KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok

Rita: 41 kg fogyás 8 hónap alatt

Rita vagyok, 32 éves 174 cm magas. 2016 augusztusában a mérleg 105,8 kg-ot mutatott. Nem éreztem jól magam, megállapítottam, hogy nem nézhetek így ki 32 évesen,és elhatároztam, lefogyok.
Az első kilók nagyon szépen megindultak lefelé. Napi limitemet sokszor meg sem ettem, sportolni a méreteim miatt nem tudtam, így csak a kcal bevitel kontrollálásával sikerült szeptember végére 10 kg-ot fogyni, második hónap végére már 17 kg-nál jártam. Nagyon motivált, hogy már fel tudtam venni csizmát, csinosabb, kisebb ruhákat... na és persze kaptam a sok-sok dicséretet.

December elejére 80 kg-ra fogytam, ekkor jött el a mozgás ideje. Heti 2 alkalommal eljártam TRX-re, amitől az izomtömegem szépen elkezdett nőni. Minden reggel mérlegre álltam -állok, amin fordított arányban változott az izom% és a testzsír%. Természetesen az étkezésre odafigyeltem ekkor is: napi 1200kcal, sok-sok fehérjével.
Voltak napok, amikor kicsit csaltam, és átléptem a szénhidrát, zsír, kcal keretemet, de következő napokban korrigáltam :) Nameg néha nehéz ellenállni a finomságoknak, amiket sütök/főzök :(
Decembertől lelassult a fogyás - nem a karácsony miatt :) - izmom nőtt, meg már nem is volt annyi feleslegem, amiből menjen. Azóta kb havi 4 kg-ot fogyok. Jelenleg (2017. 04. 24.) 64,8 kg vagyok, eddig 41 kg-ot sikerült leadnom, és még 4,8-at szeretnék, a 60 kg-os álom súlyig. Sok ideje már először várom a nyarat, és a bikini szezont. :)

Kissé ruhamániás vagyok, és élvezem, hogy a 48-as ruhák helyett 36-os csinos ruhákat tudok hordani.:):):) Sokkal magabiztosabb lettem. Megdöbbentő még így visszagondolni is, hogy a 113 cm-es derékbőségem mára 76 cm-re csökkent, a 65 cm-es combomból 50 cm-es lett.

Mivel egész életemben fogytam, híztam, elhatároztam, hogy ezentúl odafigyelek magamra, és az elért cél után is a kaloriabazis.hu segítségével fogok táplálkozni. Bár minden fejben dől el, és akarat kérdése, kicsit olyan az oldal, mint a lelkiismeretem :) Ha sokat eszek, szembesít a számokkal :D:D:D
Nagyon köszönöm a KalóriaBázisnak, hogy segítségemre vannak/voltak és lesznek!
ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2