5851
neonlicht
Hello, na ez lett volna a kérdés, hogy a sztatinokat hogy bírod, de akkor sehogy.
Az 1000 kalória honnan jön, orvos írta elő?
A glutén egy nagy kérdés, van aki szerint maga a halál, de sokan bírják, például a Norbi süti fogyasztók. Hogy kalória? Minden fehérje kalória is, ez már csak így megy. Viszont térfogatot is ad, étvágyat meg csökkent némileg.
Ha sportolsz, akkor a fehérjebevitelt érdemes 1g/tkkg fölé, esetedben 88g fölé vinni. Szerintem akkor is, ha nem sportolsz.
Érdemes egy 4kg- os dobozba beruházni, kb 12ezer ft. Zabpehely proteinporral kiváló reggeli és a koleszterinszintet is lejjebb viszi.

10 éve
#5850
Bofy
Ahha, akkor azért akarnak hirtelen leapasztani, mert rém magasak az értékeid, ami alacsonyabb súlyra helyre áll.
Búzasikér a ch tartalmat tudja csökkenteni, de végül is az Nálad mindegy. Mondjuk abból kevés kell, állományjavítja a tk. kenyereket, főleg amelyikbe sok a korpa. Én használom bőszen.
Próbáld ki a kókuszzsírt, azt elvileg azonnal égeti a szervezet, és nem raktározza. Viszont ha ennyire alacsony a kereted, biciklizéssel ne nagyon terheld össze magad, majd ha lefogytál, és súlyt tartasz, mert azt veszed észre, hogy felbuksz, és nem lesz rendes üteme a fogyásnak sem.
Sok sok sok párolt zöldség, sovi hús, tk. lisztből készült dolgok, zabkorpa.

10 éve
#5849
nemtabo
45 év,165cm, 88kg (jan 4) felől most 82kg-nál, hímnemű egyed. nézegettem a sikért, meg egyéb fehérjekészítményt, de sok kalória is van bennük. Most chia magot eszegetek, abban is van.

10 éve
#5848
nemtabo
Válasz Bofy #5845 számú posztjára
A koleszterint általában okés, a másik várzsír a trilicerid 1,7 helyett 6-8, annak ellenére, hogy 100 éve nem eszek sertést, steviát használok, és nem falok. A gyógyszerre a kreatinkinázom 6000 lesz (150-ig jó). amikor lementem 75 kg-ra és majd minden nap 50km-t tekertem, akkor 1,5 lett.

10 éve
#5847
Bofy
Fehérje ha nem jön össze, vegyél valami jó kis fehérjekészítményt. Jönnek majd akik vágják, még én is csak tervezem a vásárlását...na azzal tudod azt kiegészíteni.
Leírod a súlyod, magasságod, nemed, korod?:)

10 éve
#5846
nemtabo
Válasz Bofy #5844 számú posztjára
Nem éhezem most. A fehérje szokott gázos lenni, mert azt nehéz elérni simán is, ráadásul a bicajozásra még emeli is. A többi rendben, és nagyon ritkán megy 1000 fölé.

10 éve
#5845
Bofy
Mi ez, magas koleszterin? Nem vagyok valami agy latinból:D:D
De lehet, ha zsírszegény micsudikat eszel, akkor nem kell az az 1000, hanem egy normálisan tartható keret is elég, nem? Mit mondott, miért ennyire alacsony?

10 éve
#5844
Bofy
No, pont ezt írtam felül, hogy lehet, hogy jó oka van ennek az 1000 kcal-nak. Tehát, kell találni egy olyan menüt, amivel jól laksz, és max egy kicsit léped csak át.

10 éve
#5843
Gonoszka1
Válasz Bofy #5841 számú posztjára
Nem kell itten kérem éhezni! Bár én ma bűnöztem, mert a Herbában vettünk tönkölykekszet, és most ettem belőle. Én nagyon szeretem azt a kekszet! Olyan jó ropogós, és finom!

10 éve
#5842
nemtabo
Itt lennék az rossz 1000 kalóriás. Ezt javasolták 2 óránkénti apró evésekkel. 6-8 körüli triglicerid (2b typ. hyperlipoprotemia) jártam dokihoz.

10 éve
#5841
Bofy
Persze, tökéletes:). És úgy, hogy uzsira eszek megint rendesen, nem csak elrágok egy almát, így aztán még jól is vagyok lakva egész reggelig:)

10 éve
#5840
Gonoszka1
Válasz Bofy #5839 számú posztjára
Akkor az 450 kalória! Az sem vészes, sőt kifejezetten jó! Majd várom nagyon a receptet holnap!

10 éve
#5839
Bofy
30 deka egy szelet, és 6 napi adag. Még így is nagyon jó vagyok, uzsira lakoma lesz:D:D

10 éve
#5838
Gonoszka1
Válasz Bofy #5837 számú posztjára
Az jó! És 150 kalória még nem vészes! Ha 25 dekát megeszel belőle, akkor még csak 375 kalóriánál jársz! És a levegőt nem lehet megfőzni, vagy megsütni! Tudom az lenne az ideális, mert az nulla kalória, bár ebben a légszennyezett világban lehet, hogy ez sem igaz!

10 éve
#5837
Bofy
Válasz Gonoszka1 #5836 számú posztjára
:D:D

Jajj, Te. Megcsináltam ezt a langallót. Majd holnap felviszem. Olyan lett, mint egy egysoros lasagne, besamel nélkül. 150 kcal lett 100 grammja, de van benne fél kiló darált pulyka, így azért nem csoda. De nagyon finom:)

10 éve
#5836
Gonoszka1
Válasz Bofy #5835 számú posztjára
Én tudod, hogy ezekhez a dolgokhoz olyan vagyok mint tyúk az ABC-hez. Így most sok mindent nem értettem, csak azt, hogy a bázisunk nélkül is ellennél, de hogy milyen programmról beszélsz, na arról gőzöm sincs! És hogy azért hiányoznánk, amit nagy megtiszteltetésnek veszek, és azt hiszem mindannyiunk nevében köszönhetem!

10 éve
#5835
Bofy
Csináltam magamnak egy excelt..meg kaptam is, csak n ahhó hülye vagyok:D. Na a lényeg, hogy ha a bázis megadja magát, akkor is van már programom, ami számol elpárolgást, meg mindenfélét, és elég jól feltöltöttem az étellistát is (bár azt mindig ki kell keresgélni). Viszont a fórum hiányozna. Bár vannak emberek, akiktől lefárad az agyam:D:D...de tán még az is hiányozna:D:D

10 éve
#5834
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5833 számú posztjára
Ez így van. Valamit ki kellene találni, hogy a bázist életbe lehessen tartani, és emellett még fejlődhessen is. Már egyre többen használják, és mi lesz ha egyszercsak már nem bírja a tömeges használatot, és megint nem tudjuk használni?! Az nekem maga lenne a katasztrófa! Én már teljesen függőségben vagyok tőle!!!

10 éve
#5833
jancsoreka 55 33
Válasz Gonoszka1 #5829 számú posztjára
Bennem is ez motoz már lassan hetek óta. Hogy annyi mindent köszönhetek a Bázisnak, nem hiszem el, hogy nem lehetne jobban marketingelni, mikor annyira jó, hogy szerintem orvosok is nyugodtan ajánlhatnák... :)

10 éve
#5832
Bofy
Monnyuk van abban valami, amit Dzsuliusz mond. Nyilván a Bázisnak kéne perkálni azért a pilos zsírszegénynek, hogy rárakja a nevét.

10 éve
#5831
julius26
Bojtika, ezzel az a baj (szerintem), hogy ez nem megy olyan simán. Vagy gerillamódszerrel telecimkézzük a boltokat, de azzal sem megy sokra. Szóval amennyire sejtem a dolgokat, vagy valaki előállít valamit (pl. Norbi) és eladja a már bejáratott márkanévvel, vagy megkeresnek ismert embereket, stb... adott gyártók és pénzt adnak azért, hogy rátegyék a termékre a nevüket (ebben lenne üzlet, de ez nem tudom mennyire megvalósítható), vagy te próbálsz meg gyártókat megkeresni, hogy tegyenek rá, de ezért a végén még tőled fognak pénzt kérni (ha egyáltalán megengedik).

10 éve
#5830
Bofy
Én a könyvben nagyon nyomatom a bázist:D:D...mondjuk más tészta a forgalomba kerülés akadozása..de nyomatom:D:D:D
Amúgy ha a celebek ajánlhatnak, akkor mi is ajánlhatunk:D:D


10 éve
#5829
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5828 számú posztjára
Ez szerintem nagyon jó ötlet! Ha belegondolsz, hogy már mások is ezt megcsinálták a zsebük megtöméséhez, a bázisunk fenntartásához miért ne próbálhatnánk meg? Csak a kérdés, hogy hogyan kellene elkezdeni, kihez kellene ez ügyben fordulni, mert ehhez reklám is kell!

10 éve
#5828
Bojtika 3
Gyerekek, nem is tudom...
Valami olyasmi motoszkál a fejemben, hogy Bázisunk megsegítése céljából mit lehetne tenni.
Nem értek a marketinghez (sem), csak feldobom a témát, hátha tudtok hozzátenni valamit.

Mi lenne, ha létezne egy felirat egyes árucikkeken: A Kalóriabázis ajánlásával!
Arra lehetne rátenni, amit teszteltünk és jónak találtunk.
Ilyesmivel nem lehetne pénzt keresni a Bázisnak?

10 éve
#5827
Bojtika 3
Bmati, én úgy tudom, hogy a kávé nem számít folyadéknak, a vízhajtó hatása miatt.
Elvileg a normál erősségű, élénkítő tea sem.
Rákerestem, és hozom is a tanulságos, szakértői cikket. A végén jó kis felsorolás van, kinek mennyi a folyadékszükséglete.

http://www.vesebetegseg.hu/terapiak/dializis_fajtai/folyadekpotlas_mennyi_mi_mennyi.html

10 éve
#5826
bmati 279
Válasz imipapa #5824 számú posztjára
Szerintem az elején 1-2 liter is elég lesz belőle, még az is veszélyes lehet. :)
Pláne ha még egy kis zöld tea, kávé, meg nagyobb mennyiségű tej is befigyel aznap. :D
Amúgy a levest, a tejet, teát, kávét is be lehet számolni folyadéknak. Most így soknak tűnhet az 5 liter, de pár hét múlva teljesen másképpen fogod érezni. A víz segít az éhséget kordában tartani, illetve az izmokat hidratálja, a zsírok bontásánál is szerepe van, oldja a méreganyagokat is. :)

10 éve
#5825
Bojtika 3
De az nem elég a trafikig... :-D

10 éve
#5824
imipapa
Húha, ha azt az 5 litert felszippantom a Bofy turmixára, akkor csak kartávolságra merészkedhetek a wc-től! :)

10 éve
#5823
bmati 279
Válasz imipapa #5815 számú posztjára
Folyadékból a te súlyoddal nyugodtan mehet az 5 liter minimum, aztán ha 100 alá mész, akkor csökkentheted 10 kg-onként fél literrel. Az is segít a méregtelenítésben és a fogyásban is. :)
A fogyás mértéke pedig inkább 0,4-0,5 kg között legyen hetente.

10 éve
#5822
Bofy
Imipapa. Neten gúglizz rá a zöld turmixra. Én is, aki egy éve rosthuszárkodik, és egybeforrtam az utifűmaghéjjal, meglepődtem, hogy még volt minek kipucolódnia. Adj neki 1 hetet:).
Számolgatással és teljeskiőrléssel rèvbe fogsz érni:).

10 éve
#5821
Bojtika 3
Oké, kellemes időtöltést!

10 éve
#5820
imipapa
Válasz Bojtika #5819 számú posztjára
Nagyon köszönöm mindenkinek, most elindulok felfedezni az oldalt, ha valami gond lesz, kérdezek!

10 éve
#5819
Bojtika 3
Imipapa, Isten hozott körünkben! Segítünk, csak szólj!!!

10 éve
#5818
imipapa
Válasz Gonoszka1 #5816 számú posztjára
Értem, köszönöm a tanácsokat, igyekszem megfogadni, végül is én már a stagnálásnak is örülnék, nem hogy a -0,4-nek! Belevágok!

10 éve
#5817
Bojtika 3
Válasz imipapa #5814 számú posztjára
Nehogy nekem itt visszaszokj!
Mi az, amit ezekben a hetekben jobban ettél, mint azelőtt?

10 éve
#5816
Gonoszka1
Válasz imipapa #5815 számú posztjára
A 0,6 kiló szerintem sok, mert Neked "csak" 12 kilótól kell megszabadulnod! Szerintem elég lenne a 0,3-0,4 kiló hetente, és azt a kalóriát kellene megenned! És figyelni a fehérje-szénhidrát-zsír arányt! És a vizet is inkább egy kicsit feljebb tornázni.

10 éve
#5815
imipapa
Válasz Gonoszka1 #5813 számú posztjára
A heti 0,6-nak állt be. Igen, betartom az alapokat, igyekszem majd kimeríteni a keretet, sőt, inkább kicsit túllépni és visszamozogni. A folyadék alsóhangon két liter.

10 éve
#5814
imipapa
Válasz Bojtika #5809 számú posztjára
Úgy gondolom, hogy most már csak a kaja maradhatott az oka, ezért kezdetem el keresgélni végső elkeseredésemben és megtaláltam ezt az oldalt. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom, adok magamnak egy hónapot és ha nem sikerül ez alatt legalább két kilót leadnom, akkor elkezdem a visszaszokást, hátha azzal... Nem örülnék neki, már abban a stádiumban vagyok, hogy zavar a cigifüst... Nem voltam sosem anorexiás, 182 centi vagyok és én a 90-95 kg között éreztem a legjobban magam mindig, most meg már lassan 108 vagyok...

10 éve
#5813
Gonoszka1
Válasz imipapa #5811 számú posztjára
Mennyit állítottál be heti fogyásnak? Ez fontos! És azt a 12 kilót szeretnéd lefogyni? Ez is fontos! A bázis által kiszámolt kalóriát pedig le kell enni, mert különben a tested el kezd tartalékolni, és annak legjobb esetben is stagnálás a vége, meg az hogy újra cigizni akarsz!!! Én mennyi az elfogysztott folyadékod naponta? Ez is fontos!

10 éve
#5812
Gonoszka1
Válasz imipapa #5808 számú posztjára
Persze! Mi Bofyval most esküszünk a zöld turmixra! Reggel, délelőtt zöld turmix, és aztán déltől ehetünk a kalóriakeretnek megfelelően. Figyelni kell a fehérje-szénhidrát-zsír arányt is!

10 éve
#5811
imipapa
Válasz Gonoszka1 #5806 számú posztjára
Igen, nagyon sok, és a legrosszabbul az esett, amikor a kemény mozgás ellenére is egyre többet mutat a mérleg... Ahogy beállítottam, olyan kicsivel 2000 alatt vagyok naponta, és istenigazából nem is nagyon használom ki, ahogy elnézem.

10 éve
#5810
Gonoszka1
Válasz imipapa #5807 számú posztjára
Ez már nagyon régen volt, és én soha nem voltam egy nádszál, és akkor nem nagyon foglalkoztam még ezzel. Persze fogyóztam én egész életemben, de az összefüggésében nem figyeltem meg.

10 éve
#5809
Bojtika 3
Én már két és fél éve leszoktam. Nemcsak azért híztam meg, de végül 25 kg plusz keletkezett rajtam, amit már leadtam.
Ráadásul nem vagyok már húsz éves, és nagyon inaktív volt az életmódom, nekem az izomzatom is kezdett már leépülni, onnan jöttem vissza.
Tegnap is különösebb megerőltetés nélkül jóízű itthoni edzésen átmozgattam magam, 80 percen át.

Mi a kérdésed?

Az én kérdéseim: mi a napi aktivitásod a küzdősporton kívül? Mi lehet az oka szerinted a hízásodnak?

10 éve
#5808
imipapa
Válasz Gonoszka1 #5806 számú posztjára
Értem. És mennyi ideig tartson a pucolás? És az mehet együtt az itteni számolgatással, ugye?

10 éve
#5807
imipapa
Válasz Gonoszka1 #5800 számú posztjára
Én is pont ennyit szívtam már. Nálad mennyi jött fel utána? Vagy jött egyáltalán?

10 éve
#5806
Gonoszka1
Válasz imipapa #5803 számú posztjára
Bofynak igaza van, mert a sok mérget ki kellene pucolni a testedből! Két hónap alatt nagyon sok 12 kiló! Mire állítottad be a fogyásod ütemét? Mennyi a kalóriakereted? Mennyi folyadékot iszol? Gondolom ettől a 12 kilótól szeretnél megszabadulni?

10 éve
#5805
imipapa
Válasz Bofy #5804 számú posztjára
Á, amióta letettem, nyomom a salaktalanítást hétvégente, meg amikor itthon vagyok. Kipucol rendesen minden, aztán mégsem haladok semmire.

10 éve
#5804
Bofy
Mondom én, egy alapos méregtelenítés kell ide:)

10 éve
#5803
imipapa
Válasz Gonoszka1 #5799 számú posztjára
Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
Szóval a probléma, hogy leszokás után, két hónap alatt +12 kiló. Ráadásul az utolsó harmada úgy, hogy heti három órát küzdősportra járok.

10 éve
#5802
Gonoszka1
Válasz imipapa #5798 számú posztjára
Azt nagyon rosszul tennéd! És miért akarsz visszaszokni?

10 éve
#5801
Bofy
Trend?Milyen trend?
Dehogy szoksz. Most páran röhögni fognak, de kezdd el inni a zöld turmixot :). Kicsit kinyomja belőled a méreganyagokat, és úgy könnyebben veszed az akadályt:)

10 éve
#5800
Gonoszka1
Válasz Bofy #5797 számú posztjára
Ne is mond! Én anno napi két dobozzal elszívtam! Ma már el sem hiszem, hogy ilyesmire vetemedtem annak idején! Nem elég a légszennyezettség, még én is rongáltam keményen a tüdőmet!

10 éve
#5799
Gonoszka1
Válasz imipapa #5796 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek körünkben! Ilyen topik kifejezetten nincs, de van kötetlen csevegés, illetve nem a topik fegyelmünkről vagyunk híresek! Gyakorlatilag minden topikban találhatsz mindenféle témáról hozzászólásokat, mert ha egy téma elkanyarodik az eredeti témáról akkor is már ott maradunk. Érdemes kicsit visszaolvasgatni, és ha van valami kérdésed vagy problémád akkor szívesen segítünk, meghallgatunk!

10 éve
#5798
imipapa
Válasz Bofy #5797 számú posztjára
Értem. Mikor fordul meg a trend? Sajna én már a visszaszokást fontolgatom...:(

10 éve
#5797
Bofy
Szia:)..itt bagóztunk egy páran:)

10 éve
#5796
imipapa
Sziasztok!
Új vagyok még az oldalon, ezért érdeklődnék, hogy van olyan topic, ahol azok osztják meg a fogyással kapcsolatos tapasztalataikat, akik leszoktak a cigiről? Nem akarok olyanokat kérdezgetni, amiről esetleg már volt szó. Előre is köszönöm a segítséget!

10 éve
#5795
Bojtika 3
Nem akarsz inkább riszálni? :-D

http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA


10 éve
#5794
palveva3
Jaj, de sok bajom van. :D
9 grammal, gondolom ez nem túl sok. Ha mégsem tudom kiheverni estig, taposok kicsit. :)

10 éve
#5793
Bojtika 3
Válasz palveva3 #5791 számú posztjára
Ha nem sokkal léped túl, akkor oda se neki.
Esetleg, ha bosszant, akkor kicsit változtass a mennyiségeken.
Vagy csinálj meg egy 10 perces valamit... :-D

10 éve
#5792
Bofy
Lehet kicsit sok volt neki a víz, nem duzzadt eleget, és nem lobogott eléggé a víz. Ezt a nokedlit könnyű elgányolni. Majd csinálok egy javítást búzasikérrel keverve, úgy sokkal jobb lesz.

10 éve
#5791
palveva3
Elkészült a nokedli zabkorpából. Hát, lehet én vagyok béna, de ez úgy ahogy van szétesett. Olyan kásaszerű lett az állaga. Meg fogom enni így is.
Most viszont az a gondom, hogy ha megeszem a tervezett vacsimat, akkor túllépem a szénhidrátot. Az baj?

10 éve
#5790
bmati 279
Válasz palveva3 #5789 számú posztjára
Elég sokan túlagyalják a kajálást. Idővel majd már neked is letisztultabb lesz, csak az elején így sok egyszerre az új infó, meg elég sok mindent lehet ezekből kombinálni. :)

10 éve
#5789
palveva3
Már egyfolytában ezen agyalok, hogy mit mivel egyek.
Most szabin vagyok, így van időm kísérletezni. Akartam venni bulgurt is ma, de az nem volt.
Nem baj, ha sokáig tart. Ráérek még enni. :) Csak én eszem, férjemet még nem tudom rávenni ilyesmire, meg Ő sovány is. Bár még soha nem vette észre, hogy zabpehellyel habarok, nem liszttel. :D

10 éve
#5788
Bofy
Hát, ha rám hallgatsz, azt nem csinálsz:D:D. Elég sokáig kell duzzasztani, mire elkészül, éhen hósz:D...amúgy nem tudom, meg kéne nézzem:D...megnézem:D
Ez olyan 2 evésre való, vagy 3. Attól függ.

10 éve
#5787
Bojtika 3
Válasz palveva3 #5786 számú posztjára
Majd ha lesz otthon, a pörihez jó ám a hajdina vagy a köles is.
Ha bulgur van otthon, az is finom hozzá, elkeverni, mint a rizses husit...

A zabpehely a komplett zab-mag ellapítva körülbelül, a zabkorpa a mag héja.

10 éve
#5786
palveva3
Van még egy kis pöri itthon. Csinálok hozzá nokedlit zabkorpából. Amit a recepted ír az hány emberes adag?

10 éve
#5785
Bofy
Nem teljesen. Valahol van rosttáblázat, most nem jut eszembe hirtelen, hogy a zabkorpa mennyi %a a rost. De azt pl lehet este is enni, nem csinál fennakadást. Csak sok folyadékot kell inni.

10 éve
#5784
palveva3
Akkor a korpát csak megeszem, és ki is jön?

10 éve
#5783
Gonoszka1
Válasz palveva3 #5781 számú posztjára
És a müzli van a pehelyból, a korpából a Bofy féle langalló, túrógombóc!

10 éve
#5782
Bofy
http://www.joegeszseget.hu/
kedvencüünk:)
A pehelyben minden benne van,ami magában a zabban. A korpa pedig csak a külső rétege, jó része nem felszívódó rost.

10 éve
#5781
palveva3
Kicsit kiakadtam. Vettem zabkorpát, itt csak Rossman van, ahol ilyesmi kapható. 1000 Ft/ fél kiló. Ezt kissé sokallom. Nézek egy webáruházat inkább.
Mi a különbség a zabkorpa és a zabpehely között?

10 éve
#5780
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5778 számú posztjára
A pipit én is szeretem, de csak a bőr nélküli, lehájazott mellét! Azt viszont sütve, rántva, főzve mindenhogyan!

10 éve
#5779
Bofy
A kacsát a finom bőre miatt szeretem jobban. De a rántott csirkecombi itt is nagy libling:D Lefogyok, akkor minden vasárnap lesz sütőzacsiban, zabpanírban rántott csirkecombi:D.

10 éve
#5778
jancsoreka 55 33
Válasz Bofy #5777 számú posztjára
:) Én a pipit sokkal jobban. Főleg a combját (depláne a felsőt) és a szárnyát... :D

10 éve
#5777
Bofy
Igen...szegény kacsát én nagyon szeretem:D:D...

10 éve
#5776
martagy
Nemrég láttam Gasztróangyalban kukoricalisztből sült kenyeret, nagyon jól nézett ki, még most is csorog a nyálam ha rágondolok(a kenyér a gyengém)....

10 éve
#5775
jancsoreka 55 33
Válasz Bofy #5772 számú posztjára
Hehe. Neked még a kukoricáról is a kacsa jut eszedbe... :D

10 éve
#5774
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5771 számú posztjára
Nekem a kukoricadarából készült puliszka ízlik juhtúróval göngyölve, tejföllel meglocsolva. (Ezt egy erdélyi ismerősöm mutatta meg). És finom Bojtika prószája is almával, baracklekvárral. Ki kell próbálni!

10 éve
#5773
Bojtika 3
Elméletben! Mert eddig csak prószát sütöttem a liszttel, és a darából kis tejbegrízt szoktam nasizni. Ötször annyi tej kell neki, azaz maga a kukoricadara kevés.

10 éve
#5772
Bofy
hogy a Kacsákat ;) is azzal tömik:):).
Én nem használom.Bojti igen. Szeretem a juhtúrós puliszkát szalonnával:)

10 éve
#5771
jancsoreka 55 33
Lányok-fiúk, mit tudtok a kukoricalisztről és -daráról?

10 éve
#5770
tothneke
Sziasztok! Nem tudja valaki, hogy az adatbázisból a kalóriatáblázatot ki lehet-e nyomtatni?

10 éve
#5769
Bojtika 3
Válasz palveva3 #5766 számú posztjára
Persze, és lehet jó változatosan is!
A sóskát eheted tükörtojással vagy főtt tojással is, ha szereted, vagy főtt krumplival és hússal. Krémlevesnek is.
A karfiolt lehet levesbe, de megfőzve kis zsemlemorzsával, tejföllel...vagy akár főzve és összetörve, tojással keverve kisütni. A brokkolit szintén, de a neten sok receptet találhatsz.
A tökből is ezerféle jó készülhet.

10 éve
#5768
Bofy
Helyes! A zabkorpa olyan mint a víz! Kell legyen a konyhában:D:D

10 éve
#5767
palveva3
Ja, holnap veszek zabkorpát, eddig csak a zabpelyhet használtam, ezt daráltam lisztnek is.

10 éve
#5766
palveva3
Köszi.
Zabpelyhet eszek elég gyakran, többnyire reggelire. Körülnéztem a fagyasztóban, találtam sóskát, zöldbabot, karfiolt, brokkolit, tököt. Ezek jók?

10 éve
#5765
Bojtika 3
No itt vagyok, ne haragudj a késés miatt.

Szóval nagyon sápatag egy étkezés az egész nap gyümölcs, este fehérje.
A puffasztott búza sem a siker kulcsa, inkább hasznosabb lenne a magvas kenyér vagy egy tálka zabpehely, akár joghurttal-kefirrel vagy tejjel, és gyümölcsökkel.
Süthetnél zabpalacsintát is tojással, és beletöltheted a banánt.
A főzelék lehet száraz hüvelyes is, nemcsak a rostokat tartalmazzák, hanem fehérjét és sok ásványi anyagot is, amit a friss gyümölcs nem. Minél változatosabban étkezel, annál jobb, hiszen a zsírszegény dolgok miatt így is kicsit szűkebb a választék.

10 éve
#5764
Bojtika 3
Válasz palveva3 #5763 számú posztjára
Mindjárt írom, csak telefonálok éppen.
Addig itt a rosttáblázat:

http://egeszseg.origo.hu/cikk/0622/296810/az_elelmi_2.htm

10 éve
#5763
palveva3
De, holnapra zöldbabfőzeléket tervezek. Ha dolgozom, akkor azt tudom enni, ami a munkahelyi étteremben van. Nem viszek itthonról, mert kapunk csak oda érvényes "pénzt", így muszáj elkölteni kajára. Ha itthon vagyok jobb a helyzet. Most szabin leszek, így jobban tudok figyelni.
Ez miért hiányos étrend, mikor van benne hús, gyümölcs, zöldség?

10 éve
#5762
Bojtika 3
Ez bizony nagyon rost-és vitaminhiányos étrend.
A palacsinta sem tartalmaz még lisztet sem. Főzeléket nem szoktál enni?

10 éve
#5761
palveva3
Válasz Bojtika #5749 számú posztjára
Mai kajám eddig. Reggeli 2 szelet puffasztott búza, 1 banán, 2 mandarin. Tízórai 2 mandarin. Ebéd sült malachús lila káposztával. Most sütök banán és tojás keverékéből palacsintaféleséget. Vacsora még nem tudom mi lesz. Kb. ilyesmit eszek minden nap.

10 éve
#5760
Bojtika 3
Válasz julius26 #5759 számú posztjára
Igen, ők is ezt szokták meg a nehéz paraszti munka mellett.

Attól függően, ki hol él...a Family Frost zöldségei is jók. Ha online megrendeled a cuccot, sok előnye van. Először is, nyugodtan lehet böngészni az áruk között, ami nem hátrány. Ott a teljes választék, ami a kocsinál állva nem feltétlenül fordul elő.
Nincs fuvardíj sem külön, mert akkor jön a kocsi, amikor amúgy is szokott. De ott van a csomagod összekészítve, és még számlát is kapsz róla. Szuper.

Én pedig a hentesnél vettem a múltkor a finom Eismann zöldségkeveréket, mert éppen ott volt kapható is, és az ára is jó volt. :-D

10 éve
#5759
julius26
Wháá, Bofy, mintha magamról olvasnék. Mondjuk szerencsére epegondom nincs és nekem nagymamám volt az elkövető :). Reggelire hagymás hajában sült krumpli, vagy tarhonya sült kolbásszal, esetleg fokhagymafőzelék (brr, azt kihagytam) sült szalonnával. Aztán meg állandóan piszkáltak, hogy fogyjak. Na ja... :)
A gáz, hogy ezen szocializálódtam, és hiába élek külön 19 éves korom óta, ez maradt az alap, amin nehéz változtatni. Pedig azóta eltelt pár év. Csak ugye akkor még volt is kis kerti munka, ez az, most meg a munkahelyre is kocsival járok. Pff...

10 éve
#5758
Bojtika 3
Nem csoda, lelkem! :-DDD

10 éve
#5757
Bofy
Téééényleg:D:D:D Ez eszembe sem jutott, hát tél van, és hideg:D:D. És régi mindentmegeszünk amit anyu elém rak életemben télen mindig jó sok kőrözött volt lilahagymával, főtt krumplival, szalonnával, és az olvasztott zsírba tunkoltuk a krumplit, és finom kenyérre csepegtettük azt :). Meg töltöttkápi, székelyápi, pörköltek, gulyás leves, rengeteg rántotthús, sült krumpli, krumplipüré, túróstészta, krumplis tészta, resztelt máj....hát csoda, hogy ilyenkor beindul az ember tudatalattija?:D:D:D...és csoda, hogy 16 évesen kivették az epémet, és volt két hasnyálmirigy gyulladásom?:D:D:D

10 éve
#5756
Bojtika 3
Nem a téli hideg miatt kívánjátok a zsírosabb kaját?
Nem pálmaházban élünk ám, hahóóó! :-DDD

10 éve
#5755
Bofy
Tegyél bele még egy kanállal:D

10 éve
#5754
jancsoreka 55 33
Válasz Bofy #5753 számú posztjára
Aha, azt te csak gondolod... :) Nem oldja meg, sajna. Javít rajta, de zabolás után is agyalnom kell, hogy mit még...

10 éve
#5753
Bofy
A tejtermékbe becsempészel egy kis zabot, és már meg is van oldva:).
Mióta figyelek, hogy elég zsírt is bevigyek, visszacsempésződött az életembe a sajt. Férj hozott füredi trappistát (félzsíros), ami éppen csak kicsit kalóriásabb, mint a tolle 10%os zsírszegény. Ezt viszont normálisan lehet reszelni, nem csak szétkenem a reszelőn, és sokkal finomabb is. Néha még belém hasít az érzés, hogy de ennék egy kis ezt azt, de mióta turmixolok, bele fér a keretembe, mert gyakorlatilag ch-t sokat eszem, és a zsírba pedig simán belefér egy kis kolbász, ha épp rámtör :D

10 éve
#5752
jancsoreka 55 33
Válasz Bofy #5751 számú posztjára
Egen, az a baj, hogy hajlamos vagyok megunni bizonyos kajákat. Most pl. a gyümölcsökkel vagyok így... Épp tejtermék-korszakomat élem. :D De majd szépen visszaáll ez. Remélem... :)

10 éve
#5751
Bofy
Réka, én mióta iszom a gyümiket, azon kell sakkozzak, hogy ne csússzak át rajta:D:D. Tiszta haszon.

10 éve
#5750
jancsoreka 55 33
Ismerem ezt a szénhidrátos-problémát... :( Zsírral nincs bajom, de a szénhidrát (és por nélkül a fehérje) nem túl gyakran jön össze. :(

10 éve
#5749
Bojtika 3
Hát ez elég baj, igen. A szervezeted koplal akkor is, ha nem érzel éhséget.

Miket eszel?

10 éve
#5748
palveva3
Szeretnék kérdezni.
Baj-e, ha soha nem érem el a megadott szénhidrát és zsír mennyiségét? A fehérje megvan mindennap. Kb. a fele szénhidrát és zsír jön össze. Nagyon nehezen tudom összehozni az 1200 kalóriát is, de az azért összejön nagy nehezen. Egyszerűen nehezen tudok annyit enni.


10 éve
#5747
Bojtika 3
Talán ennyi túlsúlyos ember sem volt.
Köszönöm a részletes magyarázatot!!!

10 éve
#5746
ubulne 192
Válasz Bojtika #5730 számú posztjára
Na itt vagyok megint. Szoval a hasnyalmirigy es az inzulin probalkozik egy darabig, emelt adagban van jelen az inzulin, igy meg valahogy bejuttatjak a cukrot a sejtekbe, ekkor van IR, es emelkedett inzulinszint, de meg a vercukor normalis. Aztan ha tovabbra is sok cukrot kell feldolgozni, egyszercsak nem lesznek elegek, es a vercukorszint is megemelkedik. Ez a cukorbetegseg (II-es tipus). Talan azert lehet tobb mostansag, mert regen ezt nem is mutattak ki, csak a cukrot, valoszinu letezett, csak nem tudtak rola. Aztan biztos, hogy a sok cukorfogyasztas sem jo hatasu, de ugye ez elegge egyeni, biztos kell valami hajlam is a dologra.

10 éve
#5745
Gonoszka1
Válasz Bofy #5744 számú posztjára
Nekem a köszvényemet a háziorvos tudomásul sem vette, és amikor voltam a felülvizsgálaton, ott velem ordítozott a felülvizsgáló orvosnő, hogy nem hiszi el, hogy nem mondta el a háziorvosom, hogy mit kellene ennem, és mit kellene csinálnom. A végén már ráhagytam, mert már ott tatottam, hogy elküldöm melegebb éghajlatra miközben ráborítom az asztalát. És ne tud meg milyen stílusban adta ezt elő!!!

10 éve
#5744
Bofy
Nekem a halálos ágyamon mondta a dokibácsi, hogy ha megmaradok, a hasnyálmirigyem annyira károsodott, hogy nyilván cukorbeteg leszek. Túléltük, de semmit nem mondtak útravalóul, hogy ezek után, hogy kéne egyek. Szerencsére nem lett gebasz, de akkor is....16 éves gyereket csak úgy haza ereszteni, itiner nélkül...no.

10 éve
#5743
bmati 279
Válasz neonlicht #5740 számú posztjára
Amúgy vicces, hogy mennyire riogatják állandóan ezekkel az embereket, de még egy normálisan összeállított cikkel sem találkoztam, mert ezek is csak megközelítették... :/

10 éve
#5742
neonlicht
Válasz bodzi #5738 számú posztjára
Hello,
össze lehet hozni. A korpa hozzákeverésével a "teljes kiőrlés" szimulálását mindenki ismeri, önmagában nem valami hatékony.
A nagy ötlet a glutén hozzákeverése volt. Tehát a búzafehérjéé. Nem írják oda nagy betűkkel, mert ugye erre érzékenynek lehet lenni, meg a paleós vevő harap :) Ez a régi Update1 kenyér szintje.
A 6 százalék megközelítése a lenmagliszt felhasználásával vált lehetővé, ami a következő generáció pékipari termékét adta (az előzőkhöz pluszban felhasználva).

10 éve
#5741
Bojtika 3
Válasz neonlicht #5737 számú posztjára
Talán jobb, hogy véletlenül úgy alakult: ebédelni ment, mielőtt sorra kerültem volna, utána is csak úgy fél órával hívtak be. Jó kedve volt, velem örült, alapos volt, gondos, és nem art receptet, csak javasolta a Béres Porcerőt.
Örültem, hogy a nagy monitoron én is láthattam a csípőmet! (én kopást sem láttam, de végül is mégse mehettem közelebb...) Bizony nem láttam én "jelentősebben meszes falú artériák"-at egy vonásnyit se! De még a doktor se nem.
Hogy az előző röntgenen mi volt látható, azt nem tudom.

10 éve
#5740
neonlicht
Válasz bmati #5736 számú posztjára
Hát 70% szénhidrát mellett kicsit vicces odaírni, hogy csak mérve fogyasztható a gabonaféle. Gyerünk, mérjük le azt a hat szelet kenyeret, nehogy véletlenül hét legyen belőle :)

10 éve
#5739
Gonoszka1
Szia, én is üdvözöllek nálunk! Szerintem létezik, mert a Norbi-féle lisztek is ch csökkentettek, és a kenyérbe gondolom még más is van (pl víz) ami még csökkenti a ch-ját.

10 éve
#5738
bodzi
Sziasztok! Még nem írtam a Kalóriabázis egyetlen fórumában sem, így előszöris üdvözlök mindenkit!Szóval azért írok most, mert elgondolkodtam egy kenyérfajtáról, és nem jutok magamban dűlőre.
Szerintetek létezik az, hogy egy szénhidrátcsökkentett kenyér 100g-ja mindössze 6ch-t tartalmaz?
A Lidl-ben kapható.

10 éve
#5737
neonlicht
Még le is fog tolni. Nem szeretik, ha sérül a tekintély, inkább legyél csak szépen beteg, és szedd szorgosan a gyógyszert, minek a jutalékából majd nyaralni megy.

10 éve
#5736
bmati 279
Találtam cukorbeteg mintaétrendet, ha valakit érdekel, de nézzétek azért át:
http://www.50plusz.hu/praktikak/etrendek/73/print
A tápanyagok eloszlása: 70% szénhidrát, 15-15% zsír-fehérje. A napi kalóriabevitel is 1500-1600 között mozog. A végén van egy összefoglaló, hogy mit javasolnak és mit érdemes kerülni.
Ezek pedig inzulinrezisztenciás mintaétrendről szólnak:
http://inzulinrezisztencia.5mp.eu/web.php?a=inzulinrezisztencia&o=u9pPnpjiDK
http://www.reforma.hu/inzulinrezisztencia_dietaja
160g Ch mintaétrend:
http://balhetterem.blogspot.hu/2012/08/160-g-ch-dieta-minta-etrend-1.html

10 éve
#5735
Bojtika 3
Igen, de legalább nem adhatnak gyógyit.

Nekem gyanús a háziorvosom, diabetológiára szakodosott.

Majd fog nagyot nézni. Ugyanis a reumatológus előttem nézte meg a csípőmről készült röntgenképet. NINCS érelmeszesedés! (Az előző, ugyanilyen felvételen láttak, "fokozottan".)
Még kopás is éppen csak látható, de az még bőven belefér, mégis nem 30 vagyok már.
Megmagyaráztam, hogy a háziorvos nem küld műszeres ér-vizsgálatra, pedig én szeretném, mert az a biztos.
Erre javasolta a leleten az ér-szakorvosi vizsgálat ismétlését.

Igaz, azért (bár téves), benne hagyta az ízületi kopás diagnózist is, amit ő állított fel még a röntgen előtt, de nyilván a szakmai büszkesége játszott közre, mégis rangidős orvos...

10 éve
#5734
neonlicht
Válasz Bojtika #5730 számú posztjára
Ezt teljesen biztosan nem tudni, de végül is mindenki ide lukad ki azok közül, akiket olvastam.
Van egy vita arról, hogy a túlsúly-e a fontosabb, vagy a finomított szénhidrátok közvetlen hatása abban, hogy a cukor-anyagcsere károsodik, de végül is nem annyira fontos ezt eldönteni.
A lényeg, hogy az inzulinrezisztencia a felnőttkori cukorbetegség előszobája, ami nagyon könnyen inzulinos állapotba csap át, az meg már ritkán fordul vissza. Károsodnak az erek, és mivel erek mindenfelé vannak, a betegség pusztító, végül halálos.
A jó hír viszont az, hogy az eleje visszafordítható. A gyors ch korlátozásával a vércukor-ingadozás csökkenthető, ezáltal az okozott károk is. Ráadásul egy ilyen diétával fogyni is jól lehet, így az inzulin lassanként megint elkezd hatásos lenni.
A szomorú, hogy az egészségügy rezignáltan felírkálja a gyógyszereket, és végignézi az utat a temető felé. És ezért van némi előítéletességem a dietetikusokkal szemben is, mivel őket az orvosi tekintély égisze alatt képezték.

10 éve
#5733
Bojtika 3
Jaj, ma megettem egy bóti korpás zsömlét.
Kettő után értem vissza a faluba, még addig nem ettem.

Ma vagy holnap sütök majd napraforgómagvas kenyeret. Nem értem kicsit, ami a zacsin van. (lidli). Most van benne mag,m vagy nem van benne mag? A tetején nem látszik, az összetétel szerint tartalmaz 20% magvat, amit külön kell beletenni a tésztába.

10 éve
#5732
Gonoszka1
Válasz Bofy #5731 számú posztjára
Jaj ne is mond! Itt nálunk egy háztömbnyire van egy olyan pékség ahol pizzák minden féle és fajta. Vajas kifli, és van olyan ami úgy van megsütve, hogy ketté van vágva, és mindenféle "töltelékkel" megkenve. Jaj de finom a spenótos-sajtos, és a gombás-sajtos! A férjem a baconos-sajtosra és a kenyérlángosukra esküszik!

10 éve
#5731
Bofy
Meg talán a sok finom pékárú. Az ember bemegy a boltba, és annyi minden illatozik ott, hogy én pl. jó messzire elkerülöm a város egyik pékségét, mert bemegyek, és a mennyben érzem magam:D:D

10 éve
#5730
Bojtika 3
Én ezt olvastam tegnap, és értem is, de mitől ilyen gyakori mostanában? Az elmúlt évek alatt növekedő (rejtett) cukorfogyasztás miatt? Mint a látványos hízás is?

10 éve
#5729
ubulne 192
Válasz Bojtika #5725 számú posztjára
Nem sajna Bojti (bocs, hogy megint belevau). Az inzulin a cukor felhasznalasaban fontos. Sok esetben az elso lepes a cukorbetegseg fele vezeto uton. Pongyolan, az inzulin fogja kezen a cukormolekulat, es viszi be a sejbe. IR eseten a sejt "rezisztens" lesz az inzulinra, vagyis az inzulin nehezebben kapcsolodik a sejthez. Ezt kompenzalando, a hasnyalmirigy tulzott inzulintermelesbe kezd "viddmarbeazanyad lapon"... hu, most mennem kell, majd folyt kov.

10 éve
#5728
Bofy
Szerintem sehogy. Ha annyit eszel, amennyi a súlytartásodhoz szükséges, vagy 100, 200 kcal-al többet, semmi rosszat nem teszel:)

10 éve
#5727
matula
Lehet már válaszoltak előtte - akkor bocsi a dupla kérdésért - szoptatós kismama hogy számolja le azt a kalórialeadást, amit a napi szoptatás okoz? köszi!

10 éve
#5726
Bojtika 3
IDESÜSS, OKINA!

http://www.hazipatika.com/cimtar/dietetikusok?id=74

A második egy kecskeméti dietetikus tanácsadó! Szerintem TB-alapon, de ezt nem tudom biztosan. Ott a telefonszám!

10 éve
#5725
Bojtika 3
Én is voltam terhespatológián.

Patológus az a szakorvos is, aki a szövettani mintákat megnézve eldönti, jó- vagy rosszindulatú-e a beküldött minta, azaz a beteg szövetmintája.

A zsömle-adagolás szerintem arra akar kilyukadni, hogy a cukorbetegeknek egyszerűbb volt régebben úgy magyarázni, hogy "zsömle-egyenérték".
Akkor még fiataloknál nemigen fordult elő diabetes.

Okina!!! Milyen tüneteid vannak? Nem csak keresni akarnak ezek Rajtad, és ha sikerül leadnod egy ésszerű étkezéssel, akkor megszűnnek a tünetek? Merthgy írod, hogy cukorbeteg nem vagy.

Tegnap, amikor rákerestem az inzulinrezisztenciára, az első oldal csak anyagilag érdekelt találatokat adott ki, definíciót nem!
Ez nem egy felfújt dolog esetleg?

10 éve
#5724
Gonoszka1
Válasz Bofy #5722 számú posztjára
Aha már kezdem érteni! Ezek szerint Téged ott vizsgálgattak!

10 éve
#5723
neonlicht
Válasz okina #5716 számú posztjára
Tulajdonképpen a lényeget a lányok már leírták neked.
Valószínű, Bofynak van igaza, és az orvos azért csacsogott a 4 zsemléről, mert abból indult ki, hogy a legtöbb betege annyival se éri be úgyse. Nade az, hogy ha szalámit is fogyasztasz hozzá, akkor vágjál vissza zsemléből, ez tényleg egy valódi baromság.
A bázist tudod használni a diétádhoz. Be kellene állítani egy heti fél kg-os fogyást, a szénhidrátmennyiséget pedig a testsúly kg-od másfélszeresére grammban. Ha ez 160 alá jön ki, akkor legyen 160 inkább. A keretedet ki tudod enni abból, amihez hozzájutsz, idővel kialakul, hogy mit érdemes vásárolni.
Az alacsony szénhidrát először kellemetlen lesz, de a nehézségek a legtöbb embernél csak átmenetiek.
Ahogy fogysz majd, az inzulinrezisztenciád is enyhül, meglátod.

10 éve
#5722
Bofy
Mert a patológia a betegségek kiváltó okaival, kóros izék okainak felderítésével foglalkozik. Mivel veszélyeztetett terhes voltam, így kerültem a terhespatológiára. A köztudatban a kórbonctan van, ami a patológia egy végletes ágazata:D

10 éve
#5721
Gonoszka1
Válasz Bofy #5720 számú posztjára
Lehet, hogy buta vagyok, de még mindig nem értem, hogy mit kerestél a patológián?

10 éve
#5720
Bofy
Válasz jancsoreka #5719 számú posztjára
kb:D
Apám teljesen kiborult, mikor leesett neki, hogy terhespatológián vagyok:D:D

10 éve
#5719
jancsoreka 55 33
Válasz Bofy #5717 számú posztjára
Jobb szerettél halott lenni, mint műtött?! :D :D :D

10 éve
#5718
jancsoreka 55 33
Válasz okina #5716 számú posztjára
Hát... Ez jó kérdés. Valószínűleg azt tenném a helyedben, hogy minden fellelhető szakirodalmat elolvasnék és próbálnék egy dietetikust keresni. Mondjuk székes fővárosunkban. Tudom, hogy nem olcsó mulatság (illetve gondolom), de igazából egyszer kell meglátogatni... Egyébiránt a napi 160 g ch nem is olyan kevés, épp most néztem a sajátomat, 174 fölé lehet, hogy nem tudom vinni - pedig már két szelet félbarna kenyeret is megettem virtuálisan uzsira. :) Tény, hogy én mostanában tejtermékeken élek és nem tudom, hogy azt neked lehet-e (valószínűsítem a lentiek alapján, hogy nem...) - meg szénhidrátcsökkentett ebédet rendelek (nő létemre csak akkor szeretek főzni, ha nem kutyafuttában kell - márpedig hétközben este 8 előtt nem nagyon érek haza a napi teendőkből, utána még az otthoniak - szóval éjjeli főzőcskézés kicsukva). Szerintem a kalóriabázis ilyen egyéni igények ellenőrzésére is kiváló lehet, mert jól ellenőrizhetők vele a bevitt tápanyagok, ami neked valószínűleg nagyon fontos.

10 éve
#5717
Bofy
Én sem voltam boldog szülés után. A patológián töltött majd két hónap ölég kellemes volt. De ott fent a műtöttek közt...hát...őőő...na mindegy:D

10 éve
#5716
okina
hajajj úgylátom napi 4 zsemle helyett napi 4 x kell a doki fejébe vágnom.. :DDDDD és akkor még a mozgásom is megvan.
De akkor kihez tudnék fordúlni???

10 éve
#5715
jancsoreka 55 33
Válasz Bofy #5714 számú posztjára
A szülészeten meg az újszülött-osztályon nekem sem a dokival volt a bajom (régi ösmerős, aztán egyszercsak a fia jött be megvizsgálni, akivel anno együtt játszottam a grundon... Hö... Volt ám meglepetés, mondtam neki, öcsém, nem téged várlak, hanem apádat, halóka...) - hanem az összes többivel. Egyébként szülésnél én is kórház- és orvospárti vagyok, keményen.
Volt olyan, hogy apám ex-asszisztensnője, aki felkerült a szülészetre, meglátta, milyen elkeseredett képet vágok a mérlegről lefolyva és bátorítóan imígyen szólott: Nyugi, úgyse megy le, nekem se ment le...
Hát boáááá... Lement. Ott rohajdon meg, az első 6 hétben 18 kiló, az utána következő hónapokban még 14, majd az utána következő években még 9 (aztán ez utóbbiból vissza is jött 7-8)...
Szerintem én ahhoz a dokihoz nem szeretnék járni, aki szerint én inzulinrezisztencia miatt négy zsömlét ehetnék naponta.
Azt persze nem tudom, máshol milyenek a dokik - itt Debiben pont jók, még úgy is, hogy nincs protekció (amott meg úgy is szar volt, néhány kivételes esettől eltekintve). Anyámat összekaparták haló poraiból, a gyereket kivakarták az állandó fulladásból és betegeskedésből (minden megfázással az ügyeleten kötöttünk ki, ahol hörgőtágítót kapott szerencsétlen 1-3 éves gyerek, hogy kapjon levegőt... Havonta (!) szedte az antibiotikumot!), a házidokim egy velem kábé egykorú csaj jó humorral és még jobb szakmai tudással - és még ráadásul gondolkozik is. :) Szóval ez így jó. De napi négy zsömle nem jó. :(

10 éve
#5714
Bofy
Sajna az orvosok kellenek Nekünk, bár én amit tudok, megoldok nélkülük. Mondjuk bábánál nem szülnék, ott nagyon orvospárti vagyok:D:D. Meg, ha műteni kell, akkor is inkább hozzájuk megyek:D. De a nátha! A náthát elintézem:D:D.
Igazából okina orvosának reakciója is magyarázható. Kecskeméten és vonzáskörzetében azért jobban dívik a régi, magyaros étrend. Kenyér kenyérrel. Így joggal mondta a 4 db rozsos zsemlét (még ez is sok, nálunk 1,5 sima zsömi és 2dl 1,5es tej a divat). Mert ha a fél kiló kenyér és a tejtermékek elhagyását már összehozza a delikvens, és lecseréli 4 kis zsömire, akkor jól jön ki a dologból. A sok kőrözöttről, meg a fél littyó házi tejről a reggelinkhez ne is beszéljünk:). Szerintem eszébe sem jutott, hogy valakit érdekel az egészséges táplálkozás, úgy egészében:D.
A másik meg, hogy attól, hogy magánrendelés, még gyorsan le kell zavarni. Minél több beteg aznap, annál több pénz. Én mikor terhes voltam, matatással együtt nem voltam bent 10 percet:)

10 éve
#5713
jancsoreka 55 33
Huhh, kecskeméti orvosok... Hátőőőő... Bátor vagy. 31 évig éltem Kecskeméten, apám oszt. vez. volt a központi laborban. Addig viszonylag jó is volt, míg nem ment nyugdíjba. Ha 2007-ben nem költözünk el Debrecenbe, anyám már nem élne - a copd-jére szívgyógyszert adtak neki és közölték vele, hogy 5 éve van hátra, mer amúgy minek dohányzik... És ismerős volt a doki! A szülészetről nem beszélnék, a gyerekallergológiáról nem beszélnék... És nem mennék ott orvoshoz. :( Hálát adok a Jóistennek, hogy elköltöztünk onnan, mert így anyám él és virul, a lányom súlyos allergiás asztmáját sikerült helyrerántani... Nekem elegem volt a kecskeméti orvosokból, még úgy is, hogy majdhogynem köztük éltem.

10 éve
#5712
okina
Hűűű köszönöm szépen a sok-sok segítséget nagyon aranyosak vagytok örülök,hogy ennyire segítetek nekem.Tényleg azt sem tudom merre hány méter.... :( orvos a tejterméket az inzulin miatt tiltotta el,mert reggel 204 volt az érték..cukrom az normális 5.5 terhelés előtt és után is. Ebbe úgy látom nagyon nem egyszerű.Mozgás... 4 éve itthon vagyok és még 3 évet leszek is,mert gyesen vagyok nem dolgozom.Picuri iker babóim van :) ha dolgoznék valószínű könnyebb lenne,mert le is kötném magam.Tornázni szoktam pontosan capuerázni meg néha kangóóó de hát az kb 15 perc,mert kiköpöm a tüdőmet.Kecskeméten lakom és ez az egy orvos van aki normálisnak mondható van még egy de hát ő csak a pénzhúzásra megy...tanácsadás 10.000 ft és akkor már azonnal vérvétel ami 8000 ft...és ezt 2 havonta csinálná.Tiszta szégyen,hogy nem bízhatunk a magán dokikban sem az SZTK ról nem is beszélve....köszönöm a sok sok segítséget akkor még nézegetem a táblázatokat....

10 éve
#5711
Bofy
És büszkén dagad a melled, hogy a gyereked megeszi a natúr joghurtot, és nem tudja, hogy milyen az agyoncukrozott joghurt, és krémtúró. Majd egy hétvége a mamáénál, és a gyerek kiköpi a natúrt, annak ellenére, hogy kifejezetten kértem őket, hogy ne adjanak neki. Persze jót akartak, de már nem eszik meg mást, csak az édeset. Ritkán kap, inkább adom Neki a banánt..hajjj

10 éve
#5710
neonlicht
Válasz ubulne #5708 számú posztjára
A tejben levő IGF1 felnyomja az inzulint, de egy kétdecis pohár 1.5%-os tejszerű ital messze nem okoz olyan problémát, ami kategorikus tiltást indokolna. Nagyobb probléma van a cukrozott joghurtokkal, amit a vásárlóközönség még mindig egészségesnek tekint, pedig mindennek a legalja.

10 éve
#5709
Bofy
Kukk!
Na igen, mondjuk a zsírszegény tejből engednek napi 2 dl-t. Kevés, de kávéba, vagy vizezett kakaóba elmegy. A félzsíros, zsírszegény sajtok elég alacsony kalóriásak, és nincs benne ch. A teljeskiőrlésű tönköly tészták ebédre tök jók, ha a szószban sok zöldség, és sovány szárnyas van. Minap lecsósan csináltam, alig volt benne ch. Reggelire tök jó a zabpalacsinta vízzel, és ha dúsítod búzasikérrel, csökkented a ch tartalmát is. Ebédre lehet enni kevés főtt krumplit, szintén sok zölddel. Én elég sokáig tartottam magam 160 g ch alatt is, és érdekes módon elég sok "tésztafélét" ettem közben.
De Nejonnak igaza van, hagyd azt a 4 zsemlét. Ha szeretnél zsemlét, süss, vagy egyél csak egyet. A maradék hármat pedig kiváltod laktatóbb dolgokkal.
Kicsit át kell variálni a konyhát, de megéri :)

10 éve
#5708
ubulne 192
Válasz neonlicht #5707 számú posztjára
Csak belevau: a tejet ertem, az irozatosan megdobja mind a vercukrot, mind az inzulint. Es egyetertek, az orvos csapnivalo. Ambar tudom, nem egyszeru normalisat talalni.

10 éve
#5707
neonlicht
Válasz okina #5689 számú posztjára
Szia!
Velem is megfordult a világ, amikor kiderült a kettes típusú cukorbetegség. Mára úgy néz ki, megoldottam.
Azt a részét nem értem, hogy mi az, hogy lassú/gyors szénhidrát, tejtermék nuku?
A cukrot-lisztet, vagyis a gyors felszívódású tiltását értem, de a komplex szénhidrátok és a tej tilalma kizárólag a IR miatt mondatott ki?
A napi négy üres zsemle pedig nemhogy nem egyszerű, marha egyszerű. Vagy lemondasz a 4 zsemléről, vagy lemondasz az életedről - szerintem ez totál egyszerű.
A seggfej orvos helyett keress normálisat. Az egészségügy simán eljuttat az inzulinig, meg a koporsóig. Lehet sarkosan hangzik, de nézz körül a cukorbetegek sorsát illetőleg a környezetedben!

10 éve
#5706
ubulne 192
Válasz okina #5704 számú posztjára
Zoldsegek meg: tojasgyumolcs, cukkini, endivia, kaposzta/kel(bimbo), edeskomeny, mangold, zellergumo (sutoben sutve pl. mint a sultkrumpli)... nem tudom, mihez jutsz hozza, a listamban van nehany nem szokvanyos is, ha erdekel, irok tippeket veluk.

10 éve
#5705
ubulne 192
Válasz okina #5700 számú posztjára
Biztos, hogy a napi 4 ures zsemle sem nem egyszeru, sem nem kivanatos! Elso lepesben allitsd be itt a celodat, heti 0.5 kg-os fogyasra. Akkor kiad valami kaloriakeretet, es egy alap feherje-zsir-szenhidrat aranyt. Amikor ez megvan akkor a fooldalon a tapanyagaranyoknal manualisan irdd be a 160 g CH-t, nyilvan a masik ket tapanyagbol, feherjebol es zsirbol aranyaiban tobbet kell enned, hogy kijojjon a kaloriakeret. Zsirbol lesz a legtobb. Ez nem baj, csak arra figyelj, hogy ne disznozsirt nyalogass a vegen :-) A szenhidratoknal valoban a lassu felszivodasu szenhidratok a jobbak. A felvagottakat telenyomjak jo sok szemettel, es CUKORRAL, ezert csokkenti a kaloriakeretedet.
Ehetsz reggel zabkasat peldaul (zabkorpa/zabpehely vizben, izesitve) vagy teljes kiorlesu/barna kenyeret sajttal, ha felvagott, akkor valaszd a pulykamell/csirkemell sonkakat, abbol is a jobb minosegut, azok majdnem teljesen szinhusok. Vagy csinalhatsz magadnak otthon, grillezett scirkemellbol, vagy akar sulthusbol, vekonyan szeletelve. Tizoraira pl. joghurt talan mehet (ne a bolti gyumolcs, az tele van cukorral, vagy nezd meg, hogy cukormentes legyen, vagy vegyel naturat, es tedd te bele a gyumolcsot). Ugy tudom gyumolcsot is ehetsz, csak nem nagyon sokat, persze az szenhidrat, meg cukor, de vitamin es finom iz is, ez is fontos.
Ebedre keruld a lisztes fozelekeket (ehetsz, csak csokkenti a CH keretedet) husokban, halakban nincs szenhidrat, koretnek CH kerettol fuggoen mehetnek a dolgok. A huvelyesek (bab, borso, lencse...) jok, de valoban relative sok bennuk a CH. A brokkoli, karfiol, zoldbab, spenot (lehet am koret is) paradicsom, repa, porehagyma, peldaul alternativak. Megintcsak CH keret fuggo, bulgur, arpa, rizs, krumpli (nem ertem, miert ne ehetnel?). Uzsonnara a fentiekbol varialhatsz, nem irtam meg az avokadot, az is jo, ha szereted. Ha van lehetoseged, akkor a cukrot ha hasznalsz valamibe, vagy sutit sutnel valtsd ki valami alternativ edesitore, en Steviat hasznalok, nekem bejon, de nem mindenki szereti. Arany arban van, de esetleg az idonkenti edesseg/suti megerheti, es nagyon keves kell belole. Vacsorara esetleg gondold meg a fottetelt, jobban eltelit mint egy db zsemle, vagy ha szereted mehet a pulykasonka/sajt/keves kenyer kombo, de egy ido utan azert ez uncsi. Most hirtelen ennyi ugrott be, majd meg gondolkozom, meg ha konkret kerdesed van irdd. Az biztos, hogy az elejen sok gondolkozast meg tervezest igenyel, de aztan ha belejossz a mibol mennyit-be akkor azert nem lesz annyira veszes. Akkor a terheleses cukrod is popec volt?

10 éve
#5704
okina
Köszönöm szépen a segítséget. Magán orvosnál voltam :) jó éjszakát

10 éve
#5703
Bojtika 3
Most megyek aludni, korán kelek holnap, de ahogy tudok, jövök majd, és kitalálunk valamit, jó? Segítünk, és sikerülni fog, meglátod!

10 éve
#5702
Bojtika 3
No az az én mai kajámban sem volt sok.
Az a lényeg, hogy főtt ételt is ehetsz. Nem csak a zsömlét. Azt azért szokták javasolni, mert csak darabra kell számolni.
Az a 160 gramm szénhidrát ne legyen több, emellett még fehérjét, zsírt is ehetsz!
A felvágottakat azért mondta a doki, mert azokban is van szénhidrát.
Kicsit azért kételkedem a doktorodban. Dietetikus tanácsát kellene kérned, elvileg minden kórházban van!
Nem hiszem el a dokinak elsőre, hogy ez a 160 gramm CH a 115 kg-odra és az állapotodra kiszámolt érték.

10 éve
#5701
okina
Válasz Bojtika #5699 számú posztjára
Köszönöm... háát irígykedem,mert én krumplit sem ehetek,kefírt sem....

10 éve
#5700
okina
Válasz Bojtika #5698 számú posztjára
Elhiszem,hogy neked elég az a CH de én 125 kiloról indultam és most vagyok 115 kg....és napi 4 üres zsemle nem egyszerű ám.Ellennék vele ha lehetne hozzá enni joghurtot még talán be tudnám osztani de így :((((

10 éve
#5699
10 éve
#5698
Bojtika 3
Szegénykém, jól kiokosított Téged az az orvos!

No várj, megpróbálom befotózni! (Bár én csak 150 cm vagyok, és már 50 kg alatt kicsit, eleve kevés a napi kalóriakeretem!)

10 éve
#5697
okina
Válasz Bojtika #5696 számú posztjára
És ma mit ettél? ha megkérdezhetem...

10 éve
#5696
Bojtika 3
Válasz okina #5693 számú posztjára
Ne viccelj, miért nuku az a 160 gramm? Én 172 grammot eszem, azaz ma nem is ettem mindet le.
Csak nem szabad cukrot, és fehér lisztet, fehér kenyeret, stb. enned.

10 éve
#5695
okina
Leírták a papíromra,hogy lassu/gyors CH,Tejtermék kizárva. Orvos meg közölte,hogy napi 4 db egész barna zsemle ezt osszam be de ha teszek bele felvágottat akkor a zsemlét szabjam kisebbre...nevetséges az egész és nem bírok így elindulni,mert éhenhalok.Kaptam a gyógyszert attol le is ment 10 kiló :) Vércukormérő nekem nem kell,mert az normális érték volt terhelés után is csak az inzulinom volt 200 felett a 40 helyett :( .Köszönöm a linket de ezt tudom,hogy mikor és miért de normális recepteket nem találok,mert okés,hogy zöldség de példáúl a zöldborsóban már nagyon sok az a cukor.....ez a problémám.Néztem a paeolitot is de abban a sok gyümölcs megint kizárva mert sok a cukor benne...Nem egyszerű.

10 éve
#5694
ubulne 192
Válasz okina #5693 számú posztjára
Szia! En nem vagyok erintett, igy csak elmeletben vagyok okos (de abban nagyon ;-) ), de szerintem ez egy jo leiras: http://inzulinrezisztencia.5mp.eu/web.php?a=inzulinrezisztencia&o=u9pPnpjiDK
Az oldal tobbi resze, ahol megprobal valamit eladni, meg paleolit etrendet nyomat, meg stb az szerintem humbug, en azt mondom hagyd figyelmen kivul, de maga ez a leiras (amit "hagyomanyos"-nak hiv) eleg korrektnek tunik igy biokemikuskent. Egyebkent ezeket nem meseltek el neked hivatalbol? (Nem szemrehanyas, tenyleg erdeklodom...) Diohelyban a lenyeg: kiporciozott, lassu felszivodasu szenhidratok, cel a vercukorszint egyenletesen tartasa, az ingadozasok minimalizalasa. Vercukormerod van/hasznalsz?

10 éve
#5693
okina
Ez már mennyiségnek sem nevezhető. Napi 160 CH-n vagyok...:( tejtermék nuku..:(

10 éve
#5692
Bojtika 3
Mennyire van beállítva a napi szénhidrát? Mennyit ehetsz?

10 éve
#5691
Bojtika 3
Eddig ez a legjobb, mert nem akar semmit eladni:

http://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/inzulinrezisztencia/765

Szóval mozognod kell, és naponta 5-6-szor enned, lehetőleg lassú szénhidrátokat a cukor helyett.
Ez még nem vészes!

10 éve
#5690
Bojtika 3
Úgy látom, eléggé erős üzletág ez. Nem találok egyelőre dietetikustól semmit, de még keresek.

10 éve
#5689
okina
Sziasztok.Tudtok esetleg adni tanácsot,hogy hol tudnék diétát keresni.Inzulin reziszetenciám van és hát minden a fejem tetején áll.Már többször kezdtem rosszul a diétát..Vagy esetleg van itt olyan aki szintén ezzel küzd? köszönöm :)

10 éve
#5688
Bojtika 3
Ja, és ha még csak egy hete csinálod, akkor még alig látszik valami! Hányszor mérted azóta a súlyodat? És be is írtad?

10 éve
#5687
Bojtika 3
Ha minden be van állítva, akkor tényleg nem nagyon tudod kivenni rajta a dolgokat.
Inkább csak egy-két adatot pipálj be, és csak azt nézd egyszerre.
Elvileg a súlynál azt látod, milyen ütemben halad a súlyod lefelé. Ábrázolja a kisebb ingadozásokat is, ha rendszeresen beírod a súlyodat.
A centiknél szintén lefelé haladó ferde vonalat látsz.

10 éve
#5686
ubulne 192
Válasz Loki13 #5685 számú posztjára
Szia! Melyik reszet nem erted? A vizszintes tengelyen az ido van, a fuggolegesen meg az, amit bepipalsz, alapesetben a suly.

10 éve
#5685
Loki13
Sziasztok!
Egészen új vagyok itt és már most nem értek egy dolgot!Lehet,hogy én vagyok agyilag 0,de valaki elmondaná,hogy a grafikont hogy kell értelmezni?!Minden be van állítva rajta!Már egy hete csinálom,de én az oldalon nem találtam róla semmit!Előre is köszönöm!

10 éve
#5684
Bojtika 3
Bizony! :-D
Eleve ad egy kis önkontrollt.

10 éve
#5683
palveva3
Válasz Bojtika #5682 számú posztjára
De jó! Anyuból gondoltam, hogy hízni fogok akkor. Anyu egész életében 54kiló volt, klimax alatt/után 60 lett. Már 74 éves és még mindig annyi. Tulajdonképpen Ő az aki folyton cseszeget a súlyom miatt. Na meg amikor találkozok rég látott ismerősökkel, és meglátom rajtuk a döbbenetet, mikor meglátnak. Az nagyon rosszul esik, holott tisztában vagyok a hízásommal.
Na de most! Nagyon rajta vagyok a témán. Nem is hittem volna, hogy ennyit segít ha látom mit és mennyit eszek.

10 éve
#5682
Bojtika 3
Miért lenne tuti, hogy akkor hízni fogsz?
Én sem akkor híztam! :-D Sőt, mozgékonyabb voltam, mint előtte.

De nem annyira fontos a mérleg, csak amiatt kérdeztem, hogy a 60 kg-ot céloztad be.

10 éve
#5681
palveva3
Válasz Bojtika #5679 számú posztjára
Nem szoktam. A centikből és a ruhaméretből indulok ki. Két éve 29-es farmert hordtam, ma 32-es kell. Tudom, érzem, hogy alaposan elszaladt velem a ló az elmúlt 2 évben. Azt tudom, hogy amikor jó volt a 29-es farmer, akkor 60-62 kiló voltam. Ez a cél. Igaz a koromnál fogva akár némi klímax is benézhet lassan, ami ugye jócskán megnehezítheti a dolgomat. Ha jön a klímax tuti hízni fogok, és nem szeretném, hogy a mostani 10-15 kiló plusszomra jöjjön még az is.
Egyébként van mérlegem, csak lemerült benne az elem és folyton elfelejtek venni. :))

10 éve
#5680
bmati 279
Válasz jancsoreka #5668 számú posztjára
Azért írtam, hogy kinek mi jön be, de egy próbát megér. :P
Amúgy meg a túlevés fázist nem feltétlenül este kell csinálni, lehet délelőtt is vagy kora délután, ha van rá időd.

10 éve
#5679
Bojtika 3
Nocsak! Szép!

Hogyan szoktál méredzkedni?

10 éve
#5678
palveva3
Mérlegem nincs, de van centim. Csípőről -3 cm, derékről, mellről -2 cm. 8 nap alatt. Én most boldog vagyok. :)))))))
Nyárra újra 60 kiló lehetek! Szép az élet. :D

10 éve
#5677
Bojtika 3
Persze!

Annyit nem ér meg, hogy akár csak picit is felzaklasson az ügy.

10 éve
#5676
jancsoreka 55 33
Válasz Bojtika #5675 számú posztjára
Oké. Aztán majd meglátjuk. :)

10 éve
#5675
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #5673 számú posztjára
Réka---egyél. Mindegy, a mai napot legfeljebb kilengésnek veszed.

10 éve
#5674
jancsoreka 55 33
De hogy ebben mi volt a kérdés?! Na mindegy.

10 éve
#5673
jancsoreka 55 33
Basszus, éhen döglök, aztán közben a kalóriakeretem több, mint felét már leettem...

10 éve
#5672
Bojtika 3
Na akkor oké! :-D

10 éve
#5671
Bofy
Neem, már 200 g-nál tartok. Csak azt írtam,h a reggeli és vacsi turmixom összesen 122 g ch. Azért remélem nem lesz piros az a ch csík:D:D

10 éve
#5670
Bojtika 3
Válasz Bofy #5667 számú posztjára
Már meg a szénhidrátot is csökkentetted? 122 g sok??? Neked, aki magas is????

10 éve
#5669
neonlicht
Válasz Bofy #5667 számú posztjára
hahaha

10 éve
#5668
jancsoreka 55 33
Válasz bmati #5663 számú posztjára
Nekem pl. egyáltalán nem jött be. Kipróbáltam, viszonylag sokáig eszerint ettem, de nemhogy stagnált volna a súlyom, még híztam is. Már megfigyeltem: ha este eszem, hízok. Ha nem eszem mondjuk este 6-7 után, akkor is fogyok, ha a keretemet meghaladtam. Ezzel küzdök most is... Szal én pl. kihagyom a harcosdiétát (pedig marha nehéz volt megszokni, hogy reggelizzek. Évekig az ebéd volt az első étkezés. Most fordítva csinálom és ha sikerül betartani, akkor nagyon klassz. Délutánig igyekszem a keret nagyjából 90%-át megenni, délig a 70%-át, és akkor jó. Biztos fordítva vagyok bekötve... :D).

10 éve
#5667
Bofy
De milyen vagy:D:D...Majd most nyavalygok pár napig, amíg megszokom az esti zöld turmixot:P:P. Viszont bekevertem a vacsira valót, és ámbár a ch így már 122g a reggelivel és vacsival (pedig a vacsiból kihagytam a banánt:P), viszont még több mint 1000 kcal-t tudok beosztani ebédre, és uzsira. Na ez lesz a lakoma öregem, ez lesz a lakoma:D:D. És sok fehérjével, sok "zsírral" :D...hurráááááááááá!! Hullámozzunk:D

10 éve
#5666
neonlicht
A gyümölcs nekem se jött be, de mondom a tojás és a sajt igen.
1-2 hét és megszoknád te is, meg az esti lakomát is. Addig meg legalább lenne ok a nyavalygásra :)

10 éve
#5665
Bofy
Én itt meghónék. Nem lennék képes egész nap almát rágni, a gyomrom sem bírná. Még akkor sem, ha tudom, hogy este bezabálok. Amit meg nem tudom, hogy hogyan tudnék rendesen megemészteni, mert 9kor aludni szoktam.
Viszont kipróbálom a zöld turmixot vacsira. Tegnap jöttem erre az elhatározásra, mert valami miatt (biztos ciklus) többet ettem mint szoktam. Nem sütiztem be, vagy ilyenek, csak nagyobb mennyiségeket ettem az egészsgesebb kajókból, meg ami nem egészséges, de beköldtem egy egész camambertet. Ezer éve nem ettem, tegnap nem tudtak volna leszedni róla. Na a lényeg. Nekem úúúgy fájt a hasam utána:D. Éreztem, hogy megterheltem. KKipróbálom a reggel este turmixot, mert attól mindig olyan jól érzem magam. Majd szépen ebédelek, és uzsizok előtte.

10 éve
#5664
neonlicht
Használtam a Harcosok Diétáját. Jól összefér a cukorbetegeknek számára az alacsony szénhidrát adaggal.
Eleinte nehéz, aztán viszont jól működik. Közel 30 kiló ment le akkor.
Hátránya az izomvesztés, a bőrömnek se tett jót, ha valakit izgat az ilyesmi. nem lehet elég fehérjét bevinni, mert hiába eszek meg este egy egész kacsát, nem hasznosul egyszerre annyi fehérje beépülés szempontjából.
Aki vékony, futó, vagy inas harcművész alkatról álmodik, annak tökéletes megoldás!
Alulevéskor nagyon jól alkalmazható az éhség ellen 1-1 keménytojás, vagy keménysajt-darabka.

10 éve
#5663
bmati 279
Válasz hattila #5661 számú posztjára
Szia!
Kinek milyen a jó diéta...
Mivel munka közben nemigen tudsz enni, ezért ajánlanám a Harcosok Diétáját. Ez egy eléggé szélsőséges diéta, több embernek is bejött már, de kinek mi a jó... Én magamtól nem biztos, hogy alkalmaznám, de egy próbát megérhet neked.
A lényege az, hogy időszakosan böjtölsz. 20 óra alul evés és 4 óra túlevésre osztod fel a napot. Az alul evésben, csak zöldség, gyümölcs, illetve kisebb adag hús játszik (max. egy tenyérnyi). A túlevésben pedig mindent lehet enni, ami beléd fér.
Bővebb információt itt találsz az étrendtől:
http://harcosoketrendje.hu/az-etrendrol/
Pár információ a szerzőről:
http://harcosoketrendje.hu/a-szerzorol/
Néhány sikertörténet a végére:
http://harcosoketrendje.hu/sikersztorik/

10 éve
#5662
Bojtika 3
Emlékszem, beszélgettünk már, hogy a munkád közben nemigen tudsz enni, csak sütiket, egy-egy falatot stikában bekapva.

Konkrét diétás ötletem nekem nincs, de hátha más valaki majd tud küldeni.
Viszont minden diétában lehet olyan, hogy tízórai és ebéd, akkor megint ugyanúgy meg vagy lőve, mert nem tudod tartani.

10 éve
#5661
hattila 2
Sziasztok!
A neten van mindenféle diéta (fehérje, stb...) Viszont mindent kipróbálni kissé abszurd lenne. Sokan vagytok itt akiknek sikerült lefogyni. A kérdésem az lenne, hogy van e valakinek jól bevált és nem drága diétája? Ha relative sok fehérje van benne az nem lenne hátrány. 37 éves 107 kgos pasi vagyok. A munkám során relative sokat állok, megyek. Konditerembe nem igazán jut időm elmenni. Kerékpározni szoktam ha szép és nem hideg idő van akkor többet mint a napi kb 6 km (melóba el meg vissza) Illetve néha gyalog megyek munkába meg haza 2. 8 km oda meg ennyi vissza haza. Emailben ha tudna valaki egy jólbevált diátát küldeni azt megköszönném!
[email protected]

10 éve
#5660
bmati 279
Válasz palveva3 #5659 számú posztjára
Igen, vannak/voltak itt 50 kg feletti túlsúllyal küzdők is.
Akkor könnyű fizikai munkának állítsd be.
A taposógép az alsótest napokon mehet egy kis erősítéssel, felsőtest napokon meg erősítő torna. Ha pedig nem bontod szét, akkor taposógép után 15-30 perc felsőtest erősítő torna, aztán pihensz, majd megint ugyanez. A tornán belül variáld majd a gyakorlatokat néhány hetente, plusz a taposógépet is érdemes váltogatni alsótest tornával (szóval egyik héten taposógép, másik héten torna).
Sok sikert! :)

10 éve
#5659
palveva3
Válasz bmati #5647 számú posztjára
A 10-15 kiló az a Csak kategória? :)
A munkám valóban nem csak annyiból áll, hogy megyek egyfolytában. Ez egy gyár, ahol nehéz gépeket kezelek, és rengeteget pakolok. Átlagos munkát állítottam be, pont e miatt, hogy változóak a napjaim. 1500 körüli BMR-t adott meg. Itthon csak taposógépet használok.

10 éve
#5658
miminati
Válasz Gonoszka1 #5657 számú posztjára
köszii

10 éve
#5657
Gonoszka1
Válasz miminati #5655 számú posztjára
Az a legjobb ha leméred a hozzávalókat, és a végeredményt is, és a különbözet a zsíradék. A kókuszzsír könnyebben emészthető, és az epe nélküliek is ehetik. A liszt vagy keményítő szerintem mindegy, de a zsemlemorzsa helyett biztos jobb a zabkorpa. Bár én még nem készítettem így rántott húst. De egyébként szerintem a legjobb lenne a sütőzacsiban sütött rántott hús, vagy sütőzacskó hiányában a sütőben sütött.

10 éve
#5656
miminati
még egy kérdés,liszt helyett jobb a keményítő,panir helyett a zabkorpa?

10 éve
#5655
miminati
az szeretném kérdezni,hogy ha én a rántott húst kókusz olajban rántom ki akkor a kalória értéke ugyanannyi mint ha rendes olajban sütném?

10 éve
#5654
Gonoszka1
Válasz Bofy #5653 számú posztjára
Ügyes vagy, csak ne görcsölj rá, és látod megy!

10 éve
#5653
Bofy
Szupi....
Na mindegy, jövő hónapban veszek, és jó leszek:)
Ma mérlegeltem, 3 nap alatt lement 0,7 kg. Jan. 6.-án kezdtem újra, azóta kerek 5 kg-nál vagyok.

10 éve
#5652
neonlicht
Válasz Bofy #5643 számú posztjára
Azé a testépítőké egy elég vegyes kategória, és magukkal se egyeznek sokszor.
A "hobbigyúrósok" szeretik a túrót. Este fogyasztják, mert abból az aminosavak lassan szabadulnak fel, azért éjszaka folyamatosan kap belőle a reményeik szerint épülő izom.
A versenyszerű testépítőknél általában már nem játszik túl nagy szerepet a túró, cottage cheese, pláne sajt.
A tej egyik csapatban sem népszerű, a jelenlegi magyar guru szerint: "kiscicáknak való" (nem vagyok egy macskás, de asszem ebben téved).
Ezzel együtt vannak tejivók, például egy nagynevű edző, Mark Rippetoe, aki elhíresült arról, hogy úgy pakol fel vékony kezdőkre izmot, mint senki más. Ő napi kb 4 liter tej ivását várja el szegényektől.
Ő az: http://wvpowerlifting.com/Historical_Images/1381002272_l.jpg

10 éve
#5651
Bofy
sajt...az lesz az én emberem. Holnap reggel 9re megyek.11felé haza érek és még főzni kell. Mennyi sajtot rágjak el? füredi trapista.

10 éve
#5650
bmati 279
Válasz Bofy #5629 számú posztjára
Edzés után egyél/igyál valamit mindenképpen. Nem kell sokat enni és akkor fél óra múlva alhatsz. Egy pohár tej, tenyérnyi túró, sajt, kis doboz kefír, joghurt, egy szelet hús/hal (ami mondjuk ebédről marad meg), kis paszuly, szója, mogyoró (óvatosan a zsírtartalom miatt) stb.
Ha egy fél órával hamarabb indulsz el edzeni, akkor máris belefér, ha pedig időre mész, akkor pedig lefekvés előtt hagyj magadnak fél órát. Mondjuk visszamész, kajálsz, aztán míg zuhanyzol meg pakolgatsz, addig eltelik fél óra...

10 éve
#5649
Bofy
minő szerencse, h nem építeni, hanem csökkenteni szeretném a testem;). Szeretem a tejet. Keveset iszom, de nem mondok le róla. Mikor megtudtam, h piszkálja a migrénem, gyászba borultam. De szerencsére csak a laktózos:)

10 éve
#5648
shinita 2 1
Válasz Bofy #5643 számú posztjára
Szerintem igen, mivel fehérje egyikben sincs olyan sok, ami egy testépítőnek jelentős lenne... De nem tudom. Csak azt, hogy túrózni szoktak s nagy ívben kerülik a tejet.

10 éve
#5647
bmati 279
Válasz palveva3 #5642 számú posztjára
Ha csak annyitól akarsz megszabadulni, akkor maximum heti 0,5 kg-os fogyás, később lehet levenni 0,3-ra fokozatosan, de a lényeg, hogy a BMR-ed felett legyen a napi kalóriabeviteled sportok nélkül. Mivel az utolsó kg-oknál vagy, így nagyon fontos a mozgás és ne mindig ugyanazt csináld. A mozgás alatt elsősorban erősítést értek. Heti min. 3 napot erősítő tornázz (ha 3 napon edzessz, akkor teljes testes legyen, ha többször, akkor bontsd ketté alsó-felsőtest napokra).
Sok sikert! :)

10 éve
#5646
bmati 279
Válasz palveva3 #5644 számú posztjára
Mit csinálsz konkrétan? Mert az, hogy sokat mész, az még nem kemény fizikai munka. Természetes, hogy ezeken a napokon több kalóriát ehetsz. Javaslom, hogy állítsd be magadnak a könnyű fizikai munkához tartozó értékeket és az alapján étkezz. Amit sportolsz ezen kívül, természetesen azt is vidd fel és edd le.

10 éve
#5645
Bojtika 3
Talán ésszerű lenne átlagolni.
A nehéz fizikai munkát az otthon léttel.

10 éve
#5644
palveva3
Még egy kérdésem lenne.
3 napot dolgozom egy héten. Az viszont kőkemény fizikai munka. 12 órás a műszakom, amiből legalább 10 órán keresztül megyek. Ezeken a napokon biztosan több kalóriát emésztek fel, mint egy itthon töltött napon. Kiegyenlíti-e egymást a meló és az itthon töltött idő, vagy át kell rendezni a melós napokon az evéseket?

10 éve
#5643
Bofy
Most felvetült bennem a kérdés:
a testépítők szidják a tejet a tejcukor miatt. De mi van a laktózmentessel?Azt is szidják?

10 éve
#5642
palveva3
Válasz Bofy #5637 számú posztjára
Nem vagyok közel még a 100-hoz sem, nemhogy a 200-hoz. :)))
10-15 kilótól kéne megszabadulnom. Ok, eszek még valamit. Köszönöm

10 éve
#5641
Gonoszka1
Válasz Bofy #5640 számú posztjára
Milyen rendes ember! Ezért valami finomság jár neki (mert majd ledolgozza az ásással).

10 éve
#5640
Bofy
Esik, és óóóriási nagy magas már:( Nemmértem:D:D
De férj felajánlotta,h holnap majd kiássa a kocsit, hogy tudjak edzeni menni:)

10 éve
#5639
Gonoszka1
Válasz Bofy #5637 számú posztjára
Keresztbe írtunk! Esik még a hó? És mekkora?

10 éve
#5638
Gonoszka1
Válasz palveva3 #5636 számú posztjára
IGEN!!!! És 1100 kalória is kevés. Minimum napi 1200 kalóriát el kell fogyasztani! MINDENKÉPPEN!!!

10 éve
#5637
Bofy
Még az 1100 is kevés:). Tapasztalat, mert próbáltam magam alacsony kalórián tengetni, hogy pár hét, vagy nap, és azon kapod magad, hogy túszokat ejtesz a supermarketben:). Vannak fegyelmezett népek, és bírják. Ha közel vagy 200 kilóhoz, egészségügyi mérleglés alapján fontosabb a gyors fogyás, mint a szép bőr. De ha nem olyan eget rengető a felesleg, "csak" 20-30 kiló, akkor megéri lassabbra kapcsolni, és heti 0,5 kilóra állítani a dolgokat. Az ideged sem lesznek megtépázva, a bőrődnek is több ideje van a regenerálódásra...Úgyhogy kapjál be két tojást:)

10 éve
#5636
palveva3
Kérlek segítsetek. Pár napja csatlakoztam. Be van állítva napi 1100 kalória. Ma egész nap ettem, de nem jött még össze. Jól vagyok lakva, már nem akarok és nem is tudok enni. Mi van akkor ha 100-200 kalória hiányzik? Hosszú távon ez gondot okozhat?

10 éve
#5635
Bofy
Hát..ha választhatok a fejgörcs, és egy kis izmoveszteség között, akkor az izomveszteséget választom:D
Amúgy is azt olvastam,h a tej nem a legmegfelelőbb fehérjeforrás a benne levő mittom én mik miatt. Lehet majd elcsócsálok egy főtt tojásfehérjét, hogy mindenki nyugodt legyen:D. De fehérjedús lakoma este 10kor többet árt, mint használ:)

10 éve
#5634
Gonoszka1
Válasz neonlicht #5633 számú posztjára
Én meg nem innám a nyers tojást! Nem tudnának annyit fizetni!

10 éve
#5633
neonlicht
A fehérjeporok megjelenése előtt a testépítők egész bizarr koktélokat ittak. 1 liternyi nyers tojás és élesztő... akkor már inkább a fejgörcs.

10 éve
#5632
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5631 számú posztjára
És Bofynk laktózérzékenysége miatt nem is járható út! Hacsak nem akar fejgörccsel fetrengeni!

10 éve
#5631
Bojtika 3
Ez a turmix elég sok zsírt is tartalmazott, a leírtak alapján. Fehérjét a legkevesebbet.

10 éve
#5630
DOSAMu
Nekem a bátyám egy időben fehérje helyett ( amíg nem tuott venni ) turmixot csinált, tojásból, tejből, vaniliáscukorból illetve ha megkívánta tett bele gyümölcsöt is. Én nem "gyúrtam" de nagoyn finom volt :)

10 éve
#5629
Bofy
De fiúk, amíg nem tudok vásárolni fehérjét, addig inkább nem eszek este lefekvés előtt közvetlen, mert az sem jó. Amint vettem (jövő hó), simán legurítok egy pohárkával, mert úgy nem gáz lefeküdni. Na...

10 éve
#5628
neonlicht
Válasz Bofy #5624 számú posztjára
Bmatival egyetértek az ügyben.
Amúgy a fehérjepor vízzel nem a legfinomabb, bár a drágák között van olyan is. A fehérjepótlás jó módszere a reggeli zabpehelyre szórás, de még jobb az edzés után turmixban. Olyankor vízzel keverve is jólesik. Tejjel finomabb ugyan, de edzés után vízzel fogyasztandó, mert úgy gyorsabban szívódik fel. Ez azért érdekes, mert az edzés alatt az izomban lebomló folyamatok vannak, amit érthető okokból minél hamarabb vissza kell fordítani.

10 éve
#5627
DOSAMu
Lenne egy kérdésem :$ A grafikont pontosan hogyan kell értelmezni / lelolvasni ?

10 éve
#5626
Bofy
Edzés előtt két órával megvacsizok, tekerek egy órát, hazajövök, lezuhanyzok, ágyba dőlök :).

10 éve
#5625
Liguska
Én azt is hallom, hogy üres gyomorral ne menjünk edzeni, de nekem felfordul ilyenkor a gyomrom, ha van benne valami. Rendszerint ébredés után megyek futni vagyúszni, később meg már nem tudom rávenni magam, pláne, ha ettem is már. Edzés után viszont olyan vagyok, mint egy kiéhezett farkasfalka.

10 éve
#5624
Bofy
Mióta járok edzeni, nem stagnálok. És este 10kor képtelen vagyok enni. jövő hónapban veszek fehrjét, akkor megoldódik a dolog. Vízzel tervezem benyomni.

10 éve
#5623
bmati 279
Válasz Bofy #5621 számú posztjára
Nagy hiba, mert edzés után, ha nem eszel, akkor izmot is égetsz (és elsősorban azt). Edzés után max. 1 órán belül kell fehérjét inni/enni (ha már fehérjeport szedsz, akkor azt edzés utánra kell időzíteni). Éjszaka (alvás közben) pedig a gyomor jobban dolgozik, így még inkább rosszul jársz.
Meg is van akkor miért stagnálsz. :)
Még annyit, hogy fehérjeport ne keverd tejjel, mert csak rontja a jó minőségű fehérjéd felszívódását, továbbá a tejnek is van fehérjetartalma, amivel nem szoktak számolni, így többlet lesz a fehérjéből, amiből természetesen szénhidrát és zsír lesz.

10 éve
#5622
Gonoszka1
Válasz Bofy #5621 számú posztjára
Azt nem csodálom, mert én ilyen későn már képtelen lennék edzeni is!

A levesem 35 kalória lett 100 grammra! Főztem hozzá cérnametéltet. Most úgy jól laktam mint egy duda, és az egész kb:200 kalória volt!

10 éve
#5621
Bofy
Én meg nem veszem ennyire komolyan. Akkor eszek, mikor eljő az ebédidő:). Esti edzés után meg pl egyáltalán nem eszek, mert 10re érek haza.

10 éve
#5620
Gonoszka1
Válasz Bofy #5619 számú posztjára
Bmati mindig azt mondja, hogy edzés után 0,5-1 órával kell a fehérjét enni!
Én nem hígitom ennyire. Nekem kb:6 dl lesz.

10 éve
#5619
Bofy
Fehérjéről majd utána, ebédre :).
Annyira nem, kb. olyan 1,5 liter lesz. De az ivással nincs baj, egész nap lőtyölök. Sokat, sokat. És tekerés közben is kötelező a vízfogyasztás. Mindig mondja,h törölközz, igyál :D

10 éve
#5618
Gonoszka1
Válasz Bofy #5617 számú posztjára
Azért kérdeztem, mert mondtad, hogy kapott szánkót. Azt hittem, hogy már ki akarja próbálni!

A turmixban van ch, mert teszel bele gyümölcsöt. Viszont majd fehérjéról gondoskodni kell, hogy ne az izmaid fogyjanak. És sok-sok folyadék is kell a turmix mellé! Még mindig hígra készíted?

10 éve
#5617
Bofy
De én holnap a turmixom után pont kimerítő edzeni fogok:)

Még sosem szánkózott, mert tavaly télen nem volt egy éves sem. Most meg még nem igen volt hó, szánkót meg Karácsonyra kapott, amit ott hagytunk anyáméknál, helytakarékossági megfontolásból.
Jövőre biztosan meg lesz érte őrülve:)

10 éve
#5616
Gonoszka1
Válasz neonlicht #5615 számú posztjára
Én is erre gondoltam, csak röviden!

10 éve
#5615
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #5612 számú posztjára
Az, hogy a gyümölcscukor jó, az pont annyira semmit se jelent, mintha azt mondanád: rossz. A cikkben az a legfontosabb információ, hogy a gyümölcscukor nem megy azonnal zsírba, AMENNYIBEN a máj glikogénraktára nincs feltöltve.
Ehhez az állapothoz viszont kimerítő edzés és/vagy ketogén diéta szükséges.

10 éve
#5614
Gonoszka1
Válasz Bofy #5613 számú posztjára
Szerintem is jó, és én sokat is remélek tőle minden téren!
A mostani (már februári) Príma Konyhában van egy jó kis recept, (legalább is nekem tetszik) ez egy tésztás, kelkáposztás rakott egytál étel. Lehet, hogy meg fogom csinálni. A következő (márciusi) Vídék ízében pedig lesz édesköményes recept-receptek.

A gyermeked még nem akar szánkóra pattanni? A szánkózás jó dolog, főleg a gyerekeknek akiket húznak!

10 éve
#5613
Bofy
Á, utálják a kutyák is a havat. Gyerkőc pedig még csak az ablakból nézegette. Egyre nagyobb, kezd megmaradni:(..mármint a hó.

Én most kis ananászt is tettem bele, az meg vízhajtó. De elég sokat járok én is pössenteni. Azt olvastam róla, hogy jót tesz a vízháztartásnak is. Csupa haszon ez a turmix, jó, hogy belevágtunk:)

10 éve
#5612
Gonoszka1
Válasz Bofy #5611 számú posztjára
Érdekes cikk, de azt eddig is tudtuk, hogy a gyümölcs ch-ja a jó. Egyébként ma vettem kiwit, és holnap epres-kiwis-madársalátást fogok csinálni. Azóta amióta iszom a turmixot sokkal töbszür megyek pisilni. Lehet, hogy ez a vízháztartásra is jó hatással van, mert nekem ha többet ittam mindig a lábaimban landoltak a vizek, azaz bedagadtak (meg egyébként is). Itt még nem esik a hó, hála a Mindenhatónak! És remélem, hogy nem is nagyon fog! Nálatok sok esett már? Gyermeked, és a kutyák biztosan örülnek neki (kivéve a tacsit, mert az maximum pár percig élvezi, és gondolom utána menekülne a melegbe). A mi Pockunk (fekete tacsi volt), mindig bekopogott az ablakon, hogy engedjük be. Akkor a férjem intett neki, és mire a férjem az ajtóhoz ért már csörtetett is be.

10 éve
#5611
Bofy
Az tök jó. Itt nincs olyan. De lehet,h nem is baj:D:D
Holnap reggel megyek tekerni (ha kijutok a hóból:S). Akkor majd kiderül,h mennyire tölt fel ez a turmix:D. De jól bekapkodom a karnitint is:D
Ezt találtam:
http://shop.builder.hu/cikkek.htm4?id=239

10 éve
#5610
Gonoszka1
Válasz Bofy #5609 számú posztjára
Igen, jobban érzem magamat. A zöldségek, gyümölcsök egészségesek, és energiát adnak. Én egyébként néha eszem csökkentet ch-s sütit. Az a neve, hogy álomsüti, és újabban az egyik ételszállítónál lehet kapni (Foodexpress). A szénhidrátja is és a kalóriája is nagyon jó! Szeretem tőlük a feketeerdő tortát és a sacher tortát. Az előbbi 100 grammja 61 kalória, az utóbbi 115 kalória 100 grammja. A feketeerdőben 6,2 a ch, a sacherben 15,4 a ch persze 100 grammban.

10 éve
#5609
Bofy
És ugye, hogy sokkal több az energiád is?:)

Tegnap nem szándékos volt, csak nem tudtam, hogy mennyi kalcsi lesz a langalló. Mire megsült, kihűlt, már elmúlt 7 óra. Egy elég nagy szeletet bevágtam, és még egy nagy bögre tejet is mellé küldtem, viszont az uzsim alacsony volt, így már nem tudtam korrigálni. Ma az uzsihoz több sajtot fogok enni, kicsit több sonkával. Az a ch-t nem piszkálja, de a kalóriát igen:)

10 éve
#5608
Gonoszka1
Válasz Bofy #5607 számú posztjára
Azt észrevettem, mert tegnap sem etted le egészen a kalóriáidat! Pedig le kellene! Megkóstoltam a levest, hogy elég sós-e. Juj de megégettem a számat! Kell nekem kóstolgatnom! A zöld turmix azért elég jól telít. Igaz én iszom teát, grapefruitot, a gyógyszreimhez vizet. És most még a zöld turmix. Mielőtt elindultunk reggel, pedig a turmix felét ittam csak meg indulás előtt, úgy tele volt a hasam, mintha egy focilabda lett volna benne! Pedig nem is volt, csak sok-sok folyadék!

10 éve
#5607
Bofy
Elvileg a fogyókúrás beállítással 200valahány gramm lenne jó. De az nálam nem volt frankó, mert...mert ugye kívánós voltam, és sokat stagnáltam is. Most kipróbálom a növelt fehérjét, csökkentett ch-t, a zsírt meg hagyom 55ön, és próbálom jó zsírokkal meg is tölteni azt. És úgy túnik, hogy működőképes, mert ámbár meg szokott kordulni a gyomrom délelőtt, de estére nem akarom kizabálni a hűtőt. Viszont a CH nál a 160ból mindig kicsúszok. Nem azért, mert nem bírnám ki kevesebbel, hanem mert nem jönne ki a kellő kalória.

10 éve
#5606
Gonoszka1
Válasz Bofy #5605 számú posztjára
Nekem általában a szénhidrátom az bőven a keret alatt van. Viszont a zsír, na az már nehezebb! Pedig semmi hurka, semmi kolbász, sőt még szalonna sem!

10 éve
#5605
Bofy
Próbálok én is odafigyelni az arányokra. De 160 alá én nem tudom belőni a ch-t. Összehozza a gyümi reggel, és a korpa. 160 és 180 közt még korrekt?

10 éve
#5604
Gonoszka1
Válasz Bofy #5603 számú posztjára
Az úgy finom, fokhagymásan!

10 éve
#5603
Bofy
Jó is lett. Kicsit meg is fokhajmáztam:)

10 éve
#5602
Gonoszka1
Válasz Bofy #5601 számú posztjára
A spenótos rizs az finom! Szeretem a spenótot!

10 éve
#5601
Bofy
Igen, nagyon finom volt:). Az imént pusztítottam be, spenótos rizzsel. Várok kicsit, megfőzöm a jó kis cappucinom, és akár fel is ébredhet a gyerek:D. Tudnék sziesztázni, de ne legyek telhetetlen:D

10 éve
#5600
Gonoszka1
Válasz Bofy #5599 számú posztjára
Akkor gond egy szál sincs! És a hal az finom, egészséges, és nem is olyan sok a kalóriája!

Az apólékot nem én szeretem (a lábát bele sem teszem, mert akkor nem eszem belőle), hanem a férjem. A szárnyát, a hátát. Én a mellét szeretem, de most csak mellcsontot tettem bele.

10 éve
#5599
Bofy
Mióta számolgatok, kerülöm az aprólékokat:D...ha mégis, hát a csontos alkatrészes adatokat viszem be, majd kivonogatom. Nem is értem mit nyűglődtem a hallal.
Amúgy a hal rosszabb, mint a csirke. Finom nagyon. De alig eszel belőle valamicskét, és egy csomó kalória. Erra kis pisztrángra is elment több mint 200 :D. Mondjuk uzsira elereszthetem magam, mert már a vacsit is beírtam,de még csak 1200nál tartok:)

10 éve
#5598
Gonoszka1
Válasz Bofy #5596 számú posztjára
Én mondtam, hogy esni fog, de Ti nem csináltatok semmit Holle anyussal! Én a csirkelevesemmel leszek bajban, mert aprólékból készítem, és nem tudom, hogy hogyan írjam-számoljam!

10 éve
#5597
jancsoreka 55 33
:D :D :D ennyit tökölni egy hallal... :D :D :D

10 éve
#5596
Bofy
Köszi:D...nagyon nagy feje van ááám:D:D. Én is hasonlóra gondoltam, csak ez a nagy kalcsikülcsi összezavart:D.Meg a korai időpont:D Meg a hó is esik:(:( :D

10 éve
#5595
ubulne 192
Válasz Bofy #5594 számú posztjára
Boooofffyyyyyyyy!!! :))) Es mennyit eszel a pisztrangbol? 10 kg-t? Mert akkor szamit. Ha nem, akkor meg nehogymar a szalka sulyan agyaljal... Egyebkent meg lemered nyersen a halat, lemered sutve vagy nem tdom, mit akarsz vele, aztan a tanyerkadra pakolod, lemered az adagodat, megeszed, a kipiszkalt szalkakat meg visszamered (ha a merleged egyaltalan megmeri azt a keveset), es kivonod az adagodbol.

10 éve
#5594
Bofy
Lányok, ha van egy lidlis pisztrángom, ami 150 kcal/ 100g Szőröstűl bőröstűl. Azt hogy számolom ki, mennyi amit bevittem?Mert ez a szálkás kalória, de nyilván azt nem eszem meg. Kivonom a szálkát, fejet. De a filé kevesebb kalcsi,mint a szálkás. Vagy pihenjek még délig, és leesik?:D

10 éve
#5593
shinita 2 1
Válasz brigi55 #5572 számú posztjára
Azonkívül a nem diétás az zsírban is gazdag... Nos, ha ilyen van, hogy a szénhidrátkeretedbe még fér, zsírosat pedig nem akarsz, akkor valami lekváros vagy gyümölcsös zabpalacsintát vagy ilyesmit ajánlanék, vagy az általam korábban írt banános csokipudingot... Abban csak a kakaópor zsírtartalma van. A párom ilyen esetben (illetve ha édességet akar vagy csak reggel van és éhes) kakaós rizset eszik... Elképesztő, hányszor egy héten. Én nem is tudom pontosan, mert többnyire reggelire eszi s akkor én még alszom.

10 éve
#5592
Bojtika 3
Atyám.

Bofy, még mindig trükközöl...
Tényleg ül egy bolond a fejedben, a gyerekkori és egyéb lelki okok miatt kicsit kényszeres lettél.

10 éve
#5591
Gonoszka1
Válasz Bofy #5590 számú posztjára
Pedig még pár száz kalóriától sem fogsz hízni, így az lenne a legjobb, ha a bolondot az agyadban nyugdíjaznád!

10 éve
#5590
Bofy
nem tudom miért, de néha az a kényszerképzetem, hogy ilyenkor nem a fogyásom lassul, hanem egyenesen hízni fogok:D:D...bolond van az agyamban:D:D

10 éve
#5589
Gonoszka1
Válasz Bofy #5588 számú posztjára
Hát igen, de ki mondta, hogy könnyű? Én is beírom, aztán átlógok! De ez van, és a fogyásom nem azon a pár kalórián múlik! Bár az is igaz, hogy én nem is akarom annyira szigorúra venni, mert ha nem vagyok jól, akkor inkább többet eszem. És azért szép lassan így is másznak le a kilók. Persze nem úgy mint régen, de azért mennek.

10 éve
#5588
Bofy
de ha felviszem, akkor elmosódnak a határok, és a végén átlógok:D:D

10 éve
#5587
Gonoszka1
Válasz Bofy #5586 számú posztjára
Csak akkor látnád a kalóriakülönbözetet, és pár kalória miatt nem lenne lelkiismeretfurdalásod! Mert én már 20-30-50 kalóritöbbleten nem rúgózom, de azért jobb ha zöldben pompázik!

10 éve
#5586
Bofy
Mert igazán heti kétszer sportolok, és nem tudom, hogy azt hogy írjam be. Fenn van a spin..de nem hiszem, hogy pontos. A többi napon meg, ha eszembe jut. És ha írom, ha nem írom..nem eszem le.

10 éve
#5585
Gonoszka1
Válasz Bofy #5584 számú posztjára
De hogy miért nem? Pedig azért azzal jócskán dolgozol le kalóriát, főleg egy erős tekerős napodon!

10 éve
#5584
Bofy
Igaz, pláne, hogy én nem vezetem a sportot.

10 éve
#5583
Gonoszka1
Válasz Bofy #5582 számú posztjára
Szerintem nem sokat, mert 1, lehet, hogy ma negatívan, holnap pozítívan zársz, 2, a sporttal lehet, hogy hasonló a helyzet. Tehát ezen kár agyalni, mert előbb-utóbb kiegyenlítik egymást, és akkor nullára végzel!

10 éve
#5582
Bofy
Nekem az mindig jól esne:D
Mereven számolgatunk...közben lehet, hogy a reggeli almában nem is annyi volt a kalcsi, mint a rendszerben. 50-100 kcal eltérés a vezetett és az eredetileg bevitt közt mennyire számíthat?

10 éve
#5581
Gonoszka1
Válasz Bofy #5579 számú posztjára
Ha jól esne az a bögre tej, akkor igyad meg! Nem ezen az 1 gramm zsíron múlik a fogyásod, főleg ahogy írtad, tegnap letekerted! Tehát, EGÉSZSÉGEDRE!!!

10 éve
#5580
Bojtika 3
Én ilyenkor hagyom az evést a csudába, és az ágyban megiszom egy fröccsöt elalvás előtt, amit nem írok be! :-D (Vagy csak tervezem, az is jó, és csak a meleg üres teát iszom, hihi...)

10 éve
#5579
Bofy
Mitévő egyek? maradt több mint 200 kalcsim vacsi után. Simán bele fér egy bögre tej. Viszont akkor 56g lesz a zsírom, és 55 a keretje:D...asszem tegnap letekertem a különbözetet, a kalóriáimban így s marad hely:D

3 dl tejjel:
1585 / 1647
Még 63 kcal-t ehetsz ma
Napi kalória kereted:
Beállítás
Napi tápanyag javaslat
111 / 120
Fehérje: még minimum 9 g
157 / 160
Szénhidrát: még maximum 3 g
56 / 55
Zsír: túllépted 1 grammal


10 éve
#5578
Gonoszka1
Válasz brigi55 #5577 számú posztjára
Én is van amiből több kilónyit tudnék betermelni, de még a gondolattól is hízom két kilót! Bofy langallója egyébként nagyon alakbarát, mert én amikor elkészítettem, méricskéltem mindent előtte-utána, és 100 gramm 140 kalóriára jött ki! És laktat, és bőven volt rajta feltét, szóval megéri elkészíteni. És melegítve is csodás, ami nem mondható el mindenféle ételről!

10 éve
#5577
brigi55 11 47
Válasz Gonoszka1 #5576 számú posztjára
Muszàly lesz kipròbàlnom.Az én vacsim pàrolt kinai ravioli ràkocskàval töltve.Òdàkat tudnék zengni ròla!!! :) Minden nap benyomnàk 2 kilót,na de azért annyit nem szabad àm...

10 éve
#5576
Gonoszka1
Válasz brigi55 #5575 számú posztjára
És a langallója milyen finom!!! Én csináltam rá egy gombás-sonkás-sajtos feltétet! Valami csodás! A langallója rabja lettem!

10 éve
#5575
brigi55 11 47
Válasz Gonoszka1 #5573 számú posztjára
Nanà,körülnéztem ott màr jò pàrszor,aki nem tette az szégyelje el magàt! :) hihi
De most legkönnyebnek a csàszàrmorzsàt làtom,aztàn ki tudja mi lesz belöle :)

10 éve
#5573
Gonoszka1
Válasz brigi55 #5572 számú posztjára
Bofy zabirodalmába nem néztél körül? Még fánk is van!

10 éve
#5572
brigi55 11 47
Válasz ubulne #5571 számú posztjára
ez tetszik a mazsolat kihagyom mivel nem szeretem de mas minden van itthon,meg cukormentes lekvar is. ja es igen 1 adag 435kcal,tudom hogy ebbe akar valami nem dietas is belefer,de en azokbol az etelekbol nem tudom mi a hatar inkabb nem is eszem.pl 1 szelet csokitortabol nekem 3 lenne a vegen :)

10 éve
#5571
ubulne 192
Válasz brigi55 #5559 számú posztjára
Marminthogy 1 adag desszert 430 kcal? Hat abba meg a nem dietas csokitorta is belefer! ;-) En most eppen smarnira (alias csaszarmorzsa) szavaznek, ha magamnak csinalnam. Zabkorpabol, steviaval edesitve. Meg mazsola es nemdietas lekvar is siman belefer hozza keretbe:)

10 éve
#5570
brigi55 11 47
Bocsi eddig szenvedtem mert a mobilom semmit sem akart elkuldeni...



59 / 75


Fehérje: még minimum 16 g





114 / 188


Szénhidrát: még maximum 73 g





50 / 50


Zsír: túllépted 0 grammal na szoval igy allok,zsir kilove,de lekakilom most eppenseg...A vendegek elottem nyomtak be a bejglit es kibirtam hogy ne egyek belole,hat most a zsir lesz a legkevesebb problemam.Maradt meg 435 kcal amibol valami fincsi edeset szeretnek kihozni.Tejbezabkorpa ( en igy hivom) 0% zsirtartalmu es 0% hozzaadott cukor gyumolcsjoghurt,puding edesitovel kb ezek azok amit minden nap valtogatok es mar uncsik...

10 éve
#5569
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5566 számú posztjára
Én akkor is sajnálom őket! Az öcsém pedig vadászni jár, azt is kifejezetten helytelenítem. Én sajnálom az állatokat, pedig én is megeszem őket. De ez van, ilyen vagyok!

10 éve
#5568
Gonoszka1
Válasz brigi55 #5559 számú posztjára
Bofynál nem csak édes, hanem sósat is találsz a zabirodalomban! Csak az a kérdés, hogy mikorra kell, hogy van-e időd elkészíteni. Tehát az nem ártana, ha azt is megírnád, hogy milyen jellegű, és mennyi időd van elkészíteni!

10 éve
#5567
Bojtika 3
Válasz shinita #5561 számú posztjára
Mindig azt vágták, amelyik éppen nem viselkedett tökéletesen. Mondjuk félretojt, és külön keresgélni kellett a tojáskáját (pedig csak védte volna szegénykém, el ne vegyék tőle..)
Vagy a legvékonyabbat, vagy amelyik agresszív lett...

Én egyszer vágtam le egy tyúkot, de négyen voltunk éhesek. És úgy leitattam szegényt, hogy meg se nyikkant...

10 éve
#5566
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5558 számú posztjára
Tudod, a paraszt racionális ám.
Az állatorvos költsége jóval nagyobb, mint a várható tojás értéke. Nem beszélve arról, hogy váratlan bőség egy ebéd erejéig.
Egyébként a nagyüzemek lecserélik az állományt, simán.
"Letojt tyúkok vására" még a kisebb háztáji keltetőknél is szokott lenni. Ha már a tojó tyúk életkora meghaladta az optimális időt, akkor mehet. Vagy vágni, vagy más tulajhoz, aki egyébként szintén nem tartja sokáig.
Nincs olyan adat, hogy mennyi egy tyúk élettartama! Csak hogy mennyi a vágósúlya !
Ha nekem lenne tyúkocskám, bizisten kipróbálnám, mennyi ideig él, ha hagyják. (De egy darab kis asszonyság nem tudná bemelegíteni az ólat, szabadon tartva mag folyton hajkurászná valamelyik négylábúm.)

10 éve
#5565
Bojtika 3
Válasz brigi55 #5559 számú posztjára
Zabpuding (zabkorpa tejjel leforrázva, besűrűsödik) , és gyümölcs vagy kakaópor, édesítés...
Én mostanában a kissé nem sikerült diós szilvakocsonyát (nem lett kocsonyás) használom ilyesmihez, nem nagyon cukros, magam készítettem. Szóval lehet valami lekvárféle is.

10 éve
#5564
Bofy
Válasz shinita #5561 számú posztjára
Kis családi tyúkoknál. De a nagyüzemiek nem vágják le a tojókat.
Nem akarok haza beszélni, de nézzél körbe itt:
www.zabirodalom.blogspot.hu oldalon, elég sok desszert van, kalóriákkal, tápanyagokkal. Fel van oda rakva a karácsonyi edísön, ott is van 3 recept, keksz, és banános csokigolyó.

10 éve
#5563
Gonoszka1
Válasz brigi55 #5559 számú posztjára
Kérdés, hogy mennyire sürgős a sütemény? Mert ha nem annyira, akkor például egy piskótatekercs például cukormentes lekvárral? Vagy egy könnyen elkészíthető pudingos vagy tejszínes krémmel? Vagy egy gyümölcsös-mascarponés krémmel?

10 éve
#5562
shinita 2 1
Válasz brigi55 #5559 számú posztjára
A kevés kalóriás édességes topikban nem találtál? Azt annyira szét sem szoktuk offolni...
Mi Neked a diétás? A kalóriatartalom pedig nem gond, csak keveset kell belőle enni... Néha ez így működik is, mint az alapfokú kakaóvágyamnál az egy karika kakaós banán ;)
Nekem a diétás édesség a diós vaj. Zsírtartalmánál fogva remekül laktat, nagyon finom és természetesen édes is, persze ez az alapanyagoktól függ, nem minden vaj ugyanannyira édes. Aztán vannak a gyümölcsös édességeim, a chia magos barackpuding és a banános csokipuding. Pofonegyszerűek s ez a két gyümölcs engem picit még laktat is, ha nem vagyok nagyon éhes. A gabonás desszertek nem az én asztalom s nem jut most eszembe más, a csokiféléket még én sem tartom diétásnak... Édesítős tojáshab/túró jellegűek is léteznek, nem tudom, milyet szeretnél. Hogy állsz ma a makrotápanyagokkal?

10 éve
#5561
shinita 2 1
Válasz Bofy #5552 számú posztjára
Ó, ez is lehet, hogy közrejátszhat, de csak korlátozott mértékben.
Mi vágtunk rendes tojó tyúkokat. Főleg, amikor télen panelban laktunk. Tavasszal vettünk tyúkokat, ősszel levágtuk őket. Mármint anyám, én elmentem jó messzire és befogtam a fülem... Ha tyúkokat tartanék, amiket néha levágnék, kellene egy machete vagy gijotin. A nyiszálás nem az én műfajom, gyorsan úgyse menne.
Gyerekkoromban nem tudom, mi volt, amikor nagyanyám nonstop ott lakott a házban, de ha történetesen minden tyúk rendesen tojt, nyilván akkor is levágták valamelyiket időnként.

10 éve
#5560
xensev
Sziasztok!
Először is fantasztikus az oldal, nagyon megkönnyíti az ember dolgát!
Kondi terembe járok, tömeget szeretnék növelni. A kalóriabevitelt így az átlagosnál sokkal jobban meg kell emelni. A kérdésem az lenne: pihenőnapokon is tartani kell a tömegnövelős megnövelt kalóriabevitelt, vagy csak edzés napokon? Vagy esetleg kifejezetten pihenőnapra vonatkozik a több kalória, és edzésnapokon még azon is emelni kell?
Remélem érthető voltam, előre is köszönöm a válaszokat! :)

10 éve
#5559
brigi55 11 47
Tudna nekem ajanlani valaki 430 kalòriàba fèrö lehetöleg diétàs desszert receptet? Mindegy miböl,késöbb ugyis megyek boltba,ha valamelyik alapanyag hianyozna akkor megveszem. (Tudom tùl sokat akarok :D ) elöre is köszi

10 éve
#5558
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5557 számú posztjára
Én akkor is sajnálom szegénykét! Tessék hozzá orvost hívni, és meggyógyítani!

10 éve
#5557
Bojtika 3
Merthogy csak szenved, igen.

10 éve
#5556
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5555 számú posztjára
Jaj, szegény állat! Nem elég, hogy lesántul, még le is kaszabolják!!!

10 éve
#5555
Bojtika 3
Válasz Bofy #5552 számú posztjára
Előfordulhat mégis, ha pl. megsérül. Egy tyúk miatt nem hívnak állatorvost. Megsántultál? Sutty le!

10 éve
#5554
Berbuch
Nagyon köszönöm! Én is kerestem, de nem dobta ki! :)

10 éve
#5553
ubulne 192
Válasz Bojtika #5550 számú posztjára
Annyit kiegeszitenek, hogy a ctrl+f az adott oldalon valo keresesre szolgal, tehat ha nem tudod, melyik topikban irtak, akkor azert kattintgatni kell.

10 éve
#5552
Bofy
Normál esetben akkor vágják le a tyúkot, ha az nem tojik már elég szaporán. Így sanszos, hogy lassú fejlődásű tojásokat látunk, ha felnyitjuk. Rendes tojó tyúkot levágni pénzpazarlás :)

10 éve
#5551
shinita 2 1
Válasz Bojtika #5546 számú posztjára
Persze, ez köztudott, egy jó tojó tyúk majdnem naponta tojik megfelelő körülmények között. De mivel sok levágott tyúkban nem találtunk mást, csak sárgáját, s egyetlen egyszer fehérjét, valami extra gyorsan, órák alatt kell kialakulnia, ha statisztikailag nézzük (mert előfordulhat, hogy pont rosszkor vágták le az összeset, de tegyük fel, hogy elosztva). A héjnak pedig aztán főleg hipphopp. Ez bámulatos.

10 éve
#5550
Bojtika 3
No ezt még megjegyzem, köszi!

A napokban megállapítottam, hogy ha még valami újat kell megtanulnom, akkor a régiek közül kell elfelejtenem valamit.
Belegondolt már valaki, hogy mennyivel nagyobb a mai ötvenesek ismeretanyaga, mint Nagyanyáink idején volt? És pillanatok alatt tanulunk egészen új dolgokat!
El is határoztam, hogy ezután beosztással élek, kevésbé leszek kíváncsi.

10 éve
#5549
bmati 279
Válasz Bojtika #5548 számú posztjára
Úgy oldottam meg, hogy Ctrl+f billentyűkombó, beírtam, hogy trendvonal és tádám. Ez így még 20 mp-et sem vett igénybe. :)

10 éve
#5548
Bojtika 3
Hihihi, én azért írom meg újra és újra, mert visszakeresni nagyon nehéz!!!

10 éve
#5547
bmati 279
Válasz ubulne #5545 számú posztjára
Reggel, félkómásan mondom nem fárasztom magam, hogy megint megfogalmazom, emlékszem, hogy már megválaszoltuk ezt egy párszor, aztán rákerestem, így gyorsabb volt. :)

10 éve
#5546
Bojtika 3
Válasz shinita #5542 számú posztjára
Megfelelő körülmények (világosság időtartama, hőmérséklet, stb.) egy tojó tyúkban naponta megérik egy tojás. Azaz héjasodik.

10 éve
#5545
ubulne 192
Válasz bmati #5544 számú posztjára
Oh, micsoda megtiszteltetes! :))

10 éve
#5544
bmati 279
Idézem a 2340-es hozzászólást ubulne-tól:
"Szia!
Leegyszerusitve trendvonal=atlag. Ahogy Bojtika irta, a fogyas nem egyenletes (nem linearis) hanem hol jobban, hol kevesbe megy. A trendvonal kiatlagolja ezeket az eltereseket, es az atlagos fogyast mutatja. Ertelem szeruen a valosag korulotte ingadozik (neha alatta, neha felette, igy jon ki az atlagnak a trendvonal)."

10 éve
#5543
Berbuch
Mi a "trendvonal"? elnézést, nem jöttem rá. Köszönöm!

10 éve
#5542
shinita 2 1
Válasz Gonoszka1 #5523 számú posztjára
Nem hitetlenkedem ám, nyilván vannak kivételesen nagy tojások :) S ahogy írtam, az én mérlegem amúgyis alámér. De nem is kapok extrém nagy tojásokat, csak olyan rendeseket, egy-egy naggyal, de semmi különös. Ikertojás néha előfordul, de többnyire az sem olyan nagy.

A tojásban tojás hihető, hm nem akarom az esetleges erre érzékeny embereket bántani semmilyen téren, úgyhogy nem mesélem el, hogy a magzatok mire képesek néha. Olykor adódik gikszer az új élet születésekor, főleg, ha többen vannak. Elég sokféle probléma előállhat, némelyik elég extrém.

A tojáskezdeményekre pedig emlékszem... Többnyire sárgáják voltak, rengeteg, de egyszer sikerült úgy levágni egy tyúkot, hogy megvolt már a fehérje és a hártya is. Ez alapján elég gyorsan alakulhat ki a tojás a készen levő sárgájából, bámulatos a természet...

10 éve
#5541
Bojtika 3
Nnna. Az a vezeték még megtekeredhet, de mondom, nem tudom.

10 éve
#5540
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5538 számú posztjára
Igen, ilyen emlékképem nekem is van, mert a Nagyikám amikor a piacon vett tyúkot, akkor én voltam a bontó ember. És emlékszem milyen boldog voltam a benne talált tojásoktól (lehettem 8-9 éves).

10 éve
#5539
Bofy
Láttam. Mikor mama nővére hozza a tyúkjait ajiba, sűrűn van benne tojás is. Jujj az milyen finom a levesben:)

10 éve
#5538
Bojtika 3
Láttál már olyant, hogy tojó tyúkot valami miatt levágtak?
Elég sok tojáskezdemény van a hasában, más-más fejlettségi szinten, de közel azonos a méret. Ez gyerekkori emlékkép, a többit nem tudom.

10 éve
#5537
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5535 számú posztjára
Azt írják, hogy a petevezetékben visszafordult tojás köré egy másik tojás képződik, és így lesz a tojásban a tojás.

10 éve
#5536
Bofy
Szerintem még ezt is jobban élvezte, mint mikor elvágták a kis torkát....no

10 éve
#5535
Bojtika 3
Iszonyat, szerencsétlen.
És ennyit előállítani sem lehetett könnyű.

De lehet ám, hogy valami miatt még a hasában két-három tojás egyszerre héjasodott.

10 éve
#5534
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5533 számú posztjára
Az hagyján, hogy 1 tojásban 1 tojás, de most megnézegettem ezeket a kisfilmeket, és volt olyan amelyik iker sárgás volt, és még egy tojás is volt a tojásban! Az a szegény tyúk ezt hogyan tudta megtojni? Mit szenvedhetet az a szerncsétlen állatka!

10 éve
#5533
Bojtika 3
Nem tudom, nem értek a baromfihoz.

10 éve
#5532
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5531 számú posztjára
De akkor ennek biztosan volt valami oka, mert csak úgy magától nem történik ilyen!

10 éve
#5531
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5527 számú posztjára
Ha beírod a gúgliba, hogy tojásban a tojás, kiderül, hogy pár év különbséggel több helyen és országban találtak ilyet. Már ha nem egymásról másolják a hírt.

10 éve
#5530
Bojtika 3
Válasz Bofy #5528 számú posztjára
Ha én, ha más...ez a mondat nem létezik, hogy igaz legyen. :-D
Lehet annyira könnyen emészthető, hogy nem kell hozzá érezhető mennyiségben epe, de sok étel ilyen.

10 éve
#5529
Gonoszka1
Válasz Bofy #5528 számú posztjára
Tényleg, már emlékszem, hogy annak idején ezért is tértél át a kókuszzsírra, mert az epe nélküli állapotban ez sokkal jobb, és könnyebben emészthető! Még a cikkre is emlékszem, így hogy most újra belinkelted!

10 éve
#5528
Bofy
Nem nem, a kókuszzsíréhoz nem kell. Még Te linkelted be:P
http://naturwell.hu/index.php?page=172

10 éve
#5527
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5525 számú posztjára
Na, ma sem éltem hiába, ilyet még nem láttam! El sem tudom képzelni, hogy ez hogyan tudott így abban a szegény állatban kialakulni! Mert az, hogy van kettő sárgája egy tojásba, ilyen van. Ikrek. De az, hogy a tojásban a tojás......

10 éve
#5526
Bojtika 3
Válasz Bofy #5524 számú posztjára
Már hogyne kéne hozzá epe. Minden zsír emésztéséhez kell, az étolajhoz is.

10 éve
#5525
Bojtika 3
Én láttam (tévében) olyat is, hogy egy hatalmas tojásban egy másik is volt!
Szegény tyúk.
http://www.mommo.hu/media/Tojas_a_tojasban

10 éve
#5524
Bofy
És nem mellesleg az emésztéséhez nem köll epe, ugyebár:D. Én nagy kókuszzsír fan lettem:). Amúgy a kacsazsír, lilahagymával, friss kenyérrel...nagy libling volt mindig:D:D...de nem szabad:D

10 éve
#5523
Gonoszka1
Válasz shinita #5520 számú posztjára
A kókuszzsír jobban szétfut, és könnyebben mint az olaj, vagy állati zsíradék! A upla sárgás tojás tényleg akkora volt. Először arra gyanakodtam, hogy az nem is tyúktojás, hanem kacsa. De tyúk volt az, csak ikrekkel!

10 éve
#5522
Bojtika 3
Én karnitint azért szedek, mert kevés húst eszem. Egy húsimádó simán megeszi a kellő mennyiséget L-karnitinból. Ből.
Nem is annyira a zsírégetés miatt, ebben nem hiszek...de jót tesz a szívemnek, érzem. A vérnyomásmérő pedig mutatja is.

Ne a szerektől várd a fogyást, az étkezést és a mozgást kell összehangolni legelső sorban!

10 éve
#5521
Bofy
Válasz ildikoci #5518 számú posztjára
Szia!
A CLA-t régen szedtem, és fogytam is, de nem tudom, hogy ez mennyiben segített be, Végül az ára miatt abbamaradt:).
L- karnitint most szedek, evés után minimum egy órával és lehetőleg edzés előtt 1 órával. De csak akkor szedem, ha edzeni megyek. Ami feltúnt, hogy nagyon jó állóképesség javító. Elvileg jó zsírégető is :)

10 éve
#5520
shinita 2 1
Válasz Gonoszka1 #5517 számú posztjára
Szétfut a normál is, de attól még nem lesz benne több kalória... Pedig az fontos, nincs akármennyi pénzem a számomra szükséges kalóriamennyiségre. A pálmazsír egy komoly olcsósító tényező lesz, bár a direkt zsírt még én sem szoktam kanállal enni. Csak néha.
Most épp nem állunk jól anyagilag, s az egészségemet jobban megviselné, ha nem ennék, azt hiszem. Bár az nem a közeljövőben következne be, de én előrelátó vagyok :D
Odáig még nem jutottunk, hogy káposztás rizsen éljek (pedig az teljesen jó, persze pár tojást dobnék mellé olykor - de nem hiszem, hogy fogyni tudnék, ha jóllakom vele), de pl. tegnap már nem vettem mandulát, pedig fogytán van... Van egy csomó diónk :D
A ház jobban viszi a pénzt, de azt is visszafogjuk most már, csak azt fejezzük be, amit muszáj, azt is saját kezűleg, ha tudjuk.
Viszont nagyon célszerű lenne a kalóriabevitelem csökkentése, két legyet ütnék egy csapásra, csak bírjam ki. Most épp azon dolgozom.
A gond ott van, hogy lehet, hogy erre az egyetlen lehetőség az időszakos (egy napos) koplalás. Nem enni tudok. Keveset enni nem. S míg este be tudom pótolni az egész napot, másnap nem tudok kétszerannyit enni. Egészségileg egy pici böjttől nem tartok, de nem szeretem az ennyire kiegyensúlyozatlan táplálkozást. Így még próbálkozom. Valamiért igyekszem elkerülni a Harcosok Étrendjét, pedig az lehetne a másik, a böjtnél valamivel rosszabb megoldás. Amint elkezdek rendesen enni egy nap, éhes vagyok a testem szerint szükséges kalóriakeret kimerítéséig. Ma még alig ettem, azt is reggelire, úgyhogy teákkal elvagyok. De ahogy eszem egy falatot, pokolian éhes leszek és ez kitart éjjel 3-ig is, ha nem eszem meg, amit szoktam. Legalábbis eddig így volt, de ma készen állok egy nagyon tudatos, s éhséget korlátozottan elviselő estére. Egy idő után dühítő, hogy igenis figyelek, számolok, tudok és tegnap még önuralmat is gyakoroltam, de hiába, nem tudtam jóllakni kevesebbel.
Lehet, hogy a 2. 12 kilónál már éhesnek is kell lenni? Oké lenne bármikor, csak este ne :( Olyan sokat könnyítettem az estéimen. Régen nem számoltam, de rengeteget ettem este 6 után, persze zsírosat és szénhidrátdúsat. Azzal híztam évi 1 kilót... Jó dolog a stagnálásra hajlamos test, de a jelen helyzetben gátol is.
Eh.

A nap további részében igyekszem nem terhelni jelenlétemmel az oldalt, amúgyis rajzolnom kell, eléggé elhanyagoltam az életmódváltásom óta, pedig fontos hobbim lenne (amihez túl kevés tehetségem van, de ilyen apróság nem tud meghatni, ha makacsul akarok valamit).

10 éve
#5519
shinita 2 1
Válasz Gonoszka1 #5506 számú posztjára
Azt már el sem tudom képzelni, habár az én mérlegem igencsak alámér a dolgoknak...
5 dekásnak hozza ki a rendes méretű házi tojást, amit veszek. Ritkán némelyik ennél jelentősen nagyobb, arra már nem lehet ráhajtani a tojástartó fedelét rendesen :D

Ha nagyon nem jutok tojáshoz, akkor, mivel márpedig nekem kell, egy idő után kénytelen vagyok boltit venni, persze nem ketrecest, a piacon is próbálkoztam, de ezek nem elég finomak, illetve ami bolti és egész jó, az drága.
De a faluban néha kaphatót (30ft-ért ízes, rendes méretű tojások... kár, hogy ritkán van, remélem, nyáron máshogy lesz) s a kecskés szomszéd tojásait (az azért drágább, de megéri, ha az első forrás nem él) a többi forrásból valók eddig meg sem voltak képesek közelíteni... Most az utóbbi helyről sikerült harmincat venni, örülök, mint majom az ő farkának.

10 éve
#5518
ildikoci
Sziasztok! Most kezdem végre, hátha sikerül végigcsinálnom. Mindig is mozogtam, csak nem eleget, szeretném tudni, hogy edzés előtt lehet-e serkenteni a zsírégető hatást. CLA, L-karnitin ezek erre valók?
Hogyan kell használni, mennyivel előtte kell stb. segítsetek! Már nagyon utálom a hájamat!

10 éve
#5517
Gonoszka1
Válasz shinita #5516 számú posztjára
Szerintem a bio szűz sem sokkal drágább, és nagyon gazdaságos, mert kevesebb kell belőle, mert ahogy anno Bojtika írta, jól szétfut. Én szeretem használni, mert sokkal gusztább mint a zsír, és öszíntén megmondom, hogy én a zsír szagáért sem vagyok oda!

10 éve
#5516
shinita 2 1
Válasz Bojtika #5508 számú posztjára
Bizony finom, mi boltit persze nem eszünk, de nemrég a párom anyja szerzett házi kacsát, tepertőt sütött és megkaptuk a zsírt :) Körözött ízesítésű köleskrémmel valami mennyei :)

Nos, megnéztem, azt írja, hogy a kókuszzsír se jó, ő csak a szűz biót használ, amiről már nem tudom, hússzor vagy sem drágább a normálnál...

Nos, én így is túlspilázom a táplálkozáskérdést, mérgeket pedig úgyis eszem, ez elkerülhetetlen, itt már nem foglalkozhatom ilyenekkel, ráadásul a cikk szerint a telített zsír élből rossz és az omega6-os olaj az ördögtől való. Mivel mi ritkán, de használunk sima étolajat, már úgyis elástuk magunkat a szerző előtt.
Úgyhogy engem ez most nem igazán tud meghatni, mindenesetre majd utánaolvasok, ha lejjebb megy a napi táplálkozással kapcsolatban eltöltött órák száma az életemben (bizonyos engem érdeklő dolgokra nagyon rá tudok kattanni s ez nem jó).

10 éve
#5515
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5514 számú posztjára
Én még azt sem eszem. Valamiért nem szeretem. De a kókuszzsír az remek a sütiben is! Így szerintem is megér még egy próbát.

10 éve
#5514
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5512 számú posztjára
Én is azért vettem, mert finom.
Még teszek vele próbát, mert én sem vagyok oda az állati zsírért. Kivétel a hagymás zsíros kenyér. :-D

10 éve
#5513
Bojtika 3
A trend vonal azt mutatja, hogy csupán matematikailag, hogyan kellene haladnia a fogyásodnak.

10 éve
#5512
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5508 számú posztjára
Én használtam már sütibe kókuszzsírt, és szerintem nagyon finom. Csak annyi, hogy olvasztva, de nem melegen teszem hozzá, és gyorsan összekeverem. Én nem szeretem az állati zsírokat, így azt csak végső eset utáni esetben használok, ha már minden kötél szakad.

10 éve
#5510
Gonoszka1
Válasz Bofy #5507 számú posztjára
Én is először vaciláltam, hogy hogyan számoljam, de mivel ezeknek a tojásoknak a fehérjéje is több, így én rendesen számoltam, csak persze súlyban.

10 éve
#5509
norahalasz
Sziasztok! Valaki el tudná nekem mondani, hogy ez a trend vonal pontosan milyen célt szolgál? Nagyon köszönöm:)

10 éve
#5508
Bojtika 3
Válasz shinita #5505 számú posztjára
Tényleg találtatok egy olyan sütőt? De jó!
A pálmazsír árát nézve, valamivel barátibb, mint a kókusz, de ezt találtam róla:
http://biokert-es-lelek.blogspot.hu/2010/07/palmazsir-nem-egeszseges_9748.html

És nálam most éppen kicsit enged a kókusz, mert közel van a kályhához. De hogy télen ne süssek sütit, az azért mégse kedvem szerint való dolog.
Fene se vacakol ezzel, amúgy is finom a kacsazsír, veszek azt és kiolvasztom. :-D

10 éve
#5507
Bofy
Ha minden jól megy, anyám ma szerez falusi tojatokat. Drukkolok:D. Ami most van, piacos, jó nagyok. Múltkor anyu zerzett duplasárgásat, gondban is voltam a kalóriákkal:D:D

10 éve
#5506
Gonoszka1
Válasz Bofy #5503 számú posztjára
Én szeretem a Tescoba venni a tojásokat, mert ott vannak jó nagy tojások. Amiket én veszek (ezek zöld dobozos xl méretűek), és 6,5-7,3 dekásak a tojások. Sőt volt egy olyan széria, hogy 6db tojásból 5db-nak dupla sárgája volt! Na azok darabja 8 dkg fölött volt!

10 éve
#5505
shinita 2 1
Válasz Bojtika #5499 számú posztjára
A kókuszzsír is visszakeményedik, bár attól függ, hol. Nálunk most szobahőmérsékleten elgörbíti a kanalakat, csak a legerősebb, brutál vastag fajta bírja ki, de azzal is kemény meló kibányászni a dobozból. De sütihez, vajhelyettesítésre már sokszor találkoztam a pálmazsír ajánlásával, s nekem ugyanaz a tapasztalatom, közelebb áll a vajhoz és finomabb, mint a kókuszzsír. S nem utolsósorban lágy az én téli konyhai szobahőmérsékletemen... Most fogyott el az első kiló, a fehérvári paleo boltban közölték, hogy már nem nagyon forgalmazzák... Szerencsére a webáruházak mit se tudnak erről, úgyhogy ma rendeltünk egy nagyobb kiszerelést. Odavagyok a pick pack pontokért, bár a futárok is idetalálnak a házhoz, csak el kell magyarázni nekik, hogyan.
A webáruházakkal tehát megbarátkoztunk, köszi a linkeket anno ;) A szintén Általad ajánlott minisütőt pedig mostanra sikerült becserkészni, most már fontos volt, mert kezd kifogyni a gázpalack. Annyira várom, hogy legyen egy működő sütőm... Mert most motorral voltunk és nem tudtuk megvenni.

10 éve
#5504
jancsoreka 55 33
Megőrülök. Írtam egy litániát Bofy-nak, a küldés gombra kattintva nem csak elszállt, de még ki is léptetett a rendszer. Na sebaj. Este bepótolom. De először word-ben.

10 éve
#5503
Bofy
60g-os óriástojásaim vannak :)...már úúúgy várom. Az esti edzést még jobban:D

10 éve
#5502
Gonoszka1
Válasz Bofy #5500 számú posztjára
Sőt még a sütőbe is bedughatod, és rásütheted a sajtot! A tojás meg attól függ szerintem, hogy mekkora. Ha nagy elég egy, ha kicsi akkor lehet, hogy kettö jobb lenne. De úgyis méred, és majd látod!

10 éve
#5501
Bojtika 3
Szerintem elég. :-D

10 éve
#5500
Bofy
Vacsira ki is próbálom. 60g szárazanyagos nokedlihez elég egy tojás? Mármint a tojásos részéhez. Kitaláltam, hogy megbolondítom kis reszelt sajttal is :)

10 éve
#5499
Bojtika 3
Válasz shinita #5497 számú posztjára
No így már oké, most már értem. :-D

Érdekes, hogy sok régi sütireceptben van mandula. Nem lisztként, hanem vagy nagyobb darabokra törve, vagy szilánkokra vágva. Szerintem nem az íze, hanem az állaga miatt: kicsit zsíros, ugyanakkor levegősebbé teszi a tésztát.
Én nagyon nehezen szántam rá a pénzt a kókuszzsírra, és nem mindenhez használom, de tetszik. Sajnos a margarint a sütikben nem váltja ki, ahhoz esetleg baromfi-zsír kellene. (Fontos némelyik sütinél, hogy a gyúrás után visszakeményedik a tésztában a margarin. Ezt a zsír is megteszi.)

10 éve
#5498
Gonoszka1
Válasz Bofy #5496 számú posztjára
Tudom, hogy a gyerekek néha kegyetlenül tudnak beszólni, és ez a mai napig benned él, de lassan ezen át kellene lépned, és azt mondanod, hogy csinos vagyok, magas vagyok, jól nézek ki, és akinek nem tetszik ne nézzen rám, vagy már bocsánat, de kinyalhatja (mármint ha hagyod neki). És vannak idióta emberek, akik ebben élik ki magukat. Azt ne gondold, hogy a szépségkirálynőknek nem szólnak be, csak esetleg máshogy mint Neked!

A nokedli jó ötlet, és ha nem akarsz pörköltet tenni rá, akkor tojásosan is elkészítheted hatalmas adag salátával, és azzal tutira jól fogsz lakni!

10 éve
#5497
shinita 2 1
Válasz Bojtika #5479 számú posztjára
Nem gondoltam szezámmaglisztre (én se használok olyasmit, nem zaklat fel az omega6 hőkezelése - fogalmam sincs, hogyan viselkednek a maglisztek, az a helyzet, nagyon keveset használom némelyiket, többnyire olajos magokkal keverve), a videónak is csak az elejét láttam. De nádcukrot lazán lehet sima cukorral, kókuszzsírt más zsiradékkal helyettesíteni, normál háziasszony pedig miért akarna paleós kenyeret sütni? :D Abban van sok drága és speciálisan viselkedő cucc. Nekem is a sajátjaimat kellett kifejleszteni, mert én nem használok túl drága alapanyagokat... Répatortánál is mondhatják, hogy szuper, megéri az a 40 deka mandula... Bocs, nem. Az enyhe ízű kis mandula sem tesz csodát, icipici mandulás kekszeket kreáltam már, ehetők voltak, de ennyi. A mézes speciális étel, ott volt egy fél adag drágább verzió. Érdekes, de nem jobb, mint a rizslisztes verzió, ami emlékeim alapján kb. olyan, mint a búzalisztes. Még nudliban is olyan, a mézest pedig eléggé meghatározza az özön méz és fűszer :D