KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
10 éve
#2518
neonlicht
Válasz bmati #2506 számú posztjára
Legtöbb embernek a felfelé néző tenyérrel való szűk fogás valamivel könnyebb a többinél (chin-up). Ebben tényleg többet dolgozik a bicepsz. Azt már erősen vitatják, hogy a bicepszet lehet-e csúcsosítani egyáltalán akármivel is, vagy csak diéta/genetika és kész.

A húzódzkodásnál a 6-os lépés nem tűnik sokkal nehezebbnek a sima húzódzkodásnál, majdnem csak azon múlik, hogy az egykezes szorításerősség mekkora. Hiába lenne elég erős a hát, ha a kapaszkodó kéz nem bír el elegendő ideig.

10 éve
#2517
jancsoreka 13 33
Válasz neonlicht #2515 számú posztjára
Oké, akkor legyen húzódzkodás. :)

10 éve
#2516
Omame
köszönöm szépen.

10 éve
#2515
neonlicht
Válasz Omame #2507 számú posztjára
Felhúzás alatt ezt értik: http://body.builder.hu/edzesek_reszletes.htm4?id=27

10 éve
#2514
bmati 87
Válasz Bojtika #2513 számú posztjára
Azért tettem be így, hogy lehessen látni a progressziót. Ezeken a lépéseken belül is vannak "rejtett" lépések, szóval lehet ott variálni, hogy mit hogy kellene.
A lényege ennek az, hogy az elején csak átmozgatod magad, hogy ínszalagok és az izmok hozzászokjanak, aztán pedig úgy csinálja, hogy a terhelés kb. harmadát viseljék a karok és a hát, a többit a láb és fokozatosan kiveszi a lábat a munkából.
Kerestem neked videót:
http://www.youtube.com/watch?v=_Ga00eHfrHA
http://www.youtube.com/watch?v=_v4F_7F3MDE
http://www.youtube.com/watch?v=T_QwkaFdu4Y
http://www.youtube.com/watch?v=abW8yvSQSMY
Ez csak az első négy lépés.

10 éve
#2513
Bojtika 3
Én is nézném bámulattal, de csak a lista jelenik meg, abból meg csak üres ablak. . Mit csinálok rosszul?
Én nem akarok fegyencelni, ez olyan pasis imponáló dolog, nem nekem való.
Ötleteket azért lehet innen is lecsipkedni biztosan, azért szeretném megnézni.

10 éve
#2512
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2511 számú posztjára
A genetikámról mit sem tudok, de idővel majd csak kiderül... Kíváncsi vagyok. Már megint a kísérletezgetés... :)

10 éve
#2511
bmati 87
Válasz jancsoreka #2510 számú posztjára
Ezen teljesen végigmenni több éves progresszió és nem árt, ha nagyon jó genetikád van. :)

10 éve
#2510
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2508 számú posztjára
A 6. után nem tudtam, mi jöhet még... Aztaaaa... Nekem a 6. is elég lesz. :)

10 éve
#2509
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2504 számú posztjára
Nna, akkor egy ideig elleszek az első lépésnél. Köszi a tanácsokat. Az biztos, hogy aki könnyebb és több izma van, könnyebben felhúzza magát... Hát pont idáig kéne eljutni. :)

10 éve
#2508
10 éve
#2507
Omame
Ez engem is érdekel. A felhúzások nagyon nem mennek és az az igazság, hogy gőzöm sincs, hogy fogjak neki egyáltalán. Mik az első lépések?

10 éve
#2506
bmati 87
Válasz neonlicht #2505 számú posztjára
Akinek erősebb a bicepsze, annak igen. Akinek meg a háta, annak meg a széles fogásos megy jobban.
Amúgy ott sem mindegy, hogy felső vagy alsó vagy kalapács fogást használsz. Én felsővel dolgozom, ott az alkar is jobban játékban van, alsónál nagyrészt a bicepsz dolgozik, a kalapács meg a kettő között, de az segít a legjobban csúcsosítani a bicepszet. :)

10 éve
#2505
neonlicht
Szűken könnyebb.

10 éve
#2504
bmati 87
Válasz jancsoreka #2503 számú posztjára
Én a fegyencedzés progressziója alapján haladtam.
Először függőleges húzás ajtókeretben (ez nagyon könnyű), feltornáztam 3x50-ig. Aztán vízszintes húzás volt. Itt már csípőmagasságig ért a rúd és 3x30-ig kemény volt felküzdeni magam (8 hónapomba került). Az elején 5 ment teljesen szabályosan. Aláfekszel a rúdnak és egyenes testtel felhúzod magad. Aztán jött a bicska húzódzkodás. Ott a rudat úgy tettem az ajtókeretben, hogy ha majdnem 90 fokig engedtem a lábam, akkor a sarkam ért le a földre és úgy kellett magam felhúzni, hogy csak a sarkam ért le nyújtott lábbal. Ezt is felküzdöttem 3x20-ig. Majd jött a fél húzódzkodás (ezt már a terasz gerendáján csinálom), abból kellene 2x15, 2x9-nél tartok. Itt felhúzod magad és csak addig engeded le magad, amíg a karod 90 fokba nem lesz hajlítva és onnan húzod vissza magad. Ha ez is megy, akkor mehet a teljes húzódzkodás, abból 2x10-et kellene nekem, de az még messze van, szerintem év vége felé már fog menni és még lehet szűken is fog menni annyi. :)
Van még egy csalási jelenség, aminek billentés a neve, amikor húzódzkodás közben a lábadat előre rúgod, ami lendületet generál és könnyebb a gyakorlat, de segít túlszárnyalni a holtpontot és pár ismétléssel többet tudsz csinálni. Ilyet én nem alkalmazok. :P
Azt még jó, ha tudod, hogy itt nagyon sokat számít a testzsírszázalék és a testtömeg. Minél könnyebb és izmosabb vagy, annál könnyebb a gyakorlat. :)

10 éve
#2503
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2501 számú posztjára
Hú, akkor 10-ig sok időbe fog telni eljutni... :( Mondjuk azt tudtam, hogy marha nehéz (legelőször meg is lepődtem rajta), de hogy ennyire... És hogyan kezdjek neki a gyakorlásának? Mivel kezdjem? Csak úgy lógjak és feszítsem meg az izmaimat? Az a baj, hogy mindig az öcsémből indulok ki, az meg egy terminátor - annyira lazán csinálja őket, azt hittem, nem is ennyire nehéz. Ugyanez igaz 1-2 kettlebell-es csajszira. Aztán neszeneked... Jött a sokk.

10 éve
#2502
Bojtika 3
Réka! Beleülsz a székbe, és felemelkedsz a karfákra könyökölve?
Én is szeretnék valamit ügyködni, és rúd egyelőre nincs itthon.

10 éve
#2501
bmati 87
Válasz jancsoreka #2499 számú posztjára
A húzódzkodás nekem sem ment, másfél éve egy darabot nem tudtam, már 4-5-öt tiszta erőből, lendület nélkül tudok, akár szűk fogással is. Szélessel még nem (abból csak 2-3), mert nem elég erős hozzá a hátam. Még ráérek ezzel vacakolni, úgyis csak a fél húzódzkodásnál tartok, abból már megy 2x9 tisztán. :)
Ami durván fejleszti a hasat, az a V lábemelés. Itt a közel csuklómagasságig emelkedik fel, de teljesen nyújtott lábbal kell végezni. Amúgy meg, ha a csípődig emeled a lábad az már jó, csak ne lendületből csináld és lassan emeld. 2mp fel, 1 mp tart, 2 mp vissza, 1mp pihenő; így fejleszt nagyon jól. :)
Úgy nehezedik a lábemelés, hogy térdemeléssel kezdhetsz, aztán egyre jobban kinyújtod a lábad, majd egyre magasabbra emeled, amelyiknél nem tudod csípővonalig emelni a bokádat és kitartani, azt ne csináld még, mert akkor még nem vagy elég erős a gyakorlathoz.

10 éve
#2500
jancsoreka 13 33
Válasz neonlicht #2498 számú posztjára
Annyit iszom, mint egy ló. :D Életemben nem ittam ennyi vizet, az biztos. Most kezd rendeződni a helyzet, már kevesebbszer járok pisilni és még a szomjúság is rám tud jönni (napi 2,8 liter víz mellett ez számomra elképzelhetetlen volt).

10 éve
#2499
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2497 számú posztjára
A függeszkedést fogom választani, mert pont rámfér a fejlesztés. A hasizom még hagyján, még így is elég szépen látszik, főleg a felső két kocka ( :) ), az viszont nagyon zavar, hogy egyetlen húzódzkodást sem tudok megcsinálni rúdon. Ez is egy cél. 10.
Oké, akkor kicsit visszafogom magam. :) 11 éve nem voltam, most meg a bőség zavarával futottam össze... :D
Azt tervezem igazából, hogy a fűtési szezonban járok majd konditerembe - bevallom, a szabad levegőn való mozgás sokkal jobban tetszik, azonban a környékünkön mindennel fűtenek, ami csak égethető. Így aztán fulladás lehet a vége...

10 éve
#2498
neonlicht
Válasz jancsoreka #2496 számú posztjára
2.5g/ testsúlykg alatt van az még, nincs benne semmi ijesztő. Csak ne szomjazz mellé.

10 éve
#2497
bmati 87
Válasz jancsoreka #2495 számú posztjára
Akkor a hasadat minikorláton dolgoztatod. Ott csak a térded emeled fel, a lábad valameddig kinyújtva vagy teljesen kinyújtva, illetve váll vagy csípő vagy térdmagasságig, mert ezek jelentősen könnyítik vagy nehezítik a gyakorlatot. Ha függeszkedsz (mondjuk egy húzódzkodórúdon), akkor nehezebb a gyakorlat, plusz javul a fogáserősséged is. :)
Ha földön fekszel és teljesen nyújtott lábad emelsz lassan (2mp fel, 1mp tart, 2 mp le, 1 mp tart), akkor az jobban fejlesz, mint pl.: a térdemelés korláton. A hát megtámasztása is könnyíti a gyakorlatot, viszont segít megakadályozni a hintázó mozdulatot.
Ne edz annyira, 2-3 izomcsoportnál nem érdemes egyszerre többet edzeni. Szóval vagy mell-hát vagy a többi; esetleg bicepsz-hát, aztán majd valamelyik nap mell-tricepsz-váll. Ha terembe akarsz járni erősíteni, akkor min. 3 napot legyél ott hetente és úgy is bontsd szét az izomcsoportokat. Ha ennyi dologra koncentrálsz egyszerre, akkor abból túledzés lesz, jobb esetben izomláz, rosszabb esetben idegi kimerülés.

10 éve
#2496
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2494 számú posztjára
Uhh, sok volt a fehérje... 145 g, és tegnap este 67,2 kg voltam (ma reggel meg - merthogy reggel szoktam alapból mérni, már üresen :D - 65,8). Na akkor abból visszaveszünk.

10 éve
#2495
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2494 számú posztjára
Az interval-futásnál nem idő/táv intervallumokat használtam, hanem úgy csináltam, hogy bemelegítés után feltornáztam a pulzusomat, ott eltöltöttem 1,5 percet (ez 12 km/h-s sebesség, 183-189-es pulzus), majd visszalassítottam 6,5 km/h-ra és amint lezuhant a pulzus 150 körüli értékre, visszagyorsítottam. A hasizom támaszkodva volt (van az a típusú pad, aminek nekitámasztod a hátad és a könyöködön támaszkodsz). Oké, teszek bele még egy hasizmot, ártani nem fog (meg nagyon nem is tesz tönkre). Ma felsőtest lesz. Bicepsz, tricepsz, váll, mell és hát. Mindjárt megnézem a fehérjét is.

10 éve
#2494
bmati 87
Válasz jancsoreka #2493 számú posztjára
Az intervallum futásnál milyen idő/táv intervallumokat használtál?
A combközelítővel ne foglalkozz, a guggolás meg a kitörés bőven elég. A kettlebell-es guggolást én is jobbnak tartom, mint a keretest vagy a kétkezes rudast. A lábemelés az földön vagy függeszkedve volt, illetve nyújtott, enyhén hajlított vagy hajlított lábbal? Hasra még egy gyakorlatot tehetnél a sima lábemelésen kívül (akár felülést is) vagy két típusú lábemelést.
A makrotápanyag elosztás is elég jónak tűnik. Mennyi fehérjét vittél be? Majd nézd meg, hogy a testtömeged 2-szeresénél semmiképpen se legyen több, mert akkor a felesleges fehérje szénhidráttá és zsírrá alakul.

10 éve
#2493
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2485 számú posztjára
Nnyah, eredmények: 43 perc interval futás, 507 kcal, 40%-a zsír, 5 km. Max. pulzusszám 87,5%, átlagos pulzusszám 75,4%. Bemelegítés és levezetés benne volt, szóval 33 perc interval edzés, 5-5 perc séta. Ennél valszeg kevesebb kicsivel, mert elfelejtettem átállítani az órát: még mindig 70 kg vagyok benne (hihi). Utána 21 percnyi erősítő edzés: 2x10 kitörés 8-8 kg-os kézisúlyokkal, 2x10 guggolás 8 kg-os kettlebell-el (guggolni ezzel jobban szeretek, tök jó rajta a fogás és rákényszeríti az embert a helyes testtartásra), combtávolítás 25 kg-val 50x, 45 kg-val 25x; comközelítés ugyanez, végül hasizomnak 3x10 lábemelés. 214 kcal, 50%-a zsír, max. pulzusszámot nem tudok, mert meghülyült az órám (203-at mért, de nagyjából 150-nél több nem lehetett), átlagos pulzusszám az óra szerint 147 (de nyilván belevette a 203-at is... Fehérje: túllépve 9 g-mal, szénhidrátból még hiányzik 118 g, zsír túllépve 4 g-mal.

10 éve
#2492
Bojtika 3
Válasz Karenina #2490 számú posztjára
A honlapján van. De ehhez le kell töltened.
Feliratkozol a hírlevelére, és akkor le lehet tölteni, a listában megjelenik az 1 órás.
Sajnos vagy nem, hírlevelet nem kaptam még egy év alatt sem.
A honlapján a Letöltésekre katt, és a megjelenő oldalon bal oldalt ott a kis ablak, hogy "Most letöltheted ingyen". Kattints rá, és akkor a többit már ott látod.

10 éve
#2491
jancsoreka 13 33

10 éve
#2490
Karenina
Bojtika!
Tatareknek az 1 órás edzését hol találom meg a neten? Mert a saját honlapján csak a 10 perces videókat találtam, de szó van valamilyen 1 órásról is, vagy félreértettem?
Amúgy tényleg jók ezek a 10 percesek. Amit én eddig magamtól mozogtam itthon ehhez képest piskóta... Csak pár hete csinálom, de már látványos az eredmény. :) Nagyon köszi a tippet!

10 éve
#2489
Bojtika 3
Nem.
De végezhetsz más fajta edzést, ami nem ugyanazt mozgatja meg.

10 éve
#2488
Bofy
Ó, mikor elkezdtem a spinracinget, a lábaim két hétig használhatatlanok voltak:). Majd beleszokik a hátad, és egy idő után fel sem tűnik:)

10 éve
#2487
mademoiselle
Válasz bmati #2468 számú posztjára
Félig-meddig lustaságból, félig meg azért, mert még mindig van izomlázam, kihagyom a mait is...:) És még így 3 nap után is van izomlázam. Durva, az ember ennyire nem használná a hátizmait?

10 éve
#2486
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2485 számú posztjára
Igen, tényleg, már emlékszem: időnként változtatni kell az edzésterven. A combfeszítő-combhajlító amúgy sem megy, a térdem miatt... Viszont guggolni szeretek. Az jó. A térdem is gyógyul tőle.

10 éve
#2485
bmati 87
Válasz jancsoreka #2484 számú posztjára
Lehet úgy is, de próbáltam úgy összeállítani, hogy 1 nagy izom 1-2 kisebb izommal. Érdemes úgy is edzeni, én egy időben csináltam. Az edzésterven 2 havonta variálj valamit.
Combhajlító-combfeszítővel ne foglalkozz külön-külön, csak guggolj, mert akkor mindkét izom összehúzódik (Lombard-paradoxon). A hátat (felső rész) általában mellel szokták, a derekat (hát alsó rész) a hassal. Vádlinál a sípcsonti izmok az ellentétes izmok, szóval arra is edz, ha vádlira edzel. :)

10 éve
#2484
jancsoreka 13 33
Kérdés még: régebben (pár éve) olvastam olyan edzéstervről, amelyben mindig az ellentétes izmokat mozgatják meg egy edzésen belül (pl. bicepsz-tricepsz, has-hát, comhajlító-combfeszítő-fenék). Vélemény?

10 éve
#2483
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2482 számú posztjára
Hú, köszi! A hétvége kötelezően kutyázós, szóval akkor csak friss levegőn vagyok és max. a lökött kölökkel foglalkozom (mondjuk azért attól is hamarost meg lehet izzadni). :) Bár egy edzés belefér, simán!

10 éve
#2482
bmati 87
Válasz jancsoreka #2471 számú posztjára
Ha intervallum futást akarsz, akkor kemény intervallum futást hétfőn és pénteken csinálj. Az erős részeknél kb. 90%-os pulzustartományba legyél, a lassú részeknél pedig 60-70% között (lehetőleg minél kevesebb ideig tartózkodj ezen a szinten, de ha eléred a 60%-os küszöböt, akkor azonnal válts keményre). Szerdán pedig állandó tempóban fuss több időt, mint amennyit intervallummal töltesz.
A köztes napokon meg mehet az erősítés.
Pl.: hétfő-szerda-péntek futás. Futás után pihenj egy kicsit és mondjuk hétfőn mehet elemelés, szerdán guggolás, vádliemelés, pénteken pedig lábemelés/felülés. Kedden fekvenyomás, tárogatás, lehúzás csigán (mell-tricepsz nap) csütörtökön húzódzkodás, lehúzás rúddal, egykezes/kétkezes súlyzós karhajlítás (hát-bicepsz nap), szombaton meg vállból nyomás, egykezes súlyzóval oldal és előre emelés,(váll nap), mellé tehetsz még tricepsz gyakorlatokat is. Ha nagyon pro vagy, akkor össze lehet vonni a csütörtököt a szombattal és csináld csütörtökön az edzést, így a hétvégéd szabad. A vasárnap pedig kötelező pihenőnap. :)
Egy izomcsoportra 2, nagyon max. 3 gyakorlat, 2-4 sorozattal 5-12-es ismétlésszámmal attól függően, hogy erőt vagy izomtömeget akarsz növelni.

10 éve
#2481
jancsoreka 13 33
Válasz neonlicht #2480 számú posztjára
:D :D :D

10 éve
#2480
neonlicht
Ez a "dógozz rá" tanács egy paraszti hagyomány. Nem volt megengedhető, hogy a siheder otthon pihenje ki a cseperedtével nehézzé váló fizikai munkát.

10 éve
#2479
jancsoreka 13 33
Régen az izomlázról az terjedt el, hogy a felszaporodó tejsav okozza, ezért le kell mozogni. Aztán a 90-es években rájöttek, hogy fenét, az izomlázat az izomban a megterhelés hatására keletkező mikrosérülések okozzák, ezért tilos rádolgozni, inkább pihenni kell hagyni, hogy gyógyulhasson (ezt magyarázta anno apám is, aki többek között élettanász-orvos is volt). Aztán még később jött az újabb teória, ami eddig tartja magát, miszerint a kettő együtt okozza az izomlázat (tejsav+mikrosérülések), így fennmaradt az a tanács, hogy inkább pihenjük ki.

10 éve
#2478
shinita 12 1
Válasz mademoiselle #2467 számú posztjára
Ez néha bizony így van velem is. Nekem a hátamban alig szokott lenni izomláz Tatarektől (vagy bármi mástól), a tricepszemet kicsit érzem, de a legelső Tatarek lábazás után nehézkes volt menni 3 napig (főleg lépcsőn) és egy Tiffany Rothe derékgyakorlat szintén 3 napra lőtt ki... Sima kis izomlázam néha máskor is van, de ez a két nagyon durva eset emlékezetes. Fene se érti, ugyanaz a Tatarek edzés másodjára semmi különös hatással sem járt.
Sajna bele lehet futni ilyenekbe rövid edzésekkel is, amik közben egész elvagy... Én nem tudom kikerülni, de ha évi 2 ilyen van, az még nekem belefér. Jobbulást!

10 éve
#2477
jancsoreka 13 33
Válasz Dyti #2475 számú posztjára
Végülis... De...

10 éve
#2476
Dyti
Ja 2 linket akartam még itt megosztani, én nagyjából ez alapján kezdtem el a fogyást, szerintem egy nagyon szépen összeszedett, korrekt, teljesen egyszerűen megfogalmazott és elmagyarázott összefoglaló ez annak, aki most kezdi.
Fogyás: http://www.scitec.hu/catalog/guide_to_fat-burning_training/index.php
Tömegnövelés: http://www.scitec.hu/catalog/guide_to_building_mass/index.php

10 éve
#2475
Dyti
Válasz jancsoreka #2474 számú posztjára
Nem hiszem, hogy csak versenyzőknek lenne...elvilegesen te is a testedet építed nem? :) Sokféle van benne, de nem tudom melyik milyen, én csak kardiózom még egyenlőre mostanában. Bár lassan nekem is el kéne kezdenem ezeket nézegetni....
http://shop.builder.hu/edzestervek_csoport.htm4?id=12

10 éve
#2474
jancsoreka 13 33
Válasz Dyti #2473 számú posztjára
Ezek nem csak testépítőknek valók?

10 éve
#2473
Dyti
Válasz jancsoreka #2471 számú posztjára
Itt van pár...hátha bejön valamelyik
http://shop.builder.hu/edzesek_index.htm4

10 éve
#2472
Dyti
A zsír max 60% lehet tudtommal.Minél több időt sikerül a zsírégető zónában töltened, nyilván annál nagyobb lesz ez százalékban, de max 60 lehet, az is úgy hogy a belőtt zsírégető zónád alsó határához legyél közelebb végig. Nálam ez párszor jött össze eddig...de 45-50% mindig megvan...

10 éve
#2471
jancsoreka 13 33
Segítsetek, legyetek szívesek! Venni fogok egy edzőtermi bérletet és szükségem lenne egy edzéstervre. Ati, neonlicht & többiek, megtennétek? Nagyjából így nézne ki: a futás rettenetesen hiányzik, tehát elsősorban egy 40 perces interval-futással kezdenék (vagy elipszis, más nem jöhet szóba). Mi legyen utána? Heti 3-4 alkalmat tervezek (kábé kedd, szerda, szombat, plusz beeshet még egy nap). Muszáj futnom már, az idegbetegség-szintem az egekben és a lábam miatt nem merek aszfalton, fűcsomókkal és egyéb buktatókkal fűszerezve...

10 éve
#2470
jancsoreka 13 33
Válasz zsuuuuuu #2437 számú posztjára
Hali! Évekig edzettem Polar-órával és nem tudom a választ. :) Egy jobb edzés alatt elégettem 850 kcal körül (a legextrémebb 1060 volt), ennek a 35%-át mérte zsírnak, az 300 körül van. Ha elégetsz 450-et, annak minimum 67%-ának zsírnak kell lennie, hogy ugyanez az eredmény jöjjön ki. Én maradtam a magas kalóriaégetésnél viszonylag alacsony zsírszázalékkal, de ez csak azért volt, mert szerettem futni és nem tudtam annyira lassan, hogy folyamatosan a zsírégető tartományban maradjak. :) (most romlott el, nagyjából 5 év után, de ha szerencsém van, csak elemet kell benne cserélni)

10 éve
#2469
Dyti
Válasz Bojtika #2383 számú posztjára
Én annó pár évvel ezelőtt, személyi edzőnél az óra segítségével kezdtem el mozogni, akkor meg is vettem. Polar órám van, valóban ezek a legjobbak, azóta is használom. Nálam bejött, ma már nagyon jókat lehet kapni belőle,de ha vigyázol rá nagyon sokáig tartós.

10 éve
#2468
bmati 87
Válasz mademoiselle #2467 számú posztjára
Amíg izomlázad van, addig ne edz oda, persze olyan gyakorlatok mehetnek, amik nem a hátadat mozgatják. :)

10 éve
#2467
mademoiselle
Jelentem, Tataek Rezső miatt két napja gyilkos izomláz van a hátamban! Sajna ez már kicsit túlmegy a kellemes izomláz érzésén, konkrétan szenvedést okoz :-/ de valószínűleg csak azért, mert a hátamban van. Na mindegy, lesz ez még így se:)

10 éve
#2466
Bojtika 3
Válasz nanahogyen #2463 számú posztjára
Olcsóbb lenne egy latex szalag...

A vizes palackot, ha jó a fogása, lehet nehezíteni bele szórt homokkal vagy akár cicaalommal.

10 éve
#2465
neonlicht
Válasz Bofy #2464 számú posztjára
Hja, Bofyka nem egy sablonnő :)

10 éve
#2464
Bofy
Hja, lábasak..azért én örülnék ha 10 centivel rövidebbek lennének a lábaim:D...bár akkor hülyén nézne ki a felső testem:D:D
Amúgy nekem meg onnan megy le a leghamarabb, és a hasam...a hasam szeret engem, átölel, nem ereszt...én meg túl jószívű vagyok a drasztikus leválasztás képességéhez:D.

10 éve
#2463
nanahogyen
Válasz neonlicht #2462 számú posztjára
Most szerzek majd egy súlyzót, mert a vizespalackos megoldás nem az igazi :D

10 éve
#2462
neonlicht
Wow, hát hol voltatok ti, amikor még nőtlen voltam? :D
A nők "lábas" teremtmények, arányaiban sokkal erősebb az alsótestük, mint a férfiaknak. Az is normális, ha egy kis felesleg oda rakódik először, és onnan távozik utoljára. A kép azért elég extrém, valahol a lehetséges valóság határán...
Szóval szerintem ezek kellemes gondok, mivel például egészségileg nem kockázatos, mint a hasra hízás. Szerintem nektek a súlyzós edzés való (bár biztos csőlátásom lett ebben), ami formálja az alsó, és erősíti a felső régiót. Edzés és jó diéta, az a pár kiló nem lehet probléma.

10 éve
#2461
mademoiselle
Válasz neonlicht #2459 számú posztjára
Én valami hasonló vagyok (szintén kisebb azért), és nekem nagyon nem tetszik, hogy ekkora a különbség az alsó és a felsőtestem közt :(. De tudom, hogy ez csak akkor múlna el, ha leadnám végre azt a nyavajás 2-3 kilót, ami feljött az utóbbi időben.

10 éve
#2460
nanahogyen
Válasz neonlicht #2459 számú posztjára
Hát nem ennyire izmos, de ilyesmi :D

10 éve
#2459
neonlicht
Válasz nanahogyen #2457 számú posztjára
:D Akkor ezt alaposan félreértettem.

Lássuk, tehát 22 éves lány vagy, hangsúlyos, de izmos combokkal. Ilyesmi?
http://kepfeltoltes.hu/view/140111/sgsl_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ha igen, még a gondolatát is felejtsd el a fogyásnak! :) Heti három erőedzést neki, súlyzós guggolásokat! Az kellően elveszi a szervezeted kedvét a fölösleges raktározástól.

10 éve
#2458
Bojtika 3
Te Neonka, ezen jót rötyögtem.

Jövőre leszek 57 éves, és ha nem is lesz közeli a kapcsolat, egy barátomat majd megpróbálom féllábon emelgetni...ezt én kívánom magamnak, hogy meg tudjam tenni!!! :-D

10 éve
#2457
nanahogyen
Válasz neonlicht #2456 számú posztjára
Valamit félreértettünk 57kg voltam nyáron, amúgy meg 22 éves (lány) vagyok :D
De ettől függetlenül, köszönöm a jó tippeket :)

10 éve
#2456
neonlicht
Válasz nanahogyen #2455 számú posztjára
Hát, ha előző nap többet ettél a kelleténél, akkor a glikogén egész biztosan fel van töltve. Fárasztó edzés után az izmok éheznek a tápanyagokra és a szokásosnál többet vesznek fel. Fehérjét érdemes ilyenkor bevinni, ami építőleg hat, illetve szénhidrátot, amiből glikogén lesz. Ésszerű mennyiség esetén ebből az étkezésből nem lesz zsír, szóval nyugodtan fogyassz többet, mint 1/3.
Fura egy fazon lehetsz, ha 57 évesen a barátodat emelgeted féllábon.

10 éve
#2455
nanahogyen
Kedves Bmati és Neonlicht!

Köszi a tanácsokat, igyekszem majd ezekre is figyelni. :) Szóval egyáltalán nem gáz, ha a sportos kalóriáknak mondjuk 1/3-át leeszem? Ez azért jó hír :D
És hogy lehet a glikogéntartalékot így reggelre felturbózni?
Hát istenigazából nyáron voltam 57 és azért így februárra jó lenne visszatérnem arra a szintre.
Az izmok szépen dudorodnak rajtam, főleg a hátamon/karomon. Másik kérdés: miért van az, hogy a combom alapjáraton nem is látszik izmosnak sőt inkább zsírosnak, de ha befeszítem akkor kőkemény (simán elbírom a 75 kilós barátomat háton, akár fél lábon is)

Azért jó, hogy ilyen válaszkészek vagytok és persze segítőkészek, nagyon jó ez a fórum :)

10 éve
#2454
neonlicht
Válasz nanahogyen #2450 számú posztjára
Szia!
A legfontosabb a kalóriaegyenleg. Ha rádobsz ezer kalóriát, akkor sajna semmi meglepő nincs abban, ha felugrik a súlyod.
Picit máshogy látom mint Bmati, de nem lényegesen. Az éhgyomorra való edzés azután kezdi az izmot leépíteni, ha a glikogéntartalék lemerül. Ezért nem mindegy, hogy előző nap kalórideficitben voltál-e, vagy éppen pluszba kombináltad magad. Az egy óra mindenképp soknak tűnik, de persze nem tudom mekkora a terhelés. Egy reggeli kis fehérjebevitel, ami még nem telít el, kitolja a leépítő folyamatok kezdetét. Ezt arra az esetre, ha reggel edzenél mégis.
Ami biztos, hogy erőedzésnek csak progresszíven van értelme, vagyis ha nem emeled a súlyokat, vagy más módon az intenzitást, akkor a fejlődés rögtön le is áll.

10 éve
#2453
bmati 87
Válasz nanahogyen #2452 számú posztjára
Hagyd ki a reggeli edzéseket akkor.
Shaun T Focus-át ismerem, nagyon jó teljes testes edzés, de az magas intenzitású intervallum kardió. Abból elvileg heti 3 elég lenne nem egymást követő napokon. A P90X-et ismerem, azt is max. heti 5-6 napot csináld (ha jól emlékszem, ott amúgy is minden nap más izmot kell edzeni). 1-2 napot hagyjál meg pihenőnapnak hetente, amikor semmit sem csinálsz.
Folyadékbeviteledet növeld meg min. 2,5 literre naponta (ugyanis ennyit kellene innod minimum naponta).
A kalóriákról pedig annyit, hogy neked a BMR-ed 1425 kalória, szóval ez alá nem érdemes menned. Simán elérhető nyárra az 57 kg. Heti 0,4 kg-os fogyásnál 1518 kalóriát ehetsz sport nélkül. A sporttal kitolt értéket is edd le, legalább a nagyját, ha az egészet nem is tudod.
Viszont nem minden a testsúly, ha formásodni akarsz, akkor elsősorban az izomépítésre koncentrálj. Ugyanis lehet, hogy nagyobb lesz a súlyod, mint most, de ha több izom van rajtad, akkor formásabban nézel ki. Az izom kb. kétszer olyan sűrű, mint a zsír. Erősítéseknél figyelj arra, hogy ugyanazt az izmot 48 órán belül ne terheld újra. Minél nagyobb izomtömeg van rajtad, annál hatékonyabb a zsírégetés.

10 éve
#2452
nanahogyen
Válasz bmati #2451 számú posztjára
Köszönöm a gyors és hasznos választ! Sokat nem tudok, így a zsírégetésről, örülök, hogy kaptam választ is.
No, akkor pótolom a hiányosságokat:
jelenleg vagyok 60-61 kiló, szeretném a nyári 57-58-as értéket elérni. (22 év,165cm)
Fogyási értékem nincs beállítva, amikor megtaláltam ezt az oldalt, akkor célom a súlytartás volt. De azért így most heti fél kiló jó lenne.
Folyadék az kb 2 liter naponta.
A sportok úgy vannak nálam, hogy workout (most Shaun T focus 25, meg P90X3) Úszni mostanság ritkán szoktam, szeretném ha azért heti 2 összejönne. Szal naponta mindig mást sportolok, vagyis inkább máson van a hangsúly)
Mit tanácsolsz? Ne mozogjak ennyit, vagy a reggeli edzéseket hagyjam ki? (előtte nem tudnék enni, mert 5:30kor kelek)

10 éve
#2451
bmati 87
Válasz nanahogyen #2450 számú posztjára
Éhgyomorra tilos edzeni, ilyenkor ugyanis izomból égeted a kalóriákat, a kardió meg még csak rátesz. Edzés után pedig szinte azonnal enni kell fehérjedús kaját, edzés előtt 2 órával meg szénhidrátdús kaját. Az jó és szép, hogy ennyi kalóriát eszel, de mennyire van állítva a fogyásod? Plusz nem ártana a testsúlyod, a korod és a magasságod sem.
Ha neked edzés nélkül akkora ehetnéked van, akkor valószínűleg alacsony a keret vagy valamilyen mikrotápanyag hiányod van.
A másik dolog, hogy a sportokkal kitolt kalóriákat is le kell enni, főleg akkor, ha még a BMR-ed alatt vagy.
Folyadékbevitelt sem írtál, pedig az is legalább annyira fontos, mint hogy mit eszel.
Ezekhez még hozzájön az, hogyha mindennap ugyanazt csinálod, akkor az napi tevékenység. Erősíteni úgy lehet minden nap, ha más izomcsoportokat mozgatsz meg. Kardiózni pedig heti 2-3 alkalommal bőven elég. Az úszás már alapból kardió, ha másfél órát bírsz belőle, a jóga meg tonizálásra és nyújtásra jó. Ha szereted a jógát, akkor heti 3 elég belőle nyújtásképpen, de semmiképpen másfél óra. Úszás pedig maradhat kardió, de azt csak heti 2-3 alkalommal és azon kívül semmilyen más kardió edzés nem kell.

10 éve
#2450
nanahogyen
Sziasztok!

Lenne egy kérdésem:
Reggel éhgyomorra tornázom (cardio/erősítő) egy órát, utána munka aztán délután 90/100 perc ashtanga jóga/úszás. Napi 3-4-szer eszem, este szinte csak gyümölcs/zöldség. A napi kalóriabevitelem kb. 1500-1800 kcal körül mozog (szal napi 1000-1200 kalóriával kevesebbet eszem).
DE
Ha egy napot kihagyok és nem sportolok, és/vagy többet eszem (akkor igencsak többet, napi kalóriakeretemet akkor kb egy ezressel túllépem) Rögtön feljön 1-2 kiló...
Persze, tudom, hogy nem kellene ilyen kihágásokat csinálnom, de az ember ugye esendő.
Csak azt nem értem, hogy mi a jóistenért nem fogyok, és csak tartom a súlyomat, ha tényleg kevés kalóriát eszek, és ha egyszer-kétszer 1-2nap ugye túlmegyek máris jönnek a kilók...

valaki tud valami okosat?


10 éve
#2449
zsuuuuuu
Válasz bmati #2443 számú posztjára
szia! nagyon szépen köszönöm a választ,nagyon sokat segitettél nekem azzal ,hogy mindent leirtál és érthetően ráadásul :-) az intervallum edzések nem idegenek számomra mivel már jó ideje tornázok a bodyrockra szóval akkor ezt folytatom is és akkor futni is ezszerint fogok,legalább nem lesz olyan unalmas meg órákig tartó :-) mégegyszer köszi a választ!

10 éve
#2448
shinita 12 1
Válasz bmati #2446 számú posztjára
Erről a hőszabályzó szerepről még nem hallottam, köszönöm, mindig tanul az ember :)
A szomjúságérzet nem ilyen egyszerű, van, aki nem iszik egy napig s azt állítja, nem szomjas, én pedig jóóóóóóóóóóóval a szájszárazság szintje előtt (az már durva szint!) megszomjazom, melegben pedig teljesen függetlenül a hidratáltsági fokomtól.

Enni akkor eszem, ha éhes vagyok, ezt nevezik igény szerinti (ön)etetésnek. Valami kósza elképzelésem van a napi 3 étkezésem időpontjáról, de ha nem vagyok éhes, nyilván nem erőltetem le az ételt a torkomon, s ha éhség mardos, nem szenvedtetem magam. Az még oké, hogy a test megszokhatja a rutint, de amúgy nekem elég merev dolognak tűnne az. Nem hedonista, no. Lehet valakinek teljesen jó az, de nem nekem. De mindegy is, mert nem tudnám betartatni. Éhség esetén mire észreveszem magam, többnyire már eszem.

10 éve
#2447
shinita 12 1
Válasz mademoiselle #2442 számú posztjára
Tekintve, hogy milyen emberek vannak, milyen betegségekkel, én már nem csodálkoznék az ilyesmin sem. Ki fehérjét alig ehet, ki rostot, ki zsírt... Örülök, hogy én nem vagyok ilyen. Egyesek még a vízre is allergiásak, külsőleg, ez már azért mindennek a teteje, szerencsétlenek.
A magam részéről nem kényszerítem magam extra vízivásra, jól érzem magam a saját bevitelemmel, bármennyi is az, de ahogy írtam, az enyém nem is extrém pici, ott inkább erőltesse meg magát az ember, régen rossz, ha pár pohár víz már erőszak...
A másfél literhez nem tudok hozzászólni, de az biztos, nem lehet egy fix értéket mondani, nyilván ember- és körülményfüggő a dolog. Attól még hozzávetőleges, normál körülmények közötti érték lehet, hogy van, de ahhoz nem értek. Én a saját testem jelzéseire figyelek úgy mindenben, mert még az a legmegbízhatóbb számomra (próbálok utánaolvasni dolgoknak, de nem mindig könnyű kiigazodni, ha a táplálkozásról van szó), sajnálatos, ha valakinek ez nem megfelelő.

10 éve
#2446
bmati 87
Válasz mademoiselle #2442 számú posztjára
Nem tudom kik terjesztik ezeket, de iszonyat nagy baromság. :/
A vízigények még az orvosok szerint is min. 2 liter, de ez csak általános esetben érvényes. A vízbeviteled ugyanis attól függ, hogy mekkora a súlyod. Egy 50 kg-os nőnek elég a 2 liter folyadék naponta, de egy 120 kg-osnak 4,5 litert kellene naponta fogyasztania. Ezeket még befolyásolja az időjárás (kinti hőmérséklet, páratartalom, stb.).
Azért, mert nem érzed magad szomjasnak, attól még szomjas a szervezeted. Ugyanis nem akkor kell inni, amikor szomjas vagy, hanem akkor is, ha nem. Az étkezésnél is úgy van, hogy nem akkor eszel, amikor éhes vagy, hanem akkor, amikor kell. Ezt hívják rendszeres étkezésnek, de sokan elfelejtkeznek a rendszeres folyadékfogyasztásról is.
A víz kiváló oldószer. Létfontosságú a zsírégetésben, az izmok hidratálásában, továbbá hűti a szervezeted melegben, fűti hidegben. A tested nagy része víz (kb. 65%-a). Az agy 90%-a, a vér 86%-a, a szív 77%-a, a máj 84%-a, az izmok 70%-a víz. A kor előrehaladtával csökken a szervezetben lévő víz is. Továbbá ha edzel, akkor nem árt, ha tudod, hogy 1% folyadékvesztés 30%-os teljesítményromlást idéz elő!
A víz biztosítja a vérkeringést, a vér ozmózisos nyomását; a szükséges tápanyagok oldását, felszívódását, szállítását; befolyásolja a vér sav-bázis egyensúlyát; hőszabályzó szerepe van, mely biztosítja az állandó belső hőmérsékletünket.
A vízmennyiséget befolyásolja a fizikai aktivitásunk, az időjárás, a lázzal járó betegségek, hasmenés, stb.
Vízháztartásunkat idegi és hormonális mechanizmusok szabályozzák. Vízhiány esetén megemelkedik a méreganyagok testfolyadékbeli koncentrációja, így a test szinte "megmérgezi" saját magát: a 20 százalékot meghaladó vízvesztés már életveszélyes állapotot jelent. 30 percnél további sporttevékenység esetén mindenképp kell közben is folyadékot fogyasztani, mert csökkenhet a teljesítőképességünk és felléphetnek keringési zavarok.
Vízhiány tünetei: Felborul az anyagcsere. Tönkremegy az emésztés. Lanyhul a légzés és az oxigénellátottság. Elsavasodik a szervezet, így 70%-al nő a daganatos betegségek kialakulásának esélye. Korai öregedés, ráncos, gyulladt, érzékeny bőr, töredezett fénytelen haj és köröm.A vér sűrűsége növekszik (besűrűsödik), romlik a szervezet oxigén ellátottsága.Növekszik a káliumkoncentráltság -> szomjúság érzet alakul ki. A szomjúságérzet már egy elkésett jelzés! Ilyenkor a vízveszteség már nagyobb, mint a testtömeg 1%-a, ami kb. háromnegyed liter víz hiányát jelzi! Pulzusszám emelkedés. A szívnek percenként 3-5 ütéssel többet kell végeznie ahhoz, hogy a sűrűbb vért a sejtekhez pumpálja, hogy a sejtek az izommunkához szükséges oxigénhez továbbra is hozzájussanak.
1-5% vízhiány esetén (szájszárazság kialakulása): szomjúság, türelmetlenség, étvágytalanság, bőrpír, emelkedő pulzusszám, émelygés.
6-10 % vízhiány esetén: szédülés, fejfájás, nehéz légzés, végtagok bizsergése, magas vérsűrűség, nehéz nyálképzés.
11-20% vízhiány esetén: izomgörcsök, homályos látás, nyelési nehézség, fájdalmas vizelés, érzéketlen, ráncos bőr.

10 éve
#2445
Liguska
Válasz mademoiselle #2442 számú posztjára
A megfelelő vízmennyiség nagyban függ az illető testsúlyától, aktivitásától, a külső környezet hőmérsékletétől és páratartalmától, meg ki tudja még mitől. Ha összecsippented a bőrödet a kézfejeden, akkor annak rögtön ki kell simulnia, ha lassabban tűnik el a nyoma, akkor pótolni kell a vizet.
Egyébként az elégséges szó nem az optimális, vagy az egészséges szinonímája, feltehetőleg nem az éppen túlélés a célunk. :)

10 éve
#2444
shinita 12 1
Vízivás szempontjából kivételes napom volt, ha jól emlékszem, csak fél 5-kor ittam 3 deci vizet fél 5-kor (délelőtt volt még egy kis kókusztejes kávé), bár szomjas nem voltam, aszkorbinsavat vettem be vele, néha előfordul az ilyen. Úgy éreztem, szétpukkadok :D Ez a vízmennyiség már felesleges volt, hidratált voltam én külön ivás nélkül is, zöldségleves, gyümölcs, zöldség... Nyilván az ételek víztartalma ugyanúgy számít, mint a külön bevitt víz, csak éppen ritkán jön össze belőle a szükséges mennyiség, bármennyi is az. Kivéve, ha dinnyeszezonban kilószámra esszük a dinnyét (máshogyan én nem is tudom).
Azt már nem értem, hogy mitől van, amikor az ember még másfél litert sem iszik, az nálam teljesen természetes, ha nem teszem, jelentkezik a szomjúságérzet. Nem azért van, hogy jelezze, a testnek víz kell? Szerintem igen, s annak megfelelően működik az enyém. Bár én nassként is iszom, tea formájában, különösebb szomjúság nélkül is, de ha nem, akkor is muszáj innom elég gyakran, csak éppen nem sokat. Teljesítménytúrán és sok megállásos motoros túrán folyton iszom, csak éppen kortyokat.
A testnek nagy szüksége van vízre, különféle okokból, amúgyis folyamatosan vesztünk nedvességet s a testünk jelentős része víz, alapvetően szükségünk van rá... Csak abban van vita, hogy mennyi az elégséges. Az is teljesen evidens számomra, hogy ha többet iszunk, de nem iszonyatosan sokat, az távozik és nagy gondot nem okoz. Sosem féltem a vízmérgezéstől :D

Az éhségérzetem is jól működik, így ha éhesen iszom, éhes maradok, ilyen ócska trükkök nálam nem elégségesek... Bár a tea, a kávé és a leves már rendelkezik némi efféle hatással, de csak nagyon ideiglenesen, úgyhogy a napi kalóriabevitelemet nem tudom csökkenteni ilyen módon. A sima víz viszont abszolút hatástalan, csak tele lesz a hasam, s éhes leszek, az rossz érzés. A gyümölcstől pedig többnyire nagyon éhes leszek, bár ez több dologtól függ.

Ja, a dehidratáció elkerülésére azóta vigyázom nagyon, amióta egyszer totálisan el voltam foglalva motorozás gyakorlással és egy igen meleg napon, összpontosított lassú gyakorlómotorozás közben elfelejtettem inni. Olyan zombi lettem, hogy amikor az állapotom, holmi kavicsok és totális kezdőség miatt estem, úgy viselkedtem, mint egy darab fa, a kezemet se vettem el és raktam ki ösztönösen, mint máskor, úgyhogy remekül ráejtettem a motort. Az fájt. A kórházban, várakozás közben percek alatt benyomtam több liter vizet, olyan voltam, mint a száraz homok...
Engem a meleg is szétcsap, az órák óta körzés se tett jót, de tuti nagy szerepe volt a dehidratáltságnak. Azóta ilyesmi nem fordulhat elő, nem motorozom melegben órákig ivás nélkül soha. De nem melegben is iszom, ha megállunk. Meg is szomjazik az ember, de egy-két korty amúgysem árt. Sőt.

10 éve
#2443
bmati 87
Válasz zsuuuuuu #2437 számú posztjára
Szia!
Ha nem zsírégető tartományban futsz, akkor is fogsz egy kevéske zsírt égetni, de elsődlegesen szénhidrátot, viszont a zsírégető tartományban inkább zsírégetés fog beindulni szénhidrátégetés mellett. Viszont azt tudni kell, hogy tényleges zsírégetés kb. fél óra futás vagy kb. 40 perc biciklizés után indul be. Az első helyzetnél több szénhidrátot égetsz kevesebb zsírral (arányban változó, de lehet mondjuk 60%-40%), a második esetben több zsírt égetsz, kevesebb szénhidrátégetés mellett (35%-65%). Szóval számottevő különbség nincs a kettő között, ugyanis ha zsírt égetsz, akkor ugye kevesebb az elégetett kalória és kevesebbet ehetsz, viszont ha szénhidrátot égetsz elsődlegesen, akkor többet ehetsz, de kevesebb zsírt égetsz el. Pl.:
Te elégettél pl. 310 Kcal-t, melyből az élettanilag lehetséges legmagasabb érték, 60% volt zsír; barátnőd viszont a magasabb intenzitás miatt összesen felhasznált mondjuk 460 Kcal-t, melynek azonban 35%-a volt zsír, a többi szén-hidrát. Vagyis: Te felhasználtál 186 Kcal zsírsavat (kb. 20 g ) és 124 Kcal (kb. 30 g) szén-hidrátot izmaid glikogénraktárainak kiürítésével; ő elégetett 161 Kcal zsírt (kb. 17 g) és 299 Kcal szén-hidrátot (kb. 73 g). Innentől már csak választás kérdése. A zsírégető tartományban többet bírsz futni, mert alacsonyabb az intenzitás, viszont izommegőrzés szempontjából jobb, mint az állóképességi, viszont az állóképességi edzés rövidebb ideig tart. Ezek csak az állandó intenzitású edzésekre vonatkoznak.
Van még egy olyan módszer, ami ötvözi a dolgokat. Ez az intervallumos edzés. Itt könnyű és nehéz szakaszok váltogatják egymást. Ha igazán maximalizálni akarod a zsírégetést, akkor a könnyű szakaszok 50-60%-os pulzustartományban zajlanak, viszont a nehéz szakaszok 80-95% között és ezekből több ismétlés (ezek már magas intenzitású intervallum edzések, ilyen pl.: a tabata edzés is). Ennek előnye, hogy mindkettőtől jóval rövidebb ideig tart, jobban megtartja az izmokat és a zsírégetés is tovább tart és hatékonyabb (12-48 órás utózsírégető hatása van szemben az előzőekkel, ott 1-4 óra ez az érték), viszont magasabb az intenzitás is, ezért kezdőknek, dohányosoknak, 40 év felettieknek nem ajánlott, emellett fokozottan sérülésveszélyes is.

10 éve
#2442
mademoiselle
Válasz Liguska #2441 számú posztjára
Ez igaz, viszont ha valakinek nagyon nagy problémát okoz a sok víz, én úgy OLVASTAM (aztán ki tudja, hogy mennyire igaz:) ), hogy a másfél liter már egy elégséges mennyiség.

10 éve
#2441
Liguska
Válasz mademoiselle #2439 számú posztjára
A sok víz csak extrém mennyiségnél okoz problémát (mondjuk 8-10 liter/nap), vagy akkor, ha valakiből egészségügyi okok miatt hajtják a vizet. Viszont a kevés víz miatt lehet magas vérnyomás, az ízületeknek nagyon rossz a kevés folyadék, okozhat fejfájást, de persze a veséket is tönkre lehet így tenni, és még egy rahedli problémát tud előidézni. Érdemes utánaolvasni. Amellett, hogy a bőrnek is nagyon jót tesz (ez ugye nőként eléggé fontos, hogy ne ráncosodjunk), a közérzetet is pozitívan befolyásolja. És persze nekem az is praktikus, hogy ha sokat iszom, akkor kevésbé van ehetnékem, hiszen teli a gyomrom, az agyam át van verve ezzel.

10 éve
#2440
Bojtika 3
Ugyanott van, mindjárt megmutitom, ha sikerül!!!
http://tatarekrezso.hu/formabontok/index2.php
Itt megadod a mail-címed, és letöltheted az összeset. Nyugodtan megadhatod, sajnos nem küld semmit.

Én kilistáztam magamnak felső- és alsó test szerint, az alapján válogatok.




10 éve
#2439
mademoiselle
Válasz Bojtika #2413 számú posztjára
Az egyórásat amúgy hol lehet megtalálni? Mert én most tízpercesekből összeszedtem ugyan 35 percet, de azért az nem az igazi. Kerestem youtube-on, meg a hivatalos honlapján is, de nem találtam:(.
Ja, nálam Tatarek a király:), nem szenvedek a gyakorlatoktól, de persze utána két napig izomlázam van...

Egyébként a vízzel kapcsolatban én nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg ennyi vízre van szükség. Valahol azt olvastam, hogy az ételben is van azért, és hogy másfél liter jó mennyiség. Gondolom, ez az átlagos magasságra/testsúlyra vonatkozik, viszont én inkább maradnék a másfél liternél, ha a több problémát okoz.

10 éve
#2438
zsuuuuuu
egyébként a célom a zsirégetés,csak most nemtudom hogy lenne hatásosabb.

10 éve
#2437
zsuuuuuu
sziasztok!lenne egy kérdésem,a minap vettem magamnak egy polar órát ami méri hogy mikor vagyok zsirégető pulzustartományban és mikor állóképességi tartományban.A kérdésem csak az lenne hogy mi számit az elégetett kcal vagy az hogy zsirégető pulzustartományban maradjak mondjuk egy órát??csak azért mert igy nagyon kevés kcal-t égetek el,egy óra alatt csak olyan 450 körül,most akkor hogy is van ez??remélem értitek a kérdést :-D

10 éve
#2436
LPanka
Válasz bmati #2434 számú posztjára
nekem váll-bicepsz volt, futás nekem is elmaradt :)

10 éve
#2435
shinita 12 1
Itt délután már ragyogó napsütés volt, sétáltam egy aprót, mert amúgy festettünk és szereltek is nálunk. Remélem, holnap vagy holnapután is kirándulóidő lesz!
Végre nagyjából lemértem a legapróbb sétámat. A táv régebbről megvan, kb. 1040 méter (nem mindig pontosan ugyanaddig megyek). 12 perc alatt tettem meg, ami az emelkedőn szembe kapott szél, a fenti nézelődés és a sietség teljes hiánya miatt egész jó. Ha majd nem érzem a legutóbbi lábnapomat és frissebb leszek, futva is megpróbálom :)

10 éve
#2434
bmati 87
Válasz LPanka #2392 számú posztjára
Helyes. :)
Mai edzés letudva a futást leszámítva. Egy laza 30 perc lett volna, de nagyon bolond idő van, nem merek elindulni. Reggel eső, majd köd-ködszitálás, felszáll a köd, egy kis eső, pár perc napsütés, majd eső, egy kis hódara, majd szitálás és most állt el, de mindjárt sötét van. :/
Kárpótol legalább a futásért a mai vádliedzés. Ezen kívül egy kis alkarerősítés, meg hidazás volt (tricepsz-hát). :)

10 éve
#2433
Bojtika 3
Én szeretem a fanyar ízeket, üdítőben is a tonikot, ha már muszáj.
Sörben a németet, cseh sörben a Staropramen-t.

10 éve
#2432
shinita 12 1
Válasz jancsoreka #2427 számú posztjára
A keserű söröket én se szeretem, plusz a nagyon édeseket sem :) De van sokféle. A nem keserű simákat is meg tudom inni, de élvezetre a számomra szimpatikus ízvilágú belgák valók... No és a búzasör se rossz éppen. Persze van, aki semmilyen sört nem szeret, nincs azzal baj.
Az édes italokat nem szoktam bírni, kivétel a tokaji aszú :P

10 éve
#2431
Bojtika 3
Én valamelyik lábgépet próbálnám. Itthon lusta vagyok a gumiszalaggal vagy súlyzókkal ügyködni, de teremben az ember szégyell lustálkodni.
Nyílt a városban egy új. Elég fura helyen, mert hatalmas üvegfelület van a kis áruház főbejáratával szemközt. Láttam (siettem sajna, csak messzebbről) pár gépet és egy izmos pasast, de bizisten benézek egyszer, ha lesz időm. Kíváncsi vagyok, hogy reagálnak, hogy viselkednek, ha elárulom, hogy nem a fiam nevében érdeklődöm.

10 éve
#2430
jancsoreka 13 33
Válasz Bojtika #2429 számú posztjára
Én azért többre gondoltam, mondjuk minimum 3, de inkább 4-5 - főleg a futógépet koptatnám, a lábam miatt nem nagyon merek még aszfalton... De ha már ott van az ember lánya, nyilván megfogja a súlyzókat is... :) És lehet, még az elliptikus trénert is kipróbálnám, szaunába meg tuti beülnék hetente egyszer.
Tönkrement a Polar órám. :( Majd kicseréltetem benne az elemet, de sajnos kétlem, hogy emiatt mér 211-es pulzust nyugalmi állapotban. :(
(tudom, hogy félig vicc - az irodánk a másodikon van amúgy és elég sokat mászkálok le-föl. Épp ezért alapból nem az ülőmunkára állítottam be az aktivitásomat, mert szerintem napi 4-6 lépcsőmászás a 2. emeletre meg le ezt pont ellensúlyozza)

10 éve
#2429
Bojtika 3
Hűűű, az tényleg nagyon jó akkor.

Ha csak kétszer mégy egy héten, az egy hónapban mondjuk (átlagolva) 9 alkalom, és ott maradsz két órát, akkor egy óra kijön 6500/18, az 361 Ft/óra, és még a drágább bérletet számoltam. Baráti.

(Azt akartam mondani, hogy ha sokat szaladgálsz a tea miatt, akkor feljebb veheted a napi aktivitásod, és ez csak félig vicc...)

10 éve
#2428
jancsoreka 13 33
Válasz Bojtika #2426 számú posztjára
Havi. Korlátlan. :)

10 éve
#2427
jancsoreka 13 33
Válasz Bojtika #2424 számú posztjára
Sajnos nem szeretem a sört. :( Semmilyen keserűt és majdnem semmilyen alkoholt se nem. Ez alól csak három kivétel van, de azokból sem sokat, mert irtó rosszul tudok lenni másnap.

10 éve
#2426
Bojtika 3
Jééézuska, az a bérlet hány alkalom?

10 éve
#2425
jancsoreka 13 33
Képzeljétek csak el, találtam itt Debiben egy nagyon szimpi konditermet. Női bérlet 6500, délelőtti (6-től 3-ig) 5000. Reggel 6-tól este 11-ig van nyitva, szaunni is lehet :) és van TRX, crossfit, box és kettlebell-edzés (instruktorral. De ezek persze külön árban mennek). Meg kyokushin. No meg persze jó nagy hely és tök jó gépek. Ennél olcsóbbat nem nagyon találnék szerintem, marha közel van az otthonomhoz és este 11-ig még a futást is mindig letudtam... :) Most agyalok. Kéne egy bérlet.

10 éve
#2424
Bojtika 3
Eddig azt vettük észre, hogy az aposztrof jelre száll el az írás.
Eddz nyáron sörrel! Hú, de jó is kint ülni az árnyékban...

10 éve
#2423
jancsoreka 13 33
Válasz Bojtika #2414 számú posztjára
Jól válaszoltam neked, aztán a "küld" gombra kattintva elküldte a választ a világűrbe... Szóval ma már majdnem 2 liternél járok - viszont sportként fel fogom vinni, esküszöm. Még ennyit futni... Tiszta gáz. De még hősies vagyok. :)

10 éve
#2422
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2415 számú posztjára
Attól függ, milyen tea az a tea. Én nem fekete teát iszom, hanem általában vagy szárított gyümölcsből készültet, vagy fehéret. :) Ha elszámolható a kávé is, akkor mindjárt jobb a mérlegem. :) Legalább 6 decit beszlopálok egy nap, bár tegnap egy litert sikerült (nem igazi kávé, csak neszkávé jó sok tejjel, meg scitec-es kávés fehérjeitalpor).

10 éve
#2421
bmati 87
Válasz csutikamamika #2420 számú posztjára
Szia!
Először is ne edz minden nap azon, mivel ugyanazokat az izomcsoportokat mozgatod. Csinálj felsőtest edzéseket kétnaponta, a köztes napokon meg mehet az elliptikus tréner 30 percet, meg erősíts alsótestre is (derék, has, lábak). Az erősítések 20-40 percesek legyen.
Másodszor valószínűleg túl keveset eszel és túl gyorsan akarsz fogyni. Heti 0,4 kg-nál ne akarj gyorsabban fogyni, ha ülő munkát végzel. Ha könnyű fizikait, akkor mehet a heti 0,5 kg-os is. Ha az első esetet nézem, akkor 1573 kalóriát kellene naponta megenned. A második esetben 1719-et. Ne akarj minél kevesebbet enni, próbáld meg minél jobban alulról megközelíteni.
Igyál sok folyadékot. Neked min. 3 liter folyadékot kellene innod naponta.

10 éve
#2420
csutikamamika
Sziasztok segitségetkérnék agusztus otta edzem napi 2x 30 percet elliptikus tréneren,Nem eszem semmit amibe glutén lenne.165 cm vagyok kezdttem 74 kg rol most 70 69 körül vagyok miért nem megy le több,34 éves vagyok 4 gyereket szültem .4 gyerekemig normál volt sulyom 55 kg szülésnél mért sulyom már 87 kg volt.Ki vizsgáltak nincs se pajzs mirigyem se cukorbetgségem,Nem tudom miért nem megy fogyás,3 gyerekemnél normál volt sulyom,Tanácsokat [email protected] rs meg köszöném

10 éve
#2419
bmati 87
Válasz Karenina #2418 számú posztjára
Akkor csinálgass ilyesmit, amikor felsőtest napod van. Szóval 2-3 naponta. Viszont nem kell mindegyiket csinálni, 2-3 gyakorlat 2-4 sorozattal 5-12-es ismétlésszámmal elég.

10 éve
#2418
Karenina
Válasz bmati #2400 számú posztjára
Nagyon köszönöm a tanácsokat! :)
El is kezdtem a gyakorlatokat. Csinálhatom minden nap mondjuk 10 percet? Vagy inkább 2-3 naponta hosszabb időt?

10 éve
#2417
shinita 12 1
Válasz neonlicht #2409 számú posztjára
Ez érdekes, kíváncsiságból ki fogom próbálni... Bár szerintem ettől is annyit innék, mint most: fogalmam sincs, valahol 1,5-2 liter lehet egy normál napon (de ez csak hasraütés. de rengeteg tuti nincs, csak ha igen melegem van. egyszer akartam mérni, de simán elfelejtődött menet közben), amivel én maradéktalanul elégedett is vagyok, jól működik a szomjúságérzetem. A víz normál cucc, 2 pohár után többnyire simán kibírom pisilés nélkül 10-12 órán át. Teljesítménytúrás tapasztalat.
Teával vagy sörrel már más lenne a dolog. Az itthonlét persze más, de azzal együtt is normál a szint. Szerintem én pont ezt teszem, csak teával. Ha már leereszkedem a tetőtérből, gyakran intézek input-output folyamatokat is, bár inputot azért gyakrabban.

De a folyadékfogyasztás számít, nem fair ugyanannyi pohár vizet elvárni akkor, ha az ember megeszik egy kiló narancsot vagy zöldséget és másfél liter levest, vagy ha szárazabb ételen él...

10 éve
#2416
shinita 12 1
Válasz mademoiselle #2405 számú posztjára
Nem idegesítő, de azért nem csinálok gyakran ilyet s nem reggeltől estig nyomom benne, csak egy jópár órán át :) 2x2 kilót alig érzek, ha csak mászkálok és lépcsőzöm, futni és ugrálni nem szoktam benne. Ha jól odarögzítem, nem is lötyög, teljesen jó.

Súlyzózáskor az ember edz, minek a szabad kéz? :D
Nekem van mindenféle súlyom, a 2 kilós picik - azért van gyakorlat, amihez az is elég... 3,25 kilós rosszabb fogásúak, s egy tárcsás kézisúlyzópár, 8-8 kilóval. Azt hiszem, az hátra pont jó, bicepszre talán még sok is, de kezdő vagyok még. A bicepszre edzés motivál, mert a karom sosem volt hájas s annak még van is látszata. A hasam pl. lehetne izmos, rengeteg háj van rajta, bőven eltakarná. De elég gyönge a hasizmom, nem láttam még hasizomedzést, amit végig tudtam volna csinálni. De most már komolyabban veszem ezeket a dolgokat... Azt hiszem, mozgás nélkül én már nem tudok fogyni. De a mozgás sokat segít nekem, úgy tűnik. Teljesen balga lennék nem rámenni most már rendesen...

10 éve
#2415
bmati 87
Válasz jancsoreka #2411 számú posztjára
Akkor ennyi erővel a tea sem ér, mert az is az... :P
A felesleges vizet is kipisiled, mégsem vonod le a bevitt folyadékból. :)
Amúgy meg több folyadékot ad, mint amennyit eltávoztat. Szóval el lehet számolni bevitt folyadéknak.

10 éve
#2414
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #2412 számú posztjára
Látod, Réka, fiatal vagy! :-D Egy tapasztalt vén sörös edzett hólyagja könnyedén befogad több liter teát.

Én a közel 6 decis "csupor"-ból (befőttesüveg, mert teteje is van, nem megy bele semmi) iszogatom a teát, ébredés után is melegítem és jól meghúzom még a kávé előtt.
Este az utolsó pisilés után már inkább csak fogom a kezemben a takaró alatt, mert jó forró. Reggel felé ébredek csak fel, akkor még vissza is lehet aludni, jól megkönnyebbülve... :-D

10 éve
#2413
Bojtika 3
Válasz mademoiselle #2405 számú posztjára
Én csak a linkeket másolom be egy wordbe, és onnan nyitom meg!
Bírná a gépem, de felesleges. ha a youtube-n megvan.
Mondjuk egy-kettőt érdemes lenne talán a gépen rögzíteni, mert az egyik, a sima 5 mérföldest törölték a youtube-ról.
Tatarek viszont megvan az összes kis és egy nagy videójával, őt letöltöttem, nehogy elvesszen!

10 éve
#2412
jancsoreka 13 33
Válasz neonlicht #2409 számú posztjára
Hát megpróbálom (ez lesz az újévi fogadalmam). Azt már figyeltem, hogy ha sokat iszom, máshogyan alakul a fogyás és nem is vagyok sokszor éhes. Csak azt utálom benne, hogy 20 percenként száguldok pisilni. Rohadt lusta vagyok én ehhez. :D

10 éve
#2411
jancsoreka 13 33
Válasz Bofy #2410 számú posztjára
A kávé nem ér, mert vízhajtó hatású! Bebeee :D

10 éve
#2410
Bofy
Én még ebéd előtt megiszok két literrel. Azaz egy bögre kevés tejes tejeskávé, egy nagy pohár víz, vagy kettő, majd ellőtyölök két liter ganodermateát. Aztán a délután folyamán még tuti lemegy vagy két liter:).

10 éve
#2409
neonlicht
Válasz jancsoreka #2407 számú posztjára
A vízfogyasztást úgy tudod felvinni, hogy ébredés után rögtön leküldesz 2 nagy pohár vizet. Onnantól kezdve pedig ahányszor pisilsz, utána egy pohár víz. Hamar megszokod és estig rengeteg víz elfogy majd.

10 éve
#2408
jancsoreka 13 33
Válasz Bofy #2403 számú posztjára
Tuti. :)

10 éve
#2407
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2400 számú posztjára
Azta, az nálam majdnem három liter naponta... Jááhááájájáj... (most sírok) Én nem tudok annyit meginni, az egy-másfél litert is csak akkor tudom elérni, ha szigorúan számolom! :( :( :( :( De ha már másfél litert iszom, akkor nem tudok aludni, mert kétóránként pisilni járok éjjel. Na basszus, még valami, amire ezentúl NAGYON oda kell figyelnem.

10 éve
#2406
jancsoreka 13 33
Válasz neonlicht #2395 számú posztjára
Vegyészkedés... Ez jó... :D :D :D

10 éve
#2405
mademoiselle
Válasz Bojtika #2404 számú posztjára
Na, ilyeneket még nem találtam tőle, igaz, nem is keresgéltem:), letöltöttem azt, amit tudtam, mert a netem eléggé akadozni szokott.

Shinita: én sokkal jobban szeretm a csuklósúlyt, mert akkor szabad a kezem:), plusz a súlyzóim kétkilósak, amivel 10 percig nem tudok tornázni, 1,25 kg-s súlyokkal viszont már majdnem megy.

Nem idegesítő egész nap lábsúllyal mászkálni??:)

10 éve
#2404
Bojtika 3
Válasz mademoiselle #2399 számú posztjára
Elég sok videója van, és van súllyal végzendő is. (Kis súlyzó, vagy csuklósúly, vagy a derékra rögzített gumikötél.) Sok a tempóváltásos is, hosszabb és rövidebb változatban.

10 éve
#2403
Bofy
Nekem is vannak lábra, karra rakható súlyzóim. Tegyem fel itthon, és az is használ valamit, hogy abban téblábolok? Ez eszembe sem jutott, de nem tűnik rossz ötletnek:)

10 éve
#2402
pzofia91
Válasz Bojtika #2397 számú posztjára
Szia! Köszi a választ! :)
Már továbbitottam is, szerintem tetszeni fog neki! A hétvégén ha hazamegyek felregisztrálom őt is ide, hogy segitsen neki a helyes táplálkozásban.
Üdv és minden jót kivánok! :)

10 éve
#2401
shinita 12 1
Válasz mademoiselle #2399 számú posztjára
Engem karon zavarnak azok a súlyok, súlyzózni jobban szeretek :) Akkor lábsúlyozok, ha elfoglalt vagyok, de valami kéne a házban mászkálás mellé, plusz eszembe jut, hogy van lábsúlyom. Tekintve, hogy a házbeli közlekedés sok lépcsőzéssel jár, ez kellemes kombó :)

Bizonyára többedjére én is unnám, de elsőre nekem OK volt. Sokkal monotonabb mozgást is végeztem már, pl. a 20 perces válledzésem 3 gyakorlatból áll (a srác az aktív részeken csak keményen dolgozik, mert magához illő nagy súlyokkal csinálja, csak a pihenéseknél beszél értelmes, odavágó dolgokról), s gyalogolni sem éppen izgalmas, csak ha megfelelő a terep :)
Ilyen videóknál a beszédet unom többedjére, de ha kikapcsolom a hangot és zenét teszek be, nincs meg a ritmus, illetve más van. Pont ennél a gyaloglósnál szimpatikusabb a kinti mászka, ott van hegymenet, friss levegő, táj (jó helyen lakom, egy pici hegyen a Bakonyban) és nem megy el az idő a beszédre és nem tetsző zenefélére. Viszont Leslie-nek szimpatikusak a nem kifejezetten gyaloglós motívumai, a rúgás és ilyesmik. Néha, ha nem megyek ki, mert esik az eső vagy ilyesmi, jól jöhet, de lehet, hogy nem a videóra fogom csinálni, csak úgy.
Persze ízlések és pofonok.

10 éve
#2400
bmati 87
Válasz Karenina #2386 számú posztjára
A lógós felkarodra izmosítani kell, hogy feszedjen a bőr, illetve megfelelő vízmennyiséget kell fogyasztan. Napi minimális vízmennyiséged a testsúlyod 20-ada, mínusz fél liter naponta. Ennél csak többet igyál. Így az izmok hidratálva vannak és kissé nagyobbnak is tűnnek, így a bőr is jobban feszül rajta.
Az izmosítást pedig pár gyakorlattal meg lehet oldani:
Lehúzás csigán egy vagy két kézzel, tolódzkodás (akár széken, akár korláton), fekvőtámasz (térdelve, sima fekvő, szűk fekvő /ez edzi legjobban a tricepszet/), egyenes híd, fekvenyomás súllyal (főleg ha minél szűkebben fogod a rudat), húzódzkodás (ez bicepszgyakorlat, minél szűkebben fogod, annál inkább arra megy), hát mögé súly leeresztése (akár egy kétliteres flakoné tele vízzel) és visszanyomása úgy, hogy csak a könyöködet hajlítod állva/ülve, kétkezes rúddal homlokhoz leeresztés fekve, kézenállás (magas vérnyomásosoknak nem jó), bicepszre még alsó-felső-kalapácsfogásos karhajlítás egykezes vagy kétkezes súlyzóval állva/ülve. A fekvőt és a húzódzkodást lehet egy kézzel is, amennyiben nagyon jól mennek a dolgok. :) Húzódzkodást lehet pl.: vízszintes húzást egy kézzel, függőleges húzás egy kézzel (ez a legkönnyebb egykezes); fekvőtámasz térdelve egy kézzel vagy a falnál egy kézzel.
Lehet válogatni. Így hirtelen ennyi jutott eszembe. :)

10 éve
#2399
mademoiselle
Válasz shinita #2398 számú posztjára
Te jó ég, fogalmam sincs, hogy miért nem jutott eszembe, hogy nekem is vannak lábsúlyaim:) (a csuklómra használom őket általában súlyzó helyett) Ugyanis nekem a Leslie elég könnyű, viszont más hosszabb tornák meg még nehezek... hát felteszem én is a lábsúlyt:))

Mondjuk szerintem egyébként elég unalmas a videója.....:( Jobban szeretm, ha gyorsabban változnak a gyakorlatok.

10 éve
#2398
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2397 számú posztjára
Ezek a lesliesek jók, végigcsináltam a kicsit, majd rögtön utána a hosszabbat. Már kezdett túl laza lenni, bár próbáltam dinamikusabban, amikor begyorsított :) Akkorra már rajtam voltak a 2 kilós lábsúlyaim, amik alapból könnyűek, de a "power walking"-hoz pont jók. Gyalogolni legalább tudok... Láb napom van, úgy látszik, ma Tatarekkel is lábaztam. Ráadásul a kimászkáláshoz is megjött a kedvem, bár ködben nem szokott lenni. Kint mégis más :)

A futási kísérleteimet se feledtem el (bár a sétáimkor sose jut eszembe), de ahhoz nekem jobb idő és több energia kell. De némi szolidabb mozgás tuti segít valamit, plusz a ház körüli munkákat is mérséklem, kicsit sok volt belőlük, épp csak fel akarom ásni a veteményest, ami úgy 2 tenyérnyi és ősszel elmaradt, mert tele volt mindenféle növénnyel még novemberben is.

Komolyan megjött a kedvem a több edzéshez :)

10 éve
#2397
Bojtika 3
Szia! Dehogy baj.

Anyud fiatalabb nálam. Örülök, hogy nádszálasodni akar! Nem reménytelen a dolog.
De nincs "helyi kezelés". Általában zsírszegényebben kellene táplálkozni, sok rostot bevinni.
Vannak helyben járós, kellemes kis edzések, Leslie Sansone végig dumálja az egészet, tündéri kis nőszemély. Nem sima járás csak, mert váltogatja oldallépésekkel, kis rúgásokkal, jól átmozgatja az embert, és nem unalmas. Hozom az 500 lépéses rövidebbet, és az egy mérföldeset, hátha az is hamarosan sikerülne:

http://www.youtube.com/watch?v=BEpMe-GCfnY

mile http://www.youtube.com/watch?v=ykPr0t2KutY

A pocakot az oldalra mozgásokkal lehet a leginkább fogyni indítani, megmozdítani:

http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA

http://www.youtube.com/watch?v=lOZDN1UnZ9U

Nézzétek meg Tatarek Rezső honlapján a 10 perces edzéseket (Formabontók). Hátha abból is meg tud csinálni valamit. Nincs benne ugrálás, és nagyon hatékonyak!

http://www.tatarekrezso.hu/videok.php

Az ízületeken segít a kurkuma, de nem a méregdrága kapszulában, hanem a bolti fűszerpolcról beszerezhető. Egy zacskó ára 100 Ft körül van, egy mokkáskanálnyit lehet valamilyen ételbe belefőzni naponta. Van, aki vízzel elkeveri, mézzel édesítve megissza.
Ha netán mégsem használna, akkor mégis csak 100 Ft- ot dobtál ki, nem 5 ezret.
De többünknek használt már, nekem is.
Zselatint is lehet enni, az is segít a porcok felújításában. Olvastam erről ellenvéleményt is a neten, de nekem használt.

10 éve
#2396
pzofia91
Sziasztok! Bocs, hogy egy másik téma közepébe vágok bele, remélem nem baj. Szeretnék tanácsot kérni. Anyukámnak szeretnék segiteni. Szeretne leadni pár kilót és ehhez keresek neki valamilyen mozgásformát. 50 éves, kb 162 cm magas és 65 kiló. Igen, tudom, ez igy rendben van, csak szegénykém világ életében karcsú kis nádszál volt és ez a 4-5 plusz kiló mind a hasára szaladt fel. Eléggé zavarja és nehezen talál magára igy nadrágot vagy más ruhát. A következőre lenne szükségem: olyan mozgásformát, tornát keresek, amit ő is könnyen meg tud csinálni, levinné a pocakját, nem fullad ki (tehát ugrálós edzések, futás kizárva) és nem veszi túlságosan igénybe az izületeit. A legjobb lenne valamilyen internetes videó, amit esténként otthon csinálhat. Előre is millió köszönet annak, aki tud segiteni! :) Üdv!

10 éve
#2395
neonlicht
Nem reménytelen. Ha valaki edzetlen, akkor eleinte nagyon jól reagál az edzésre. Képes még fogyás közben is izmosodni.
Attól nem kell félni, hogy túl izmos leszel, lányoknál ez vegyészkedés nélkül egyszerűen lehetetlen. A kontúrokat, amitől a nő szép lesz, az izomzat adja meg. Akinek nincs tartása, az csak áltatja magát azzal, hogy a lágyság, meg a szépség ugyanaz. Ez itten most egy vélemény volt. :)

10 éve
#2394
Karenina
A baj csak az hogy elég erős deltás, "férfias" csontozatom, alkatom van, nagyon széles a hátam. Sokan feltételezték már rólam, hogy úsztam, vagy vizilabdáztam, vagy kézilabdáztam... pedig semmit sem sportoltam. Mostmár szép nőiesebb lett a felsőtestem, és bár a cicim is lefogyott, már alaphelyzetben is látszanak a bordáim... De a felkarom, vállam igy is erős... Ha most erre rágyúrok... nem tudom az jól fog-e kinézni... A felkarom centiben 4-5 cm-t fogyott, de a bőr alul lóg. Akkor csak reménykedhetek, hogy sok kicsi sokra megy alapon, kis kalóriadeficit mellett kis tricepsz edzés valamit segít?

10 éve
#2393
neonlicht
Válasz Karenina #2386 számú posztjára
Sajna a karod izomzata nem fog számottevően vastagodni alacsony kalória mellett. A testünk olyan egy piszok, hogy többnyire csak akkor hajlandó izmot építeni, ha luxus kalóriákat kap erre a célra. Vagyis fogyáskor nem. Kicsit azért működhet a dolog. A váll erősítés is jó, mert a szélesedő váll felvesz valamicskét a felkar bőréből. Meg amúgy is jobb a vállizom, mint a válltömés, ha eleganciát akarsz.
A Bojtika által tanácsolt gyakorlatok végzése mindenképp jó ötlet, az izomvesztést meg kéne akadályozni legalább.

10 éve
#2392
LPanka
mégis csak voltam edzeni. lábnap :)

10 éve
#2390
Bojtika 3
Úgy legyen!
Nekem kezdett kicsit lógni, ahogy fogytam és még helyre tudtam hozni. Még van mit alakítani, de nem lóg legalább.

10 éve
#2389
Karenina
Oh, köszi, megnyugodtam, hogy van megoldás! :D
Remélem ha van kitartásom tényleg lesz eredménye...

10 éve
#2388
10 éve
#2387
Bojtika 3
Sajnos nem mindenkinél feszesedik vissza a kinyúlt bőr.
Tricepsz gyakorlatokat keress, azok helyileg ott erősítenek, és kenegesd ott is bőszen hidratálóval, és /vagy kókuzszsírral.

Tricepsz a tolódzkodás: a hátad mögött feltámaszkodsz mondjuk egy szél ülőlapjára, amolyan "háttal négykézláb" állásban, a talpad a talajon, a térded kábé derékszögben, a feneked a levegőben. És a karjaiddal lejjebb-feljebb tolod magad.
Lehet talajon is végezni, akkor a karoddal leengeded a feneked majdnem a talajig, és visszaemeled.

Tatarek Rezső videói közül a 8.-ban van ilyen is.

10 éve
#2386
Karenina
Sziasztok! Megint segítséget kérek! :))
Jól megy a fogyás, szép lassan mennek a kilók lefele, de nem tudok mit kezdeni ezzel a "lógós felkarhájjal" pontosabban felkarbőrrel, vagymi... :(
Mit lehet csinálni hogy ez eltünjönj vagy legalább csökkenjen?
Olyan szépen megy le az úszógumi az oldalamról, a hasam is kezd egyre feszesebb, laposabb lenni (lánykoromban sem volt ilyen :D), a vádlim centiket fogyott...
De ez a béna karhájacska nem mozdul. Biztos alkati is, de jó lenne formálni.
Szoktam tornázni karra, mindenféle tornagyakorlatokat, meg a lépcsőzőgép gumijával húzózni, de ez úgy tűnik alig ér valamit.
Tudnátok segíteni?

10 éve
#2385
Bojtika 3
Nézzétek, 7 perc:

http://www.7-min.com/

10 éve
#2384
LPanka
Válasz bmati #2382 számú posztjára
ma futok, holnap pihi és vizsga. szóval nekem a lábazásom hozzád képest egy napot csúszik :)

10 éve
#2383
Bojtika 3
Válasz shinita #2380 számú posztjára
A pulzusmérő órák tartozéka egy öv-szerű szalag, amit a mellkasra kell erősíteni a ruházat alá. Az ezen levő érzékelő méri a valós pulzust, és a jelet az óra veszi, azaz kijelzi a mért értéket.
Jó tíz éve még a villanyvezetékek bezavartak, de a mai kütyük már jobb árnyékolással készülnek, mozoghatsz vele bárhol

10 éve
#2382
bmati 87
Válasz Omame #2378 számú posztjára
A pulzusmérő órád pontosabb adatokat ad, mint ami itt van. Ezek csak nagyon sarkított értékek, bár a pulzusmérő adatai sem pontosak, mert statisztikai adatokból számol, de akkor már inkább az.

shinita: A Polar órák nem statisztikai adatokból számolnak. Ha jól tudom, ezek adják a legpontosabb képet, csak hátrányuk, hogy nagyon drágák (20-30 ezertől indulnak). EKG pontossággal méri a pulzust és az aktuális terhelhetőségi szintet HRV (szívfrekvencia változás) alapon számolja.

LPanka: így is mondhatjuk. :)
Holnap lesz nekem húzódzkodás, guggolás, futás. Nálad mi a program? :)

10 éve
#2381
LPanka
Válasz bmati #2377 számú posztjára
Szóval végülis mi együtt edzünk :)

10 éve
#2380
shinita 12 1
Nálam is ez a legnagyobb bizonytalansági tényező, szerencsére megvagyok eme adat nélkül. Azt jobban szeretem tudni, hogy mennyit ettem. Ma pl. szolidan hegyet másztam, sima gyaloglás és meredeken hegymászás között volt minden. De úgyis az eredmény számít, azt pedig a testem majd eldönti. Nem tudok mit csinálni, ha kíváncsi vagyok, akkor sem. A teljesítménytúrák még jobban szórnak, megyek ugye 9 órán át a hegyekben, hol síkon, hol lejtőn, hol igen combos emelkedőn, még ezer kalóriára sem tudom megmondani, mi lehet a helyzet... Még ha végig síkon vagy emelkedőn is mennék, a statisztikai adatoknál nincs lejtésszög és nem mindegy, hogy 5 vagy 40...
Persze nekem nincs órám, de abban sem bíznék valami nagyon, a pulzust még mérheti, de nyilván az is statisztikai adattal számol, hisz csak egy óra. Bár nem tudom, a pulzus és a kalóriafelhasználás mennyire korrelál. Nyilván nem elhanyagolható a szórás. De órával azért mégiscsak több támpontunk van, mint anélkül.

10 éve
#2379
Dyti
Szia
Ezt már én is észrevettem, mivel én is pulzusmérős órával járok edzeni. Én azt a kcal értéket vittem be amit az én órám számol (gondoltam az csak közelebb áll hozzám, mint egy ismeretlen más által kiszámolt középadat). Szóval ha magasabbat számol több időt viszek be általában....-nem tudom amúgy ez jó-e...neked eddig bejött...- bár szinte soha nem volt még, hogy leettem volna amit emiatt le kellett még pluszban...

10 éve
#2378
Omame
A sportok kalória számolása zavar össze teljesen.
Több szempontból is nézem őket és sehogy sem sikerül összeegyeztetnem a dolgokat.
Egyrészt van egy pulzus mérőm, ami segít abban, hogy a mozgásokat egymáshoz viszonyítsam.
A pulzusmérő révén kapott érték az középérték.
Az itt megadott óra értékek jóval meghaladják a pulzusmérő által mutatott értékeket (igaz, a túlsúlyom sem kicsi, még mindig 100 felett vagyok).
Viszont máshol mért értékek jelentősen alacsonyabbak. Pl. az elliptikus trénerem fele annyit mér, mint amennyit a pulzusmérőm, ami fele annyi, mint ami itt szerepel. Vagy mondjuk a kinect sportban kiírt értékek egy-egy végigvitt kardió edzés után harmada annak, amit a pulzusmérő mutat.
A fitnessblender értékeinek alapvetően az alsó határát mutatja a pulzusmérő.

A bőség zavara tudom. De akkor most melyikkel számoljak? Mennyire reálisak az itt megadott értékek? Persze tudom, hogy mondjuk egy erősítésnél a pulzusmérő nem mérvadó, de egyáltalán nem mindegy, hogy 100, 300 vagy 800 kalóriát dolgoztam le egy óra alatt.
Van valakinek valami ötlete, hogy mi mellett kössek ki?

10 éve
#2377
bmati 87
Válasz LPanka #2376 számú posztjára
Mintha megint összebeszéltünk volna. :)
Pont tegnap variáltam át a heti edzéseimet. Ma volt ujjon fekvőtámasz, fekvőtámasz, lábemelés és futás. Szóval mell-tricepsz-derék és 5,2 km futás (én percekben mérem, így 30 perc).

10 éve
#2376
LPanka
Válasz fazakas11 #2367 számú posztjára
jó futócipőm van, köszi :)
üdv körünkben, hajrá a -10 kg-hoz :)

most jöttem meg egy igazán tökéletes mell-tricepsz és 5km futásból :)

10 éve
#2375
Bojtika 3
Hát, itt a faluban a sima futócipős futókra is furán néznek.
Idebent nincs elég hely ilyen ugrálásra. De végül is én fogyni már nem nagyon akarok, már megvan a normál súlyom, csak jópofa lehet ez a mozgás. Szeretném kipróbálni, talán lesz rá alkalom egyszer.

10 éve
#2374
fazakas11
Válasz Bojtika #2368 számú posztjára
en most rendeltem a neten cipőt de lehet kapni hasznaltat is es viheted magaddal futni.en itthon is hasznalni fogo lehet dvd vagy cd venni kango jumpsosat.en mikor heti 2 szer jartam edzesre sokat fogytam vele, ha nem panelba laksz akkor kin is tudsz edzeni vagy barhol

10 éve
#2373
Bojtika 3
Értelek, elvben oké is a dolog...
A számítógépes munka fent van itt a Bázison, én felviszem néha, ha a szokottnál több a munkám.

10 éve
#2372
Minato
Oké, köszi :)
Annyira nem akarok szőrszálhasogató lenni, hogy ezt is számoljam, csak kíváncsi voltam.

10 éve
#2371
Bojtika 3
Egy német táplálkozás-élettani szakértő szerint az agy alig valamivel több kalóriát igényel tanuláskor, mint egyébként.

Ha tudsz németül, innen van:
http://www.badische-zeitung.de/fragen-sie-nur/verbrennt-der-koerper-beim-lernen-kalorien--50148646.html

10 éve
#2370
Bojtika 3
Jó kérdés. Valamennyivel többet égethet a sima üldögélésnél, de hogy mennyit, nem tudom.
Rákeresek mindjárt.

10 éve
#2369
Minato
Üdv! :)
Egy olyan kérdésem van, hogy a tanulást akkor sem lehet duplán számolni a napi alap-kalóriaégetés mellett, ha vizsgaidőszak van?

10 éve
#2368
Bojtika 3
Válasz fazakas11 #2367 számú posztjára
Jópofa dolog lehet, én szívesen kipróbálnám, de sajnos a környéken nincs ilyen lehetőség.

10 éve
#2367
fazakas11
Válasz LPanka #2364 számú posztjára
szia en uj vagyok 10 kg akarok fogyni es testmozgasnak a kango jumpsot valasztom ha jartok futni arra is hasznos mert a rugos cipő vedi az izuleteket,regebb jartam 3 evet aztan abbamaradt de jol fogyaszt

10 éve
#2366
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #2365 számú posztjára
A lábbal nem lehet viccolni. Sokat kell várni, mire helyrejön, addig tessen fáslizni.

Tatareknek van saját weboldala, ott vannak a 10 percesek és a 60 perces, de azok szándékosan kevésbé táncikálósak, mert eredetileg tévéadásba, nagyobb tömegeknek készültek.
Ő dolgozta ki az Iron Box rendszert, talán így is találsz valamit.

10 éve
#2365
jancsoreka 13 33
Teljes dráma, idén veszek egy kerekesszéket és abban fogok futni. :D De most komolyan: épp rendbejött a térdem - az egyik kutyával futottam kicsit, na mondom, holnap irány a szokásos kör, már kicsit sem fáj! Majd a sötétben belerúgtam egy rohadt fűcsomóba (séta közben!) - mire az egyik lábfejcsontom kiugrott a helyéről... A következő lépésnél meg vissza. Hát sírtam a dühtől meg a fájdalomtól. Kábé mostanra jött helyre, de se magassarkút nem merek felvenni, se elmenni futni. Na mindegy. Figyiiii, hol lehet még több Tatareket találni? A youtube-ról leszedtem a 2013-as fittarénáját és tök jó. Utoljára 18 évesen csináltam ilyen aerobik jellegű dolgot, de bejön. :) Valahol valami gyűjtőhely?

10 éve
#2364
LPanka
Válasz bmati #2363 számú posztjára
az nagyon menő :). nekem is bele kéne rázódnom megint a futásba.

10 éve
#2363
bmati 87
Válasz LPanka #2362 számú posztjára
A 20 perc futásból 1 óra lett, úgy belejöttem... így 10,15km lett. :)

10 éve
#2362
LPanka
Válasz bmati #2361 számú posztjára
hajrá :)

10 éve
#2361
bmati 87
Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
LPanka: mintha összebeszéltünk volna. Nekem is hát napom volt, csak még nekem alkar meg vádli nap is. Utána futottam 11,65 km-t 75 perc alatt óévbúcsúztatóként. Csak én mindezt 30-án. :)
Lassan kezdem is a mai edzést, kis laza függeszkedéses lábemelés, egyenes híd és min. 3 km futás lesz. :)

10 éve
#2360
nikolett20
Boldog Új Évet kívanok mindenkinek, 2014-ben még több mozgással.

10 éve
#2359
LPanka
az év utolsó edzése: hát és 7 km futás :).

Kellemes, sporttal teli boldog új évet mindenkinek! :)

10 éve
#2358
Bojtika 3
Én egy éven át próbálgattam időnként a riszálósat, és egyszerre csak ment. Nem úgy, mint Tiffany-nak a "fekete mozgás"-ával, de amúgy fehéresen. :)

A kart pedig sokféleképpen lehet strapálni. Ha nem a megszokott módon, akkor annál hatékonyabb!

(És a leghosszabb is csak 12 perc...)

Kicsit szenvedni kell, kérem, az edzés nem szórakozás! ☺

10 éve
#2357
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2356 számú posztjára
A könnyűvel nem feltétlenül értek egyet... Tiffany Rothe hajlamos olyan tempót diktálni, amire én egyszerű halandó nem vagyok képes. Nekem kell valamennyi idő a testem elfordításáig, nem tudok oszcillálni. De vannak kellemes videói is. Meg olyanok, ami után 3 napig szüneteltettem az edzéseket, s próbáltam regenerálódni... Változatosak a videói, de némelyiket (amit végre tudok hajtani és másnap sem bánom meg :D) én is szeretem. A bemelegítését használtam egy időben, elég intenzív és szórakoztató, csak mindig lestrapálta a karomat, hogy súlyzózzak úgy? :D
Persze sokan edzettebbek, mint én, az tény...

10 éve
#2356
Bojtika 3
Rövidek, könnyűek, vidámak...de hatékonyak!

http://www.tiffanyrotheworkouts.com/free-videos

10 éve
#2355
Bofy
Na, végül edzés előtt egy banánra futotta, mert az este 8as elmaradt, és 5kor szóltak,h menjek 6ra:D. De a karnitint ki akartam próbálni. Haza értem, megittam 8 dl tejet, töbre nem futotta. Így bevittem 1400 valamennyit, és elégettem vagy 700at. Pénteken remélem normálisabban jön össze, de 9kor már nem fogok nagy kajálást csapni.

10 éve
#2354
neonlicht
Ha ilyen megterhelő, akkor a napi kalóriapluszt érdemes edzés utánra tartogatni. Fehérje is kicsit több kéne, mint egy pohár tejecske.

10 éve
#2353
Bofy
Vótam, jó volt. Persze egy óra után mikor leszálltam a bicikliről, majdnem összeestem, a térdem önálló életet akart élni:D:D. A combom most öléggé izomlázas, de a karom legalább a tekerés közbeni súlyzózástól nem megy szét:D. L karnitin a teszten átment. Én meg megtartom ezt a sportot, ez nagyon bejön:D

10 éve
#2352
Omame
Válasz Ferika68 #2346 számú posztjára
Én nordic walkingra szoktam kimenni az erdőbe, vagy ha nincs időm, az utcába. Rengeteg zsebkendő fogy ilyenkor. Ha sebesedik a bőröd, akkor én az alábbi praktikákat szoktam használni:
- papír helyett vászon zsebkendő (tudom, mosni kell, meg minden, de a bőr jobban bírja)
- alkalmasint nedves törlőkendő (mínuszban nem érdemes, de szintén szereti a bőr)
- én szőlőzsírt is teszek néha rá. Magammal tudom vinni, és védi a felázott bőrt a hideg ellen.
Nem tudományosan igazolt lista, csak amit én csinálok. Aztán lehet, hogy csak a csoda miatt segít :)

10 éve
#2351
Bofy
No, mivel ma belekezdek ebbe a spinracing-be, kiokosítottam magam, hogy mit is kéne, meg hogyan kéne ennem, előtte, és utána. Arra jutottam, hogy 6felé eszek 50g müzlit 1 almával, aztán 8ra megyek tekerni, és 9 után mikor haza érek, megiszok egy pohár tejet. Utána pedig csicsibubu! Jól kifundáltam??

10 éve
#2350
harzol
Válasz Ferika68 #2348 számú posztjára
Az, hogy folyik kicsit az orrod természetes. Az, hogy ennyire már kevésbé.

Egyénfüggő is a dolog, de sokkal inkább arról van szó, hogy nem vagy hozzászokva a hideg időben szabadban végzett mozgáshoz.
Ez kicsit modernkori ártalom, hisz még 50-100 éve is természetes volt, ha az ember órákat töltött a szabadban téli időben.

Én azt javasolom, hogy most vegyél vissza kicsit, de azért fokozatosan szoktasd magad a szabadban végzett sporthoz. Alkalmazkodni fog valamennyire a szervezeted a körülményekhez.

Meg aztán ha van váladék, abban ami kijön, akkor az jó ha kijön. Ha csak nedvesség, akkor meg kis túlzással nem gond ha folyik. Töröld ritkábban, abból nem lesz gond és nem sebesedik ki.

10 éve
#2348
Ferika68
Köszi. Szóval ez természetes. Akkor ez van.

10 éve
#2347
bmati 87
Válasz Ferika68 #2346 számú posztjára
Fuss kevesebbet kint és helyettesítsd valamilyen benti kardió tornával vagy állóképesség fejlesztő gyakorlatokkal. Így kevesebbet törölgeted az orrod és nem fog sebes lenni. Jobb ötletem nincs. Nekem is folyik az orrom ebben az időben, ha kint futok, de nekem heti 2-3 alkalomtól nem sebesedik ki. Ha az időjárás nem engedi a kinti futást, akkor bent helyettesítem HIIT edzéssel, de az kezdőknek nem ajánlott.

10 éve
#2346
Ferika68
Sziasztok!
Lehet, hogy furcsa a kérdés, de nem tudom mit lehet tenni ellene. Kocogás közben egyfolytában folyik az orrom. min 5 zsepit vinnem kell. Gondolom vicces, de kellemetlen. Mire visszaérek tiszta seb az orrom a folyamatos törölgetéstől.
Köszi ha van valakinek ötlete.

10 éve
#2345
Bojtika 3
Majdnem kétszer annyi, mint a Natura, ami szintén tejsavófehérje (whey=tejsavó). És minden nap csokis, ha akarod, ha nem.

A Natura semleges ízű, ezért bármibe lehet keverni, ez is egy előnye.

10 éve
#2344
Dyti
Válasz Bita #2343 számú posztjára
Szió!
Kb 1,5 hónapja én is emiatt érdeklődtem itt. Nekem ezt ajánlották (bár kb 3 féle között vacilláltam), ill végül ezt választottam, és nálam abszolut bejött, bár érdemes utána olvasni.
http://shop.builder.hu/tejsavo-feherje-koncentratumok/scitec-nutrition-100-whey-protein-0-92-kg-p2669


10 éve
#2343
Bita
Válasz nikolett20 #2340 számú posztjára
Szia!

Akkor épp ugráltam. Aerobic volt, de nagyon sokat dolgoztunk lábra:) Egy óra volt egyébként, meg gyalogolni szoktam hegynek felfele 1 órát, a visszautat már nem számolom. Tudnátok ajánlani valami fehérjeport vagy shake-et edzés utánra? A zsír meg a szénhidrát értékem ok, de nehéz összeszedni a minimális fehérjét egy napra, 1-2 gramm mindig lemaradt eddig.

10 éve
#2342
harzol
Arra mindenképp figyeljetek, hogy edzés után még legyen egy étkezés. Lehetőleg minden tápanyaggal, de fehérjével és szénhidráttal mindenképp.

A regenerációhoz szükségünk van tápanyagra. Ha nincs, akkor több negatív hatás vár ránk fogyókúra szempontjából:
- nem épül izom (ami ugye kalóriát égetne még egy sportmentes napon is)
- következő napokon a sport kész szenvedés lesz

10 éve
#2341
Bojtika 3
Igen, csak az aznapi edzést lehet leenni! És ha lehet, ne egészen. :)

Én sem vagyok éhes edzés után, de egy fehérje-löket jót tesz, azt mondják. Én inkább a szénhidrátot kívánom, abba "csempészek" fehérjét.

10 éve
#2340
nikolett20
Válasz Bita #2339 számú posztjára
Szia! Mennyit szoktál tekerni? Mármint időben.:-)

10 éve
#2339
Bita
Sziasztok!

Köszönöm szépen a válaszokat. Mivel el vagyok szokva a mozgástól, nagyon intenzív volt az edzés, csurom víz és remegő lábak lettem a végére. Barátnőm aki ugyancsak edz, és szépen lefogyott 1 500 kcal-val, azt mondta ne egyem le, mert ő sem tette, úgyhogy arra gondoltam, az intenzív edzős napokon megengedek magamnak 1 700-at, többet tényleg nem merek:) Egyébként pont amikor edzek, akkor érzem úgy hogy nem vagyok éhes mellette, és még az 1500-at is nehéz leenni.

10 éve
#2338
reddemon
Sziasztok,
az adatbázisban a biciklizésnél kb. mekkora sebességet jelent a lassú, a közepes és a gyors tempó? Eddig a biciklis app-om alapján írtam be, de most itthon bicajozok és nem tudom mérni, csak az átlagsebességet tudom, meg a távot.
Mondjuk az is érdekes, h az app által - ami ugye GPS-el tudja a megtett távot pontosan - számolt kalória ide beírva mindig a lassú tempónak felelt meg (mondjuk átlagsebesség 16km/h városban, amiben benne van a 30-cal teperés és a pirosnál állás is). Az adatbázisba felvitt adat versenyzőkre van állítva? :)

10 éve
#2337
harzol
Az aerobik intenzitása sokat számít, mint minden egyéb mozgásnak az intenzitása is.

Ha nem erőltetted, vagy úgy érzed az átlaghoz képest gyengébb vagy, akkor kicsivel kevesebb kalóriát számolj rá.

Mondjuk olyan 1800 körül még ekkor is biztos ehetsz.

10 éve
#2336
jancsoreka 13 33
Válasz Bita #2333 számú posztjára
Én nem szoktam mindet leenni, csak egy részét. Minimális marad fenn, mondjuk 1-200 kcal. Jól esik látni a zöld csíkot. :) Eddig bevált.

10 éve
#2335
Bojtika 3
Én is egyetértek Bmatival, saját tapasztalatom is alátámasztja.

10 éve
#2334
bmati 87
Válasz Bita #2333 számú posztjára
Igen, le kellene enni, mert emiatt is kevés lehet a napi bevitel, ami miatt tartalékolni kezdhet a szervezeted és megállhat a fogyás.

10 éve
#2333
Bita
Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogyha sportolok, akkor tényleg annyival többet ehetek, és fogyok mellette? olyan hihetetlennek tűnik. Én régen még magamtól számolgattam, és 1 500 kalória mellett szépen fogytam, aztán felvittem 1700-ra és leállt a fogyásom. Most meg az oldal azt írja, h ha voltam egy órát aerobikozni, akkor megehetek 1500 helyett 1900 valamennyi kalóriát. De biztos így van?van erre valakinek valami tapasztalata?35 éves nő vagyok egyébként, átlagos fizikai aktivitással.

köszi előre is a válaszokat!

10 éve
#2332
shinita 12 1
Válasz harzol #2328 számú posztjára
Az időre nem is volt panasz :) Arra viszont rájöttem, hogy ne túl feszes ruhában (ez a legpuhább, leginkább testhez tapadóbb pólóm és nagyon fel kellett öltöznöm, mert el kellett mennünk 80 km-nyire innen, motorral), reggel (délelőtt, de az nekem reggel), előbbrehozott indulás mellett nem ideális futni. Pár tucat méter azért volt, ezalatt el is ment a kedvem tőle, talán nem emelkedőn kéne kezdenem... De majd próbálkozom még.
Ma nem értem rá mozogni, leszámítva némi sétát, viszont fáztam. 1 fokban értünk haza, az menetszéllel elég durva tud lenni. A sisakomban is mindig fúj a szél, ha kicsit is.
Kár, hogy a motorozás nem mozgás (persze lehet úgy csinálni, hogy az legyen, többféleképpen is). Pedig hasonlóan mozgásnak tűnik, mint a biciklizés (a biciklizés laza dolog, mindössze ijesztőbb a motorozásnál, ha rólam van szó), kivéve hegymenetben. Tolni a járművet is hegymenetben van nagy eltérés, egy motort elég könnyű eltolni, legalábbis az enyémet.
Akkor még nem számoltam, bár a mozgást úgysem tudom, túl nagy a szórás... Egyszer feltoltam a motort a hegyre, kb. 0.23 km/h átlagsebességgel. Volt, amikor percekig nem haladtam, csak amikor kiirtottam a makacs fűcsomót az emelkedőn. No, akkor bizonyára égettem egypár kalóriát :) 135 percen át küzdöttem. Pocsék formában voltam, az biztos. Ki kéne próbálni megint, bár akkor se lenne mihez hasonlítani az eredményt, mert a legbrutálisabb 50 méteren segítettek nekem. Az egyáltalán nem ment volna. Ott szokott 40 fölé gyorsulni a motor lefelé, amikor még be sincs indítva a motor. Aranyos út lenne, de néha életveszélyessé mélyülnek a kátyúk. 15 centis mélység biztos volt már. Azt nem szeretném motorral elkapni.

Megint elragadott a frazeológiám, ugye?
Azt pedig nem írtam, hogy ki fogom mérni ezt a picike távot. Érdekel, hogyan viszonyul a biciklivel, gyalog és amennyire bírom, futva elért eredmény. Ha tippelhetek, a biciklis picit gyorsabb lesz, mint a másik kettő. De csak a lejtős szakasz miatt.

10 éve
#2331
Bojtika 3
Válasz harzol #2328 számú posztjára
Még én is! (Későn fekszem, későn kelek...)
Kellemes cipőkoptatást kívánok.

Éjszaka még nézegettem cipőket, és rábukkantam egy netes helyre, ahol nem általunk ismert, de jó márkákkal foglalkoznak.
Amerikai, és olcsó cipőt láttam, majd próbálok még infót szerezni róla. Egyelőre a nevét is elfelejtettem, újra kell keresnem.

10 éve
#2330
Bojtika 3
Én meg kitaláltam a szintfelmérést.

Szenteste mindenki a házában kotlik, én a fiammal kimegyek, és karácsonyi ajándékképpen magamnak, kocogni fogok!
A gyerek majd méri az időt, a távot majd itthon pedométerrel kiderítem. Az utcánkban a falu központja felé indulva, sok pontosan azonosítható hely van.

10 éve
#2329
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2324 számú posztjára
Hű, erre kíváncsi vagyok. Annyit tudok, hogy 2000 m-t 14 perc alatt kocogtam le ősszel, közepes edzettség mellett. Ha majd már futhatok, akkor kipróbálom rögtön - ez lesz a sírós alap, innen indulok. :) Aztán majd megnézem 3 hónap múlva meg 6 hónap múlva is. Hátha...

10 éve
#2328
harzol
Kellemes futóidőre ébredtünk! :)

10 éve
#2327
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2326 számú posztjára
Dehogy másolgatok, annyit nem ér s eszembe se jutna. S nem szokott elszállni. Volt egyszer egy rém népszerű oldal, ahol MINDEN kommentem elszállt elsőre. S nemcsak az enyém. Az elég idegesítő volt.

Holnap majd igyekszem, ma nem mozogtam kb. semmit (direkt azért jöttem, hogy keressek valami helyes videót), viszont szokatlanul kevés kalóriát vittem be, köszönhetően a 2 (+ egy igen pici, gyümölcsös) étkezésnek. Nagyon későn keltem, egyszerűen nem volt idő többre.

10 éve
#2326
Bojtika 3
Ha nem rövidet írsz, inkább copy-zd be egy word-jegyzetből.
És az idézőjel megy, de a kis aposztrof kipenderíti az egész szöveget. (Az, ami a betűk fölötti számsor 1-esének a shift-je.)


10 éve
#2325
shinita 12 1
Megette az üzenetemet, ami tele volt a környék taglalásával és egyebekkel :( Na mindegy. Röviden:
Ahol lakom, elég gyakran van szél. Ez egy szeles környék.
Ruházkodásom így a leírás alapján bmatiéhoz áll közel, leszámítva, hogy én 25 fok alatt többnyire hosszú nadrágot hordok.
A turistautak.hu-t használjuk, igen, akartam írni, de elfeledtem a nevét, a párom szokta nézni és megmondani, mennyit mentünk adott esetben. De ez a kis út azon sincs rajta.

10 éve
#2324
bmati 87
Válasz Bojtika #2310 számú posztjára
A szeptember eleji Cooper-tesztem 1,56 mérföld lett, akkor az tűrhető. :)
Én innen néztem az értékelést:
http://www.futas.net/cikkek/futas/cooper-teszt-futas.php

10 éve
#2323
bmati 87
Válasz harzol #2315 számú posztjára
Régen sokat voltam beteg részben a pocsék immunrendszerem miatt, de mióta megműtöttek, azóta kevésbé, viszont a doki azt mondta, hogy még néhány évig a hidegebb időt megérezhetem (fájhatnak a hegek az arcüregemben, de szerencsére eddig nem volt ilyen). Falun lakom, aszfalton futok ősztől tavaszig (bicikliúton), nyárra meg marad a földes töltés teteje. Télen eddig nem igazán futottam kint, ezért is kérdezlek. Legutóbb a szeles időben nem fájt, akkor még igaz csak 5 fok körül volt az idő. Alap, hogy 5 fok alatt már sapkát veszek (addig meg homlokvédős fülvédőt), nálam 12 fok alatt megy a sál is, viszont póló+pulóverben szoktam, de nem fúj be alá a szél. Egyelőre nadrágnak még jó egy 3/4-es, de 0 fok alatti futáshoz már hosszút fogok felvenni. :)
Igyekszem dél körül menni, amikor a legmelegebb van (persze ha nincs munka), viharos szélben is futottam (akkor melegebb volt), de télen azt passzolni fogom. Egyeseknek jó lett a sál az arc köré, én ezzel egyelőre nem tudtam mit kezdeni, mert a levegővételt is gátolja, illetve a kifújást is, plusz még fantasztikusan lecsapódik benne a nedvesség. Így is 2 percenként fújom az orrom 10-15 perc után, annál a módszernél meg esélytelen lenne. :/ Lehet ezt a hetet ki kell hagynom futásban, de a fokozatosság nem rajtam múlik (én betartom, amit lehet, a többi a hőingásokon múlik).
Köszi a tempóra vonatkozó tanácsokat, a többiben úgy látom egyezik a véleményünk. :)

10 éve
#2322
harzol
Válasz shinita #2321 számú posztjára
Turistautak.hu térképével sok mindent el lehet érni és kis utak is rajta szoktak lenni.

Az elhagyatott utakat én is imádom. Ösvényeken róni a kilométereket az igazi.

10 éve
#2321
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2312 számú posztjára
Stopperem nincs, de elég egy óra, nem érdekelnek a másodpercek, csak majd megnézem, hogy a gyalog 10-20 perces táv mennyit rövidül :)
A Neten nem tudok mindent megnézni, kellően elhagyatott, de nem túrautakon vagyok képes közlekedni, de nem baj, megoldom :) Biciklivel valóban le tudom mérni, van rajta távolságmérő :) Köszi.

10 éve
#2320
shinita 12 1
Válasz harzol #2316 számú posztjára
Tudom, hogy nem az fejleszt, ha tudom/becsülöm a számokat, ahogy fogyni sem fogyok attól, hogy számolom a kalóriát (habár 3000 kalória fölött magamba szoktam szállni, de az ritkán van). Egyszerűen kíváncsi vagyok, én ilyen. Mindenfélét logolunk is a párommal, benzinfogyasztás, áramfogyasztás, miegymás.

A ne fussak lassabban, mint ahogy gyaloglok, azt hiszem, nekem automatikus. Ha már csak szerencsétlenkedek haladás helyett, akkor váltok a kedvenc formámra :) Biciklinél is ez van, ha gyorsabb lenne tolni, akkor leszállok, kivéve, ha makacsul fel akarok menni a nagy emelkedőn a faluból kifelé, pedig már alig bírom. De többnyire elég hedonista vagyok ahhoz, hogy ne a nehezebb módszert válasszam.

Remélem, holnap délelőtt szép idő lesz, annyira kíváncsi vagyok már :D
Köszi a segítséget! :)

10 éve
#2319
shinita 12 1
Válasz harzol #2318 számú posztjára
Ahhoz nekem futnom se kell, elég, ha hideg van... A fülemre is vigyázok, majdnem annyira, mint a torkomra :) A ruhamennyiség lesz majd érdekes, bár egy vastag pulóver pont jónak tűnik mostanában, max. leveszem, ha meleg.

10 éve
#2318
harzol
Válasz harzol #2315 számú posztjára
Téli futáshoz:

Az ugye mindenkinek alap, hogy hidegben a fület is takaró sapkában fut?
Lehetőleg olyanban, amin nem fúj keresztül a szél.

10 éve
#2317
harzol
Aki nem tud 30-60 percet egyben lefutni, annak egyszerűbb csak azt nézni, hogy hány percet bír megállás nélkül futni.

Cooper teszt azoknak való, akiknek a táv már nem gond és a tempón javítanának.Nekik sem kell feltétlen másokhoz hasonlítgatni magukat. A saját fejlődésük nyomon követésére kell.
Ugyanígy jó ha 3000 métert futnak időre, vagy egy megszokott útvonalat.

De még egyszer mondom. Teszt leginkább ahhoz kell, hogy a megfelelő edzésmennyiséget belőjük. Aki már fut egy ideje az a korábbi edzéseihez tudja alakítani az "edzéstervét".

Folyamatosan tesztelni magunkat nem biztos, hogy szerencsés. Egy év alatt pl. aligha lehet 12-szer hónapról-hónapra javítani. Egy rossz nap, kellemetlen időjárás, betegség, vagy bármi egyéb közbejön és még amúgy töretlen fejlődés mellett is összejöhet egy gyengébb teljesítmény. Ami a végén még a kedvünket veszi, pedig egy fogyókúra, illetve az egészséges életmód szempontjából teljesen irreleváns pár másodperc ide, vagy oda.

10 éve
#2316
harzol
Válasz shinita #2311 számú posztjára
Dehogy kell távolságmérő, vagy egyéb kütyü.
Egy sima óra és egy általad kiválasztott fix táv tökéletes. Lehet az egy háztömbkör, vagy 2 pont közti távolság is.
Nem attól fogsz fejlődni, hogy tudod mennyit és milyen gyorsan futsz. Télen ez amúgy is nehéz. A rendszeresség és az apró lépésekben emelt adagoktól leszünk jobbak. (No meg a tavasztól, mikor levetjük magunkról a sok ruha ballasztot.)

Szerintem csak arra figyelj, hogy gyorsabban menj, mint ha gyalogolnál. Ha már nem vagy gyorsabb, akkor válts át gyaloglásra.
Ha bírja a térded, akkor lehet az enyhe lefeléket is futni, mert az könnyen megy.

10 éve
#2315
harzol
Válasz bmati #2308 számú posztjára
Téli futás:

Kicsit megfogtál ezzel. Nekem soha nem volt problémám vele és a futótársaimnak sem. Még -15-ben is nyomtuk minden probléma nélkül. (max ránk fagyott a saját leheletünk)

Az biztos, hogy a tél az az alapozás időszaka. nem véletlenül. Minden a lassabb, állóképességi terhelés mellett szól. A hideg miatt több ruha van rajtunk, nehézkesebben mozgunk. Nehezebb bemelegedni, könnyebben rántjuk meg valamink a hirtelen mozdulatokra. Ráadásul sokszor csúszik a talaj, nem látni hova lépünk...

A tempóból ennek ellenére nem kell feltétlenül visszavenni. Gyorsabb futásokat viszont lehet hanyagolni. Aki intervall edzést csinál az megnyújthatja kicsit a távokat. Kicsit hosszabbat fut "gyorsan", de lassabban. Elindulni és megállni és célszerűbb fokozatosan. Nem hirtelen belegyorsítani.
Az teljesen jó, hogy az edzés végét futod gyorsabbra.

A fagyos út évente 5-10 nap lehet csak probléma (persze lakhely függő). Frissen esett hóban remekül lehet futni, ha 1-2cm-nél nagyobb, akkor igazán keményít. Ellenben síkon nem nagyon csúszik (letaposva már igen). Ahol vannak takarított utak ott ki lehet menni azfaltra (már akinek bírja a lába), de általában a helyi atléták is letakarítanak 1-2 sávot az atlétikai pályákon.

Betegség, arcüreggyulladás kérdésében nem fogok tudni segíteni. Talán megszokás kérdése, hisz minden télen sokat sportoltam a szabadban, de nekem ilyen jellegű problémám nem volt.
A fokozatosság biztos fontos ebben is. Ne nagy fagyban menj, vagy szélviharban.
Ennél jobb tanáccsal sajnos nem tudok szolgálni ezügyben.

10 éve
#2314
Bojtika 3
Válasz harzol #2313 számú posztjára
Most újra 50 kg vagyok, mint régen.
Amikor tavaly 74-75 kg-val alig bírtam megmozdulni is, fontos volt, hogy itthon legyek, és bármikor abbahagyhassam, ha valami nem stimmel.
Terem is csak a városban lenne, pénzem sincs rá...maradt az itthoni mozgás.

Jó lenne megint folytatni a kocogást, és futássá alakítani...

10 éve
#2313
harzol
Válasz Bojtika #2304 számú posztjára
Ér. Persze, hogy ér.

Mondjuk én nehezen venném rá magamat. Egyrészt szívesebben futok, másrészt nagyon hosszan kellene nekem nagyon unalmas dolgot csinálnom. (Viszont ezzel mások épp fordítva vannak.)

10 éve
#2312
Bojtika 3
Ha mérni akarsz, egy stopper elég, a távot meg a neten megnézed.
Vagy leméred bringa-computerrel. Az olcsón kapható, a kerék átmérője alapján állítod be, így elég pontos.
Olyan műszer, ami követ a távon végig, és méri a lépéseidet, hosszra és tempóra, az nagyon drága lenne.
Vagy egy nagy stadionban van kamerával és videóval együtt, csak nem tudod megfizetni, hogy bekapcsolják...:)))

10 éve
#2311
shinita 12 1
Gimiben futottunk Coopert. Egy kivételével minden lány karót kapott belőle... Akkor sem szerettem futni, később sem. Nagy kedvemben néha szaladok picit, de az rövidke. Busz után futva egy percet pedig szétment a torkom.
Azért majd próbálkozom. De itt írtok számokat, én pedig annyira kíváncsi vagyok... Most akkor vennem kell majd ilyen eszközt, ami valamilyen pontossággal megsaccolja, mennyivel megyek? Á, nincs nekem annyi pénzem, majd mérem az időt és megnézem az utat Neten, de amúgy nekem elég lesz, ha képes leszek futni 50 métert... :D Fogalmam sincs, annyira nagy ívben kerülöm a futást már rég. Gyalogolni cirka 100-szor könnyebb nekem síkon, de 45 fokos lejtőn is inkább felmászom, mint ugyanazt a távot lefutni síkon :D Mászni amúgyis szórakoztató, csak lefelé van gond.
Legalábbis ez volt az eddigi hozzáállás :D Holnap elutazunk, de reggel kimegyek picit futni, ha jó lesz az idő ;) Csak fel a hegytetőre meg vissza. Már majdnem a tetején lakunk, nagyon pici a szintkülönbség és a táv is. Sík rész nincs a közvetlen közelemben.
De nem pörgök itt többet ilyen kis dolgokon...

10 éve
#2310
Bojtika 3
Válasz bmati #2309 számú posztjára
Ez biztosan Cooper, mert a könyvéből írom ki:

A 20-29 éves korosztály, férfi:
12 perc alatt >1,77 mérföld extra jó. Kitűnő az 1,65-1,76 mérföld, Jó az 1,5-1,64 mérföld.

10 éve
#2309
bmati 87
Válasz Bojtika #2307 számú posztjára
Több fajta teszt is van, amit Cooper nevén emlegetnek. Van aki úgy mér, hogy 2 km-t időre, vagy amit te írsz, hogy 2,4 km időre. Én úgy tudtam, hogy 12 perc alatt hány métert tudsz futni és középsuliban mi is így futottunk. Illetve katonaságnál van még 3,2 km időre, illetve 6 km erőltetett menetben menetfelszereléssel, ha jól tudom, viszont aki bírja, annak azt is érdemes lehet futni, viszont ezek már nem Cooper-tesztek, de ahhoz is van eredménytábla. :)

10 éve
#2308
bmati 87
Válasz harzol #2291 számú posztjára
Én annyit kérdeznék tőled, mint tapasztalt futótól, amire én még nem jöttem/jöhettem rá ennyi idő alatt, hogy télen hogy érdemes futni? Ezalatt azt értem, hogy most ráállok a könnyű futásokra, de a normál tempómhoz képest lassítani kellene. Jelenleg 5:30-6:00 közötti km-eket futottam, de szerintem még lehetne csökkenteni, csak azt nem tudom, hogy mennyire . Kapkodni nem kapkodom a levegőt, elfáradni nem igazán szoktam a 6 perces km-eknél. Tavasszal már szeretnék 10 km-t futni (ami meg is lesz :)) és ehhez télen is kint akarnék futni (amikor nem lesz lefagyva az út, mert arra alkalmatlan a cipőm). Más tippem nincs, hogy hogyan lehetne az arcüregemet még jobban kímélni, hogy ne gyulladjon be télen. Viszonylag egyenletesen futok, bár az elején lassabban szoktam kezdeni és inkább a vége felé emelek sebességet, ha kezdek fázni (ami ritka). Megállni nem szoktam, szóval úgy nem fázhatok meg. Jelenleg 4,5-7,5 km-eket futok heti 3-szor (20-30-40 perc könnyű futás, amiket emelek 3 hetente 5 perccel). Múlt héten voltak még lendületes futások is a 30 percesen belül, de inkább kivettem őket, mert most részben annak is köszönhetem, hogy lebetegedtem. Remélem pénteken már megint mehetek ki, mert már alig várom. :)

10 éve
#2307
Bojtika 3
Miért félelmetes?
Cooper doktor az USA Haditengerészetének is volt egy időben az orvosa.
Könyvben sok nyelven kiadták az étkezési és mozgás-tervét, magyarul is, meg is van nekem.
Benne van a teszt futásra, életkorok szerint értékelve, de úszásra, kerékpárra is.
Van 1,5 mérföldes teszt is, ott az idő a kérdés! Neked az mennyi idő? (1,5 mérföld az 2,4 km.)

10 éve
#2306
jancsoreka 13 33
Válasz bmati #2301 számú posztjára
Jajj, dehogy lábsúly - figy, anélkül is gyenge vagyok. :D Szerintem is tök jó zenére futni! :D Azért ez a cooper-teszt félelmetes...

10 éve
#2305
jancsoreka 13 33
Válasz harzol #2298 számú posztjára
Így igaz.

10 éve
#2304
Bojtika 3
Azért is kérdezlek,mert az eleje és a vége lassú, de a legnagyobb része élénk tempóban megy. Lépésfajták is váltakoznak benne, tehát nem unalmas.
Van szakaszos is, ahol váltakoznak a normál és a gyorsabb szakaszok, Én azért vagyok kíváncsi, mert tavaly a 3 perces kis bemutatóval kezdtem, most már a 3 mérföldes a rutin, tervezem az 5 mérföld kipróbálását. (Normál 4 mérföldet nem találtam.)
Ez így itthoni edzésnek elég komplett, de kocogásra átszámítva is csak ér talán valamit...

10 éve
#2303
harzol
Válasz shinita #2300 számú posztjára
Lábsúly tényleg felejtős. Futás/egészséges életmód szempontjából mindenképp.

Gyaloglók simán mennek 4 perc/km tempóban. Ez futva is igen erős.
Viszont az már nem gyaloglás, hanem valami egészen amorf és természetellenes mozgásforma. Szinte úgy kell az embernek magára kényszeríteni.
Egészséges életmód, fogyás szempontjából nem is játszik.

Szerencsére az emberi szervezet magától tudja, mely tempó kényelmesebb még gyalogolva és melyik fölött egyszerűbb már futni.

10 éve
#2302
harzol
Válasz Bojtika #2296 számú posztjára
Belepillantottam. Majd igyekszem jobban is belenézni, de általánosságban azért gyorsan írok:

Az alacsony intenzitású állóképességi mozgást én sokra tartom. Gyaloglás, túrázás, lassú kerékpározás... Alaposan megedzi az emberek keringését, sok zsírt éget, csak épp nagyon sokáig tart. Időigényes.

Alapvetően ugyanazon izomcsoportok mozognak egy ilyen helyben járós edzés során, mint gyaloglás, vagy futás során. Főleg a lábunk, a többi testrész izomzata szinte járulékos...
Keringésre is hasonlóan jó hatással vannak.

Tételezzük fel, hogy valaki ezt a helyben járós gyakorlatot olyan intenzitással csinálja, hogy az 130-as pulzust eredményez. Ez szerintem nagyságrendileg megfelel egy ugyanilyen pulzusszámon végzett gyaloglásnak, vagy kocogásnak.

Viszont: 130-as pulzushoz nekem valami hihetelen intenzíven kellene helyben járnom. Gyalogolnom ilyen pulzussal csak valami emelkedőn menne, ott is erőltetett tempóban. Futni viszont már nem kell túl gyorsan ugyanehhez. Szinte elindulok és már felett van a pulzusom.

Szóval szerintem jók az ilyen gyakorlatok, csak időigényesek.

Futás és gyaloglás közt viszonylag könnyű átváltani a dolgokat. 1km túra kb. 1km futásnak felel meg. Nem teljesen lineáris a dolog, de többé kevésbé lehet vele számolni.
Mondjuk 5 perc alatt lefutni egy kilométert és 15 perc alatt legyalogolni fogyás szempontjából nagyjából egyenértékű. Keringés szempontjából, vagy izomzat szempontjából már nagyobb az eltérés. Viszont az sem véletlen, hogy 1-2 komolyabb túrázó (50-100km-eket egyben legyalolgó) akár hónapok alatt át tud állni a futásra és maratonokat futni (nem szuper időkre, de tisztességgel teljesítve). Keringése, izomzata más, mint egy futónak, de azért az sem túl távoli.

Ha precízek szeretnénk lenni, akkor a helyben gyaloglós/kocogós módszer során meg kellene nézni milyen pulzustartományban dolgozunk. Utána ugyanilyen tempóval gyalogolni és megnézni mennyi idő alatt tettük meg az 1km-t.

10 éve
#2301
bmati 87
Válasz jancsoreka #2288 számú posztjára
A lábsúlyokat felejtsd el, mert tönkreteszik a térdedben az ínszalagokat (túlnyújtják, így könnyebben sérülnek). Én is zenével szoktam futni. A Cooper-tesztet érdemes egy évben 3-4-szer lefutni olyan 2-3 havonta, így lehet mérni a teljesítmény javulását. :)

10 éve
#2300
shinita 12 1
Válasz bmati #2299 számú posztjára
De 3 km/h alatt nem is lehet menni... :D (E szempontból olyan, mint motorral a 30-40... Bár egyesek 100 alatt sem bírnak menni, de az nem én vagyok.) Határozott emelkedőn is megállva sikerülhetne csak, ha rólam van szó.
Nekem a séta az ilyen enyhén andalgó laza tramparamp, 4-5-tel :) Akár többel is, ha lelkes vagyok, inkább a hangulatát fejezi ki. Jó, ez ilyen egyéni cucc, mondok konkrétabbat és általánosabbat.
A futás és a gyaloglás típust az különbözteti meg, hogy van-e, amikor a levegőben van mindkét láb. Nem tudom, a versenyszerűen gyorsgyaloglók mennyivel mennek, de én tuti sokkal lassabban futok... Úgyhogy a sebesség simán átlapolódik.

De az fura nekem, hogy mást terhel a lassú és a gyorsabb gyaloglás, nekem eléggé egyformának tűnik a kettő. A kocogás/futás egészen más, hisz elemelkedünk a földtől, de ennyit számít a sebesség sima lassú gyaloglásnál? Hm.

Az előbb viszont ki akartam menni futni/kocogni, de még mindig pöntyörög az eső. Ennyire azért nem vagyok elszánt :( Pedig ki akartam próbálni, hogy megy.

10 éve
#2299
bmati 87
Válasz shinita #2295 számú posztjára
Séta 3 km/h alatt, gyaloglás 3-7 km/h között (ezen belül van lassú (3-4), közepes (4-6), gyors (6-7)). 8km/h kocogás, 10 km/h felett futás (itt is 10-12 lassú, 12-14 normál, 14 felett gyors futás). Ha jól emlékszem, akkor így vannak sorban.

10 éve
#2298
harzol
Válasz shinita #2295 számú posztjára
Séta alatt szerintem kirakatnézegetős andalgást ért. Az már majdnem olyan, mint egy helyben állni. Mást terhel, mint a gyaloglás.

10 éve
#2296
Bojtika 3
Megoldom én ezt! Egyelőre a téli szünetben bebuszozom a fiammal.

Harzol, megtennél nekünk valamit?
Elég sokan használjuk itt Leslie Sansone helyben járós-dzsoggolós edzéseit. Nekem személy szerint a fogyásban is sokat segített. Hatalmas előnye, hogy eleve szobai használatra van, nincs kifogás!
Mint futónak, mi a véleményed? Mennyire vethető össze mondjuk Leslie 3 mérföldese egy kocogással? És mennyivel? Persze nehéz egy pályás mozgást egy szobaival összevetni, de érzésre talán lehet...

http://www.youtube.com/watch?v=xRScb2l4Z4g

10 éve
#2295
shinita 12 1
Válasz jancsoreka #2293 számú posztjára
Mi a különbség a séta és a gyaloglás között? Nekem semmi, s a túrázás is séta és gyaloglás, csak nem rövid és nem lakott területen, legalábbis az én terminológiám szerint (a teljesítménytúráknak azért van falusi része is, olykor elég sok).

10 éve
#2294
shinita 12 1
Válasz harzol #2291 számú posztjára
Ez ésszerűen hangzik :) Majd kipróbálom finoman... 12 kilóval nehezebben a gyalog abszolvált emelkedők is jobban kifullasztottak, mint most, hátha a futás is könnyebben megy már. S most van olyan idő, hogy ha megfelelően nekivetkőzöm, akkor talán nem hevülök túl. Már a gyaloglás is nagyon felfűt. Nemrég a napsütésben pólóra kellett vetkőznöm, amikor jöttem fel a hegyen... Nem vagyok könnyen megfázós típus, de azért a torkomra vigyáznom kell, az érzékenyebb. Most is selyemsál van a nyakamban. S mivel a futás és a rendes légzés sosem ment nekem jól, ezen a téren fejlődnöm kéne.
Jó lenne, ha rövid távon tudnék futni, az unalmasabb szakaszokon futnék, s gyorsabban elérném a vadasparkot. Az idővel mindig bajom van, gyakran nem akarok több órára lelépni egy kis sétáért, de a vadaspark belsőbb részein vannak a jobb helyek. Sokat nem nyernék vele, de a kicsi is valami :) Szórakoztatóbb is lenne és máshogyan mozognék, mint a sima sétával. Az országút mellett szép széles füves sáv is van. Az aszfaltot csak sötétben szoktam használni.

10 éve
#2293
jancsoreka 13 33
Válasz shinita #2290 számú posztjára
Én is imádok gyalogolni - még mindig. Sétálni érdekes módon nem, attól el is fáradnak a lábaim meg a gerincem. De a gyaloglás az nagyon jó. :) Tuti meditáció. Régebben azt csináltam, hogy busszal mentem féltávot a munkába, utána meg gyalog. Csak az a baj, hogy mostmár túl sokfelé kell mennem és az időbe nem fér bele (meg a gyereket sem akarom nyaggatni, hogy napi 9 óra suli után még gyalogoljon egy órát, ráadásul neki is van edzése, szóva időben nem jön ki).

10 éve
#2292
jancsoreka 13 33
Válasz harzol #2289 számú posztjára
Boltba hétvégén gyalogolva szoktam menni (azért nem futok, mert zavar a hátizsák). Sajna a munkahely kb. 10 km-re van... :D Nem is egyből akarnék váltani, dehogyis. A végére jó lenne eljutni odáig.

10 éve
#2291
harzol
Válasz shinita #2290 számú posztjára
Ha szeretnél futni, akkor megcsinálhatod, hogy alapvetően gyalogolni mész, de bele-belefutsz. Mondjuk a felfeléket és lefeléket nem futok (mert nehéz, mert csúszik, mert a lefelé futás terheli a térdet), de síkon nekikezdesz futni. Ha elfogy a levegő, soknak érzed újra gyalogolsz. Majd ha kipihented magad, akkor megint futsz...

Csak így télen az öltözködés nehéz egy ilyenhez. Könnyű megfázni ha leizzadtál és utána jön a gyaloglós lefelé.

10 éve
#2290
shinita 12 1
Válasz jancsoreka #2288 számú posztjára
Oké, nekem kb. semmi gyakorlatom nincs futásban, gyaloglásban annál inkább. Sok éven át minimum 2 órát gyalogoltam munkába (szuper volt, budai zöldövezet és át a szép, csendes, fás temetőn...), teljesítménytúrázni is szoktam és le se lehetne ragasztani sehova. A mozgás (de az is, ha járművön utazom, csak kevésbé) direkt kell az elgondolkodáshoz, hacsak nem vagyok már nagyon ráállva, mert akkor az ágyban is megy, hajajj. Tipikusan gyaloglás közben gondolkodom, illetve a házimunka se rossz, de leülve nem menne.
Olvastam, hogy van, akinek egyfajta meditáció a futás. S bizonyára jól jöhet, ha az ember nem gondol sok mindenre - már ha az relaxáció s nem unatkozás.

S igen, az öcséd és barátai túl jók. Nekem 2 kilós lábsúlyom van, mert az volt a legnagyobb a boltban, ez alapból laza, ha nagyon nem csinálok semmit, ebben szoktam mászkálni, érdekes kombináció a lépcsőzéssel :) De futni vele??? Hoppá.

A távhoz nem értek, nekem 5 km-nél sokkal több nem menne egy óra alatt (már nem lábsúllyal, hanem nélküle), a futás csak lassítana, mert kifulladnék seperc alatt... Bár most már érdemes lenne újra megpróbálni, hátha fejlődtem :D S még gyalogolni sem szeretek 30 km-nél többet...
Azért ez több, mint amire sok ember hajlandó, találkoztam már ifjonccal, aki iszonyúan rinyált, mert a villamosról leszállva még 150 métert kellett gyalogolnia. A budapestiek simán átszállnak, várakoznak, csak hogy ne kelljen gyalogolniuk 50 métert. Ezt sosem értettem. Nekem evidens volt, hogy 6 km-re gyalog megyek munkába, inkább, mint átszállni 2-szer (plusz gyalogolni nem oly keveset, hegynek föl és le, mert a budai zöldövezet hegyen levő részén nem jár busz se :)).

10 éve
#2289
harzol
Válasz jancsoreka #2288 számú posztjára
6,5km-ről azért ne egyből válts 13km-re.
Rettentő soknak éreznéd. Nem csak fizikálisan, de fejben is.

Még egy tipp:
Néha össze lehet hozni, hogy a futásnak van valami egyéb célja is. Pl. nem postán adod fel a levelet, hanem elfutsz oda és bedobod a postaládába. Vagy közeli rokonhoz (szülő, gyerek..., ahol nem ciki) futva mész, vagy onnan mész haza futva. Elfutsz az XY hivatalhoz/bolthoz megnézni mikor van nyitva.

Ideális az lenne, ha a munkahely lenne pont megfelelő távra és ott öltözőszekrény, zuhanyzó rendelkezésre állna. Amikor csak lehet én futva mennék. :)

10 éve
#2288
jancsoreka 13 33
Válasz harzol #2286 számú posztjára
Basszus, én meg azt hittem, tök béna vagyok, mert az öcsém és hasonló barátai naponta lazán lenyomják ezt a távot 31 perc alatt (35 alatt 5-5 kilós lábsúlyokkal... Akkor nem is én vagyok a béna! Hanem ők túl jók! :D). Ez a Cooper teszt ez tetszik. A Nagyerdőn még sosem futottam - a város szélén lakunk, erdő van itt is. :) Én gyorsabb szeretnék lenni. Mondjuk 34-35 perc alatt lefutni ezt a távot. Aztán, ha az megy, akkor meg növelni a távot. Mondjuk két 6,5 km-es kört megtenni. Nálam pont fordítva van: zene nélkül mit érek én - mások társaságában viszont nem szeretek futni, nekem ez valahogy egyéni sport (és persze mindig olyanok kísérnek, akik egy idő után megunják a kocogásomat és elhúznak a rákba). Milyen érdekesek vagyunk. :) Egyébként igazad lehet: futás közben tényleg végig lehet gondolni a napot. A sétát vagy gyaloglást is ezért szerettem.

10 éve
#2287
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #2285 számú posztjára
Számomra teljesen normális, ha futás-függő valaki.

Réka, tudod, vannak a bázisugrók...itt meg jó eséllyel lesz egy Bázis-futó csapat! :-)

Jajjj gyerekek, be se merem vallani...régen egyszer megígértem magamnak egy maratont...

10 éve
#2286
harzol
Válasz jancsoreka #2279 számú posztjára
Ja és 42 perc alatt 6,5km az mindenképp futás. Az jobb, mint 6:30-as kilométerek.

Neked már szintfelmérő nem a mennyit bírsz időben futni, hanem mondjuk egy nagyerdei kör időeredménye. Na jó, legyen mondjuk Cooper teszt. Hány métert futsz 12 perc alatt!

Az edzéseid ennek megfelelően az eddig megszokottakhoz kell mérd. Ha eddig heti 3x futottál 30 percet (3-4 perc futás 2 perc séta bontásban), akkor ezen ne változtass drasztikusan. Tehát ne kezdj 45 percet futni, de kevesebbet se. 3-4 hetente max. 10%-20 mennyiségi növekedés.
Kérdés hova akarsz eljutni. Mert ha edzésmennyiségileg neked elég ennyi, akkor feltétlenül növelned sem kell az adagot. Ha ugyanezt csinálod, akkor csak az fog változni, hogy kicsit gyorsabb leszel az idő előrehaladtával.

A szétunod az agyad problémára mindenki számára ismerős, aki rendszeresen fut (vagy hasonló., állóképességi sportot űz.)
Elég változó kinek mi segít ezen. Én pl. nem szeretem a zenehallgatást futás közben.
Új helyeken, másokkal viszont imádok futni. Olyankor repül az idő. Észre sem veszem, hogy futok.

Viszont végiggondolni a napot, teendőket futás közben tökéletesen lehet. Ehhez a monoton viszonylag könnyű tempó ideális. Intervall edzés közben másra kell figyelni.

Természetben sportolni is jó. Növények, állatok... Vagy csak a talpunk alatt ropogó hó. Persze ez gyenge szalagokkal nem biztos, hogy jó ötlet.

Ha körülöttem futnak (pl. atlétikai pálya, margitsziget) az is segíthet...

10 éve
#2285
jancsoreka 13 33
Válasz harzol #2283 számú posztjára
Köszi, ezek a tanácsok teljesen feldobtak, alig várom, hogy nekiindulhassak!!! :) (kicsit sem vagyok függő, ááááhhh...)

10 éve
#2284
jancsoreka 13 33
Válasz harzol #2282 számú posztjára
Köszönöm. :) Az a vicces az egészben, hogy tényleg gondoltam már a félmaratonra. :) Csak a fejlődésem anno megrekedt, de tiszta röhej, mert tudom, miért: a zene ritmusa miatt - bár a lépéshosszon még növelhetek... Amíg nem jártam jitsu-edzésre hetente háromszor, hetente 5x futottam, mindig 6,5 km-t (van egy bejáratott köröm). Ebből nagyjából kétheti egy volt végig kocogás, a többi mind interval (az unalom elkerülése végett). Tehát heti 5x 6,5km az alábbiak szerint: 5 perc bemelegítés, utána jön az interval: 2perc gyors gyaloglás, 2-3-4 perc futás körönként 2 perc gyors gyaloglással közte - ezt 6,5 km-en keresztül, a 2-3-4 perces futások váltakoznak, a gyors gyaloglás mindig 2 perc. Amikor pedig végig kocogok, akkor végig kocogok. Amit én futásnak ÉRZEK, de TUDOM, hogy csak kocogás. :) A jitsu-edzések miatt az esti futások száma lecsökkent heti kettőre, most meg nulla, de iszonyúan hiányzik. És kezdhetem elölről az egészet...

10 éve
#2283
harzol
Válasz jancsoreka #2279 számú posztjára
Az relatív dolog, hogy mit nevezünk futásnak.

Én volt, hogy az 5perc/km-t is kocogásnak neveztem. Ma már többnyire ennél lassabban futok! :)

Amíg olyan tempóban futsz/kocogsz, ami gyorsabb, mint ahogy gyalogolsz azt nyugodtan tekintheted futásnak. A másik topikban írt alap sablon edzéstervet épp ezért a 42 perceddel már kezded kinőni.
Te már félig meddig futó vagy.

Amit tenni tudsz az az edzések változatosabbá tétele:
- Menj új helyre futni. Mindig csak egy kicsit fedezz fel olyan részeket, ahol még nem futottál.
- Nézz le olyan helyre, ahol mások futnak (pl. atlétikai pálya - külső íven fuss, akkor nem tartasz fel gyorsabbakat)
- Csatlakozz másokhoz ha tudsz.

Ezek általános tanácsok, de ha neked az intervall edzések jönnek be, akkor csinálhatod, hogy a váltakozó futásokat variálod:
- 3-4 perc futás / 2 perc séta (ezt csinálod most)
- 1 perc futás / 1 perc séta (ekkor egy árnyalatnyival tudsz gyorsabban futni)
- 6 perc futás / 2 perc séta (ilyenkor meg kicsit lassabban)

Nem tudom mennyi az edzésidő neked egy alkalommal, de ne csinálj ugyanannyit minden nap. Ha szép idő van/ van kedved futni, akkor csinálj dupla annyit, mint mikor fáradt vagy/rossz az idő...
Valami rendszert ebbe is érdemes vinni, tehát ne mindig duplát fuss és ne is mindig a felét...

10 éve
#2282
harzol
Válasz jancsoreka #2278 számú posztjára
jancsoreka!

Amit csinálsz az ideális. Még elég sokáig lehet ezen az elven fejlődni. Tulajdonképp akár félmaratonig is. :)

Nagyon tanácsot adni sem lehet neked, mert jól csinálod.
Fokozatosságra figyelj. 3-4 hetente emelj, max. 10-20%-ot a mennyiségen.

Azért azt megkérdezem, hogy hetente hányszor futsz így?

10 éve
#2280
jancsoreka 13 33
Válasz jancsoreka #2279 számú posztjára
Jajj, még az adatok: extrém túlsúly nincs (170 cm, átlag 68,5 kg - ezt kell letornázni 65-re), nagyon öregnek sem érzem magam (37), az orvos meg majd megmondja, mit csinálhatok a térdemmel (elég lazák a térdszalagjaim, legutóbb egy hónapja (ju-jitsu) edzés közben kificamodott, de szerencsére most magától vissza is ugrott a helyére - de innentől már bennem van a félsz...). A futás nekem fontos, bár nem törekszem versenysportra - mert közben kiengedem a fáradt gőzt, levezetem a napi stresszt és dühöt és mire hazaérek, megnyugszom és feltöltődöm tőle. :)

10 éve
#2279
jancsoreka 13 33
Harzol, jogászként azonnal belekötök, de nekem fontos: mit nevezünk futásnak? Értsd: "lefutok" 42 perc alatt 6,5 km-t (közben szétunom az agyam) - de én ezt sokkal inkább kocogás kategóriának érzem. Azt nem írom, hogy dupla ennyit bírnék, de lényegében nem terhel meg iszonyúan (ha viszont gyorsítok ezen a tempón, az igen!). Ez szerintem mégsem futás. Futásnak ugyanezt 34-35 perc alatt hívnám. Ahhoz tehát, hogy fel tudjam (majd, ha a térdem rendbejött) mérni a szintemet, tudnom kéne, mi a futás - és akkor meg tudom mérni, egyhuzamban mennyit bírok belőle.

10 éve
#2278
jancsoreka 13 33
Nna, lényegében csak el akartam mesélni, hogy jött nálam a futás. :) Na jó, kocogás. Bojtika volt a múzsa. :) Szóval én utáltam futni. Világéletemben. Megfulladtam, fájt tőle a térdem, iszonyúan szenvedtem, minden bajom volt. Gimi után úgy gondoltam, én bármit sportolok, de hogy futni nem fogok, az fix. 2007-ben Kecskemétről Debrecenbe költöztünk, nagyon rendbe kellett tennem a lelkemet, így elindultam sétálni. Aztán rájöttem arra is, hogy én szeretek zenére sétálni. Nagyjából 2 évig ezt csináltam egyre pörgősebb zenékre, amikor felötlött bennem a kérdés: mi van, ha én futni is tudok?! A két év alatt magamhoz képest nagyon sokat fejlődött az állóképességem, kaptam levegőt, fogytam is, de már kicsit uncsi volt. Így aztán egy este a séta közepén megindultam. 2 perc után nem bírtak el a lábaim, viszont levegőt kaptam (ez döbbentett meg a legjobban, ugyanis kamaszkoromban olyan erős allergiás asztmám volt, hogy fel voltam mentve minden tüdőt terhelő sport alól). Nna, ez a kihívás! Levegővel már nincs baj, nem fuldoklom, viszont mi az, hogy gyengék a lábaim?! Ezért lett interval-edzés belőle. Először 3 perc séta, 1 perc kocogás. Aztán 2 perc séta, 1 perc kocogás. Végül 1 perc séta, 1 perc kocogás. Manapságra jutottam el odáig, hogy 2 perc séta, 3-4 perc futás - de mivel nem értek hozzá, itt le is ragadtam. De a jó érzés - a feltöltés-robbanás váltakozása - megmaradt. :) Azért... Jó lenne fejlődni.

10 éve
#2277
zsancimaki
:) Jól mondod Gonoszka :) legközelebb már csak karácsonykor fogok rosszalkodni :) Én jelenleg megálltam a fogyással, de nem bánom, mert nem hajt a tatár. :) Tisztában vagyok azzal, hogy egy idő után megáll a fogyás, mert a szervezet hozzászokik a változáshoz és egy kis idő kell, hogy újra beinduljon a fogyás. eddig 3 kg fogytam már 2 hete ugyanazt a súlyt nyomom. De hát van idő csinosodni :)

10 éve
#2276
Gonoszka1
Válasz zsancimaki #2275 számú posztjára
Néha kell egy kis rosszalkodás, és azért még így is szépen haladunk a súlyunkkal lefelé!

10 éve
#2275
zsancimaki
A tegnapi nap után kellenek ezek a mozgásformák, mert tegnap nagyon rosszakislány voltam. :) Köszi szépen Bojtika :)
Szucsinka, a hatalmas izomláz elkerülése végett érdemes 10 percet nyújtani az edzés után. Ez olyan fontos, mint a bemelegítés, és később nem lesznek ízületi problémáid. De am gratulálok a géphez, használd egészséggel :)

10 éve
#2274
szucsinka
sziasztok kaptam egy Kettler lépcsőzőgépet .mondom magamba ez a kis bigyó
miezmár de nevetséges :)
tegnap 45perc után nem volt már öszinte a mosolyom.
ma vádli izomlázzal ébredtem úgy hogy heti kb 120km ert biciklizek a hegyen. :()

10 éve
#2273
Bojtika 3
Zsanci, a kicsi Sansone csak a kóstoló volt!
Itt az egy mérföldes, 20 percecske:

http://www.youtube.com/watch?v=ykPr0t2KutY

Ez kis súlyzós kesztyűvel (vagy csuklóra tekert súly-szalaggal) 4 mérföld:

http://www.youtube.com/watch?v=lNc2_7MH7ao

Tatarek? Hm???

http://youtu.be/cZi4nRP28KI



10 éve
#2272
zsancimaki
Nagyon köszönöm Bojtikám, cukker vagy. Jöhetnek a súlyzós variációk a mikulástól azt kértem :) :) Kipróbáltam Leslie Sansone én 3 x csináltam végig egymás után, de mára olyan farizomlázam lett :) :) Ez szeretem én.. Még még mégg... Azt akarom, h mindennap másra "ugráljak, hogy ne unjam meg. Péter enikőt egyenlőre feladtam, mert tényleg elég komoly gerinc fájdalmaim lettek tőle :(

10 éve
#2271
Bojtika 3
Zsancimaki!

Két táncikásat is hozok. Az egyik rövidebb, a másik hosszabb.

A 30 perces: http://www.youtube.com/watch?v=Bcn8njlImgQ

Ez 77 perc: http://www.youtube.com/watch?v=ZsVp7wRWG7I

Hastánc kezdőknek: https://www.youtube.com/watch?v=TR9_3-fHnjU

Ha érdekel, megtaláltam azt a híres régi Jane Fonda aerobicot is, elég régi felvétel. A kezdő, a táncos és a haladó fokozat egyben van felvéve, az idő alapján tudod kikeresni a táncos részét, jó hajtós.

No meg saját kedvenc, Leslie Sansone, aki "csak" helyben jár ugyan, lépés-variációkkal, de nem ér próbálás nélkül kinevetni.
Ez az 500 lépés, étkezések előtt ajánlott, kérsz hosszabbat? Van 1, 2, 3, 5 mérföldes, és kis súlyzós variációk is.

http://www.youtube.com/watch?v=BEpMe-GCfnY

10 éve
#2270
shinita 12 1
Nem való még nekem a séta ilyenkor :( Muszáj volt bemennem a faluba, nos, fagyos ködben 50 perc után kissé túl magasan énekelni nem volt jó, most fáj a torkom :(
Viszont ma is edzettem, súlyzóimat is újra használtam nagyon nagy kihagyás után, jujjj de gyönge vagyok :D Most az egyik kézisúlyzóm 6, a másik 10 kilós, az előbbi se kevés nekem bicepszre... Jó volt ellenni velük azért.

Most megyek hagymalevest főzni, ez az általam ismert egyetlen ellenszer a torokfájásomra. Éhes már nem vagyok a csokis-kökényes és csokis-almás palacsinta után. Nem szeretem, ha épp nem kívánok csokit, csak valamit enni kell alapokon eszem, de a palacsintához illett s nehogy már csak a párom egye :P Az a kis méz kibírható, úgyis ettem krumplit, úgyhogy a szénhidráttal elszaladt a ló...
A kalóriával nem, hiába az eddig 1100 kalóriás vacsora, ma sikerült kellemes, de kis kalóriás ételeket enni. A reggeli paradicsomos-szójaszószos cukkini elég humoros volt a cirka 60 kalóriájával, nem ehhez vagyok szokva :D Persze ettem utána mást is (rántottát), de akkor is. Megy ez néha nekem.

A tegnapi Tatarek lábedzésre a maiak (ahol a bemelegítés azért érintette a lábat) már meghozták az izomlázat, de egyelőre jól vagyok :)

10 éve
#2269
Bojtika 3
Ha dinamikusat szeretnél, az is jó, de más is lehet.
Az a TaoBo, amit én néztem, eléggé hasonlít Tatarek FittAréna felvételéhez, esetleg jó lehet váltogatni, hogy ne und meg:

http://youtu.be/cZi4nRP28KI

(Tatarek dolgozta ki az IronBox rendszerét, ökölvívó volt, mielőtt edző lett.)

10 éve
#2268
nikolett20
Válasz bmati #2267 számú posztjára
Oké, köszi. Akkor a fitness blenderen nézelődjem? Tao bo edzés is jó,nem?

10 éve
#2267
bmati 87
Válasz nikolett20 #2266 számú posztjára
Ha erőt és izomtömeget akarsz növelni vagy izmot formásítani, akkor 20-45 perc/alkalom, ha állóképességet akarsz (ilyenkor izmot is veszítesz zsír mellett), akkor min. 30 perc, felső határ nincs. :)
Ha heti 3-szor akarsz edzeni, akkor teljes testes edzéseket csinálj, amik minden izmodat megdolgoztatnak. Kezdőknek mehet a sima erősítő torna, előtte kb. 10 perc közepes szintű kardióval. Ha nem kezdő vagy és kicsi a túlsúlyod, akkor 20-30 perc teljes testes HIIT edzés. Az edzéseket lehetőleg ne bukásig csináld, azaz érezd, hogy kemény az edzés, de ne az legyen, hogy már 1 ismétléssel se tudsz többet megcsinálni, mert akkor annyira lefáradsz, hogy napokig izomlázad lesz. Egymás utáni nap ne edz. Szóval az edzéseket úgy csináld, hogy 1-2 nap teljen el két edzés között. Ha izomlázad van, akkor arra ne edz rá, mert többet árt, mint amennyit használ.

10 éve
#2266
nikolett20
Válasz bmati #2265 számú posztjára
A heti 3 edzés időben kb mennyi legyen, hogy hatékony legyen?

10 éve
#2265
bmati 87
Válasz nikolett20 #2264 számú posztjára
Csak nyugodtan, én is az utóbbi hetekben vettem vissza heti 3-ra. :)
Ha több pihenőre van szükséged, az nem baj, mert a regeneráció is része az izomépítésnek/izomtónusosság-növelésnek. Minőség a mennyiség előtt...
Heti 2-3 edzés is tud hatékony lenni, ha kellően intenzív. :)
Arra azért figyelj oda, hogy a pihenőnapokon a mozgás hiánya miatt csökkentve lesz a napi kalóriakereted.

10 éve
#2264
nikolett20
Válasz bmati #2260 számú posztjára
Bmati! Mi a véleményed arról hogy csak heti négyszer tornázna az ember?! Hatékony lenne az is?

10 éve
#2263
Francesca
Válasz Bojtika #2261 számú posztjára
Köszi, azt el is felejtettem, hogy sajátot is lehet....

10 éve
#2262
Francesca
Válasz bmati #2260 számú posztjára
Köszi. :)

10 éve
#2261
Bojtika 3
Saját edzésként bármit fel lehet vinni, csak meg kell adni a kalóriaégetés értékét. A rendszer vissza is kérdez, hogy hány kg-s testsúlyra értendő.

10 éve
#2260
bmati 87
Válasz Francesca #2259 számú posztjára
Fitness-nek vagy tornának beírhatod, a lényeg, hogy 1000 kalóriát adjon ki az eredmény. A blendernél két érték van, ha kisebb túlsúlyod van, akkor a kevesebbet érdemes beírni, ha nagyobb, akkor a magasabbat. Még annyi befolyásolja az eredményt, hogy tényleg keményen végigcsinálod-e vagy megpróbálsz egy-két dolgot elsumákolni. Ha valami nem megy olyan erőbedobással vagy ki kellene hagynod, akkor nyilván a minimumtól is kevesebbet kell beírni.

10 éve
#2259
Francesca
Ha ezt az 1000 kalóriás fitnessblender edzést csinálom, hogy írjam be a keresőbe, mit sportoltam? :)

10 éve
#2258
Bojtika 3
Jó kis darab ez is!
Persze nyilván függ a testsúlytól is, hány Kcal ég el. Ugyanakkor a ducibb ember nem bírja olyan hatékonyan végrehajtani a gyakorlatokat.
Nekem az a táskás nagyon tetszik, tulajdonképpen mindegyik mozgás előfordul a valóságban is, ha nagy cuccot cipelünk egy sporttáskában.

10 éve
#2257
bmati 87
Válasz Bojtika #2253 számú posztjára
Ezek se teljesen 1000 kalóriás edzések.
Én ezt csináltam meg már 2x:
http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Epic-1000-Calorie-Workout-at-Home-Total-Body-HIIT-plus-Cardio-Strength-Training-Stretching/e2/

10 éve
#2256
bmati 87
Válasz Bojtika #2249 számú posztjára
Jó videó.
22,68kg (50lbs) a táska, az elején írja oldalt a videóban.
Annyiban hasznosabb ez az edzés a konditermi edzésekhez képest, hogy aszimetrikus a terhelés, szóval nem egyenlő elosztású a súly a két kar között, így több izmot von be a játékba és másabbul is dolgoztatja az izmokat (a valós életben is használhatóbb izmokat ad, hiszen ott sem egyenlőek a súlyelosztások). :)

10 éve
#2255
Bojtika 3
Próbálkozni lehet, de...

Amitől Kellinek ilyen vörös lesz a feje és liheg, pedig még csak a felénél tart...az eléggé megszuszogtat, gondolom én.
Mert ez a leányasszony bizony elég kemény.

10 éve
#2254
camylla
Nem is rossz!
Lehet Norbi helyett ezzel próbálkozom majd!

10 éve
#2253
Bojtika 3
Norbit nem bírom nézni, úgyhogy az övét nem tudom.
Itt van a Fitness blender-ék 1000 kalóriása, a leányos változat: (87 perc)

Nézd meg, aztán eldöntöd.

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/88-Minute-1000-Calorie-Workout-Video-Abs-HIIT-Cardio-Strength-Training-and-Stretching/fm/

A pasiknak kicsit gyorsabban megy, 64 perc:

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/1000-Calorie-Workout-HIIT-Cardio-Strength-Kickboxing-and-Abs-Workout-to-Burn-1000-Calories/gr/

10 éve
#2252
camylla
Imádom ezt a fórumot olvasgatni, köszi a vádligyakorlatot, Bojtika! Pont erre volt szükségem.

Egyébként amit hiányolok az mondjuk a Norbi féle "1000 kalóriás" edzés. Pl: a Kiképzés című videója.
Tudtok róla valamit? Jó vagy csak szemfényvesztés?

10 éve
#2251
Bojtika 3
Ez eredetileg homokzsák, és olyan 20 kg.
A vele végzett mozgások nagyon jók! Bizisten kedvet kaptam, kiötlök valamit, 10 kg-mal.

Végtére is, ha egy kb. 70 kilós pasi 20 kg-mal szuszog, akkor (aránypár, de még ma sem tudom, deriválni miért tanultunk, csak az aránypár ami hasznos)...) hihi
...akkor egy 50 kg-s valaki 14,3 kg hatására fog így szuszogni, ezek szerint nekem olyan 10 kg elég lesz. :-)

10 éve
#2250
Gonoszka1
Válasz Bojtika #2249 számú posztjára
Mire nem jó egy táska? De azért azt megnézném, hogy az én mázsás táskámmal is ílyen könnyedén tornázna! (A férjem ha valamiért megfogja mindig azt kérdezi, hogy köveket hordok hogy iyen nehéz?)

10 éve
#2249
Bojtika 3
Gyerekek...elképedtem. És vigyorgok.

Nézzétek, mit találtak ki a Blenderék már megint!

http://www.youtube.com/watch?v=ueeUf-AMPiI&list=TLPN2KW-Y1cy4TQXggm8pNCCKtlwzivMuG

10 éve
#2248
cucurbit 4
Rohanok gyerekekért, de ezt le kell írnom. Találkoztam ma egy 82 éves bácsival, nagyon fitt volt. Megkérdeztem, mit csinál, azt mesélte, 5 kilós súlyzókat emelget otthon, összesen 500 kilót mozgat meg (100 mozgatás), aztán szobabiciklizik 20 percet. Ezek után bicajra pattant és úgy eltekert, hogy autóval földúton nem tudtam utolérni :)
Szóval: mozgásra fel!

10 éve
#2247
bmati 87
Válasz cucurbit #2244 számú posztjára
Próbáld ki a fordított guggolást:
http://users.atw.hu/fegyencnaplo/images/0001_639lq0ko.jpg
Vádliemelésre pedig van pár variáció:
Kétlábas padlóról hajlított térdekkel, egyenes térdekkel; egylábas padlóról hajlított térdekkel, egyenes térdekkel; kétlábas vádliemelés lépcsőről hajlított térdekkel, egyenes térdekkel; egylábas vádliemelés lépcsőről hajlított térdekkel, nyújtott térdekkel. Kezdhetsz 4x20-szal, de ha eredményt akarsz majd később, akkor érdemes az elején 4x100-ig felmenni, a nehezebb gyakorlatokból 4x50 bőven elég. Alkalmanként max. 5-tel emelni az ismétlésszámokat. Amúgy a fenti sorrend az a könnyűtől nehézig van fokozatosan nehezedve. A gyakorlatokat úgy kell végrehajtani, hogy 2 mp emelés, 1 mp tartás, 2 mp leengedés, 1 mp tartás.

10 éve
#2246
Bojtika 3
Itt is 10 perces gyakorlatok vannak, kezdőknek, vagy csak kis kiegészítésképpen:

http://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No

10 éve
#2245
Bojtika 3
Szegénykém!

A jóga is segíthet.
Guggolni meg nem kell tökéletesen, én a sorvadt izmok miatt nem tudok hosszabb gyakorlatokat végrehajtani, mármint tökéletesen...De nem panaszkodom, már az is szuper, hogy elkezdett visszajönni az izomzatom.

10 éve
#2244
cucurbit 4
Húúú, köszönöm :)

Sajnos, az egyetlen, amit nem tudok teljesen, guggolni. Illetve maradt 1-2 % a teljes nyújtásban is, de az nem zavaró. De a vádli jöhet, olyanom úgysem volt soha :) Állítólag egy kicsit szűkre lett szabva a szalag. Most próbál a gyógytornász olyan gyakorlatokat csináltatni, amivel jobb lesz a hajlítás. Sajnos, elég sok idő kimaradt az aktív tornáztatásban, merthogy a kicsúszó csavarba beleakadtak az izomszalagok és nagyon fájdalmas volt. Doki meg addig nem akart másodjára műteni, amíg a szalag meg nem tapadt rendesen (9 hónap).

10 éve
#2243
10 éve
#2242
bmati 87
Válasz cucurbit #2237 számú posztjára
Ha volt elülső keresztszalag-szakadásod, akkor javaslom a heti 2-3-szori koncentrált vádliedzést, az segít a helyén tartani a dolgokat. Nekem csak térdpanaszaim voltak, de ez meg a guggolások helyretették. Régen én sem bírtam futni, most gond nélkül mennek az 5 km-ek, pedig csak kb. fél éve futok rendszeresen. :)

10 éve
#2241
Bojtika 3
No akkor ezt imádni fogod, sokunkhoz hasonlóan!

A saját szobád padlója csak nem göröngyös...?

Mivel ilyen ügyes vagy, kapsz egy picikét belőle, amit akár napközben is csak úgy meg lehet csinálni, sőt étkezések előtt ajánlott a kísérő szöveg szerint:

http://www.youtube.com/watch?v=BEpMe-GCfnY

És egyelőre 2 mérföld (3,2 km), de kérhetsz kevesebbet, többet is:

http://www.youtube.com/watch?v=oBgB_cqDiXs

10 éve
#2240
cucurbit 4
Egy kicsit már tudok rólatok, folyamatosan követem ám az "élettörténeteiteket", nagyon sokat segít. :)
És gratulálok az eredményeitekhez! A 48 kilóval én is jól el voltam, de az igaz, akkor nem volt rajtam semmi izom, elég nyiszlett voltam. Most szeretnék izmosabb lenni.
A futást én futópadon kezdtem, doki javaslatára. Merthogy semmi egyenetlenség nem lehetett a felületen, illetve azt is javasolta, próbáljak meg lejtőn felfelé futni, az erősíti a legjobban a térdet stabilizáló izmokat. Lejtőt szabadban még csak-csak találtam volna a környéken, de göröngymentes helyet nem. Aztán pár hét múlva a gyerekeim iskolájában lefutottam a Fut a falu felnőtt távját (kb. 3 km). Hát mit mondjak, olyan érzés volt, mintha a maratonon lettem volna :)

10 éve
#2239
Bojtika 3
Válasz uzateli #2231 számú posztjára
Jut eszembe:
A mások által feltett linkeket, de a saját felfedezéseket is gyűjtöm. Kimásolom a linkeket, már elég sok van elmentve.
Ha bárki keres valamilyen otthon végezhető edzést, sokfélében tudok segíteni. Éppen ezért gyűjtöm és mentem azokat is, amiket én nem végzek.

10 éve
#2238
Bojtika 3
Akkor csak ne csüggedj.
Én majdnem ekkorka vagyok szintén, bár centikben még kisebb is. Igaz, úgy 20 éve még 155 centi voltam, és a fogyásnál ezt is veszem alapul. És szintén 48 kg volt a súly-szintem, amivel jól éreztem magam.
Én nem sérültem, viszont soktényezős hízással feljutottam 74 kg fölé, tavaly nyár elejére. És a tökéletesen mozgáshiányos életvitelnek és az életkoromnak "köszönhetően" sorvadt el az izomzatom.
Most már az 52-ről megy a súlyom még lejjebb, ehhez már tényleg sok türelem kell. És egyre többet bírok edzeni, de csak itthon végezhető mozgást végzek.
És nem tudok, illetve nem merek futni, mert nem merek elindulni. Talán már képes lennék pedig, és ez hatalmas öröm lenne, bár vannak kérdések az egészségem körül.

10 éve
#2237
cucurbit 4
Köszönöm :)
Az utolsó 3 kilóval küzdök, már évek óta. Ami hol 3, hol 5... Illetve, hogy pontosan mennyi, azt csak akkor fogom megtudni, ha elérem. Sajnos, a szülések óta még nem sikerült. (Szülések előtt 48 kiló voltam, 158 centihez, mindkét gyerekkel híztam 17 kilót, úgy, hogy közben nem fogytam teljesen vissza. Most 56-57 vagyok, 52-53 szeretnék lenni.)
De most főleg tornázom, ez heti egy gyógytorna és két edzőtermi súlyzós torna. Valamint lovagolok, hetente legalább egyszer. Ez az évem meglehetősen szerencsétlenre sikeredett, januárban volt egy keresztszalag szakadásom, amit rögtön műteni kellett, majd szeptemberben még egyszer, mert kicsúszott a csavar, augusztus elején meg eltörtem a keresztcsontomat. Most a teljesen leépült izomzatomat próbálom felépíteni. A műtétek után, amint lehetett, elkezdtem tornázni. Most már egyre kisebb a különbség a két lábam között. És 4 kilométert tudok futni, minden probléma nélkül.

10 éve
#2236
bmati 87
Válasz cucurbit #2233 számú posztjára
Üdvözlet köztünk és sok sikert a céljaid eléréséhez! :)

10 éve
#2235
Bojtika 3
Válasz cucurbit #2233 számú posztjára
Én is üdvözöllek, és szintén sok sikert kívánok!

10 éve
#2234
Gonoszka1
Válasz cucurbit #2233 számú posztjára
Üdvözöllek a fórumon, és sok sikert és kitartást kívánok a célod eléréséhez.

10 éve
#2233
cucurbit 4
Húúú,de milyen szép hasizma van...
Visszatérve egy régebbi témához, én Aldiban vettem súlyzókészletet, elég jó.
És mivel új vagyok a fórumon, üdv mindenkinek :)

10 éve
#2232
Bojtika 3
Ez a nőszemély a kedvenc riszálós tornám "anyja". A többi anyaga adódik, a youtube-n.
Tiffany Rothe a neve, tud valamit az eszemadta! :-)

10 éve
#2231
uzateli 44
Ezt HONNAN szedted? Igencsak jó ötlet töled!!!!

10 éve
#2230
Bojtika 3
Hozok valamit.
"Csak" 10 perc, "csak" fél kilós súlyzókkal (flakonokkal)...
Ne nézzétek le anélkül, hogy kipróbáltátok volna!

http://www.youtube.com/watch?v=Wo5TpbHjI74

10 éve
#2229
neonlicht
Nagyon bejön, lelkesít a régivágású súlyzós munka. Azt se hittem volna, hogy fogok tudni majd pl. húzódzkodni még ebben az életben. Igen jó az emelj.com oldal, itt van egy szerintem jó írás lányoknak: http://emelj.com/girl_power_911.html

10 éve
#2228
neonlicht
Nagyüzem a testmozgás-iparág bemutató csarnokában. Van itt minden elképzelhető és elképzelhetetlen:
http://www.youtube.com/watch?v=LGGMbtnnPQU

10 éve
#2227
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2226 számú posztjára
Semmi baj a Makita súlypontjával, épp csak van neki súlya. De pont ezért poén fél kézzel tartani, néha egyszerűen muszáj. Azért ha lehet, két kézzel fogom.

Ó, télen nem jár ám vele ilyen távra, az durva lenne. Télen motorral jár, ahogy többnyire máskor is. A bicikli csak kellemes (nem túl hideg vagy meleg) időben kerül elő, ha épp elég vállalkozó kedvű hozzá. Igazából a 12 óra még motorozással is nagyon hosszú, nem sok szabadideje van itthon, inkább csak eszik, alszik.
Néha, nagyon téli vagy csúf időben pedig autózik. Hó, jég, 2 fokos eső, kemény fagy...

10 éve
#2226
Bojtika 3
Ízlések és gusztusok...az én kezemben a BD ütvefúrónak (anno, azaz most már régebbi típus) pont jó helyen volt a súlypontja.

Nekem is agyváltós bringám van/volt (nagyjavításra szorul), szintén 3 sebességes. Igaziból akkora emelkedő itt nincs, de szépen rá lehet edződni.
Párodnak talán jó lehetne egy téli kerék a bringára! (Lehet kapni, én a kerékkel együtt cserélve tartanám ésszerűnek.)
A hátsó alá meg egy szélesebb nyereg, nem az a zsilettpenge-szerű modern...és télre zselés huzat reája. :-D

10 éve
#2225
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2224 számú posztjára
Nem, fúróból Makita kell :D Én nagyon szeretem a miénket :) Black&Deckert talán majd dekopírfűrészből veszek, a jelenlegim elég hervasztó, de a barkácstudásomhoz elsőnek megteszi, kit érdekel, hogy nem lesznek egyenesek a télen-macskaház-máskor-láda deszkái... Télen sokat lógnak itt a ciccek, kapnak házat, amit nem szednek szét egy tél alatt, mint a tavalyi dobozt. Felvet minket a fahulladék.

Én biciklizni szeretnék többet. Nem vagyok jó benne, de A-ból B-be eljutok, az pedig kit érdekel, hogy csigatempóban kanyarodok? Olyan jó kis környéken lakom, s csak a szomszéd városba tekerek át néha. Igaz, tovább nem is érdemes, mert kegyetlen lejtő van, odafele még oké, de a visszaúton nagyon sokat tolhatnám felfelé. Az ellenkező irányban odafele van erős emelkedő, a harmadik irány főút, kissé beszorítva érzem magam. Pedig biciklizni jó, ha formában vagyok és nem töri fel a hátsóm hamar...
Ha az ember eleget fejlődik, fel tud menni egy viszonylag erős emelkedőn is egy 3 sebességes agyváltós bicajjal..? Remélem, igen. Az jó irány, szép tájakkal, csak azt az egy hosszú emelkedőt élje túl az ember.
Annyit nem ér a dolog, hogy elektromos rásegítőt vagy akár soksebességes agyváltót vegyek, azok drágák, én pedig csak néha tekerek el ideoda.
A párom simán beteker munkába, ha megfelelő idő van hozzá. Felkel vagy 4-kor és megy. 12 óra munka, 50 km bicajozás. S képes másnap ugyanazt... :O S még engem csodáltak, amikor napi 2-3 órát gyalogoltam munkába minden munkanapomon, pedig az nem nagy ügy.

10 éve
#2224
Bojtika 3
Válasz shinita #2223 számú posztjára
Női kézbe Black and Decker való. Nekem volt, egy pasim megszabadított tőle, de azt fogok venni megint, ha majd telik rá. És nem fog érdekelni, hogy nehéz kiegészítőket kapni hozzá, mert majd rendelek.

Én még nem tárcsázok, ahhoz nekem még edzenem kell. Igazából a futást szeretném elérni, úgyhogy nem feltétlenül kell súlyzó nekem. Mire eljutok odáig, addigra talán kitalálom, hová induljak futni ebben a csuda faluban...

10 éve
#2223
shinita 12 1
Válasz Bojtika #2222 számú posztjára
Ötletes :)
Nekem régről voltak 2 kilós súlyzóim, plusz kaptam 3,25 kilósokat, ezek egy csomó gyakorlathoz jók. Bicepszre és hátra szánalmasak, úgyhogy pár hónapja vettem kézisúlyzó rudakat és tárcsákat. Egyelőre max. 8 kilósak, de én meg kezdő :) Annyira poénos megemelni, mint a makita fúrónkkal csavarozni egy kézzel :)

10 éve
#2222
Bojtika 3
Ma (még az edzés előtt) a flakonos súlyzóimból az eddigi másfél kiló helyett 2 kg-osakat csináltam.
Cica-almot szórtam a benne levő vízbe, persze a mérlegen. Bejött! :-D

10 éve
#2221
Bojtika 3
Válasz nikolett20 #2219 számú posztjára
Igen, de nekem nem sikerült a mozdulatokat követnem. Nekem olyan, mint a zumba, nem tudom a négy végtagomat ennyi különböző helyre navigálni egy időben. :-D

Sok gyakorlat hasonlít Tatarek Rezső Iron-box edzéséhez. Ami még mindig nem nekem való, mert a gyors mozdulatok mellett szökdelések is vannak benne. :-D

Az egész múlt héten Tatareket csináltam -nem Iron-boxot, hanem Formabontót- , hét közben a tíz percesekből válogattam naponta úgy öt-hatot, szombaton a 60 perceset csináltam meg. Tegnap, vasárnap volt a pihenőnap, nem éreztem semmit. Bezzeg mostanra! Úgy beálltak az oldalsó has-és törzsizmaim, hogy valami csuda. :-D

10 éve
#2220
mademoiselle
Válasz Bojtika #2218 számú posztjára
hát igen, azért leizzadok benne:).

10 éve
#2219
nikolett20
Sziasztok! Én is sokat gyalogolok, szerintem is jó. De azért néha tao bo edzést is szoktam csinálni. Ti próbáltátok már?

10 éve
#2218
Bojtika 3
Figyeled benne a tempóváltást, amikor az első percek után jön a Power walk? És csak kevéssel az egésznek a vége előtt lassít megint.
Nem fárasztó, de van hatása. Néha még utóhatása is, másnap. :-D

10 éve
#2217
mademoiselle
Válasz Bojtika #2216 számú posztjára
Wow, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól égeti a kalóriát! Most találtam egy honlapot, és ott pl. úgy tűnik, jobban, mint mondjuk a magas intenzitású aerobic:O. Na de gondolom, mindegyik honlap mást mond, csak valahogy olyan fura, hogy ettől a Leslie Sanson-dologtól 536 kcalt égetek óránként:O, pedig annyira azért nem fárasztó (igaz, 67 kg vagyok).

10 éve
#2216
Bojtika 3
Van egy német nyelvű kalkulátor, ott a "helyben dzsoggolás" kalória-égetése 8 Kcal/óra, testtömeg-kg-onként. Én ezt vittem fel Sansone néven az adatbázisba, de nem tudom, más is látja-e.
Viszont Te is felviheted saját edzésként.

10 éve
#2215
mademoiselle
Egy kérdés: a Leslie Sanson-féle gyaloglás gyaloglás közepes tempónak vagy inkább aerobic (könnyű)-nek felel meg szerintetek? Azért nem vagyok benne biztos, mert egy csomó elem benne nem gyaloglás, inkább aerobik.

10 éve
#2214
bmati 87
Válasz pzofia91 #2205 számú posztjára
Nem képtelenség az 1000 kalóriás edzés, én is végigcsináltam már. :) Viszont én ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=ocWjGpBrTjg
6 kg december 31-ig lehetséges, de elsősorban a táplálkozáson fog múlni. Csinálj otthoni tornákat 20-40 perceket, egyik nap alsótest erősítéseket, másnap felsőtest erősítéseket, majd 1 nap pihenő és így tovább. Az alsótest erősítés mellé heti 2 kardió jellegű edzést betehetsz (biciklizés vagy séta/futás 40-60 perc). Fittnessblender-en sok hasznos videó van.
Szóval lehetséges, csak ne próbálj meg túl gyorsan fogyni. Heti 0,5-0,7 kg-nál ne akarj majd többet fogyni, így az étrend is fenntartható lesz.
Sok sikert! :)

10 éve
#2213
bmati 87
Válasz B612 #2192 számú posztjára
Saját testsúlyos edzéseket is csinálhatsz, ahhoz pedig általában nem kell semmilyen eszköz és egy filléredbe sem kerül. Egy intenzív edzés 15-30 perc alatt megvan bemelegítéssel és nyújtással, attól függően, hogy milyen gyakorlatokat akarsz csinálni és hetente hányszor.
Nem kell mindig gépeket venni. Amúgy pedig a szobabiciklivel csak az alsótest edzéseket váltod ki, de mi lesz a felsőtesteddel? Azokat az izmokat is meg kell mozgatni...

10 éve
#2212
10 éve
#2211
pzofia91
Hát, egyenlőre még nem túl könnyű, úgyhogy egy darabig elleszek vele. :) Köszi az infót! :)

10 éve
#2210
Vanetty
Válasz pzofia91 #2205 számú posztjára
Szia! Az 1000 kalóriát én is mindig hihetetlennek tartottam. Mikor pár éve tornázni kezdtem sokszor csináltam. Ma már csak akkor ha valami lazát akarok csinálni.
Anya mindig csak télen tornázik ő is mindig ezzel kezdi a kondi javítást. Szóval ebből azt akarom kihozni,hogy ha eddig nem sportoltál,akkor pont megfelelő kondi javításhoz és egy kis izmosításhoz. Aztán,ha már érzed,hogy könnyen megy,akkor elhagyod ezt és csinálsz másik fokozatot :))

10 éve
#2209
pzofia91
Hű Bojtika, köszi! :) Az 1ooo kalóriát azért irtam, mert ez ennek a Norbi videónak a nagy reklámszövege..."Norbi kickbox" vagy " 1ooo kalóriás edzés" néven fut, és ez az, ami szerintem nem lehetséges. Épp érdekelne, hogy valaki lemérte-e már kalóriaszámlálóval, hogy mennyi. Itt a táblázatban ugyan nincs fent, én úgy szoktam beirni, hogy a 48 perc helyett irok 35 perc kickboxot meg 8-9 percnyi tai chi gyakorlatot...igy reálisabb :)

10 éve
#2208
neonlicht
Hű, ilyen felvezetés után valami felnőttfimet vártam :D

10 éve
#2207
Bojtika 3
Hahóóó!!!!
Ez a csaj tud valamit...Pedig olyan kis ártatlannak látszik:

https://www.youtube.com/watch?v=jfgPeXwWsZc

10 éve
#2206
Bojtika 3
Szia! Persze hogy nem kell 1000 kcal-t égetni.
Viszont jól kell étkezni, azaz rostdúsan és zsírszegényen. Lehetőleg nem süti, nem pogácsák, nem rágcsák....
Ha sikerül a heti fél kiló fogyás egyenletesen (mert az elején gyorsabb lehet a fogyás), akkor az évből még hátralevő idő alatt éppen sikerülhet annyit fogynod.
Ezzel a kalkulátorral számolva (és a heti fogyásnál a fontot kilóra átállítani!!!)

http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html

...naponta 1700 Kcal körül is ehetsz, ha ügyes vagy.

A másik topikba éppen vittem Tatarek Rezső linkjét, mert a Norbi mindörökké unalmas lesz, váltogatni kell már csak a fogyás kedvéért is.
http://www.tatarekrezso.hu/videok.php

A mindig azonos terheléshez hozzászokik a szervezet, és idővel nem fog használni.
Te is keresgélhetsz a youtube-n, sok mozgás fent van, ami követhető is.

10 éve
#2205
pzofia91
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy valaki közületek csinálta-e már Norbi kick-box edzését? Én az első dvd-t töltöttem le, 48 perces összesen, ebből legyen mondjuk 35 perc a tényleges ugri-bugri ( :) ) és kb 8-9 perc tai chi a végén. Maga az edzés szimpatikus, eltekintve az állandó szövegeléstől, belefér az időmbe, megmozgat és nem kerül pénzbe. A futás tudom, hogy célravezető lenne, de arra képtelen vagyok rávenni magam, nagyon nem szeretem. Az 1ooo kalóriás égetést képtelenségnek tartom, esetleg nagy túlsúly esetén igaz lehet. Én 64 kiló vagyok, 163 cm magas és újévezésre szeretnék lemenni 57 kilóra. Vélemény? Tanács? Tapasztalat? Minden segitség jól jön :)

10 éve
#2204
shinita 12 1
Válasz nemetberta #2197 számú posztjára
Nekem egész jónak tűnik a súlyod, főleg, hogy sportolsz és valószínűleg több izmod van egy punnyadó emberkénél - persze a számok nem mutatnak meg mindent s az ízlés is számít valamit, van, aki vékony akar lenni, van, aki izmos, van, aki egyik sem. A célod sem egyértelműen túl kevés, inkább nem lehet eldönteni. Olyan is van, hogy nem rendesen oszlik el a pici hájmennyiség. A párom 176/65 (nem hasonlításképpen, mert ő fiú), ha felszed pár kilót, akkor az mind egy szálig a hasára megy. Úgyhogy 176/68-cal ő is folyton fogyni akar... De csak pár kilót, mert alatta nem tudja megtartani.

Akárhogyan is alakul az elképzelésed az ideális súlyodról (mert ha pl. sosem voltál annyi, nem tudhatod, mikor nézel ki jól ;)), sok sikert! :)

10 éve
#2203
Bojtika 3
Válasz nemetberta #2198 számú posztjára
Nem pont futás előtt, hanem reggel. És közben annyi kifogást talál, hogy mégsem fut...
Mert eredetileg munkába menet előtt akart futni. Megvan? :-D

10 éve
#2201
nemetberta
Válasz Bojtika #2200 számú posztjára
Koszonom!

10 éve
#2200
Bojtika 3
Válasz nemetberta #2197 számú posztjára
Nagyon is aktív a heti edzésed!!! A korodhoz éppen illik, mintha nem is lenne túlsúlyod. :)
Csak folytasd így, ügyesen, és nagyon formás leszel!

(A magasságodhoz nem is sok az a 66 kiló, Ha az edzések idővel megteszik hatásukat, remekül fogsz kinézni!)

10 éve
#2199
nemetberta
Válasz B612 #2180 számú posztjára
Napi husz perc trambulin, ugrokotel vagy spinning bringa. Ket kislany edes anyja vagyok (2 es 6 evesek), napi 8.5 orat dolgozok 40 merfoldet kell megtennem mindennap a munkahelyemhez es haza. Tudom milyen erzes, de ne ad fel.

10 éve
#2198
nemetberta
Válasz powermen #2195 számú posztjára
De ki zuhanyzik futas elott? :-)

10 éve
#2197
nemetberta
Válasz neonlicht #2189 számú posztjára
173cm ,66 kilo 32 eves no vagyok, en ugy erzem 6-8 kilotol jo lenne megszabadulnom, hozza teszem sportos alkatu vagyok, sosem voltam torekeny testalkatu (sajnos). Reggel csak olyan 20-35 perceket futok, az ugye meg nem olyen sok? Januar 7-en kezdtem az eletmod valtozast 75 kiloval. Szerintem a reggeli futas segitett nagyon, de eleg aktiv vagyok: heti 4 alkalom kondi (10 perc bemelegites, 30 sulyzo edzes bontott edzes tervel, majd husz perc intervallum edzes), szerdan 60 perc aerob edzes, szombat-vasarnap csak reggeli futas, ja es minden reggel futok hetkoznap.

10 éve
#2196
nemetberta
Válasz B612 #2192 számú posztjára
En nagyon szerettem, olyan mint ha sielnel, kimeli a terdeket es konnyen maradok zonaban, meg a lustabb napokan is vegig tudom csinalni a 40-50 percet. En a kondiba mindig ezzel csinalom az intervalumos edzeseimet, arra is nagyon jo. :-)

10 éve
#2195
powermen 134 5
Válasz Bojtika #2193 számú posztjára
Ez bizony való igaz. Én csatlakoztam egy csoporthoz ott ugyan ezt mondták. Most indulok hajnali KoRun futásra, de ne zuhanyozzak mert otthon maradok ez volt a jótanács.

10 éve
#2194
Vanetty
Válasz blyvia #2191 számú posztjára
Szia!
Zóna edzés 2. DVD

10 éve
#2193
Bojtika 3
Válasz neonlicht #2189 számú posztjára
A német "futópápa", az orvos-szupertriatlonista Strunz doktor szerint első az orvosi kivizsgálás. Ha minden oké, akkor az ágy mellé kell készíteni a futócipőt, és még a reggeli rituálé előtt elindulni futni. Mert a zuhany alatt hat kifogás is eszünkbe jut...

10 éve
#2192
B612
Válasz nemetberta #2188 számú posztjára
Nagyon köszönöm! Akkor most utána nézek, mi az elipszis gép. A szobabiciklivel képbem vagyok, kb. fél éve adtam el, amikor rájöttem, hogy a vasalni valót máshova is lehet tenni...:D:D:D Mondjuk, akkor még nem volt "kötelező" a mozgás.

10 éve
#2191
blyvia 2
Válasz Vanetty #2186 számú posztjára
Szia!

Azt szeretném megkérdezni, hogy te melyik Péntek Enikő dvd-re tornázol?

10 éve
#2190
LPanka
Válasz nemetberta #2187 számú posztjára
5g glutamint iszom előtte, és király dolog ezzel indítani a napot :)

10 éve
#2189
neonlicht
Válasz nemetberta #2187 számú posztjára
Teljesen jó ötlet, amennyiben nincs nagy túlsúlyod és az izületeid is jól bírják.
Evés előtt bármilyen aerob mozgás elég hatékonyan zsírt visz le. Boldogult katona koromban a reggeli futás volt az alap, és sosem volt jobb állóképességem, mint akkor. Meg nem is lesz.
Hátrány lehet, hogy az ágyból kiugorva futással nyitnia térdet igénybe veszi, ezért a bemelegítésre oda kell figyelni. Az izomzat is fölöslegesen leépülhet, ha túlzásba visszük futást éhgyomorra.

10 éve
#2188
nemetberta
Válasz B612 #2180 számú posztjára
Szoktal tv-ni? Ha igen venned kellene egy szobabringat vagy elipszisgepet, es amig megy az esti sorozat mennenek a kaloriak is :-)

10 éve
#2187
nemetberta
Sziasztok,
Mi a velemenyetek a koran reggel kocogashoz, meg reggeli elott?

10 éve
#2186
Vanetty
Válasz zso1234005 #2179 számú posztjára
Szia!
Igen,én szoktam csinálni. Nekem az a tapasztalatom,hogy az Ő tornái az izmokat nagyon jól fejlesztik,viszont nem fogyasztanak (legalábbis én nem fogytam tőlük). Váltogasd a tornáit,mert könnyen hozzászokik a szervezeted, főleg a rövidebb blokkokhoz.
Még Péntek Enikőnek vannak jó tornái. Van kardió is,én nagyon szeretem. próbáld ki :) Illetve még a többiek ajánlották a Fitness Belnder-t ott is érdemes keresgélni.

10 éve
#2185
Bojtika 3
De hát persze hogy ez van, hiszen soha nem mozogtál, a szervezeted eléggé határozottan tiltakozik.

Vannak tíz perces jó kis edzések is, ha anno bírtad az 1000 Kcal-t, akkor ezeket is bírnád...Tatarek Rezső oldalán megnézheted a videókat, és ha tetszik, feliratkozol a hírlevélre (nem küldenek semmit), és akkor letöltheted a gépedre.

Itt egy olyan oldal, ahol nagyon jó a kereső (jobboldalt zöld gomb, Search workouts), innen is lehet válogatni. Pár percestől kezdődnek, van ennyi időd azért...

http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/

10 éve
#2184
B612
Válasz Bofy #2181 számú posztjára
Apus tudja... amikor az jön, hogy figyelj, ma rendeljünk valami kaját... Akkor a fáj a fejem nem jó válasz:D:D:D De tényleg. Lehet marad a szobabicikli. Kis időre azt is próbáltam, de az volt a tapasztalatom, hogy előbb akart kiszakadni a tüdőm, mint hogy tényleg leizzadtam volna... Nem bírtam annyit tekerni, hogy elfáradjak, csak a levegőt kapkodtam. Futással ugyanez.

10 éve
#2183
Bofy
TV-t nézek bicaj közben. Hamar elmegy az a 35 perc:). Lényeg, h alcsony fokozaton szoktassad a tüdőd:)

10 éve
#2182
B612
Válasz Bofy #2181 számú posztjára
Apus tudja... amikor az jön, hogy figyelj, ma rendeljünk valami kaját... Akkor a fáj a fejem nem jó válasz:D:D:D De tényleg. Lehet marad a szobabicikli. Kis időre azt is próbáltam, de az volt a tapasztalatom, hogy előbb akart kiszakadni a tüdőm, mint hogy tényleg leizzadtam volna... Nem bírtam annyit tekerni, hogy elfáradjak, csak a levegőt kapkodtam. Futással ugyanez.

10 éve
#2181
Bofy
Ütemezett házasélet...ez tetszik:D...siess apus, amíg megy a mosás, beleférsz:D
Amúgy nem tom,,,fél 5kor kelni emberkínzás. Főzés közben dzsoggolj:)

10 éve
#2180
B612
Sziasztok! Én is segítséget szeretnék kérni:) Egészségügyi okokból kell elkezdenem ch-t számolni, és heti min. 4-szer mozogni. 27 éves vagyok, 175 cm, 78 kg. A sporthoz kb. annyi közöm van, hogy fél évig sakkoztam, de komolyan, általános iskolás korom óta fel voltva mentve testnevelésből. Hiszem, hogy a sport életforma. Persze, mikor pl. az eksüvőmre akartam leadni 6 kg-t, csináltam minden nap Norbi 1000 Kalóriás edzését, 3 hónap alatt el is értem az ideális testsúlyt. Majd meguntam, abbahagytam, visszahíztam. Én nem hiszem, hogy ezt a Norbit tudnám évekig minden második este csinálni. Vidéken lakom, 5kor kelek, 6kor indulok munkába (szép popsinövesztő irodai munka, természetesen), 6kor végzek, este 7 fele érek haza. És akkor jön a főzés mosás házasélet. Erre 3 órám van, mert 10kor alszom. Na ebbe a 3 órába kellene beiktatnom valamit. Bármit. És kétségbe vagyok esve, mihez kezdjek. És "az embernek arra van ideje amit szeretne" dolgokat inkább hagyjuk... Járt valaki hasonló cipőben? Van, ami bevált? Nagyon köszönöm!

10 éve
#2179
zso1234005
Sziasztok!
Én most kezdtem el tornázni Rubint Réka Alakreformot csinálom mindennap kb 1 órát ha van időm ha nincs akkor is legalább fél órát szerintetek ez be fog válni ? Valaki próbálta már?

10 éve
#2178
Vanetty
Válasz nikolett20 #2174 számú posztjára
Szia!
Én is szívesen kipróbálnám. Netről töltötted le vagy el jársz vhova edzeni?

10 éve
#2177
Bojtika 3
Ha az az edzés mindig ugyanaz, akkor meg is unod.
Ne csak néha térj vissza a szobabiciklihez, lehet egy héten többször is.
És lehet azzal is szakaszosan edzeni, van ehhez online óra, amin beállíthatod a pihenő- és az aktív időt, és az ismétlés-számot is. Ha nem ismered, küldöm a linkjét:
http://www.beach-fitness.com/tabata/

Más edzéseket is csinálj, sokféle van a neten.

10 éve
#2176
nikolett20
Köszi a választ. Arra gondoltam hogy néha visszatérek a szobibiciklihez.

10 éve
#2175
Bojtika 3
Mindhárom kérdésre leginkább az aerobic a megfelelő megoldás.
Ha majd erősödtök kicsit, akkor lehet változtatni intenzívebb tornázásra.

És mindhármótoknak mondom, hogy ne mindig ugyanazt az edzést végezzétek, mert a szervezet, az izomzat hamar hozzászokik.

10 éve
#2174
nikolett20
Sziasztok! Tao bo edzést kezdtem el kb 1 hete. Nagyon jól megmozgat, bár néhány gyakorlatban ügyetlen vagyok. 30 perces edzéssel kezdtem, elég izzasztó. Az lenne a kérdésem hogy intenzív aerobikként bevihetem szerintetek a "mit sportoltam" -hoz?

10 éve
#2173
VMJ003
Sziasztok! Én azt szeretném megkérdezni, hogy a Norbi AerobZóna 40 perces edzés esetén mit válasszak ki a sportok közül? Köszi a válaszokat

10 éve
#2172
blyvia 2
Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni. Elkezdtem Péntek Enikő Zóna edzéseit csinálni. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen fajta mozgásformát válasszak ki a kalóriabázisban?

A válaszokat előre is köszönöm.

10 éve
#2171
powermen 134 5
Válasz bmati #2170 számú posztjára
Köszi minden jótanácsnak örülök

10 éve
#2170
bmati 87
Válasz powermen #2169 számú posztjára
Grat, csak így tovább. :)
Majd itt nézz szét kajáláshoz:
http://felmaraton.hu/2011/10/sportos-etlap/

10 éve
#2169
powermen 134 5
Tegnap megvolt a második félmaratonom is, versenyszerüen, és az előzőhöz képest gyorsultam, most már 2 órán belül futom. A vége felé kezdek fáradni, ami annyit jelent, hogy még mindig nem találtam el a megfelelő étrendet, amit előtte 1-2 nappal enni kell.

10 éve
#2168
Bojtika 3
Ha jól megszuszogtat, akkor aerobic is lehet. Itt a Bázisban k-val van írva a vége. És többféle van, válassz aszerint, amilyennek érzed!

10 éve
#2167
Ingrid21
Válasz ubulne #2162 számú posztjára
nekem olyan van amin 20 és 40 perces részek vannak
azt is vehetem aerobiknak? vagy az inkább torna nem?

10 éve
#2166
Bojtika 3
Nézd, ha hiányt érzel, akkor csinálhatsz még valamit. Ezek eléggé szubjektív dolgok, de a 25 perc is bőven elég lehet.

10 éve
#2165
Zsizseg
25 perc. és intenzív, szerintem elég megterhelő

10 éve
#2164
Bojtika 3
Válasz ubulne #2162 számú posztjára
Köszönöm a figyelmességed. :-D

Zsizseg!!! Mennyi idő ez? És mennyire megterhelő?

10 éve
#2163
Zsizseg
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy ha megcsinálok a T25-ből egy adag cardiot (guggolás, fekvőtámaszba ugrálás) akkor erősítsek még aznap, vagy az már túlságosan sok lenne. Vagy csináljak aznap még valamit?
Köszi

10 éve
#2162
ubulne 1 192
Válasz Ingrid21 #2158 számú posztjára
Bojtikat kiegeszitem kicsit, mert van szerencsem egy RR dvd-vel rendelkezni (bar nem kedvelem). Szoval nekem a 90 perces alakreform dvd van meg, az en megitelesen szerint annak az elso 45 perce aerob, igy aerobiknak veheto, a masodik, erosito fele pedig inkabb erosito torna.

10 éve
#2161
Bojtika 3
Majd belejössz!
(Esetleg a többi helyről tudod törölni is.)

Én délutántól késő estig a gép előtt kotlok, kötelezettségek nélkül, de van, aki tanul, és van, aki kicsi gyerekkel van otthon...Önkéntes gárda. :-D

10 éve
#2160
Ingrid21
Válasz Bojtika #2159 számú posztjára
Köszönöm a válaszod :) azért raktam fel több helyre mert még sosem írtam ide és nem tudtam milyen válaszadási arányra számítsak. és először nem vettem észre ezt az opciót :)

10 éve
#2159
Bojtika 3
Aerob és anaerob edzést különböztetnek meg.
Itt a leírása:
http://www.fogyas.info/aerob-anaerob_edzes.php

Az aerobic inkább lihegős, nem igazán tudsz közben beszélgetni. Nagyobb kalória-égető.
A tornázás az, ami erősíti és karbantartja az izomzatot, és formásodsz is tőle.
RR oda tartozik, ahogyan Te érzed.

De elég egy helyen feltenned a kérdést, valaki majd lesz,aki megválaszolja. Ha öt helyen is teszed fel, én csak itt válaszoltam, a többi helyre nem másolom be.
Remélem, eszedbe jut, hogy itt is nézd a választ.

10 éve
#2158
Ingrid21

A tornázás és az aerobik között mi a különbség? a kaloria számban elég nagy? a Rubint Réka mibe tartozik?
köszönöm a válaszotokat!

10 éve
#2157
Bojtika 3
Én is zavarba jöttem kicsit. Egyik reggel 51,6...másnap 53 kg. Közben csak edzés történt, és le sem ettem...

Fene aki kitalálja miért, már nem először csinálja az a francos mérleg. :-D Lehet, hogy centi megy megint? Mert egyre jobban, azaz vékonyabban érzem magam.

Amit a tükörben nagyon utálok, az a fenekem lógása. Van a kicsi formás kerek alatt, szabályosan az alján, egy párna, ami miatt laposnak néz ki a fenekem.
Hát én ezt onnan eltüntetem, ha kockás kismedvék polkáznak is a járdánkon!!!
(Okáéoké, volt ez a lógó párna sokkal nagyobb is...)

10 éve
#2156
papanick
Milyen érdekes, pont egy olyan kérdés merült fel bennem pár napja, egy mérlegelés:-) után, amit Ferika68 említett kicsit alant:-) Akinek mellesleg ezúton gratulálok én is, minden teljesítmény nagy a szememben, de, aki a futást bevállalja, arra igazán felnézek.

Részemről a gondolat a következő: Már nagyon vártam, hogy történjen valami azzal a mérleggel, mielőtt kidobom:-), én igazán ritkán használom, de a múlt héten, reggelente, mindig ugyanolyan rituálét követően, ugyanannyi majdnem semmiben ráálltam ,torna előtt is, után is...A vizes göncök ledobása után 20-30 dkg volt a csökkenés, tudom hülyeség ezt így nézegetni, de így jártam:-) Míg nem, pénteken megint megtettem ugyanezt, erős izzadástól mentes, olyan 50 évesnek való, közepes intenzitású 70 perccel magam mögött, rongyok ledobva, és 1,60 kg mínuszt láttam..oda-vissza, mint az őrölt nézegettem, hogy ez elromlott-e vagy mi...De kitartott a mérlegem az álláspontja mellett. Ez a 6 napos tornaszünet 2. napján történt. Aztán megint 2 nap szünet jött, hétvége, és a pénteki csodához képes, még -10 dkg:-) aki a kicsit nem becsüli:-) kaptam hétfőre.

Azt a -1,6 kg-ot nem tudom mivel magyarázni. Valakinek ötlete?

10 éve
#2155
Bojtika 3
Gonoszka véleményét mintha én írtam volna.
Nagyon-nagyon gratulálok a futó-sikeredhez! Még ha csak kocogás is, azért már a haladásod is nagyon szép. És a kilók is megindulnak majd!

A centik biztosan mennek már lefelé, azt nem mérted?

10 éve
#2154
Ferika68
Köszönöm.

10 éve
#2153
Gonoszka1
Válasz Ferika68 #2152 számú posztjára
Gratulálok, és az a lényeg, hogy Te jól érezzed magadat. A kilók pedig előbb-utóbb megindulnak lefele!

10 éve
#2152
Ferika68
Sziasztok!
Régen írtam,de most megosztanám a részben sikeremet. Bojtika és Bmati tanácsait próbáltam követni. 5 hónapja kocogok, és most szombaton futottam 5200-métert egy jótékonysági futáson. 5x1perccel indultam annak idején. Ez nekem nagy siker.
Amit még szeretnék elmondani annak aki hitetlen. Alacsonyabb pulzus számmal sportolva több zsírt égetünk. Ezt most én is láttam. Szombaton muszáj volt gyorsabban futni, 180-as pulzussal, mert ment a tömeg. Alig 500kal fogyasztást számolt az órám kb 34perc alatt. Máskor mikor egyedül kocogok 140-150pulzus tartományban 4km-t, illetve utána gyorsan gyalogolok,+15 percet jóval 600felett számol illetve zsírt dupla annyit ír ki a végén. Tehát nem az az edzés a hatásos a fogyókúra során, amitől lóg a nyelved, és kiugrik a szíved. A testsúlyom rendületlenül 80kg körül. Nem megy lejjebb. Ezért írtam, hogy részben siker.

10 éve
#2151
Bojtika 3
Válasz Karenina #2150 számú posztjára
Mindenképpen!
Már csak a szabad levegőn való mozgás miatt is. De majd biztos jön olyan is, aki konkrétan tudja. :-D Kár lenne kihagyni, eleget leszünk még bezárva az időjárás miatt!

10 éve
#2150
Karenina
Szerintetek a fogyás/alakformálás szempontjából többet ér ha a szobabicikli hellyett ugyanannyi időt a szabadban biciklizek (a kisfiammaló az első gyerekülésben):-)

10 éve
#2149
Bojtika 3
Fura, és ezért is gondoltam, hogy kivételesen erőltetni kellene.
Nem szédültem, csak simán nem bírtam szusszal azokat a gyakorlatokat, mint pl, állásból lehajolva, a fekvőtámasz-helyzetbe kézzel legyalogolni, nyomni egyet, visszagyalogolni és felállni.
Nem fogom szégyellni abbahagyni, de piszkál a dolog nagyon...

...Sőt, megvilágosodtam. A szobabiciklivel eddig mindig ilyen "szuszogós" gondjaim voltak. De használva a Bmati által mutatott tabata órát. ma kipróbálom a 2+1 perces köröket (futni kezdeni is így fogok), először 5 körrel, és hogy hányszor, majd még meglátom. Így tök jó lesz. :-D
A végén hatalmas tapsot kapok, az is motiváció! :-D

10 éve
#2148
neonlicht
Vannak, akik semmiből se tanulnak, és a képzettségük nem az élethez köti őket, hanem éppen elválasztja őket attól.

Ami a topik témáját illeti, szerintem ha felmerült benned az igény, akkor érdemes fokozni az intenzitást. Azért figyelj oda, ha szédülnél, vagy ilyesmi, ne szégyelld abbahagyni.

10 éve
#2147
Bojtika 3
Válasz neonlicht #2142 számú posztjára
Egyiknek sem volt kamaszodó kutyája?

...Persze hogy a szemszín-változás lelkiállapota nem vezérelhető.
Az ember nem domesztikált. És csodálkozással tapasztaltam, hogy sok ember nem az idegeivel-ösztöneivel tájékozódik először egy adott helyen/társaságban. Nemigen életképes az ilyen egyed, aki nem tudja felmérni az újonnan érkezett helyét a hierarchiában...akarom mondani, az ilyen embert hamar helyreteszi a többi, és aztán hóttra meg van sértődve, és igazolva látja, hogy mindenki más hülye. Ha nem ember, hanem kutya, akkor valaki majd eltemeti, vagy megeszik a legyek.

De lassan térjünk vissza a testedzésre, mert ez OFF-nak is rekord.
Ilyen, ha két VISSZAFOGOTT kutyás találkozik, hihihi...

Kérdésem van.
Tegnap kiszúrtam magamnak egy FitnessBlender-t.
Kivételesen cardió, de a lassú műfajból, éppen mert nem szoktam ilyet csinálni. Laza 30 perc, ami 3 kör.
Nem ment, csak két kör!
Most micsináljak? Én ösztönből direkt rágyúrnék, mert érzem, hogy valami kardió kell már lassan.
A vérnyomásom rendeződött, ideje lenne már a szuszogtatóbb dolgoknak, nem?

10 éve
#2146
neonlicht
Köszöni. Elég kalandos múltja van, kész csoda, hogy él. Nálunk sokat változott, az emberekkel már kijön, de a kan kutyákat mérettől függetlenül nem tűri a mai napig.

Akitában olyan, mintha szteroidot szedett volna: http://kepfeltoltes.hu/view/131019/d3m_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A tipikusabb nézése meg ilyen: http://kepfeltoltes.hu/view/131019/d2m_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

10 éve
#2145
Bojtika 3
De szép egy jószág! A fajta is eleve tetszetős, de Dömén látszik ám sok minden...:-D

10 éve
#2144
neonlicht
Ő Döme, itt olyan kis ártatlan :) A jobb fülét egy moszkvai rendezte át, egy nézeteltérés során.
http://kepfeltoltes.hu/view/131019/dme_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

10 éve
#2143
Bojtika 3
Válasz neonlicht #2142 számú posztjára
Jaj, hát én nem hangemberre gondoltam. Az igazi düh néma!

10 éve
#2142
neonlicht
Válasz Bojtika #2141 számú posztjára
Valóban nem húzza. Ha viszont a helyzetét megkérdőjelezik, nincs pardon. Vagyis olyannal fenyeget, amit szükség esetén meg is tenne. A hangember viszont olyasmivel fenyeget, amit nem tenne meg.

Mi lenne, ha a főnököd azt mondaná: gratulál, neked változik a szemed a leginkább, ezért te leszel a konfliktus-kezelő specialista. Majd ő megmondja, hogy kivel van baj, te meg kezeljed a fellépéseddel! Nem ugyanazt mondanád, mint én, hogy az ilyesmi egyedi helyzetnek szól? A komondoros példa jó. Kolléganőim feltételezik, hogy az emberek domesztikáltak, és a dominancia jeleire megfelelően és készségesen reagálnak majd. Nem láttak olyan embereket, akik az ilyesmit előbb-utóbb próbára teszik. Pedig vannak.

10 éve
#2141
Bojtika 3
Válasz neonlicht #2140 számú posztjára
Nincs igazad. A négylábú falkavezér sem húzza ki magát állandóan.
Bőven elég, ha egy kritikussá válható helyzetet tudsz ezzel IS kezelni.

A női munkahely nem etológiai helyzet, hanem bolondokháza. :-D

Nálam két ilyen helyzet volt, ami "igazoltan" szem-szín váltásos volt, azaz barátaim látták. (Megijedtek.) Mindkét helyzetben megszűnt a fizikai gátlásom, bár az egyikben sikerült közbelépni. A másikban a pofon megtette hatását. Azaz a szükséges mennyiségű erőszakra hajlandó és képes voltam, bár az agyam azért nem szállt el, mert hallgattam a jó szóra és hagytam magam "kivezetni" a barátnőm által a helyiségből.
Tény viszont, hogy a komondorral csak elhitetni tudom, hogy "Gazda képes ki tudja mit csinálni vele, de biztosan rémséget"... hiszen nem bírom felemelni és megrázni. Viszont (a domesztikációnak hála) ő ezt hajlamos elhinni. Ő kölyökkora óta van nálam, de párszor azért le kellett vinnem a földre.
Az előző komondort 7-8 hónaposan kaptam, és ott inkább szükség volt a domesztikációra, szerencsére jóindulatú volt, és a komondor genetikailag nem harap.

10 éve
#2140
neonlicht
Válasz Bojtika #2139 számú posztjára
A fellépésről. Akita kanom van, igazi dominátor, ráadásul felnőtten került hozzám, olyan helyről, ahol sehogyan se nevelték. Na ott nem volt elég a fellépés, addig nem fogadott el falkavezérnek, amíg el nem törtem a hátán egy széket. Nem vagyok büszke rá, de végül is innentől működik a kapcsolatunk.
A munkahelyemen nőkkel dolgozom és gyakran felbosszantanak azzal, hogy beküldenek valami érzékeny szituációba, ahová -úgymond- fellépés kell. Akárhányszor magyarázom nekik, nem hajlandók megérteni, hogy az ilyesmi nem működik folyamatosan. Egy-egy pillanatban segít, mint a kártyában a blöff. Lényegét tekintve nem is más. Ha az adott pillanatban a hanghordozás, a hangsúly, a testtartás stb. fenyegetést jelez, akkor elérhetjük a másik meghátrálását, de ha ismétlődő helyzetekben azt sose váltjuk valóra, akkor nem vagyunk más, mint egy lufi, idővel nevetség tárgya. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy az nézzen gyilkosan, aki gyilkolni is hajlandó.

10 éve
#2139
Bojtika 3
Válasz powermen #2138 számú posztjára
Hasonlítunk abban, hogy ha nagyon és provokatívan felbosszantanak, veszélyesek tudunk lenni.
Nálam ehhez elég sok kell, de magamat is meglepve, elég határozott pofont kentem le egyszer. Alapvetően idegen tőlem a testi erőszak, és nem tudok ütni. Labdajátékban is a röplabdát szeretem, ahol nincs kontaktus az ellenféllel. Ha nála van a labda, akkor hadd legyen...ez a kosárlabdában pl. elég hátrányos hozzáállás...
De olyankor állítólag a szemem is rémisztő színt vesz fel. Még ez is elegendő néha.
A fiam kék szeme pedig acélkék lesz és kőkemény a tekintete, ha igazán dühös.

No meg, talán sokan bele sem gondolnak. de aki a kutyája mellett igazán falkavezér, annak már eleve kell, hogy határozott fellépése legyen. Még a testbeszédében is.
A 150 centimhez én sem azonnal lettem komondoros, de úgy tíz éve, azaz 30 évnyi kutyás tapasztalattal még megérett a helyzet.
És ha egy ekkora kutyával tudok határozott lenni, akkor... :-)

10 éve
#2138
powermen 134 5
Válasz Bojtika #2126 számú posztjára
Huhh ehhez lélekjelenlét is kel ami volt neki bőven. Gratula neki szép teljesítmény.

10 éve
#2137
Bofy
Tudod Te, hogy mi a lényeg:D:D:D

10 éve
#2136
Bojtika 3
Hát életlen az egész...:-D Nem látod jól a szemöldökit, mi??? :)))

10 éve
#2135
Bofy
Köszönöm:)!Még nem láttam. Kár, hogy el van mosódva az arcuk:( :D:D

10 éve
#2134
Bojtika 3
Azt mondta, ha nincs ott a "lefagyott" srác, megpróbált volna elszaladni!

Bofy! Szeretnélek feldobni egy kicsit, Ezt láttad már? Én ma fedeztem fel csak...

http://www.youtube.com/watch?v=cNKYP_RXq1Q&list=PLtdXZMPKC7yK5KXTpN6jZ3Zz7a25YiOfo

10 éve
#2133
Bofy
Tiszta anyja:D!Erre való a borsos mondás:)

10 éve
#2132
Vanetty
Bojtika a fiad nagyon ügyes volt:) de egyben nagyon nagy mázlija is volt.
Maradjunk annyiban,hogy jobb a békesség és senkinek se kelljen alkalmazni az edzésen tanultakat.
Ettől még hobbi szinten tanulnék rúgni,szval az ötleteket még mindig várom :D

Hát a méretről annyit,hogy bizonyos szakokra ezért nem vesznek fel :S 158cm a magassághatár(vagyis annyi volt 2 éve),ami szerintem elég dühítő,de vmiért biztos van ez a törvény.

10 éve
#2131
Bojtika 3
Ami pedig kialakult, és talán a leghasznosabb:

A fiam körültekintőbb, szó szerint. Figyelemmel kíséri a körülötte történő mozgásokat, és mivel eleve "gyors a szeme", kiszűri a gyanús egyéneket, amennyire lehet. Beleégett, hogy a környezettől is fűggően, nem mindegy, ki van a háta mögött.

Én meg itt morfondírozom, hogy mennyire relatív a bátorság.
Bár azt mondják, az a bátor, aki a veszélyt mérlegelve is megteszi, amit éppen lehet.
Viszont ez talán inkább ösztönös, mert a legtöbb esetben nagyon kevés idő van mérlegelni.
Én, ha van idő, inkább maradok a jól bevált gyávaságnál. De van az ijedtségnek az a foka, amikor nagyon bátor tudok lenni.

10 éve
#2130
Bojtika 3
Gondolom, közrejátszott az is, hogy tél lévén, vastagon voltak öltözve, és a kés sem volt túl méretes. Hogy mennyire akarták használni..azt nem lehet tudni, a bíróágon persze azt vallották, hogy ijesztgetésre.
A támadók is fiatalok voltak, de a fiam és a barátja nyilván inkább gyereknek látszott. Nem számítottak ellenállásra.

Megbeszéltük a gyerekkel oda meg vissza is. Azért még hónapokon át bennük volt a dolog, a kollégium pszichológust is biztosított.

10 éve
#2129
neonlicht
Válasz Bojtika #2126 számú posztjára
A fellépés rengeteget jelent, de azért nem mindent. Az a pillanat lehetett a döntő, amikor nem tudni hogyan, de elrepült a kés. A fiúnak a dicséret mellett járt egy kioktatás is, hogy kés ellen az életével játszott.

10 éve
#2128
Csurke
Válasz Bojtika #2126 számú posztjára
Minden tiszteletem a fiadé,hogy ilyen bátor volt. De egyben meggondolatlan is.
Akinél kés van,az előnyben van. Na persze a fénykard az durvább:D
De..Sok embert szúrtak már meg. Tárgyat lehet pótolni,de életet nem..

10 éve
#2127
Gonoszka1
Válasz Bojtika #2126 számú posztjára
Hát tényleg nem semmi, ahogy a fiad reagált! Büszke lehetsz rá, hogy ilyen karakán, és az igazságtalansággal szembeszállt, és a barátját védve még a saját testi épségét sem féltette.

10 éve
#2126
Bojtika 3
Elmesélem a fiam történetét. Azt illusztrálnám vele, hogy minden a fellépésen múlik, azaz egészen belülről, a szív mélyéről jön, bár ez nem technikai, hanem érzelmi megközelítés.

Akkor 20 éves volt a gyerek, már akkor is kollégista. Ő egy határozott kis emberke lett, mély érzésű, de nem az a sírós-picsogós, hanem ártatlan kék szemű, mégis határozott kis egyén. Nagyon tisztelem benne, hogy hűséges barát, mégsem elfogult a barátaival szemben.
No az egyik barátjával (aki egy nagy darab, kicsit lassú srác, de nagyon aranyos) mászkáltak valahol a Ménesi úton, beszélgettek, mielőtt a fiam visszamegy a koliba. Tél volt, és jó sötét volt már. Kicsit néptelen útszakasz.
Hirtelen megjelent három srác, az egyiknél kés. Hogy ide a cuccokat.
A fiam MP3 lejátszója a kabátján belül volt, nem látszott. A barátja MP4-e, amit akkor nemrég kapott, elég nyilvánvalóan kint volt. A fiam vállán egy tornazsák volt, tényleg tesicuccokal benne.
A fiam érzékelte, hogy a nagy darab barátja lefagyott mint a windóz.
Előlépett, hogy AZT MÁR NEM! Ő, a 160 centis vékony legény. De ha pipa, akkor nagyon kemény a nézése.
Volt nála egy "fénykard", azaz amolyan hülye műanyag, összecsúsztatott játék bot. Ezt kicsapta teljes félméteres hosszára, és szembeszállt a három sráccal. A kés valahogy elrepült, még a fiam se tudta, hogyan.
Azért leszedték a barátjáról a lejátszót, az ő válláról meg a zsákot, de végül addig sikerült a támadókat elhárítani, amíg néhány járókelő a közelbe nem ért.
Megfutamodtak a támadók, a fiam pedig késedelem nélkül hívta a rendőrséget. Ők be is vitték az ügyeletre, mert egy kis seb lett a homlokán, de épp csak ellátták, nem volt vészes.

A három támadó később meg is lett, két lányt is megtámadtak.
A bírósági tárgyaláson elmeséltették a fiammal is a dolgot. A fénykardos szakaszhoz érve szünetet kellett elrendelni, mert akkora röhögés támadt a teremben.
Az a lényeg, hogy a három srác kifejezetten a kifosztás, rablás szándékával utazott fel vidékről Pestre. Kifejezetten emiatt vettek kést is. Kemény büntetést kaptak, még a büntetlen előéletű fiú is fegyházat.
A holmik megkerültek, a lejátszó és a lányoktól rabolt mobil is, A tornacucc nem, de az semmi.
Ami a nem semmi: ahogy a fiam reagált a nálánál nagyobb darab, egyenként is túlerőben levő támadókkal szemben, és végül sikeresen megvédte a barátját is.
Azért nem akármi lehetett, ahogy a nálánál egy fejjel magasabb és kétszer szélesebb barátja elé lépett, mindegy védelmezően, és közölte, hogy NEM...:)

10 éve
#2125
Csurke
Válasz jancsoreka #2124 számú posztjára
:)

10 éve
#2124
jancsoreka 13 33
Válasz Csurke #2121 számú posztjára
Nem hát. Jó esetben: ha egyedül van, ugyanakkora mint én és kisebb az egója. :D Vagy ha 25 év múlva 3 danos leszek és már annyira fog menni. :D

10 éve
#2123
jancsoreka 13 33
Nnah, jól elmetünk itt durvába... :D
Kérdeznék valamit. Mire jó az alábbi interval-edzés (azon kívül, hogy jól érzem magam tőle), illetve ha nem, mit változtassak rajta, hogy jó legyen:
Bemelegítés-levezetés: 5-5 perc power walking, interval: 4 perc power walking (pulzus: 130), 2 perc futás (168), 4 perc power walking (csökken 130-ig), 3 perc futás (174), 4 perc power walking (130), 4 perc futás (183) - ez a kör 2x. Az interval alatt megtett út 6,5 km.

10 éve
#2122
Csurke
Válasz jancsoreka #2120 számú posztjára
Nincs idő nevelésre..Azt az anyjának kellett volna fiatalabb korában elintézni.;)

10 éve
#2121
Csurke
Válasz jancsoreka #2117 számú posztjára
Egy akkora pasival szemben nem sok esélyed van. Ami hasznos,alulról golyók fel,sípcsonttal vagy ami jön és futás...Utcán nem fogsz senkit dobálni.:)

10 éve
#2120
jancsoreka 13 33
Válasz Csurke #2109 számú posztjára
Élőben, ha valakit sikerül földrevinni, szerintem nem ér még ott tökölni vele, max ha egyedül van; csupán nevelő célzattal. Jól fejbe kell rúgni (durva, dehát abban a helyzetben ugye...), oszt jöhet a következő. Élesben azért nem nagyon pattognak ezek után (nem úgy, mint a szupi akciófilmekben).

10 éve
#2119
jancsoreka 13 33
Válasz Bojtika #2112 számú posztjára
:D
Lüke
:D

10 éve
#2118
jancsoreka 13 33
Válasz Csurke #2113 számú posztjára
És még a hiza gerire is van idő, kellemetlen és gyors is - épp ezért gyakran is használják. Érdemes megtanulni, lényegében felhúzod a térded és kitolod a csípőd. Kicsit oldalról még hatékonyabb, főleg, ha közel van az ellen. :)

10 éve
#2117
jancsoreka 13 33
Lányoknak és benga nagy állatokkal szemben tényleg a leghasznosabb tanács a futás (tehát nem csak az állóképesség miatt meg a fogyás miatt érdemes futkosni, hanem azért is, mert roppant hasznos lehet)! Akármilyen küzdősportot is tanulsz, akármennyire is állítják, hogy ezzel a technikával aztán hű de megvéded magad, egy 140 kilós,185 centi magas, utcán edződött palival szemben minden kevés. Tapasztalat (igaz, csak edzésről. De ha csak simán megpróbálok eldobni a 170 centimmel és a 70-71 kilómmal egy fenti paraméterekkel rendelkező edzőtársamat, hááát... Naon fel kell kötni a gatyát és csípődobással nem is sikerül, max. valamelyik kaszálással vagy esetleg egy csuklófeszítéssel. És ez csak edzés. Az éles helyzet nagyon más). Nyúlcipő. Akkor meg aztán főleg, ha kés is van nála! Esetleg javaslom a ju-jitsu-t (az eredetit), de nekem hazahúz a szívem. :)

10 éve
#2116
Csurke
Van egy oktató lány,aki ilyen magasra nőtt,de ettől függetlenül veszélyes:)

10 éve
#2115
Vanetty
Oké,azt mi is tanuljuk :) Nem vagyok magas,kemény 156cm :D de attól még tetszenek azok a rúgások,illetve más is támadhat hasonlóan.

10 éve
#2114
Csurke
Válasz Bojtika #2112 számú posztjára
:)

10 éve
#2113
Csurke
Válasz Vanetty #2110 számú posztjára
Magasabb "nehezebb" rúgásokat egyelőre felejtsd el.
Ami alap legyen neked, a helyes egyenes,támadó rúgás (bocs) herére..
Oldalsó köríves rúgás,térdre..Ezek hatékonyak...
A többire nem nagyon van idő éles helyzetben..Erre sem nagyon..
Az ember a legtöbb dolgot kézzel akar csinálni. Egy utcai szituban kb. 20% rúgás,a többi cséplés..
Ha jól megtanulod ,az egyenes támadó rúgást,hidd el,hogy kényelmetlen pillanatokat fogsz tudni okozni a legnagyobb benga állatnak is.

10 éve
#2112
Bojtika 3
Én csak logikailag közelítem meg a dolgot...
De amit egy 180 cm magas férfi dolgozott ki, azt egy 150-160cm-s nő nehezen valósítja meg.
Én most már csak 150 cm vagyok, a lábam a csípőmtől a földig (edzőcipőben) 80 cm. Még ha nagyon laza lennék is, egy erősebb rúgás nálam, legfeljebb 1 méter magasságba ér el. Azaz egy gyors tököntalálat maximum, vagy addig rugdosom a támadó sípcsontját, amíg a röhögéstől fullad meg.
Milyen magas vagy, hogy a magas rúgásokat szeretnéd gyakorolni?

Én maradok a békés falusi környezetnél, és tényleg inkább a futásra gyúrok.
Bár koromnál fogva, nagyon sok meglepetés nem érhet... :-D

10 éve
#2111
Vanetty
Válasz Csurke #2109 számú posztjára
tudom,hogy nem lehúzni akarod,mindenkinek az a jó,amit tanul és azt szereti.

10 éve
#2110
Vanetty
Igen,igen én szoktam kapni,azért külön tanácsokat,mivel egyedül vagyok ott lány :) Meg szoktunk venni,úgy mond külön "női szitukat",amik mondjuk egy férfival nem igazán esnek meg ;) és valójában én rúghatok is.
Csak eddig nem fektettünk nagy hangsúlyt a magasabb,nehezebb rúgásokra,de akkor lehet csak túl türelmetlen vagyok,mert nálunk mindenki nem rég kezdte.

10 éve
#2109
Csurke
Válasz Vanetty #2108 számú posztjára
Kicsit hasonlit nekem amit látok nálatok az Intensiv Krav Magához. Azt egy Avi Bleyer nevezetű emberke hozta létre. Az sem igazán üt. Nekem ezzel csak annyi gondom van,hogy ha földre viszel valakit,és van neki egy,vagy több cimborája,mit csinálsz? Leviszed,blokkolod,esetleg bilincselsz. És utána?
Azt elfelejtette annak idején Avi mondani,hogy Izrarelben mondjuk párosával járnak a katonák,és ha van egy ilyen szitu,akkor amíg az egyik bilincsel,addig ott a másik.
Ez főleg rendvédelmi szerveknek jó,amik úgynevezett kamerabarát oldalról közelítik meg a problémát.
Nos a kérdésedre az tiszta válasz, a Classik Krav Maga,nem igazán mondható kamerabarátnak.
Itt egy apróbb termetű nőnek is valahogy esélyt kell kapni arra,hogy megvédje magát..
És hazugság,hogy nem számít a méret,mert nagyon is számít..De ha csak annyi ideje van egy 46 kg.-os nőnek hogy elszaladjon valami idióta elöl,mert ki tudott szabadulni egy fojtásból,már megérte..
de nem lehúzni akarom a rendszert amit tanulsz,nehogy félreértsd..Csak más a végcél...
Ha kisméretű vagy,akkor a tanács,rúgd tökön,kapard kia szemét és fuss haza...


10 éve
#2108
Vanetty
Ebben különbözik igazából,mi alapból nem ütünk és rúgunk,de ez nyilván helyzet függő is. Azért szeretnék mellé rúgni,ütni is tanulni,csak ha másra is járnék,már sok lenne pénzileg is és időben is...
Egyébként hatásos,már csak azért is tudom,mert ugye egymáson gyakoroljuk. Tudom ,hogy évek kellenek hozzá,hogy ezek a mozdulatok "beleégjenek" (vagy nem is tudom,hogy mondjam) az agyamba,de mihez nem kell idő? :D

10 éve
#2107
Csurke
így nehéz megmondani.
Szépnek látszó mozdulatok,de stresszhelyzetben máshogy működik az ember. Van egy 3 százalékos csőlátásod, a fejedben lüktet a vér,tele vagy adrenalinnal.Ebben az állapotban,nehéz szép mozdulatokat végrehajtani. A KM törekszik az egyszerűségre,és az ember alapvető életösztöneire épít.nincs csiribá,és varázslás.
de attól függetlenül,biztos hogy jó és hasznos. :)
Amikor éles helyzetben vagy,nem fogsz ilyen szépen mozogni,,Ott kb.maradarad a favágás:)

10 éve
#2106
Vanetty
Hát pest nem mondom,hogy hűű de messze van,de amíg van más lehetőség...
Itt az oldal: http://ttc.ucoz.hu/
Már rég frissítették,de végül is én is ezt tanulom,csak mi még kezdő csoport vagyunk. Mennyiben más mint a tiétek?

10 éve
#2105
Csurke
XXII. kerületben van Krav Maga. De gondolom,az kiesik neked.

10 éve
#2104
Vanetty
Dunaharaszti

10 éve
#2103
Csurke
Válasz Vanetty #2102 számú posztjára
Merre laksz?

10 éve
#2102
Vanetty
Válasz Csurke #2093 számú posztjára
Hát elvileg,abból fejlesztették ki,csak egy enyhébb változata :D Akkor lehet csak türelmesnek kell lennem és azt is megtanulom?
Egyébként én eleve Krav Magát kerestem,de pesten vannak és este még mire hazaérek,stb...meg órákat vártam volna suli után. Most van nálunk ez,amire járok,nekem nagyon tetszik,tény,hogy nem annyira durva,de az erősíts rendesen meg van :) Inkább olyan önvédelem féle :)

10 éve
#2101
Csurke
Válasz Bojtika #2100 számú posztjára
Igen. Ha az ember nagyon szeretne valamit,akkor meg tudja valósítani.

10 éve
#2100
Bojtika 3
Válasz Csurke #2099 számú posztjára
Nyilván nem mindegy.
Azért ennyi még nem telik rá, de az eddigi tapasztalataim alapján úgy vagyok vele, hogy ami fontos, az lehetővé is válik idővel. Anélkül, hogy rágörcsölnék.

10 éve
#2099
Csurke
Válasz Bojtika #2098 számú posztjára
Persze ezért mondtam,hogy relatív. A tudás nem mindegy,hogy annyi pénzért mit kapsz.

10 éve
#2098
Bojtika 3
Válasz Csurke #2096 számú posztjára
Én havi 12 ezret kapok segélyként. Ahhoz nagyon relatív.

10 éve
#2096
Csurke
Válasz Bojtika #2094 számú posztjára
9000 Ft havonta relatív sok. Ha belegondolsz,hogy vannak akik ennyiért simán csak Fitneszezni járnak,akkor nem sok. Itt egy csomó hasznos dolgot megtanulsz,és fogysz is simán.:)

10 éve
#2095
Csurke
Válasz nikolett20 #2080 számú posztjára
Próbáld ki a Spartan Kettlebellt..:) Elég hatásos. Mit szeretnél elérni?

10 éve
#2094
Bojtika 3
Válasz Csurke #2093 számú posztjára
Na ez meg a szívem egyik csücske lenne, de drága is...
Kellene pedig az önbizalmamnak.

10 éve
#2093
Csurke
Válasz Vanetty #2088 számú posztjára
Elég régen..Gyere el Krav Magázni, és ott tanulhatsz rúgni is..:)

10 éve
#2092
Vanetty
Válasz neonlicht #2091 számú posztjára
Igazából én taktikai közelharcolok (ez olyan,mint amit a rendőrök tudnak,vagy legalábbis sokszor jól jönne nekik) ,végülis a fájdalompontokat használjuk. Ahhoz pedig,hogy a másiknak legyen mit kivédeni meg kell tudni rúgni,na nekem ezek nem mennek. Szóval egyelőre csak alapszinten szeretném ezeket megtanulni.Pl.:combrúgás,egyenes rúgás hasra,meg hasonlók.
Gondoltam,hogy eljárnék vmilyen edzésre,de a suli és ez mellett nincs időm,illetve ott úgy tudom sok bukfenc van,én pedig kiskorom óta hadilábon állok vele :D
Köszönöm a tanácsokat! :)

10 éve
#2091
neonlicht
Válasz Vanetty #2088 számú posztjára
A távoli múltban volt ilyesmi. Gondolom a magas rúgásokra gondolsz, de azokkal az a helyzet, hogy ha valaki azokra specializálódik, akkor az egész mozgást hozzájuk kell igazítani, és abból kijön egy komplett stílus, amihez nem elég a video. Ilyen stílus a taekwondo. A kungfu fajták közül is vannak amelyek inkább foglalkoznak rúgásokkal, mint az északi sáska, wusu, persze a shaolin is. Mások "laposak", de ugyanolyan jók lehetnek. Sok rúgás van a Shirajan indiai harcművészetben és sok másban is.
Ha a jobbik lábaddal megtanulsz egyetlen rúgást minden egyébtől függetlenül, akkor már tudsz meglepetést okozni vele egy önvédelmi helyzetben, de azért nem az igazi.
Ha amúgy is harcművészetet tanulsz, biztosan találsz abban a körben olyan embert, akinek alkatilag fekszik a magas rúgás, és fű alatt biztos tud tanácsot adni, hogy hogyan lehet beilleszteni a tanult mozgásba.
Ami a nyújtást illeti, a kétféle spárga és a tenyérrel való nyújtott lábas talajérintés jó célok, akinek ezek mennek, annak a rúgás már csak gyakorlás kérdése.
http://www.youtube.com/watch?v=nwtM7ZArGxU

10 éve
#2090
Dyti
Válasz blasphemya #2087 számú posztjára
Hehe :DDD A másik sarkon meg a Gym City :DDDDD nagyon vicces, írok majd a mailedre szerintem, és megbeszéljük a többit :) Köszi nagyon! :)

10 éve
#2089
Bojtika 3
Determination fog tudni tanácsot adni.

10 éve
#2088
Vanetty
Sziasztok!
Van esetleg itt olyan ember,aki régen járt olyan sportra,ahol vettek különböző rúgásokat?
Mi ezek ellen tanuljuk a védekezést,de ott a rúgások megtanulására nem fordítunk elég hangsúlyt (vagyis nekem nem elég :D). Az lenne a kérdésem,hogy tud-e valaki itt nekem oktató videót mondani?
Illetve,hogy ezekhez milyen nyújtás ajánlott?

10 éve
#2087
blasphemya
Ehune vagyok, csak még mindig tanulnom kell, de utána megint aktív leszek. :) XIII-ba járunk terembe már keményen egy hete. :) Center fitnessbe vettünk bérletet, de kiscimborám munkabeosztása okán hétköznap csak 7 felé tudunk menni. Ha gondolod, csatlakozhatsz hozzánk. Jómagam már leadtam 25 kg-t, most már az utolsó 5-tel szórakozom. Emilcímem az, mint a nickem, csak van még utána egy gmail.com.

10 éve
#2086
Bojtika 3
Jön majd Blasphemya, csak ritkásan jár ide. Ha látom, majd szólok is neki.

10 éve
#2085
Dyti
Válasz LPanka #2084 számú posztjára
Ilyen helyeken elég nehezen barátkozom, nem szeretem rátukmálni magam senkire....

10 éve
#2084
LPanka
Válasz Dyti #2083 számú posztjára
pedig kéne. mindenki fejlődni megy a terembe (kivéve akik ott beszélgetnek :D ), szóval bárkitől kérhetsz segítséget, tanácsot.

10 éve
#2083
Dyti
Válasz LPanka #2082 számú posztjára
Szió! Annyira azért nem vagyok bátor :D

10 éve
#2082
LPanka
Válasz Dyti #2070 számú posztjára
én rákospalotai vagyok, szóval nem fogunk egy terembe járni, de kitartást!legegyszerűbb ha a teremben kiszemelsz vkit és elkapod :)

10 éve
#2081
bmati 87
Válasz nikolett20 #2080 számú posztjára
Ez jó és szép, de dolgozz felsőtestre is.

10 éve
#2080
nikolett20
Sziasztok! Már 4 hónapja szobabiciklizem, úgyhogy ma lesz a napja hogy mozgásformát váltok. Mindenki nagyon kedves, sokféle mozgást javasoltak. Keresgélek a neten, ha esetleg valami jót találok,belinkelem. Ma azt gondoltam hogy Leslie S. valamelyik videóját csinálom meg.

10 éve
#2079
Dyti
Válasz Bojtika #2076 számú posztjára
Köszi, megvan :)

10 éve
#2078
Dyti
Válasz blasphemya #2038 számú posztjára
Szió! Hova jársz? Én most a Gym city-t vettem célba, esetleg nem az? :) Ott az árak sem vészesek,bár még nem jártam náluk.

10 éve
#2076
Bojtika 3
Válasz blasphemya #2038 számú posztjára
Dyti!!! Ezt nézd meg!!!

Itt van, a hivatkozásban (halvány sor a legtetején), a szám alapján megtalálod!


10 éve
#2075
Dyti
Válasz Bojtika #2074 számú posztjára
:) Ojjé Ojéé :))))))

10 éve
#2074
Bojtika 3
Lpanka is jár valahova, de nemtom pontosan hova...Ha van ilyen, és látja is, akkor hátha szól!

Tehát új tagunk számára keresünk társat Angyalföld környéki konditerembe!!!!

10 éve
#2073
Dyti
Köszi, aranyosak vagytok! :) Remélem azért hátha találnék itt valakit konditermi edzéshez a közelből :)

10 éve
#2072
bmati 87
Válasz Dyti #2070 számú posztjára
Szia!
Ha pedig nincs kedved terembe menni, akkor otthon is megoldhatod az edzéseket. :)
Itt majdnem mindenki a sorstársad. Azért írom így, mert én pl. már nem fogyok tovább, de attól még tudok segíteni. :)
Ha 20 kg-ot akarsz ledobni, akkor azt kb. 8 hónap alatt le is tudod dobni. Nem kell vele sietni, mert visszaüt. Lassan kell haladni, de biztosan. :)
Sok sikert és kitartást!

10 éve
#2071
Bojtika 3
Dyti, itt sokan tudunk segíteni. Meg is tesszük szívesen.
Csatlakozni nem tudom, fog-e valaki, én tavaly óta már leadtam azt a 20 kilót. De lélekben mindenképpen Veled lehetünk sokan.

Lehet, hogy akad, akivel el tudsz járni konditerembe, itt elég sokan otthon végezhető edzéseket végzünk, nagyjából ahányan vagyunk, annyi szinten és módon, de ebben is tudunk segíteni. Szeretettel üdvözöllek körünkben!

10 éve
#2070
Dyti
Sziasztok!
Még elég újnak számítok itt, most kezdtem ismerkedni az oldallal.
Az lenne a kérdésem, hogy esetlegesen nem lenne-e sorstársam, aki megszabadulna jó pár kilótól (esetemben kb 20) és ehhez esetleg nem keres e társat. Ebbe beleértve pl konditerembe járást vagy hasonlók.Egyedül már számtalanszor nekivágtam, a baj mindig az volt, hogy mivel egyedül voltam hamar feladtam, most szeretnék valakit akivel lehet egymást ösztönözni! :) XIII.ker. Angyalföld

10 éve
#2069
bmati 87
Remélem a mai calisthenics+futás kombótól nem dőlök ki. Megint vacakol a torkom, pedig nem futottam gyorsan. :/
Ma fekvőtámasz+rúdon lógás nap volt, illetve 30 perc könnyű futás (5,2km).

10 éve
#2068
neonlicht
Válasz LPanka #2066 számú posztjára
Szerencse is kell, hogy legyen egy jó terem a közelben, tényleg. 20 perc út, viszonylag jól felszerelt, általában nincs tömeg, 6000 Ft, meg egy olyan kiírás a falon, hogy "ne pofázz, emelj", "edz keményen, vagy húzzál haza", szóval a társaság innentől kezdve mindegy. Egyedül a tulaj zenei ízlésén kéne faragni :)

10 éve
#2067
julius26
Én kb. 10 éve megszerettem a spinninget. Bp akkori egyik legjobb termében nagyon jó áron volt egy éves diákbérlet. Kábé havi 5ezerért akár 0-24-ben ott lehettél, bármelyik órán részt vehettél és a terem is szabadon használható volt (akkor még nem volt megszokott, de itt adtak két törölközőt, minőségi tusfürdő fenn a falon, stb, stb...).
Jó volt a társaság, és kifogtam egy edzőt, aki pont olyan órát tartott, ami nekem bejött - értsd: semmi bohóckodás a bringán, fekvőtámasz kiállásban vagy ilyenek, hanem tekerés. Volt óra, amikor kb 40 perc hegymenet volt, ha nem tettél rá elég ellenállást, akkor jött és csavart rajta ő. Nekem bejött, valaki egy óra után elmenekült. (A srác előtte versenyzett, szóval volt bringás tapasztalata is.) Na ezt nem tudom otthon megcsinálni. És erre jött meg igazából a kedvem :).
A terem részt ritkábban használom, nem vagyok az a típus, aki odalibben a teremedzőhöz, hogy mutogasson (tudom, azt kéne :)). Úgyhogy ott max futópad, meg bringa, elipszistréner, egy-két gép (comb, hát, ilyesmi). De ezt ki tudom váltani otthon is most. Még régen jártam egy vidéki városban egy kis, alagsori konditerembe. Az az igazi régi feeling, kicsit lepattogzó festék egy-két gépen, "teremszag" meg hasonlók :). De oda nem is jött olyan, aki csak a legújabb márkás ruháját akarta mutogatni és segített bárki, ha gondod volt.

10 éve
#2066
LPanka
Válasz bmati #2065 számú posztjára
mondjuk a teremben a beszélgetésektől is kivagyok :D. annyit várnak egymásra, h lófüttyöt nem fejlődnek :D.
szerencsére nekem nincs messze a terem. ezért keresek kertesházat 1 utcával arrébb :D. persze az lenne a legjobb ha akkora házam lenne, h kialakíthatnék benne egy terem részleget :).
nekem a suli 45perc, pedig csak Budára kell átmennem. De már ez is sok utazásban. Hozzá vagyok szokva, h mindenhol gyorsan ott vagyok. Na meg oda nem kocsival járok, mert dugó van a városban és persze a benzin is pénz. Kivételesen nem úgy választottam sulit, h közel legyen mint eddig, hanem h a legjobb legyen. Meg is örültem mikor olvastam, h fél éves bérlet az egyetemen 5ezer forin. Nah, gondoltam, akkor azért mégiscsak becipelem a cuccom és egyebek. Erre kiderült, h 12alkalom és fél év alatt lehet lejárni. Hát kiröhögtem a dolgot :D
Minden teremben van egy-két paraszt természetesen. 2napja belém jött egy seggfej, miközben melleztem. Nagyon nagy a pofája, az 50es tárcsákat mindig fent hagyja a gépeken, persze tiszta bénán csinálja a dolgait és úgy néz ki mint az Adams Familyből Fester bácsi :D. Bénák és hülyék mindenhol vannak. Azt nem lehet megszürni sajna

Nade mikor itthon edzettem akkor is sokat fejlődtem. Viszont most szépen növök is, fogyok is, nem is gondoltam volna, és kellenek nekem hozzá ezek a nagy súlyok :)

10 éve
#2065
bmati 87
Válasz LPanka #2058 számú posztjára
Mondjuk attól függ, hogy milyen a terem. Nekünk fősulin nagyon gyenge volt a felszerelés, alig volt gép, plusz 10 fő már tömegnek számított, mert annyira kicsi volt, de legalább az árát ki lehetett bírni 1.200ft/hó. Emellett az sem mindegy, hogy milyen emberek járnak le. Én jól éreztem magam a kis teremben, mert mindenki ismerte a másikat, néha lejött egy-egy új arc, de csak a normálisabbja maradt, egész családias volt a hangulat. Viszont voltam olyan terembe is, ahol kinézik a kis cingár embereket, a lenézés és a rosszindulat dominál (azért is nem jártam oda, meg drága volt). Nálam azért ez sem elhanyagolható. Néha-néha jó lemenni egy terembe vagy például, ahogy te is mondod, hogy ne zavarjuk az otthon levőket. Tavasztól őszig viszont kint is meg lehet oldani az edzést. Nálam jelenleg a legközelebbi normális terem 60 km (busszal 3 óra oda-vissza, vonattal 4, meg még oda-vissza 10-12 km-t kell gyalogolnom a buszig/vonatig).
Városban is kint edzettünk parkban (kivéve a földön fekvős gyakorlatokat), amíg Debrecenben voltam, de most falun vagyok, ott az udvaron szoktam (most már vagy 2 hete viszont bent, de pl.: a húzódzkodást, a lábemelést függeszkedve és a lógást csak kint tudom csinálni). Futni meg mivel már tiszta sár a töltés, így maradnak az aszfaltutak falun, meg a bicikliút. Eléggé megnézik az embert, de már nem szokott érdekelni. :)
Szerencséd van, hogy 7 ezerért van terem, mert a normálisabbja olyan 12 körül vagy afelett szokott lenni.
Amúgy nekem haverom volt olyan, hogy nem akart jönni velem terembe, mert messze van (oda-vissza 8 km volt gyalog). A vicc az, hogy gyalog is ugyanannyi idő odaérni, mint tömegközlekedéssel. :D
Ő másfél hónap után le is morzsolódott, azóta se csinál semmit. :/
A másik meg, hogy kinek mennyi ideje van. A teremig az út, meg előtte pakolj be, ha úgy van, akkor kaját és innivalót vigyél (pláne, ha fehérjeshake), aztán ott lezuhanyzol és hazamész. Van akinek ez több, mint másfél óra, ha csak 30-45 percet edz. Annyi idő alatt meg el lehet végezni egy otthoni edzést, meg még csinálgathatsz is otthon pár dolgot.
Van még egy társasági szempont is. Én az utóbbi időben jobban szeretek egyedül edzeni, jobban tudok koncentrálni. Van aki viszont szereti, ha van egy edzőtársa.
Az utolsó szempont, hogy ki mennyire akar fejlődni és mit akar fejleszteni, mert saját testsúlyos edzésekkel sosem lehetsz olyan izmos, mint aki konditeremben edz (van akinek ez is szempont).
Remélem nem hagytam ki semmit. :)
Ezzel csak a pro/kontrára akartam rávilágítani mindkét típusnál, bár én elfogultabb vagyok az otthoni edzés irányába, de azért néha lemennék én is egyet fekve nyomni, elemelni vagy keretbe guggolni. :)

10 éve
#2064
Bojtika 3
Persze, és jól is állította össze.

De pontosan másolni nem kötelező.
Nálam a székre fel- és lelépés a kötelező mostanában. Ezt építettem be mindennapra.
Alapjáraton pár ilyen kisebb gyakorlat egészségi okokból lenne elvileg mindennap, de most megint ellustultam.
És azon felül az edzések.
Igazi fekvőtámaszt nem csinálhatok, de széleset és tolódzkodást igen. Ugrani meg nem tudok. Állítólag 40 fölött nem is muszáj.
Ha magam állítok össze sorozatokat, azt mindig másképp sikerül végrehajtani, de legalább változatos.
Húzódzkodni még jól is esne, sajna házilag nemigen tudok egy erre alkalmas rudat felszerelni.
Jól tudom használni az olyan videókat, amiket csak követni kell, és ha szimpatikus, aki bemutatja, akkor boldogan és jókedvűen csinálom is. Ebbe belefér a Fitness Blender-házaspár is, akik legalább semlegesek. Néha a lány azért elmosolyodik legalább... :-D

10 éve
#2063
neonlicht
Három gyakorlatot használ, a húzódzkodást, fekvőtámaszt és guggolást.
Régen ismertem egy csajt, aki szintén ezt csinálta otthon, minden reggel, pedig gondolom még ezt a "módszert" nem nevezték még sehogy. Nagyon sportosan, jól nézett ki a lány.

10 éve
#2062
Bojtika 3
Válasz neonlicht #2061 számú posztjára
Ennyit azért nem fogok szótárazni. Annyit látok, hogy innen-onnan összeszedett saját edzéseivel szépen boldogul.

Mint ahogy én is az összeszedett dógaimmal. :D

Edzésnek én sem csak a fegyencet vagy a HIIT-eket hívom. Edzés az, ami kibillent a mindennapi rutinból, rákészülést és önfegyelmet kívánó testmozgás, aminek a hatása utólag érezhető. Ha csak három guggolás, akkor annyi! Ki milyen szinten van.

10 éve
#2061
neonlicht
Otthon végezhető saját testsúlyos edzés is beválik, itt van egy jóval egyszerűbb, mint a fegyenc: a simplefit.
http://www.marksdailyapple.com/forum/thread7663.html

10 éve
#2060
LPanka
Válasz Bojtika #2057 számú posztjára
Nekem pont otthon van több kifogásom. És otthon is átöltözöm edzéshez :)

10 éve
#2059
neonlicht
Kifogást találni mindig lehet, a lustaság nagy úr és nem is túl jóindulatú fajta.
Van még előnye a teremnek, például az ajtón belépve beindul egy pavlovi reflex az erőfeszítésre. Nem tudom mire alakulna ez ki a nappalimban, de jogos kérdés, hogy ez megéri-e a pénzt. Szóval kinek a pap, kinek a papné, nincs ezzel baj.

10 éve
#2058
LPanka
Teremben edzeni baromi jó. Egyrészt csomó gép és súly van. Másrészt ott az a sok tükör, ahol nyomon követheted a jó kivitelezést. Harmadrészt a legtöbb helyen szauna is van, ami jó dolog. Aztán ott az a sok fiú és lány, akik jól néznek ki és motiválnak. Plusz ha valaki tanácstalan, ott lehet segítséget kérni, nem csak fórumon várni napokon keresztül, h na ki mit ír, miközben azt sem tudom mit ért el.
Focipályán tudok futni meg a padon. Mert a környéken sűrű a közlekedés. Igen, vannak városiak is, nem csak vidéki futizók :). Nem mellesleg aki csak lakásban él, lehet hajnal 6kor nem zargatná a szomszédokat, közben a teremben nyöghet amekkorát akar :)

Tudom, h van érv, nem is kevés az otthon edzés mellett, én is műveltem. De nekem 10méterre van a terem. Sokkal kényelmesebb, mint zargatni a velem együtt élőt, h na akkor húzd be magad a sarokba, mert kell a hely.
És nem mindenkinek kell spórolni egy kondibérlten (esetemben 7ezer forint), mert szerencsére jut kajára is (minőségire, a tápkiegekről nem is írok, az mégegyszer annyi mint az étel).

Persze van akinek nincs a közelében terem. AZ is más.

Nyaraláskor Zakynthoson futottam reggelente. Király volt. Alig volt közlekedés reggel, de az sem olyan mint itt. Na meg a táj is szebb volt és a levegő is jobb, mint otthon:)

10 éve
#2057
Bojtika 3
Eleve kényelmetlen dolog egy ilyen bérlet.
Odamenni, átöltözni, satöbbi...egyszer csak azt mondod, hogy sose voltál anyagias, és több is veszett Mohácsnál.

Otthon is lehet büdöslusta módon lógni, de nehezebb kifogást találni, és ingyen van.

10 éve
#2056
neonlicht
Válasz Bojtika #2055 számú posztjára
Nem vitás, sok jó kaja ára. A bérlet egy hónapra és azon belül 8-12-stb alkalomra szól, ha valaki sokat halogat, bukja az árát.

10 éve
#2055
Bojtika 3
Válasz neonlicht #2053 számú posztjára
Sose volt ilyen bérletem, az csak alkalomra szól, nem egy adott időtartamon belül?

Mert az a veszélye, hogy valamilyen kifogásból "most nem jó", azaz nem megy le az ember.
Bmatival egyetértve: azon a pénzen sok jó kaját lehetne venni.

10 éve
#2054
neonlicht

10 éve
#2053
neonlicht
Nem tudom kinek milyen érve szól a terem mellett, azt tudom, hogy nálam a lustaságé a főszerep :) Ha otthon vagyok, elsunnyogom az edzést, vagy félbeszakítom valami bitang jó okból. Közel a kaja, a tv, a kísértés.
Ha viszont megvettem a bérletet, akkor elmegyek. Ha elmegyek, akkor már edzek is, mert a fenét csinálnék mást?

10 éve
#2052
bmati 87
Válasz julius26 #2051 számú posztjára
Edz otthon és azt a 8-12 ezer forintot havonta inkább a kajába fordítsd be. :P
Nem értem amúgy mi ez a teremmánia... :/

10 éve
#2051
julius26
Válasz blasphemya #2038 számú posztjára
Szabad tudni melyik? Normál áron jó terem kéne nekem is (meg egy fizuemelés is :))

10 éve
#2050
bmati 87
Válasz Richard #2039 számú posztjára
Szia!
Mivel kezdő vagy, így már felejtsd el az intervallum edzést.
Ha fogyni akarsz, akkor erősíts. Heti 3-szor, nem egymást követő napokon csinálj teljes testes erősítő tornát, ami min. 20 perc, de nem több, mint 40 perc. A fitnessblenderen találsz jó videókat.
Arra ügyelj, hogy a fogyás 70%-ban a táplálkozáson múlik és csak 30%-ban az edzésen és a pihenésen, illetve heti fogyást 0,3-0,5 kg közé állíts a te súlyoddal.
A 24%-os testzsír az elég magas (nekem is annyi volt az elején), most kicsit több, mint egy év edzéssel és 4 és fél hónap kalóriaszámlálással 13,15%.
Sok sikert!

10 éve
#2049
Bojtika 3
Válasz Iboly #2047 számú posztjára
Hihihihi!!!!! :-D

Tudod, az a 3x5 perc nem feltétlenül morális kérdés. Össze lehet úgy is rakni, hogy nincs az a MacManus, aki nem McDougles...és persze, lehet helyben pislogással is, laza könnyű tempóban. :-D

10 éve
#2048
Richard
Válasz Iboly #2047 számú posztjára
Most végeztem vele,5x ismételtem meg,2-t még bírtam volna úgy érzem.Holnap repeta :)

hát,tetszeni kell a nőknek... mellesleg régóta zavar a külsőm.110 ről kezdtem.

10 éve
#2047
Iboly
Bocsánat! Nem szeretném rongálni itten a közmorált! :) Inkább olyan "csakazéris megcsinálom, mitsápogezatyúkitt" hangulatot szerettem volna kelteni. Utóvégre egy acélos férfiemberről van szó! :) És hát ugye már ő is láttya a nagy, b*dös valóvilágot. :) Igen, majdnem beledougles, de nagyon megéri!

10 éve
#2046
Bojtika 3
De az nem a szobabringa volt...Nem a műfajjal van ám baj.

Idekukk, angolul tudsz annyit, gondolom, mint én a szótárral.

http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/

Válogathatsz, nagyon jók a szűrő-beállítások a keresőjükben. És el is lehet menteni, akkor a kiválasztott kedvenceidet nem kell újra és újra keresgélni. Viszont pillanatnyi kedved szerint edzhetsz.

10 éve
#2045
Richard
Válasz Bojtika #2044 számú posztjára
Hát igen,kb 7-10kg ot kéne leadnom,azért az látszik(24% testzsír,34.1% izom).
Nincs egészségi problémám.
1-2 hónapra terveztem ezt megtenni étrendváltoztatással és mozgással.
Intervallum edzést 1x próbáltam,akkor majdnem beledöglöttem az 5x-i megismétléssel.

10 éve
#2044
Bojtika 3
De akkor csak ennyi az, amit edzeni bírsz egy nap?

Úgy értem, alig van fogyni valód. Vagy erősödni szeretnél, és nincs egészségi problémád?
Mert akkor tényleg szobabringázz többet, mint a napi pár perc. Otthon végezhető edzéseket pedig tudunk ajánlani rengeteget, válogathatsz!

10 éve
#2043
Richard
Válasz Bojtika #2042 számú posztjára
182cm,és 81kg vagyok... ülő munkát végzek :D informatikus lennék..

10 éve
#2042
Bojtika 3
Válasz Iboly #2041 számú posztjára
Iboly, ez aranyos volt... :)

Ne vedd el a kedvét, és nem is írt semmit magáról Richard. Lehet, hogy nagy a túlsúlya, és egyelőre ennyi telik tőle. Én sem bírtam az elején 10 percet sem egyszerre.

Talán sikerül ezt naponta legalább kétszer megcsinálnia. Végtére is, azt sem tudjuk, milyen munkát végez napközben. :-D

10 éve
#2041
Iboly
Szia!
Én ezzel kezdtem, bemelegítés nálam 2-3 perc volt, meg a levezetés is, viszont szerintem nem 3-4 ismétlés kéne, hanem 8-10. De itt lesz bmati, ő az igazi szagértő. :) Ha kezdő vagy, lehet hogy kéne egy kis alapozás, mert picit elkedvetlenítő edzésforma. :D Most rögtön mondj le a tüdődről, úgyis ki fogod köpni, állíts lavórt a bicaj alá, kád, vastüdő, infúzióban fehérjeital nem árt, ha van kéznél. :D Mindezekért cserébe viszont működős, és gyors, ha nem kárpótlod magad egy csülökpörivel a szenvedésért. :)

10 éve
#2040
Bojtika 3
Biztosan megindul ezzel valami. Ha most kezdtél mozogni, és egyelőre ennyi sikerül, akkor mindenképpen lesz hatása. Bár a pihenő szakasz lehet rövidebb, majd jön valaki, aki nálam jobban ért hozzá.
Sokallom az 5 perc bemelegítést az összesen 3 percnyi mozgáshoz, a levezetést is, de végtére is, az is mozgás.
Idővel nyilván növelni fogod majd a szakaszokat, vagy a bicikli erősség-beállítását,ha lehet rajta ilyet.

Itt egy kis "szakirodalom": (rákattintásra simán megnyílik)

http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/13165/az-intervall-edzes

10 éve
#2039
Richard
Üdvözlet!
Zsírégetéshez megfelelő az intervallum edzés szobabiciklin?
5 perc bemelegítés
1 perc edzés,1 perc pihenő(normál/lassú tempóban való tekerés)
( ezt 3-4x)
majd ha megvan akkor 5 perc levezetés.

az 1 perc edzés persze max ellenállás,és mindent bele.
És ezt heti hányszor ajánlott csinálni? (előtte nem sportoltam)

10 éve
#2038
blasphemya
Megvan a terem, tegnap meg is vettük a havit. Csak 8900 ft, szaunával, törcsivel. 20 perc tömegközlekedve, teljesen jó, nem nagy, nem is kicsi, van minden és szimpatikusak az emberek. Igen, a X. az erősen kiesik, helyette elmentem a XIII-ba :D Az a baj Zuglóval, hogy még a teremárak is olyanok, mint az ingatlanárak, magasabbak, mint a szomszédos kerületekben.

10 éve
#2037
powermen 134 5
Válasz LPanka #2030 számú posztjára
Igen, kerékpározok, itthon felüléseket csinálok, olyan 100 körül ahogy sikerül, lábemelést, fekvőtámaszt, nyáron pedig lejárok a Tiszára úszni. Minden olyant amiért nem kell fizetni, de azt rendszeresen :-)

10 éve
#2036
julius26
Jah, hát régen néztem. Én az Éles sarokra jártam, amit egyik napról a másikra bezártak, aztán vagy lejártad azt a bérleted a Récseiben, vagy elbuktad.
A PrimaWellnesst ismerem még, az nem sorbanállós annyira, viszont neked valószínű kiesik, mert a X. kerületben van.

10 éve
#2035
blasphemya
Köszi a válaszokat! Universumban voltam (ez tényleg mellettem van), szinte mindenből csak egy gép van, szóval sorbanállós és 13k, kicsit húzós ezért a pénzért. Jajj, a bioteches tudom hol van, bicajjal az is csak 20 perc. 10k környékére gondoltam, csak jövőre fogom kiváltani az all u can move-ot.

10 éve
#2034
julius26
Van egy a Récseiben is, Universum fitness a neve és a bezárt Gildát vette át. Árban nem annyira vészes, de minőségben passzolom. Terem részében nem voltam, mert úgy általában ha veszel egy aerobicra (órákra) vonatkozó bérletet, beengednek a terembe is, de itt nem. Amire én mentem, az tetszett, viszont nyitás után nem sokkal voltam, alig volt ember és ezért volt jó.

10 éve
#2033
bizsupam
Válasz blasphemya #2031 számú posztjára
Fitness Factory, 13. kerület, Róbert Károly körút! Érdemes megnézni! ;-)

http://www.fitnessfactory.hu/


10 éve
#2032
LPanka
Válasz blasphemya #2031 számú posztjára
én nem odavalósi vagyok, de ha a pénz nem számít, akkor ott van a herminán a tornyok aljában a gilda max. meg a XII. kerületben az árpád hídhoz közel a biotechnek van terme, az is tuti jó. én járnék oda, ha a szomszédban lenne :) http://www.biotechusashop.hu/üzleteink/budapest-btn-office-gym-fitness-központ/
http://body.builder.hu/edzotermek.htm4

itt szemezgethetsz. attól is függ, h kell-e személyi edző, vagy vannak olyan helyek ahol pl alig van kardiógép. ki kel próbálni, meg persze az a legfontosabb szerintem, h közel legyen, h ne legyen kifogás sem az eső sem a hó, sem a -20fok :)

10 éve
#2031
blasphemya
LPanka, most szereztem edzőpartnert (ő abszolút a 0-ról indul), nem tudnál ajánlani valami jó termet XIV., XIII. vonzáskörzetében?

10 éve
#2030
LPanka
Válasz powermen #2029 számú posztjára
Gratulálok! :)
futás mellett más mozgás formát is végzel?

10 éve
#2029
powermen 134 5
Válasz LPanka #1998 számú posztjára
Sikerült, végig csináltam egyenletes tempóban 2:01 lett az időm. A korosztályomban középmezőnyben végeztem, másnap volt egy kis izomláz a combomban de semmi extra. Most visszaveszek kicsit, heti 5X edzettem, 8-12 km erekkel, most esti iskola miatt csak kedd, csütörtök, szo, vas, marad. jobb is legalább pihenőket betartom. Hétvégéken hosszút futok nem akarok kijönni a formából.

10 éve
#2028
bmati 87
Válasz blasphemya #2027 számú posztjára
Én is úgy emlékszem, hogy Kelli 2,5 kilósokkal nyomja, Daniel pedig 5 kg-osokkal szokta nyomni. Amilyen ismétléseket csinál, neki elég is annyi. Kezdőknek se ajánlott két kg fölé menni. :)

10 éve
#2027
blasphemya
A fittnessblenderes lány hány kilóval nyomja? Olvasgattam alatta és nehezen hiszem el, hogy 2 kg-osak a súlyok. Vagy ha mégis, akkor már értem miért nyomja olyan könnyedén (én ma emeltem 6-6 kilóra, a nagy súlyzó, amit combra vagy hasra vagy rakok 10 kg). Mondjuk, most remeg a kezem :)

10 éve
#2026
ubulne 1 192
Válasz sooseszter #2025 számú posztjára
Itt pl. sok fele van, tudsz valogatni: http://www.fitnessblender.com/

10 éve
#2025
sooseszter
Sziasztok!
Valaki tudna ajánlani egy 30-40 perces teljes testet átmozgató/zsírégető tornát ami fent van a neten (Rubint Rékához hasonlót) ?

10 éve
#2024
bmati 87
Válasz LPanka #2023 számú posztjára
A debrecenibe, azon belül is műszakin vagyok.

10 éve
#2023
LPanka
Válasz bmati #2022 számú posztjára
te melyik egyetemre jársz?

10 éve
#2022
bmati 87
Válasz LPanka #2016 számú posztjára
Nekünk gimnasztika/általános fiútesi volt és nekem még 3 félévet kellett csinálni. :/
Minden félév végén ingafutások (időre, folyamatosan gyorsuló 5 km-ig), fekvőtámasz, felülés, önmagad tartása egy rúdon úgy, hogy az állad a rúd felett van időre. Persze ezek előtt 20-30 perc bemelegítő futás és kb. 15 perc átmozgató gyakorlatok. Ha lement minden, akkor egy kis foci/konditerem (kb. 30-40 perc). Egy óra nálunk 100 perc volt.

10 éve
#2021
LPanka
Válasz strigadur #2020 számú posztjára
nem nézem le, de azt is lehet egy helyben állással végezni (ami jellemző azokra, akik csak kötelezőből végzik a tesit és maguktól meg sem mozdulnának). én forgózni imádok :)

10 éve
#2020
strigadur
...nem kell lenézni a "ping-pong"-ot (Asztali Tenisz), ha folyamatosan csinálod minimális testi terheléssel finom kis mozgásforma alacsony pulzusszámmal... Agresszívabban pedig a gatya is leolvad rólad :P

10 éve
#2019
LPanka
Válasz Bofy #2018 számú posztjára
az enyémen még pingpong sem volt :D csak megkaptuk az aláírást. iskolája válogatja

10 éve
#2018
Bofy
Válasz hencee93 #2017 számú posztjára
Ha eddig nem seggen ülős voltál, embereld meg embered, mert később ebből lesz a gubanc:)...hidd el nekem:D. Most még élvezed, később ezt vágod a fejéhez:D

A mi 2 félév tesink tényleges tesi volt:D...a vizsgán még coopert is futottam:D

10 éve
#2017
hencee93
Köszönöm a sok hasznos tanácsot:) szerintem 20 perc fog menni simán elsőre máskor is ment csak az új barátom miatt átváltottam itthon ülőbe. És bármilyen hihetetlen is azért annyira nem terhel a súlyfelesleg mert nem vagyok azért annyira nagyon kövér, csak szeretnék csinos lenni és rövid nacikat hordani nyáron:)

10 éve
#2016
LPanka
Válasz bmati #2015 számú posztjára
azért az egyetemi tesi lehet akár pingpong is, meg meditáció :D

10 éve
#2015
bmati 87
Válasz Bojtika #2012 számú posztjára
Másfél év kihagyás után is tudtam 20 percet mozogni. 20 évesen meg illene ennyit mozogni, nálad 50 felett teljesen más már a mozgás.
A 45 perces tesiórát is végig kell bírni csinálni, igaz abból tényleges munka kb. 30 perc van, meg sok az üresjárat (és én se tesi szakos suliba jártam). Főiskolán pedig nappali szakon is kötelező 2 félév tesit teljesíteni tudtommal...
Nem kell nagyon intenzívnek lennie az elején, igyekeztem nem is olyat linkelni. Azért kell a másnapi pihenő, hogyha izomláza lenne, akkor ki tudja pihenni a következő alkalomra. Nem a legkeményebb gyakorlatokkal kell kezdeni és szerintem, amiket linkeltem azok nem annyira kemények. Ezek talán a normál nehézségűek. Azért is írtam, hogyha nehéz neki, akkor válasszon könnyebbet, mert azon az oldalon sok videó van fent.

10 éve
#2014
Bojtika 3
Iskolája válogatja...
Az a lényeg, hogy ne válasszon túl erőset, és ne törjön le, ha nem megy elsőre.

10 éve
#2013
LPanka
Válasz Bojtika #2012 számú posztjára
dehát csak 20 éves. max 2éve a gimiben még 45perces tesiket kellett bírnia.
bár én mikor elkezdtem a bodyrockot, 12perc alatt meghaltam :D. futás meg már ment 40perc

10 éve
#2012
Bojtika 3
Válasz bmati #2010 számú posztjára
Bmati, nem biztos, hogy bír egyszerre 20-30 percet.
Ekkora túlsúly már az ízületekre is hat, a kortól függetlenül is akár.
És ha nem bírja, akkor meg feladja az egészet.

Én sem bírtam ennyit tavaly, csak 5-10 perceket. Februárban sikerült először egy 10 perces Tatarek, és nem volt még az igazi! Hidd el, az a 20 kiló (egy nőnél pláne) nem teszi lehetővé az intenzitást.

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2