KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
Kedves Felhasználók!

Mint láthatjátok, az oldalon történt pár fejlesztés, ezekről szeretnénk Titeket tájékoztatni.

Elsősorban megjegyeznénk, hogy tisztában vagyunk vele, hogy az új verzió - mint minden fejlesztés - a felhasználóknak elsőre idegennek tűnhet a jól megszokott régivel szemben. Arra kérnénk Titeket, adjatok egy esélyt és próbáljátok megtalálni a pozitív oldalát a dolognak, mielőtt reklamációt fogalmaztok meg és kérnétek a régi visszaállítását. Higgyétek el, nagyon sok tervezés áll a dolog mögött, számunkra a legfontosabb szempont az volt, hogy Nektek könnyebb legyen használni az oldalt.

A főbb változtatások:
  • Az oldal asztali verziójára is átültettük a mobilos verzióban már tesztelt megoldásokat, úgy mint a nagyobb méretű ételneveket, ikonokat és a rögzítés átláthatóságát célzó animált mozgást.
  • Újrapofoztuk a főoldalt, egységesítettük a betűméreteket és a térközöket az esztétikusabb hatás érdekében (pár almenü javítása még folyamatban van).
  • Szintén a mobiloshoz hasonlóan a Mikor/Mennyit mezőknél kiiktattuk a  legördülő menüket, hogy a mennyiségeket és az időpontokat egyetlen kattintással tudjátok kiválasztani. Az ételrögzítés folyamatában mindig  csak a soron következő mező látható.
  • Most már asztali verzióban is látszik minden étel mellett számmal és grafikusan is a fehérje/szénhidrát/zsír érték.
  • Új fejlesztésként lehetőség van mostantól, hogy teljes étkezéseket (pl egy egész reggelit, vagy akár egész napi étkezést is) elmentsünk kedvencekbe. Ez az adott sor végén (pl a reggelit összesítő sor végén) található "..." menüből érhető el a csillag ikonnal, majd ezt követően az étkezés nevének megadásával. Ilyenkor az adott napnál rögzített étkezést mentjük el, tehát ha későbbiekben megváltoztatnánk a kedvencek tartalmát, akkor ehhez az étkezéshez kell visszamennünk. A szerkesztés és a törlés is a keresőben a kedvenc étel mellett található "..." menüből érhető el, szerkesztés esetén egy gombnyomással visszaugorhatunk arra a napra, ahol az eredeti étkezést meghatároztuk és azt ott megváltoztathatjuk. A kedvencek előhívása kétféleképpen történhet: egyrészt a kereső végén található "..." menüből, másrészt a keresőben a nevének gépelésével, mint a normál ételek esetén.
  • Emellett sok kisebb hibát is javítottunk. Például a menü működését újraírtuk (a régi néha "megakadt"), mobilos verzióban az adott naphoz írható jegyzet funkciót javítottuk (kis füzet ikon a "MA" sávban).

Segítség a használathoz:
  • Az új étel, új recept és a saját/kedvenc ételek listázása a "..." gombra kattintva érhetőek el.
  • Keresés után a találati listában az egyes funkciók a "..." menüvel érhetőek el, mindig az a funkció látszik, ami az adott ételre vonatkozik, tehát pl. kedvenc ételek esetén a kedvencek módosítása, törlése, stb.
  • A megevett ételek módosítása továbbra is az adott sorra kattintva érhető el, ekkor a rögzítéshez hasonló panel nyílik ki, ahol lehetőség van a gyors változtatásra.
  • A mostani megoldással a megevett ételekkel végezhető műveletek (újraeszem, törlés, információ) nagyobb gombokkal érhetők el, ennek célja a könnyebbség mellett a véletlen törlések megakadályozása.
  • Kapcsolt felhasználók közötti váltás a felhasználónévre kattintva érhető el.

Prémium fejlesztés:
Prémium tagok számára elérhető egy új fejlesztésünk, az Extra széles napi keret (lásd kép). Ez az Eszközök/Beállításokban kapcsolható be, hatására a napi keret sáv teljes oldalszélességben és jóval magasabb formában fog megjelenni. Javasoljuk ennek használata esetén a Főoldali almás kép kikapcsolását, amit szintén a Beállítások menüben található (ez nem Prémium tagok számára is elérhető).

Reméljük, hogy hasznos lesz számotokra az új felület és az új funkciók és hamar megszokjátok őket!
A KaloriaBázis csapata

Szólj hozzá!


A hozzászólások olvasásához és hozzászóláshoz regisztráció szükséges

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2