Belépés
Belépve maradok

Marina: 20 kg fogyás 4 és fél hónap alatt

Amikor elkezdtem a Kalóriabázist használni 2013. augusztus 5-e volt. A kalkulátor szerint a túlsúlyos kategóriába estem, amit a 172 cm-emhez tartozó 87 kg támasztott alá. Ezt a 25 kg súlyfelesleget pedig csupán 2 év alatt sikerült magamra szedni, amit az addig élt stresszes életmódom okozott.
Mégsem a sokkoló eredmény láttán kezdtem hozzá az életmódváltáshoz, egyszerűen csak nem bírtam azt a sok kritikát, amit kaptam az  ismerősöktől, ismeretlenektől és a családtagjaimtól.
A kezdeti sikerek viszont olyan ösztönzően hatottak rám – amit főképp  a KalóriaBázisnak köszönhetek - hogy már nem csak mások rólam  alkotott véleménye motivál.
Megfogalmazódott bennem, hogy az élet tényleg túl rövid ahhoz, hogy ne olyan testben éljük le, amilyet megérdemelnénk.
Hogy nehéz volt-e elkezdeni? Igen. Hogy  megéri-e végig csinálni? Igen. Rengeteg akadályt kell legyőzni, az nem kétséges, de ahhoz, hogy leadjuk az adott súlyfelesleget AKARAT és KITARTÁS szükséges.
A legelején sírni tudtam volna 23 éves létemre, hogy nem ehetek már  többet, hisz a szervezetem remekül hozzászokott a napi 3000-4000 kalória bevitelhez és nyilván sokkolóan érintette, hogy e tetemes  kajamennyiség után, ami több mint 2 évig tartott, egyik napról a másikra 1300-1500-ra csökkent. Természetesen nekem is voltak holtpontjaim és még mindig vannak, amikor többet eszem mint a megengedett, de  igyekszem ezeket a következő napokban nagy odafigyeléssel és sporttal  korrigálni. A sport az én fogyásomban is nagy szerepet játszik. Augusztus óta heti 2-3 alkalommal járok zsírégető és alakformáló órákra egy fitness terembe, amit szintén rögzítek az oldalon, így könnyen nyomon követhető a fogyás menete. A táplálkozáshoz visszatérve pedig, semmilyen fogyókúrát nem követtem, tényleg ugyanazt ettem, mint addig, csak jóval kevesebb mennyiségben. Ha csokit, jégkrémet, pizzát vagy chipset kívántam meg, akkor azt. A lényeg ott volt/van, hogy ezeknek az ételeknek a kalória bevitele ne haladja meg a korlátot.
Úgyhogy köszönöm szépen KalóriaBázis, hogy vagytok és remélem,  hogy az én kis történetem is hozzájárul majd egy icipicit valaki sikeréhez. Az én esetemben is van még 5 kg, amitől szeretnék az elkövetkező másfél hónapban megszabadulni, de nem adom fel és ti se tegyétek! Mindenkinek sok sikert kívánok hozzá! 
Asztali verzió    Mobil verzió
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket .
Az oldalt mindenki csak saját felelősségére használhatja! Minden, ami a kaloriabazis.hu oldalon megjelenik, csak javaslatnak minősül. E javaslatok nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát vagy bármilyen előírt kezelést.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez a funkció regisztrációhoz kötött!
Ehhez a funkcióhoz prémium előfizetés szükséges
Ez itt a belso szoveg