KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
9 éve
#1151
devia
Válasz Bojtika #1147 számú posztjára
Persze megnéztem, mindig megnézem, épp arra írtam, hogy reménytelen esett vagyok:)
Már az is jó, hogy a ruhák kezdenek normálisan állni rajtam, és könnyebben bírok hajolgatni

9 éve
#1150
Lousha 4
Válasz Bojtika #1149 számú posztjára
Az angol egy dolog, de még akkor van amerikai meg brit angol :) Ami az egyiknek fries, az a másiknak chips.
A zöldbab egyébként leginkább green beans. French-ként még sosem láttam.

A liszt meg a kókusz nekem annyira nem gáz, ilyesmiből úgyis olyat veszek, amin van kalória, felviszem azt, ami a csomagoláson van, annak csak van valami köze ahhoz, ami benne van :) A gyümölcs és zöldség a legkínosabb, ott tényleg tippeljük, hogy az adott darab mennyire lehet közel a táblázat értékeihez. Szerencsére ezek amúgy is alacsony kalóriás dolgok, szóval tényleg csak napi 10-20 kalória tévedést jelenthetnek.


9 éve
#1149
Bojtika 3
Ne is mondd, Lousha. A jó múltkor (angoltudásunk is csekélyke) képtelenek voltunk az amerikai táblázatban a zöldbabot megtalálni, a hozzá illő 40 körüli kalóriaértékkel. Én french beans, raw -ig eljutottam, de az sem az igazi volt. Amit Bmati talált, az valami készítmény lehetett, 160 valahány Kcal-al.

A gyümölcsök érettsége, de a liszt minősége is eltérő. Kókuszreszelékből vagy hatféle van fent itt is, az igazit nem tudjuk, mert raktározás közben ki is szárad, no meg melyik is az igazi? Egy olyat választottam legutóbb, amelynek a megadott értékei legalább stimmeltek kalóriára kiszorozva.

9 éve
#1148
Lousha 4
Bojtika, nyilván nem múlik az életünk ezen a pár gramm ide-oda elcsúszáson. De mivel a kalóriázásban amúgy is van épp elég pontatlanság (az egész BMR meg Alapjárat csak kb., senkinek nem pontosan annyi a szükséglete, amennyit egy egyenlet kiszámol; gyümölcsök és egyéb alapanyagok, amik nyilván soha nem pontosan annyi kalóriásak, egyik érettebb, másik kevésbé stb., készételek, amin van kalória, de az nyilván átlag, nem pontos érték), jó lenne, ahol csak lehet, hajszálpontosan számolni.

Devia, köszönöm a gratulációt :) Mehetne ez sokkal jobban is, de amit jelenleg tartok, az a normális életvitelem mellé belefér, több változtatásra nincs erőm vagy késztetésem. Fontosnak érzem a fogyást, de nem akarom, hogy az egész életem e körül forogjon.
A kínzóeszközök amúgy nálam épp a fordítottját szolgálják. Nem szeretek sportolni, akkor vagyok boldog, ha ülhetek a fenekemen és bámulhatom a sorozatot. Hogy nekiálljak gimnasztikázni... Nincs az az isten :) Számomra az ilyesmi végtelenül unalmas, három napnál tovább nem tartanám magam ilyesmihez. Még a Calleneticset, amit pedig alapvetően szerettem, is mindig abbahagytam max. pár hét után. Futáshoz és hasonlókhoz ki kéne mozdulni, neeeem.
A kis gépeimmel viszont elég jól meg tudom magam mozgatni viszonylag rövid idő alatt, nem kell menni hozzájuk, csak a szomszéd szobába, nem bámulja senki, hogy rezeg a háj a fenekemen közben, és nézhetek közben sorozatot, hallgathatok zenét, vagy épp akár beszélgethetek is valakivel Skype-on. Kevésbé érzem szenvedésnek.
A háromból a steppert szeretem leginkább, magamtól valószínű csak azt használnám, de a térdem nem köszönné meg, szóval igyekszem okos lenni :)
Helyileg nálunk sem férnek el egyébként :) Az egész nappalit fel kellett áldozni, elég idétlenül néz ki, hogy a szoba közepe tele van ezekkel, és köréjük nyomorítva a bútorok... De nem várjuk a királynőt mostanság teára, szóval ez legyen a legnagyobb baj. Inkább rendetlen nappali, mint XXL-es hátsó.

Ami az integetőhájat illeti, ne tessék senkinek csüggedni, kortól függetlenül is menthető. A bőrt tessék kókuszolajjal kenegetni, valamint naponta rázogatni mindkét kézben egy-egy félig töltött fél-egy literes ásványvizes üveget. Sokáig, rendszeresen.

9 éve
#1147
Bojtika 3
Válasz devia #1146 számú posztjára
Jó, de érdemes karra is edzeni ettől függetlenül. Még az is lehet, hogy változik valami.

Remélem, megnézed, amit javasoltam! Sok és sokféle edzésük van. Én is onnan súlyzózom.

9 éve
#1146
devia
Válasz Bojtika #1144 számú posztjára
50 évig nem volt probléma nekem sem a fogyás utáni bőrrel...
Biztos lehetne most is kemény edzéssel, vagy talán még úgy sem...

9 éve
#1145
Bojtika 3
Gonoszka Drága, az egészségtudatos háziasszony a piskótából csak egy kockát eszik ugye? És akkor annyira minimális az arra eső kalória, hogy tényleg elhanyagolható.

Ha meg többet, akkor meg már azon a kicsin nem múlik.

9 éve
#1144
Bojtika 3
Válasz devia #1142 számú posztjára
Nem tudom, mennyire tudsz angolul, én szótáraztam.

Nézd meg a FitnessBlender.com oldalt.Ott is a Full lenght Workouts-okat.
Ott a súlyzósokat be tudod pipálni (Dumbells). És hipp-hopp---- :D

9 éve
#1143
Gonoszka1
Válasz Bojtika #1140 számú posztjára
Egyébként amit Lousha mond, az már nekem is megfogalmazodott a fejemben! Mert a piskótánál is nem tudja az ember grammra kikaparni, akármilyen "okos" kanala is van! És a fasírtnál, és minden ilyen ételnél van veszteség ami a tálban marad!

9 éve
#1142
devia
Válasz Lousha #1132 számú posztjára
Ügyes vagy, gratula !

Régebben nekem is voltak "kínzó" eszközeim, csak nem voltam eléggé kitartó. Most lakásban nem fér, így csak Leslie Sansone marad, de nagyon szeretem . Én is csak zenére szeretek tornázni. Jó lenne egy kis súlyzós edzés is, mert a karom eléggé plötty lett az eddigi 15 kiló fogyástól, bár sokat már azon nem lehet változtatni.

9 éve
#1141
Bojtika 3
Sőt!!! Sokszor adok a zabkásámból egy picit a macskának! :D És nem mérem.

9 éve
#1140
Bojtika 3
Üres tál és tiszta fakanál súlya
Fasírtmassza (ételként)

....fasírt elmegy sülni....

Maszatos tál és fakanál súlya, a maszat súlyának kiszámítása
Fasírtmasszából a maszat súlya kivon

A kész fasírtból az elpárolgás kivon

Fasírt ételként ment, recepttel együtt, amely tartalmazza a massza mínuszát is hozzávalóként, a többit nem ment.

Szóval én ezt gondoltam végig, mert a kész masszából lehet mínuszolni, amikor az elpárolgást is felviszed.

De amit időközben írtál, igazad van abban is. Mindenben van veszteség, sőt!!! A mérlegeink sincsenek hitelesítve.
De amit nem eszünk meg, az nem hizlal. :D

9 éve
#1139
Lousha 4
Válasz Bojtika #1138 számú posztjára
Ennyi erővel minden napom lehetne kilengős :) Gyakorlatilag minden főzésnél van veszteség. Itt nem az étel jellege a lényeg. Ledarálod a mákot, és benne marad a darálóban egy kicsi. Leragad egy kevés a rakott krumpliból, rakott bármiből. A besamelt sem tudod 100%-ban kiszedni az edényből, mikor a lasagnére kened. Ahol valamit keverni kell, ott tuti marad a keveredményben. Max. akkor nincs veszteség, ha grillezel nagy darab húsokat vagy zöldségeket. De ott meg van páclé, ami megint részben a húson marad, részben kiöntöd.

Ettől még lehet élni a veszteséggel való számolás nélkül, csak rontja a receptjeink pontosságát.

9 éve
#1138
Bojtika 3
De hiszen értem... :D

Egyébként én az ilyen ételeket vagy el se készítem (fasírtot biztosan nem), vagy ha mégis, akkor egy kilengős napot csinálok és nem számolok aznap.

9 éve
#1137
Lousha 4
Válasz Bojtika #1136 számú posztjára
De ne legyél már ilyen értetlen :) Az alapanyagomból veszítek, bekeverés közben, ott nem párolog semmi, minden továbbra is nyers. Ahhoz, hogy ezzel a veszteséggel számolni tudjak, fel kell vinnem egy receptet, abból megtudom, mennyi a kalória abban a mondjuk fasírtmasszában. Ebből nem tudok általánosságban mínuszolni x grammot, amit sosem fogok megenni, mert a tálban, keverőkanálon stb. marad. Egyesével az alapanyagokból levehetek egy kicsit, de az sosem lesz pontos. Az összes összetevőm együtt mondjuk 1500 gramm a receptem szerint, de ebből csak 1450-et használtam fel valóságosan. Találjam ki, hogy ez pontosan mennyivel kevesebb húst, fűszert, tojást stb. jelent egyesével... E helyett felvihetem az eddigi receptem alapján ezúttal ételként, átmásolva az itt megkapott kalóriaértéket, és után azt egy harmadik felvitellel használhatom egy újabb receptben, amiben lesz 1450 gramm fasírtmassza, x mennyiségű olaj mondjuk, meg az elpárolgás.

9 éve
#1136
Bojtika 3
Oké.

De a fasírtnál is van elpárolgás!!! A hús és a tojás víztartalmából.

9 éve
#1135
Lousha 4
Válasz Bojtika #1134 számú posztjára
Én is receptként viszem fel, pont ez a baj. Ahhoz, hogy utána az egészből mínuszolni tudjak, fel kell vinnem ételként IS, hogy aztán azt egy harmadik felvitellel használni tudjam. Pl. maradva a fasírtmasszánál összekeverek mindent, itt elpárolgás nyilván nincs, csak formázás után marad a tálban mondjuk 50 gramm. Akkor vihetem fel ezt az egészet ételként, de ehhez először receptként kell, hogy tudjam, mennyi kalória. Az ételként felvitt változatot aztán hozzáadhatom egy új recepthez, de csak 50 grammal kevesebb mennyiséggel, és utána számolhatok az elpárolgással. Állati macera. Vagy hagyom a fenébe, és elfogadom, hogy nem lesz totál pontos a recept, vagy körülbelülre kicsit kevesebbet viszek fel mindenből, vagy fél órát eltöltök a felvitellel háromféle feleslegesen a rendszert foglaló verzióval.

Az elpárolgást részemről nem utólag viszem fel, el se kezdem addig a receptet, amíg kész nincs a kaja, mert két óra alatt úgyis kiléptet... Írom papírra, és amikor kész, begépelem.

9 éve
#1134
Bojtika 3
Válasz Lousha #1133 számú posztjára
Én mindig receptként viszem fel, ha főzök, mert sosem egyforma. Max, utána törlöm.

Persze egyszerűbb a "veszteség", de addig is... :D Úgyis utólag írjuk be az elpárolgást is.

9 éve
#1133
Lousha 4
Válasz Bojtika #1131 számú posztjára
Ezt használom néha, ha fontos. De minden egyes recept kedvéért hármat felvinni... Egyszer az alapot, mondjuk fasírtmassza receptként. Majd ezt ételként, majd ezt mínuszolva a kész kajához... Nem hangzana egyszerűbben és nem terhelné a rendszert kevésbé, ha lenne veszteség?

9 éve
#1132
Lousha 4
Válasz devia #1130 számú posztjára
34 éves vagyok, 166 centi. Amikor két éve nekiálltam, 72 kiló voltam, fájt már tükörbe nézni. A nyomorult angol koszt nem diétás :)
A gimis versenysúlyom 54 kiló volt, azzal sem voltam sovány, csak vékony. Pl. a hasamon mindig volt némi hájacska, hadd legyen. Beállítottam ezt anno célnak, az első héten sikerült plusz két kilóval gazdagodni... Utána ment rendesen, jó ütemben eljutottam 56 kiló alá pár dekával. Akkoriban semmit nem tornáztam, nem vagyok sportos alkat, időm sem volt, kedvem sem volt, a nélkül is ment. Annyi volt a "sport", hogy a heti egy szabadnapomon 5-8 órákat sétáltam pár tonna bevásárlással a hátamon, jobbára hegymenetben, mert errefelé minden utcának legalább 90 fokban lejteni kell :)
Utána hazamentem, ellazultam, anyu megint főzött valami finomat, meg itt kifli is kapható stb.
Sikerült vagy 64 kilóig visszahízni úgy egy év alatt, ebből úgy öt az utolsó karácsony volt :)
Január óta újra számolok, NAGYON lassan indult el bármi is ezúttal... Akárhogy variáltam a keretemet, vagy semmi nem ment le, vagy havonta mondjuk fél kiló. Nemrég vettem evezőgépet, kicsit húzogattam minden nap nagyjából, akkor végre történt valami, meg a véradás adott egy kis lendületet. Utána vettem egy mini steppert is, majd a napokban megérkezett a névnapi ajándékom is, egy elképesztően pink futópad :) Most ezeket váltogatom úgy heti 4-5 napon. 20 perc evezés 5-5 perces intervallumokban sorozatnézéssel. Ez korábban 2 percekkel ment, de mára már megy 5 egyben. 20-50 perc a stepperen, attól függően, mennyi időm és kedvem van, ezt zenére, pattogósan. 20-60 perc tempós séta a futópadon, megint sorozattal. És most vagyok 58.5 kg, a cél megint 54.

9 éve
#1131
Bojtika 3
Válasz Lousha #1129 számú posztjára
De ha felviszed, hogy mittudomén pitetészta, akkor abból mínuszolhatsz! Úgyis ki kell számoltatni...

9 éve
#1130
devia
Lousha! Te hány kiló vagy? Mennyit akarsz fogyni? Mit tornázol?

9 éve
#1129
Lousha 4
Válasz Bojtika #1128 számú posztjára
Bármit mínuszolhatsz, de csak EGY dolgot egyszerre. Na most én pl. a 12 összetevős receptből tudom, hogy ÖSSZESEN 50 gramm maradt a tálban. Ha lenne olyan, hogy veszteség, azzal mínuszolhatnék 50 grammnyit mindabból, amit eddig felvittem. Jelenleg viszont nekem kéne kimatekozni, hogy összesen ennyi, akkor ez arányosan mondjuk mínusz 3 gramm só, 10 gramm hús stb. Nincs rá energiám...

9 éve
#1128
Bojtika 3
LOUSHA!!!

Kipróbáltam, lehet mínuszolni! Mérd a tálat buzgón! :D

9 éve
#1127
Bojtika 3
Válasz Lousha #1126 számú posztjára
Igen, ez nekem is gondot okoz időnként.
Biztos, hogy nem lehet mínuszolni? Próbáltad már?

9 éve
#1126
Lousha 4
Válasz Bojtika #1125 számú posztjára
Már aki, kérem :) Nekem minden receptemben benne van :)

Erről jut eszembe, sokszor mérgelődöm azon, hogy nincs egy "veszteség" kategória a hozzávalók között. Pontosan lemérek mindent, vizet is számolok, sőt, a kiskanál sót is. De aztán mondjuk a palacsintatésztából 10-50 gramm benne marad a keverőtálban, a fasírt masszájából ugyanígy. Amikor szedem ki a kész rakott krumplit, akkor sem tudom az utolsó atomig kivakarni az edényből. Ezek mérhető veszteségek, mert pl. tudom, milyen nehéz az üres, tiszta keverőtál, de hogy írjam be, matekozzak egy órát, hogy minden összetevő 2%-a elveszett?

9 éve
#1125
Bojtika 3
Persze hogy nem, de annyira igyekszik az ember grammra írni mindent, efölött meg elsiklunk. :D

9 éve
#1124
Lousha 4
Válasz Bojtika #1123 számú posztjára
Az a két gramm ételenként talán nem tette teljesen tönkre a számításaidat :)

9 éve
#1123
Bojtika 3
Ultrapontos pedig akkor lesz ha a beletett só súlyát is kivonjuk a tápértékből...
Nemrég jöttem rá, hogy a só növeli a súlyt, mégsem kalória. És sosem mérem.

9 éve
#1122
Lousha 4
Válasz Ildi0977 #1120 számú posztjára
Ha pontos értéket szeretnél, márpedig a kalóriázásnak ez lenne a lényege, akkor leméred a nyers rizsedet, leméred a főtt rizsedet. Felviszed receptnek mint "főtt rizsem" mondjuk, hozzávalók a nyers rizs, annyi víz, amennyivel nehezebb lett, meg bármi egyéb, amit még esetleg beletettél, pl. olaj.

9 éve
#1121
Bojtika 3
Válasz Ildi0977 #1120 számú posztjára
Van fent főtt rizs a listában. Azért nézd meg, mert ha zsír is szerepel benne, akkor az nem zacskós.
Én soha nem teszek zsiradékot a rizsfőzéshez, de mások igen, és lehet, hogy valaki úgy vitte fel.

Ha mindet Te eszed meg és még ma, akkor elég csak szárazon megmérni.

9 éve
#1120
Ildi0977
Szép napot
Szeretném meg kérdezni a bázisba hogy viszik fel egy zacskós rizst ?Főtt állapotban kell le mérni??

9 éve
#1119
Bojtika 3
Hozok egy érdekes linket a párizsi és társairól. Ott van a végén az is, hol érdemes vásárolni.

http://malackaraj.reblog.hu/jo_parizsi_aztan_hol

9 éve
#1118
Gonoszka1
Válasz Alexaahs99 #1117 számú posztjára
Szívesen! Ez az érzés azért van, mert az agyaddal erre álltál rá! Pedig az biztos, hogy ennél többet ettél, mert különben nem kellene fogynod. Az agyadat kattints rá erre a keretre, és akkor menni fog! Sok sikert!

9 éve
#1117
Alexaahs99
Köszönöm!
És az létezik, hogy én ezt nagyon soknak érzem és nem bírom leenni a keretet?

9 éve
#1116
Gonoszka1
Válasz Alexaahs99 #1115 számú posztjára
Szia! ha a BMR-ed 1545, akkor 1600 kalória körül kellene a keretedetnek lennie (inkább picit felette). És természetesen a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át pluszban még le kellene enni. Sok sikert!

9 éve
#1115
Alexaahs99
Sziasztok!
Lehet hogy nagyon értetlennek fogod tűnni, de hány kcal-t is kell ennem egy nap, hogy a szervezetem ne álljon be éhező üzemmódba? Ezek az adataim:
Jelenleg 68,4 kg vagyok és 165-66 cm. (2 hete használom az oldalt és 2 kilót fogytam.)
BMI: 24,97
BMR: 1545.32
Alapjárat kcal: 2125
Olyan 62-64 kilóra szeretnék lefogyni.
A válaszokat előre is köszönöm:)

9 éve
#1114
Bojtika 3
Mondasz valamit, Réka! ---én, bár a strapás-stresszes időkben még mérlegre sem álltam, meg azt se tudtam, éppen reggelizem-e vagy vacsorázom, és zombi mód nem láttam ki a fejemből a fáradtság miatt...na akkor utólag megmázsálva, híztam bizony.

9 éve
#1113
jancsoreka 4 33
Válasz sehere #1110 számú posztjára
Én is csak ötletelni tudok, egy dolog még saját tapasztalatból feltűnt: ha nem alszom eleget, hízok. Ha alszom eleget, nem hízok és ha úgy állítom be a keretet, még fogyok is. Röviden összefogalalva. A kérdés tehát adott: nem túl fáradt-e mostanában, alszik-e eleget?

9 éve
#1112
sinnesro
Válasz feketeinci #1111 számú posztjára
Bmati mindig túlzásokba esett a vízivással kapcsolatban. 5 liter egyszerűen rengeteg, akármekkora is valaki. Max. extrém edzéskor és hőségben.
Helyesebben biztos vagyok benne, hogy nem lehet egy egyszerű képlettel megmondani, ki mennyit igyon. Nagy szórások lehetnek ebben is.

9 éve
#1111
feketeinci 9
Válasz sehere #1110 számú posztjára
Sajnos Bmati nem elérhető.....nem fog válaszolni, elbúcsúzott egy időre :(

Én meg nem nagyon vágom mit is kellene tenni, csak ötletelni tudok, de tanácstalanságban hátha segít ez is.
Az úszás mellett a Fegyencnaplót ajánlotta Bmati .....éppen azért, mert ez nem terheli az izületeket, és a megfelelő ismétlésszámokkal mégis megmozgat.
Ez lenne a legegyszerűbb, de valamiért ez nem jött be a férjednek. (Lehet hogy ő sem tudja megcsinálni pl. a gyertyát? Én sem tudom...de majd talán később...idővel....)

A másik tippem, hogy a kalóriákat úgy számolod, hogy a kész receptekből választasz, és azokban bizony nem mindig van benne az elpárolgás, így könnyen becsaphatod magad akaratlanul.

A harmadik tippem a folyadék.
5 litert ajánlott Bmati...biztos hogy lemegy annyi minden nap? Vagy csak akkor iszik ha szomjas? Ezt is érdemes lenne megvizsgálni.

A negyedik tippem az, hogy már az elején leette a mozgás kalóriáját....pedig azt csak 1-2 hónap múlva kellene.
Meg kell annak mozdulni!

9 éve
#1110
sehere
Kedves Bmati!
Ismét a férjem helyett kérek tanácsot.....Az általad javasolt kalóriát tarja becsülettel,(2684kcal/nap) továbbra is úszik. Sajnos a saját testsúllyal történő edzések nem kivitelezhetőek, mert a versenysport miatt az izületei nagyon elhasználódtak és ezért csak az úszás az, ami után nem korlázott az izületeinek mozgása és nem fáj mindene. (biciklizni tudna) Viszont nem fogyott kb. 1 hónap alatt egy dekát sem!!
Mit csinál rosszul,vagy mikorra várható a fogyás elindulása, mert félek ha nem nincs sikerélmény, akkor hamar elfogy a lelkesedés.A tápanyag minőségére is vigyáz és a mennyiségre is figyel.(zsir, szénhidrát, fehérje)Folyadékot is fogyaszt bőségesen. Köszi a segítséget!

9 éve
#1109
sehere
Válasz bmati #1105 számú posztjára
Köszönjük szépen!

9 éve
#1108
Liguska
Válasz yenidevid #1107 számú posztjára
Az itt szerencsére nem szokás. :)

9 éve
#1107
yenidevid
Válasz Liguska #1101 számú posztjára
szia.mert azt hittem gonoszkodni akarsz.

9 éve
#1106
yenidevid
Válasz bmati #1104 számú posztjára
szia.köszönöm a gyors választ.igyekszem változtatni.

9 éve
#1105
bmati 107
Válasz sehere #1103 számú posztjára
Szia!
Ha a bőrét is kezelhető állapotban akarja tartani, akkor max. 0,7 kg-os fogyás kellene neki hetente, ekkor a napi kerete 2684 kcal legyen, amit le kellene ennie minden sport nélküli napokon. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át be kellene írni és később azt is leenni pluszban (jelenleg azon a határon van, hogy még most nem kellene pluszban leenni, de 1-2 hónap múlva már igen).
A folyadékbevitele legyen meg 5 liter naponta, aminek a nagyját érdemes ásványvízből bevinnie.
Az úszás érdemes lenne visszavennie heti 3 alkalomra, mellette pedig otthoni teljes testes erősítést kezdeni heti 3x10-45 percet intenzíven.
A makrotápanyagra is oda kellene figyelni. Napi min. 130 gramm szénhidrát mindenképpen legyen meg (napi 183-271 gramm között lenne érdemes tartani), napi 195 gramm fehérje, napi 91-130 gramm zsír.
A rostbevitele 30-40 gramm között legyen naponta.
Saját testsúlyos gyakorlatokat itt talál a mesterhatos menüpont alatt (így az elején a guggolás, fekvőtámasz, húzódzkodás és lábemelés kellene az 1-2. szinttől):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
"A" és "B" napok kellenének, "A" napon fekvőtámasz, húzódzkodás, "B" napon lábemelés, guggolás. Így kétfajta hete lenne A-B-A és B-A-B. A sorozat- és ismétlésszámok a képek mellett lesznek.
Hajrá! :)

9 éve
#1104
bmati 107
Válasz yenidevid #1098 számú posztjára
Szia!
Az adataiddal számolva heti 0,4 kg-os fogyás kellene, ekkor a napi kereted 1715 kcal lesz, amit a sport nélküli napokon le kellene enni. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át kellene beírni és azt is leenni pluszban.
A folyadékbeviteled legyen 3,9 liter naponta minimum.
A rostbeviteled 30 gramm legyen meg naponta.
Fehérjéből napi 116 grammot, zsírból napi min. 54 grammot (max. 77 grammot) kellene bevinni. Szénhidrátból legyen meg min. 130 gramm (a kereted figyelembe véve 140-191 gramm között) kellene maradni.
Otthon is lehet erősíteni teljes testre (heti 3x10-45 percet kellene nem egymást követő napokon). Lehet videókkal innen (csak be kell pipálni a strength training-et és a total body-t):
http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Ha pedig nem szeretsz videózni, akkor innen a mesterhatos menüpont alatti gyakorlatokból a fekvőtámasz, guggolás, lábemelés és húzódzkodás:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Az 1-2. szintről kellene kezdeni, mert azok a legkönnyebb gyakorlatok. Sorozat- és ismétlésszámok a képek mellett.
Mozgás nélkül az utolsó 10 kg nagyon nehéz, plusz ott van az is, hogy puding maradsz (lemennek az izmaid és emiatt alaktalan leszel, mert szinte csak zsír marad). Ha akarsz valahogy kinézni, akkor edzeni is kell!
Hajrá! :)

9 éve
#1103
sehere
Kedves bmati! Tanácsaidnak köszönhetően jól haladok a fogyás útján!!!. Épp ezért elhatároztam, hogy a férjemet is bevonom a programba. Számára szeretnék iránymutatást kérni a napi kalórai beállítására. A férjem 197cm magas, 47 éves és 130 kg.(súlylökő volt, szóval nem egy törékeny alkat),de az idő előrehaladtával az izom jó része zsírrá álakult. Heti ötször jár úszni( gyors úszás, 50 perc). Alap kalória: 3457kcal, BMR: 2514,4 kcal Szeretném megkérdezni, hogy mennyire állítsük be a napi keretét úgy, hogy nem akar gyors ütembe fogyni-inkább tartós eredményre vágyik. Segítségedet előre köszönöm!

9 éve
#1102
Liguska
Válasz Gonoszka1 #1100 számú posztjára
Nem is értem, hogy tudtam elfelejteni, pedig nem ma kezdtem (először - hehe) a kalóriaszámolást.Csak hozzászoktam, hogy az utóbbi időben szinte csak salátát vagy egyéb kutyulós dolgokat ettem, hát így elmaradt a párolgás. Fene egye meg, Elszúrtam így vagy tíz napot.

9 éve
#1101
Liguska
Válasz yenidevid #1099 számú posztjára
Nem, ez a saját eszmélésem. Miért?

9 éve
#1100
Gonoszka1
Válasz Liguska #1097 számú posztjára
Igen, mert vannak olyan ételek, amelyeknél nagy az elpárolgás. Ha pont ilyeneket készítettél, akkor előfordulhat. Oda kell figyelni ezekre a dolgokra, mert az elpárolgás kalóriát emelő tényező.

9 éve
#1099
yenidevid
szia liguska.
ez az üzi nekem szólt?

9 éve
#1098
yenidevid
szia bmati
az adataim. nő , születés:1985.12. ,172cm,77kg,napi aktivitásom ülő életmódra van állítva,
az oldalon a megadott fehérje:83g(ezt álltalában nem tudom leenni) szénhidrát:208g (itt mindíg értéken bellűl vagyok) zsír55g(ez túl szokott szaladni pár grammal)pici 2 éves kislányomtól nem jut időm mozgásra egyenlőre de ő utánna szaladgálni egész nap az is sport:D, inni 2l citromos víz,köszönöm hogy ilyen gyorsan próbálsz segíteni.

9 éve
#1097
Liguska
Jaj bakker, olyan bamba vagyok! 1O napja meg sem mozdul a mérleg, türelmes vagyok, hát perszehogy, stagnál, van ilyen. Na meg a nagy fenéket! Notórikusan elfelejtem bevinni a receptekbe az elpárolgást, ezzel úgy vágom át magam napi többszáz kalóriával, mint a fene. Nyehehe!

9 éve
#1096
bmati 107
Válasz yenidevid #1095 számú posztjára
Szia!
Igen kellett volna. Szinte biztos, hogy a kajálásoddal van gond. A nem fogyás oka lehet:
- rosszul megadott aktivitás miatt, emiatt rossz keret
- rossz makrotápanyag arány miatt
- kevés rost miatt
- kevés folyadékbevitel miatt
- ha a mozgást is akkor kezdted el, akkor amiatt
- ha nem mozogsz, akkor amiatt
Írd meg az adataidat (nem, kor, magasság, testsúly, napi aktivitás), illetve azt, hogy mennyit eszel, iszol, az evésnél mennyiségileg a fehérje, szénhidrát, zsír érdekelne.

9 éve
#1095
yenidevid
Sziasztok.egy kérdésem lenne .mert már a 4.hete eszem a bmr felett 100 kcal lal de fogyàs sehol.előtte keveset ettem.kb mikor számithatok fogyásra mert most felszedtem 2-3 kg is.mondtátok hogy igy lessz.de 2-3 hét után nem kellett volna fogyjak?kicsit elkeseredtem.ezért kérdezem tőletek hátha valaki volt màr ilyen cipőben.köszönöm előre a vàlaszokat

9 éve
#1094
Gonoszka1
Válasz Hope08 #1093 számú posztjára
Szia! A töltött káposztánál minden együtt számít. Hiszen a zsír, a hús szaftja is benne van. Körülbelül a megfőzött mennyiségből egy adagot szedj ki, és azt úgy ahogy van mérjed le.

9 éve
#1093
Hope08
Sziasztok! Előre bocsánat a buta kérdésért, de ha be akarom írni pl töltött káposztánál: csak a gombóc súlya számít, a lé, káposzta külön, vagy a plusz káposzta is egybe mérendő? Remélem érthető voltam, nem tudom, hogy fogalmazzam meg.

9 éve
#1092
Bojtika 3
Ha azt vesszük, hogy egy "eldobhatós" "teszkós mountain bike" is 15-20 ezer...

Bizalmi kérdés a bringa, az enyémet is úgy vettem, hogy egy alapmodellt még kicsit megvariáltak, mert nagy nyerget kértem, és csomagtartót is.

Lehet, hogy belevágok és megbütykölöm, csak már nem szeretek annyira szerelgetni, mint valamikor. Lejön az a rozsda is, és tudom, hogyan...

9 éve
#1091
bmati 107
Válasz Bojtika #1090 számú posztjára
Igen, az agyváltósra (szinte csak a drágább modelleknél látni ilyet, persze van egy-két olcsóbb is, de az olyan is).
A régi Schwinn-Csepelek nagyon jók voltak, viszont a mostaniak kb. 40-től indulnak és azok már rossz minőségű alkatrészekről vannak összerakva, a 100 ezer körülieknél biztos jobb a minőség, de annyit meg ki ad ki egy városi biciklire...
A Hauser az egész tűrhető, de mint mindenhol máshol ott is becsúszik egy-két gyengébb széria.
Én idővel egy Neuzer fitness biciklire pályáznék, de az meg 80 körül van... :/

9 éve
#1090
Bojtika 3
Bmati, a prémiumot az agyváltósra értetted?
Azt nem véletlenül vettem, csak sajnos elég olcsó alkatrészekkel volt szerelve. Végül is oké lett volna, de akkor kezdődtek a gondok a túlsúly miatt nálam, és nem is jutott eszembe a bringa. Utána meg, mikor láttam, hogy mindkét abroncsot kell cserélni külsőt-belsőt, plusz a fogaskereket, addigra megrozsdásodott a kormánya is.
Tudod, mi volt a nagyon oké bringa? A Schwinn-Csepel városija! 3, illetve 5 sebességes kivitelben. A napokban láttam egy elég újat a kocsma előtt, eszerint gyártják még.
Nekem masszív váz is kell, a csomagtartó miatt Nálam a bringa "haszonjármű".
Ezt a Hausert úgy vettem újonnan anno, hogy csak itthon vettem észre, műanyag a sárvédő, a láncvédő is, és műanyag kötözővel van a vázra téve...

9 éve
#1089
Edebaba 2682 2
Válasz bmati #1087 számú posztjára
a nézek, mielőtt megveszem.
(ez nem tudom hogy történt)
:)

9 éve
#1088
Edebaba 2682 2
Válasz bmati #1087 számú posztjára
okés, köszönöm az infót, erre nem gondoltam volna. Majd jól után

9 éve
#1087
bmati 107
Válasz Edebaba #1085 számú posztjára
Ha pulzusmérőt szerzel be, akkor figyelj arra, hogy EKG pontosan mérjen és kelljen megadni adatokat (nem, kor, magasság, súly). Ha valamelyik hiányzik, akkor nagyon pontatlan. Tippelgetésre meg felesleges pénzt kiadni...

9 éve
#1086
bmati 107
Válasz Bojtika #1083 számú posztjára
Azért írtam le a fajtákat, hogy sokan lássák, hogy minddel más sebességet lehet elérni különböző intenzitások mellett.
Amúgy nekem még biciklim sincs, jövő hónapban próbálok keresni egyet olcsón (15e alatt), hegyi biciklik már vannak akörül. Aztán majd idővel a javítgatást megoldom, csak munkába járni kellesz (falu mellé földútra és rossz minőségű aszfaltra, sok helyen kökénnyel, rózsával, akáccal, ami nem túl bíztató). :)
Egy rendes új biciklit manapság 50e alatt nem is nagyon találni. :/
A fitness biciklik, illetve az amatőr sportolóknak szánt biciklik meg 80-tól kezdődnek...
Amit írtál biciklit, olyanhoz egyszer volt szerencsém, manapság már inkább prémium kategóriának számít és keveset gyártanak.

9 éve
#1085
Edebaba 2682 2
Nos mezei, kb 10 éves moutain bike amivel elkezdtem most tekerni, és 1 óra 20 perc alatt tettem meg 14,5 km-t. ezt szerettem volna leírni a kalóriákból, csak nem tudtam hova azonosítani. Pulzust nem mértem, de majd beszerzek egy mérőt ha az az igazi mérce. Végül a közepes tempót választottam, de ezek szerint ez a teljesítmény inkább a könnyű kategóriába tartozik. :) :) :)

9 éve
#1084
Bojtika 3
A régi kéziféknél ritkacág volt, ha javítani vagy pofát cserélni kellett.
Felülről fogott a gumira. Odáig a kormány rúdja mellett egy csőben futott a bowden, nem is látszott. Na azt állítgatni se sokat kellett.És még működött is. :D

9 éve
#1083
Bojtika 3
Persze, ez más műfaj.
Ha a magamfajta a faluban teker egyet (részemről ki se mernék menni innen, a keskeny főút forgalmas és emelkedő is van, bringaút csak a városban, ha elértem odáig... ), vagy bringával elgurultam vásárolni, akkor én közepesnek írtam be, mert úgy éreztem, ez nekem azért nem csak úgy könnyű trallala.
De a bringámat még a túlsúly idején elnyűttem, javíttatni kellene, régen nem tekertem már. Csakhogy a francba is, javíttatni is a városban tudom.

Amilyen bicikliket emlegetsz, nekem olyanra nem telik, de downhillezni is tuti nem is akarnék. (Ötvennel menni pláne nem, nekem elég az az adrenalin, ami akkor zubog,ha leég a kaja.) És gyanúsan sok rajta a bowden, nem?
Mint írtam, az én idegeimnek már az az egy szál is sok volt, ami a kézifékben volt. Csak egyszer cseréltem pofákat, soha többet utána be nem állítottam. Leszedtem a francba, mert menet közben befogott. Hát tudod ki... :D


9 éve
#1082
bmati 107
Válasz Bojtika #1081 számú posztjára
Igen, de azt is nézd, hogy nem faluban kell edzeni, hanem azon kívül.
Az sem mindegy, hogy milyen széles a kerék, mert egy országúti-, illetve egy fitnessbringával jóval könnyebb ezt összehozni, márpedig ez azokra vonatkozik. Egy összteleszkópos down-hill jellegű biciklivel (illetve a hegyi biciklikkel) már érdekes lenne összehozni, mert annak széles a kereke, illetve a rugózás miatt a tempókat sem lehet úgy tartani, továbbá több kg-mal nehezebb. Egyébként az nem is arra való.
Egy jó bicikli 12 kg alatt kezdődik, amatőr versenyzésre viszont 10 kg alá kell menni (ha min. 50 km-es versenyen akar indulni valaki és aszfalton kell menni). :)
A városi típusú "bevásárló" biciklikkel viszont gyorsan kell tekerni, szóval hosszú távon az sem túl jó, viszont annak valahol a kettő között lehet a vastagsága, illetve a súlya is.
Összteleszkópos biciklivel én sem mentem még 50 km/h fölé jó aszfalton. Országútit meg nem volt lehetőségem kihúzatni annyira. :)
Akinek van lehetősége, az a bicikliutakkal jól jár, ami általában a töltés tetején megy és elég jó aszfalt van rajta, továbbá nem zavarnak, csak manapság figyelni kell arra, mert szeretik az üvegeket összetörni rajta, amit hogyha 40 km/h felett elkapnék bukósisakkal, akkor az elég szívás lenne...

9 éve
#1081
Bojtika 3
Az a fura, hogy ti nyilván azokról a sok-bowdenes bringákról beszéltek, amilyenre én próbaképpen se ülnék fel.
Az enyém három sebességes (öt azért jobb lett volna), agyváltós. A kéziféket leszereltem, mert annyira nem bírjuk egymást Mr.Bowdennel.
Egy soksebességes bringán,mire kibogozom,melyik kézzel mit kell meghúzni, már régen lefejeltem a bolt sarkát. :D
Na és ez az agyváltós azért nem is könnyű járgány, én szeretem a széles abroncsokat is a kontrafékhez. Rövid ideig volt mérő rajta. Kiderült, hogy már 15 km/h-nál elég rendesen "lebeg a fülem", de ez itt a falu útjain nem is hosszan tartható sebesség az autóforgalom és a járókelők miatt. Ezen adottságok mellett a 20 km/h kizárt, hogy könnyű legyen.
Lejtőn lefelé még tekerve is, elértem a 30 km/h-t, pár másodpercre, mert vége lett a lejtőnek. :D

9 éve
#1080
ferenczi76 4
Válasz bmati #1078 számú posztjára
Köszönöm ,ez nagyon tetszik és úgy érzem betartható!

9 éve
#1079
bmati 107
Válasz Edebaba #1077 számú posztjára
Szia!
Ha jól emlékszem, akkor: könnyű 20 km/h alatt, közepes 20-24 km/h, gyors 24 km/h felett. Az intenzitásról annyit, hogyha a pulzusod 120 alatt marad, akkor könnyű, ha 120-150 között, akkor közepes, ha efelett akkor nehéz (ezek így durva értékek, mert igazából a max. pulzusodhoz kellene nézni a határokat, de kb. ezek jönnének ki).

9 éve
#1078
bmati 107
Válasz ferenczi76 #1075 számú posztjára
Szia!
Nagy hülyeséget csinálnál vele. Egyél rendesen normális adagokat napi min. 3 étkezésre (ha van lehetőséged, akkor 5-re) elosztva. A napi kereted a BMR értéked felett 100-150 kcal-val legyen és azt edd is le a sport nélküli napokon, a sportos napokon pedig a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban. A testsúlyod huszadát literben pedig idd meg minden nap. Ezek mellett heti 3 erősítés, heti 1-3 zsírégető zónás edzés és így optimalizálhatod a fogyásodat.

9 éve
#1077
Edebaba 2682 2
Sziasztok!
Tudja valaki, hogy a sportolások közül kiválasztható biciklizéseknél a különböző tempó minősítések hány km/h jelenthetnek? Mennyi lehet a könnyű, közepes, intenzív? (ez is hozzátartozik a kalóriaszámoláshoz ugye?) :)

9 éve
#1076
Gonoszka1
Válasz ferenczi76 #1075 számú posztjára
Szia! Mennyi a kereted? A BMR-ed felett van? Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat? Az étkezést úgy osztod egyébként be, ahogy az időd, azaz az elfoglaltságod, és az étvágyad engedi.

9 éve
#1075
ferenczi76 4
Sziasztok! Szerintetek úgy fogyhatok és felgyorsíthatom az anyagcserémet,ha egész nap ,de nem folyamatosan csipegetek 1-1 szem meggyet,pár szem napraforgót stb.,úgy ,hogy közben a napi kalóriaszükségletemet nem lépem túl ?

9 éve
#1074
yenidevid
Köszönöm a segitségeteket.próbálkozom.1650körül fogok enni.remélem igy jó lessz.

9 éve
#1073
bmati 107
Válasz yenidevid #1070 számú posztjára
Szia!
Nem heti 0,5 kg-val kell fogyni!
Akkor ezek szerint mégsem olvastad a hozzászólásaimat...
Tele van a net hülyeségekkel és félinformációkkal, nem mindent kell elhinni!
A heti fogyásodat addig kell állítgatni, amíg a napi kereted a BMR-ed felett 100-150 kcal-val lesz. Fix keretet ne adj meg, mert csak magadat fogod vele szívatni, mint ahogy az időpontra való fogyással is.
Ha eddig keveset ettél, akkor igen, valószínűleg pár kg vissza fog mászni, de utána fogyni fogsz.

9 éve
#1072
Gonoszka1
Válasz yenidevid #1071 számú posztjára
Csak ők nem számolnak azzal, hogy van egy BMR-je az embernek, és ha az alatt eszik, akkor lelassul az anyagcseréje. És akkor a fogyás nem teljesül. Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as. és 5544-es hozzászólásokat? Ha nem, akkor ott részletes magyarázatot találsz.

9 éve
#1071
yenidevid
kiszámoltam az álltalad be linkelt oldalon is és ott is azt írja hogy a het0.5kg fogyáshoz 1365 kcal kell.. akkor most?bocsi de nekem ez magas.

9 éve
#1070
yenidevid
szia.
nem az bizonytalanított el amit írtál hanem amit az oldal kiszámolt nekem és amit te írtál az között volt különbség.(vagyis a saját tudatlanságom)4l vizet nem tudok meginni mert így is egész nap pisilni járok.tudom hogy itt is kiszámolja az oldal csak szeretem körbejárni a dolgokat.most hogy 1650kcal ra állítom a keretemet akkor lehet hogy eleinte hízni fogok?köszönöm hogy te is segítettél abban hogy tisztábban lássak.remélem sikerül majd fogyni.

9 éve
#1069
bmati 107
Válasz yenidevid #1067 számú posztjára
Szia!
Az alapanyagcserénél számít a magasság is, amivel nem számolnak. Szóval nem jó. Egyébként pedig itt is kiszámolja a rendszer, csak be kell vinni az adataidat.
Én a helyedben hanyagolnám a lifetilt-et, sok hülyeséget olvastam már tőlük.
Az itt használt számítási mód pontosabb:
http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html
Egyébként pedig Gonoszka1 jól leírta a beállítást, hogy hogy kellene. Én még annyit tennék hozzá, hogy napi 4,4 liter folyadékot igyál meg, aminek a nagyját nem ártana ásványvízből bevinni.
Egyébként a hozzászólásaimban nem tudom, hogy mi bizonytalanított el, semmi olyat nem írtam (tudomásom szerint), ami erre adna okot.
Ha eddig a BMR-ed alatt ettél, akkor 2-3 hétig is eltarthat, mire beindul a fogyás, addig pedig stagnálhatsz vagy 1-4 kg is visszamászhat, de utána fogyni fogsz.

9 éve
#1068
yenidevid
és van ott több táblázat is.ismered ezeket?ne haragudj hogy ennyit zavarlak, csak tisztán szeretnék látni köszi

9 éve
#1067
yenidevid
még egy kérdésem lenne a lifetilt oldalon is van számítás az jó?Az itt kapott számok lesznek az alapanyagcsere számaink, ennek később fontos szerepe lesz.


Példa az én adataimmal, 26 éves férfi 87 Kg tehát 15,3 x 87 + 679 = 2010 Kcal
Példa egy nő adataival aki legutóbb itt volt, 21 éves nő 55 kg tehát 14,7 x 55 + 496 = 1304 Kcal erre gondoltam

9 éve
#1066
yenidevid
köszönöm a válaszod:)

9 éve
#1065
Gonoszka1
Válasz yenidevid #1064 számú posztjára
Szia! 1568 a BMR-ed. 1650-1700 közé állítsad be a keretedet. Fogyási ütemnek hetit adjál meg. Én ülő munkával számoltalak ki. Elvileg 0,4 kiló heti fogyás lesz az ütemed, ha 1715 kalóriát állítasz be. De itt a bázison addig állítgassad ameddig 1650-1700 kalória nem lesz a napi kereted. BMR alatt nem szabad enni, tehát az 1200-1300 kalóriás kereteket el kell felejteni. A sportos napokon, a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban kellene leenni.

9 éve
#1064
yenidevid
szia. köszönöm hogy ilyen gyorsan válaszoltál.akkor szerinted mennyire kellene beállítsam.elolvastam a hozzászólást amit írtál és az bizonytalanított el.és ha 1600 fölé megyek nem fogok hízni?hetente akkor mennyi lenne a fogyásom?

9 éve
#1063
Gonoszka1
Válasz yenidevid #1062 számú posztjára
Szia! Igen, a BMR-ed felett kellene enned. Úgy kellene beállítani, hogy a kereted a BMR-ed felett legyen, és mindezt heti fogyási ütemmel. Ha még nem olvastad el, akkor javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk! Sok sikert!

9 éve
#1062
yenidevid
sziasztok.én új vagyok és kicsit most elbizonytalanodtam az olvasottak alapján mert hogy nekem a gép 1200kcal körül számolt.ezt egy kicsit kevésnek tartottam így 1300-1400 körül szoktam enni és napi 2l citromos vizet iszm így sikerült leadni 3 és fél hét alatt 3kg ot,172cm vagyok 29 éves és 80 kg ról indultam.nő vagyok.szerintetek mennyit kellene egyek hogy ne kelledjen féljek attól hogy tartalékolni kezdjen a szervezetem,mert a bmr1600 körül van és most azt olvastam hogy e fölött kell enni kb 100 zal.akkor most hogy kell számolnom?előre is köszönöm annak aki tud segíteni

9 éve
#1061
Bojtika 3
Ildikó, nincs egyféle erősítő torna. De el kell kezdened mozogni, mert a "jövök-megyek leülök" mellett hízni is lehetne. Nekem legalábbis sikerült annak idején!

Ahogy az éveink haladnak, a fiatalkorban felszedett izomzat elkezd lefelé épülni. Ezt nem lehet annyiban hagyni, mert a keringés is romlani fog, ha nem mozgunk, utána egyenes következmény a magas vérnyomás és érrendszeri megbetegedés. Az emésztésről nem is szólva!
Sajnos a "mozgok én itthon eleget" régen sem, ma sem volt igaz. Márféle mozgás kell, tervszerű és rendszeres.

Itt van egy néhány jókedvű, "szoktatós", én is ezekből válogatok sokszor még most is. Gyakran többet is megcsinálok egymás után.

Tatarek http://www.tatarekrezso.hu/videok.php


Tiffany Rothe:

Tiffany RISZÁLÓS 10’ http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA
Tiffany riszálós hasra 6’ http://www.youtube.com/watch?v=UWmy2LaKf1o
Tiffany szuper risza 10’ http://www.youtube.com/watch?v=lOZDN1UnZ9U
Tiffany kis súlyzós 4’ http://www.youtube.com/watch?v=_DYF0sLpFbQ
Tiffany comb 10’ http://www.youtube.com/watch?v=O2c8xSyaLpk
Tiffany balettos 10’ http://www.youtube.com/watch?v=-_Yi9dVkXpI
Tiffany hegymászós 10’ http://www.youtube.com/watch?v=Wo5TpbHjI74
Tiffany törülközős https://www.youtube.com/watch?v=iaLm_UTF9aA
Tiffany „sodrófás” https://www.youtube.com/watch?v=0Yn-qdODHlM
Tiffany boksz https://www.youtube.com/watch?v=w4LJBzczpQQ

Kezdők sorozatai 5 napra, mindegyiket 3szor kell ismételni.
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-1-87789
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-2-43444
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-3-56665
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-4-4554
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-5-2332

9 éve
#1060
illdiko
Válasz bmati #1058 számú posztjára
Köszi a gyors választ!165cm magas vagyok. Legtöbbet itthon vagyok, jövök-megyek, időnként leülök, tornázni nem szoktam :P, de utána nézek , mi ez az erősítő torna. Átállok a 2100-as napi keretre. A 4,5 literen még dolgoznom kell. Üdv!

9 éve
#1059
illdiko
Válasz Gonoszka1 #1057 számú posztjára
Köszi a gyors választ! Még ezután olvasom a hozzászólásokat. Jelenleg 2 liter megy, de dolgozom rajta... Áttérek a 2100 kcal keretre, BMR-em 1989,70 jelenleg. Remélem jó lesz így! Üdv!

9 éve
#1058
bmati 107
Válasz illdiko #1056 számú posztjára
Szia!
Először is, ha kezelve van a pajzsmirigy alul működésed, akkor nem lesz gond. A kereted pedig nagyon kevés! Januárra nem tartom valószínűnek a 90 kg-ot, de nem lehetetlen. Én mindenesetre nem sietnék annyira előre. :)
Nálad már figyelni kell arra is, hogy izom is maradjon fent, mert építeni már csak nagyon lassan tudsz. Ha ugyanis túl gyorsan akarsz fogyni, akkor izomból is jelentősen fogsz lejjebb menni, aminek az lesz a hátránya, hogy még nehezebben fogsz tudni fogyni, emellett még gyengébb is leszel, mint most.
Azt nem írtad, hogy milyen magas vagy, de ha 160 cm-nek feltételezlek, akkor is a BMR-ed 1980 kcal, szóval 2100 kcal körül kellene enned (ülő munka esetén ez 0,55 kg-os fogyás). Ha mozogsz valamit mellette, akkor a mozgásnak csak kb. a 70%-át írd be és azt is edd le pluszban. Napi 4,5 liter folyadékot érdemes lenne bevinni, aminek a nagyját ásványvízből kellene fedezni.
Heti 3 teljes testes erősítő jellegű torna nem ártana nem egymást követő napokon (min. 10 perc, de 50-től ne legyen több, egyébként pedig annyit, amennyi megy, de nem kell beleszakadni).

9 éve
#1057
Gonoszka1
Válasz illdiko #1056 számú posztjára
Szia! Nagyon alacsony a kereted! Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as 5544-es hozzászólásokat. Ha a gyógyszereid jól vannak beállítva, akkor a fogyás is menni fog. A pajzsmirigyes topikban olvashatsz olyanokról akinek sikerült lefogyni, csak persze kitartás, türelem, és jó keret kell hozzá. Az alacsony keretnek az a legnagyobb baja, hogy a jojo effektus előszobája. Javaslom, hogy a keretedet emeljed a BMR-ed fölé egy kevéssel, és igyál sok-sok folyadékot, mert az segiti a méreganyagok kiürülését. Sok sikert kívánok, és ha elolvastad amit javasoltam, és vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

9 éve
#1056
illdiko
Sziasztok! Jan. 14. óta vezetem az oldalon az evésem, fogyásom. (nagy segítség, hogy vagytok!) Induláskor 142 kg voltam, tegnap pedig 136,1. A célom jövő januárra 90 kg-ra levinni a súlyom. Ehhez kb. heti 1kg fogyás szükséges, ami többé kevésbé sikerül is- eddig elégedett vagyok. A tegnapi mérés után a napi keretem 1100 kcal-ra csökkent. Ismereteim szerint ez kevés. Mi a véleményetek erről? (57 éves, kezelt pajzsm. alulműködéses vagyok)

9 éve
#1055
bmati 107
Válasz borembukk #1052 számú posztjára
Heti 1 kg fogyás mehet, attól viszont ne legyen több (bár szerintem így is többet fogsz leadni). 150 kg felett egyébként már nem úgy alakulnak a BMR-es dolgok, mint alatta. Ha lementél 150 kg-ra, akkor lődd be a BMR-re a keretedet, majd 120-130 kg körül pedig lődd fölé 100-150 kcal-val és utána mehet az végig. :)
Ha 85 kg a cél, akkor 3 év alatt meg fogod tudni csinálni.
Amíg nem megy 150 kg alá a súlyod, addig maradhat heti 2-3 alkalommal séta, amennyi jól esik, utána pedig majd alakítunk rajta.
Napi 4,5-5 liter folyadék legyen meg, aminek min. a felét érdemes ásványvízből fedezni.
Ilyen mértékű fogyásnál a vitaminok és ásványi anyagok pótlása különösen fontos, szóval nem ártana egy jó multivitamint beszerezni, mi a Scitec Mega Daily One Plus-t szoktuk ajánlani.

9 éve
#1054
Gonoszka1
Válasz borembukk #1052 számú posztjára
Szerintem adjál meg heti 0,7 kiló fogyási ütemet. Ha jól emlékszem, akkor már írtam, hogy az elején több fog lemenni ennél, mert ilyenkor a testből kiürül a víz és a salakanyag. Tehát az elején gyorsabban fogsz haladni, mint heti 0,7 kiló fogyás hetente. És amit Teper írt, hogy próbálj sétálgatni amennyit bírsz, és aztán ahogy a súlyod csökken, egyre jobban fog menni a mozgás. És persze türelem, kitartás, és ezekhez sok sikert kívánok!

9 éve
#1053
teper
Válasz borembukk #1052 számú posztjára
Jó hír, hogy rátaláltál erre az oldalra. Rossz hír, hogy nagyon dagi vagy, de ezt nyílván már Te is tudod. Azt mondom, hogy ezzel a magassággal, ezzel a túlsúllyal simán haladj 120kg-ig heti 1kg-os beállítással, onnan jöhetne a lassabb leadás, mértékkel, még jobban odafigyelve. A bőröddel így se, de úgy se fogsz tudni mit kezdeni, de most az lenne a fontos, hogy magadtól mozgasd magadat. Vagyis egyelőre ezen a kérdésen ne is agyalj.
Az első időben azt csinálnám, hogy séta, séta, nagyon séta vagyis fokoznám tempót, és fokoznám a folyadékbevitelt ami elvileg kimosná belőled a „zsírt”, persze nem, de szépen átmosná a szervezeted. Nem győzném leírni, hogy mozgás, mozgás, és birka nagy türelem és kitartás! Jó lesz az, de csak nyugi.

9 éve
#1052
borembukk
szerintem a beállitás ekkora tulsulynál mint az enyém nem müködik,vagy én nem tudom beállitani. 185 cm vagyok 1954 es születesü férfi 192 kg ha ezeket felviszem 56,1 BMI 3218 BMR és az alapjárati cal 3863 Ha terveztem 110kg végsulyt heti 1kg os fogyással a napi keretem 2763 kcal ami a BMR alatt van 455 kcal-val. Ezen paraméterek alapján akkor végül is mennyi a bevihető napi kcal amit bevihetek úgy, hogy a BMR fölött legyek egy kicsit.?Ha heti 0,5 fogyást viszek fel akkor a napi keretem 3313 kcal-ra nő, ami már 100 cal val meghaladja a BMR-t. Ezek szerint ha heti 1kg-ot szeretnék fogyni nem tudok a BMR-em fölé menni. kérem ebben segitsetek mi lenne a helyes számomra?
köszönöm szépen

9 éve
#1051
bmati 107
Válasz bakony1984 #1046 számú posztjára
Addig állítgasd a heti fogyásodat, míg a napi kereted a lentebb leírt értékek közé nem megy. Mivel nem ismerem a paramétereidet, így nem tudom megmondani.

9 éve
#1050
bmati 107
Válasz borembukk #1048 számú posztjára
Szia!
Heti 1 kg maradhat is, majd ha 150 kg alá beesel, akkor lassítani kellesz folyamatosan.
Arra kell figyelni, hogy magas legyen a fehérjebeviteled (190-285 g naponta), emellett pedig napi 190 g CH-t vigyél be, illetve mindig edd le a napi keretedet!
Fogyassz sok folyadékot, napi min. 5 litert, aminek a min. a felét ásványvízből vidd be.
Heti 3x maradhat az úszás, jelenleg Neked most az a legjobb mozgás. Egyelőre mást ne is iktass be.
Azt ne nézd, hogy mikorra fogsz lefogyni, mert úgy sem akkora fogsz. :)
Türelmesnek kell lenned, mert a súly sem gyorsan jött fel Rád, hanem évek hosszú munkája alatt, így a zsírtömegtől is csak évek hosszú munkájával fogsz megszabadulni. Ha 80 kg-ot akarsz leadni, akkor kb. 2 év lesz, mire ezt el fogod érni.
A lényeg a türelem és a kitartás! :)

9 éve
#1049
Gonoszka1
Válasz borembukk #1048 számú posztjára
Szia! Túl sok az 1,3 kiló hetente. A 0,7 kilónál nem szoktunk többet ajánlani nagy túlsúly esetén sem. A BMR környékén levő keret azért kell, hogy az anyagcseréd ne lassuljon le. A dátumra való fogyás az nem szokott sikerülni, így egy tartható heti fogyási ütemet kellene beállítani. Az első hetekben egyébként több megy le, mert ilyenkor ürül ki a víz és a salakanyag a testből. A főoldalon a tápanyagokat fogyókúrásra kellene állítani (csíkok alatt beállításra kattintva lehet beállítani, és menteni). A javaslatom, hogy 0,7 kiló fogyási ütemnél ne adjál meg többet, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban le kellene enni. Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat? Ha nem, akkor javaslom ennek pótlását, és ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk! Sok sikert!

9 éve
#1048
borembukk
üdvözletem:
kérdésem a következő lenne: 185cm 192kg os 60 éves férfi vagyok. a kaloriabázis segitségével szeretnék lefogyni 110 kg ra . 4 napja kezdtem a kaloriabázis használatát de olvasgatva a forumot olvastam hogy a BMR fölött kell beállitani egy kevéssel. Heti 1.3 kg ot szeretnék fogyni heti fogyás megadásával. Ha igy adom meg a sokkal a BMR alatt jon ki a felhasználhato kaloriám. ha heti fél kilo fogyast regisztrálnék akkor lenne a BMR fölött egy kevéssel a kcal szintem de akkor 3 év alatt érném el a kivánt súlyt amit meg lehet meg sem érném ilyen nagy sullyal.Ha min 1g feherjet kell ennem a föoldalon mégis csak kb felét irja elö. minden másnap uszok mellusasban 45 percet majd késöbb ha fogyok más mozgást is beiktatnék Jelenlegi BMI 56,1 ülö életmoddal számolva Alapjárati kcal 3863 Napi keretem 2433 kcal Ez joval a BMR alatt van. Kérem hogy segitsen eligazodni hogy hogyan csináljam hogy jó legyen. A céldatum 110 kg ra nekem 2016.06.03.ra jött ki heti 1.3 kg fogyassal tartható ez a dátum?
köszönöm

9 éve
#1047
Bojtika 3
Heti fél kg a reális fogyás, és ez tartós is lesz, ha rendes evéssel és mozgással érted el

9 éve
#1046
bakony1984
Válasz bmati #1045 számú posztjára
Ezzel a kcal mennyiséggel heti hány dkg fogyás várható?

9 éve
#1045
bmati 107
Válasz bakony1984 #1044 számú posztjára
Szia!
1780-1830 közé állítsd a heti fogyás megadásával. Ennyit egyél is le a sport nélküli napokon, a sportos napokon pedig a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban.

9 éve
#1044
bakony1984
Sziasztok! Valahogy átállítottam a már előzőleg beállított napi kalória mennyiségemet. Csak a megerősítés miatt, ha a BMR 1679 akkor 1707 kcal-t eszek az jó?? Köszi

9 éve
#1043
bmati 107
Válasz Zsozi #1042 számú posztjára
Szia!
BMR+100 mehet nyugodtan, mert így is hamar lemegy az elején a súlyod, szóval gyorsabb lesz, mint kellene (ez csak az elején lesz így).
A rendszer meg úgyis a csökkenő súlyoddal fogja csökkenteni a napi kereted (ha heti fogyást adtál meg).

9 éve
#1042
Zsozi
Válasz bmati #1041 számú posztjára
Szia!
Először is köszönöm a tanácsot! Akkor ezek szerint kezdjek BMR+100-as napi kerettel? Csak félek hogy nem fogom bírni leenni:) Folyadékot akkor megemelem azzal nem lesz gond. Tudom hogy egyén függő de ha BMR felett ennék + mozgás, akkor van rá esély hogy 1év alatt elérjem a 100kg-ot, ahogy nézem 34kg-ot kellene leadni:) Vagy menjek le úgy hogy, mondjuk heti 0,6-0,7kg-al kb 115kg-ig, és ott kezdjem a BMI+100kcal-os kerettel ügyködni?.

9 éve
#1041
bmati 107
Válasz Zsozi #1037 számú posztjára
Szia!
Az van, hogy mivel most kezdted az edzéseket, az izmaidnak több tápanyagra van szüksége és ezért tárolni kezdte, ezért van súlynövekedés.
A folyadékbeviteled kevés, 5 liter felett kellene tartani és ennek érdemes a felét ásványvízből bevinni.
Én továbbra is tartanám a 2700 kcal-os keretet, később úgyis csökkenni fog.
Ha előtte keveset ettél, akkor 2-3 hét is eltelhet, mire fogyni fogsz. Így, hogy az edzéseket is most kezdted akár 1 hónap is lehet. Szóval türelem! :)

9 éve
#1040
Zsozi
Nem keseredtem el:)) Mindent meg teszek amit csak tudok.
Köszönöm! :)

9 éve
#1039
feketeinci 9
Válasz Zsozi #1035 számú posztjára
Az első héten nekem is feljött 1,5 kg. Más is írta már ezt valamelyik fórumban, hogy az elején 2 kg-ot felkapott.
Be is másoltam a grafikonom elejét neki :)
Szerintem nincs semmi gond. Meg fog indulni lefelé, csak türelem.

9 éve
#1038
Gonoszka1
Válasz Zsozi #1037 számú posztjára
Lehet, és emellett, hogy nem eszed le a keretedet. Legyél türelmes, egyed le szépen a keretedet, és ne állj mérlegre csak heti egy alkalommal. Valamelyik napot jelöld ki erre a célra, és reggeli előtt, wc után, ruha nélkül álljál a mérlegre. Be fog indulni a fogyás, csak ne keseredj el, mert nem vagyunk gépek, így vannak hullámvölgyek. Csak figyelj oda arra, hogy betartsad a dolgokat.

9 éve
#1037
Zsozi
Válasz Gonoszka1 #1036 számú posztjára
Semmit nem mozogtam előtte. Tornát egyből úgy kezdtem hogy beleadtam mindent, lehet ez volt a gond?

9 éve
#1036
Gonoszka1
Válasz Zsozi #1035 számú posztjára
Szia! És nem tornázol most sokkal erőteljesebben és többet mint a fogyókúra előtt? Mert ilyenkor a test tart vissza vizet, mert az izmok nincsenek hozzászokva a mozgáshoz.

9 éve
#1035
Zsozi
Válasz Gonoszka1 #1034 számú posztjára
Szia! Akkor inkább úgy mondom hogy egy hete kezdtem el a fogyókúrát:) tehát még picivel több mint egy hete ettem mindent mindennel. Csak pont erre nem gondoltam hogy alig pár nap alatt feljön 2kg:))

9 éve
#1034
Gonoszka1
Válasz Zsozi #1033 számú posztjára
Szia! Előtte mennyi ideig voltál alacsony kalóriás étrenden? Mert ha az anyagcseréd lelassult, akkor kell 1-2-3 hét mire ez rendeződik, és beindul a normális fogyás. De lehet vizet tart vissza a tested, pl az erőteljesebb mozgás miatt. Arra figyelj, hogy a keretedet le kell enni!

9 éve
#1033
Zsozi
Sziasztok! Az normális hogy lassan egy hete kezdtem el számolni a kcal-t a kalóriabázis segítségével, 132kg-al, férfi 28éves, 178cm, BMR: 2582.33,és ülőmunkás a cél még most csak 100kg.. Nos szóval megpróbálom levezetni:)
Másik topic-ban ( minimális kalóriaszükséglet) megegyeztünk hogy 0,6kg legyen a heti fogyásom ami 2439kcal napi keretet enged meg.
Teljesen mellőztem pékárut, cukros dolgokat, tésztát csak borsó és húslevesben ettem, zöldség, gyümölcs, csirkemell, zabpehely pici tejjel. Ezeket fogyasztom majd egy hete, de volt esténként edzés. Bevallom eddig csak 3. edzésen vagyok túl. Folyadék bevitelem mentes víz napi 2,5-4liter közötti. Szóval most kíváncsiságból ráálltam a mérlegre és rendesen megijedtem mivel 134,1kg-ál állt meg :( Ez ugye 2,1kg plusz.. Nos mit ronthattam el? Volt úgy hogy nem ettem meg a napi limitet sajnos nem is egyszer. Egyszerűen nem bírtam megenni! Vagy akkor próbáljam meg a BMR+100kcal-t?, Ami elvileg 2682,33 kcal naponta. Persze lelkesedésem nem hagyott alább mert változtatni akarok az életvitelemen 180fokban :)
Előre is köszönöm!

9 éve
#1032
Bojtika 3
Válasz Andihobi #1030 számú posztjára
Ha zabpelyhet veszel (a lidliben 200 Ft fél kiló), tejben felfőzöd, és kevés kakaóval, pici cukorral elkevered, egészen csokis lesz, és hosszabban kanalazgathatod,mint ahogy az a két kicsi kocka tart. Még ha alig látszik is benne a kakaó.
Fél marék mazsolával (persze lemérve) még jobb, ha szereted.

Sárga lencsét és hasonló finomakat lehet rendelni a Jóegészég.hu oldalról is! :D Jó kis webbolt, a köles, a sárga lencse, a hajdona is olcsó náluk.

9 éve
#1031
Gonoszka1
Válasz Andihobi #1029 számú posztjára
Jobb nem este enni, de ha este megkívánsz egy almát, és megeszed, akkor sincs nagy tragédia.

9 éve
#1030
Andihobi
Válasz Bojtika #1027 számú posztjára
Szia Bojtika!
kenyeret nem,ill nagyon ritkán eszem. A kávét csak tejjel izesitem már évek óta nem cukrozom én sem. Igazad van a cukor függőséget okoz,én is tapasztaltam már régebben. Nehezen szoktam le pl a kóláról és a csokiról.
Mostanában ha meg kivánom az édességet akkor 70 százalékos csokiból egy két kockát elcsipegetek. Főzeléket is elkészitem igy ahogy ajánlottátok gonoszkával.
Sárga lencse? Na ilyent még nem kostóltam. Viszont a sárgaborsót nagyon szeretem.
Nagyon tapasztalt vagy,és sok hasznos információt osztasz meg velem,
köszönöm a kedvességed.
Isten áldjon meg téged bőségesen
Jó egészséget,és minden szépet kivánok az életedben.
Szeretettel Andi

9 éve
#1029
Andihobi
Válasz Gonoszka1 #1026 számú posztjára
Szia! Nagyszerű ötlet kipróbálom! Köszönöm szépen.
A gyümölcs ha belefér a kalória keretembe akkor sem mindegy hogy mikor melyik napszakban eszem?

9 éve
#1028
Bojtika 3
Még fontos: az arányokat a főoldalon fogyókúrásra állítsad, és azt tartsd be. Nem kell külön korlátozgatni a tápanyagokat.

9 éve
#1027
Bojtika 3
Válasz Andihobi #1025 számú posztjára
Andihobi, köszönöm kedves szavaidat és az áldást.

Nem a szénhdrát hizlal, mert arra, ahogy Gonoszka is írta, bizonyos keretek között szükség van. Ami kerülendő, az a finomított szénhidrátok,a cukor, a fehér liszt. (Egyébként a korpás és a teljes kiőrlésű pékáru is keverve van fehér liszttel és/vagy adalékokkal, különben nem kelne meg rendesen, ehetetlenül kemény lenne.)
A cukor, saját tapasztalatom szerint, bizonyos függőséget is okoz.

Én azért mégsem használok édesítőket, mert fenntartják az édes íz iránti vágyat. Ha nagy ritkán valamit édesíteni akarok, mint pl, egy tejeskávé, akkor kevés cukrot használok. Egyébként a teákat, kávét nagyon régóta nem is édesítem.

A rostokra is figyelni kell, és az ásványianyag-tartalomra is, azaz a száraz hüvelyesek nagyon is egészségesek.
Zabkorpát kis hideg vízzel, majd az étel forró levével elkeverve, remek habarás lesz.
A bablevesre vagy főzelékre kevés tejfölt is teszel a habarásba, és oylankor az a tejföl 20%-os. Nem tetszik a soványabb tejföl állaga.:D Úgyhogy csak egyél főzeléket bátran.
Van ám sárga lencse is, olyan kis aranyos élénk sárga! És hamar fő.
Egyébként megfigyeltem, ha ezeket a szárazakat forró sós vízbe tesszük főni, nem kell áztatni és elég hamar megfőnek.

Nincs semmi, amit ne ehetnél, ha megkívánod! Legfeljebb kicsit kilengős lesz a napod.

Még az jutott az eszembe, hogy sütőzacskóban sütve kisül a húsok saját zsírja és leve, azaz külön zsiradék nélkül finom lesz.
Ezt a szaftot kevés zabkorpával besűrítem, és fűszerekkel finom mártás lesz külön kalóriák nélkül, azaz csak a hús és a zabkorpa van benne.

Én is áldott szép napot kívánok Neked. :D

9 éve
#1026
Gonoszka1
Válasz Andihobi #1025 számú posztjára
A főzeléket zabkorpával is sűrítheted. A gyümölcsöt meg inkább délelőtt egyed vagy uzsonnára. Szénhidrátból minimum 130-160 g. kell ahhoz, hogy az idegrendszered, az agyad jól működjön.

9 éve
#1025
Andihobi
Válasz Bojtika #1010 számú posztjára
Szia Bojtika!
Azért van néhány zöldség amit szeretek pl a brokkoli,meg a karfiol
de sokkal inkább a gyümölcsöket szeretem.
Azért gondoltam,hogy le csökkentem a szénhidrátot mert az hizlal de a szervezetnek arra is szüksége van igaz? És szinte minden ételben megtalálható kisebb nagyobb mennyiségben.
A lencsét és a sárgaborsót szeretem de most főzeléket nem ehetek a lisztes rántás miatt,csak főzzem meg köretnek?
Jujj nagyon jó kis ötletet adtál a te zabcsánkáddal,köszönöm ki is próbálom megirom neked hogy izlett.:)
Nagyon köszönöm a hasznos tanácsaidat,kedves vagy!
Minden jót és gyönyörű áldott napot kivánok neked!


9 éve
#1024
Andihobi
Válasz bmati #1009 számú posztjára
Szia! Igazad lehet,mert egy hete csinálom a kúrát elég sok gyümölcsöt eszem nem banánt,de 5 nap után -45 dkg ot fogytam most a mai nap meg ugyan annyi a súlyom mind mikor elkezdtem.Lehet a gyümölcsök miatt?

9 éve
#1023
Andihobi
Válasz Gonoszka1 #1008 számú posztjára
Szia! Rendben köszönöm szépen. Felemeltem a napi kalória mennyiséget. De egy hete csinálom már a kúrát,a mérleg szerint öt nap után -45 dkg ot mutatott .de ma reggel meg megint azt a súlyt amiről indultam :(
Annyira szeretnék fogyni,napi kb 1 órát bicajozok és este fele tornázom is .
Remélem hamarosan beindul a fogyás
Minden jót neked


9 éve
#1022
agresszor
Válasz Bofy #1021 számú posztjára
Természetesen.

9 éve
#1021
Bofy
Oszt meg is fogadod a tanácsokat ebben a nagy örömködésben? :)

9 éve
#1020
agresszor
Nagyon köszönöm nektek, hogy ilyen aranyosak vagytok.
Köszönöm, hogy odafigyeltek a másikra, hogy segititek ha elakad, doppingoljátok, ha meginig.!!!!!
Ilyen oldalt kerestem már régen, örülök, hogy megtaláltam.

9 éve
#1019
Bofy
A rózsaszín is komoly gép, és szerintem még hatásosabb is, mint az a vibrációs cuccli, amint 10 percet kell áldigálni. És az nem zsírégető, csak pénzégető...de mindenki arra költ, amire szeretne :)
De az eliptikus, úgy használva, ahogy írtam, teljesen jó zsírégető

9 éve
#1018
agresszor
Válasz Bofy #1016 számú posztjára
Nem rózsaszín , ez egy komoly gép.
kardiót az eliptikutrénerre gondoltam.
A vibrációs inkább zsírégető.

9 éve
#1017
Bofy
Válasz agresszor #1015 számú posztjára
Na, az már jó :D :D :D....40 perc :). Komótosan, egyhanúan, heti 6 alkalommal, de akár 7 is mehet. Reggel éhgyomorra, kis l- karnitinnel, bcaa-val a bendőben tökéletes zsírégetés. De jól emlékszem, hogy Te vagy a 900 kalóriás éhezőnk? Egyél rendesen, mert leszédülsz róla, aztán kaparhatnak fel szőlőcukorral :D

9 éve
#1016
Bofy
Hát, hacsak nem egy olyan rózsaszín, két elemesre gondolsz, akkor nem sok hasznát veszed, és örömöt sem okoz. Nem mondanám én azt kardiónak. Az ereknek lehet hogy jó, de nekem ne mondja senki, hogy egy kis rezegtetés majd leszedi a zsírt :). Szobabicaj, elipszis tréner, futipad....de a vibri, az nem :)

9 éve
#1015
agresszor
Válasz agresszor #1014 számú posztjára
A kardió edzésnél eliptikustrénert akartam írni.

9 éve
#1014
agresszor
Válasz Bojtika #1012 számú posztjára
Éppen most olvastam el.
A sporttal kapcsolatban lenne néhány kérdésem.
A vibrációstréner mennyire segít az edzésben?
A karió edzés (vibrációstréner), elég napi 30 perc.

9 éve
#1013
Gonoszka1
Válasz agresszor #1011 számú posztjára
Szia! Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat! Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

9 éve
#1012
Bojtika 3
Válasz agresszor #1011 számú posztjára
Szia!!! :D

Két nap alatt,ha olvasgatod az oldalt, hogyhogy még nem bukkantál rá az általános tanácsainkra?

Május közepéig 2 hónap,durván 8 hét van még, a reális addigra a 4 kg fogyás.
Ha ennyire keveset eszel, akkor tönkreteszed magad.

A többit már megtalálod? :D

9 éve
#1011
agresszor
Sziasztok!
Két napja találtam meg ezt az oldalt, nagyon tetszik, azóta nem tudok elszabadúlni erről az oldalról.
Május közepéig akarok lefogyni legalább 10 kg.
Reggel-este fehérjeport iszok tejjel, délben levest, uzsonnára gyümölcsjoghúrtot,ez kb 900 kalória.
A mozgással elégetek kb 400 kalóriát naponta.

9 éve
#1010
Bojtika 3
A gyümölcs mellett, ha már nem szereted a zöldségeket, mit szoktál húsétel mellé enni? Úgy értem, a mostani akció előtt?

Mert az életmódváltás, amibe belekezdenél, de az étrended nem lehet egysíkú. Fontos a változatosság.
A szénhidrátokat nem szabad 130 alá csökkenteni. És nem is kell. Miért kellene?

Szénhidrát még a száraz hüvelyesek is, vagy azokat sem szereted? Bab, sárgaborsó, a különböző lencsék... Javaslom a zabpelyhet akár tej nélkül, vízzel leforrázva is, én almát szoktam belereszelni vagy más gyümölcsöt, és kevés kefirrel vagy joghurttal keverem el, de néha ezt kifelejtem. Simán gyümölccsel is jó.

És éppen feltaláltam a "zabcsánkát", feltétnek: sós vízzel leforrázok zabpelyhet, fűszrezem (most só, pici bors, majoranna volt az alapötletem), állni hagyom. Jól megszívja magát, sűrű massza lesz. Akkor tojást keverek hozzá. Egyet-kettőt, mennyiségtől függ. A massza jó sűrű maradjon!

Ki lehet sütni jó sütőpapírral tepsiben is. Lehet laposra elteríteni (egy szem szilikonos tortaformám aljára simítva is megsült), de lehet kanállal is rátenni, laposra lapogatni.

Próbáltam olajban is kisütni, de nagyon sok olajat szívott magába.
Biztosan megsül teflon serpenyőben is, nekem olyanom nincs.

Köretnek vagy rakott ételekhez lehet enni a rizs helyett kölest is, abból kevesebb kell. De ha néha főtt krumplit eszel, az is jó!

9 éve
#1009
bmati 107
Válasz Andihobi #1007 számú posztjára
Szia!
Alacsony a kereted!
Zöldségeket kellene többet, a gyümölcsöket csak mértékkel a bennük lévő szénhidrát miatt. Ha sokat eszel belőlük, akkor eléggé le fogják lassítani vagy akár meg is állíthatják a fogyásodat.
Az ételekről már írtam korábban, olvasd el a Kötetlen csevegés topic 5543-as hozzászólását az étkezésről.

9 éve
#1008
Gonoszka1
Válasz Andihobi #1007 számú posztjára
Szia! Az 1200 kalória nagyon kevés! Emeljed feljebb, mert lelassul az anyagcseréd és jojozás lesz a vége! A BMR-ed fölé emeld fel.
Az nem baj, ha a gyümölcsöt eszed, mert a zöldségeket nem szereted. Én pont fordítva vagyok ebben, én a zöldségeket szeretem, és a gyümölcsöket nem annyira. Napi menüt nem tudunk adni, de az fontos, hogy ne kényszer legyen az evés, hanem öröm, mert különben egy idő után az embernek elege lesz az egészből. Egyébként a húsokat gyümölcsökkel is el lehet készíteni. és nagyon finomak. Pl a barackos vagy almás csirkemell, vagy karaj. És reggelire zabpehely forró tejjel leöntve, és szeletelhetsz bele a kedvenc gyümölcseidből, vagy fagyasztott gyümölcskeveréket is tehetsz bele, és akkor már eheted is.

9 éve
#1007
Andihobi
Sziasztok! Szakértői segitségetekre lenne szükségem.
Lehet valamit nem jól csinálok a napi keret beállitásnál nekem 1200 kalória keretre 1580 at ad ki.Akárhányszor beállitom mindig felugrik ennyire. Mége egy kérdés nagyon szeretem a gyümölcsöket de a zöldségeket annyira nem.
Ha legföképpen gyümölcsöket eszem akkor is fogyhatok? A csirkehust szeretem grillezve. Irnátok nekem egy napi menűt,hogy kb hogy is nézzen ki? Hogy a fehérje és a zsir is megfelelő legyen,de a szénhidrát az minimális százalék.
Nagyon köszönöm

9 éve
#1006
bmati 107
Válasz Tomso #1004 számú posztjára
Akkor már variálj át, de nagyon, mert iszonyat keveset eszel! Az időpontra való fogyást felejtsd el!
Ha nő vagy, akkor 1800 kcal körül kellene enned, ha férfi, akkor 2100 kcal körül sport nélküli napokon! (ha megadod a nemed mellett korod is, akkor pontosabbat tudok mondani). A napi folyadékbeviteledet tartsd 4,5 liter felett.
Az utolsó 10 kg lesz a legnehezebb! Arra elég lesz 3-4 hónap, ha mindent jól csinálsz.
A sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszba!
Az utolsó 10 kg-nál, ha sport nélkül akarsz lefogyni, akkor puding maradsz és nem leszel elégedett az eredménnyel, mert a zsír mellett izmot is fogsz keményen ledolgozni, emiatt akár rosszabbul is nézhetsz ki, mint most! Azt sem árt figyelembe venni, hogy a testzsírszázalékod is nőni fog, tehát még rosszabb formában leszel, mint most. A súly messze nem minden!
Sportolni el kell kezdeni, ha akarsz is valahogy kinézni, ilyenkor alap a heti 3 erősítő edzés. Emellett a zsírvesztés maximalizálása érdekében heti 1-3 zsírégető zónás aerob edzés is indokolt.

9 éve
#1005
Bojtika 3
Válasz Tomso #1004 számú posztjára
Az nem baj, ha a mozgás szórakozás.
Nagyobb baj, hogy a kalóriakereted irreálisan alacsony. Összehasonlításképpen: az én napi keretem 1400 Kcal, súlytartáson, de én 150 cm sem vagyok, és 50-52 kg.

Az az alap hiba, hogy te szabtad meg a céldátumot, ezzel a rendszer eleve ehhez számol, és túl keveset. A matematikához "ért" szegény, az élettanhoz nem!
Hogy nem érzel éhséget, az azért van, mert az agyunk nagyon jól rábeszélhető sok mindenre, de ilyen kevés kalória mellett a szervezeted mégis éhezik, és hamarosan átáll tartalékoló üzemmódba.

A sporttal ledolgozott kalóriák egy részét pedig még pluszban is kell bevinni. Tehát nem a keret "mellett" visszük be!
A napi keretből maradhat néha valamennyicske, de lehetőleg meg kell enni. Külön figyelve a tápanyag-arányokra. :D

9 éve
#1004
Tomso
Válasz bmati #1003 számú posztjára
Köszönöm a válaszod!
Én a betartom a napi kalóriakeretet és azzal szeretnék fogyni.
Viszonylag egyszerű számítani, ülő munkát végzek, 91 kg 180 cm magassag
január vége fel kezdtem és május elejére állítottam be a célt, ami 10 kg fogyás.
mindig óvatosan bánok a kerettel a legminimálisabbat kalóriabevitelt akarom elérni, úgy persze, hogy nem érzem magam miatta rosszul, tehat nem sanyargatva.
és általában mindig marad egy kis keret a napi megengedett 1433 értékből
Néha ha sportolok akkor akkor persze kell a plusz energia és ezért akarom tudni hogy maradjak az fogyó tendenciában, mennyit vihetek be eme sport mellett.
Lényeg hogy a kajával akarok fogyni és más sportot most csak a fogyás miatt nem próbálnék ki, hanem maradna ez mint sport és szórakozás egyben.
Köszönöm, kipróbálom amit mondtál és beállítom szintek a te értékedet!

9 éve
#1003
bmati 107
Válasz Tomso #1002 számú posztjára
Szia!
Talán az aerobichoz áll legközelebb. Csak a ténylegesen ezzel töltött időnek kb. a 70%-át írd be és így lesz helyes a kapott érték.
Én mindenesetre azt javasolnám, hogy álljál neki otthon erősíteni, mert sokkal hatékonyabb fogyás szempontjából, mint ez.
Persze, ha a szórakozás a cél, akkor az más.

9 éve
#1002
Tomso
https://www.youtube.com/watch?v=JN5FXzCJvyA

Ezzel a mozgásformával vajon mennyi energiát használok fel/kalóriat égetek el, ha minden egyes ilyen szett után 10 másodperc pihenő és utána megint megcsinálom és mindezt egy órán át?

Előre is köszönöm, ha megosztjátok velem a véleményeiteket.

9 éve
#1001
Bojtika 3
Válasz gybognar67 #1000 számú posztjára
Tudod, Kedves gybognar, az a baj, hogy a kezdet kezdetén minden akkori tagnak jó volt a Bázis pusztán matematikai számolása. Biztos vagyok benne,hogy sokan most is túl kevés napi keretet, vagy túl gyors ütemű fogyásra beállítva használják, csak nem szólalnak meg itt... És volt már, aki elhallgatott, mert hiába győzködtük, hogy tönkreteszi az egészségét.
Az ellenőrzés okából szoktuk megnézni az orvosilexikon kalkulátorát is. (És gyorsabb is, mint itt egy másik valakiét kiszámolni, majd a sajátomat visszatenni.)

A lényeg, hogy jól érezd magad mindvégig, és az edzést jó közérzetben végezd. (Az a jó kis izomláz pozitív, szeretjük!!! :D )
Remélem, ahogy alakul majd az étkezésed, egyre gyakrabban jössz majd, mert a hétköznapi ételeken kívül van pár "spéci" élelmianyag, ami hasznos, a beltartalma és a kedvező tápanyag-arányai miatt. Például, szereted már a zabpelyhet? :D És a kölest? Hogy állsz a hajdinával?

Érdemes lenne L-karnitint is fogyasztanod; 45 fölött jótékonyan támogatja a szívműködést. Én napi egy kapszulát (= 400 mg) szedek rendszeresen, a DM-ben a 60 darabos kiszerelés 1100 Ft körül kapható, és a jó magnéziummal eleve kevert változatban van (250 mg/kapszula)...

9 éve
#1000
gybognar67
Válasz Bojtika #999 számú posztjára
Kedves Bojtika! Köszönöm a válaszod, és hogy időt szántál rám. A számokat, amiket írtam, itt a kaloriabazis.hu oldalon írtam be, ez alapján írtam le a kapott értékeket. Azért is érdeklődtem Nálatok, mert amiket leírtok, teljesen logikusnak és hitelesnek tűnik, ennek fényében nem értettem az oldalon kapott számokat. Tudod,sokan gondoljuk, hogy tudjuk a tutit, hiszen én is már többször fogytam 15-18 kg-ot, de sajnos egy éven belül nagyjából vissza is jött minden alkalommal. Ezért is tartom nagyon hasznosnak az útmutatóitokat, hiszen úgy érzem, ezek hosszú távon is tartható és célravezető tanácsok. Tartom magam ahhoz, amit javasoltál, ha bármi nem úgy halad, ahogy reméltem, ismét érdeklődöm majd. Addig is köszi.

9 éve
#999
Bojtika 3
Válasz gybognar67 #995 számú posztjára
Szia! Az adataiddal kitöltve a kalkulátort (orvosilexikon.hu, a fejlécben az Interaktív-ra katt, és a Kalóriaszükséglet kalkulátor) a BMR-ed 1820 Kcal, a heti fél kg fogyáshoz pedig 2272 Kcal a szükségleted, pedig ülő életmódot írtam be.

A heti fogyás mértékét ki-ki honnan szedi, nem tudom, ezek ilyen légből kapott számok? Szerintem a tendencia fontosabb, azaz a fogyás és ez erőnlét javítása párhuzamosan. Ha a túlsúly miatt ma csak 5 perc megy, akkor legközelebb már7 perc fog menni, és így tovább.

Gybognar, nem a fogyókúrás oldalak az alap, a szakirodalom lehet mondjuk a Sportorvos,hu oldal, vagy valami másik, mindenképpen ELFOGULATLAN orvosi véleményekkel. Persze nem tudom, miket nézegettél eddig. Nekem megvan Cooper doktor könyve is még régebbről. Itt a Bázison sokunk sok tapasztalata összejött, Bmati is rengeteget összeszedett már, és a saját meg az itteni tapasztalatok is beleszólnak. Nem engedünk sem divatnak, sem buta, de jól hangzó véleményeknek, nagyon alaposan utánanézünk egy-egy újabb információnak.
Velem még nemigen találkoztál, én régi tag vagyok, 55 évesen váltottam életmódot, 26 kg-t fogytam. Mostanában az új életem részeként elkezdett egyetemi tanulmányaim miatt nem voltam itt fent, vizsgaidőszak volt.. és nem is számoltam, edzeni meg végképp nem jutott energia, de végül csak 3 kg jött vissza. Azt le tudom edzeni. :D És csináltatok egy labort is, hamarosan kérek beutalót, mert az orvosi ellenőrzés sem árt.

Még egy oldal, ami szimpatikus, a cikkeik között: Életpont Kht.


9 éve
#998
Bojtika 3
Válasz gybognar67 #995 számú posztjára
Szia! Az adataiddal kitöltve a kalkulátort (orvosilexikon.hu, a fejlécben az Interaktív-ra katt, és a Kalóriaszükséglet kalkulátor) a BMR-ed 1820 Kcal, a heti fél kg fogyáshoz pedig 2272 Kcal a szükségleted, pedig ülő életmódot írtam be.

A heti fogyás mértékét ki-ki honnan szedi, nem tudom, ezek ilyen légből kapott számok? Szerintem a tendencia fontosabb, azaz a fogyás és ez erőnlét javítása párhuzamosan. Ha a túlsúly miatt ma csak 5 perc megy, akkor legközelebb már7 perc fog menni, és így tovább.

Gybognar, nem a fogyókúrás oldalak az alap, a szakirodalom lehet mondjuk a Sportorvos,hu oldal, vagy valami másik, mindenképpen ELFOGULATLAN orvosi véleményekkel. Persze nem tudom, miket nézegettél eddig. Nekem megvan Cooper doktor könyve is még régebbről. Itt a Bázison sokunk sok tapasztalata összejött, Bmati is rengeteget összeszedett már, és a saját meg az itteni tapasztalatok is beleszólnak. Nem engedünk sem divatnak, sem buta, de jól hangzó véleményeknek, nagyon alaposan utánanézünk egy-egy újabb információnak.
Velem még nemigen találkoztál, én régi tag vagyok, két és fél éve, 55 évesen váltottam életmódot, 26 kg-t fogytam. Mostanában az új életem részeként elkezdett egyetemi tanulmányaim miatt nem voltam itt fent, vizsgaidőszak volt.. és nem is számoltam, edzeni meg végképp nem jutott energia, de végül csak 3 kg jött vissza. Azt le tudom edzeni. :D És csináltatok egy labort is, hamarosan kérek beutalót, mert az orvosi ellenőrzés sem árt.

Még egy oldal, ami szimpatikus, a cikkeik között: Életpont Kht.


9 éve
#997
Gonoszka1
Válasz gybognar67 #995 számú posztjára
Szia! Mindenképpen el kell engedned a heti 0,8 kilós fogyást. Sok, főleg mert nincs is nagy túlsúlyod. fontos, hogy a BMR felett legyen egy kevéssel a kereted. 1400 kalória nagyon kevés lenne alapnak. És persze a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át is pluszban le kellene enni. A BMR alatti evésnél lelassul az anyagcsere, és a végén az egész a jojoban teljesedne ki. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. És persze ne feledkezzél el a sok folyadékról! Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segítünk! Sok sikert!

9 éve
#996
shinita 17 1
Válasz gybognar67 #995 számú posztjára
Nagyon alacsony az 1400-as keret számodra, szerintem ne akarj ilyen gyorsan fogyni. Nem is tudom, hogyan lehet annyit enni, főleg ekkora súlyú férfiként... Semmi gond nincs a stabil, lassúbb fogyással. Persze hogy mennyit fogsz ténylegesen fogyni, az majd kiderül, de a Te testméreteidhez válassz magasabb kalóriakeretet, inkább 2000 köré lőném be a minimumot.

9 éve
#995
gybognar67
Sziasztok!
Sajnos csak most találtam rá az oldalatokra, szerintem rendkívül hasznos. Egy kis segítséget kérnék azonban a számolgatáshoz. 47 éves férfi, 171 cm, 89 kg. Az elmúlt 1 hónapban 9 kg-ot fogytam (98 kg-ról indultam), de érezhetően nem ez a járható út, hosszú távon ez nem egészséges, nem tartható. Most, hogy megtaláltam az oldalatokat, sok mindent másképp látok, de szeretnék tanácsot kérni. A cél beállításnál megadom, hogy nagyjából heti 0,8 kg körül szeretnék fogyni. Ez elvileg a szakirodalom szerint még elfogadható egészséges fogyásként. Ez esetben 1400 Kcal körül jön ki a napi keret, viszont szinte mindenhol kihangsúlyozzátok, hogy a napi bevitel a BMR körül, picit afelett legyen. Lehet, hogy én számok el valamit? Mit tanácsoltok? A heti 0,8 kg fogyást kellene "elengedni", vagy megpróbálhatom a BMR - 20% körüli napi keretet, ameddig eredményes és nem okoz panaszokat? Előre is köszi a válaszotokat

9 éve
#994
mvera
Válasz bmati #993 számú posztjára
köszönöm a válaszod! olyan jó, hogy itt annyian segítetek ti, akiknek már sikerült...és nem legyintetek az ilyen örök újrakezdőkre, mint én :)
tavaly májusban kezdtem neki, akkor 76 fölött voltam, de csak kb. saccoltam az adagokat, kalóriát és hiába futottam naponta, csak 70 kg-ig ment le...szeptember végén feladtam és visszahíztam 2-3 kg-t...most úgy áll a dolog, hogy 1 hónapja mértem magam, akkor 72.3 volt, ez lement 69-re és cm-ben is sokat haladtam úgy érzem, 1,5cm-től a 3 cm-ig :) változó, hol mennyit...most pontosan, mérlegen mérem az ennivalót, igyekszek szigorú lenni magamhoz, ritkábban mozgok, de azt intenzívebben :) remélem én is elérem a célom, mint ti :)

9 éve
#993
bmati 107
Válasz mvera #992 számú posztjára
Szia!
Így a BMR-ed 1445 kcal. Ha heti 0,35 kg-os fogyást adsz meg, akkor napi 1602 kcal-t ehetsz a sport nélküli napokon. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is le kellene enni.
60 kg-nál majd úgyis látni fogod már, hogy mi maradt még. Ha megfelelően sportolsz majd a kajálások mellett, akkor szerintem annyira elég is lesz fogynod, utána meg súlytartó és még alakulni fogsz.

9 éve
#992
mvera
Válasz bmati #991 számú posztjára
36 év :) ülőmunka :) a paraméterek :)
köszönnöm a válaszod! eszerint próbálom folytatni tovább! csak azért gondoltam az 55-60 kg közti kg-t mert anno stabilan tartottam 54-55 kg-t, persze ez 10 éve volt...most boldog volnék a 60-al is...

9 éve
#991
bmati 107
Válasz mvera #990 számú posztjára
Szia!
Én egy kicsit emelnék még rajta.
A korodat nem írtad. 30-nak és ülő munkával feltételezve a BMR-ed 1473 kcal. Ha heti 0,4 kg-ot adsz meg fogyásnak, akkor a napi kereted 1586 kcal. Ennyit kellene enni a sport nélküli napokon. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is le kellene enni.
Szerintem csontozatodtól függően elég lehet 58-62 kg-ig lemenned (az alá felesleges). Aztán érdemes súlytartó keretre állni. Ha megfelelő intenzitású, hosszú és gyakoriságú edzéseket végzel, akkor az alakoddal is elégedett leszel.

9 éve
#990
mvera
bmati! jelenleg a 165 cm-hez 69 kg vagyok, 1500 Kcal-t eszek egy nap...55-60 kg-ra szeretnék fogyni...nem sürgős a dolog, csak sikerüljön...jó ez a keret most szerinted??

9 éve
#989
bmati 107
Válasz soldier017 #987 számú posztjára
Szia!
Az időpontra fogyást felejtsd el. Ekkora felesleget kb. 1 év lesz leadni.
A kalóriakeret brutál kevés, a heti fogyást úgy add meg, hogy a napi kereted a BMR értéked felett legyen 100-150 kcal-val és azt edd is le. Ehhez még hozzájönnek a sportok, aminek az eltöltött idő kb. 70%-át kellene beírni és azt is le kellene enni.
A napi folyadékbeviteledet pedig 4 liter felett kellene tartani.
A heti 3x Rubint Réka jó lesz, ha teljes testes edzés és 45 percen belül megvan. A kifejezetten hasra irányuló edzésnek nincs sok értelme, mert nincs helyi zsírégetés. Egy jó has edzés után 3-4 napig biztos nem fogod edzeni. Teljes testre kellene erősíteni inkább és a köztes napokon aerob edzés 30-60 percre (séta, futás, úszás, biciklizés, stb.) zsírégető zónában. Jó otthoni erősítések a fekvőtámaszok, húzódzkodások, guggolások, lábemelések, felülések, vádliemelések, tolódzkodások, kitörések, ezek könnyített és nehezített változatai, stb.

9 éve
#988
Gonoszka1
Válasz soldier017 #987 számú posztjára
Szia! Az időpontra fogyás sajnos nem jó, mert általában kevesebb úgy a keret mint a BMR-ed felett egy kevéssel. Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Szerintem júliusra elég szépen formába tudnád magadat hozni, de a fogyással ne sisessél, mert az sosem lesz tartós (még így is figyelni kell, hogy ne szaladjon el a ló, azaz a kalória, de legalább nincs jojozás). Ha jön Bmati, akkor a tornában biztos segíteni fog. Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segítünk! Szerintem kb: 20-22 kilót kitartással biztosan le tudnál adni szenvedés nélkül. Sok sikert, türelmet, és kitartást!

9 éve
#987
soldier017
Sziasztok azt szeretném kérdezni hogy a napi 1267 kalóriy az kevés? Julius 1.ig szeretném formába hozni magam Görögországi nyaralás miatt, ezért erre az időpontra állitottam be a kylória mennyiséget, heti 3x tornázok Rubint Réka tornáira és esténként 30 perces hasra irányuló edzést is csinálok, szeretnék lefogyni de nem egészségtelenül. 20 évs és 162 cm-es és 86 kg-os lány vagyok. Köszönöm előre is a válaszokat :)

9 éve
#986
shinita 17 1
Válasz sanyoca #983 számú posztjára
Nyilván alapvető, mit viszünk be :)
S nekem elég baj, ha éhséget kell elviselni :D Sosem akarok éhes maradni, na ehhez kell igazán a megfelelő étrend. A lassan felszívódó szénhidrát tényleg jobb, mint a gyors, viszont a fehérje és a zsír még jobban laktat (már nagy általánosságban, mert vannak egyéni különbségek). Az étkezések száma is fontos, de ez is erősen egyénfüggő. Azt hiszem, a legtöbbünknek a térfogatosabb ételek is sokat segítenek, amire igen jó a zöldség, de nekem ilyen a tojás is.

9 éve
#985
sanyoca 29
Válasz bmati #984 számú posztjára
Köszönöm szépen! :)

9 éve
#984
bmati 107
Válasz sanyoca #983 számú posztjára
Szia!
Üdv. köztünk! :)
Igen, valóban könnyebb azzal, de még jobb, hogyha elég zsírt is viszel be a nem túl sok szénhidrát mellé, illetve megfelelő mennyiségű fehérjét is. :)
Szerezhetsz itt is némi tapasztalatot, javaslom elolvasásra a Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5543-es hozzászólását az étkezésről, 5544-ös hozzászólását az edzésről.
Ha valami nem világos, kérdezz nyugodtan vagy csak meg akarsz osztani valamit, illetve nem tudsz dönteni valami között, akkor írj nyugodtan, válaszolni fogunk rá.
Sok sikert! :)

9 éve
#983
sanyoca 29
Igen, a kalóriaszámlálás fontos dolog, de az se mindegy, hogy mit viszünk be. Én úgy látom, hogy a lassan felszívódó szénhidráttal könnyebben el lehet viselni az éhséget.

Ha van kedved, akkor nézd meg a blogomat.

http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

Üdv.
Sanyoca

10 éve
#982
Gonoszka1
Válasz Bojtika #981 számú posztjára
Az angol fordító sajnos tényleg teljesen értelmetlen dolgokat fordit időnként, de inkább gyakran.

Jól hangzik ez a recept. Azt nem mondom, hogy fogyókúrás, de ez egy citromkrém erdei gyümölcsökkel. Jó kis pohár krém. Lehet esetleg még piskótát is beletördelni. Szerintem úgy is finom lenne.

10 éve
#981
Bojtika 3
De ha jól hámozom...

600 ml tejszínt forráspontra hevítünk,majd kisebb lángra vesszük. Folytonos keverés közben hozzáadunk 250 g cukrot, és addig keverjük, míg sűrű nem lesz (2-3 perc).
Hozzáadjuk 5 citrom levét és reszelt héját. Még fél percig keverjük folyamatosan, majd levesszük a tűzről.

Ha kicsit hűlt, négy tálalókehelybe elosztjuk és hűtjük, legalább 2 órára a hűtőben.

400 gramm vegyes erdei gyümölcsöt 150 gramm cukorral felhevítünk kis lángon, fél percen át kevergetjük, míg a cukor elolvad és a gyümölcs kicsit összeesik. Szintén hagyjuk kihűlni.

Tálaláskor a citromhabra kanalazzuk a gyümölcsöt, esetleg kekszet adunk mellé.

10 éve
#980
Bojtika 3
Megtaláltam a receptet, angolul! Némileg ráérő angolos kerestetik, mert a webfordító ilyeneket ír:

"Amikor a krém keverék hűvös némileg, önt az négy magas szolgálat szemüvegbe. Érvénytelenít amíg teljesen hűvös, akkor hideg a hűtőszekrényben legalább kettő óra."

Itt a recept linkje:

http://www.bbc.co.uk/food/recipes/lemoncreamwithberryc_92266

10 éve
#979
Gonoszka1
Válasz Bojtika #978 számú posztjára
Már engem is érdekel, hogy mi történik. Én este (bár korán fekszem), már sokszor az esti sorozatomat is félálomban "nézem".

10 éve
#978
Bojtika 3
Látni is kellett volna, de mondom, félálomban voltam. Majd rákeresgélek, hátha megvan a neten valahol.

10 éve
#977
Gonoszka1
Válasz Bojtika #976 számú posztjára
Én úgy tudom, hogy a citromtól nem habos lesz, hanem összrántja . Mondjuk még nem készítettem ilyesmit, de én így tudom.

10 éve
#976
Bojtika 3
Nem tudtam hova írni.

Az éjszaka félálomban hallottam (TV Paprika, fillérkonyha) a következő desszertet, a mennyiségeket nem tudom.

Tejszínben cukrot feloldunk, beleöntünk (szűrőn átszűrt) citromlevet.. A citrom hatására állítólag habos lesz a keverék.
Cukrot serpenyőben felolvasztunk (nem karamellizáljuk), és fagyasztott erdei gyümölcskeveréket öntünk rá, ezt azért külön megjegyeztem, mert a FamilyFrost-nál kapható, és nagyon szeretem. A gyümölcs kellő mennyiségű levet enged. Ha megpárolódott a cukros saját levében, a citromos habba keverjük.

10 éve
#975
Lenorka
Válasz LJuci #970 számú posztjára
Ez így igaz...
Annyival rosszabb a helyzet, hogy (másodállást) sem találni.

10 éve
#974
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #965 számú posztjára
A nagymama a kedvenceimet főzte... és persze amit kértem. :)
Imádtam, szerintem mindannyian így vagyunk ezzel. :)

10 éve
#973
Lenorka
Válasz Bojtika #963 számú posztjára
Sziasztok, szép napot, még ha esős (is)
Anyukám imádott főzni, (én sem a húgim sem örököltük tőle...) megcsináljuk, finom is, mindent beleteszünk ami kell.
Azért ötünkre kellett ám nagy mennyiségben sütni, főzni. :)
Havi szinten elfogyott (12 kg liszt, és cukorból is ugyan ennyi). A többiről már nem is beszélve... :) Hétvégére krumpliból 6 kg, húsból 1,5 kg,

10 éve
#972
erzsi1944
Válasz Bojtika #951 számú posztjára
Sütő papírral kapcsolatban, én is alufóliát használtam, de rátértem a sütőpapírra. Még a töltött húst is azon sütöm,nem ragad rá a töltelék és finom ropogós a hús és a töltelék alja is. A családom nagyon szereti ,igaz én is de a saját részemre én áttértem a zöldséggel töltött csirke húsra. A piskóta a tojással megkent dolgok alá is teszek sütőpapírt, szóval sok mindenre jó és többször is használható.

10 éve
#971
Bojtika 3
Válasz LJuci #970 számú posztjára
Hús nélkül még megvolnék, de itt a fiam is. Még van pár hét az első keresetéig.
És ő nem eszik tojást, nem tudom miért, de nem eszik. (Ha nagyon muszáj, akkor csak a fehérjét, de úgy meg kár a tojásért... )
Ugyanakkor azért fiatalember, nagyobb a kalóriaigénye.

10 éve
#970
LJuci
Válasz Bojtika #941 számú posztjára
Ó, ismerős a pénztelen helyzet... sajnos nekem sem jut mindig a legegészségesebb dolgokra, ezért aztán pl. a tápanyag csík sem fut fel mindig az ideálisig, amikor az embernek nincs pénze húsra, hogy elég fehérjét egyen... Na de nem sajnáltatom magam, tudom, hogy sokan vagyunk így, és rosszabb is lehetne. Jobbulást! :)

10 éve
#969
Gonoszka1
Válasz kisspalt #968 számú posztjára
Miért volt tiltólistán? A durum tészta vagy a gluténmentes időnként belefér. Bofynk Zabirodalmában nézelődtél már? Ott nagyon finom zabos ételrecepteket találhatsz.

10 éve
#968
kisspalt
Válasz Gonoszka1 #920 számú posztjára
Köszönöm a biztatást és ötleteket.
Én is szeretem a tésztát, de mostanában tiltólistás volt. :) Még az.

10 éve
#965
Gonoszka1
Válasz Bojtika #963 számú posztjára
Nálunk a Nagyi volt aki szívvel-lélekkel főzött. Anyu mindig azt mondta/mondja, hogy ő csak muszájból főzött/főz. Mindig azt mondja, hogy a főzési szeretetemet a Nagyitól "örököltem", mert ő főzött mindig ilyen szívesen mint én. De azt azért be kell vallanom, hogy én is azt főzöm szívvel-lélekkel amihet kedvem van.

10 éve
#964
Gonoszka1
Válasz Lenorka #962 számú posztjára
Neked is szép napot, és kedvvel való főzést a konyhádban!

10 éve
#963
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #960 számú posztjára
Én is Nammama főztjén nőttem, és az alapokat is tőle tanultam.

Anyu nem nagyon főzött, pedig ha rászánta magát és volt kedve, akkor remekelt.
Egyedül maradt hármukkal, és a munkába temetkezett.

10 éve
#962
Lenorka
Válasz Bojtika #958 számú posztjára
Szerettem azt amikor a férjem főzött, sokkal jobban "konyhafőnök" volt mint én. :)
Most mennem kell, további szép napot Nektek. :)
Holnap leszek.

10 éve
#961
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #959 számú posztjára
Anyukám, Anyósom, Nagyim, Férjem főztjei, imádtam.
Én is el tudom készíteni, de valahogy (sajnálom az időt a főzésre), mikor annyi más mindent csinálhatok helyette, amit hasznosabbnak látok.
Persze főzök azért... főleg ha valamire nagyon rákívánkozom. :)

10 éve
#960
Gonoszka1
Válasz Bojtika #958 számú posztjára
Meg a Nagyi főztje is! Én még emlékszem a Nagyim főztjére, mert ameddig tudott, addig ő főzött ránk.

10 éve
#959
Gonoszka1
Válasz Lenorka #957 számú posztjára
Igen, a viták mindig apróságokon vannak. Gondolom ez a feszültség levezetés miatt van így. De ezt így jól megoldottátok, mert azt tartja a mondás is, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg. Én sem szeretem ha a lábam alatt van valaki amikor készítek valamit a konyhában, és ráadásul a konyhám nem nagy, így szó szerint a lábam alatt lenne.

10 éve
#958
Bojtika 3
Válasz Lenorka #957 számú posztjára
Idővel (remélem legalábbis) majd felfedezed benne az alkotó folyamatot.:D Habár rövid életű alkotások, de az "anya főztje" azért egy életen át megmarad a gyerekben...

10 éve
#957
Lenorka
Válasz Bojtika #956 számú posztjára
Köszönöm szépen... alkalmazni fogom, főleg brokkoli leveshez. :)
A zöldséglevest én is (darabosan) szeretem. :)
Azt tudom, hogy a nyers zöldség is hamar megfő, de a konyhaművészet nem épp a kedvenc időtöltésem. :) Inkább olvasok, vagy a NET-re kukkantok... :)
Nem mondom azt, hogy nem tudok főzni, (de elpocsékolt időnek tartom) holott szeretem a finom kajákat.
Megnézem a Paprika adót is, vagy egyéb főzős műsort, de már odáig nem igazán jutok, hogy megcsináljam. Habár végigkóstolnám az egészet szívesen. :)
A férjem nagyon jól főzött, :) ketten nem is tudtunk megmaradni a konyhában, mert vita volt... így megegyeztünk, hogy ha Ő főz, akkor én nem megyek ki, ha én főzök, akkor Ő nem jön be. :)
Igaz apróságokon ment a vita, hogy a máj alá hosszúkásan vágjam a hagymát, (én meg felapróztam. :)

10 éve
#956
Bojtika 3
krémleves...
Kukoricalisztet vagy zabkorpát kikeversz hideg vízben, és a végén a leveshez adod.
A zöldségeket összetörheted, ha akarod, de én szeretem úgy, hogy a leves krémes, és a puha zöldségek darabosak benne.
Ne félj a konyhától,nem rossz hely az. :D
Ha felteszed vízben főni a zöldségeket, 10-15 percen át elvan egyedül. Addig megnézed a mailjeidet.
Nekem könnyű, mert az indukciósom időre beállatható és kikapcsol...

10 éve
#955
Lenorka
Válasz Bojtika #953 számú posztjára
Köszönöm Bojtika. :)
A krémlevesüket szeretem nagyon, így nem kell pepecselni a konyhában. Egy két zacskóval mindig volt otthon.
Annyit nem ettem, hogy függőség alakuljon ki nálam, de sejtettem, hogy nem egészséges, így ritkítottam ezen a szokásomon.


10 éve
#954
Lenorka
Válasz Bojtika #953 számú posztjára
Köszönöm Bojtika. :)
A krémlevesüket szeretem nagyon, így nem kell pepecselni a konyhában. Egy két zacskóval mindig volt otthon.
Annyit nem ettem, hogy függőség alakuljon ki nálam, de sejtettem, hogy nem egészséges, így ritkítottam ezen a szokásomon.


10 éve
#953
Bojtika 3
Válasz Lenorka #921 számú posztjára
Lenorka, ne egyél zacskós levest. Tele van felesleggel.
Leginkább nátrium-glutamáttal, ami kis mértékben, de függőséget is okoz.

Nincs az a zöldségleves, ami meg ne főne percek alatt. Ha fagyasztott zöldségkeveréket használsz, tisztítani sem kell.

10 éve
#952
Lenorka
A szilikonformákról azt olvastam, hogy ellenállók a különböző savakkal szemben, nem kell tartani káros anyag kioldódásától.
Allergiások is használhatják, cink és nikkelmentes.

10 éve
#951
Bojtika 3
Nekem egy szilikonos formám van, szerintem ez nem fog megölni. :D

Kedvelem a yorki-pudingot időnként, ahhoz veszek a muffin-formához hasonló, de nagyobb formát majd.
Nem szeretek kenegetni.

Persze sütőpapírt is lehet formára hajtogatni, majd kipróbálom, mit csinál vele a híg tészta.

10 éve
#950
Lenorka
Válasz Bojtika #949 számú posztjára
Ritkán használtam sütőpapírt, de ideje lesz áttérni rá.
A szilikonos sütőformákról nem hallottam még rosszat, de óvatos vagyok vele, hiszen a fóliáról is utólag derült ki, hogy káros az egészségre.

10 éve
#949
Bojtika 3
Csomagolni régen zsírpapírt használtak. Nem fülled úgy bele a szendvics, mint a légmentes folpackban. Ha végképp nincs papírszalvéta vagy törlő otthon, arra is jó a sütőpapír. :D

10 éve
#948
Bojtika 3
Bizony, és többször is fel lehet használni egy-egy darabot. Amíg szét nem szakad, addig legalábbis kenyér alá még jó!

Létezik tekercsben is teflonos sütőpapír. Na az egy fokkal még feljebb van. Nekem egy külön lapom van teflonos, amit ajándékba kaptam, ronda barna, de semmi nem ragad rá tényleg.

10 éve
#946
Lenorka
Válasz Filigran #944 számú posztjára
Át kell térni a sütőpapírra... :)

10 éve
#945
Lenorka
Általában folpackot használok, (csomagolásra) igaz azt sem sűrűn... csak hát az sütésre-főzésre nem használható.

10 éve
#944
Filigran
Válasz Lenorka #942 számú posztjára
Tárolni nem használtam, de egyébként az információ új. Hiába, mindig tanulok valamit :-). A sütőpapír szerintem olcsóbb is.

10 éve
#943
Bojtika 3
Válasz Lenorka #940 számú posztjára
Az étel savasságával a feldolgozott alumíniumból kevésbé előnyös sók oldódnak ki, amennyire tudom. Tárolásra ne használd a fóliát.

Én sütőpapírral takarom a tepsit is a sütőben, és a becsomagolást is lehet sütőpapírban. Nincs itthon alufólia.

10 éve
#942
Lenorka
Ezt találtam...

Felhasználása leginkább sütéshez, pároláshoz és grillezés ajánlott.

Az alufólia élelmiszer-csomagolásra történő felhasználását az alábbi okok miatt nem ajánljuk:

A savas vagy sós élelmiszerek az alufóliával való érintkezés során a fólia felületén oxidációs folyamatokat indítanak be, melyek során a fémből egyes ötvözők kiválnak és az élelmiszerre kerülhetnek.
A fólia nem zárja el teljesen az élelmiszert a levegőtől, ha időközben a hajtás mentén kiszakad.

10 éve
#941
Bojtika 3
Válasz LJuci #926 számú posztjára
Jaj, de aranyos vagy! köszönöm szépen!
Én is tudom, de volt pár nagyon pénztelen napunk. Ma már érkezik valami, most is azt várom még. Szerzek valami C-vitamint, de ebből alighanem antibogyó is lesz, mert eléggé mintha felfáztam volna. :( Pénteken reggel órákra megyek, azaz holnap délelőtt kellene felíratnom és kiváltanom...

Fogok rendelni egy borászati webboltból aszkorbinsavat 250 grammosat. Együtt a kilós szódabikarbónával és citromsavval, amik takarításhoz kellenének, és azt hiszem, még zselatint is. (Nem most, de hamarosan.)

10 éve
#940
Lenorka
Válasz Filigran #938 számú posztjára
Az alufólia használatáról olvastam, hogy káros az egészségre. Belekerül-e a táplálékba az "alumínium"?! Főleg sütés-főzésnél? Vagy ha sokáig tárolunk benne élelmiszert?
Használom én is, de elenyészően, kerülöm ha lehet.

10 éve
#939
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #937 számú posztjára
Köszönöm... ki fogom próbálni. :)

10 éve
#938
Filigran
Válasz Gonoszka1 #937 számú posztjára
Ha alufólia alatt sütöd egy kicsit, akkor nem kell előtte megfőzni!

10 éve
#937
Gonoszka1
Válasz Lenorka #935 számú posztjára
A krumplit is elkészítheted ugyancsak a sütőben megsütve. Megfőzöd a krumplit, és olajjal kikent sütőpapíron, kicsit olajjal megspriccelve megsütöd. Finom!

10 éve
#936
Lenorka
Válasz Filigran #934 számú posztjára
Érdemes akkor kipróbálni... :) most már kíváncsi leszek milyen íze lesz.

10 éve
#935
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #931 számú posztjára
Ezt ki fogom próbálni. :)
A zöldségköretet párolom... nem szoktam sütőbe tenni.

10 éve
#934
Filigran
Válasz Lenorka #932 számú posztjára
Az hőlégkeverésesben simán megy így, én már próbáltam! (Bár az olajban szerintem kicsit ízesebb) Sicc! :-D

10 éve
#933
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #931 számú posztjára
Ezt ki fogom próbálni. :)
A zöldségköretet párolom... nem szoktam sütőbe tenni.

10 éve
#932
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #929 számú posztjára
Köszönöm szépen, már törölheted.
A sült krumplit? Arról sem tudnék lemondani, néha - néha belefér. :)

10 éve
#931
Gonoszka1
Válasz Filigran #930 számú posztjára
Ugye??? Itt majdnem mindenki így készíti ha ilyesmit készít! Ki a fene akar megenni egy pohár olajat? Brrrrrrr!!!!

10 éve
#930
Filigran
Válasz Gonoszka1 #929 számú posztjára
Hót ecccerű :-) Ötletes!

10 éve
#929
Gonoszka1
Válasz Lenorka #927 számú posztjára
Nem kell lefedni, csak vékonyan kizsírozott (olajozott) sütőpapírra teszed a panírozott sajtot, zödséget, húst, majd a tetejüket is megkened a zsíradékkal vékonyan, Előmelegített sütöbe tolod, és megsütöd. Esetleg még a tojásba tehetsz egy teáskanálnyi olajat, de nem feltétlenül kell, főleg a sajt esetében. Ha légkeverésre kapcsolod a sütőt, akkor nem muszáj megforditani a panírozott ételedet. Ide felteszek Neked két receptemet, de ha megnézted, akkor kitörlöm, mert a NoSalty nem szereti ha a receptjeit máshova feltesszük, még akkor sem ha az a sajátom.


10 éve
#928
Lenorka
Válasz LJuci #926 számú posztjára
Szia. :)
Ezt csak megerősíteni tudom, a C vitamint és a Béres cseppet. Habár a Béres csepphez adnak Béres C-vitamint is.
Amit még nagyon tudok ajánlani, az a MÉZ. Itt az üvegesre gondolok, én vegyes virágmézet használok, nagyon hatékony. A teába szoktam egy kis kanállal tenni, télen nem is voltam még csak megfázva sem.
Igaz, nagyon kalóriadús, (100 gr/326 ckal) de annyit úgy sem tesz bele az ember.

10 éve
#927
Lenorka
Válasz Gonoszka1 #925 számú posztjára
Sütőben hogy?! Nem kell lefedni, mint a csirkét, és félidőben levenni a fóliát? Meddig sütöd? Milyen íze lesz a panírnak? Vagyis más íze lesz?

10 éve
#926
LJuci
Válasz Bojtika #914 számú posztjára
Bojtika! C-vitamint szedj sokat! A legjobb, ha a gyógyszertárban aszkorbinsavat kérsz.
A testvérem orvos, de abszolút gyógyszer ellenes, csak akkor ír fel, ha nagyon muszáj, mert szerinte minden betegség megelőzhető, vagy ha már kialakult, akkor a gyógyulás felgyorsítható c-vitaminnal. Mi naponta 500 mg-ot beszedünk, betegség esetén 1000 mg-ot. Valamint szuper még a Béres-csepp, azzal is kb. mindent meg lehet előzni.
Én régen nagyon beteges voltam, kb. egy kis huzattól azonnal megfázás, minden fertőző dolgot is elkaptam, de amióta a bátyám unszolására ezeket szedem, sosincs semmi bajom. Nehogy tolakodásnak vedd, csak tanácsként írom! ;)

10 éve
#925
Gonoszka1
Válasz Lenorka #923 számú posztjára
Próbáld ki a rántott ételeket sütőben sütve elkészíteni. Nagyon finom, és nincs tele olajjal. Én is szeretem a rántott dolgokat, és ha néha készítek, akkor mindig sütőben készítem. Észre sem lehet rajta venni kinézetre sem, hogy nem olajban sült, csak éppen nincs tele olajjal.

10 éve
#924
Lenorka
A tökfőzeléket nem szeretem, de kirántva nagyon finom krumplipürével. A krumplipürét szeretem (vajjal-tejföllel, és egy nagyon pici tejjel). :)

10 éve
#923
Lenorka
Szia :)
A rántott dolgokat napraforgó olajban szoktam kisütni. Max. kétszer szűröm át, de lehet látni, ha használhatatlan már. Általában máj vagy hal után nem használom fel többször.
Csináltam már én is cukkinit, darált hússal ízesítve, töltve, sajttal a tetején, és be a sütőbe.
Görög-salátát is sokszor készítek, főleg most, hogy idénye is van, a zöldségeknek (nem melegházi).

10 éve
#922
Gonoszka1
Válasz Lenorka #921 számú posztjára
Szia! A rántott dolgokat zsíradékban készíted el? Mert ha sütőben készíted, akkor nem szívja meg magát a zsíradékkal. Én cukkinit, sajtot, húst is készítettem így, és nagyon finom, és nincs tele zsíradékkal.

10 éve
#921
Lenorka
Sziasztok :) Ismét köztetek.
Én szoktam venni 100 %-os oliva olajat, a zöldségköret alá nagyon finom.... amikor párolom, még egy fej vöröshagymát is beleaprítok, fűszerezem.
A husikat általában rántom, vagy egy egész csirkét megsütök.
A zacskós leveseknél van egyszemélyes is, abba két kemény tojást bele szoktam szeletelni, és vagy négy gerezd fokhagymát is. Nagyon szeretem.
A rágcsa (körét) tudnám én is bővíteni, mert minden ami finom jöhet.
Most, hogy jobban ismerkedem az oldallal, látom, hogy le is lehet mérni magunkat.
Valahogy most ez a méret jött ki: mell= 89 cm derék: 68 cm csípő 94 cm. Habár, öt éve a derék 63 volt, a csípő 90 vagyis még le kéne gyűrkőznöm még négy kg-ot. A család mondogatja, hogy (csontos vagyok) de ez nem így van. Van még itt - ott egy kis felesleg.

10 éve
#920
Gonoszka1
Válasz kisspalt #919 számú posztjára
Biztos sikerülni fog, és ha mégis változik a menü, akkor tudod javítani, azaz azt az ételt kitörlöd, és mást írsz be, vagy a mennyiséget javítva tudod módosítani. A krumpli nem rossz étel, sem kalóriában, se másképpen, csak ajánlatos nem bő zsíradékban kisütni. A tészta nekem gyenge pontom (főleg a túrós-tejfölös tészta).

10 éve
#919
kisspalt
Válasz Gonoszka1 #916 számú posztjára
Arra nem is gondoltam, hogy előre tervezzek. :) Jó ötlet. Majd kiderül, hogy fog menni mert nagyon rendetlen (szépen mondva: spontán) vagyok, de megpróbálom.

Én most ellen tudtam állni a finomságok csábításának, inkább a rengeteg kalória leevése a gond jelenleg. Úgy érzem, a számok is ezt mutatják, évek óta nem ettem ennyit, csak most egészségesebben étkezem. Ezek viszont jobban töltenek. A minőségben ne váltatok, figyelnem kell a cukorra, és hiába kell több kalória, nem a hízás a cél. (Nagyon szegények voltunk, csak úgy tudtam megoldani az étkezést. Alap volt a fehér kenyér, krumpli, tészta, rizs, hogy töltsön és olcsó volt, de nem ettem rengeteget belőle. 1 régebbi nap kalóriája átlagban a BMR-em, csak az egészségtelen volt és no sport. Édesség, több evés ritka volt.)

Na, megpróbálok pár ilyen napi menüt átgondolni. Köszönöm.

10 éve
#918
Gonoszka1
Válasz Soci #917 számú posztjára
Ez előfordul, mert a test tarthat vissza vizet. Így ezen nem kell stresszelni. És szerintem a heti egy alkalom elég a mérlegelésre, mert így a napi súlyingás csak stresszel, és az nem túl jó.

10 éve
#917
Soci
Az normális, hogy ma reggelre 30 dekaval tobb vagyok? Nem léptem túl a keretet, se zsírt se ch-t.

10 éve
#916
Gonoszka1
Válasz kisspalt #908 számú posztjára
Szerintem napokkal előre tervezd meg az étrendedet (ma felírat melletti nyíllal tudsz előre-hátra lépni). Ha van változás benne, akkor azt tudod módosítani. És akkor nincsenek meglepetések, hogy nem eszed le a keretedet, vagy esetleg nagyon túlléped. És persze a sport kalóriáknak a 60-70%-át is tervezzed bele pluszban, mert az sem jó, ha azt nem eszed le.

Engem állandóan etetget a férjem, és hajlamos is vagyok az evésre, mert szeretek nagyon enni (hiszen az egy örömforrás). És sajnos vannak időszakaszok amikor képtelen vagyok a keret tartásásra egyéb okok miatt is (jó kifogás sosem rossz), sőt.....! De tudod, a remény hal meg utoljára.

10 éve
#915
Gonoszka1
Válasz Bojtika #914 számú posztjára
Ne izgulj Bojtika, mert majd kialakul. És szépen minden a helyére kerül. De most túl sok volt a változás (fiad haza költözött, Te egyetemre kezdesz járni), és most ki kell alakulnia az új időbeosztásodnak. De fog menni, csak egy kis kitartás és türelem kell hozzá, és persze a legjobbat kihozni mindenből.

10 éve
#914
Bojtika 3
Én meg felkeltem, mert nem sikerült elaludnom. (Korán kell ébredni, és emiatt nem tudok már aludni, most már 3/4 3 van.)
Még bujkál bennem az a megfázás vagy felfázás vagy vírus vagy mi, lázasnak érzem magam, de nincs hőemelkedésem sem. Az előbb ettem egy zsíros kenyeret sok hagymával, és nem is írom be. Kialvatlanul nem megyek dokihoz, majd lesz valahogy. Pénteken meg frissen kéne mennem előadásra, megkeveredett most minden.
Napok óta fáradt és álmos vagyok, nem jó sehogy sem.

10 éve
#913
LJuci
Köszi! Megnyugtattál. Meg egyébként azt írja az oldal alul, a "nap kiértékelése" résznél, hogy ebben az ütemben heti 0.09 kg-ot lehet hízni, szóval nem veszélyes, meg szerintem kb 2-3 hetente lesz 1 ilyen nap. (Nemrég kezdtem a kalóriaszámolást)

10 éve
#912
Bojtika 3
Válasz LJuci #911 számú posztjára
Ma többet ettél, kedves egészségedre.

Ha emiatt koplalnál holnap, az nem vezetne semmire. Sőt. :D

Nyugi, nem történt baj.
Ha vendégségbe mégy, azt kilengős napnak célszerű tekinteni, mert a lényeg az, hogy jól érezd magad. :D

10 éve
#911
LJuci
Hello! Ha ma túlléptem a keretet (sajna majdnem 600 kalóriával, mert nem itthon ettem, hanem vendégségben voltam, sült kolbász, hurka, miegymás, semmi olyan, amit ehetnék is sajna, viszont egész nap étlen meg nem lehettem), akkor ha holnap annyival kevesebbet eszem, az jó? Vagy hogy lehet korrigálni? Tisztára bűntudatom van... :/

10 éve
#910
Bojtika 3
Válasz kisspalt #909 számú posztjára
A kókuszzsír nagyon jó, de én mostanában nagyon spóroltam, így kacsa-vagy libahájat vettem és kisütöttem. Állítólag az étolajnál még mindig jobb.

A motivációm...amíg a férjemet ápoltam itthon, nagyon elhagytam magam, mert saját életem nem is volt. Akkor híztam meg, mert a fiam születéséig nem volt súlyproblémám.

Lényegében a komfort-súlyomra fogytam vissza, valószínűleg azért is tartom ilyen könnyen.

A mai leveském (mert mindig más):
Kevés zsíron megpirítottam kis vöröshagymát, utána 15 deka vegyes zöldséget forgattam át rajta, fagyasztva szoktam venni mindig valamilyen keveréket. Felöntöttem és megfőztem, kis zabpelyhet (30 g) szórtam bele, és a végén egy tojást beleütöttem.

Jó volt, meleg, sűrű...

Most meg megyek aludni, mert korán kelünk. :D Kicsi tornát csináltam ma lábra, a testedzősben találod!

10 éve
#909
kisspalt
Válasz Bojtika #907 számú posztjára
Szomorú olvasni a motivációdat. Sok lelkierőt kívánok neked, és sok örömöt a fiadban!

A 30g szénhidrát a vacsim szénhidrát-mennyisége.

Nem főzök zsírral. Olajjal, az is egyre kevesebb. Levesbe nem is szoktam tenni, de régen sem tettem. Mostanában bátrabban használom a kókuszzsírt is. Eddig spóroltam vele, de nem éri meg, a vaj drágább.

Köszönöm a szalagsorrendet, így már értem.

Pécstől 47 km-re lakom, de néha bemegyünk. A Tamásékat /Jóegészséget/ személyesen ismerem, egy rövid ideig mi voltunk az árufuvarozójuk. :) Rendesek voltak velünk. Csak ők Pécs másik részében laknak, a Kertvárosban, nekünk általában a Belvárosban van dolgunk. Onnan a benzin oda-vissza Tamásék 700 Ft is lehet. Néha olcsóbbnak láttam bemenni a Herbaházba és a kis 5% kedvezményemmel venni ezt-azt, de majd még számolgatok. zabkorpát csak mostanában vettem először, meg kölest, eddig nem szoktam. Így, hogy több ilyesmi kell majd...majd számolgatok. Egyébként valóban jó bolt, a tulajok is jó emberek.

Örülök a csapatnak, és köszönöm az eddigi segítségeket. :) Sokat jelent nekem. :)

10 éve
#908
kisspalt
Válasz Gonoszka1 #896 számú posztjára
Szia, Gonoszka1!
Igen, jó lenne úgy osztani a napi étkezéseket, de úgy látom ezt még mindig tanulnom kell. :( Ma sem úgy sikerült, pedig reggel direkt 3 felvágottat nyomtam a kenyér közé futásban, ma ettem paradicsomot, paprikát, de már nem volt idő feltétre ebédhez, s időm se, ...s kimaradt az uzsi, úgy megcsúsztam az ebéddel. Még épp számolom, ILYENKOR, vajon mit egyek még, hogy legalább csökkenjen a különbség, még vagy 400 hátravan. Na, meg a szobabicaj, ma már csak arra van erőm. Nem voltam itthon ma, még nem tudtam egyebet nézni.

Az én férjem is szívesen etetgetett. :)

Igen, ez a társaság valóban ajándék. :)

10 éve
#907
Bojtika 3
Válasz kisspalt #894 számú posztjára
Engem is motivált, nagyon is, az akkor még iskolás fiam.
A férjem meghalt váratlanul, ha én is meghalok, vagy a kövérségem okozta betegségek miatt gondozásra szorulok, akkor én teszem tönkre a fiam életét.

Lefogytam, itthoni munkám van (bár nem rendszeres még), a fiam végzett a suliban és éppen ma volt az első munkanapja, ami hatalmas megkönnyebbülés, már csak ezt a pár hetet bírjuk ki az első fizetésig. És most én tanulok. (Miskolci bölcsészkar, levelező, germanisztika szak.)

Azért nyugtass meg, nem a napi szénhidrát-kereted az a 30 gramm, csak a hiányzó kalóriák részében volt ennyi?

A zsírral főzés majd szépen csökkenni fog, én egész leveskéket eszem zsiradék nélkül, csak egy beleütött tojás zsírtartalmával.

A szalag: mivel a szín az erősség kódja, vagy a rózsaszín kellene neked, vagy egy világosabb zöld. Gyártónként változó ugyan a színkód, de nagyjából a rózsaszín-zöld-kék a sorrend az erősségben.

Ha Pécshez közel laksz, akkor a Jóegészséget webáruházból el tudod hozni a cuccot személyesen is, ami remek lehetőség. Náluk érdemes venni a zabkorpát, bulgurt, kölest,,,nézz fel az oldalukra. (A zabpehely talán a lidliben/aldiban mégis olcsóbb.)

Bizony csapat vagyunk! És segítünk majd, tényleg bármiben.

10 éve
#906
kisspalt
Válasz bmati #893 számú posztjára
Meg fogom nézni, köszönöm.
Bár tartok tőle, hogy nekem még a guggolás is nehéz, nemhogy fekvőtámasz, de megnézem majd, hogy valamit tudok-e kezdeni vele, esetleg részben.
Köszönöm az ötleteket.

10 éve
#905
Gonoszka1
Válasz Lenorka #903 számú posztjára
Igen, sajnos a rágcsálás nem a fogyást segíti elő. Én is rágycsálos vagyok. De a Te repertoárodat még tudnám bővíteni kedvencek terén. És így még nehezebb. De Neked legalább nagyobb az önfegyelmed, mert gyakorlatilag túlsúlyod nincs. Viszont rágycsát készíthetsz egészségeset. Nézzél szét Bofynk Zabirodalmában, ott találhatsz finomakat.

10 éve
#904
Gonoszka1
Válasz Filigran #902 számú posztjára
Igyekszünk pozítivak lenni (bár van amikor nehéz), de én szerencsére alapvetően pozítiv, és vidám természetű vagyok. Tudod kerek mind az alma, és mosolyog mint a szép piros alma!

10 éve
#903
Lenorka
Sziasztok. :)
Köszönöm a figyelmeteket, és a válaszokat.
Tornázni én is otthon szoktam, van hasizompadom, 2 súlyzóm 2,5 kg-os (női) csukló, és boka súly is.
Általában én is imádok rágcsálni mindent, ami finom, (ropi, mogyi, szotyi, süti, csoki) hogy ezeket én mennyire imádom. :) Jah, a fagyit kihagytam. :)



10 éve
#902
Filigran
Válasz Gonoszka1 #901 számú posztjára
Annyira szeretem, hogy ilyen pozitívak vagytok! :-)

10 éve
#901
Gonoszka1
Válasz Lenorka #897 számú posztjára
Szia! Neked már nem nagyon kell fogynod, így arra kell törekedni, hogy ne hízzál. A kalóriaszámolgatás erre is tökéletesen megfelel. És ha sétálsz az nagyon jó. Viszont a tornára egy kicsit oda kellene figyelni. Szerintem a séta mellett, ha kétnaponta tornázol az is jó, csak akkor a felső test legyen a hangsúlyosabb véleményem szerint. És lelkiismeretfurdalásod ne legyen, hanem ilyenkor azt az energiát egy 10 perces tornára fordítsad, és ez akkor már nem elvesztegetett energia. Sok sikert a továbbiakhoz!

10 éve
#900
Filigran
Válasz Lenorka #899 számú posztjára
Ja értem, a gyerekek miatt volt a súlynövekedés :-). Azért kérdeztem, mert azt írtad: MINDIG sikeres volt a súlycsökkenés. Így már érthető :-).

10 éve
#899
Lenorka
Szia
Ha elérem a célom, akkor megpróbálom tartani a testsúlyomat.
Néha - néha belefér egy kis finomság is hétvégenként.
A kalóriaszámlálás már saccra is megy, ;)
Amikor a csemetéim születtek, egy kis diéta, és jó sok torna... így visszaállt a ideális testsúlyom.

10 éve
#898
Filigran
Válasz Lenorka #897 számú posztjára
Szia! Ezek szerint ha eléred a célodat nem számolod tovább a kalóriákat és visszahízol?

10 éve
#897
Lenorka
Sziasztok!
Nekem mindig a kalóriaszámlálós diéta jött be, ezzel mindig sikeres volt a súlycsökkenés.
Persze a torna is fontos, ha lehet a munkahelyemre is gyalog megyek, hazafelé is ugyan úgy.
Járműre sem szoktam felszállni, csak ha sietek, vagy messzebbre kell mennem.
Tornára visszatérve, néha - néha ellustulok és nem tornázom minden nap, ilyenkor van egy kis lelkiismeret furdalásom. :)
160 cm vagyok, és 54,90 kg

10 éve
#896
Gonoszka1
Válasz kisspalt #894 számú posztjára
Szia! Valahogy a napi étkezéseket úgy kellene beosztani, hogy a keretet leegyed, mert az nem jó ha nem eszed le. Ha másként nem, akkor egy kis dióval, mandulával, stb.

A férjem sem fogyózik velem, és amikor majdnem kétszer ekkora voltam, az sem zavarta. Sőt állandóan etetget. Egy kis fagyi, egy kis lángos stb. Így aztán persze elcsábulok, mert különben megsértődik ha nem eszem meg, és persze könnyű Katát táncba vinni.......!

Az pedig egy külön ajándék, hogy a bázisunkon egy ilyen szuper társaság jött össze!!!

10 éve
#895
kisspalt
Válasz bmati #893 számú posztjára
Meg fogom nézni, köszönöm.
Bár tartok tőle, hogy nekem még a guggolás is nehéz, nemhogy fekvőtámasz, de megnézem majd, hogy valamit tudok-e kezdeni vele, esetleg részben.
Köszönöm az ötleteket.

10 éve
#894
kisspalt
Válasz Bojtika #891 számú posztjára
Köszönöm, Bojtika! Arra még nem is gondoltam, hogy előre megtanuljam a gyakorlatokat! Végül is, nem rossz ötlet, megpróbálom. Sose voltam nagy sportember, nekem a vakoskodás a teljes képernyővel sem elég önmagában, így talán. :)

Ha Pécsen járok, tudok 2 ilyesmi boltot, utánanézek a gumiszalagnak is. Melyik a jobb nekem, ha mindkettő lenne?

Hiszek neked. Muszáj. Élni akarok.

Sokat jelent nekem, hogy több hasonlóság is van köztünk. :)

Tegnap, sajnos, hiába írtam ki a BMR közeli közel 1500 kalóriát nem tudtam leenni. Több, mint 500 maradt estére, s végül csak 1200 körülig sikerült. Nem tudtam, mit egyek annyit, hogy elférjen benne, a 30 g szénhidrátomat ne dobja meg annyira...így is kilógtam vagy 6 g zsírral. Gondolom, reggel kellett volna bővebben ennem, de akkor azt hittem elég lesz, mert több volt, mint előtte. Na, majd.

Köszönöm, kell a segítség.

Drága jó férjem van, 100kg feletti, sokat segít, ebben is támogat ill. inkább hagyja, hogy csináljam, ha akarom, és mondja, hogy látszik, hogy fogytam, egész más az alakom, eddig sem utasított vissza a kövérség miatt. Mégis, mivel velem nem csinálja, kicsit magányos harcosnak érzem magam itthon. Jó, ha veletek, valamilyen szinten csapatban érezhetem magam.

Köszönöm.

10 éve
#893
bmati 107
Válasz kisspalt #889 számú posztjára
Otthoni tornák:
www.fitnessblender.com
A strength training kellene neked, ami az erősítést jelenti. Heti 3 teljes testes edzés vagy 6 osztott edzés kellene (felső- és alsótest napok váltva heti 3-szor). Egy kötelező pihenőnap kell egy héten. Séta, bicikli, úszás mehet mellé kardióedzésképpen az alsótestes napokon (vagy a köztes napokon edzéstervtől függően).
Itt is találsz jó gyakorlatokat a mesterhatos alatt:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Onnan neked négy gyakorlat kellesz (guggolás, fekvőtámasz, húzódzkodás, lábemelés), a maradék kettő (híd, kézenállásos fekvő) esetleg később jöhet szóba.
Jómagam is ezt végzem több, mint 2 éve és elég szép eredményeket el lehet vele érni. Egy húzódzkodórúdon kívül (gerenda, faág, stb.) nem kell semmi más.

10 éve
#892
Bojtika 3
Válasz kisspalt #886 számú posztjára
Ja, most látom, majdnem egyformák vagyunk!

Én 150 cm vagyok, és 76 kg voltam, most 50. Most vagyok 56 éves, két évvel ezelőtt botlottam ide.
Napi 1600 Kcal körül volt a kezdetem, de én ismertem a módszert régebbről, és piszokul nagy megkönnyebbülés volt, hogy nem nekem kell annyit matekozni esténként, hanem a rendszer számol... Most 1400-zal súlyt tartok, ugyanis 1300 kcal mellett éhes voltam.

Szóval, tudom, miket beszélek. Az izomgyengeség az én esetemben már igen közel volt az izomsorvadáshoz, ami 40 felett elindul, ha nem sportol az ember lánya... :D

És első éves levelező tagozatos egyetemista vagyok! :D

10 éve
#891
Bojtika 3
Válasz kisspalt #889 számú posztjára
Ne keseredj már el!!!
A kezdetnél én is alig bírtam mozogni, és én is az inkább fekvő életmódot váltottam vissza a normálisra.
Ami a notebook kicsi méretét illeti, az edzéseket ki tudod tenni teljes képernyőre. AMit aznapra kinéztél, akár többször is megnézed előtte (lehet az idő-csúszkával léptetni alul), hogy nagyjából ismerős legyen. Akkor nem kell annyira pontosan látnod menetközben.

Vegyél (1200 Ft körül van) egy rózsaszínű vagy zöld latex szalagot, gyógyeszköz-boltban vagy sportboltokban lehet kapni. Azt húzgálva is tudsz erősíteni, és nem csak karra. Nekem már kék lesz, mert az a következő fokozat. (Most éppen nincs, mert elszakadt az előző, két év után. Annyit bírnak átlagban.)

Te is szépen meg fogsz erősödni! csak kitartás.

És az első pár hét elteltével már akár a ruhaméreted is változhat, mert nem csak a kilót érdemes figyelni. Fontos a centi is, vagy egy régi, kedves ruhadarab, ami köztes cél lehet...
Ahogy elindul a folyamat, érezni fogod a különbséget, hogy a napi munkát is könnyebben végzed, hamarabb elkészülsz a takarítással, hogy az ágy szélére deszkát teszel és azon ülsz majd a notebook-kal, azt egy székre téve magad elé... nem akarsz már feküdni, mert nem fog már húzni az ágy! Higgy nekem, én megtapasztaltam ezt! :D

És bátorság, segítünk. Bármikor.

10 éve
#890
kisspalt
Válasz radar #887 számú posztjára
Köszönöm, utána fogok nézni.

10 éve
#889
kisspalt
Válasz Gonoszka1 #888 számú posztjára
Köszönöm a biztatást! :) Állnék én a sarkamra, csak a bizonyosság hiányzik, hogy jól csinálom. Remélem, így van. A havi négy kilónál kevesebbel is meg tudnék elégedni, de a mostani számolás azért olyan elkeserítően hosszadalmas utat mutat, 2017 vége felé talán én is a célhoz jutok. :( A havi majdnem 1 kg-os eredmény nem tudom mennyire motivál majd. A mostani 4 kg-osban benne van egy 10 napos hasmenés is, tehát ha nem is ennyit, de havi 1,5-2 olyan jó lenne! Kurkumát vettem, fűszert, elkezdtem, olvasgatva itt Bojtika tanácsait, csak kávéskanállal a számba, rá a víz, de citromos vízzel jobb lehet. Te a vízbe belekevered vagy ráiszod? Krumplit egy hónapja nem ettem (ill. a mai kelkáposztámba volt 1,5 kocka, ugyanazt ettem, mint a férjem), nem igazán merek, mert magas szénhidrát tartalmú, s a glikémiás indexe is magas, ha jól emlékszem. Összevissza ingadozott a cukrom mostanában, folyton rosszul lettem, 1 hónapja, mióta a szénhidrátot nézem, s társait csak 1-2x esett le, amikor elfelejtettem időben enni, mert valami aktuális gond annyira lefoglalt; de ha eszem majd, akkor így. Zsírt régóta nem használtam, s olajat is keveset, a sok zsír nekem előtte a vajból s vajkrémből, házi kencékből jött be. Most előbbiek nem jönnek be, házi kence 1-2 nagyon átalakítva. Eszek multivitamint is. Eddig is eszegettem, de sokszor elfelejtettem, ill. sajnáltam magamtól rá a pénzt. Most odafigyelek, hogy bejusson, csökkent is elég szépen a hajhullásom. Hízva éheztem. Tragikomikus. A tornához mentettem le pár Bojtika-ötletet, de nem mertem nekiállni, látnom kéne vsz. hozzá, mit csinálnak, s csak egy kisebb képernyőjű notebook van. Ill. arra is gondoltam, nem lenne-e nekem jobb, ha kicsit bicajjal megerősödnék rá, mert még az is nehézséget okoz, hogy a kezemet oldalra felemeljem, tartsam. Nagyon gyenge vagyok. Itthon segítek a férjemnek az irodai munkában, de notebookon stb. ágy közepén, mert igazán használható irodánk nincs, évek óta így oldjuk meg. Órákra is így készülök, no meg tanulok levelezőn (kis plussz stressz), sok olvasás. Vajon ilyen elhanyagolt test esetén ki notebookon is segíthetnek ezek? Csak itthoni edzés jöhet szóba, másra nincs se pénz, a faluban akkor sem tudnék futni, ha bírnám a futást, de az még végképp nem megy. Köszönöm a jókívánságot! Remélem így lesz.

10 éve
#888
Gonoszka1
Válasz kisspalt #886 számú posztjára
Szia! Fog menni a fogyás, de a sarkadra kell állni! A kalóriakeretedet emeljed meg a BMR-ed fölé, és tessék aránylag pontosan leenni. A havi 4 kiló fogyás az több mint jó, inkább kicsit gyors. Ha anyagilag nem álltok jól, akkor egyed Te is azt amit a család, de próbáljál diétásabban főzni, azaz sok főzelék, sovány húsok, és mindez kevés zsíradékon. A hagymát egy leheletnyi zsíradékon is meg lehet párolni. Aztán a húsból (még a soványból is) fő ki zsíradék. A krumplit inkább főzve pl: petrezselymes krumplinak, kevés vajjal krumplipürének, vagy sütőben sütve készítsd el sült krumplinak. Kevés zsíradék azért mindenképpen kell, ez kb: 40 gramm, mert kell a zsírban oldodó vitaminok, és az izületek kenéséhez. Ahogy rendesen betartod a keretedet, és szépen tornázol, majd észre fogod venni, hogy a betegségek is enyhülnek, sőt esetleg el is múlnak tüneteid. Az izületedre javaslom a kurkumát, de nem drága kapszulában, hanem a fűszert, mert ez már sokunknak bevált. Én napi egy kis kávéskanállal citromos vízben iszom meg, a férjemnek a teájába keverem bele. És fűszerként 100-250 ft egy csomag, persze a mennyiségtől függően. Ha vannak kérdéseid, akkor gyere, mert szívesen segítünk, sőt Bojtika tud Neked torna linkeket is adni olyant amilyenhez kedved van, és meg is tudod csinálni. Sok sikert!

10 éve
#887
radar
Válasz kisspalt #886 számú posztjára
Próbálj az életmódodon változtatni, tartósan csak így érsz el javulást. Ezt a könyvet ajánlom hozzá , feltétlen olvasd el. https://www.hvgkonyvek.hu/ugy-egyel-hogy-jol-legyel

10 éve
#886
kisspalt
Sziasztok! Viszonylag új vagyok. 152 cm, most 74 kg, 37 éves. Aug. 25 óta számolok, s eléggé izgulok, mert eleinte nem vettem észre a "BMR fölé picivel" evést, így belőttem magamnak az 1000-t, 1 hétig. Elég volt. Észrevettem az olvasgatások során, hogy így kéne, de magyaráztam magamnak mindenfélét. Pl. minek, ha elég? Aztán felvettem 1240-re a limitem, mondván alig mozgok, szinte egész nap fekszem, erre most kezdtem csak, hogy próbálok hetente párszor szobabiciklizni. Először csak 2x15 percet tudtam, aztán egybe fél órát, most megy az óra is. Ugyan most 3 napja semmi, "asszonyok baja rajtam", s olyan gyenge vagyok, mindenem fáj, ritkán vagyok már mostanában ilyen rosszul. Nem tudom, elkaptam valami vírust, vagy túl kevés a kalória. Pajzsmirigyem kicsit alulműködik, doki néni endokrinre akart küldeni, nem mentem, kiírta a gyógyszert, nem szedem, félek tőle. Gyógynövény teázom, de elfelejtem, lusta vagyok, nem megy rendszeresen. Azért legutóbb (máj vége) jó lett az eredmény, határértéken belül. Reméltem, így majd tudok fogyni. Most épp ment is le pár kiló, de mióta számolom, alig. Előtte vagy 2 hetet csak 150g szénhidrátra figyeltem, s közbe jött egy hasmenős vírus is. Eddig így összesen 4 kg kb. 1 hónap alatt. De azt sem tudhatom pontosan, mert csak most ismerkedek a szervezetemmel, tudtam, hogy menzesz előtt sok bennem a víz, de hogy mennyivel ugrik meg, nem mértem. Most felvettem picivel a BMR fölé, de nagyon félek tőle, mert épp kiszámoltam egy átlagos régi, abszolut nem diétás, fehérkenyeres, tésztás, pörköltes napom kalóriabevitelét, és 1480. Azért számoltam épp, hogy megnyugtassam magam, "nézd, hogy mennyit ettél, ez a most előírt csak kevesebb, csal az érzésed". Erre kb. ugyanannyi! Igaz, rengeteg a szénhidrát benne a mostanihoz képest. Iszonyú sok a stressz az életemben, és mindenféle egyéb kifogásom is lehet eladdig, hogy az anyagi helyzetünk 3 emelettel a béka hátsója alatt van, alig élünk, ezért sem mertem eddig olyanokat venni, mint most...de most is csak én eszem ilyet az 5 tagú családból. De muszáj fogynom, mert csak 37 évesen annyi betegségem lett, amik könnyen kapcsolatba hozhatók a hízással, hogy félek, ha minden marad a régiben a gyerekeimnek nem sokáig maradna anyukájuk. (Zsírmáj nulla alkohollal, vesekövek, pajzsmirigy, ízületek, reflux, szív...vsz. inzulinrezisztencia) Szóval: légyszi, segítsetek! (Szidástól kíméljetek, nagyon érzékeny vagyok rá. Most különösen is. Légyszi!) Bíztassatok, hogy jó, amit próbálok, vagy szeretetteljes jó tanácsot is szívesen fogadok, s ha netán mégis elég lenne kevesebb kalória...elbírnám, így diétásan alig tudok ennyit összerakni. Köszi, ha valaki jóindulattal rám néz.

10 éve
#885
LJuci
Válasz bmati #884 számú posztjára
Köszi szépen! :) Ülő életmódot állítottam be (tanuló vagyok), így 0,5 kg heti fogyáshoz 1600 kcal-t ajánl a rendszer, de minden nap első dolgom felvinni, hogy mennyit fogok mozogni, így ehetek több kalóriát. Betartom a heti 1 napot, amikor nem mozgok semmit, akkor viszont kicsit neccesebb lesz betartani azt az 1600-at, de kibírom.
Köszi a segítséget még egyszer! ;)

10 éve
#884
bmati 107
Válasz LJuci #882 számú posztjára
Vagy ülő életmódra állítod és akkor ezeket külön felviszed, de én a hullahoppot heti 3-ra levenném, a gyaloglás pedig heti 3x mehetne nem egymást követő napokon. Emellett nem ártana erősíteni is. A gyaloglásos napokon valami könnyített guggolás, kitörések, stb., tehát az alsótest erősítése legyen, a köztes napokon pedig felsőtest erősítése (súlyokkal vagy könnyített fekvőtámasszal és könnyített húzódzkodással, könnyített palánkkal, stb.). Viszont ekkor a heti fogyásod mértékét 0,5 kg-ra kell levenned hetente, ez napi 1895 kcal-t jelent, plusz a sportok. Én inkább ezt javasolnám, ha nem dolgozol vagy ülő munkád van.
Ha dolgozol min. 8 órát naponta (tehát le sem ülsz), akkor könnyű fizikai munkát állíts be és emellett mehetnek az edzések. Ekkor mehet a 0,7 kg-os fogyás hetente, a napi kereted pedig 1986 kcal lesz és ehhez is hozzájön a sport. Ha csak a sport miatt akarod ezt az életmódot beállítani, akkor szerintem ne tedd.
Futni ne fuss! Idővel majd lehet, de nálad ahhoz 80-82 kg alá kell fogynod. Heti 1 pihenőnapot mindenképpen tarts!
A kalóriabeállításnál a BMR-ed felett legyen a napi kereted.

10 éve
#883
Gonoszka1
Válasz LJuci #882 számú posztjára
Igen, akkor ne az ülő tevékenységet válaszd. Viszont akkor a napi sporthoz azt ne vigyed fel.

10 éve
#882
LJuci
Köszi szépen Gonoszka és bmati! Elolvastam mindkét bejegyzést, hasznos volt! :)
Az orvosi lexikon szerint 1986.21 kcal-t kell ennem 0,7 kg fogyáshoz, így akkor ehhez tartom magam.
Még annyi kérdésem lenne, hogy ha hetente 6x hulahopp karikázom 30 percet és 2x gyalogolok tempósan (tényleg tempós, majdnem futás, csak azt nem bírja a térdem) 4,5 km-t, ennek jó részét emelkedőn, akkor az aktivitáshoz a közepest állítsam be? (Heti 2-3 óra sport/könnyű fizikai munka.)

10 éve
#881
bmati 107
Válasz LJuci #879 számú posztjára
Szia!
Ez nem így van. A mostani súlyodhoz kell beállítani a heti fogyást és ez alapján a napi keretedet, mert esetedben nagyon valószínű, hogy a BMR alá esik ez az 1700 kcal, aminek az lesz a vége, hogy az első pár hétben gyorsan fogysz, majd megáll a fogyásod és egy idő után hízni fogsz ezzel a kerettel is (ez a lelassult anyagcserének is köszönhető). Szóval ettől nagyobb kerettel kellesz indítanod és mivel a célsúlyod nincs olyan messze, így a mozgás is nagy szerepet kap, szóval azt is el kellene kezdeni heti min. 3-szor erősítés jelleggel. Mivel nagy a testtömeged, így neked több kalóriát is kell fogyasztani!
Tanulmányozd át, amiket az előző kommentben leírt Gonoszka1. Ezt én állítottam össze, ha kérdésed van még ezen felül, akkor szívesen válaszolunk rá.
Sok sikert! :)

10 éve
#880
Gonoszka1
Válasz LJuci #879 számú posztjára
Szia! A BMR-ed felett kellene lennie a kalóriakeretednek egy kicsivel. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5284-es, és 5285-ös hozzászólásokat. Az egyik a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról szól, a másik a sportokról. Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segítünk. Sok sikert!

10 éve
#879
LJuci
Sziasztok!

Lenne egy kérdésem: 180 cm-es lány vagyok, jelenleg sajnos 95 kg...
Úgy szeretnék fogyni, hogy nem fogyókúráznék, hanem alapjaiban változatnék a táplálkozásomon, reményeim szerint életem végéig :)
A kérdés az lenne, hogy ha az orvosilexikon.hu kalóriaszükséglet kalkulátorába beírom a célsúlyomat (79 kg) és a testsúly megőrzéséhez tartozó kalóriát viszem be minden nap, ami esetemben 2240 kalória, akkor egy idő után elérem ezt a súlyt, és ha továbbra is így étkezem, akkor képes leszek tartani?

Mert olyanra nem igazán lennék képes, hogy most mondjuk fél évig 1700 kalóriát egyek, és ha megvan a súly, akkor fokozatosan többet, mert ez így nincs eléggé határok közé szorítva :D

10 éve
#878
csikil4ny
Nem irigyellek, szerencsére nálunk mindenki készít magának. :)

10 éve
#877
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #876 számú posztjára
Igen, sokan nem tesznek bele húst. A mi családunk finnyás, és még aki eszi a bőrt, az is vegyesnek kéri. Én egy évben azért készítem csak egyszer el, mert őrült nagy munka. Szó szerint hajnali 4-kor teszem fel, és mire végzek vele, addigra kb 15-16 óra van. De mint írtam, én ilyenkor az egész családnak csinálom, és rengeteg tányérnyit csinálok, mert még a keresztlányoméknak is készítek, és a húgom anyósának is szoktam adni, tehát nem csak a szűk családnak készítem.

10 éve
#876
csikil4ny
Én négy részre osztom a disznó kocsonyába való részeit, így többször főzök, s a párom se unja meg. Egy ici-pici húst szoktam beletenni, anyum meg egyáltalán nem tesz, csak körmöt, bőrt, meg a lábszár részt.

10 éve
#875
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #873 számú posztjára
Én sem, mert kocsonyát egy évben egyszer főzök a kocsonyafőző hatalmas fazekamba, mert ilyenkor az egész családnak én főzőm a kocsonyát. Ez Karácsony előtt szokott megtörténni 1-2 nappal. És arról nem is beszélve, hogy nem olcsó mulatság. Persze az is igaz, hogy én sok húst is teszek bele, mert nálunk sokan csak a húsost eszik meg, a másik tábor meg vegyesen akarja.

10 éve
#874
trkmz
Válasz csikil4ny #869 számú posztjára
Én is este csináltam meg, de mikor mindent kimértem, még egy kid felespohárnyi vizet zuttyintottam bele, így reggelre egészen jó állaga lett. Mondjuk ma még itthon reggeliztem meg, ezen a héten még nem kell olyan korán mennem és a menetrend is máshogy van, mint iskolaidőben. De kényelmesebb így, reggel még azt a 10 percet megspórolom, míg megfőzném.

10 éve
#873
csikil4ny
Én se a kocsonyától híztam meg. :( Sikeresen ma is betermeltem a 173g szénhidrátot. :((((

10 éve
#872
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #871 számú posztjára
Akkor azzal számoljál, mert a lébe belefő a húsnak a leve, és zsírja. A kenyérkédnek meg tudod a kalóriatartalmát. De tényleg nem vészes a kocsonya kalóriatartalma. Régen én azt hittem, hogy hú, de milyen hízlaló étel. És amikor kiszámoltam, akkor rájöttem, hogy nem is!

10 éve
#871
csikil4ny
olyan mint a te kocsonyád itt a bázison, csak az enyém amit megeszek teljesen üres, mivel a többit nem szeretem belőle. Egy pici ecettel szoktam enni, meg van t.k. kenyérkém - reggelire. :)

10 éve
#870
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #869 számú posztjára
Mi van benne? Hús, vagy bőr? Egyébként a kocsonyának nem olyan borzalmasan magas a kalóriaértéke. Inkább a hozzá megevett finom friss kenyér a sok kalória. Na meg esetleg a mártás ha valami kalóriadús mártást is öntesz rá.

10 éve
#869
csikil4ny
Akartam is írni, hogy a zabkását az este elkészítettem és reggel picit hígítottam rajta, fog ez így működni. :)

Én hoztam egy tányér kocsonyát a szüleimtől azt kellene megegyem, csak nem tudom, hogy mennyi kalória ha csak a rezgős részét eszem.

10 éve
#868
trkmz
Válasz csikil4ny #863 számú posztjára
Nekem is ez volt a reggelim, kiegészítve egy nagy maréknyi fagyasztott meggyel. Nekem nagyon bejött, szerintem holnapra is ilyet csinálok :)

10 éve
#867
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #866 számú posztjára
Még aki ember a talpán se tudna ellentállni egy friss, ropogós héjú, meleg illatozó kenyérnek! És vastagon megpakkolva tejfölös-túróval, tetején lilahagymával, na valami ilyen lehet a mennyország!

10 éve
#866
csikil4ny
Válasz Gonoszka1 #864 számú posztjára
Azt se tudom mikor ettem utoljára, de most mentségemre legyen mondva frissen hozták a kemencéből, nem hiszem, hogy sokan ellen tudtak volna állni....

fahéjjal már kóstoltam, finom, de ez a kakaós valahogy jobban bejött, lehet, hogy kiüti a joghurtos változatot a nyeregből :)

10 éve
#865
Filigran
Válasz csikil4ny #863 számú posztjára
Fahéjjal is tökéletes! (És persze mazsolával)

10 éve
#864
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #863 számú posztjára
Én mondjuk a zsíros kenyérért nem vagyok oda, de egy nagy adag tejfölös túróval, lilahagymával.....jaj mindjárt lecsöpög a nyálam!!!

10 éve
#863
csikil4ny
Hivatalosan a keretben van, de ha 150g fölé megy nekem az már legfeljebb súlytartás. Nem tudom tudományosan megmagyarázni, csak tény. Erre az utóbbi két hónapban jöttem rá, nem is fogytam azóta semmit. Kénytelen vagyok erre is figyelni.

Gonoszka, de isteni finom :) A jó az, hogy beszereztem egy újabb nagy adag t.k. lisztet, úgyhogy ezentúl is magam sütöm a reggelimet. :)

Ma reggel kipróbáltam a zabkását kakaóval és édesítővel, kellemes meglepetés volt: gyerekkoromban ettünk házi tejfölt cukorral és kakaóval arra emlékeztet az íze. :)

10 éve
#862
Filigran
Válasz csikil4ny #860 számú posztjára
Miért baj az? Nem tűnik pedig soknak.

10 éve
#861
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #860 számú posztjára
Ügyes vagy, és néha kellenek ilyen napok is! És igen, a házikenyér zsírral, és hagymával nem a diétás ételek királynője!

10 éve
#860
csikil4ny
Sziasztok! Itt is vagyok, a hétvége anyuméknál nem feltétlenül diétásan telt el, habár belefértem a keretbe, de rájöttem, hogy a házikenyér zsírral és hagymával nem fogyis étel. :( Két nap nem számoltam és úgy is belefértem a keretembe, viszont a ch egyből megugrott 173-176g-ra amivel én már hízókúrán vagyok, ez volt a régi rossz étkezésem alapja.

10 éve
#859
bmati 107
Válasz Szilvike88 #857 számú posztjára
Szia!
Ezeket rontottad el: rosszul eszel, rosszul sportolsz és időpontra szeretnél lefogyni.
A stagnálás azért van, mert belassult az anyagcseréd és most normális keret mellett is felszedhetsz 1-2 kg-ot a következő 2-3 hétben, míg vissza nem áll az anyagcseréd.
A Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5284-es hozzászólása az étkezésről és az 5285-ös hozzászólása az edzésről szól, ezeket olvasd el.
Sporthoz ajánlom ezt az oldalt:
www.fitnessblender.com
Itt a low impact-es gyakorlatoknál nincs ugrálás, továbbá a strength training az erősítés. A többit a fentebb említett két komment alapján össze tudod rakni.

10 éve
#858
Gonoszka1
Válasz Szilvike88 #857 számú posztjára
Szia! Az alapjárat kalóriának nem kell magasabbnak lennie mint a BMR-nek. A BMR az életben maradásodhoz szükséges kalória. Az alapjárat pedig már a napi tevékenységgel megnövelt alap kalória. A jó fogyáshoz szükséges napi kalóriakeretnek a BMR kalóriaértékének felett kellene lennie egy kicsivel. 1663,67 BMR-rel Kb:1700-1750 kalóriát kellene naponta megenned. A heti 1 kiló fogyás sok, általában a heti 0,5 kiló a reális. A gyors fogyás jojo effektushoz vezet!

10 éve
#857
Szilvike88
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, napi kalóriabevitel kiszámításáról. Bmi: 36.36 , BMR: 1663.67 , Alapjárat kcal: 2288. Egyébként 88kg, 156 cm vagyok.
Többen írták hogy ez nem jó, mert BMR. nek magasabbnak kellene lennie mint az alapjárat kcalnak.
10kg lement, jelenleg stagnálok. Norbi kiképzését csinálom, kick box-ot is bírnám de az ugrálásoktól fáj a lábam.
Mit rontottam el? Két hónap alatt szeretnék leadni 8 kg-ot, hetente 1-et.
Előre is köszönöm.

10 éve
#856
LPanka
Válasz radar #854 számú posztjára
köszi, jó tudni :D

10 éve
#855
LPanka
Válasz bmati #853 számú posztjára
évi szűrővizsgálatot leszámítva nem sok hasznom van a dokikból

10 éve
#854
radar
Válasz LPanka #847 számú posztjára
Van egy ismerősöm a fogászaton. Ő mesélte, hogy egy nap csak x beteget láthatnak el, ezt finanszírozza a tb. Így kénytelenek szépen lassan dolgozni, mert egyébként 4 óra munka után elfogyna a keret. ( most mondtam egy csúnyát)

10 éve
#853
bmati 107
Én is a legutóbbi műtétem óta nem voltam orvosnál (azóta edzek rendszeresen és figyelek a kajára). Ez több, mint 2 éve és azóta alig voltam beteg (ami nálam nagy szó, persze néha elszalad a ló velem és túledzem magam). Azt azért nem árt tudni, hogy előtte kb. 1,5-2 havonta kellett járnom, mert minden bajom volt (évi kb. 10-szer voltam lázas, arcüreggyulladás télen-nyáron, fájó szem, folyamatos napokig tartó fejfájások, stb.), meg pár embert kitettem az életemből, akik már nem szívják a vérem. :P
Már csak nagy problémával áll szándékomban orvoshoz menni vagy esetleg olyan gyógyszerért, amit csak doki receptje miatt adnak ki (ilyen se kellett már egy ideje...). :)

10 éve
#852
sinnesro
Válasz LPanka #851 számú posztjára
Ezzel én is így vagyok:-) Mármint hogy nem emberekkel foglalkozom:-)

10 éve
#851
LPanka
Válasz sinnesro #850 számú posztjára
volt Nagyim olyan kórházban ahol mázli volt h nem halt meg. Szerencsére aztán normális helyre került. Én nem írtózom sem a dokiktól sem a kórházaktól, csak a butaságtól, de attól nagyon.
És a gyerekorvosok is néha nagy parasztok. Akik nem bíják az embereket ne menjenek az egészségügybe. Vagy végülis lehet. De akkor vegyék körbe magukat egész nap vér, vizelet és fekáliamintákkal és vizsgálgassanak. Aki nem empatikus az megérdemelné, h napi 8órában azzal dolgozzon :)
én se véletlenül dolgozom inkább számokkal mint emberekkel :D

10 éve
#850
sinnesro
LPanka, bírom a stílusodat.
Én szinte csak magándokikhoz járok, elegem van a TB-ből. Amíg megtehetem, ez lesz. Majd nyugdíjasként már biztosan nem.
Már majdnem eltettek láb alól a félrediagnosztizálással. Még a harmincas éveimben, az egyik vesémből ki kellett szedni egy darabot, őrzök egy leletet, miszerint az egy elmeszesedett hasi nyirokcsomó, és semmi problémát nem okozhat. Csak majdnem belehaltam:-)

10 éve
#849
LPanka
Válasz Gonoszka1 #848 számú posztjára
én magándokihoz fogok járni. remélem semmit nem fogok látni a tb-mből.

gyajj, dehogy purcanok ki :D. csak az idióta ijesztgetett. mint annak idején a trigliceriddel. joghurton éltem fél évig, totál kivoltam :D

10 éve
#848
Gonoszka1
Válasz LPanka #847 számú posztjára
Miért purcannál ki? Nem ő a Jóisten, így nem tudhatja! Fogászhoz én is magánhoz járok. A rendelőintézetisekkel olyan rossz tapasztalataimm voltak, hogy egyszerűen borzasztó. Szerencsére a fogaim elég jók, így legalább oda nem gyakran járok. És már a legtöbb helyen időpontra kell menni, és akkor is váratnak. Sőt az utánam érkezetteket előbb hívta be, mint engem, aki időpontra ment. Sajnos ilyen az egészségügy. És nem lesz könnyű átalakitani, mert a szemléletet is reformálni kell, és ez nem lesz könnyű a berögzödések miatt.

10 éve
#847
LPanka
Válasz Gonoszka1 #845 számú posztjára
nekem a nőgyógyászomon és gégészemen kívül nem volt jó tapasztalatom. fogorvosom magán, azt is imádom mondjuk :)
kész vicc az egészségügy, és lassúak, időpontora mentem senki nem volt és várattak 10percet. azt hiszik h csak orvoshoz kell rohangáálnom? főleg ha így 10év múlva kipurcanok akkor pláne sok dolgom van :D

10 éve
#846
LPanka
Válasz Bojtika #844 számú posztjára
ne aggódj! :). semmi bajom. egyszer volt egy kétoldali vesemedence gyulladásom. aztán azóta magas a karbamid meg a kreatinin. ez van. de ez a vizsgálat hát vicc volt. cipőben ruhában álljak a mérlegre :D. folyadékbevitel: 3-6liter . doki "úristen! ugye ezt senki nem ajánlotta magának h ennyit igyon?!" :D. mondom, h intenzíven sportolok súlyzókkal. válasz "hagyja abba" :D. itt már azt hittem kitépem a székből és lehajítom a negyedikről a dokit. kérdés"szed táplálékkiegészítőt?" elkezdtem sorolni a fehérjénél leállított "hagyja abba" itt könnybe lábadt a szemem :D. megkérddeztem mi a napi maximum fehérje mennyiség "60g". háh. ez hülye! kérdezem, h mi lesz az izmaimmal "nem lesznek, nem kellenek". ez komoly? Ez milyen orvosi javaslat? ne sportoljak? egyek zsírt és ch-t fehérje helyett? a fehérje nem kalória? hát nem kezdtem el kioktatni. Komolyan azt hittem, hogy orvosnak lenni kiváltság, h rohadt okos valaki, de lófütty. "Ha ezt folytatja lehet 10év múlva meghal". mivan? miről beszél? és ha még úgy is lenne legalább 10évig nem egy plöttyedt hájgombóc akarok lenni aki tükörbe sem mer nézni nem fér bele a ruháiba és izélni sem tud egy jóízűt a fiújával mert zavarja a hájtenger (itt nehogy vki ezen megsértődjön, én az izmokra gerjedek, úgy érzem jól magam)

szóval semmi gond. hétfőn vmit rendezek a háziorvosommal. elmegyek ultrahangra, de ez vicc. ne sportoljak. és megjegyezte, h akinek veseproblémája van annak magas a vérnyomása, a vizelete gennyes és dagad a lába sok folyadéktól. ezek engem nem jellemeznek, szóval pontt nem érdekel amit mond az, akit még az első világháborúból felejtettek itt. még jó h a C vitamin dózisom nem tudja, tuti 60mg-ra parancsolna vissza :D

10 éve
#845
Gonoszka1
Válasz LPanka #843 számú posztjára
Mondjuk nem tudom, hogy mi a bajod, de őszintén megmondom, hogy az orvosokról meg van a saját véleményem (elég gyakran járok hozzájuk), és nem sok olyan orvos van, aki úgy érti is azt amit csinál. És hogy még empatikus is legyen, az már szinte a lehetetlenség, mert ez már teljesen kihalt egyébként az egészségügyből (tisztelet a kivételnek Pl:a bőrgyógyász orvosnőmnek)!

10 éve
#844
Bojtika 3
Gondolom, csomó akart lenni a cosmó.

Hogy a túlsúlyos vérnyomisoknak nem tanácsolnak semmit, arra magam is tanú vagyok.

Aggódva várom a leleteket, mi lehet a bajod. Te mentél orvoshoz tünetekkel, vagy csak egy soros kontroll volt ez?

10 éve
#843
LPanka
Válasz Gonoszka1 #842 számú posztjára
nemtudom. nem kezdtem el vitatkozni. elküldött cosmó vizsgálatra és nem sportolhatok. ez nem normális. bezzeg aki 140kiló magas a vérnyomása járni alig tud, annak nem javasolnak semmit. de nekem se sport, se fehérje. kérdeztem "mi lesz az izmaimmal?"válasz "nem lesznek". hát ez hülye. alig várom a magándoki korszakom mert ez egy vicc. persze mindjárt sírok, de azért vicces :D

10 éve
#842
Gonoszka1
Válasz LPanka #841 számú posztjára
Miért szerinte mi?

10 éve
#841
LPanka
napi orvos-okosság: "A fehérje nem kalória"
azt hittem agyérgörcsöt kapok a dokitól XD

10 éve
#840
Gonoszka1
Válasz PZSK #839 számú posztjára
Szia! Sajnálom amiken át kellett menned, de most újra talpra fogsz állni! Az első 1-2 hétben a fogyás még gyorsabb, mert ilyenkor ürülnek ki a salakanyagok és a víz a testedből. De aztán ha jól van a kalóriakereted beállítva, akkor szépen minden beáll normálisra. A kereted nagyon kevés, tehát azt s.o.s. feljebb kellene emelni. Mennyi a BMR-ed? Javaslom, hogy olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5284-es, és az 5285-ös hozzászólást. Az egyikben a kalóriakeret helyes beállításáról és a tápanyagokról van szó. A másikban a sportokról. Ha vannak még kérdéseid, akkor gyere, és szívesen segítünk!

10 éve
#839
PZSK 25 1
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Két szülés után vagyok, jelenleg 82 kg, 85-ről indultam. Az első gyermekem után két hónap alatt visszaállt a régi alakom, de akkor minden simán ment. A második gyermekemet nem tudtam hazahozni a kórházból... Olyan hónapok következtek, amikor az sem érdekli az embert, mikor mosott hajat utoljára, nem hogy a súlya számítson. Volt, hogy napokig alig ettem, aztán olyan is, hogy éjfélkor még az x. akármit ettem a hűtőből, zokogva, éhség nélkül, gombóccal a torkomban. Nem volt sem igényem, sem lehetőségem arra, hogy visszanyerjem az alakom. Most, jó egy évvel a történtek után újra nekifogtam, és a célom, hogy leadjam ezt a szó szerint bánathájat és újra az álomsúlyomnál tartsak. Ez még addig mínusz 19 kg. Július 28-án kezdtem az itteni módszer szerint és most 2 hét után mínusz 3 kg-nál tartok. Ez ugye a nagy súlyfelesleg miatt van? Rengeteget biciklizek, tornázok, talán ez is meggyorsítja a folyamatot és napi átlag 3-4 liter vizet iszok. Az a kérdésem, hogy nem lesz-e böjtje annak, hogy az elején ilyen gyorsan beindul a fogyás? Nem lesz-e hosszabb megtorpanás? Most 1072 a keretem, ami persze soha nem annyi, mert a sok mozgás miatt legalább 1400 kcal körül eszem-iszom egy nap. Köszönöm, ha hozzászóltok!

10 éve
#838
Gonoszka1
Válasz osvaldszabina #837 számú posztjára
Az bizony meglehet! Mert éhezik a tested, és minden morzsához ragaszkodik! A kötetlen csevegés topikban elovastad az 5284-es, és 5285-ös hozzászólásokat? Abban részletesen le van írva, hogy miért kell a kalóriakeretedet jól beállítani, és hogy a tápanyagokból is mi az a minimum mennyiség aminek meg kellene lennie. A zsír is fontos, mert vannak a zsírban oldodó vitaminok, és az izületek jó müködéséhez is szükség van rá.

10 éve
#837
osvaldszabina
Akkor próbálják meg többet enni.:-)
Valószínű azért àllhat a fogyàsom, mert nem eszek eleget?

10 éve
#836
Gonoszka1
Válasz osvaldszabina #835 számú posztjára
Ha csak 1200 kalóriát eszel az nem jó! A BMR-hez igazitott kalóriakeretet le kell enni! És a zsírból is egy picit mehetne több!

10 éve
#835
osvaldszabina
Köszi a topic tippet,hasznos volt. Két napja tesztelem magam, a napi keretnek 1800 kcal àllitottam, de a 2 nap tapasztalata alapjàn 1200,1300 kalóriàt ettem meg.a fehérje, ch, zsir mennyiségnél 23 ettem meg. Ez igy rendjên van?jó igy?

10 éve
#834
Potik4
Válasz osvaldszabina #832 számú posztjára
Ezt olvasd el:
A Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5284-es hozzászólása az étkezésről és az 5285-ös hozzászólása az edzésről.

10 éve
#833
Gonoszka1
Válasz osvaldszabina #832 számú posztjára
Szia! Ha a BMR-ed 1708, akkor 1800 kalória kellene hogy legyen a napi kereted. És 1 kiló fogyás az sok, senkinek nem ajánlunk ennyit. A heti 0,5 kiló a reális. A főoldalon a csíkok alatt (tápanyagok) a beállításra kattintva fogyókúrásra állítsad, majd mentsed. Kevés kalóriával éhezik a tested, így a fogyásod is megállhat, majd még hízás is bekövetkezhet. És a végén jön a jojo effektus. Ha vannak még kérdéseid, akkor gyere, mert szívesen segítünk. A tornában Bojtika vagy Bmati ha jönnek, akkor biztos segítenek, mert ehhez ők értenek.

10 éve
#832
osvaldszabina
Sziasztok. Egy kis segitséget szeretnék kérni a fogyàsan. Jan 6.àn kezdtem fogyozni, az első pàr hónapban sikerült 10 kg lefogyni. 104kgról indultam jelenleg 91 kg vagyok. Szeretnék karàcsonyig még ennyi kilòt leadni, de ugy érzem nagyon nehezen mennek lefelé a kilók. Abban szeretném a segítséget kérni, hogy a kalòriàt, hogy àllítsàm be, ha Bmr értékem 1708, illetve milyen arànyú legyen a ch,fehérje, zsir aràny. Heti 1 kg szeretnék fogyni, vagyis jó lenne...
Heti 3-4 alkalommal sportolok, hétfő trx, kedd, csütörtök személy edzővel edzés, heti egy óra kardió.

Köszönöm

10 éve
#831
Gonoszka1
Válasz szpatricia #830 számú posztjára
Ne! Még nincs 2 óra! Egyél többet! A cél beállításnál megtalálod a BMR-ed, és már a mai napon egyél annyit! Miért éheztetnéd a testedet akár 1 nappal is tovább???????

10 éve
#830
szpatricia
Annyira megörültem, a tápanyag beálításnak, hogy tényleg nem olvastam végig :) most már túlvagyok rajta, jó részletes leírás:) ma már nem állítgatok, leeszem a 1150emet, holnap meg növelem a keretet:)

10 éve
#829
Gonoszka1
Válasz bmati #828 számú posztjára
Már mondtam neki. Remélem elolvasta.

10 éve
#828
bmati 107
Válasz szpatricia #826 számú posztjára
Ezt olvasd el:
A Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5284-es hozzászólása az étkezésről és az 5285-ös hozzászólása az edzésről.

10 éve
#827
Gonoszka1
Válasz szpatricia #826 számú posztjára
A legtöbben a fehérjét teljesítjük a legnehezebben. Erre jó a sovány hús (leginkább a csirkemell), és a sovány tejtermék. Én a sovány túró és tejföl nagy rajongója vagyok. Inkább azt eszem mint a húst. Nincs a hússal semmi bajom, és eszem is, csak nekem a túró, és a tejföl a csúcs. És végső esetben lehet a fehérjeporral pótolni a lyukat.

10 éve
#826
szpatricia
De szuper, a tápanyag csík fogyokúrás beállítása még nem tűnt fel:) köszönöm át is állítottam. Eddig minden nap nagyon figyelte, hogy a fehérjénél is mosoly legyen - láthatóan a fehérje bevitel nehézkes számomra- Tegnap este fehérjeport kellett segítségűl hívnom, hogy stimmeljek:)

10 éve
#825
Gonoszka1
Válasz szpatricia #824 számú posztjára
A legjobb az, ha a tested megkapja az összes szükséges tápanyagokból a megfelelő mennyiséget. Azaz a fehérjéből, szénhidrátból, és a zsírból. mert mind a három fontos. A legjobban a szénhidrátot lehet hintáztatni, de napi 130 grammnál nem tanácsos lejjebb menni, mert az agynak, idegeknek kell. A zsír fontos a zsírban oldodó vitaminok miatt, és az izületek működése miatt. És a fehérje pedig úgye az izom. A szénhidrátot ha csökkented, akkor jobb inkább egy kicsit a fehérje felé tolni az arányokat, főleg ha sportolsz is. Mert úgye a tornázás után jó bevinni fehérje adagot. Ha a nasiról nem akarsz lemondani, akkor próbálj egészségesebb nasikat készíteni (Bofynk Zabirodalmát a figyelmedbe ajánlom). És próbáld úgy beosztani a napi keretedet, hogy azért a tápanyagok a megfelelő mennyiségben legyenek (főoldal, tápanyag csíkok). Ezt fogyókúrásra kellene állítani (beállításra kattintva kiválasztod a megfelelőt, majd mented). Javaslom, hogy olvasd el a kötetlen csevegés topikban az 5284-5285-ös hozzászólásokat. Itt teljes részletességében kapsz képet a dolgokról. Sok sikert!

10 éve
#824
szpatricia
Köszönöm a gyors válaszokat és a segítséget. :)
Így, hogy ma már az 5. napon vagyok, látom, hogy nap-mint nap milyen hibákat követek el az étkezésemmel. Arra jöttem rá, hogy nyáron alapból nem nagyon eszek többet 1200 kcal-nál normális étkezéseknél. ( az ebédemet egy megrendelős oldalról rendelem, és az adagot felezem vagy 1/3-2/3 arányban megosztom; valamint sok gyümölcsöt eszek.)Ami miatt nem mozdul a mérleg nyelve lejebb, az a nassolásokból és a megkívános dolgoknak köszönhető:) Diéta/fogyokúra alatt az ember megpróbál minden rossznak tartott ételt eldobni, vagy legalábbis lényegesen kevesebbet bűnözni. Ezt ha megteszem, akkor nem nagyon sikerül elérnem a napi energiabevitelt. A lenti hozzászólásokból arra következtetek, hogy mégiscsak magamba kell "erőltetnem" azt a plusz 200 kcalóriát?!:) Olvastam egy olyan cikket, sőt talál dokumentum filmet is láttam, ami egy tesépítő nőről szólt, aki azért, hogy az anyagcseréjét felgyosrítsa lesokkolta a szervezetét rengeteg szénhidráttal. Megjegyzem, hogy ennyire drasztikus megoldás valószínű, hogy nagyon rossz hatással van az emberi szervezetre, szóval eszembe se jut nagy mennyiségben sokkolni, de arra gondoltam, hogy nem lehet e egy köztes megoldás olykor egy kisebb szénhidrát bomba, egy kis bűnözés az anyagcsere felgyorsítására? Cáfoljatok, ha nem értetek egyet velem.

10 éve
#823
Gonoszka1
Válasz szpatricia #821 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek! A kalóriakereted nagyon kevés. Az oldal, már az elején felhívja a figyelmet, hogy 1200 kalória alatt nem szabad enni. Neked pedig biztos, hogy ennél többet kellene a magasságod miatt. A BMR-ed környékére kellene állítani, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban kellene leenni. Különben éhezik a tested, aminek lassuló anyagcsere a következménye lassuló fogyással, majd stagnálás, és esetleg még hízással is. És utána pedig jön a jojo effektus. Ezenkivül pedig fontos a sok folyadék! A keretet lehetőleg pontosan kell leenni (persze hajszálnyira nem lehet, de közel nagyjából). Neked a heti 0,5 kiló fogyás már sok, mert gyakorlatilag már nincs nagyon mit fogynod. Ha vannak kérdéseid akkor gyere, mert szívesen segítünk.

10 éve
#822
bmati 107
Válasz szpatricia #821 számú posztjára
Szia!
Azt már most megmondom, hogy kevés a napi kalóriakereted, mert biztosan a BMR-ed alatt eszel. Ha még a belőtt napi keretednél is kevesebbet eszel, az még nagyobb baj (ebből szokott lenni a jojó effekt).
A megoldás: nézd meg a BMR-ed és úgy állítsd be a heti fogyásod mértékét, hogy a napi kereted a BMR értéked felett legyen kb. 100 kcal-val. Ezt 10-20 kcal pontosan kellene leenni (mindegy, hogy ennyivel kevesebb vagy több). Ehhez majd még hozzájönnek a sportok, amiknek kb. a 70%-át írd be és az azzal kitolt keretet is érdemes leenni.
A mozgásról annyit, hogy inkább erősíts, ha formára is vágysz és akarsz valahogy kinézni, a kardió edzéseket pedig vissza kellene venni heti max. 3-ra (azokat se egymást követő napokon). Az erősítő edzésekből pedig min. 3-at kellene végezni. Ha még csak most kezdesz edzeni, akkor heti 3 nem egymást követő napon teljes testes erősítés kellene, alkalmanként 10-45 perccel. A kardió edzések pedig a max. pulzusod 60-70%-a közötti pulzuson menjen 30-60 percet alkalmanként.
A folyadékfogyasztásodat pedig tartsd 3 liter felett és figyelj oda a rostokra (zab, köles, stb.).
Sok sikert! :)

10 éve
#821
szpatricia
Sziasztok. Viszonylag új vagyok. Régebben szemezgettem az oldallal, de nem kezdtem neki a folyamatos kalória számolásnak. Nem vagyok túlsúlyos, csak pár kg-tól szeretnék megszabadulni. 164 cm-es magasságomhoz 62-63 kg tartozik jelenleg:) Kicsit nehézkes a kalória számolgatásnál "belőnöm" a napi kalória mennyiséget. Reggel mindig spórolok kicsit, hogy a nap végét jól tudjam zárni. Ennek viszont az az eredménye, hogy a beállított napi 1150 kcal mennyiséget nem eszem meg. Ráadásul ma kardióztam 40 percet, ami eléggé megdobta a napi energia felhasználásomat. A vacsorát most fogyasztottam el.maradt 400 kcal-ám. A kérdésem az lenne, hogy mi a jobb megoldás. Kicsit túllépni a napi tervezett bevitelt, vagy egy kicsit alatta maradni? a célt direkt úgy állítottam be, hogy heti 0,5 kg fogyás legyen. Előre is köszönöm a segítséget.:)

10 éve
#820
Gonoszka1
Válasz Dagacska #818 számú posztjára
Amit nyersen eszel, azokat nyersen kell felvinni a mit ettél mába, mag, héj, és miegyéb nélkül. Amit megfőzöl azt leméred nyersen (a vizet is!). Megfőzöd vagy sütöd, és leméred az elkészült finomságot is. Majd a nyersanyagok súlyából kivonod a készétel súlyát, és így megkapod az elpárolgást. Az elpárolgást negatív előjellel kell a receptbe felvinni (főoldal, új recept felvitele).

10 éve
#819
Bojtika 3
Szia! Én a nyers hozzávalókat szoktam mérni, de pont a krumpli súlya keveset változik a főzés során.
Akkor nem mindegy, ha több személyre főzöl, és a kész ételből magadnak is szedsz. Ha egyedül eszel, akkor elég a nyers súly, mert bárhogyan változik is, Te magad eszed meg mindet.

10 éve
#818
Dagacska
Még egy gyors kérdésem lenne: megvan itt az oldalon, hogy mondjuk 10 dkg főtt krumpli 100 kcal (vagy x, nem tudom pontosan). Ezt hogy kell számolni? Ha nyersen a krumpli 10 dkg, mire megfőzöm biztosan több, akkor melyik súlyt kell beírnom? :) bocsi, köszi :)

10 éve
#817
Dagacska
Sziasztok! Köszönöm a gyors válaszokat :) és igen, elég nagy a kezdő súly.... :) ha hazaértem, átállítom akkor. köszi

10 éve
#816
Gonoszka1
Válasz Dagacska #814 számú posztjára
Szia! Igen, a BMR-ed fölé kellene egy kicsivel állítani a napi kalóriakeretedet. Ez 1900-1950 legyen minimum. És fontos, hogy heti fogyási mértékkel állítsad be, mert akkor a fogyásoddal a keretedet csökkenti a rendszer. És sok-sok folyadék, mert az segíti a fogyást, és a méreganyagok kiürülését. A sportokkal ledolgozott kalótiák 60-70%-át pluszban kellene még leenni. Ha vannak kérdéseid, akkor gyere, mert szívesen segítünk!

10 éve
#815
Bojtika 3
Aranyos vagy, hogy így kérdezed. És örülök, hogy olvasgattál és csak a megerősítésre vársz.

Igen, többet kellene enned, azaz esetedben akár 2000 Kcal is lehetne a kezdő kalóriakereted. (Úgyis csökken majd, ahogy fogysz.)

A BMR (Basal Metabolic Rate) az alapanyagcsere kalóriaigénye, azaz a puszta életben maradás, még éppen az egészség megőrzése mellett. Még ha ennél többet eszel is kevéssel, még akkor is mínuszban vagy. Valószínűleg nagy a kezdő súlyod, azért ennyi a BMR, de ha az alap kalóriaszükségleted 1845, akkor tényleg nem érdemes kevesebbet enni, mert előbb-utóbb hiányod lesz valamiből.
A hiányt a szervezet pedig csak éhséggel tudja jelezni, így jönnek a falási rohamok.

10 éve
#814
Dagacska
Sziasztok! Elég kezdő vagyok itt, pár hete regisztráltam, és olvasgattam már a fórumot, több témát, több hozzászólást. Sok helyen olvasom, hogy azt írjátok, hogy a napi kcal bevitel legyen több mint a BMR... Itt a kalóriabázison a BMR-em: 1845, és a napi kcal bevitel: 1610. Tényleg többnek kellene lenni a BMR-nél? heti 0,55 kg a fogyás, ami be van állítva, ülőmunka, egyelőre kevés +mozgás. Ha valaki még századszorra is válaszolna, és megérteném :), akkor azt megköszönném. Köszönöm.

10 éve
#813
Bojtika 3
Válasz Filigran #812 számú posztjára
Így lesz, meglátod!
(Rólam már leesik az az etalon kedvenc gatyó...)

10 éve
#812
Filigran
Válasz Bojtika #811 számú posztjára
Így lesz! Igazából mindig is voltak ilyen kontroll ruhadarabjaim - és az idén sajnálattal vettem tudomásul, hogy szűkek. Innen jött az elhatározás ... :-D. De akkor ha már belefogtam túlszárnyalom az alapot és szuper alakom lesz! :-)

10 éve
#811
Bojtika 3
Válasz Filigran #810 számú posztjára
Ha van olyan kedvenc cuccod elrakva, ami már egy idő óta nem jött fel rád...

Mosd ki, készítsd elő, kéznél legyen... :D

A tükörben kevésbé látja az ember saját magát, de a ruha hamarabb mutatja.

10 éve
#810
Filigran
De, az! Különösen, ha majd az álom-alakom vigyorog rám vissza a tükörből :-D

10 éve
#809
Bojtika 3
Válasz Filigran #807 számú posztjára
Az tök jó. Én is szeretem érezni, hogy csináltam valamit.

Tatarek is mond valami hasonlót, de ha belegondolsz: IZOMláz a neve. Tehát már van izom, ami sajoghat. És az olyan hurrá-érzés, nem? :D

10 éve
#808
Filigran
Válasz Bojtika #806 számú posztjára
Köszönöm! Igazából épp ezt a választ szerettem volna hallani, mert nekem szinte folyamatosan izomlázam van :-).

10 éve
#807
Filigran
Válasz Bojtika #806 számú posztjára
Köszönöm! Igazából épp ezt a választ szerettem volna hallani, mert nekem szinte folyamatosan izomlázam van :-).

10 éve
#806
Bojtika 3
Válasz Filigran #804 számú posztjára
Én amondó vagyok, hogy az izomlázat csökkenteni lehet (sportkrémes simogató masszázs, vagy forró fürdő), de ha nem is orbitális izomlázat, de némi húzódást nem árt érezni az edzés másnapján.
Lesz, aki mást mond, én biztosan nem várom meg, míg egészen elmúlik. és most az erős izomlázra gondolok. Mert a kicsivel (amitől még valamennyire tudok járni vagy mozogni) nem foglalkozom, csak röhögök magamon, kínomban és örömömben. :D

Amikor sportolni jártam, ilyen szempont nem merült fel, mert az edzés időpontja adott volt, ha izomlázzal ment az ember, ha nem. Persze kölykök is voltunk még akkor, fejlődésben levő izomzattal.

10 éve
#805
Gonoszka1
Válasz uzateli #800 számú posztjára
Teljesen igazad van, mert Bmati is mindig amikor tud, akkor itt van, és segíti a mozogni vágyokat. És igazad van, hogy ezért köszönet jár neki!

10 éve
#804
Filigran
Válasz bmati #797 számú posztjára
Köszönöm a gyors választ! Még egy kérdésem lenne. Ha izomlázam van azt meg kell várni, míg elmúlik, vagy nyugodtan rá lehet edzeni?

10 éve
#803
csikil4ny
Én megpróbáltam visszaolvasni, de több ezer beírást képtelenség elolvasni, a végére még azt is elfelejtettem amit elsőre hasznosnak találtam.

10 éve
#802
Gonoszka1
Válasz uzateli #801 számú posztjára
Szívesen teszem, csak szeretném ha meg is fogadnák, mert nem szeretném ha mások is azokon mennének kerszetül amiken és (jojozás alapos hízással, és a lehető legtöbb betegség begyűjtése).

10 éve
#801
uzateli 44
Válasz schumy #791 számú posztjára
Bojtika is meg Gonoszka is tudja, hogy nem mindenki olvas vissza, meg sajnos az oldalnak nincs saját keresöje (ennek több oka van, nem kritikaként írtam), és ezért nagyon nehéz - különösen kezdö fórumozóként - megtalálni azt, ahol erröl szó volt.

De nekik kettejüknek minden elismerés jogos, mert rengeteget segítenek tanácsokkal is, linkekkel is.

A többiek nevében is köszönöm nektek!

10 éve
#800
uzateli 44
Válasz schumy #791 számú posztjára
Bojtika is meg Gonoszka is tudja, hogy nem mindenki olvas vissza, meg sajnos az oldalnak nincs saját keresöje (ennek több oka van, nem kritikaként írtam), és ezért nagyon nehéz - különösen kezdö fórumozóként - megtalálni azt, ahol erröl szó volt.
Meg emellet meg kell Bmati-t is említeni, aki sport terén ad rengeteg segítséget!

Nekik hármójuknak minden elismerés jogos, mert rengeteget segítenek tanácsokkal is, linkekkel is.

A többiek nevében is köszönöm nektek!

10 éve
#799
bmati 107
Válasz Bojtika #798 számú posztjára
Ezzel nem csak te vagy így. :D
Már készül egy word dokumentum, amiben benne lesznek az itteni gyakori kérdések és csak onnan fogom másolgatni, mert egy külön topicot csak ezért szerintem nem kellene nyitni. :P

10 éve
#798
Bojtika 3
Válasz schumy #791 számú posztjára
Bevallom, néha visításközeli állapotba kerülök. De nekem is az jut eszembe, hogy a kérdező nem tehet arról, hányszor írtam le már eddig ugyanazt.

Jó lenne, ha többet olvasgatnának, és lám csak, még az elején mégsem ártott volna kis topikfegyelem, hogy egy helyen lennének az azonos témájú kérdések...de már a családi szlengesben is a beállításokról van szó, azaz meg lehet találni.

Olyankor van baj, amikor eddig némán eszegette a maga kis kevéskéjét, és csak most állt meg pár napja a fogyása. Éppen ma reggel írta valaki, hogy így járt, és hogy biztos kis megtorpanás...holott nem az, de nehezen hiszi el, mert eddig fogyott. Azt kellene elhinnie, hogy ezen a módon ennyi volt a fogyás, de a pillanatnyi sikerélmény miatt ezt nehezen fogadja el.

10 éve
#797
bmati 107
Válasz Filigran #793 számú posztjára
Szia!
Kezdj el erősíteni és állítsd át magad súlytartóra. Heti 3 teljes testes átmozgató edzéssel kezdj néhány héten át (4-8 hét), aztán pedig kezdj el intenzíven erősíteni testrészekre bontva (ekkor már heti 3-5 edzéssel). Az edzések 10-45 percig tartsanak és minél intenzívebbek legyenek. Ezek közepesen alacsony intenzitású aerob edzést is be kellene tenni 1-3 alkalommal (ez lehet futás, gyors gyaloglás, biciklizés, úszás, stb.). A lényeg az, hogy a pulzusod a max. pulzusod 60-70%-a között maradjon az edzés ideje alatt. Ebből 30-60 perc/alkalom legyen.
Ha követni akarod, hogy mennyire működik a dolog, akkor havonta/kéthavonta/negyedévente csinálj otthoni testzsírszázalék-mérést 3 vagy 7 pontos módszerrel (utóbbihoz már kell egy segítő is), ezzel láthatod, hogy jól haladsz-e, de persze a tükör sem hazudik (azért azért ajánlom kevésbé, mert a kedvedtől is függ, hogy milyen dolgokat látsz benne és mivel minden nap látod magad, így nem tűnnek fel a kisebb változások).
Sok sikert! :)

10 éve
#796
bmati 107
Válasz adelerita #782 számú posztjára
Én a helyedben inkább 0,4-re venném, mert azért ez csak kb. 40 kcal-ra van a BMR-edtől. Ezt azért írom, mert gondolom a kereted alatt fogsz enni, ergo a BMR-ed alatt is ehetsz. Néhány hét múlva pedig a napi kereted a BMR-ed alá fog menni. Persze még hozzájönnek a sportok, de annak is csak kb. a 70%-át írd be, de azt edd is le.

10 éve
#795
Filigran
Szia! Előre is köszönöm!

10 éve
#794
Gonoszka1
Válasz Filigran #793 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek a bázisunkon! Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk. Sportban Bojtika vagy Bmati tud segíteni ha erre járnak.

10 éve
#793
Filigran
Milyen jó, hogy ide jöttem olvasgatni :-). Nekem is feljebb kellet állítani a kalória-keretet. Mondjuk én igazából nem is fogyni szeretnék annyira - esetleg pár kilót - (168 cm vagyok és 61 kg), hanem formásodni, izmosodni, mert bár a kg nem mutat sokat, mégis van pocak, úszógumi.

10 éve
#792
Gonoszka1
Válasz schumy #791 számú posztjára
Én mindig arra gondolok, hogy ő mint ember kér segítséget, járatlan ebbe, és megerősítést vár, vagy tanácsot. És ha tudok segíteni, akkor segítek, hogy ne járjon úgy ahogy én. Azaz addig koplaltam ameddig vágósúlyba kerültem. Mondjuk az jó lenne, ha egyszerre csak egy embernek kellene leírni ugyanazt, és nem duplán, triplán, ráadásul egyidőben. De ez valószínűleg azért van, mert mindenki szeretné a sajár esetére a megoldást megkapni. És olvasni azért nem ártana, mert azért sok ötletet, és konzekvenciát le lehetne vonni mások történeteiből.

10 éve
#791
schumy 7
Válasz Gonoszka1 #790 számú posztjára
Akkor jól gondoltam, köszi.
Egyébként tőled is, Bojtikától is kérdezem, hogy nem idegesítő hogy mindennap ugyan azt kell elmagyarázni az embereknek mert lusták olvasni?

10 éve
#790
Gonoszka1
Válasz schumy #789 számú posztjára
Ha megtartásra akarsz berendezkedni, akkor az alapjáratodat beállítod fix keretnek.

10 éve
#789
schumy 7
adelerita hallgass rájuk én is ezt tettem, és működik a dolog. Ezt sose fogom megérteni mikor azt mondja valaki, hogy nem tudok többet enni.
Én inkább azon gondolkodom hogy le kéne állni a fogyással mert nem tudok lassan kevesebbet enni, és a megtartásra kéne áttérni már. :)
Tényleg miért nincs olyan beállítás hogy megtartás? Az az esetemben a 2900-as alapjárati lenne?

10 éve
#788
Gonoszka1
Válasz adelerita #784 számú posztjára
A bűntudatot el kell felejteni, ki kell írtani. Tudom ezt nevelték belénk, így nehéz alóla kibújni. De ha szépen le akarsz és ráadásul egészségesen fogyni, akkor az csak így megy!

10 éve
#787
Bojtika 3
És ahogy egyre jobban formába lendülsz majd, egészségesebb lesz az étvágyad, meglátod! Csak nyugi, és bátorság!

10 éve
#786
Bojtika 3
Válasz adelerita #784 számú posztjára
Dehogynem tudsz. Egy finom zabkása gyümölccsel, pár maggal mindjárt akár 3-400 kalória.
Enni jó! A bűntudat meg egészségtelen.

10 éve
#785
Gonoszka1
Válasz adelerita #782 számú posztjára
Jó így! És a plusz kalóriákat a sporttal is le kell enni (60-70%-ban), és a sok folyadékról se feledkezzél meg, mert az segíti a fogyást, és emellett a méreganyagok kiürülüsét is!

10 éve
#784
adelerita
de annyit én már nem tudok megenni. Hiába hogy így fogyok de minden egyes evésnél bűntudatom van. Egészen márciusig gyönyörűen karcsú voltam. és úgy elhíztam mint egy bálna.... Nehezemre esik majd azt az 1600 kcalt is megenni.

10 éve
#783
Bojtika 3
Oké, ez jónak tűnik.
Na ez mindjárt nem kopi. :D Edd meg ügyesen!
Amit sportolsz, annak úgy a 3/4 ét is pluszban. És fogyni fogsz. :D

10 éve
#782
adelerita
csökkentettem a fogyást heti fél kilóra és így lett 1615 a keretem

10 éve
#781
Gonoszka1
Válasz adelerita #780 számú posztjára
Akkor 1600-1650 közé kellene állítani a napi keretedet. Csökkents a heti ütemen annyit, hogy ekörül legyen a kereted.

10 éve
#780
adelerita
Nem. a BMR 1574.35 :D

10 éve
#779
Gonoszka1
Válasz adelerita #777 számú posztjára
Az 1570 kalória a BMR-ed felett van egy kicsivel???

10 éve
#778
Gonoszka1
Válasz adelerita #772 számú posztjára
A jó kalóriakeret a BMR-ed felett van egy kicsivel, és a sporttal ledolgozott kalóriák 60-70%-át is pluszban le kellene enni. És sok-sok folyadék. A BMR-edet a főoldalon a célbaállításban megtalálod, de ha nem sikerül, akkor a paramétereidből szívesen segítünk kiszámolni. És a keretedet figyelembe véve a fogyási ütemedet heti fogyás megadásával állítsad be, mert akkor a rendszer a fogyásoddal csökkenti a keretedet. Ha kérdésed van, akkor gyere kérdezni, és szívesebón segítünk!!!

10 éve
#777
adelerita
így a kalóriakeretem 1570 kcal

10 éve
#776
Bojtika 3
á-áááá, heti fél kilót lőj be!
Tetszik-nem tetszik, ennyire jön ki átlagban a fogyás visszamenőleg a sikersztorikban is. Ez a tuti. :D

10 éve
#775
adelerita
már beállítottam. a fogyás volt elírva mert heti 3 kilót írtam be pedig úgy emlékszem hogy csak 1-et írtam. :) tegnap kezdtem. csak tegnap koplaltam.

10 éve
#774
Bojtika 3
AZ ember mindig feleslegesen koplal, de hálistennek idejöttél. :D

10 éve
#773
Bojtika 3
És ez szerinted rendjén van? A rendszer matematikailag számol. de ott a figyelmeztetés, hogy 1200-nál kevesebbet semmiképp nem szabad enni. Mi itt a fórumon már minden topikban ezt írjuk napjában többször is, hogyan kell beállítani a fogyást, hogy a BMR felett kell maradni, és hogy nem szabad túl keveset enni.
Az viszont igaz, ha valaki nem olvas itt, csak a főoldalra hagyatkozik, akkor kaphat ilyen értékeket, én is ilyen miatt állítottam fix napi keretet.
Remélem, nem régóta koplalsz, állítsd át minél hamarabb a BMR feletti értékre a napi keretet!

10 éve
#772
adelerita
tegnap kezdtem ezt a felhasználást. talán nem jól állítottam be a dolgokat? És akkor most feleslegesen koplalok?....

10 éve
#771
adelerita
Ez az oldal kiírja a napi kalóriakeretem ami 790 kcal.

10 éve
#770
Gonoszka1
Válasz adelerita #768 számú posztjára
Hogy a testedet kellően kiéheztetted, pluszban meg lehet egy kis vízvisszatartás többek között a tegnapi nem evésed miatt! Ilyet nem szabad egy testtel csinálni, mert a végén hatalmasat visszaüt. Nem véletlenül papoljuk reggeltől-estig a jó kalóriakeret beállítását, ami a BMR-ed felett van egy kicsivel. Ha nem eszel annyit, akkor lelassul az anyagcseréd, lelassul a fogyásod, majd stagnál a súlyod, majd jön a hízás, és a végén a jojozás! Meggondolandó!!!

10 éve
#769
Bojtika 3
Örülj neki, mert így életben maradtál.
Olvastál itt valaha is olyat, hogy 800 kalóriát kell enni?

10 éve
#768
adelerita
tegnap 800 kalóriát vittem be és 3000-et mozogtam le. Reggelre mégis 40 dekával több voltam. Míg aludtam hogy hízhattam meg?

10 éve
#767
Gonoszka1
Válasz Bojtika #766 számú posztjára
Én olyan régen ittam utoljára, hogy már tényleg az idejét sem tudom. De szerintem legalább 10 éve volt (nem vagyok nagy ivós, inkább nagy evős). Viszont ha valaki fogyni akar, azért 2-3 üveg sörnek a kalóriatartalma már nem elhanyagolható! Mert azért van benne kalória rendesen.

10 éve
#766
Bojtika 3
Válasz schumy #764 számú posztjára
Én szeretem a sört, de én se iszom gyakran.
Akkor viszont vérré válik még a kettő-három is, ezért a legtöbbször fel se viszem! :D

10 éve
#764
schumy 7
Válasz Gonoszka1 #762 számú posztjára
+1 tudod hogy vagy ez, 1 sör nem sör, de értem én. Egyébként se vagyok nagy ivó, csak ha alkalom van. :)

10 éve
#762
Gonoszka1
Válasz schumy #759 számú posztjára
Mondjuk azért az nem ártana, ha a sörfogyasztásodat a kereteden belül tennéd. De egyébként 30 dkg plusz az lehet súlyingadozás, ami mindenkinél van. Így akkor essél kétségbe, ha pár kiló szalad fel.

10 éve
#761
schumy 7
Válasz Potik4 #760 számú posztjára
Csak 3dkg. :)
A bringa idáig munkába járásra volt napi szinten, most meg nem normálisan kezdtem tekerni, majd mindennap pulzusmérővel stb, hosszabb távokat, a pulzusmérő által számolt kalória 60%-át viszem be a bázisba és vagy sikerül leenni vagy nem nagyon.

10 éve
#760
Potik4
Válasz schumy #759 számú posztjára
Na látod,ha bringa eddig nem napi szinten volt,akkor valamelyest helyretolja az egyensúlyt!
Két hét sörkánaán után 10 dkg plusz? Az király,egy szavad se lehet! :D

10 éve
#759
schumy 7
Akkor hagyom mert azért nem lustálkodok, sőt a bringa is előkerült így mindennapi szinten. Végül is fogytam ez idő alatt, csak (és most nevetni fogtok) kicsit aggódni kezdtem, mert mielőtt elmentem volna nyaralni 84.5kg voltam, 2 hét után tudtam csak mérni magam és 84.8kg lettem.
Sok sör tehet róla :)
Ezért jutott eszembe ez.

10 éve
#758
Potik4
Válasz schumy #756 számú posztjára
Én átállítanám erre az időszakra,lehet.Viszont te tudod,fogytál-e az elmúlt egy hónapban,és mennyit.Ha az rendben volt,akkor meg minden oké :)

10 éve
#757
Gonoszka1
Válasz schumy #756 számú posztjára
Szia! Az attól függ, hogy mit csinálsz a szabadság alatt. Ha jösz-mész, otthon dolgozgatsz, akkor maradhat. Ha csak fekszel, tv-t nézel, és olvasol, akkor viszont erre az időre állítsad vissza alacsonyabbra a napi aktívitásodat. És ezáltal a keretedet is csökkentsed ennek megfelelően.

10 éve
#756
schumy 7
Sziasztok!

Pont azon gondolkodtam, hogy a jelenlegi napi kalóriamennyiség az könnyű fizikai munkával együtt lett kiszámítva, na most mi van ha nem dolgozom mert szabadságon vagyok ez 2 hónap amiből 1 már letelt, akkor nem úgy lenne reális ha újraszámolná az ember?
Jelenleg így néz ki:
BMR 1925
Alapjárati 2984
Napi keret 2406

10 éve
#755
Gonoszka1
Válasz Hajny #753 számú posztjára
A heti 1 kiló nagyon sok! A heti 0,5 kiló körül jó, de ez attól is függ, hogy mennyi a tűlsúlyod. Az a lényeg, hogy a napi kalóriakereted a BMR-ed felett legyen egy kicsivel, és a sportok 60-70%-át még pluszban egyed le. És sok-sok folyadék! És a fogyásodhoz heti fogyási ütemet adjál meg, mert akkor a rendszer a fogyásoddal csökkenti a keretedet.

10 éve
#754
Bojtika 3
Ne időben adj meg célt. Átlagban fél kiló megy le hetente tartósan, ez már tapasztalati átlag is lett az idő során.
Kilóban adj meg célt, és bízd a rendszerre a többit.

10 éve
#753
Hajny
Válasz Gonoszka1 #752 számú posztjára
Mármint kilóban legyen új cél?Vagy rövidebb idő legyen a tervezettnél?Eredetileg a beállított cél az ,hogy hetente -1kg. Sajnos nem tudok hamar válaszolni,mert a gyerekek megoldják a napomat.(szerencsére)

10 éve
#752
Gonoszka1
Válasz Hajny #751 számú posztjára
Azért emelte a keretedet, mert a tervezethet képest többet fogytál. Ilyenkor ilyeneket csinál a rendszer. Állítsál be új célt, ha zavar az a pár kalóriával nagyobb keret.

10 éve
#751
Hajny
Válasz bmati #750 számú posztjára
Szia! mindig leettem a keretem sőt tegnap még túl is ettem 133 kalóriával.1 hét alatt 1.6 kg-ot fogytam.Amennyivel többet ettem,azt mindig letornáztam.Nem szeretnék megállni a fogyásban-azt hiszem a magasabb adattól megijedtem-azért lepődtem meg.

10 éve
#750
bmati 107
Válasz Hajny #749 számú posztjára
Szia!
A rendszer alulteljesítés esetén megemeli a keretedet, hogy stabilan tudj fogyni x kg-ot hetente. :)
Ezért kellene a napi keretet 10-20 kcal pontosan leenni. :P

10 éve
#749
Hajny
Sziasztok!Azt szeretném megtudni,hogy miért van az,hogy egy héttel ezelőtt 1141 volt a napi kalória amit megehettem,ma pedig 1208.Fogytam-szerencsére- és úgy gondolom,hogy akkor most kevesebbnek kéne lenni,mert a súlyom is kevesebb.

10 éve
#748
cuni760221
Igazad van Gonoszka!Igérem 1szer kipróbálom:) :)

10 éve
#747
pondri
Válasz cuni760221 #745 számú posztjára
Mintha csak én írtam volna, ugyan így használom én is a bázist. Reggelire én még paradicsomot is eszek az abonett mellé, úgy nem olyan száraz. Ebédre magamnak főzök és dobozolom a munkahelyre, így túl enni sosem tudom magam, csak amennyi a dobozban van. (főleg zacskóban sült hús salátával, zöldséggel, esetleg rizzsel)

10 éve
#746
Gonoszka1
Válasz cuni760221 #745 számú posztjára
Pedig a kalóriaértékeket akkor kapod meg pontosan ha mérsz! Nem véletlenül találták ki a méricskézést a konyhában. Lehet, hogy nem viszel eleget be, vagy lehet hogy többet viszel be. És így a tápanyagok sem pontosak. Mert bizony a levesnél, a főzeléknél, a húsnál nem mindegy, hogy mennyi. És az, hogy 1 tányér, az lehet 2 dl, de lehet 5 dl is. És a húsnál sem mindegy, hogy 5 dkg, vagy 20 dkg az a szelet! Majd egyszer próbáld ki hogy mérsz, és meg fogsz lepődni!

10 éve
#745
cuni760221
Én,semmit nem mérek,mégis fogyok!Kb.saccolok,meg vannak adva az adagok.
Reggeli:hány db abonett,hány szelet felvágott stb.
Tizórai:általában gyümölcs,amit db-ra kér a gép,és joghurt.
Ebéd:leves,hány tányér-általában natur csirkemell.
Uzsonna:tóró,és bármilyen fehérje.
Vacsora:fehérje,de én már 6óra után nem szoktam enni :)

10 éve
#744
Gonoszka1
Válasz Hajny #743 számú posztjára
Pedig akkor kapod meg a valós értékeket. Készítsed ki a hozzávalókat megtisztítva, mérd le, írd fel, és utána már dobálhatod a fazékba (vizet is mérni!). És a végén újra mérni, és akkor megkapod az elpárolgást. A lábosodat mérd le, és akkor ha ráteszed a mérlegre, akkor csak kivonod a készételből, vagy merd át egy másik edénybe.

10 éve
#743
Hajny
Köszönöm,akkor majd jobban odafigyelek.A főzött ételekkel van gondom,mert 5 emberre főzök és van úgy,hogy nem igazán tudom számolni,hogy miből mennyit raktam a fazékba.

10 éve
#742
Gonoszka1
Válasz Hajny #741 számú posztjára
Hajny! Attól, hogy benne van a kalóriatáblázatban, az nem azt jelenti, hogy a tápanyagok is fel vannak tüntetve (esetleg kinullázva vannak), vagy pedig hibásan lett feltéve.

10 éve
#741
Hajny
Szia!Minden amit felvittem az benne van a kalóriatáblázatban,ezért nem értem.Ilyen még nem volt!

10 éve
#740
Gonoszka1
Válasz Hajny #739 számú posztjára
Szia! Lehet, hogy olyan ételeket is vittél fel, aminek hiányosak voltak az adatai?

10 éve
#739
Hajny
Sziasztok! Miért van az,hogy a napi kalóriakeretem túlléptem,de a fehérje,zsír,szénhidrát érték jelző csíkocska nem telt meg?

10 éve
#738
Potik4
Válasz Gonoszka1 #737 számú posztjára
Megvilágosodtam!!! Köszi,Gonoszka :) Arra magamtól nem jöttem volna rá,hogy az elpárolgást a hozzávalók között találom,de így már oké!!

10 éve
#737
Gonoszka1
Válasz Potik4 #734 számú posztjára
A kalóriaértéke növekedik, mert a víz párolog el belőle. A receptben kell feltüntetni. Beírod hogy elpárolgás, és minuszos előjellel az elpárolgás mennyiségét.

10 éve
#736
csera70 5
Válasz bmati #726 számú posztjára
Bmati! Köszönöm a választ! Erre az éjszakai vízpárologtatásra nem is gondoltam, pedig mennyit!!!!! :) Egyébként pl. most éjszaka legalább 5-ször felkeltem és 3-szor ki is keltem az ágyból, wc, teát hozni a kicsinek, stb.

10 éve
#735
bmati 107
Válasz cuni760221 #733 számú posztjára
Az izmaid mérete fogja meghatározni a formádat. A napi ellipszis trénerrel csak azt éred el, hogy a zsírod mellett izmot is égetsz el nagyobb mennyiségben (minél gyakoribb a mozgás, annál többet). Ezért is ajánlom, hogy heti 3 alkalomnál többet ne kardiózzunk. :P
A formásságod megmarad és még javul is a saját testsúlyos vagy a súlyzós edzésektől is és még az erőd is nő tőle, továbbá akár harmadannyi idő alatt megvan. :)

10 éve
#734
Potik4
Na :)Tudom,hogy már sokszor leírtátok,de akkor hogy is van ez??A tegnapi gombás csirkém hozzávalóinak az össztömege 2341 g volt.Én így számoltam kalóriát,99 kcal /100g jött ki.Igaz,lemértem ,amikor elkészült ,akkor a tömege 2301 g volt,tehát 40 g az elpárolgás.Ez oké.De hogy viszem fel a receptbe az elpárolgást,és akkor ez hogyan is befolyásolja kcal értéket??
aláírás:Potik4,az értetlen :D

10 éve
#733
cuni760221
Bmati!Köszönöm a válaszodat!Imádom az ellipszis trénert,mert formás vagyok tőle :) A 60perc minden nap lemegy,már hiányozna,ha nem......Az edzéseket próbálom betartani!

10 éve
#732
csera70 5
Válasz bmati #726 számú posztjára
Bmati! Köszönöm a választ! Erre az éjszakai vízpárologtatásra nem is gondoltam, pedig mennyit!!!!! :) Egyébként pl. most éjszaka legalább 5-ször felkeltem és 3-szor ki is keltem az ágyból, wc, teát hozni a kicsinek, stb.

10 éve
#731
bmati 107
Válasz cuni760221 #730 számú posztjára
Az nem jó, ha mindennap ugyanazt csinálod, mert nagyon gyorsan megszokja a szervezeted. Bontsd le az edzéseket alsó- és felsőtest napokra.
Alsótest napokon lehet hasazni, guggolni, ellipszis trénerezni, felsőtest napokon mehet a vállból nyomás, húzódzkodás, fekvőtámasz, híd, stb.
Az ellipszis tréner kivételével minden gyakorlatot erősítésként kezelj, azaz olyan gyakorlatot válassz, aminél max. 12 ismétlést tudsz csinálni belőle. Gyakorlatonként 2-4 sorozat 5-12 ismétlés. Egy edzés max. 45 perc legyen. A trénert pedig aerob edzésként kezeld és közepesen alacsony intenzitással végezd (a max. pulzusod 60-70%-án) és abból 30-60 perc elég.

10 éve
#730
cuni760221
Sportolok, igen!Ellipszis trénerem van napi szinten 1órát hajtok,hasazok,guggolok,lábemelés stb.Rendesen folyik a víz rajtam :)És minden nap felviszem!

10 éve
#729
bmati 107
Válasz cuni760221 #727 számú posztjára
Szia!
Ha sportot viszel fel, akkor az kitolja a napi keretedet és így többet ehetsz. :)

10 éve
#728
Gonoszka1
Válasz cuni760221 #727 számú posztjára
Szép jó reggelt! Mert gyorsabb ütemmel fogysz mint a tervezett. Szerintem pár kalória ide vagy oda annyira nem számit, mert pontosan nem lehet belőni a napi keretet. Arra figyelj, hogy inkább egy kicsit alatta maradj (nem sokkal), és akkor rendben van. Vagy még esetleg a célbeállításnál javíthatod ha zavar.

10 éve
#727
cuni760221
Jó reggelt!Kérdésem lenne hozzátok.......a napi kalória keretem 1591.Akkor miért mutatja azt a mai napnál,hogy ehetek még 1628Kcal-t???Amúgy már 1kg-ot fogytam :)
Köszi

10 éve
#726
bmati 107
Válasz csera70 #725 számú posztjára
Azt is nézd, hogy alvás közben is égeted a kalóriákat (BMR), hiába emészted meg az ételt, egy részét mégis felhasználja a tested (légzés, emésztés, szívmunka, agymunka, stb.). Emellett keményebb edzések után ott van a hosszú utózsírégető hatás. A tested párologtat vizet éjszaka is, amit ugye nem pótolsz (nyári fülledt melegben egy litert simán kiizzadsz egy éjszaka.

10 éve
#725
csera70 5
Valaki tudja, hogy éjszaka milyen folyamatok zajlanak a testünkben? Nem mozgunk, mégis -1 kg-al ébredek :)! Oké, hogy megemésztődik a gyomortartalom, de akkor abból lesz sejtépítő tápanyag, salakanyag, víz, stb. ami szerintem ugyanannyi súly, de mégis.

10 éve
#724
Gonoszka1
Válasz cuni760221 #722 számú posztjára
Van ilyen! Lesz ez még jobb is!

10 éve
#723
bmati 107
Válasz cuni760221 #722 számú posztjára
Amíg nem válik rendszeressé, addig nincs gond. :)

10 éve
#722
cuni760221
Túlléptem 19grammal a zsírt :( Már tornáztam is,ugyhogy ez a napom így alakult!Szép estét nektek :)

10 éve
#721
sinnesro
Válasz Bojtika #720 számú posztjára
Ezért szoktam én a nyers súllyal számolni. Igaz, én leginkább csak magamnak főzök, de ha nem, arányosítok.

10 éve
#720
Bojtika 3
A mérések alapján a csirke súlyából közel a harmada távozott. Nyilván nem mind elpárolgás, és felitták a zöldségek.
Azok viszont a nyers súlyukból a saját levüket veszítették, ugyanakkor párolódtak a csirke szaftjában.
Az összes nyersanyag 671 grammal lett könnyebb a végére, pedig a zöldségek elég tekintélyes, közel 1700 grammos tömeget képviseltek, a csirke is 1300 grammról indult...

10 éve
#719
sinnesro
Válasz Bojtika #718 számú posztjára
Persze, lehet párolt zöldségnek is venni, az közelebb áll az igazsághoz.
Cukkini jó dolog, hálás, sok mindenre jó, és nem drága.

10 éve
#718
Bojtika 3
Tudod, a sütőzacsiban azért máshogy rendeződnek a dolgok. A zöldség semmiképpen nem sült, mert szinte főzelék állagú, és csillog rajta a csirke kisült zsírja.

Nem, egyáltalán nem bonyolult, amolyan tipikus "összedobom, ami itthon van" jellegű, bár megsúgom, eléggé átgondoltam az összetevőit, és a cukkinit eleve ezért vettem. :D

10 éve
#717
sinnesro
Válasz Bojtika #716 számú posztjára
Nyami, jól is hangzik!
Szerintem se csinálj ebből nagy gondot.
Én mondjuk ilyenkor lemérem az általam megevendő húst, azt beszámolom grill- vagy sültcsirkének, a zöldséget meg sült zöldségnek. Én talán még 1-2-nél több receptet nem vittem föl.
Igaz, nem is főzök bonyolultabb dolgokat. Mondjuk ez sem az::-)

10 éve
#716
Bojtika 3
Én most próbáltam okos lenni, de nem sikerült.

Sütőzacskóba raktam cukkinit, krumplit felaprózva, bulgurt előre leforrázva majd leszűrve, vegyes zöldségeket, egy felaprított vöröshagymát, és egy mellehúsa nélküli csirkét (így adták olcsón), fűszereztem és tepsiben a sütőbe tettem. Amikor már kiborítottam a zacsiból és már csak pirítottam egy kicsit, akkor még egy fél kápia paprikát is belekockáztam.
Namármost a csirke a súlyából fél kilót veszített, de ennek egy része zsír, a másik része víz, és mindez összegyűlt a zacskóban.
Ebben párolódott a sok zöldségféle is, ami a súlyából azért szintén veszített, ugyanakkor eloszlott benne a csirkéből kisült zsiradék.
Az egész kaja összesen 600 grammal könnyebb, mint nyersen volt, és a csontok súlyát még nem vontam ki belőle.
Namármost ebből nehéz azonos hús-köret arányú adagokat szedni! De akárhogy nézem is, összefőtt a hús meg a zöldség.
Éppen ki lehetne számolni az arányokat, de nem lehet úgy tálalni a húst. hiszen nem szedhetem fecnikre a ropogósra sült madarat. (A fiam is eszik belőle, sőt ő kapja a nagyobb adagokat.)

Viszont így nagyon pontatlan...No de túlteszem magam a dolgon, kiegyenlítődik majd valamennyire az adagolás, mire elfogy...

Nagyon finom lett. :D

10 éve
#715
Gonoszka1
Válasz Bojtika #714 számú posztjára
Köszönöm! Eddig nagyrészt én is a filmből "dolgoztam", és ott fordulok a recepthez ahol szinte semmi táppontot nem adnak a mennyiségekhez. De még a készítés közben is lehet korrigálni, mert úgye a tojások sem egyformák, a lisztnek sem egyforma a minősége. De maga az alaprceptek szerintem nagyon jók. És sok köleses, kukoricás, sőt hajdinás recepteket is bemutattak.

10 éve
#714
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #711 számú posztjára
Vigyázz, a leírt receptek nem biztos, hogy egyeznek a filmbélivel! Én javítottam már!

10 éve
#713
LPanka
Válasz bmati #712 számú posztjára
köszkösz

10 éve
#712
bmati 107
Válasz LPanka #710 számú posztjára
Attól függ mire kell, de mindenképpen Polar-t ajánlok. :)
Futáshoz ez már jó:
http://www.polarorak.hu/termek/rs300x
Ha több mindenre szeretnéd használni, akkor már ez is jó (ez már jóval drágább):
http://www.polarorak.hu/termek/rcx3
Alap erősítéshez már ez is elég:
http://www.polarorak.hu/termek/ft4

10 éve
#711
Gonoszka1
Válasz Bojtika #709 számú posztjára
Ha jól emlékszem, akkor Karcag. De Iszkaszentgyörgyi receptek is tetszettek. Majd ki akarom írni őket. Az a jó, hogy az Ízőrzők a netre felteszik a recepteket mennyiségekkel, mert a tévében nem mindig adnak meg mennyiséget. Nagyon szeretem ezt a műsort, mert nemcsak nevezetességeket, és helyi érdekességeket, tájakat láthatunk, hanem finom recepteket is. Aki ezt a sorozatot kitalálta, annak gratulálok!

10 éve
#710
LPanka
ajánljatok nekem megbízható jó pulzusmérő karórát pls

10 éve
#709
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #706 számú posztjára
Én a helybeli két fő bolt valamelyikében általában kapok kukoricalisztet. Darát mostanában nem!

Izgalmas, amit írsz...az Ízőrzőkben melyik helység volt az?

10 éve
#708
Gonoszka1
Válasz Bojtika #705 számú posztjára
Szerintem egyébként a zsemle helyett zabkorpával ki lehetne próbálni. Én a gombafasírtot zsemlemorzsával kutyultam, és el tudom képzelni, hogy zabkorpával is el lehetne készíteni.

10 éve
#707
LPanka
Válasz Bojtika #695 számú posztjára
fogalmam sincs én maradok a scitecnél

10 éve
#706
Gonoszka1
Válasz Bojtika #705 számú posztjára
Ritkán szoktam fasírtot sütni, és zabbal még nem próbáltam. Viszont az Ízőrzőkben kinéztem egy tepsiben sült vargány gombás változatot. Majd azt szeretném elkészíteni.
Bojtika! Az Ízőrzőkben láttam egy kukoricalisztes tortát! Rögtön Rád gondoltam. És csak annyi a különbség, hogy liszt helyett kukoricaliszttel készíti, és nem krémet, hanem lekvárt ken a tetejére, és citromból és porcukorból készített még mázat rá. Lehet, hogy ki fogom próbálni, csak be kell szereznem kukoricalisztet.

10 éve
#705
Bojtika 3
Gonoszka! Fasírtot sütöttél már zabbal? Kérdezik tőlem, de én nem sütök fasírtot.

10 éve
#704
Gonoszka1
Válasz Clara33 #701 számú posztjára
Szia! A BMR-ed mennyi? Mert egy kicsit a fölött kell enni. Ha nem eszed le a keretedet (BMR felett), plusz a ledolgozott tornák kalóriájának 60-70%-át, akkor bizony éhezik a szervezeted. Mert lehet, hogy agyilag nem vagy éhes, de a tested éhezik, mert nem kapja meg a megfelelő mennyiségű tápanyagot. Ezért nem fogytál, sőt híztál, mert az éheztetéstől a tested ragaszkodik minden morzsához amit megeszel. Ennyi idő alatt nem tudsz egyébként annyit izmosodni, főleg hogy még éheztetted is magadat. És sok-sok folyadék kell, mert az segíti a fogyást, és a méreganyagok ürülését is segíti.

10 éve
#703
Bojtika 3
Én jobb szeretek spontán enni, de hát rá is érek. Ti gyerekesek, "dógozósok" sokkal kevésbé.
Az a leveske meg hamar elkészül. Ma arra a (fagyasztott zöldségkeverékből külön kiszedett) brokkoli-karfiolra készítem a hasamat, ami azért vettem külön, mert a fiam nem kedveli.
Mulatok rajta, de "tematikus" levest: karfiol-, zöldbab-, zöldborsó, stb- régen ettem már, mert jobban megéri a sokféléből álló zöldségkeverék. :D

10 éve
#702
csikil4ny
Válasz Bojtika #697 számú posztjára
Bojtika Neked mindig igazad van! Meg kell tervezni az étkezést, én mindig egy nappal hamarabb beírom, hogy mit fogok enni, adott a keret, így addig írok ameddig megfelelő minden.

Ha meg nem vagyunk otthon étkezés ideje alatt érdemes dobozba vinni az ennivalót, mert megbosszulja magát a rendszertelenség, illetve könnyebb elcsábulni is.

Újra kell tanulni főzni is, a legtöbb egészséges alapanyagról fogalmunk sincs. (Ezt igazolom!)

10 éve
#701
Clara33
Sziasztok, új vagyok, és szeretnék sikeres lenni. A 2 heti tapasztalatom az, hogy eddig kevesebbet ettem, mint 1200, ezért most, hogy a megengedett 1394 és heti 3x sportolok, a mérlegre állva sajnos többet mutatott, sőt a ruháimon érzem, hogy izmosodtam is. Valamit nem jól csinálok. Segítsetek! Ha sportolok, akkor többet ehetnék, az baj, ha nem eszek többet, mert nem is vagyok éhes? Vagy enni kell? Csak ebben a módszerben hiszek, csak ki kell tapasztalnom, hogy megy ez. Minden tanácsot előre is hálásan köszönök, egy "51 éves, 90 kg-os és 80-as szeretnék lenni" nő vagyok. :)

10 éve
#700
Bojtika 3
Lehet enni zsírosat is, de lehetőleg keveset. (A Tihanyt én is szeretem.)

Ha tudatosan dőzsölsz zsírosakkal, akkor nincs több tippünk a zsírszegény étkezésre. :D
Van íze a nem zsíros ételnek is. A zsírszegény sajtról csak emlékeim vannak, olyan régen láttam.

Megsütni meg ...lehet sajtot grillezni is, vagy ételre reszelni, de ami azt illeti, ritkán veszek sajtot.
Jó természetem van egyébként is, mert dacára annak, hogy nagyon makacs tudok lenni, megszeretem az éppen aktuális munkámat is rendszerint, most meg a világon semmi bajom nincs semmivel, ami egészséges. Nem hiányzik a sajt, mert az csak egy íz. Nem fontos.

10 éve
#699
Aranyos
Nem szeretem a zsírszegényeket, olyan szegények :( vettem Tihany brie zöldborsos sajtot és 31 g zsírtartalma van. 1900 volt kilója leszállítva a Lehelen.
Még megsütni sem lehet a zsírszegényt, olyan lesz mint a cipőtalp.

10 éve
#698
Gonoszka1
Válasz Bojtika #697 számú posztjára
A legtöbb embernek ötlete sincs, hogy mit főzzön, vagy mit egyen. Pedig vannak olyan egyszerű, és finom kaják ami tényleg pillanatok alatt van kész. Én például zsírszegény túrót összekeverek zsírszegény tejföllel kb:2:1 arányban. Ehhez a 98 kalóriás sonka, és friss ropogos tv paprika. Vagy a másik, és új felfedezettem a zsírszegény sajt savanyúkáposztával! Hogy az milyen finom!!!

10 éve
#697
Bojtika 3
Kezdek arra is gondolni, hogy a konyhai tanácstalanság is vezethet ilyen "nem vagyok éhes"-dologhoz.
Nem is tudják, hogy egy tartalmas étel is készen van 20 perc alatt.
Konkrét recepteket kérnek, holott ki-ki összepárolhat bármit, amit szeret, tetszőleges arányban, hússal vagy anélkül. Ha egy fél marék lencsét vagy sárgaborsót, vagy bulgurt vagy kölest dob a már forró alapba (a zöldségekés az a kis víz, amiben elkezdtük párolni), akkor biztosan benne van a fehérje is, és laktató.
Tetszés szerinti állagra kell hígítani meleg vízzel, fűszerezni, készre főzni.
Ha van zab otthon, tej, gyümölcs, akkor lehet jó nagy tál zabot enni.

Az éhség a gusztuson is múlik. Ha nincs itthon hozzávaló, én se vagyok éhes.

10 éve
#696
Gonoszka1
Válasz LPanka #694 számú posztjára
Ez is az éheztetés ellen szól, és a jó anyagcsere mellett áll ki! Nem ártana a sok "nem tudok annyit enni, mert nem vagyok éhes" is elolvasná!

10 éve
#695
Bojtika 3
Köszi, Panka! Szimpatikus!
Nem tudod, mi az ára a fehérjének, amit ajánl?

(Közben rákerestem. A Shop-nál 6500/ kg. Hát.... )

10 éve
#694
10 éve
#693
Bojtika 3
Válasz neni92 #691 számú posztjára
A Bmati által ajánlott oldalhoz írtam egy használati útmutatót, bemásolom segítségképpen:
Segítség a Fitness Blender-hez
Az 1000 feletti edzésből csak a Search Workouts, a kereső segítségével lehet értelmesen válogatni.
Ha találsz olyat, ami a megadott kritériumoknak megfelel, még mindig nem biztos, hogy Neked is jó. Pl. én nem tudok olyat végezni, amiben ugrálások vannak.
Az angol szavakat én kiszótáraztam, de a nagyját meg tudom adni.
Ha a kereső zöld gombra kattintasz (Search workouts), akkor megjelenik egy felület, amin a lehetőségeket látod, és a kívántakat bepipálod a kis fehér négyzetben mellette.
Keyword: ide nem muszáj írni, de ha mondjuk guggolás nélkül szeretnél, akkor No squat-ot írsz oda. Ha ugrálást nem akarsz, akkor No jump.
Difficulty a nehézségi fokozat beállítása. Nekem a 3-as bőven elég, de lehet nézni 2-est is.
Body Focus: az edzeni kívánt testtájék. Upper body a felsőtest, Core a törzs. Lower Body az alsó testfél, és Total Body az egész test.

Középen én az időbeállítást nem szoktam használni, de beállíthatod a kívánt időtartamot.
Alatta az edzés jellege választható ki, többféle is akár.
A Toning amolyan karbantartó. átmozgató. A Strenght Training keményebb, a Low Impact szelídebb kicsit. A Barre a korlát mellett végzendő gyakorlatok pl, lábra. A többit megismered a nevéről.

Jobb szélen a kalóriaégetést nem szoktam meghatározni, alatta az eszközök listája van. Dumbbell a súlyzó. Stationary Bike a szobabicikli, Mat a szőnyeg, No Equipment az eszköz nélküli így hirtelen. (Sandbag a homokzsák, és Kettlebell is van sok mással együtt.)

Ha találtál néhányat, érdemes feliratkozni náluk, mert akkor a kiválasztott gyakorlatokat nem kell újra és újra megkeresni, hanem a Favorite Workouts-ba el lehet menteni. Csak e-mailcímet kérnek, időnként hírlevelet küldenek majd.


10 éve
#691
neni92
Válasz bmati #676 számú posztjára
Köszönöm a válaszod,értem és igyekszem betartani:)már nagyon unom hogy mi mindent kipróbáltam,de sajnos semmi nem segített,csak a vesegyulladásom....azt hiszem hogy elkezdek szobabiciklizni és meglesem ezt az oldalt amit megadtál.Még egyszer nagyon szépen köszönöm:)!

10 éve
#690
Gonoszka1
Válasz pegazus2010 #689 számú posztjára
Szívesen, és sok sikert!!!

10 éve
#689
pegazus2010
Válasz Gonoszka1 #687 számú posztjára
Rendben, ez ésszerűnek tűnik! Nagyon köszönöm a segítséged! :)

10 éve
#687
Gonoszka1
Válasz pegazus2010 #686 számú posztjára
A sporttal ledolgozott kalóriák 60-70%-át kell leenni. A szénhidrátot hosszabb időre nem túl jó dolog drasztikusan lecsökkenteni, mert az idegrendszerednek, az agyadnak napi legalább 130 gramm szénhidrát kellene. Próbáld meg a szénhidrát visszaemelését, napi 1600 körüli kalóriaértékkel, plusz a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70 százalékának leevésével.

10 éve
#686
pegazus2010
Válasz Gonoszka1 #685 számú posztjára
Próbáltam 1600-1700-at edzés napokon, azonnal +20-30 dkg-al több voltam másnap, ezért már félek felvinni. Napi 3 liter ásványvizet iszom, azzal szerintem nincs gond. Az tény, hogy a szénhidrátot drasztikusan csökkentettem, létezik, hogy ez zavarta össze a szervezetem?

10 éve
#685
Gonoszka1
Válasz pegazus2010 #683 számú posztjára
Akkor a kereted alacsony. 1550-1600 körülre kellene beállítani. És a folyadékfogyasztással hogy állsz?

10 éve
#684
pegazus2010
Válasz Gonoszka1 #682 számú posztjára
1490

10 éve
#682
Gonoszka1
Válasz pegazus2010 #681 számú posztjára
Mennyi a BMR-ed?

10 éve
#681
pegazus2010
Sziasztok! A tapasztaltaktól szeretnék tanácsot kérni. 170 cm magas nő vagyok és 75 kg, elég komoly izomtömeggel a testösszetétel mérés szerint, tehát 6-8 kg-ot kell fogynom zsírból. Beállítottam a napi keretem 1400 kalóriára amit tartok 2 hete minden nap, bár egy héten 3-4 alkalommal 30-40 percet futok. 2 hét alatt 40 dkg-ot fogytam. Gondolom valami nem jó, valamit nem jól csinálok. Az igazság az, hogy 2 napig próbálkoztam azzal, hogy a futó napon megelemelem a keretemet az elégetett kalóriával, de akkor rögtön többet mutatott a mérleg :( Mi a hiba szerintetek? Előre köszönöm a segíséget!

10 éve
#680
bmati 107
Válasz Aranyos #678 számú posztjára
Én 186 cm magas férfi vagyok, 94 kg-ról indultam és 77-ig fogytam le kb. fél év alatt (ebből az utolsó kb. 3-4 hónap már bázisos fogyás volt). Az első mérésemkor, amit már rögzítettem edzés miatt, akkor voltam 87 kg és 24%-os testzsírom volt. Ez volt kb. két éve.
Jelenleg 82 kg vagyok és 14%-os a testzsírom.
Szeptember óta tömeget növelek szépen lassan és jön felfelé már az izom és mellette csak minimálisan zsírosodom (77 kg-mal kezdtem a tömegnövelést). :)

10 éve
#678
Aranyos
Válasz bmati #676 számú posztjára
Szeretném tudni, te hány kg vagy, mennyiről indultál, és mikortól?
Amennyiben ez megosztható :)

10 éve
#677
Gonoszka1
Válasz neni92 #675 számú posztjára
Szia! A keretedet a BMR-ed környékére kellene beállítani. A kevés kalória éhezteti a testedet, ezért lelassul az anyagcseréd, ezért lelassul a fogyásod, majd stagnálni fog. Rosszabb esetben még hízás is bekövetkezhet. És a sporttal ledolgozott kalóriák 60-70%-át is le kellene még pluszban enni!

10 éve
#676
bmati 107
Válasz neni92 #675 számú posztjára
Szia!
Gyorsan felejtsd el azt az alacsony keretet. A te BMR-ed, ami alatt nem kellene enned az 1775 kcal. Ha heti 0,5 kg fogyást állítasz be, akkor az jó lesz, ebben az esetben pedig napi 1891 kcal-t ehetsz. Ettől fogyni fogsz hosszú távon! Még annyit, hogy ne fix keretet és ne időpontra való fogyást adj meg, hanem mindenképpen heti fogyást. El fog tartani egy ideig, mert ez nem lóverseny, de a végén kárpótolni fog a látvány. :)
A napi keretedhez hozzájönnek még a sportok, amit még pluszban le kellene enni.
Ajánlott még neked a napi min. 4,5 liter folyadék, ami segíti a zsírégetést és jó lenne, ha elkezdenél erősíteni mindenhová heti 3-szor.
Nagyon jó otthon végezhető videókat találsz itt:
http://www.fitnessblender.com/
Azokra keress rá elsősorban, amik erősítenek (strength training).
Ha van még kérdésed, akkor írj és válaszolunk rá!
Sok sikert és kitartást! :)

10 éve
#675
neni92
Sziasztok én160/98/23éves vagyok sajnálatos módon nagyon meghíztam...de sokszor voltam már 60kg is,de most valahogy nem akar lemenni:(az lenne a kérdésem,hogy ha csak 1000kalóriát eszem azzal megindulhatok lefele? Válaszotokat
előre is köszönöm.

10 éve
#674
Gonoszka1
Válasz edit1029 #673 számú posztjára
Nagyon szívesen! Sok sikert!!!

10 éve
#673
edit1029 4 7
Válasz Gonoszka1 #664 számú posztjára
Köszönöm szépen :) Akkor beállítom 1350-re .

10 éve
#672
Gonoszka1
Válasz Melisza #671 számú posztjára
A BMR-ed ülőfoglalkozás mellett 1610. Tehát ha a foglalkozásod egy irodai munka, vagy hasonló, akkor a napi kalóriakeretedet 1650-1700 kalória környékére kellene beállítani. Ha aktívabb a foglalkozásod, akkor egy kicsit efölé kellene menni. És ahogy írtam heti fogyás megadásával kellene ezt az értéket beállítani. Ez lehet, hogy heti 0,4-0,5 kiló fogyás hetente. A lényeg, hogy ennyi jöjjön ki keretnek.

10 éve
#671
Melisza
Válasz Gonoszka1 #669 számú posztjára

27,164,82kg

10 éve
#669
Gonoszka1
Válasz Melisza #668 számú posztjára
Ha megírod a korodat, magasságodat, súlyodat, és a napi aktívitásod milyenségét, akkor kiszámolom Neked a BMR-ed. A BMR az az a szám ami a szervezeted működését mutatja mrg kalóriában. Ha nem csinálsz semmit, a testednek akkor is szüksége van annyi kalóriára, hogy levegőt vegyél, hogy a szíved, veséd stb működjön rendesen.

10 éve
#668
Melisza
na most akkor mit állítsak be?Mennyire mi köré?Bocsi de ezt nem értem nagyon letudnátok részletessen írni?

10 éve
#666
Gonoszka1
Válasz Melisza #665 számú posztjára
Szia! 353 kalóriát egy kiscica eszik meg naponta! A napi kalóriakereteded a BMR-ed köré kell beállítani, heti fogyás megadásával. Vagy nagyon sok heti fogyást adtál meg, vagy nagyon rövid határidőt! A célbeállításban az eszközökbe tudod beállítani a keretedet! Ha vannak kérdéseid, akkor gyere kérdezni, mert szívesen segítünk.

10 éve
#665
Melisza
Sziasztok!
Nekem a holnapi napi keretem 353kcl ezt át kell álítani vagy jó igy ahogy van?
illetve hogy tudom ezt beálítani ha nem jó?

10 éve
#664
Gonoszka1
Válasz edit1029 #663 számú posztjára
Kevés! A keretedet be kellene állítani 1350-1400 kalória köré. Ha a BMR-ed alatt eszel, akkor a tested elkezd éhezni, és lelassul az anyagcseréd. Ami lassuló fogyáshoz, majd stagnáláshoz, esetleg még hízáshoz is vezethet. A javaslatom a keret emelése heti fogyási ütem megadásával, és sok folyadék. Sok sikert! Ha kérdéseid vannak, akkor gyere, mert szívesen segítünk!

10 éve
#663
edit1029 4 7
A BMR-em 1300, a mai napi keretem 1136

10 éve
#662
Gonoszka1
Válasz edit1029 #661 számú posztjára
És a BMR-ed mennyi? A kereted nincsen a BMR-ed alatt?
Valószínű, hogy a fogyásod nagyobb volt, mint a rendszer szerint kellett volna, hogy legyen.

10 éve
#661
edit1029 4 7
Heti fogyást adtam meg, 0,5 kg.

10 éve
#660
Gonoszka1
Válasz edit1029 #659 számú posztjára
Szia Edit!
Ez azért van, mert a rendszer azt is figyelembe veszi, hogy milyen ütemben fogysz. Ha gyorsabb az üteme a fogyásodnak, akkor nagyobb keretet enged. A kérdés, hogy célidőpontot adtál-e meg fogyási ütemnek, vagy heti fogyási ütemetí?

10 éve
#659
edit1029 4 7
Kedves Kaloriabázis !
Engem az érdekelne, hogy a napi keretem súlybeállítás után, ha pl. fogyok, akkor emeli a kcal szükségletet és nem csökkenti. Miért?
Az oldalon a GYIK-ba azt írtátok, hogyha fogyunk, akkor csökken a kcal. szükséglet, kevesebb lesz, de nálam nő. Megnéztem, hogyha beírom a kitűzött kilogrammot, hogy elértem, akkor a kcal. szükségletem nő , 1700-ra . :)
Válaszotokat előre is köszönöm.

Üdv.: Fekete Edit

10 éve
#658
bmati 107
Válasz Fantasia #656 számú posztjára
Ha leveszik a gipszet, akkor még pár hétig szerintem hanyagold a dinamikus mozgásokat (futás, ugrálás, gyors úszás, gyors biciklizés stb.). Szépen fokozatosan emeld az intenzitás 3-5 héten keresztül és majd érezni fogod, hogy mikortól lehet majd újra rendesen terhelni. Amíg rajtad van a gipsz, addig meg lehet felsőtestezni. :)
Én mai napig tudom, hogyha valamiből keveset ettem, akkor mihez kell nyúlni és abból kb. mennyi a jó. Gyakorlatilag másfél éve csinálom így és nem szaladt el velem a ló. :)

10 éve
#657
Bojtika 3
Okéééé!

Ha húsevő vagy, akkor csak hurrá, nem lehet gond a fehérje. Húst bármibe lehet tenni, talán a tejbezab kivételével... :D (Vagy abba is? )

10 éve
#656
Fantasia 90 200
Bojtika, ez a videó pont olyan, ami a capoeirás izmaim újra formába hozásához kell :) Már ettől megjött kicsit a kedvem, mert pont ezt mondogatom magamnak hetek óta, hogy hasonlókat el kellene kezdenem, és itt legalább mondja nekem folyamatosan, hogy csináljam.

A lencsét kipróbálom így, de mindenképp hússal, képtelen vagyok köretet magában enni. A lencse meg a rizs pedig nekem csak köret-kategória... :)

Bmati, nagyon köszönöm a linkeket, pont ilyenek hiányoztak nekem, nem is értem miért nem kerestem eddig én rá... azt itt nem írtam, hogy másfél hónapja eltörtem a lábam, és azóta nem nagyon mehettem még sehová edzeni, másfél hét múlva lehet teljesen terhelni, Szóval az, hogy kihagyjak egy hetet, nem opció így már, inkább az a baj, hogy pl. aerobicra nagyon mennék, de még nem ajánlotta az edzőm se. Igazából menni valahová edzeni - ehhez nagyon lenne kedvem, ott lenne a társaság és a hajcsár, és a törés előtt heti 4-5x voltam minden nyűg nélkül, nem esett nehezemre. Most viszont mégis annyira ellustultnak érzem magam, hogy a melóba bringázáshoz sincs már kedvem, és az itthoninak is ezért nem bírok nekiállni, pedig már két hete tervezem. Most ezek a videók azért segítenek, mutatják és nem nekem kell kitalálni, mint azelőtt, így sokkal kevesebb nyűg, és talán végre nekiállok. Egy szóval köszönöm :)

A számolást semmiképp nem fogom abbahagyni, muszáj, hogy figyelmeztessen, én a mai napig mindent grammra megmérek, nem hagyatkozom saccolásra. Főzéskor a régi recepteket is mindig frissítem arra, ahogyan az aktuális aznapit elkészítettem. Ismerem magam, ha kicsit engedek belőle, akkor elkanászodom, tulajdonképpen ez történt, amikor magasabbra vettem a napi limitet: "ajh most már nem kell annyira figyelni, simaliba", aztán persze mindig abból eszek többet, amiből nem kéne.

10 éve
#655
Bojtika 3
Kicsecskéim, idestova két éve vagyok itt. :D
Nem csak a társaság miatt...próbáltam nem számolni, de akkor nem volt jó.

10 éve
#654
csikil4ny
Válasz Fantasia #650 számú posztjára
Ne add fel! Kirángatod magad belőle aztán újra lelkesedsz! Én is túl vagyok már a fél éven, s roppant élvezem az edzéseket, főleg azért mert napról-napra erősebb vagyok, épp a tegnap vettem észre, hogy eltűnt az integetőhájam. :) Fel a fejjel, mi az a fél év, ahhoz képest, hogy ha nem akarjuk visszahízni ezután is kell figyelni?!

10 éve
#653
bmati 107
Válasz Fantasia #650 számú posztjára
A "kézbe vevős" testzsírmérés elég pontos. :)
Edz otthon! (én több, mint két éve nem voltam teremben) Ami teremre menne pénz, azt (vagy annak egy részét) fektesd be fehérjébe (nem feltétlenül porba).
A motivációt nehéz visszahozni. Hagyd ki ezt a hetet edzésileg, majd jövő héten kezdj valami könnyedebb erősítéssel és csak heti 3-szor edz, de akkor mindenre és 45 perc alatt legyen meg egy alkalom. Az edzéseket is kell ám 3-4 hetente variálni!
Itt van pár gyakorlat a mesterhatos menüpont alatt fokozatosan nehezítve, sorozat- és ismétlésszámokkal:
http://users.atw.hu/fegyencnaplo/1.-lepes.html
Itt találsz mindenféle videót:
http://www.fitnessblender.com/
A strength training alatt vannak az erősítések. Keress kihívást!
Én tegnap egy köredzést csináltam fél óra alatt (bőven elég volt). :)
Volt benne minden: fekvőtámasz, húzódzkodás, lábemelés, guggolás, híd. Több sorozatokkal, különböző intenzitásokkal.
A kaja számolgatás is lehet unalmas egy idő után (én 4-5 hónapig számolgattam, aztán már tudtam, hogy mi mekkora tömegű és az kb. mennyi kalória). Persze ekkor már megvolt a célsúlyom és a súlytartót, majd később a tömegnövelést könnyebb tartani, mint a tömegcsökkentőst. :)
Kajákról annyit, hogy nem jó mindig azt a pár dolgot enni, ami nagyon egészséges, néha kell egy kis egészségtelen kaja is, csak hogy a szervezet ne alkalmazkodjon olyan könnyen a kajákhoz. Az alacsony keretnek amúgy pont ez a hátránya, hogy utána nehéz normálisra beállni, de nyugodj meg, mert 2-3 héten belül be fog állni. Nem tudom milyen beállításokkal bírsz, de ha a fehérjéd megvan 1g/ttkg, akkor az már tűrhető, a zsír meg ne menjen 1,2 g/ttkg fölé (0,7-1 g/ttkg között már jó).

10 éve
#652
Bojtika 3
Fantasia!

Hozom:

http://www.tatarekrezso.hu/videok.php

(Fent a fejlécben a Free workouts-ra katt) http://www.tiffanyrotheworkouts.com/

Nem muszáj olyat főzni, amilyet kiskorodban megismertél! Egyszerűen vegyél pár dolgot, amire akkor gusztusod támad, majd darabold össze, és párold össze őket.

Egy adagnyi sárgaborsót (5-10 deka) vagy lencsét ha előre kezdesz főzni forró vízben, elég hamar megpuhul. Felöntöd meleg vízzel hozzáfőzöd a rizst. Ebbe tehetsz akár zsiradékkal, akár anélkül, hagymával vagy anélkül kicsit megpárolt zöldségfélét, összefőzöd. Kész egy finom étel, legközelebb biztosan nem ugyanilyen lesz. Nem unod meg! (Húst is dobhatsz bele, még az elején, hogy egyszerre puhuljon.)

10 éve
#651
Gonoszka1
Válasz Fantasia #650 számú posztjára
Egyedül saját magadat tudod kirángatni ebből. Én is ismerem ezt, sajnos én is sokszor keresztül megyek ezen. Össze kell egy kicsit magadat szedned, és magadnak megtalálni a motivációt (amit tudom, hogy nem könnyű ilyen lelki állapotban). Sok sikert a magad összekaparászásához!

10 éve
#650
Fantasia 90 200
Köszönöm a válaszokat!
Bojtika, nem szándékos a fehérjeforrás, egyszerűen csak ezeket ismertem eddig :) bepróbálkozom akkor főzelékekkel, csak az elkészítéssel vagyok hadilábon...
A vizsgálat pedig nem orvosi volt, hanem a helyi egyetem sport tanszékén a laborban készült, egy olyan mérlegen, amire mezítláb kellett ráállni, és a kezembe vettem két kütyüt is. Állítólag elég pontos. A kiértékelés is automatikusan készült, amit aztán átnéztünk a tanár úrral, meg összehasonlítottuk az előző négy eredményemmel, szóval az említett "kevés" zsírszázalék is ezekhez képest a legjobb most.
És hogy kicsit témába is vágjak, mi van akkor, ha így fél év kalóriaszámítás után úgy érzem, hogy elfáradtam? Nemrég ugye kiderült, hogy túl kicsi kerethez igazodtam, felhúztam a normálisra, és azóta képtelen vagyok tartani, pedig előtte simán ment a sokkal kevesebb... a zsír elszáll, a fehérje kevés, rettenetesen unom az összes kaját, amivel kordában lehet tartani őket, és ami újakkal próbálkoztam, nem bírnak elég jó értékekkel, arányokkal. Kicsit olyan televanahócipőm hangulatom van, pedig olyan közel a cél, már 8kg lement és rég néztem ki ilyen aránylag jól... az itthon edzéshez is elfogyott a kedv (alapból sem ment túl jól, mindig eljártam valahova, de most elfogyott a pénz, és ez is hat a kajákra is), szóval eljött a fal, és nem találom a motivációt. Biztosan sokan vannak/voltak ezzel így, mit ajánlotok erre az esetre?

10 éve
#649
Bojtika 3
Szívesen!
Ne felejtsd el készen az egészet lemérni, én néha járok úgy! :D

10 éve
#648
timeaolah
Válasz Bojtika #647 számú posztjára
köszönöm

10 éve
#647
Bojtika 3
Mérd le a csülköt szárazon.
Mérd le, mennyi vízben főzöd.

A hozzávalókat mind méred, úgy teszed bele a lébe.
A végén az egészet készen mérd le. A fazék üresen mért súlyát emiatt jobb, ha előre felírod.
Az elpárolgást ebből kiszámítjuk, és megvan a csülkös bablevesed. Innentől már csak azt kell lemérned, mennyit ettél meg Te belőle. :D

10 éve
#646
timeaolah
sziasztok szeretnék főzni füstölt csülkös bab levest a családnak én úgy szoktam csinálni előző nap főzöm meg a csülköt és abba a füstölt lébe csinálom meg a babot abba főzöm meg akkor most az hogyan számolom ki

10 éve
#645
csikil4ny
Válasz zzsuzska #643 számú posztjára
szia, nekem is ülő életmód van beállítva a 22 hós babócám mellett, úgy érzem nem szaladgálok én még annyit, hogy feljebb vigyem, majd ha megyek dolgozni akkor átteszem eggyel nagyobbra.

A BMR-éd nézd meg, hogy mennyi s azt állítsd be egy picivel megtoldva (100-150kcal-lal többet), nem az a lényeg, hogy gyorsan fogyj, hanem az, hogy egészségesen és hosszútávra, meg aztán a kicsinek is kell valami, nem elég csak az alapanyagcserédre figyelni. Ha iszol sokat mellé és egészségesen táplálkozol akkor lesz mit szopizzon a kicsi.

10 éve
#644
Bojtika 3
Válasz Fantasia #640 számú posztjára
Fantasia, mivel és hogyan mérték az értékeket?

Az én "okosmérleg"-em is mér mindenfélét, de nem elég megbízható módon, ezért nem adok rá, csak a súlyt nézem rajta.
(A testem kijelzett zsír-, víz- és izom százaléka összesen általában több, mint a 100%, és ehhez jön még a plusz 2,3 kg csont, ami legalább mindig ugyanannyi.)

Van fehérje-, azaz komplett aminosav-készlet növényi eredetűben is, ne kínozd magad csupán állati dolgokkal. (Nem is értem, honnan szeded ezt.)
Általában a száraz hüvelyesek rizzsel kombinálva ilyenek, de magukban is. Nézz csak meg egy lencseételt! :D
A fehérje az fehérje, megy az a csík mindenképpen!

10 éve
#643
zzsuzska 1
Köszönöm a válaszokat.
Ha eggyel visszább veszem az aktivitást, akkor még kevesebb a bevihető kalória, ergo még ennél is gyorsabb a súlycsökkenés, nem? Ülőnek még véletlenül sem hívnám a napomat. :) Vagy mi alapján lehet eldönteni, hogy melyik aktivitás igaz rám?
A gyerekem már elmúlt egy éves, a szoptatás inkább lelki, mint fizikai táplálék számára, ha még egy évig tart (mondjuk), azalatt a szervezetemet nagyon megviseli a túlsúly, ezért kezdtem bele most.

10 éve
#642
bmati 107
Szia!
Igen, van eltérés az orvosok által mért és a statisztikai BMR számítások között és az durván ennyi. Használd az orvosit, de afelett egyél kb. 100 kalóriával.
Az enyhe ödéma azt jelenti, hogy vizesedsz. A kartonon rajta kellene lennie, hogy hol. Ugyanis lehet szív eredetű (kardiális), akkor lábszáron, bokán, keresztcsonton; ha vese eredetű (renális), akkor arcon, szem körül, hason; vagy alacsony fehérjeszint miatti vizenyő. Az utóbbi az alacsony fehérjebevitel/rossz tápanyagfelszívódás miatt lehet. Próbálj meg vízhajtót fogyasztani (itt most nem gyógyszerre gondolok, hanem teára, kávéra, stb.) egy kis ideig. Továbbá érdemes lenne egy ideig korlátozni ezalatt az időszak alatt a folyadékbeviteledet.
A testzsírodról annyit, hogy a 26,9% már magas testzsír, de nem sokkal van a normál felett (az ugyanis 22-26%). A gyors fogyással és az alacsony fehérjebevitellel szépen lefogytad az izmokat. Javaslom, hogy kb. 5 kg-ot fogyj, majd építs izmokat lassú testsúlygyarapodással (havi 0,3-0,4 kg hízással) és mellette növeld meg a fehérjebeviteledet és edz keményen, rövideket (max. 45 perc/edzés minél több izomcsoport bevonásával) egy héten 3-4-szer, kevés kardió edzéssel.
Ha el van törve a lábad, akkor lehet felsőtestre edzeni (húzódzkodás, fekvőtámasz variációk).
Fehérjéről annyit, hogy van a borsóban, a paszulyban is, illetve kisebb mennyiség tejben, kefirben, joghurtban, emellett van még zsírszegény sajtban, pulykamellben, csirkemellben, tojásban.

10 éve
#641
neonlicht
Válasz Fantasia #640 számú posztjára
Szia,
egy kicsit magasabb a tested víztartalma, ami tulajdonképpen nem rossz hír, hiszen az csak átmenti állapot. Azért nézz utána, hogy a szíved, vérnyomásod rendben van-e.
A fenék formásításához nincs párja a súllyal végzett guggolásoknak, és mivel közben a testközép izmainak keményen stabilizálni kell, a has feszesítése is megoldódik.

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2