KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
11 éve
#512
Andrea66
A cékla nagyon egészséges, meg a halak is. Négy napig ki lehet bírni ezen a kettőn is....:) Nusichem, jó utat!

11 éve
#511
Bojtika 3
Nézd csak:
Gasztronómia [szerkesztés]

Lettországban az ételek elkészítésének leggyakoribb módja a füstölés, a füstölt hering, orsóhal, lepényhal és angolna mind-mind nemzeti ételnek számítanak. Nyáron az erdei gyümölcsökből készített lepények remek lehetőséget nyújtanak pár kiló magunkra szedésére... A Riga Feketebalzsam Lettország nemzeti itala, nagyon magas alkoholtartalmú, sűrű, fekete, az Unikumhoz valamennyire hasonlító ital. A modern lett konyhára a német konyhától átvett húsos, halas ételek jellemzőek. A lett konyha kétharmada hideg ételekből áll: céklasalátából, húsos és halas előételekből, tojásokból, sajtokból, túróból és aludttejből. A korlátozott ételválaszték és az időhiány együttesen vezetett ehhez az étkezési kultúrához.

Szóval, cékla-kúra!!! :D

11 éve
#510
Bojtika 3
Hihi...van egy Étlapkalauz című könyvem, de régi! Mert még a Szovjetunió van benne!
Tíz évvel ezelőtt pl. a németeknél nem láttam krumplit, csak hasábkrumpli formájában, de azt mindenhez. Hazajöttem, és először sima főtt krumpliból zabáltam be, és főtt zöldségekből.

11 éve
#509
nusichem
Vajon a letteknél milyen lehet a kaja? Holnap utazom 4 napra, és ott sem szeretném abbahagyni ezt a diétát. Remélem menni fog. Drukkoljatok nekem! :)
Ti hogy vagytok a külföldi tapasztalatokkal? Mármint kaja/kalória téren?

11 éve
#508
Monique80
Én is egyre jobban bírom a másféle táplálkozást.Igaz,anyós ebédjéből szombaton jót ettem.....de állítólag heti 1* lehet bűnözni.Szerencsére nem lett semmi negatív hatása.
Ti mit szoktatok tornázni?Én itthon cardio-t csinálok.+ azért beviszem a táblázatba a takarítást is :)
Én pár napja akadtam rá Mel B videóira a youtube-on.Nagyon jó.Meg Béres Alexandra zsírégetőjét szoktam elővenni.

11 éve
#507
Bambilianka
Én még mindig "kívánós" vagyok, pedig nem várok babát :P Tegnap muszáj volt két karika füstölt kolbászt az íze kedvéért...a kalória keretem így is rendben volt azért :)

11 éve
#506
Andrea66
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem a kínzó éhségem eltűnt, most megint bírom a helyzetet. Ma pl. még csak egy joghurtot ettem, és délelőtt kondiztam, de nem volt gondom az erőnléttel.

11 éve
#505
Bojtika 3
Válasz joe #504 számú posztjára
Próbáld ki. :D

11 éve
#504
joe 6 6
Viszont ez a megbeszélés még szerintem húzódni fog,addig egy fél fél tablettát kétnaponta ha bekapok nem lehet belőle probléma,cirka 1000NE(25mg) lehet benne.

11 éve
#503
Bojtika 3
Válasz Andrea66 #502 számú posztjára
Szerintem az igazság középtájt van.
Ami a zöldség-gyümölcs evését illeti, már bebizonyosodott, hogy ha csupán az 50-60 évvel ezelőtti beltartalommal hasonlítjuk össze a mait, akkor is látható, hogy a vitamintartalom nagyon erősen csökkent. Ami megmaradt, az a kedvező összetétel és a felszívódás jó aránya.
Orvos is nagyon sokféle van.

11 éve
#502
Andrea66
Válasz andy #496 számú posztjára
Úgy veszem észre, mintha megbántottalak volna, mert megkérdőjeleztem a mondandódat. Nem tudtam, hogy orvos vagy, bár amint írtam, több szaktársad sem jött rá, hogy a gyerek tüneteit a D vitamin hiánya okozta - és nem egy penészvirág, tehát sokat tartózkodik a szabad levegőn. Az orvosuk nem az ismerősük amúgy.
A mai egészséges táplálkozást követve is azt írják egy csomó helyen, hogy pl. a sok zöldségből sem tudjuk hasznosítani a vitaminokat és egyebeket, amiket kellene, ezért nem lehetünk biztosak benne, hogy mindent megteszünk az egészségünkért a helyes táplálkozással. A rengeteg infó az átlagembert teljesen összekavarja, főleg hogy az orvosok sem egyeznek egy adott témában.

11 éve
#501
Bojtika 3
Joe, tényleg inkább beszéld meg az orvosoddal, ha már amúgy is jó a kommunikáció közöttetek.

11 éve
#500
joe 6 6
http://www.origo.hu/egeszseg/20101130-uj-ajanlas-a-dvitamin-es-kalciumbevitelre.html tehát 500Ne még elég biztonságos lenne ha jól olvastam.

11 éve
#499
joe 6 6
Tehát kb. napi 500NE még biztonságos lenne(egynegyed tabletta)?Mai adagot kihagytam mert nem szedem akkor nyakra főre,majd lehet beszélek háziorvosommal,mivel ő is sok hasznos dolgot tudott eddig tanácsolni nekem.

11 éve
#498
Bojtika 3
Válasz andy #496 számú posztjára
Megnyugodtam, hogy nem tanácsoltam hülyeséget azzal, hogy óvatosságra intettem Joe-t. (Ő fiatal felnőttnek számít, ha jól tudom.)
Én is találtam a neten olyan oldalt, ahol felhívják a figyelmet a D-vitamin szedésére a téli hónapokban.

11 éve
#497
hegyiircsi
Sziasztok kedves fogyni vágyó sorstársaim! Szeretnék a témához hozzászólni, a magam alig 30 éve tartó fogyókúrás szenvedések utáni tapasztalatommal. Volt sikeres fogyásom, 35 kilótól sikerült megszabadulnom egy év alatt, igaz szedtem egy étvágycsökkentő gyógyszert, amit azóta betiltottak,mert sok embernél okozott vérnyomás problémákat.Sajnos súlyos gerincbetegségem miatt rengeteg szteroidot kaptam, ez felborította a cukor és szénhidrát egyensúlyomat, és a vérnyomásom is az egekbe szökött. Sikerült fél év alatt 20 kilót visszaszedni. Most igyekszem az étrendemet úgy összeállítani, hogy napi 30 dk zöldség és 15-20 dk gyümölcs legyen benne naponta. Ezek mellé 2-3 naponta multivitamint veszek be,és szerintem ez elegendő, hogy ne alakuljon ki vitaminhiány. 2 félét vettem, megnéztem az összetételüket, az egyikben a napi króm szükséglet is benne, a másik másféle összetétel, abban a b vitaminok és a magnézium játszik főbb szerepet.Váltogatva szedem. Néha napján megiszom egy-egy kalcium pezsgőt is. A D vitamint a nyári napozással "szedem magamba". Eddigi diétáimban az okozta a kudarcot, hogy a napi zsír fogyasztást nem kontrolláltam, és most,hogy a táblázat kijelzi a zsírfogyasztást, égnek áll a hajam, hogy mennyi rengeteg zsírt fogyasztottam, és persze, hogy nem működhetett a fogyókúra. Elkészítek egy napi étkezési tervet, és úgy állítom össze a menüt, hogy minden érték határon belül maradjon. ÉS MŰKÖDIK!!! :D állatian boldog vagyok, aktív, nem vagyok éhes,nő az energiám! Sok sikert kívánok sorstársaimnak, az oldal készítőinek meg nagy-nagy gratula és hálás köszönet!!!!

11 éve
#496
andy
Válasz Andrea66 #495 számú posztjára
Persze lehet vitatkozni,de általánosítani nem. Elvégre én csak egy immunológus orvos vagyok ,és nem az rokonod ismerőse. Egy biztos,orvosi ellenőrzés nélkül nem szabad D-vitamint szedni, mert a túlzott bevitel sokkal több károsodást okozhat egy felnőtt szervezetnél, és súlyos hiányállapotok csak egyéb krónikus malabszorpciónál, vagy nutritív problémánál fordulnak elő felnőttekben. Elvégre már az, hogy követjük a táplálkozásunkat feltételezi, hogy próbálunk a lehető legegészségesebben táplálkozni.Ez a legfontosabb.

11 éve
#495
Andrea66
Válasz andy #494 számú posztjára
Ezzel vitatkoznék: közeli rokonom sokat beteg (még gyerek), és egy csomó vizsgálat nem derített ki semmit. Míg véletlenül! jött rá egy főorvosasszony, hogy D vitamin hiány okozza a tüneteket. Szerinte mindenkinek kellene szedni, és azt mondta, hogy az emberek 80 százalékának ez okozza a panaszokat. Mert már régen nem igaz az, amit tanultunk - amit te is írtál, azaz elég a napsugárzás.

11 éve
#494
andy
Válasz joe #482 számú posztjára
Joe, a D-vitamint csak a fejlődésben lévő szervezetnek ajánlatos rendszeresen szedni. A bőrben szintetizálódik UV fény hatására,és zsírban oldódik,és ott is raktározódik.Ha a nyarat nem a pince mélyén töltötted, van raktározott D-vitamin a zsírszövetedben, ami a fogyás alatt mobilizálható lesz. A csontanyagcseréhez feltétlenül szükséges, de Magyarországon annyi a napsütéses órák száma, hogy felnőttként már nem fogsz angolkórt (már Angliában sem:) kapni, nem is beszélve a májjal, olajos halakkal, jó minőségű növényi olajokkal bevihető mennyiségről. És nagyon sokan beugranak egyszer-kétszer szoláriumozni télen. Ahol szintén csak az ésszerű határok betartása a lényeg, egy havonta egyszeri szolárium jót tesz a D-vitamin képzésnek, nem is szólva a téli depresszióra gyakorolt pozitív hatásáról. Miért szeretnéd minden áron pótolni a D-vitamint? És miért pont a D-vitamint?

11 éve
#493
Bojtika 3
Válasz nusichem #475 számú posztjára
Nusichem! Sok recept van a neten "Müzliszelet házilag" kereséssel. Még az a legjobb, ha otthon elkészíted, akkor biztosan tudod, mi van benne.
Azért nem másoltam linket, mert sokféle van nagyon, és inkább magad válaszd ki, melyiket kedveled.
Én itthon vagyok, nekem könnyű natúr zabpelyhet enni gyümölccsel. Aki dolgozni jár, annak sokkal nehezebb.
Tervezem egyéb gabonapelyhek vásárlását is, régen (amikor kicsik voltak a gyerkőceim) a Malomipari boltban is lehetett kapni sokfélét. Összeöntöttem őket, tettem bele mazsolát, és ették tejjel, vagy amivel szerették. Aszalt gyümölcsöt akkor még nem lehetett kapni, frisset tettünk hozzá fogyasztás előtt. Ez az igazi müzli, és zöldségfélét is lehet reszelni bele.
Kedvencem a "reszeltes", almát és sárgarépát reszelek le, és néha, ha van, zellert is reszelek közé. Zabpelyhet keverek még hozzá, és joghurttal vagy kefírrel nagyon jó! Mazsolát is lehet ám beletenni, meg aszalt gyümölcsöt is.
Ha előre reszeled a dolgokat, beleteszed a pelyhet is, fóliával jól lefedve a hűtőbe teszed, és reggel csak hozzákevered a joghurtot, akkor egy kajás dobozban azért el tudod vinni magaddal.

11 éve
#492
Bojtika 3
Joe, ez az oldal általában megbízható: OrvosiLexikon.hu
Ott írják:
"A napi D-vitamin-bevitelnek gyermek- és fiatal felnőttkorban a napi 400 NE-t (Nemzetközi Egység), idősebb korban pedig a napi 600-800 NE-t kell elérnie az egészséges csontszövet felépítése és fenntartása érdekében."

Tehát talán még az a legjobb, ha negyedeled azt a tablettát. Mert mással is eszel D-vitamint.
A zsírban oldódó vitaminokat meg lehet jegyezni: A,D,E,K, de lehet DEKA is, ezekre különösen figyelni kell.

11 éve
#491
Bojtika 3
Válasz joe #489 számú posztjára
Joe, én az adatot a VitaminBibliából vettem. Utánanézek még máshol is.
Jobb lenne elosztani, raktározódik ugye...

11 éve
#490
Bojtika 3
Válasz nusichem #487 számú posztjára
Persze, ezt jól tudod, és remélem, be is tartják.
A kalória is lényeg, de az is, hogy miből adódik. Ugyanis ha nem megfelelő arányban eszed a tápanyagokat, éhes maradsz. És éhesen nem célszerű fogyni.
A zsír kalóriaértéke több, mint duplája a fehérje kalóriaértékének, pedig zsírból van a legkevesebbre szükségünk. Semmi baj nincs, ha szereted és eszed a müzliszeletet, csak ha már ebben mindjárt reggel sok zsírt vittél be, akkor a nap további részében még kevésbé zsíros dolgokat kellene enned, hogy meglegyen az egyensúly, és az nagyon nehéz.
De tudom, ez egyszerű is, magaddal is tudod vinni...

11 éve
#489
joe 6 6
http://m.hazipatika.com/taplalkozas/vitamin_abc/vitamin_es_asvanyianyag_szukseglet_kalkulator?HPID=8C6B5D72-964C4FDF-8636906C-DFEDCB9F itt az jött ki hogy 10mikrogramm.egy olyan tabletta 50mikrogramot tartalmaz.Nagy felelőtlenség lenne szedni az egész tablettát vagy jobb ötlet lennne inkább egy felet?

11 éve
#488
joe 6 6
A dobozra az van írva hogy 2000NE ha jól bogoztam ki a szövegböl akkor ennek a szedés még biztonságos,nem?

11 éve
#487
nusichem
Válasz Bojtika #480 számú posztjára
Őőőőőő.... de nem az a lényeg, hogy mennyi kalória? Persze, tudom hogy sok minden nem igaz, ami rá van írva, de azt hiszem, hogy a kalóriát nem írhatják el, van valami szabály rá...:S

11 éve
#486
Bambilianka
Joe, ezt neked találtam, nagyon sok érdekes info van benne! :)
http://www.tenyek-tevhitek.hu/d-vitamin-adagolas.htm

11 éve
#485
Bambilianka
Válasz Monique80 #470 számú posztjára
Én csak 4 centivel vagyok magasabb nálad, Monique, de a kitűzött célom, a hatvan kiló is a normál tartomány alsó végére esik! Nem túl kevés a 48-49 kg neked???
Egyébként nekem is az a véleményem, hogy ha folyton éhes vagy, akkor kicsivel vigyél be többet, mert ha éhezel, nem fogsz fogyni, vagy ha mégis, akkor jojó lesz a vége!
Az utolsó mondatod ban én is nagyon bízok, remélem, hogy EGYÜTT kitartóak és sikeresek leszünk!! :)

11 éve
#484
Bojtika 3
Válasz joe #482 számú posztjára
Joe! A D-vitamin-szükséglet felnőtt embernél napi 400 NE, ami 10 ug. (1 NE, az 0,025 ug. Persze nem u, hanem "mű" betű, a hosszú szárú, de itt nem tudom. Mikrogramm.)

Túladagolási tünetei hasmenés, hányás, bőrviszketés, begyulladt szem, vizelési inger.
So kárt tud tenni a májban, a vesében, mert lerakódik az érfalakon is. (Napi 5000 NE már sok.) A felszívódását erősítik az A és a C vitaminok, és a kalcium, foszfor helyes mennyiségéről is gondoskodni kell.
Gondolj arra is, hogy valamennyit azért be is viszel az élelmiszerekben, de egyébként tényleg nem rossz ötlet így télen szedni.
Azért én a multivitaminok pártján vagyok, mert annyi féle összhatás van, ha külön szedeget az ember ezt-azt, kevésbé szívódik fel esetleg, mint egy másikkal együtt.

11 éve
#483
Bojtika 3
Válasz julius26 #469 számú posztjára
Bocs, ez annyira kezdeti probléma általában!
Valaki írt itt a rendszeres ingadozásokról is. Még abba is belefér Nálad?
A grafikonod mit mutat, azt mióta vezeted?

Ha általában a trend-vonalad lefelé mutat, akkor ne idegeskedj. Valami miatt Te így fogysz. Érdekes, és biztosan van oka. de így nehéz megfejteni. Én víz-visszatartásra gyanakszom, nem eszel időnként sós dolgokat?

11 éve
#482
joe 6 6
Válasz Bojtika #479 számú posztjára
A C-vitaminom pont olyan márkájú! :D a D-vitamin gondolom hogy picit pótolja napfény hiányát (gondolom) mert ugye gyengébb a nap,és a nap hatására termeli a D-vitamint a szervezetünk ha jól tudom.(egyébként ez az egyetlen vény nélkül kapható D-vitamin,márkáját most fejből meg nem mondom,de köszönöm a tanácsot,ha esetleg túladagolnám azt hogy veszem észre?)

11 éve
#481
Bojtika 3
Kikerestem a cerbona szeletet:

http://bolthely.hu/hazaviszi/id/00272_Cerbona_Muzliszelet_20g_Fitt

(Ott van a végén, fehérje 7 g, zsír 14 g...és rengeteg fura dolog van benne. Kcal pedig egyetlen szeletben 111...)

11 éve
#480
Bojtika 3
Válasz nusichem #475 számú posztjára
Ez csapda!!! Hozzáadott cukor nélkül...de tele van egyéb cukrokkal, csak "olvasd ki"!
Finom, de van tartalma rendesen.


11 éve
#479
Bojtika 3
Válasz joe #472 számú posztjára
A D-vitamint nem értem. Vigyázz a szedésével amúgy, mert zsíroldékony, azaz raktározódik, és lehetséges a túladagolása.
Én nemrégen felfedeztem egy új vitamin-családot, remek olcsó, mert végre a csomagolásán spóroltak, csak egy kis karton tasakban van. Én a vasat szedem belőle, de van multivitamin is. Vitaday a neve, egy havi adag ezer Ft alatt van, persze más-más az áruk. A vastablettájuk tartalmaz folsavat és C-vitamint is, azaz ésszerűen van összeállítva- ez drágább áron is 460.- Ft volt.

11 éve
#478
Monique80
Általában 1-1 kapok be gyorsan.Napokig kitart egy csomag:)

11 éve
#477
nusichem
Válasz Monique80 #476 számú posztjára
Fúúú, azzal vigyázz, 230 kcal körül van egy csomag
Ha csak a felét eszed meg egyszerre, akkor talán okés.

11 éve
#476
Monique80
Nusichem!Szoktam enni én is,és tényleg jók.Meg a Jó Reggelt szelet is finom,bár abban nem tudom hány kalória van,régebben ettem,és akkor nem néztem meg:)

11 éve
#475
nusichem
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem a müzli szeletek nagyon bejöttek. Persze nem akármilyen, a cerbonák jók. Mindre rá van írva, hogy 1-1 szelet mennyi kalória, a legjobb szerintem a piros gyümölcsös, rá van írva hogy hozzáadott cukor nélkül, és így egy szelet 66 kalóriára jön ki. Egy kicsit soknak tűnhet, de ha egy almát eszel hozzá, akkor kb 120 kcal lesz egy étkezés, nekem egy köztiétkezésnek tökéletes.

Egyébként még valamit szeretnék megosztani Veletek: régebben sok diétát kipórbáltam, a legemlékezetesebb az Atkins volt. 2 hét alatt 6 kiló ment le. Az összes korábbi diétámra jellemző volt, hogy nagyon hamar nagyon sokat fogytam, és az nagyon jó érzés volt, de folyton éhes voltam. Persze szinte mindnek a duplája jött vissza. Csak annyit akarok mondani, hogy nagyon hiányzik most az az érzés, hogy gyorsan sok kilót dobjak le, jelenleg számomra a TÜRELEM a legmegterhelőbb ebben az egész kalóriaszámlálásban. Remélem a diéta során ezt is megtanulom majd. :)

11 éve
#474
Monique80
Köszönöm a linket,elolvastam.Akkor a cél dátumot írjam át későbbre hogy ne legyen baj?

11 éve
#473
Monique80
Köszi a választ:)
Áprilisi tervet állítottam be....kb 1330 kalóriát számol ki.Annyit nem tartottam ma be,hogy nem tornáztam,az még remélem nem olyan nagy baj:)Ennyi volt a be nem tartás számomra,amúgy a tápanyagokkal jól állok szerintem.Amikor elkezdtem akkor 59 kilo voltam,utána fölugrottam 2 nap után 60-ra,de ugye ebben szerepet játszott a "női dolog",ami ugye úgy tudom víz visszatartással jár.Majd 58.5-re lement,ahogy a cilkus végén voltam.
Elolvasom a cikket máris,tájékozódni akarok a siker érdekében:)

11 éve
#472
joe 6 6
Válasz Bambilianka #465 számú posztjára
Köszönöm a tanácsot,vettem Nagy dózisú D-vitamint meg nagy dózisú C-vitamint,hátha segít(illetve az olvastam hogy muszáj segíteni neki)Meg ugye nekem is segít az,mert lehetetlen bevinni a megfelelő mennyiséget,vagy csak nagyon fanatikus étrenddel..

11 éve
#471
kaloriabazis 3 191
Válasz Monique80 #470 számú posztjára
Kedves Monique80!
Ha már az elején nehéz betartani az nem túl jó, jobb ha "kényelmesebb" de hosszabbtávú célt állítasz be.
1. A napi kereted ahogy fogysz, tovább fog csökkenni, erre fel kell készülni, előre be kell kalkulálni.
2. Ha nagyon szenvedsz, akkor rosszkedvű leszel, nagyobb eséllyel fullad az egész kudarcba.
3. A te súlyodnál azt is el tudnám képzelni, hogy 1000 kcal alatti napi keretet állítottál be, ami pedig a koplalásos-mégsefogyós effekthez vezethet, lásd cikk:

http://www.kaloriabazis.hu/blog/a_tul_alacsony_kaloriabevitel_a_koplalas_veszelyei/36

11 éve
#470
Monique80
Sziasztok!Én egy hete jöttem ide,és nagyon nagy hála az oldal üzemeltetőjének!Nagyon szeretem benne,hogy látom,hogy mi mennyi,számol-oszt-szoroz,és így tudom,hogy mennyi is az annyi :)
Én kb 10-12 kilót szeretnék ledobni.Igaz,a BMI szerint a normál tartományba esem (168 cm,58-59 kg).Nekem az a bajom,hogy csakis szinte a pocakra híztam meg tavaly.Na jó kicsit mellre,ami nem lenne baj :)
2 gyerkőcöm van,az egyiket 23 évesen szültem,a másikat 3 éve 29 évesen..Szülések után szinte észrevétel nélkül csúsztak le rólam a kilok.64-el mentem szülni mindkettővel.Sok-sok megpróbáltatásokon mentem keresztül (szülők,és 1 gyermek elvesztése,7 éves kapcsolat vége, egy gyermek egyedül nevelése,költözés...)sok-sok-sok minden...
és gondolom a stressz is megadta a maga módját ami a kilókat illeti.Bár világ életemben 45-48 voltam.Inkább formás voltam,mint gebe:)
Szóval tavaly csúsztam el,férjemnek külföldre kellett mennie melózni a frankó anyagiak miatt.Időm nem sok volt nyugodtan enni,közben hormonzavar,gyógyszerek....szóval híztam-híztam-híztam.
Mindenki azzal nyaggatott,hogy tán kismama vagyok-e.
Tök véletlenül akadtam erre az oldalra,és komolyan mondom,szuper.1 hete csinálom,és a pocakomon jelentős változás ment végbe.Kajákat betartom,cardiozok,és futni is készülök.Ma "bűnöztem",nem jutott időm a tornára,így sokkal kevesebb kalória ment le,de még belefér.
Ami számomra nehezen viselhető,hogy állandóan éhes vagyok.Régebben olyan jókat kajáltam,és meg sem kottyant...
Remélem,együtt,Veletek sikeresek leszünk,és kitartunk.:)

11 éve
#469
julius26
Bojtika! Mennyire az elején? Mert már több, mint két hónapja csinálom, és összességében -10 körül járok (az ingadozások miatt nem tudok pontos számot). Köszi

11 éve
#468
Bojtika 3
Ez az elején szokásos! Leszalad két kiló körül, mert kiürül a visszatartott víz. Semmi gond! Csak nyugodtan csináld tovább.

11 éve
#467
julius26
Help :). Megpróbálom röviden: Hogy lehet, hogy egy-egy nap eltéréssel akár másfél-két kiló eltérés tapasztalható? Csak a heti tendencia: múlt hét szerdán x kiló, csütörtökön x-1,2 kg, most szerdán x+30 deka (én voltam a hibás, a múlt héten konkrétan az összes szabályt megszegtem, ez múlt csütörtökhöz képest másfél kiló pluszt hozott), csütörtökön x-10 deka, ma meg x-2,2 kg (szóval ez szerda-péntek viszonylatban 2,5 kilóval kevesebbet jelent, ami két nap alatt tuti nem ment le).

Ez most hogy is van?? Már ha egyáltalán a sokismeretlenes egyenletem felfogható, amit itt megpróbáltam levezetni :)

11 éve
#466
Bojtika 3
Napok óta nem mozogtam, mert gyengének érzem magam, és nem is alszom jól.
Majdnem olyan a közérzetem, mint mielőtt elkezdtem fogyni...és ettől világosodtam meg: Éppen az a bajom biztosan, hogy elhanyagoltam a mozgást!
Ma nekiesek magamnak, estére meglátjuk.

11 éve
#465
Bambilianka
Én ennyire nem vagyok szigorú magammal, az arányokból bizony ki-ki csúszok, de a kalória bevitel így is bőven jó :) Azért gondolom, hogy jól van ez így, mert nem éhezek, de azért az a 12 kg nem hazudik :D Na meg a tükör sem, állati klassz belenézni, mert a gyerekek óta nem voltam ilyen jó formában, az meg ugye 12 éve volt...
Joe, megfázásra sinupret(kombinált gyógynövény bogyó), vagy friss citrom leve mézzel, zúzott fokhagymával, gyömbérrel és fahéjjal! A fokhagymát külön is beveheted, úgy talán relatíve élvezhető is lesz a mézes citrom a fűszerekkel :) Fűszerekből 1-1 mokkáskanállal tegyél, a mézből egy evőkanállal, ezt idd meg háromszor egy nap! A gyerekeimnek bevált!

11 éve
#464
Bojtika 3
Válasz nusichem #463 számú posztjára
Bizony, ez nekem is tapasztalatom! Ez így van, és milyen jó, hogy észrevetted. El lehet érni azt, hogy a tested jelzéseit megértsd.
Sokszor az ember úgy enne valamit, de nem is tudja, mit. Lehet, hogy ilyenkor egy-egy nyomelem hiányzik! Emiatt is hasznos legalább hetente enni valamelyik száraz hüvelyest (babot, sárga-vagy zöld borsót, lencsét), vagy ha még az aznapiba belefér, egy kevés mazsolát.
Én ma már kezdek beletörődni, hogy a tejtermékek nem gazdaságosak, hacsak nem zsírszegények nagyon. Közel annyi bennük a zsír, mint a fehérje, vagy még több is...én viszont fele annyi zsírt ehetek, mint amennyi fehérjét, ezért egy kanál tejföltől és egy kis pohár tejtől ma borult az egész. (Na jó, csak kevéssel több zsírt vittem be, de az is többlet!)

11 éve
#463
nusichem
A héten valami nagyon fura történt velem. Kedden komolyan "véletlenül 1500 kalóriát égettem el. Elfelejtettem enni, vagy túl sokat mozogtam, nem tudom. Büszke is voltam, hogy fúú de király, pillanatok alatt le fogok így fogyni. Peeeeersze, kiderült, hogy nem úgy van ám az. Másnap szerdán nem bírtam abbahagyni a zabálást, egyszerűen éreztem, hogy nincs energiám. Csak faltam és faltam, amíg meg nem ettem két vajkrémes kenyeret, persze volt vagy 300 kalória, és akkor jól lettem. Szóval ezzel csak annyit akarok mondani, hogy nem szabad sanyargatni magam, max. 700 kalória mínuszt bírok el naponta "mellékhatások" nélkül. És azért jó, hogy erre rájöttem, mert ez azt jelenti, hogy figyelek a testemre, és eddig ilyet nem nagyon csináltam.

11 éve
#462
joe 6 6
Válasz Bojtika #460 számú posztjára
Talán vasárnap megpróbálom,de nyáron szerintem "immúnis"lettem rá mivel kb 1 hétig masszív hagymakúrán voltam mivel akkor valahogy sikerült elkapnom.Azóta nem nagyon próbáltam de akkor most megint megnézem,hátha. :)

11 éve
#461
Bojtika 3
Válasz Andrea66 #458 számú posztjára
Remek, gratulálok! :D

Izgulni meg...Tényleg, minek is?
Én csak azért izgulok ma este, mert új ételt főztem, még nem mértem le a végét, és nehogy nagyon sok legyen!

11 éve
#460
Bojtika 3
Válasz joe #459 számú posztjára
Joe! Hagymatea!
Sokféle van a neten, válassz egy olyat, amit meg is iszol. Sok barátomnak használt már valamelyik fajtája!

11 éve
#459
joe 6 6
Válasz Andrea66 #458 számú posztjára
Én a héten ismét találkoztam egy bordának nevezhető körvonallal! :D Én centiket nem mérek,egyszerűen nem tudom rávenni magam.. :/ (Esetleg valami ajánlat egy könnyű megfázásra,mert most nagyon eluralkodott rajtam)

11 éve
#458
Andrea66
Ma jöttem rá, hogy ha egy hónap alatt két kilót fogytam, akkor a heti fél kiló tervezet nagyjából teljesítve van. Nem is tudom, miért izgulok?! Hiszen ezt irányoztam elő magamnak...:) A centiket majd este fürdés után nézem, remélem van valami eredménye.

11 éve
#457
joe 6 6
Válasz Bambilianka #456 számú posztjára
Én is a heti egyszeri mérlegelés híve vagyok,mondjuk van amikor elmarad mert ált. vagy reggel vagy lefekvés előtt tartom aztán egyszerűen elfeledkezem róla.(Az mellékes hogy ott van tőlem kb 1 méterre a mérleg,de én már ki nem kelek azért az ágyból!) :D

11 éve
#456
Bambilianka
Válasz julius26 #455 számú posztjára
Szerintem is elég a heti egy mérés, nekem mindig hétvégére esik, mert csak anyuéknál van mérleg, olyankor állok rá, ha megyünk hozzájuk látogatóba. Egyébként nem hülyeség ám a dietetikus, mint ahogy sokan annak tartják a pszichológust is, pedig egyáltalán nem az! Ha akkora túlsúlyom lenne, vagy olyan betegségem, amivel egyedül nem boldogulnék, én is felkeresnék egyet!

11 éve
#455
julius26
Egyébként egy héten egyszer mérem magam (általában), de nekem is van dolog, amivel nem tudok sokmindent kezdeni. Vagy a mérlegem rossz :). Múlt hét szerdán ráálltam, egy hét alatt tíz deka ment le, aztán ráálltam másnap is, hogy na ne már, akkor meg 1,2 kiló előző naphoz viszonyítva. Kezdek arra gondolni, hogy nem hülyeség a havi mérlegelés sem, de egyrészt kellenek hetente az értékek, másrészt attól is tartok, hogy ha valamit nem jól csinálok, egy hónap alatt nagyon el lehet csúszni.

11 éve
#454
julius26
Válasz Andrea66 #433 számú posztjára
Jó későn, de válaszolok :).
Nem volt olyan durva összeg, mint amire számítottam, sőt. Mellétettem, hogy mennyibe kerülne, ha vérnyomáscsökkentőt kéne szednem, vagy esetleg cukorbetegségre is valamit (szerencsére egyik sem kell), meg azt is, hogy mennyi pénzt elköltöttem egy-egy "beugrok reggeliért a pékségbe" alkalommal és ez jóval meghaladta azt, amit a hölgy kért (viszonyítási alap - kb. 6-7 mekis menü ára egy hónapban). Ráadásul meg tudjuk oldani anélkül, hogy elmennék, bár így könnyebb megcsúszni is. Az elmúlt hetem az konkrétan katasztrófa volt ebből a szempontból... De holnaptól megint kemény leszek :)
Nekem e-mailben küldi át az étrendet, ha van gondom, írhatok, felhívhatom, vagy el is mehetnék, de az nem fér bele az időmbe, ráadásul van egy ismerősöm, aki a segítségével egy év alatt több, mint 30 kilót fogyott, úgyhogy hiteles is.

11 éve
#453
andy
Sziasztok!
Egy napja gondolkozom, hogy megírjam-e, amit tapasztaltam, vagy nem. Nagyon szeretem nézegetni a grafikonomat, olyan jó érzés látni a lefelé haladó vonalat :D A múlt héten figyeltem fel -valamire. Eleinte össze-vissza görbült, bár mindig a tervezett egyenes alatt maradt jóval. Kb. 3 hét után beállt egyenesre, teljesen rásimult a trendvonalra, napi 0,1-0,2 kg fogyással. Ezt a szabályosságot csak egy tíznaponta bekövetkező egynapos visszaugrás szakította meg. Az elsőt ráfogtam a céges vacsira. A másodikat már nem volt mire fogni. És tegnap bekövetkezett a harmadik csúcs. Nem kilenc napra, nem tizenegyre, hanem pontosan a tizedik napon már harmadszorra. Őrület!! Ha ez véletlen, akkor innentől hiszek a lottóban is :D
Bocs a sok szövegért! Szép napot mindenkinek!

11 éve
#452
Bambilianka
Ma megjegyezte a pszichológusom, hogy szemmel látható, ahogy hétről-hétre mennek lefelé a plusz kilók, ahogy kívül-belül változok! Nagyon meg lettem dicsérve!!! Ááááállati klassz érzés! :D

11 éve
#451
Bojtika 3
Nagyon örülök,hogy ennyire tetszik!!! :D Ugye, jó??? :D

11 éve
#450
nusichem
Sziasztok!
nem régen csatlakoztam ehhez az oldalhoz, és szuperjó! olvasgatva az írásaitokat még inkább tetszik!
2 hete számolom a kalóriákat, és képzeljétek már 2 kiló lement és fantasztikusan érzem magam. Jól esik enni.
leendő orvosként végre jó egy olyan módszerre találni, ami biztonságos, tartható, nem szenved tőle az ember és működik!
hajrá mindenkinek!!

11 éve
#449
pondri
Gyerekszáj:
Kisfiam, kb. 1-1,5 éves korában mikor érett a meggy a lehajló ágakról előszeretettel csemegézte azt. Mikor figyelmeztettük, hogy a magot ki kell köpni, azt válaszolta: "Ebbe nincen mag"

11 éve
#448
Andrea66
:)

11 éve
#447
Bambilianka
:DDD Olyan édesek!
Írok én is egyet, ez a kedvencem!
A lányom talán négy éves lehetett, alkudozott reggel, hogy ne kelljen óvodába mennie. Mikor kezdte magát nyeregbe érezni, elém toppant, kicsapta a tenyerét és a szemembe nézett:
-Anya! Itt a disznóm, nem kézláb!
:DDD

11 éve
#446
andy
Válasz Andrea66 #445 számú posztjára
Jaj de édes! Kisebbik fiam kb. két éves korában zaklatta az elmélyülten barkácsoló bátyját:
- Mit csinálsz?
- Fúrok.
- És mit fúrosz? :)

11 éve
#445
Andrea66
Gyerekszáj:
"-kérsz banánt?
- Nem.
- Később?
- Az jöhet." (lányom kb. 2 éves volt)


11 éve
#444
Bambilianka
A disznótoros engem szerintem úgy hazavágna, hogy ihaj! A Mekis kaja is átszaladt, hát még a szalonna és társai :P A gyerekek az én súlyomat is megdobták rendesen, a középsővel 98kg-val mentem szülni...93kg-val adtak haza minket, ehhez képest jónak tűnik, hogy 83 kg-val kezdtem a fogyit, mikor a legkisebbem durván 1,5 éves volt. Most 71 kg vagyok, már alig várom, hogy 6-ossal kezdődjön!!! :D

11 éve
#443
Mona
Gratulálok.... 12 kiló.... nagyon klassz. Hát igen a kitartás meghozza az eredményt. De egyben nekem ez a legnehezebb is. Nagyon türelmetlen vagyok, alig várom már, hogy elérjem a kitűzött kilót. Az vigasztal, hogy súlytartáshoz már sokkal több minden bele fog férni. Az bánt, hogy a középső kislányom születése után még nem ismertem a kalória számolásos módszert. A fiam születése után simán visszafogytam, de a diéta mellett futottam és step arebikoztam. A kislányom születése után már nem tudtam a tornát megoldani, mert nem volt aki vigyázzon a gyerekekre, így úgy gondoltam, hogy a diétát is felesleges tartani, mert kevés a fogyáshoz akkor meg minek sanyargassam magam:) Egyébként érdekes a kisebbik lányom november 14 - én lesz négy hónapos (18 kilót híztam) és már a terhesség előtti súlyomnál vagyok:)

11 éve
#442
Andrea66
Válasz Bambilianka #440 számú posztjára
Gratulálok, nem semmi az a 12 kiló!
Tegnap disznót vágtunk, és ma reggel ott figyel a kövesztett szalonna a spejzban. Azt akartam reggelizni, de előtte rákerestem a kalóriatartalmára. Hát köszi, inkább nem eszem, mert a napi limitem több, mint felét fedezi tíz deka csak úgy magában...úgyhogy inkább eszem olyat, amivel jól is lakom!

11 éve
#441
Bojtika 3
Válasz Bambilianka #440 számú posztjára
Nem az én gyerekem, de isteni pofa lehet! Nem kitalált eset, egy gyerekes fórumon olvastam.
Én nagyon remekül voltam, szuper mozgékony, és már azon agyaltam, hogy ki kellene próbálni valami ugrálósabb mozgás jöhet-e. Erre jött ez az október végi általános gyászolás, és letörtem rendesen. Fel is csúszott egy kiló megint, és jóval kevésbé éreztem magam fizikailag is vidáman. Most kezd visszajönni a fizikai jókedv. És azt látom, hogy nem elég a fehérje-bevitelem, és nem tudok mit csinálni, de megpróbálok...
12 kiló, az nagyon klassz, gratula!!! :D

11 éve
#440
Bambilianka
Válasz Bojtika #439 számú posztjára
:D :D :D Hatalmas figura lehet a gyerkőc! Hát, a zsíros kenyér, szalonna csak egy-egy falat játszik, nem is nagyon merem vállalni, mert ha nagyon belebarmolok a diétás étrendbe, hajlamos vagyok rálegyinteni és feladni az egészet! Azt pedig most nagyon nem szeretném, ugyanis a mai mérlegelés elsöprő eredményt hozott! Már nem stagnálok, megint két kilót dobtam le, így összesen két hónap alatt 12 kilóval nyomok kevesebbet! Állati klassz érzés!!!

11 éve
#439
Bojtika 3
Válasz Bambilianka #438 számú posztjára
Hihihi, értem...:D
Én a múltkor nagyon megkívántam a jó zsíroskenyeret. Vettem is egy kilós vödörke zsírt, és nem fog rám avasodni,az biztos.
Néha egy-egy szeletet eszem, ki tudom egyenlíteni a napi étrendben. Már írtam, hogy nem tiltok meg magamnak semmi ételt, mert akkor csakis azon jár a fejem.
Hogy mi lenne, ha elém tennének egy normál adag ételt, nem tudom. Nem él rokon a közelemben, nincs, aki etetne.

No a gyerekszáj:
Kínálgatják a gyereket, aki már jóllakott.
_Anya, kösz, de már nyomja a kaki a hányást!

11 éve
#438
Bambilianka
Válasz Bojtika #435 számú posztjára
Bojti, írd nyugodtan, nekem is vannak édes beszólások! :D A hasonlat gyakorlati tapasztalaton alapul, mert egy nagyon jó barátnőmnél nyaraltunk tavaly Albertirsán és iszonyat, mi sebességgel, gyakorlatilag lassítás nélkül teper keresztül ott minden, ami nem célirányosan oda érkezik! Na így jártam a Mekis kajával :P Egyébként házilag én is szoktam hambit gyártani, a bucit is én sütöm és rengeteg zöldséggel, hús nélkül eszem a tészta napra. A keretbe is bele tudom passzírozni, ha akarom :)

11 éve
#437
Andrea66
Mekis kaját már nem nagyon merek enni, mert elég megnézni a kalóriatáblázatukat, és teljesen el vagyok rettentve. :) Maximum egy salátát.

11 éve
#436
joe 6 6
Válasz Bambilianka #434 számú posztjára
Én is így vagyok Mc'es kajával,ezért próbálom is kerülni.Pont a héten csináltam vacsira hambit,kicsit túlcsúsztam a kereten de nagyon jól eset.. :)

11 éve
#435
Bojtika 3
Válasz Bambilianka #434 számú posztjára
Hát ennyit talán megért az esemény.
A hasonlatot köszönöm, megjegyzem! :D

Cserébe küldenék gyerekszáj-történetet, de ha nem is trágár, de a nyugalmat megzavaró gyerek-szó akad benne. Nem tudom, szabad-e...

11 éve
#434
Bambilianka
Válasz Andrea66 #433 számú posztjára
Sajnos a péksütiket én is jobban szeretem a sárgarépánál, néha érzem is úgy, hogy bár éhes nem vagyok, ooolyan jó lenne egy szilvalekváros papucs... Ma csúnya dolgot műveltem, gyümölcs napból Mc'Donalds nap sikerült...a héten négy gyerekünk van, mert velünk van a párom nagy lánya a három "hazai" törpe mellé, ez volt az "ünnepnap". Hozzáteszem, bár a kalóriakeretemet nem léptem túl, de a zsíros kaja úgy átszaladt rajtam, mint a gyors vonat Albertirsán...Már bánom, mert vacak a gyomrom, nem vagyok hozzászokva a silány kajákhoz.

11 éve
#433
Andrea66
Válasz julius26 #431 számú posztjára
Gratulálok az eddigi eredményeidhez! A dietetikus tényleg ért hozzá, kár, hogy nem jut el hozzá a sok segítségre szoruló ember, mint ahogy mondjuk a háziorvoshoz. Még luxusnak számít. Az én ismerősöm hetente járt egy ilyenhez, ahol megkapta az instrukciókat, és szép summát hagyott ott. Teljesen máshogy vagyunk szokva, mint ami jó lenne, hiába olvasom én is régóta, mi az egészséges (tényleg, mi is? ezt sem tudjuk biztosan, mert mindig jön valaki, aki megcáfolja), jobban szeretem a péksütiket mint a sárgarépát.

11 éve
#432
Bambilianka
Hát nem tudom, ki hogy van vele, de én péksütik, kenyér helyett rengeteg nyers zöldséget eszek, a krumplit, ruzset nem hagytam el, csak négy naponta iktatom be és akkor is hús, tojás nélkül. Így működik a dolog, mert a nyers zöldekben van elég szénhidrát is. Ma gyümölcs nap van, egész jól megtanultam már kezelni, sűrűn eszem kicsiket, így a gyümölcscukor fenntartja a vércukromat, nem vagyok rosszul. Igazából igényli is a szervezetem ezeket a napokat, ilyenkor kicsi pihenőt kap az emésztésem :) Hétvégén mérlegelek, kíváncsi vagyok, tart -e még a stagnálás!

11 éve
#431
julius26
Annak idején én drasztikus szénhidrát megvonással fogytam le kb 25-27 kilót, de abba nem csak a kenyér nem fért bele, de még a borsó sem nagyon. Korábban már írtam itt, hogy kb 30 gramm szénhidrátot vittem be egy nap, ami kb egy tejeskávé, egy nagyobb alma és paradicsom naponta, a többi hús, sajt, szalonna, tojás volt... 1 év után abbahagytam, mert besokalltam és visszajött a túróstáska, kakaós csiga, spagetti, minden, meg úgy 40 kiló... Valahogy az agyam nem is akart tudomást venni arról, hogy ekkora pluszt hordozok, hiába mondták egyre többen, hogy durva a helyzet. Nyár végén sikerült újra döntenem és megkerestem egy dietetikust, mert ahogy én is tanultam a szakmámat évekig, ők sem véletlen járnak főiskolára... Egyébként még nem is találkoztunk soha, kb 200 km-re van tőlem és emailben megoldunk mindent. A lényeg, hogy azzal kezdtem neki, hogy a kenyeret, lisztet, stb... Akkor iktassa ki, mert az eddig sem működött, hogy ilyesmit egyek, ő meg azt mondta, hogy majd meglátjuk. Eddig neki lett igaza.
Reggelire ehetek teljes kiőrlésű kenyeret, ebédre akár tésztát vagy krumplit is és még sütit is sütöttem a héten, igaz rámjött az ehetnék és abból többet ettem, mint kellett volna :). Persze megvan az adag, mérleggel az elején mindent és a régihez képest röhejesen kevésnek tűnt, de nem vagyok éhes, elkezdtem sportolni is és birom, és 2 hónap alatt 10 kiló ment le

11 éve
#430
Bojtika 3
Biztos, hogy jó, köszi, hogy szóltál, veszek majd én is.
Én a zabpehelyhez kevernék más pelyhet is, de egyelőre csak ez van. És egy étkezésre elég, ha bekeverem valami tejfélébe.

11 éve
#429
verebtunde
Nekem a búzakorpa tabletta nagyon sokat segít. Nem az éhség elvételére eszem, hanem hogy amikor keveset eszem, akkor is jó legyen az emésztésem. Napi 3-4x néhány darabot elrágcsálok és nincs gond soha a fürdőszobában :) Én csak ajánlani tudom.

11 éve
#428
Bojtika 3
Válasz Borka80 #425 számú posztjára
És írod. hogy sok fehérjét eszel. Igen, valamiből össze kell szedned a kalóriát, a szénhidrátokat nem szabad megvonni, minimális kell azért, mert az a közvetlen fűtőanyag.
És nézd meg, nagyon kevés rostot viszel be, valószínűleg az emésztésed sem oké.
Legalább savanyúság formában edd, de ezt úgy mondom, hogy én se szeretem annyira.
Keresd meg azt az ételtípust, amiben sok a rost. Általában az lassan felszívódó szénhidrát, és az nagyon kell.
Egy kis pohár kefír, joghurt vagy ugyanannyi (másfél deci) tej felvesz 30 gramm zabpelyhet vagy egyéb pelyhet, ennyi kell a normális emésztéshez, ha nem eszel egyéb rostosat.

11 éve
#427
joe 6 6
Válasz Ganaj #426 számú posztjára
Én is ma,viszont én ma "méregtelenítést" tartok,úgyhogy csak almát és szőlőt ettem illetve zöld teát és vizet ittam,éhesnek nem mondanám magam,csupán furcsa. :)

11 éve
#426
Ganaj
A váltás és étrendre való odafigyelés mellékhatása , hogy a koleszterinem lement 6-ról 4,9-re ... Viszon sült szalonnával és pörköltel álmodom .. :-))

11 éve
#425
Borka80
Válasz Bojtika #418 számú posztjára
huha, eszembe sem jutott ilyeneket enni, valahogy tényleg nem a kedvenceim. Köretnek van hogy párolt zöldborsót, párolt sárgarépát eszem, egyszer kétszer zöldbabot.
Ez így tényleg elég egyoldalúnak tűnik. :(
Joghurtot szoktam, az kimaradt, cserpes natúrt általában.
Gyümölcsöt is eszem , általában almát, néha szőlőt, körtét.

A helyzet az hogy nekem ez a kenyér köret megvonás a drasztikus, tényleg sok kenyeret ettem, azt gondoltam emiatt vagyok éhes.
Köszi a tanácsot.

11 éve
#424
Borka80
Válasz Bambilianka #415 számú posztjára
Köszi!
Úgy érzem kicsit túl sok fehérjét is eszem, itt a számlálóban azt mindig túl teljesítem, a szénhidrát meg a fele sincs.
Ma sütöttem a gyerekeknek csokis meggyes muffint, annak mennyei illata volt. De megálltam! :)
Pedig tényleg ez a borús idő is nassolásra csábítana.

11 éve
#423
Bambilianka
Andi, gratula! Ügyes vagy, mert nem adtad fel!!! És lám, meg van a gyümölcse! :) A túlkínálat engem is a sírba tesz...

11 éve
#422
Andrea66
A mai mérlegelés a konditeremben egy kiló csökkenést mutatott! Végre valami! :) (Mégsem dobom ki az ablakon)

11 éve
#421
Mona
mindenhol:)

11 éve
#420
Mona
Azon gondolkodtam miért ilyen nehéz, miért van az, hogy csak úgy ennék valamit ha pl. az Aranycipóban vagyok, pedig elég (nem vagyok éhes, jó a közérzetem) a bevitt 1200-1400 kalória és még édesség is fér bele. S rájöttem, hogy ebben a legnehezebb a tudatosság, hogy arra figyeljünk, hogy mit viszünk be. És az életben minden hol így van, ahol nem esik egybe az elérni kívánt cél, dolog azzal amit egyébként is szívesen csinálunk. A másik ok pedig a túl sok kínálat (és verseny a minél nagyobb nyereséghez) úton útfélen azzal találkozunk, hogy fogyasztani kell.....

11 éve
#419
godotravarva
Válasz Andrea66 #411 számú posztjára
A fiad válasza most engem is megnyugtatott. 6 hónap alatt 25 kilót fogytam, most stagnál a mérleg kb. 2 hete. Először kicsit megijedtem, de ugyanúgy folytatom tovább, mint eddig aztán majd csak elindul újra. De ha most így marad, akkor sem kesergek, megtartom, mert jól érzem magam a bőrömben. Még 10 kiló felesleg van rajtam.

11 éve
#418
Bojtika 3
Válasz Borka80 #413 számú posztjára
Borka, a zöldségfélékben nem nagyon sok a rost. A felsorolt étrendedben nem látok száraz hüvelyeseket, nem szereted a babot, a lencsét, a sárgaborsót?
Kenyér helyett valamelyik gabonapelyhet kellene enned. És kevés a 2 pohár, azaz 4 dl tej, sajtot tudsz venni soványat is...kefír, joghurt is elég sovány, azaz van még a 3%-osnál soványabb is.
Hogy gyengébbnek érzed magad, annak van valami oka. Gyümölcsöt is eszel?
Hetente 1 kg, az már eléggé a felső határ! És lám, folyton éhes is vagy...valamiből keveset viszel be!

11 éve
#417
Bambilianka
Szerintem az 1500 kcal nem rossz ám! Ha azt tudod tartani, hosszú távon fogysz vele és talán jobb is, ha nem erőlteted, hogy kevesebb legyen! Ez csak az én véleményem persze :) Egyébként ebben a "hideg időben tartalékol a szervezet" dologban azért van igazság, nekem is ehetnékem van, pedig a majdnem 1300 kcal-val elég jól elvoltam eddig, nem éheztem!

11 éve
#416
Andrea66
Én közel három hónapja diétázom (még nem életmódváltás, majd ha megszoktam), szerintem ezért is sokall be a szervezetem. Ennél tovább fogyókúrát még sosem csináltam. Ma 1500 kalóriát toltam be az 1364 helyett. Nem sokkal több, de mégis.

11 éve
#415
Bambilianka
Látom, nem csak engem csábít bűnbe a hideg idő :P Azért még ezzel együtt is tartom magam a kereten belül! Borka, ha folyton éhesnek érzed magad, vigyél be több fehérjét! Sajt, tej, tojás, hús, hal! Az én étrendemből is majdnem teljesen hiányzik a pékáru, a kenyér, de a rizset, krumplit, babot, kukoricát eszem, csak nyers zöldséggel körítve! Úgy nem ragad a popsimon :P

11 éve
#414
szakalrit
Sziasztok!
Szörnyű bűnbe estem :( kiéheztem MINDENRE :( ettem palacsintát, kenyeret, csokit... -14 kiló, 2,5 hónap után ilyet vétkeztem. 2 hétig rendesen ettem, napi 2500-300 kcal-t. Visszajött 3kg. Tegnap óta ismét, újult erővel indulok neki a fogyinak.
Muszáj volt :( De nem adom fel :), ismét itt :)

11 éve
#413
Borka80
Sziasztok!

Csatlakoztam én is a fogyósok táborába. :)
7 hete csinálom, eddig 7 kiló ment le, a terv még 13.

Azt kérdezném tőletek, ha teljesen kiiktattam a kenyér, liszt, krumpli, rizs, stb.-t az étkezésemből, sok zöldséget, húst eszem, 2 pohár tejet iszom egy nap, kb 1200 kcal körül, és heti 1 kiló megy le , akkor ugye nem izomból fogyom le ezeket a kilókat?
Remélem nem. :( Gyengébbnek érzem magam, pedig nem éhezem.
Jó folyton éhes vagyok, de azért nagyobb mennyiségeket is eszem.
Köszi, mindenkinek kitartást és sikert!
Borka


11 éve
#412
mano007
Na ugyanez a helyzet nálam is. Mindig olyan jól elosztottam a keretemet 5 étkezésre, most meg azt nézem, hogy ebédnél már majdnem túl is lépem, alig marad valami uzsonnára és vacsorára. :( De mindegyik étkezést meg akarom tartani, hogy egyenletesen egyek egész nap. Eddig bejött éhség ellen, de ez a tél....

Azt a mérleget meg cseréld már le a konditeremben! :D A centiket mérd, ne a kilókat! :D Amikor Callanetics-eztem egy hónapon keresztül, mindössze 2 kilót fogytam, de M-es cuccok helyett S-es és XS-es cuccokat hordtam! Szóval nem hinném, hogy kamu lenne. Engem is a mérleg akasztott ki akkoriban, de a ruháim meggyőztek. Ami még esetleg segíthet, hogy mindig más napokon sportolj, az összezavarja egy kicsit a szervezetet, nem tudja megszokni, és sokkal jobban reagál, könnyebben veszítesz súlyt. A www.bodybuilder.hu oldalon is írják, és nálam is bejött.

A fiad egy igazi bölcs! :)

11 éve
#411
Andrea66
Ez az evéskényszer nálam is megvan. :( Éppen azt néztem, korábban mit ettem, és csodálkozom, hogyhogy elég volt?) Ráadásul a konditerem mérlege szerint nem fogytam semmit - ez már harmadik hete tart...Egyik fórumon azt írta valaki, hogy az kamu, hogy az izomnövekedés miatt nő a súly, tehát erre sem gondolhatok. Egyik fiam próbált lelket önteni belém, és nagy igazságot mondott: meghízni is évekig tartott, akkor most mit izgulok két hét stagnálás miatt?

11 éve
#410
mano007
Szia Joe!

Amióta jön a tél, este mindig olyan éhes vagyok. Elűzöm ezzel--azzal, de nem az igazi. Még azt is kibírnám, hogy egész nap nem eszek semmit, csak az esti evésem legyen olyan, amilyenre vágyok :( Remélem most már közeledik lassan a tavasz :D

11 éve
#409
joe 6 6
Válasz Bojtika #408 számú posztjára
Abban má biztos cagyok hogy kb 3nappal mielőtt hideg lesz hamarabb lrszek éhes! :-)

11 éve
#408
Bojtika 3
Nem fog ártani, ha szükségét érzed. Ha odafigyelsz és próbálsz reagálni, idővel egyre jobban megismered, "meghallod" a tested jelzéseit, és fel fogod egészen biztosan ismerni, hogy éppen mit kér.

11 éve
#407
joe 6 6
Válasz Bojtika #406 számú posztjára
Ma is túlléptem de ma már mértékkel viszont szerdán kipróbálok egy egynapos mérehtelenítést,remélem nem sül el rosszul.

11 éve
#406
Bojtika 3
Joe, meg fogsz lepődni.
Én is lazítottam számolatlanul két napot, de két napra rá igencsak lejjebb találtam a súlyomat! Majd figyeld csak meg.
Kell néha az a kis lazítás.

11 éve
#405
joe 6 6
Válasz doroty #401 számú posztjára
én -30kg tűztem ki célnak ebből már lassan letudom az első 10est,de most biztos kevesebb lesz a mínusz mert ez a szombat,vasárnap a bulié volt,de nagyon jól esett egy kicsit lazítani. :)

11 éve
#404
Bambilianka
Az én szerény véleményem, hogy nem szabad minden nap mérlegelni! Én csak heti egyszer teszem és nem is dimenzionálom túl, amit mutat! :) Kitartás, higgyétek el, hogy az életmód váltás hosszú távon nagyon szép eredményeket hoz!!!

11 éve
#403
11 éve
#402
kvzacc
Sziasztok! Nekem 6 kiló ment le szeptember közepe óta (azóta számolom a kalóriákat), mellette izmosodtam is. Csak azért vagyok türelmetlen már, mert ez a módszer tényleg használ, és alig várom a tavaszt =) Viszont addig még el lehet gyengülni, de ilyen esetekre találtam egy nagyon jó oldalt, tele motiváló képekkel, érdemes megnézni!

Mindenkinek gratulálok, és kitartás a továbbiakban is!

http://thechive.com/2012/06/20/women-shedding-the-lbs-is-more-than-a-little-impressive-35-photos/#close

11 éve
#401
doroty
sehogy sajnos, nemsokára megyek fél évre külföldre vendéglátózni,dolgozni....reménykedek,hogy a 12 órás munkaidő majd segít, mert sok időm van itthon,és így csak eszegetek. Nektek hány kilótól kéne megszabadulni?

11 éve
#400
Bojtika 3
Válasz doroty #399 számú posztjára
:) Nem tudom, hányan regisztráltak ide. Mindenesetre a kemény mag egy része ide is írogat, azaz biztosan van nálunk még kitartóbb is, csak nem vesződik az írással.

Te hogy haladsz...azaz hogyan döntöttél, és hogyan sikerül a megvalósítás?

11 éve
#399
doroty
Jajj olyan jó titeket olvasni,itt mindenki olyan kitartó :)

11 éve
#398
mano007
Na majd elmúlik, ne aggódj!!! :D És a hatása is meglesz, hidd el!

11 éve
#397
Mona
Izomlázam van elég rendesen:)

11 éve
#396
mano007
Ha mozogsz, akkor az többnyire növeli átmenetileg a súlyt, mert a zsír lefelé megy, az izom felfelé, és az izom jóval nehezebb. Meg ha esetleg izomlázad van, akkor a tejsav gyűlt össze a az izomszövetek között, és annak is van súlya. Ezért nem jó az állandó súlymérés. De hosszú távon meglesz az eredménye, hidd el. Én azt csinálom, hogy ha nagyon éhes vagyok, hogy megiszok egy bögre teát, eszek egy almát, és utána iszok még egy pohárral. Így egész jól ki lehet húzni a következő étkezésig. Vagy zöldséggel is lehet, az talán még laktatóbb is. :D

11 éve
#395
Mona
Én is éhes vagyok, sőt a reggeli mérés alapján 0,6 kiló visszajött. Pedig tegnap 20percet futottam is:(

11 éve
#394
mano007
Ilyenkor, amikor a szervezet a télre készül, nehezebb a fogyás is! Tartalékol, hogy a hideg ellen védjen bennünket, és ez tök normális. Mostanában amúgy én is éhes vagyok lefekvés előtt... Nap közben viszont nem annyira, néha vagy a tízóraimat vagy az uzsonnámat úgy eszem meg, hogy nem is kívánom igazán, csak tudom, hogy "muszáj".

Andy! Ismerem a céges vacsikat :D A 0,2-es többlettől nem kell megijedned, egy wc-zés és oda is van! :D A szervezet nem tud egyik percről a másikra felpakolni mindent :D

11 éve
#393
mano007
Válasz Andrea66 #380 számú posztjára
Nehogy feladd Andrea66!!! Biztosan kevesebbet mutat majd! Meg nem a súly a fontos, hanem a méret! :D

11 éve
#392
Andrea66
A macskánk annyit eszik, mint egy coca, és olyan gömbölyű, mint egy labda. Mégis mindig enni akar. Állítólag a télre gyúr.
Én is napok óta éhesebb vagyok, mint kellene, és ahogy látom, ti is. Tegnap is ettem, amennyit kellett, de nem éreztem azt, hogy elég volt. Remélem ez el fog múlni, mert így nehéz tartani az előírtakat...

11 éve
#391
andy
Hát igen. Én is nagyon szomorkás vagyok ma reggel, tegnap céges repi vacsin voltam, és bár óvatosan eszegettem 0,2 kg visszajött. És persze ma reggel már éhesen ébredtem. Nem lesz könnyű a mai nap. De hajrá, NEM ADOM FEL. Szép napot és kitartást mindenkinek.

11 éve
#390
Bojtika 3
Igen, a hideg hatása is lehet.
Én visszaálltam az 1100-1200 Kcal-ra, mert nem is bírnám azzal a nem egészen 1000-rel, amit a fogyásom után javasol a rendszer. Egy idő után már nem lehet tovább csökkenteni a bevitt tápanyagokat, mert eljutunk az éhezésig, és akkor hiába az egész.

11 éve
#389
Bojtika 3

11 éve
#388
aranyalma235689
Dehogynem, de én azzal magyarázom, hogy hirtelen hűlt le a levegő, és pánikol a szervezetem :( megijedt, hogy jobban kell "fűtenie", ehhez pedig üzemanyagra van szüksége.

11 éve
#387
joe 6 6
Veletek nem fordult elő hogy egy idő után csinálva a számlálást egyre éhessebnek éreztétek magatok,mert én már kb 2 napja mindent ugyanúgy csinálok mégis hamarabb leszek éhes,este már éhesen alszom el és reggel éhesen ébredek,már kb 1,5 éve nem reggeliztem de csütörtökön egyszerűen muszáj volt,különben még az utat sem bírtam volna ki.

11 éve
#386
Bojtika 3
Válasz Phaedra #385 számú posztjára
Én a magam nevében mondhatom csak, hogy nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat!
Bizony szerencsés vagy, hogy időben észrevetted, mi történik. Talán, ha aktív dolgozó lennék, én is észrevettem volna, bár az utolsó munkahelyemen indultam csúfosan hízásnak. Azok a friss salátaleveles, ám vastagon majonézes szendvicsek...
Nagyon örülök, hogy jobban is érzed magad, Hiába, az ember már csak fösvénységból is megnézegeti, mi a kevesebb Kcal, ami laktat is, és egyből rátalál az egészségesebb dolgokra....
Sok szeretettel kívánok Neked további jó közérzetet, egészséget, örömet, a munkádban pedig előrejutást!

11 éve
#385
Phaedra
Sziasztok! Kicsit visszaolvastam és szeretném, ha tudnátok, hogy mennyire nagyra tartalak Benneteket azért, amit csináltok! Csodállak benneteket a kitartásotokért! Csak így tovább!
Nekem túl sokat nem kell fogynom szerencsére, csak annyi történt velem, hogy egy éve leszoktam a cigiről, a munkahelyemen pedig más beosztásba kerültem, ezért már nem vagyok három műszakban. Ez a két dolog együtt okozott némi hízást, de idejében észbe kaptam, így csak öt kiló jött fel. Ebből már kettő oda van. Kíváncsiságból néztem meg ezt az oldalt, hogy min változtathatok még, és bizony sokat tanultam az egészséges életmódról. Jobban is érzem magam a bőrömben.
Szóval továbbra is sok sikert és örömet kívánok Nektek!

11 éve
#384
Bojtika 3
Isten hozott, Mona!!! Sok sikert!!!:D
Nem tudom, milyen a Norbi1, készételként sem találod a listában?

11 éve
#383
Mona
Sziasztok
Csatlakozok én is. Hivatalosan október 15 - én kezdtem a diétát kalória számolással és szénhidrát csökkentéssel. Eddig lement két kiló. Az oldalra szerdán találtam, így innen kezdem újra a számolást. 3 gyerköcöm van, a legkisebb 14 hetes. 75 kg-ról indultam és 50 kg a célsúly (ennyi voltam a gyerekek előtt) jövő nyárra. A problémám az, hogy Norbi 1-es kaját rendelek ebédre és nem tudom mennyi a kalória értéke, így csak becsléssel tudtam megadni az ebéd kalóriatartalmát. Viszont így nem tudom, hogy a napi keretemmel hogy állok. Kénytelen leszek főzni:)

11 éve
#382
Bojtika 3
Én az utóbbi pár napon kicsit magam alatt voltam. És éhes is voltam, úgyhogy többet ettem, bár mindig sikerült azért annyit mozognom, hogy mínuszban legyen a napi elszámolásom.
És lement újabb 1 kg.
Pár gramm viszont hiányzik sokszor a napi fehérjémből, és erre megint jobban kell figyelnem, mert érzem bizony, hogy kevésbé vagyok energikus.
A napi maximum kalória viszont nagyon kevés lett most, már 1000 Kcal alatt van, és szerintem ez nem jó. Az alap energiaszükségletnek kellene változnia inkább, hiszen csökkenő testtömeget mozgatunk...és a bevitt Kcalnak azért egy szintnél lejjebb nem szabad mennie szerintem.

11 éve
#381
Bambilianka
Én is stganálok, de így is -10kg az eddigi, nem vagyok telhetetlen, majd beindul újra! :)

11 éve
#380
Andrea66
Nagyon ügyesek vagytok! Én majd hétfőn megyek a konditerembe és ott tudok mérlegelni. De ha még mindig annyi vagyok, mint 10 napja, akkor biztosan kiugrok az ablakon...:)

11 éve
#379
mano007
Válasz joe #377 számú posztjára
Nekem is ma billent át egy hét stagnálás után, igaz, én szándékosan stagnáltam, hogy lassítsak egy kicsit. :) 1 kilóval kevesebb :) Most ezt akarom tartani egy pár napig, és utána indítani megint lejjebb. Nem biztos, hogy a kiszabott időre érem el a célomat, de nem is baj. Igazából ráérek. Már sokkal jobb, mint ami volt :) Az a 6 kiló már majdcsak lemegy valahogy. És ahogy így elnézem magam, sok is lesz az a 6 kiló, akkor már kész giznya leszek. De majd látom a folyamatot, és eldöntöm, hogy tényleg szükségem van-e ennyi mínuszra.

11 éve
#378
Gerifield
Válasz joe #377 számú posztjára
Hajrá én most stagnálok 1 hete kb. (Most mintha kicsit plusz is lenne, de remélem az csak a mai kaja miatt. :) )

11 éve
#377
joe 6 6
Huh,túl vagyok a stagnáláson és egyszerre leugrott majdnem 1 kg.. :)

11 éve
#376
Bambilianka
Sajnos az én hasamon nagyon csúnyán meglátszik a három bébi... :( Ez valószínűleg adottság kérdése is...

11 éve
#375
Andrea66
Válasz julius26 #374 számú posztjára
Van egy ismerősöm, aki majdnem 30 kilót fogyott le dietetikus segítségével. Ja, és még eddig tudja tartani a súlyát, ami még jobb. Persze ezt nem mindenki teheti meg sajnos...ahogy mesélte, hetente járt hozzá, és megkapta az étrendet. A bevásárlás sem volt egyszerű, mert akárhol nem tudta megvenni a kenyérfélét vagy a sajtot, ilyesmit. Most már megszokta, és nem vágyik a dőzsölésre.
Atkinst én két hónapig próbáltam - fogytam is -, de abbahagytam, mert annyira ki voltam éhezve, hogy nem bírtam tovább. :) Nekem hiányzik a szénhidrát, na az a fajtája, ami nem jó: kakaós csiga, pici csokika (tényleg nem eszem egy-két kockánál többet), a házi süti, amit megcsinálok a családnak...a zsíros ételeket nem szeretem, tehát nem ez okozza nálam a súlyfelesleget.
Ahogy öregszik az ember, egyre kevesebb kalóriát éget el, és ráadásul az izomzat is csökken, ha nem teszünk ellene. Ezért van az, hogy ragadnak a kilók ugyanannyi evés mellett is. Na már ezért is megéri mozogni, hogy ne kelljen lassan annyi kajával beérni egy nap, amennyi egy madárnak elég. :)

11 éve
#374
julius26
Nekem sem a bőröm ereszkedett meg, csak most már látszik, hogy melyik a háj :). Egyébként nekem sem hiszik el, amikor megmondom (ha megmondom), hogy hány kiló vagyok. Egy ideje relatíve rendszeresen sportolok is, és újra bevállaltam dupla spinning órát is, mert bírtam. Azért öt emeletet fellépcsőzni még mindig nem tartozik a kedvenceim közé, de most már kényszerítem magam időnként, hogy ne lifttel menjek.
Egyébként kb. 7 éve Atkinssel fogytam le, a napi 30 gramm szénhidrátot nem léptem túl, nem is tudtam egy éven túl tartani. Akkor voltam kb. 82, ami még mindig 30 feletti BMI volt, de azt végképp nem hitte el senki. Előtte semmilyen más diéta nem használt, csak ez a drasztikus szénhidrát megvonás. Azóta egyszer megpróbáltam megint, de valahogy már nem működött és persze a lefogyottnak duplája jött vissza.
Most konkrétan segítséget kértem szakembertől, aki egyelőre számolja helyettem a kalóriákat, meg a szénhidrátot is. Eddig -10 (augusztus óta), pedig krumplit és tésztát is eszek, nekem ez így teljesen oké :)

11 éve
#373
Bambilianka
Andi, mától te vagy a példaképem!!! Öt gyerek??? Az már önmagában is hatalmas teljesítmény, pláne, hogy mellettük próbálsz figyelni magadra is! Le a kalappal!!!

11 éve
#372
momooka
Válasz Andrea66 #371 számú posztjára
Szívből gratulálok..

11 éve
#371
Andrea66
Válasz Bambilianka #370 számú posztjára
Lehet, hogy már írtam, de mindegy - öt gyereket szültem, és a legutolsó után én is a 90 napossal fogytam sokat. Tényleg könnyű volt, és én is azt gondoltam, megy ez így tovább simán. Akkor kezdtem el a futást is, meg a rengeteg tornát mellette. Aztán szépen lassan, évek alatt visszajöttek a leadott kilók. Miért? Mert a mozgást egy iskola miatt abbahagytam (egyszerűen nem volt rá időm), az étrendem is olyan lett, mint régen. Én imádom a péksütiket, a kakaós csiga sok-sok éve a reggelim - volt. Tehát nekem a zöldség-gyümölcs evés nem volt természetes. Na most ezen változtattam, és egyelőre megy. Főleg azért jó, mert próbálom tudatosítani, hogy ez nem pár hétre-hónapra szól, hanem remélhetőleg örökre. A mozgáshoz is visszatértem, szeretem, és élvezem a jó hatásait. Már 46 éves vagyok, úgyhogy nem árt jobban figyelni magamra, már csak a gyerekeim miatt is.
Azt hiszem jó úton járok, és nagyon bízom benne, hogy semmi nem tud eltéríteni.
(tegnap 25 km-t tekertem a szobabicajon :) )

11 éve
#370
Bambilianka
Egyébként én centiket nem mérek, de a két ruhaméret önmagáért beszél, eltűnt a tokám és kisimult az arcom is :) Már megérte, mert jó érzés a tükörbe nézni! Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy ne adja fel, mert a kitartás meghozza a várt sikert és a legdrágább kincshez segít hozzá: egy sokkal egészségesebb testhez!!!

11 éve
#369
Bambilianka
Három gyermekes anyuka vagyok, a legkisebbem most lesz februárban két éves. Három terhességgel azért össze is szedtem magam eléggé, így jött az elhatározás: fogyni kell, mert nem bírják az ízületeim sem, a szívem sem, és nem érzem jól magam a bőrömben. A kilencven napos szétválasztót csinálom, elméletileg december elején telik le, de annyira megtaláltam benne magam, hogy valószínűleg maradok ennél az étrendnél, a sok zöldséggel, gyümölccsel, minimális pékáruval jóban vagyok, így nem érzem megerőltetőnek :) Gyakorlatilag egyáltalán nem éhezem, dacára annak, hogy a kalóriák jócskán a kritikus határ alá esnek, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy hordozom a kisfiamat(12,5 kg-val sétálgatok), mindenhová gyalog és bringával közlekedünk és heti háromszor futok is. Talán a sok mozgás miatt csusszant le ilyen sok, de tény, hogy nagyon jó érzés! egyenlőre stagnálok egy hete a -10 kg-val, de biztos vagyok benne, hogy le fog menni a másik tíz is, csak jóval lassabban, amit nem is bánok, mert ez tol a tartós életmódváltás irányába, ez pedig a saját érdekem!

11 éve
#368
aranyalma235689
Sose késő mérni, ha most megméred, akkor a következő stagnálásnál már segíthet. Április messze van még :) A konditeremben felszedett izmok +ban mutatkoznak, ez is oka lehet annak, hogy nem súlyra nem fogysz. Majd beindul (magamat is ezzel biztatom)

11 éve
#367
Andrea66
Válasz aranyalma235689 #362 számú posztjára
160 centis vagyok, úgyhogy az ideális súlyom 60 kiló lenne - ezt céloztam meg április végére. Ha betartom az előírásokat, elviekben sikerülni is fog - de mondom, hogy a mérleg szerint egy dekát sem fogyok. Mérni magam meg már azért nem állok neki centivel, mert ha az elején nem mértem, most már ugyan mindegy...:)

11 éve
#366
joe 6 6
én 2013 jún. 15-re akarom elérni a 80kg-t de szerintem utána is folytatom csak már lazított tempóban és kevesebb lesz a célfogyás egy héten,aztán szép lassan beállok a súlymegtartó kcal értékre úgyhogy kb. 2014-re "fejezem be". Szerintem ez reális és elég lassú ahhoz hogy kényelmes is legyen.

11 éve
#365
Bojtika 3
hát...az ember elkezdi, és szép lassan, türelmesen nem hagyja abba.
Én is 10 kilót fogyok, 5 már lent van, 2 hete a súlyom áll, de a centik mennek. Nem tűztem határidőt magam elé, de nyárra gondolom, már kényelmesebben fogok tudni öltözni.

11 éve
#364
joe 6 6
Régen engem sem érdekelt hogy hogy nézek ki,aztán az elmúlt 1 évben kezdtem "észrevenni" és most már sokkal jobban érzem magam a bőrömben pedig még távol a cél!

11 éve
#363
Kedves Bambiliánka! és a többiek!
Lehet le maradtam, de hogy lehetséges 1okg-ot fogyni?
Rám is azt mondják arányos, de csak én tudom mit érzek a plusz 2o kg - tól.

11 éve
#362
aranyalma235689
Andi már ne is haragudj, de 38-as szoknyamérettel és lapos hassal nem lehetsz dundi, bár nem tudom milyen magas vagy. Egyrészt izmos vagy, és ezek szerint erős csontozatú. A széles hát, pedig adottság. Elég nagy baja ezeknek a kalkulátoroknak, hogy magasság/súly meghatározásával készülnek :( de nekünk vannak genetikai adottságaink is. Ne a mérlegnek, hanem a tükörnek, és a szemednek higgyél.
Nekem is sokkal kevesebbet saccolnak súlyra, mint amennyit a mérleg mutat. A kalkulátorok szerint cca 75 kg-nak kellene lennem. Ennyi 15 évesen voltam, s számomra ez irreális cél lenne. Ha a 90-93-at elérem végtelenül boldog leszek.

11 éve
#361
Bojtika 3
Akkor pedig hagyd a csudába a mérleget. és mérd magad centiben. Az a tuti!
Én is már mióta vagyon ugyanannyi kiló, a centik meg már csak úgy olvadnak rólam sutty! (-4 itt, -6 ott..)
Mérem ám a comb kerületet is mindig! A belső párnánál is, meg a térd feletti párnánál is. És azért az megy a leglassabban, de megy mégis!

11 éve
#360
Andrea66
Az igaz, hogy én is arányosan vagyok ellátva zsírfelesleggel :), tudom, hogy van rajtam lefogyni való. De akkor sem látom magam kórosan elhízottnak... a mérleg meg a konditeremben van, úgyhogy kötve hiszem, hogy rossz lenne :( - pedig már más is ajánlotta, hogy hajítsam ki, de így nem tehetem :).
Na de ezen nem érdemes tovább agyalni, dundi vagyok és kész. (ezért akarok fogyni és ezért vagyok itt)

11 éve
#359
Bambilianka
Andi ez nálam is gond ám! Mikor a fogyózás előtt kimondtam, hogy 83 kg vagyok, mindenki hanyatt volt esve, hogy ok, de hol az a rengeteg kg ???
Csak most, hogy tízzel kevesebb vagyok, látják be sokan, hogy valóban milyen más lettem ezzel a -10kg-val! És mivel alkatilag olyan vagyok, hogy nem csak hasra vagy popsira hízok, hanem mindenhol volt rajtam, most aztán lóg takarosan minden ruhám :D

11 éve
#358
Bojtika 3
Válasz Andrea66 #357 számú posztjára
Nem tudom...Másik mérleg?

11 éve
#357
Andrea66
Válasz julius26 #356 számú posztjára
Na én ezért kondizom is, mert nem akarom, hogy a fogyástól megereszkedjen a bőröm. A korom miatt is van esélyem rá már.
Én attól vagyok kiakadva, hogy amit a mérleg mutat, az nagyon sok ahhoz, ahogy kinézek. Most ne nevessetek, mert van, aki nem is akarja elhinni, hogy ennyit nyomok, közben meg vékonyabb vagyok, mint ő... Hasam már tök lapos, 38-as szoknyáim vannak (gatyát alig hordok), bár felül a szélesebb vállam miatt kell 44-es méret is, a súlyom meg 78 kiló. A BMI kalkulátor azt mondja, hogy kórosan elhízott vagyok.

11 éve
#356
julius26
Válasz Andrea66 #348 számú posztjára
Attól is függ, hogy "milyen típusú" kövér az ember. Saját tapasztalatom, hogy tíz kilóval többként nem tűnt fel annyira a hasam, mint most. Valószínű azért, mert én az a típus vagyok, aki inkább kötöttebb, pl a felkarom durván vastag lett az utóbbi években, csak nem vettem róla tudomást (mert nem akartam), de "egyben" volt. Most meg látszik, hogy hol van az "integetőizmom". Megereszkedett a háj, ennyi történt, legalábbis nálam, remélem ez annak a jele, hogy lassacskán távozik is :), viszont ez jobban feltűnik.

11 éve
#355
mano007
Az elején én már attól jobban éreztem magam, hogy meg tudtam hozni a döntést, hogy le akarok fogyni. Olyan boldog voltam, mintha már leadtam volna x kilót :D Utána, amikor már a mérleg is kevesebbet mutatott, bátrabban kezdtem öltözni, és egyre jobban érzem magam a bőrömben. Még a bűnözős napokon is. :D

11 éve
#354
momooka
Igen ez tök érdekes,míg 100 felett voltam nem érdekelt,hogy hogy áll a ruha..Most meg..pff..De szégyellem is magam amiért ez nem érdekelt anno..Most kitartóan odafigyelek..Szerintem egy idő után már nem az köt le egész nap h mit kellene csinálnod(számolás,torna stb) Én megpróbálom lekötni magam család munka stb..és amit eszek amit teszek már tudatosan jön..Tudom mit és mennyit ehetek..Mi egészséges és mi csak üres kalória..Mennek a kilók ha nem is olyan gyorsan..De egy két ruhadarab felvétele után érzem azt h máshogy áll rajtam,mindig vannak ( igaz) alig észrevehető de az alakulás jelei biztosak..Kitartás mindenkinek..:)szép napot!

11 éve
#353
mano007
Október 1-én kezdtem a fogyót. Nagyon hamar (10 nap) lement 4 kiló, mert betartottam mindent. Mivel túl gyors volt a tempó, így lassítottam, hagytam, hogy 1 kiló visszajöjjön, és az álljon be alapnak. Most az utolsó pár napban már nem is írtam, hogy mit eszek, ettem mindenfélét, persze ennek ellenére odafigyeltem rá, és azért fejben számolgattam (mindig túlléptem a keretet). És úgy örülök, mert mégis maradt a "beállított" súlyom egy héten keresztül. Most innen indítok tovább. Ezt azért javasolom másnak is, mert így nem fog annyit visszaszedni a test magára ha vége a diétának.

11 éve
#352
Bambilianka
Látom, szépen beindult az élet errefelé :) Nagy erő a közösség, Doroty, ne erőszakold meg a tested, mert utálni fogod érte magadat és ez csak visszavet, nem előre mozdít! Maradj velünk és segítsük egymást! Én a harmadik bébim után 83 kg-ról kezdtem diétázni. 172 cm vagyok, tehát a 62 kg lenne az ideális, nagyjából ennyi voltam a gyerekek előtt is. Mostanra eljutottam a 72 kg-ig, ami hatalmas eredmény és piszok jó érzés! És tudod, éppen az a legszebb az egészben, hogy nem koplalok, vagy sanyargatom magam és tudom, hogy alapjaiban változnak meg az étkezési szokásaim, a saját testemhez, az ételhez való viszonyom! Ahhoz, hogy szeresd magad, erre van szükség! Kitartás, menni fog!!! :)

11 éve
#351
Bojtika 3
Velem nem történik ilyen, csak az utoljára felírt kajám tűnik el...

11 éve
#350
aranyalma235689
Nem először járok így, kis időre imással foglalkoztam, s közben a háttérben kijelentkeztetett :( Én írtam a 349-est :)

11 éve
#349
Andrea66 nekem is vannak fényképeim, és bizony jó dolog látni a változást. Segít is kitartani, de ugyanakkor emlékszem arra is, amikor büszkén feltöltöttem az új képet, s nem láttam semmi változást. :( Pedig a ruhaméret csökkent :)
Annak idején 130 kilósan teljesen elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok. Néha zavart, hogy nem megy úgy a mozgás, mint régen, de eszembe sem jutott, hogy fogyni kellene :( Talán csak azért látod magad most kövérnek, mert gyakorlatilag reggeltől estig foglalkoztat a diéta, hiszen rengeteg munkát, odafigyelést igényel (tervezés, mérés, számolás, torna), és hát sajnos a hízáshoz az örömteli, jóízű nagy evészetek, nassocskák vezetnek, addig sajnos lefelé sok odafigyelés, és lemondás mellett csigatempóban vánszorognak a kilók. Mondhatni nagy befektetés kis eredmény :((.

11 éve
#348
Andrea66
Aranyalma, szerintem is jók azok a képek, ahol látni a változást. Én is csináltam magamról fényképeket, majd év végén újra, és nagyon kíváncsi leszek a különbségre. Ha minden nap látja magát az ember, annyira nem tűnik fel a fogyás, még akkor sem, ha sok kilóról van szó. Ezt már megtapasztaltam évekkel ezelőtt, amikor kb. 25 kilótól szabadultam meg (az utolsó szülésemet követően). Hiába fogytam, mégis egyre dagadtabbnak láttam magam, és most is ez a helyzet: amikor már egy méretet csökkentem, akkor kezdtem kövérnek látni magam, előtte meg nem is...furcsa.

11 éve
#347
aranyalma235689
Bocsi, az előző linken ne a terméket nézd, hanem a lányokat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

11 éve
#346
aranyalma235689
Dorothy, én is csak azt tudom mondani, hogy nem lehet 1,5 hónap alatt 15 kilót lefogyni!!!!! Légy türelmes magadhoz, meglátod, ahogy lassan mennek le a kilók, úgy fog megjönni az életkedved, és az önbizalmad! Nagyon fiatal vagy még, de ilyen hirtelen fogyást a bőröd akkor sem tudna követni, s marad a kötényhas, a lógó bőrök a karodon, belső combodon :((( Ezt ugye nem szeretnéd! Hidd el, ha írsz ide rendszeresen a fórumba, akkor megkapod a kellő támogatást, és tanácsokat.
Láttam hasonló mértékű hirtelen fogyásokat, és láttam azok eredményeit is, amikor nem fedi jótékonyan ruha!! Ha érdekel keress rá: hoxa portál hasplasztika fórum. Lassú kitartó diéta, sok mozgással kombinálva. A magam részéről azt javasolnám, hogy kezdetnek ne menj napi 1500-1700 alá, ez már csökkenés az eredeti étrendedhez képest. mindig kis célt tűzz ki magad elé, mondjuk november végére egy számmal kisebb ruhaméret :) Hidd el tudom nem könnyű, s valóban egy életen át küzdeni kell a kilókkal. 178 cm vagyok, 18 évesen 85kg a 40 évesen 130 kg voltam. Ma 42 évesen 98 kg vagyok, és igen büszke arra amit elértem. Még akkor is, ha még mindig molett vagyok ( s az is maradok:)) ), de már hihetetlenül jól érzem magam a bőrömben. Hátha ez is segít Neked:
http://duckojucko.mindenkilapja.hu/html/18642795/render/tenyleg-lefogyhatok
Sok sikert, és kitartást Neked!!!!!!!!!!!

12 éve
#345
Andrea66
Azt mondják, nem jó gyorsan fogyni, hiszen a kilók sem egy-két hét alatt jöttek fel. Legalább annyi időt kell rászánni az eltüntetésükre, mint amennyi ideig tartott felszedni őket. :)
Csináltam én már két hetes diétát is, és semmi eredménye nem volt azon kívül, hogy addig szenvedtem, mint a kutya. :)

12 éve
#344
doroty
Húha Andi! ez igen, gratulálok neked,nagyon kitartó vagy! Így kell csinálni ahogy te is csinálod igen,sport és életmódváltás. De a 90 napos is gyors fogyókúrának számít? Sajnos ez ilyen,akinek életében egyszer kellett fogyókúráznia,annak egész életén át figyelnie kell,hogy mit eszik :(

12 éve
#343
Andrea66
Doroty, ne tedd ezt magaddal...olyan embereket keress, akik sikeresen fogyóztak, de nem egy hét alatt dobtak le sok kilót. Én is elég sokszor fogyókúráztam (öt szülésem volt, minden egyes alkalommal több maradt rajtam, mint kellett volna), úgyhogy sejtem, mit érzel, de ennyire nem szabad tönkretenni magad. Az evésrohamok nem sok jót jelentenek, talán szakember segítségére is szükséged lenne, hogy segítsen elfogadni magad olyannak, amilyen vagy. Nem csak a külső számít - bár ezt már gondolom sokszor hallottad. :)
Én a kilencven napossal fogytam eddig a legtöbbet, az első hónapban 7 kiló ment le,aztán még 5, és a harmadikban alig. Viszont vissza is jöttek szépen, alattomosan. Úgyhogy most eljutottam odáig, hogy a kúraszerű koplalások semmire nem vezetnek, ha nem tudom megtartani a számomra ideális súlyomat. Ezért jöttem ide, ahol látom, mennyit ehetek (betartom), futok és konditerembe járok. A mérleg szerint sok változás nincs, de a ruháim mutatják, hogy de van. Ez ad erőt a folytatáshoz. A mozgáshoz meg úgy hozzá lehet szokni, hogy egy idő után nagyon hiányzik. :)
Minden jót kívánok neked, sikereket, és kicsivel több önbizalmat - szerintem rád fér. :)

12 éve
#342
doroty
Nagyon szépen köszönöm a válaszaitokat, igazából 15 kg-t híztam (erre rá tett,hogy 3 hónapig amerikában éltem) 175 centi vagyok és 75-77 kg környékén mozgok. Bambilianka én is xilitet használok amikor csak tehetem :) Igazából már kikészítettem a szervezetemet teljesen,jóóó hosszú a történetem.... 4,5 kilóval születtem mindig is duci voltam és egyszer lefogytam nagyon,azóta vannak evésrohamaim.... A lassú fogyás nem jöhet szóba,mert utálom magam így,ségyellek emberek köz menni kimaradtam minden jó programból (első éves egyetemista vagyok,gólyatábor,balekoktatás stb...) És gratulálok nektek,és a sikeres fogyókúrázóknak és sok erőt kívánok és kitartást mindenkinek!

12 éve
#341
momooka
Válasz melinda032 #339 számú posztjára
Köszönöm..:) Aki csak olvas és nem ír..annak is köszi..valószínű h jól csináljuk amit és azért nem tudnak hozzászólni..:)) Én ennek is örülök..Kitartás mindenkinek..

12 éve
#340
melinda032
Doroty, igazuk van a lányoknak...biztosan le lehet adni ennyi súlyt ennyi idő alatt...de a szervezeted ezt nem fogja meghálálni..és ha esetleg le is adnád, akkor mi lesz másfél hónap múlva?Ugyanúgy étkezel tovább?Te is tudod, hogy ez nagyon irreális....arról nem is beszélve, hogy állandóan kínzod magad, mert éhes vagy...

12 éve
#339
melinda032
Gratulálok Joe, andy, momooka!!!!És mindenkinek, aki nem ír csak olvas..:)

12 éve
#338
Bambilianka
Oké, kimaradt a "reklám" az előzőből, szóval tanult ugrálós, saját lisztet is kitalálós barátunk lisztjét ajánlgattam, mert az jóval kisebb szénhidrát mennyiséget tartalmaz, több benne a fehérje és sütéskor, főzéskor ugyanúgy viselkedik, mint a fehér liszt!

12 éve
#337
Bambilianka
Doroty, gondolkoztam még, mivel válthatod ki a szénhidrát evő rohamokat, a cukrot mindenképp hagyd ki, helyette használj xilitet, az édes íz miatt így is azt a jelzést kapja majd az agyad, hogy nassolsz. Pékárukat vagy készíts otthon magadnak teljes kiőrlésű lisztekből, vagy az lisztből, vagy vegyél pékségben alacsony szénhidrát tartalmúakat! Nekem ez vált be, mert én is péksüti függő voltam, most is imádom őket, de már tudom nélkülözni, ha kell!

12 éve
#336
Bambilianka
Holnap mérlegelek, kíváncsi vagyok, hogy állok most! :D

12 éve
#335
Bambilianka
A fogyóban lévőknek gratula!!! :) Doroty, nem tudom, mennyi az induló súlyod, egyszóval mennyire vagy túlsúlyos, de ezzel a rapid fogyással a dupláját fogod visszaszedni! Én a kilencven napos szétválasztóval hat hét alatt 10 kg-t fogytam éhezés nélkül, 172 cm vagyok és 83 kg volt az induló súlyom. Most egy hete nem mértem, egy hetet pedig stagnáltam előtte.

12 éve
#334
Bojtika 3
De ahogy rákerestem, nagyon nagy BMI mellett javasolt a VLCD diéta, és leginkább orvosi felügyelet mellett, 4 heti 1200-1500 kcal-os diétát követően....
Szóval lehet ennyit fogyni egy huszáros rohammal, de nem VLCD diétával. Amint az előbb írtam, az lehet a megoldás.

12 éve
#333
Bojtika 3
Válasz doroty #332 számú posztjára
Hát....Látni ilyen fogyásokat a tévében. Nem nagyon "jön át" a képernyőn a kínlódás persze, csak az irdatlan kemény edzések. Nálam maga az étkezési napló a fék, de én csupán a saját egészségem kedvéért csinálom.
Nem vagyok arról túlságosan meggyőződve, hogy napi 5-600 kcal megfelelő, és a hirtelen édesség-falási rohamokat a szervezeted vészjelének tekintem. Vigyél be szerintem több kalóriát, lassú szénhidrátokkal, mellőzd a zsírt minél inkább (legyen csak annyi, ami magában az ételféleségekben van), és csinálj kegyetlenül erős edzéseket. Akár kétszer egy nap.
Nem tudom, mi az, ami erre a gyors fogyásra késztet, de azt hiszem, életben levő változatra gondolsz Te is...

12 éve
#332
doroty
Sziasztok, tudom,kicsit sem egészséges,már kaptam hideget-meleget,de muszáj gyorsan lefogynom 1,5 hónap alatt 15 kg-t, segítségeteket kérném.Volt már valaki aki ennyit fogyott vagy ilyen gyorsan??? Napi 500-600 kcal más néven VLCD diétát alkalmaznék, és általában bírom is de 1 max 2 hét után mindig feladom,mindenem az édesség, és nem tudok uralkodni magamon,pedig motivációm az lenne bőven,muszáj lefogynom sürgősen. Ti hogyan tartjátok a lelket magatokban? valahogy az ,hogy "vékony leszek" kicsit sem vígasztal és csak ennék, péksütit és csokit :(

12 éve
#331
joe 6 6
Válasz andy #329 számú posztjára
Gratula és kitartást! Én jún. 22óta csinálom és -9kg! :)

12 éve
#330
momooka
Válasz andy #329 számú posztjára
Ügyes vagy! Gratulálok..Én egy hete csinálom,ma reggeli mérésem 1.1 kg..:) Örültem neki..:)

12 éve
#329
andy
Mindenkinek jó reggelt. Szeretném megosztani Veletek az örömöm,és ezzel erőt adni mindenkinek.Ez a dolog nagyon jól működik. Ma 4 hete találtam az oldalra,akkor kezdtem számolni a kalóriákat. És ma reggel már 5 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg, mint 4 héttel ezelőtt. Mivel azóta tudatosan válogatom össze az étrendemet, sokkal több gyümölcsöt, zöldséget és egészséges ételt fogyasztok, a közérzetem, hangulatom is remek. Köszönöm, hogy megosztjátok velem is a tapasztalataitokat és ezzel buzdítotok. Én is nagyon sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek, aki most határozta el magát.

12 éve
#328
joe 6 6
Válasz poppy #326 számú posztjára
Menni fog,én ezt férfiként mondom,sokáig áltattam magam hogy a fogyi csak b*** való de hát mióta csinálom én is jobban érzem magam,önbizalmam is jobb,és már lehangolt se vagyok,tehát kitartást,hidd el türelem rózsát terem! :9

12 éve
#327
Bambilianka
Poppy, fejben dől el!!! Trenírozd magad lelkileg, mielőtt belefogsz és először csak könnyű célt tűzz ki, majd később nehezítheted a dolgot! Kitartás, menni fog az! :)

12 éve
#326
poppy
Csodálattal nézem mindannyiótok teljesítményét. Én hétfő óta próbálkozom, de még egyetlen egyszer sem sikerült betartanom az "előírtakat".:(

12 éve
#325
momooka
Válasz Bojtika #324 számú posztjára
Köszönöm..Azért jó h itt is erőt adunk egymásnak.Jajj csak már rajtam is állna vmi jó értelemben idétlenül..:) Neked gratulálok hozzá..

12 éve
#324
Bojtika 3
Momooka, a helybenjárós nem lenne jó neked?

Én ma megállapítottam, hogy a tavasszal vásárolt farmerem idétlenül BŐ rajtam.

Nekem már nagy gyerekeim vannak, éppen a kollégista fiamat várom haza. De tudom, hogy mi az a depis-gyógyszeres hízás, tapasztalatból. Ne haragudj, kizárólag segíteni akarásból nem írok semmi olyat, hogy sajnálnálak! Hiszen éppen a lehető legjobbat csinálod: magadat kezded nagyon okosan alakítani. Hajrá!!!

12 éve
#323
Bambilianka
Nessi, én kb. a felénél járok és eddig 10 kg mínuszt produkáltam :) Tényleg sokkal több zöldséget és gyümölcsöt eszünk, mióta elkezdtem! És nálunk is hasonló a helyzet, mint nálatok, Momooka, a gyerekeim élvezik az újításokat, a diétás, s, xilites sütiket imádják, a több zöld és gyümölcs az étrendben pedig rájuk is vonatkozik, szívesen is eszik! A lépcsőzés az nagyon jó sportnak is, nem is kell konditerem :D Nálunk a téli időszakban a futás helyett játszik majd, mert tizediken lakunk :P

12 éve
#322
momooka
Válasz Bambilianka #319 számú posztjára
Köszönöm szépen..Remélem is h menni fog azon vagyok:) Igen a mozgással még vannak bajok..Biciklizem,közben a bevásárlást stb intézem..És persze a 4 en lakom ami nem semmi naponta párszor fel le..Tornára még nem tudtam rávenni magam..De lassan beiktatom,ígérem:) A család eddig egész jól tolerálja h kiiktattam pár dolgot a konyhából..Sőtt a nagyfiamnak tetszik h több párolt és friss zöldség van otthon..

12 éve
#321
nessi 1 14
Válasz Bambilianka #316 számú posztjára
Szia! Én is ezt csinálom, és nagyon bejön. A közhiedelemmel ellentétben sokkal változatosabban és egészségesebben étkezem, mint korábban. Te mióta csinálod és mennyi ment le eddig?

12 éve
#319
Bambilianka
Válasz momooka #318 számú posztjára
Momooka, nagy ölelés!!! Menni fog és büszke lehetsz magadra!!! Nekem is három gyerkőcöm van, a legkisebb 2 éves lesz februárban, a középső nyolc és fél, a legidősebb 11 éves. Magamból kiindulva állítom, hogy így a legnehezebb fogyni, mert főzöl a családra, nagy a kísértés és este, mire van időd mozogni, már szenvedés elindulni!

12 éve
#318
momooka
Válasz mano007 #315 számú posztjára
Hát igen a vércukrom nekem is le szokott esni..ilyenkor egy kapucsínó édesítővel segít..A háziorvosom pff..az ő javaslatára kezdtem fogyózni..Elég szar volt amikor a elhízástól szenvedve a képembe vágta h még hizzak egy kicsit és ad nekem pár hónapot h leálljon a szívem..Hát ez elég jó érv..fogynom kell! Na és persze 3 gyermekem is van a legkisebb 3 éves..Szülés utáni antidepresszánsoktól vagy 30 kg a súlyfeleslegem..De most elhatároztam ennek vége..

12 éve
#317
Bambilianka
Válasz mano007 #315 számú posztjára
Ja és cukrot én sem eszem, xilittel pótolom az édes ízt, meg gyümölcsökkel megy be valamennyi cukor. Teljeskiőrlésű dolgokat eszem, de csak minden negyedik(szénhidrát napon). Lehetne a többin is egy-egy szeletet, de nem kívánom, tele vagyok a salátákkal is :)

12 éve
#316
Bambilianka
Nem akarok belekotyogni, de 700 kcal nagyon kevés...ezzel koplalásra vagy állítva és amint megint normális mennyiségeket eszel majd, visszaszeded a dupláját! Nekem még 11 kg-t kell leadnom az ideális súlyig és megy a heti egy kiló, pedig a kalkulátor szerint 2000 kcal fölött lenne a bevihető mennyiség, az 1500 kcal-át pedig soha nem lépem túl! Egyébként szétválasztó diétázom, de kalóriaszámolással, nem ész nélkül. A mai az első igazán tökéletes napom, amikor betartottam a diétámat és minden tápanyag értékem ideálisra sikerült! :D Valaki esetleg szétválasztózik még rajtam kívül?

12 éve
#315
mano007
Azt elfelejtettem írni, hogy ha nálam valami nem stimmel, akkor a vércukrom szokott leesni. Pont ezért szoktam most teljes kiőrlésű kekszet is nyomni minden nap, mert amúgy képes vagyok elfeledkezni arról, hogy cukrot is kellene a szervezetembe vinni, mert ami a gyümölcsökben van, az hosszú távon nem elég. Legalább is nekem, aki semmibe nem tesz cukrot és nem szereti az édességeket.

12 éve
#314
mano007
Válasz momooka #299 számú posztjára
Akkor csináld azt, hogy kicsit többet eszel viszont többet is mozogsz, és akkor nem lesz gond. Én, amikor fogyózok, akkor érzem, ha valami nem stimmel. És ha ilyet érzek, akkor akár a háziorvos szívesen segít.

12 éve
#313
mano007
Válasz Bojtika #298 számú posztjára
Szia Bojtika!

Tudom, hogy a 700 kcal kevés, ezért is engedem meg magamnak, hogy túllépjem alkalomadtán bűntudat nélkül. De ha folyamatosan 1000 kcal körül vagyok, akkor nem mozdul semmi sehová, csak iszonyat kemény edzések által, amire jelenleg nem sok időm marad. Olyankor viszont gyorsan megy le, azt meg nem akarom. Úgyhogy most próbálom így, aztán meg majd látom hová alakulok. Én általánosra állítottam be a fehérjét, szénhidrátot és zsírt, és fehérjében verhetetlen vagyok, arra mindig nagyon odafigyelek, hogy az legyen a legtöbb. A többiből lejjebb vehetnék, de azt tapasztalatból tudom, hogy ha le minimalizálom a zsírt és a szénhidrátot, a cél elérése után sokkal gyorsabban pakolja fel a szervezetem. Inkább örüljön csak, hogy kap mindenből eleget :D Koplalni nem hiszem, hogy koplalnék, mert mindig eszek valamit, ha mást nem, akkor sok zöldséget. Üres még nem volt a hasam a diéta kezdete óta :D

12 éve
#311
joe 6 6
Köszönöm Bojtika,nagyon jól esik a biztatásod,lehet ezért ment fuccsba már 2 próbálkozás,mert nem volt senki aki csinálja velem(illetve az oldal nélkül is nehéz elképzelni)!Úgyhogy köszönöm neked és kitartást mind neked mind másoknak! :)

12 éve
#310
Bojtika 3
Válasz joe #309 számú posztjára
Joe, csak így tovább, bátran! Te vagy a jobb!
Nemsokára kétjegyű leszel, mekkora érzés lesz! De azért csak okosan, ahogy eddig is!

12 éve
#309
joe 6 6
Válasz momooka #306 számú posztjára
Nekem sikerült is 3 számjegyű testsúly "büszke" tulajának lennem egy évvel ezelőtt,de lassan már ismét csak 2 számjegyet kell látnom!Kitartást neked,és mindenki másnak! :)

12 éve
#308
melinda032
Válasz Bojtika #305 számú posztjára
Gratulálok!!!!Na, ugye hogy meglettek..:)

12 éve
#307
momooka
Válasz Bojtika #305 számú posztjára
:)) Mindig a mérleg a hibás:))
Centiben én is kevesebb vagyok..ez is jó hír..

12 éve
#306
momooka
Válasz melinda032 #302 számú posztjára
:)) Igen ezt én is tapasztaltam..voltam már 163cm és nemrég 165 lettem..:))hmm..
Akkor te is abban a cipőben jártál mint én..sajna én is majdnemhogy elértem a 100 kg..mert nem figyeltem semmire..Köszönöm a jókívánságot..

12 éve
#305
Bojtika 3
Persze, szerintem igen. Az az idő meg nincs kőbe vésve, csak egy matematikai számítás. Az én grafikonom is szépen alatta halad.
(Képzeld, megvannak a mínusz kalóriák....átmentek szépen centibe, csak én mértem ügyetlenül, hihi... Pár hét alatt 4-5 centi mindenhonnan! ) A testsúlyom meg csak áll, mint a cövek, már a mérleg gyanús.

12 éve
#304
momooka
Válasz Bojtika #303 számú posztjára
Ezt gondoltam..De akkor mit csináljak? Állítsam többre és úgy idővel legyen kevesebb??

12 éve
#303
Bojtika 3
Momooka, az a veszélye a dolognak, hogy megszokod, azaz éhezéses tartalékolásra vált a szervezeted, és ennyi bevitt kalóriához alkalmazkodik.

12 éve
#302
melinda032
Válasz momooka #301 számú posztjára
Bocs, 1000....:)Én 92-ről indultam, szóval majdnem egy súlyból, és 165 centi voltam..de azóta 168 centi lettem...:)))Sikerülni fog, meglátod!Volt, hogy 1 hónapot is stagnáltam, de utána beindult megint.Sok erőt és kitartást kívánok Neked!!!:)

12 éve
#301
momooka
Válasz melinda032 #300 számú posztjára
Ügyes vagy,Gratulálok.. Nem 100 hanem 1000 de nem érzem h koplalnék.. szerintem egy idő után rááll az ember h nem kell sokat enni..ez megy is..nem lépem túl a határokat..Azt hiszem ez tényleg fejben dől el..NAGYON is le akarok fogyni..:) További kitartás!

12 éve
#300
melinda032
Válasz momooka #299 számú posztjára
Én 8 hónap alatt fogytam 26 kilót, de nem koplaltam.Az 100 nagyon kevés...vidd picit feljebb, és meglátod mi lesz.A tartós fogyáshoz idő kell.

12 éve
#299
momooka
sziasztok..Most olvastam h huzamosabb ideig nem szabad csak orvosi felügyelet mellett 1000 kalóriás diétát csinálni..Nekem elég sokat kellene fogynom..Fél évet írt a gép az ideális súlyom eléréséig..Most akkor mi legyen? Szerintetek???

12 éve
#298
Bojtika 3
Válasz mano007 #295 számú posztjára
Manoo...amikor én próbaképpen heti 1 kg fogyást állítottam be, nekem egyenesen valami 500valamennyit akart engedni, lent meg figyelmeztetett, hogy az nagyon kevés.
Vigyázz, szerintem kevés a 700 körüli! Valahogy állj vissza 1000 körülire. Indulj ki abból, hogy legalább annyi gramm fehérjét kell megenned, amennyi kiló vagy. Ezt 4-gyel szorozva megvan a fehérjéből származó kalóriamennyiség. És akkor még a szénhidrát...Zsír is kötelező valamennyi, legalább 20-30 gramm naponta.
Szerintem lementél koplalási szintre.
Az "ilyen napokon" vízvisszatartás szokott lenni, persze megszűnik.

12 éve
#297
mano007
Az én mamiméknak is volt ilyen! :D Amikor száraztésztához tésztát gyúrtak, akkor abból lapogattam egy kicsit, és megsütöttem a kályha tetején. Nagyon finom volt! :D Régi szép idők.... :D

12 éve
#296
Bojtika 3
Válasz mano007 #294 számú posztjára
A sütőm nekem is csak sima villany. Azaz egy nagyobb fajta elektromos grillsütő. Belül kicsi, gyorsabban süt, kisebb hőfok is elég.
Indukciós sütő talán nincs is. Nekem főzőlapom van indukciós, azon lehet jól hőfokot állítani. De nem lehet rajta pirítóst vagy ilyen lepénykét sütni, azt a sütőben kell sütnöm. Régen, kiskoromban a villanytűzhely lapján pirítottunk, nyáron meg Nagymama fatüzeléses tűzhelyének a vas-lapján. És amikor falura költöztünk, nekünk is nagyon sokáig olyan tűzhelyünk volt. Nagyon szerettem főzni rajta.

12 éve
#295
mano007
Ezek szerint az én kalória adagom a legkisebb... Nekem most a súlyomhoz 715 kalóriát enged a system :D Pedig több volt, csak ahogy fogyok, úgy megy egyre lejjebb. Gondolom ezért is van az, hogy mostanában mindig túllépem a keretet, ha nem is nagyon. Végül is, még ezekkel a túllépésekkel sem eszek sokat, kevesebb, mint amit naponta elégetek. Egy ideig nagyon megindult a fogyás, most (bocs fiúk), hogy megjött, egy kiló visszajött a négyből. De nem aggódok, tudom, hogy amint vége, vissza fog állni minden a régi kerékvágásba. Régen legalább is úgy volt :D Na majd meglátjuk...

12 éve
#294
mano007
Szia Bojtika!

Nincs indukciós sütőm :D De megoldom valahogy :D

12 éve
#293
momooka
Válasz poppy #283 számú posztjára
szia.Én is nem rég kezdtem..de elég jól sikerül betartani a kereteket..Tegnap pl .R mozzarella gépsonka,E lecsós gomba,Uzsira ettem egy almát sőtt egy üres palacsintát V 1 szelet U kenyét párizsival..persze kis adagokban gondolkozz..és nem eszem fehér kenyeret és cukrot sem semmibe..Persze egész nap rohanok,de ez legalább segít abban h ne vmi gyors szemetet egyek..ami eddig a hízásomat okozta..A tudatosság a lényeg..a célod amit el akarsz érni,nem kell jollaknod..Hétvégén mérek a ruhámon érzem..szóval kíváncsi vagyok..:) Kitartás..

12 éve
#292
aranyalma235689
Nekem 2 hete mondta a mérleg, hogy az előző napihoz +2 kiló. Most ott tartok, hogy ebből sikerült a felét leküzdeni. Bizony néha elkeserítő, de majd beindul a fogyás rendesen. Legalábbis remélem :)

12 éve
#291
Bojtika 3
Válasz poppy #290 számú posztjára
Én is néha nagyon nehezen tűrök.
Pláne, hogy egy hete megálltam, mint a jancsiszög: se deka, se centi nem mozdul sehova, csak a közérzetem egyre jobb.
Hova lesznek a mínusz kalóriák, nem tudom!

12 éve
#290
poppy
Válasz Sanett #285 számú posztjára
Örök fogyókúrázóként a kalóriaszámolásos módszerben vagyok újonc:) 4-5 kg-mal küzdök évek óta. Kenyérféléket, cukrot, tésztát már rég nem eszem napi szinten (vendégségek, alkalmak persze vannak, de rendszeresen nem fogyasztom ezeket) jóllakás csak karácsonykor van:) a zabpelyhet minden formájában szeretem (fahéjasan, almásan leginkább:) ...de bizony nehezen tűrök azzal is:) köszönöm

12 éve
#289
Sanett
Válasz Bojtika #287 számú posztjára
Még eddig nem! De még nagyon az elején vagyok! Igyekszem kitartó lenni! Várom a következő hét eredményeit! Az izom biztos fejlődik, mert keményebbek lettek. Amúgy elég könnyen épülő izomzatom van. A blúzok ujja fent már szűk, pedig a felsőkarra alig edzek!

12 éve
#288
Sanett
Válasz Andrea66 #233 számú posztjára
szerintem én leszek így! Én is tartok mindent de eddig még csak híztam fél kilót. Még a centiken em látom a dolgot. Az utóbbi 2 hónapban ment fel rám 2 kiló ami miatt elhatároztam, hogy 5-öt most leadok karácsonyig. Eddig ha 1-2 felment csak kicsit kevesebbet ettem és vissza is ment 1-2 hét alatt. Ez a legutóbbi kettő kiló azonban nagyon ragaszkodó. Minden nap sportolok valamit! :-(

12 éve
#287
Bojtika 3
Válasz Sanett #284 számú posztjára
Sanett! Sokat mozogsz, és izmot építesz, ami nehezebb a zsírnál, ez a megoldás valószínűleg.
Érdemes a főbb méreteket követni inkább, eleinte. Biztosan csökkent a ruhaméreted...nem lett rajtad bővebb a ruha?

12 éve
#286
Bojtika 3
Poppy, egyből nekiugrottál?
Ez is fejben dől el. Én kicsit rákészültem, és amikor már úgy éreztem, hogy ésszerűbben étkezem és nekifogok, akkor azzal kezdtem, hogy korlátozás nélkül, csak pár napon át a szokásos étrendet számoltam.
Nekem az jött ki, hogy nagyon sok zsírt fogyasztok.
Utána beállítottam itt, és nem merném állítani, hogy minden napom szépen sikerül. De általában jó az esti mérlegem, mert mindig mozgok valamennyit. nem sok kilométert, hanem többször néhány percet.
A 130-150 g szénhidrátba nálam nem fér bele cukor, csak kivételes esetekben. Általában zabpelyhet eszem, nagyobb ugyan a tápanyagtartalma a kenyérénél, viszont jóval kisebb mennyiséget lehet enni belőle. Éppen most ettem tejbe-zabpelyhet, no abban volt egy kevés cukor, mert még keveset ettem ma. Tíz deka zabpelyhet nem bírtam egyszerre megenni, megmaradt a fele holnapra.
Nem eszem tésztát, amúgy sem szoktam. Többször eszem naponta gyümölcsöt, és mivel húst sem sokat eszem, a tojás elég zsíros, azt keveset...a nagyon sovány sonka-felvágottat szoktam venni. Vagy a füstölt, főtt tarját.
Belefér viszont a sült pörc, amit nagyon szeretek, a listában sült szalonnával azonosítottam, és nyugodt lélekkel, mert szép húsosat kaptam. Nem nagy súlyú mennyiséget, de két helyes kis csíkot meg lehet enni pár deka kenyérrel.
Szóval nem a jóllakásig eszünk, hanem célirányosan...

12 éve
#285
Sanett
Válasz poppy #282 számú posztjára
A kenyérféléket el kell hagynod. Javaslom az un. roppanós kenyereket esetleg.

12 éve
#284
Sanett
5 napja számolom a kalóriákat. És eddig sikerült fél kilót híznom. CSak 5 kg-tól kellene megszabadulnom. 1200 kcal körül eszem és naponta 400-600 még le is megy mozgással minden nap. (1050 a napi kalória keret). Eléggé lehangol, hogy eddig csak gyarapodtam! Nektek volt ilyen? Iszom is eleget!

12 éve
#283
poppy
Válasz momooka #275 számú posztjára
momooka kérdezlek téged is, és persze titeket, többieket is :) neked, nektek mi fér bele az 1000 körüli kalóriába és a 133 gr szénhidrátba egy nap? Hm? Én valamit nagyon nem csinálok jól :( Segítsetek lécccci :)

12 éve
#282
poppy
Válasz kedike #272 számú posztjára
szia segítenél nekem picit:) így ismeretlenül? Én 1100 kalóriát és 150 szénhidrátot állítottam be a gép "javaslatára", amit én magam is kivitelezhetőnek gondoltam. Hétfő óta küzdök, nehezen sőt, inkább nemis tudom tartani, pedig nem eszem keveset, mégis éhes vagyok:) Neked mi fér bele a 100 alatti szénhidrátba? Leírnád egy napi étkezésedet, hogy lássam én mit, miben hol hibázok? Köszönöm

12 éve
#281
joe 6 6
Válasz Bojtika #279 számú posztjára
Köszönöm a biztatást,nagyon jól esik! :) Mozgást az eszméletlen hátfájás miatt hanyagoltam most,holnap úgyis biciklizni fogok jó pár km szóval meglátom hogy javult-e valamit a hátam.

12 éve
#280
momooka
Válasz melinda032 #276 számú posztjára
szia..165cm és 98 kg val kezdtem..Hát az ideális nekem 65 kg lenne de én már 70 körül nagyon örülnék..:)Én sem szedek vitamint,egyenlőre próbálom zöldség gyümölccsel pótolni,amíg lehet..Hétvégén mérek először..:)

12 éve
#279
Bojtika 3
Válasz joe #277 számú posztjára
Persze Joe, Neked kell annyi kalória. Jó lenne, ha sikerülne mindennap mozognod egy kicsit, bár gondolom, így is többet teszel ez ügyben a suliba járással, mint én tettem magamért eleinte. Ügyes vagy, és változatlanul csak biztatni tudlak!

12 éve
#278
Bojtika 3
Válasz momooka #275 számú posztjára
Momooka, én heti fél kiló fogyást állítottam be, és elfogadtam az ehhez ajánlott 1009 Kcal-t.
De én 151 centi vagyok!!!
És határidőt nem tűztem ki. Általában most már sikerül tartanom a limitet, és egyre energikusabb vagyok, azaz egyre többet sikerül egyfolytában mozognom.

Én szedek multivitamint. A gyümölcsökben sokkal kevesebb a vitamin-tartalom, mint azt a táblázatok megadják....és ahogy befelé megyünk a télbe, úgy csökken még ez is ráadásul, a tárolási veszteség miatt. Talicskányit mégsem tudunk megenni egy nap.

12 éve
#277
joe 6 6
Én napi 2000 felett vagyok beállítva,és még ugyis megy le ha nem bírom magam rávenni a mozgásra,de ennyire kalóriát egyszerűen muszáj elfogyasztanom ahhoz hogy bírjam a strapát.

12 éve
#276
melinda032
Válasz momooka #275 számú posztjára
Szia!:)
Szerintem nagyon kevés az 1000 kalória....hosszú távon nem szerencsés...hány kiló vagy, centi?Mennyit szeretnél fogyni?
Nekem is volt, hogy keveset ettem..de azt vettem észre, ha többet eszem és okos kajákat, mellette mozgás, sokkal könnyebben mentek le a kilók.Persze voltak kilengéseim, mint mindenkinek, de utána tudtam kompenzálni a többi napokon.
Én személy szerint nem szedek vitaminokat...zöldség és gyümi...bocs, c vitamint szoktam néha.:)

12 éve
#275
momooka
Válasz Bojtika #273 számú posztjára
1000 kalóriát állítottam be 133gr szénhidráttal..Ez megy is,nincs túllépés..Sok a túlsúlyom,de már ment le..ez jó hír..Vitamint nem szedek..Ti igen?

12 éve
#274
melinda032
Válasz Bojtika #270 számú posztjára
Ez nagyon nyami...:)Megint éhes lettem..:)Köszönjük Bojtika!:)))

12 éve
#273
Bojtika 3
Válasz momooka #271 számú posztjára
Elképzelhető, hogy alacsony az egész, de az is lehet, hogy nem jók az arányok. Elegendő szénhidrát muszáj!!! Persze lehetőleg zöldségből, gyümölcsből, rostos dolgokból. No és a fehérje is fontos, testtömeg-kg-onként egy gramm. De nem muszáj a mostani testtömeget számolni, lehet közelebb az elérni kívánthoz.
Nyugodtan kövesd a kitöltéskor a rendszer ajánlását! Át van az gondolva alaposan, ne aggódj.
Gyorsan fogyni nem szabad...
Vitamint szedsz? Mert elgyengülni sem szabad. Legalábbis 2-3 napnál hosszabb időn át nem, mert azért rosszabb napok is vannak, és 1-2 gyenge nap belefér.

12 éve
#272
kedike
Én 1500 kalóriát állítottam be, és 100 alatti szénhidrátot (általában 70 szokott lenni)
Mondjuk én kizárólag zöldséget, húst, sajtot és kevés gyümölcsöt,magokat eszek, így heti 1 kilóra beállt a folyamatos fogyásom.

12 éve
#271
momooka
Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy ki milyen napi kalóriát enged meg magának és milyen sikerrel? Hosszú távon ez működni fog? Én azt hiszem túl alacsonyra állítottam magamnak,amit több kevesebb sikerrel tartok is..Csak mintha elfáradtam volna..

12 éve
#270
Bojtika 3
Azaz sajnos úgy sem, ezért másolom:

-fél kg krémes túrót
-2 egész! tojást
-kevés vanília aromát (helyettesíthető citrommal)
-2 evőkanál folyékony édesítőt
egy műanyag tálban összekevertem.
Nem kőne tán géppel, ha nem akarjuk, hogy túrónkból író legyen, mint olyan, úgyhogy keverjük jól össze kézi habverővel:)

Majd hozzáadtam
- 5-8 dkg zabkorpát (búzadarával helyettesíthető)
-és kevés citromhéjat aus der Tüte:D

Összekevertem és idejöttem csetelni kb 25 percre:)
Hagytam a zabkorpa megszívja magát kellőképpen.

Majd kettő evőkanál segítségével a forró vízbe szaggattam.
A jó túrógombóc és a jó grízgaluska alapja, hogy a vizünk sosem szabad felforrjon!! Csak és kizárólag forró legyen, szutyorogjon, mint a gyöngyöző húslevessel szokás!
Ha elkezdene forrni vegyük amennyire lehet vissza a lángot vagy húzzuk le!

Amikor mindannyian benne voltak kicsit kezemmel megráztam a fazekat, ahogy a pörköltes bográcsot szokás a háromlábon és a gombócok elkezdtek felugrálni a víz tetejére

Onnantól számítva 8- percet köbö hagytam őket még a forró, de nem lobogó vízben, majd szűrőkanállal leszedtem:

Időközben szárazon pirítottam búzacsírát.
Nem zabkorpát! Nem zsemlemorzsát! Nem Búzakorpát!
Szárazon Búzacsírát...

Amibe beledobáltam a gombócaim felét:

A másik felét darált mákkal szórtam, mert a jányom úgy akarta..ehh mégis én ettem meg, hadd nőljön a hátsóm:D

Számokról holnap kislányok, de nem sok van benne ez tuti, 4 adagra osztható, nekem 21 gombócom lett:

Ennyi az idézet.

12 éve
#269
12 éve
#268
Bojtika 3
Válasz melinda032 #265 számú posztjára
Nem tudom, én nem merek korpákat enni.
De mit talááááltam....Nézzétek csak:
http://jegeskave.hu/naplok/11/egy-laikus-gasztroblogja-kaloria-szamolas-jegyeben/turogomboc-vagy-habermuss-avagy-ez-ugy

12 éve
#266
Bambilianka
Sziasztok! Valaki esetleg csinálja közületek a 90 napos diétát(szétválasztó)??? Kíváncsi lennék a tapasztalatokra, miket esztek, mennyiket, a kalóriaszámolás befolyásolta -e a diétátokat? Nekem december 6.-án telik le a 90 nap, eddig 10 kg-t fogytam, heti három futással megspékelve :)

12 éve
#265
melinda032
Válasz mano007 #249 számú posztjára
Ezt elnéztem..akkor a zabpehely meg a zabkorpa ugyanaz az állagú dolog?:)

12 éve
#264
melinda032
Válasz mano007 #249 számú posztjára
Én vettem zabkorpát, és azt kevertem a fasírtba, és nagyon finom lett.Azért tojást tegyél bele..:)

12 éve
#263
melinda032
Válasz joe #238 számú posztjára
A tornától lehet?Remélem, most már elmúlt...
Én is hátfájós voltam, de most csinálok egy tornát, amiben hangsúlyt fektetnek a hát izomra is...és már érzem, hogy nem érzem..a hátfájást.

12 éve
#262
melinda032
Válasz Bojtika #237 számú posztjára
Én is csinálom a tornáját, és tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek..:)Ha van időm utána(mert akkor tornázom amikor a babu alszik), akkor még kicsit Rékázom vagy T.Rezsizem...az nagyon jó, hogy minden nap ennyit mozogsz, és gondolom már látványos is lehet!Csak így tovább!!!:)

12 éve
#261
Bojtika 3
Bocs, én kevertem össze, itt van lejjebb. A 253-as post.

12 éve
#260
Bojtika 3
Válasz joe #259 számú posztjára
Örülök, hogy megtetszett, Joe!
Vigyázz kicsit vele, nagyon tud ízleni. Számítsd úgy, hogy egy adag forró teát utánaküldesz, úgy jobban laktat.
A másikban szedegettünk zabpelyhes sütiket, van egy nagyon jónak tűnő sós ropogós, az van legfelül. Elég zsírtalan, nézd meg esetleg!

12 éve
#259
joe 6 6
Válasz Bojtika #258 számú posztjára
Sokszor van hogy én sem találom valamin a kcal értéket,akkor valami hasonlót keresek és kb +0,5szeresét veszem,ahogy érzem.
Kipróbáltam a tejes zabpelyhet,pozitívan csalódtam benne.Kis házi baracklekvárral isteni volt.Lehet még egy kicsit eszem belőle ismét vacsora gyanánt.

12 éve
#258
Bojtika 3
Válasz aranyalma235689 #255 számú posztjára
Ez a nyers kalória azért elég szépen megvalósul a számolás által, nem?
Amennyire néha macerás egy-egy készételt kiszámolni, inkább esszük egy-két hozzávalóját nyersen...vagy más a véleményetek?
Én vettem fagyasztott burgonyás hamburger zsömlét, de nem találom a tartalmát, és még nem ettem belőle. Pedig más kenyér-félém nincs itthon.

Manócska! Hacsak nem indukciós tűzhelyed van...
Lehet vízzel elkevert lisztből lepényt sütni, és úgy sózod, ahogy csak tetszik. Mindössze állnia kell, amíg a liszt megszívja magát. Zsiradék nélkül, a tűzhely platniján (vas lapján) sütötték régen.

12 éve
#257
Bojtika 3
Nem tudom, hova írtam a sajtos csipsz receptjét!
Még mindig nem próbáltam ki a fogyis változatát, de nem felejtem el.
50 deka+ a nyújtáshoz liszt, 1,5 kiskanál nagy szemű só, 6 dkg vaj, 1 tojás, 2 dkg reszelt parmezán, 2,5 dl tej.
A sütőt előmelegítjük 180°C-ra, a sót, lisztet, vajat morzsalékos állagúra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, a sajtot és a tejet.
Belisztezett felületen óvatosan kinyújtjuk, 24 részre osztjuk.
Minden darabot 1-2 mm-re nyújtunk, sütőpapírral bélelt tepsiben 5-8 perc alatt ropogósra sütjük.

(Én ha kipróbálom, biztosan rengeteg trappista sajt lesz benne, viszont kevesebb vaj, még az is lehet, hogy csak kevéske étolaj....)

12 éve
#256
mano007
Ez az! :D Végre lesz mit rágcsálnom!!! :D Hétvégén neki is állok legyártani apránként egy pár cuccot, és majd megosztom veletek, hogy milyen volt! Köszönöm a sok tippet! ♥

12 éve
#255
aranyalma235689

12 éve
#254
Kiindulásnak: http://reformkonyha.lap.hu/ innen indulva lehet válogatni a receptek közt, csak időtök legyen, továbbá: http://www.fogyi-receptek.extra.hu/
és még egy ( vannak rajta elgondolkodtató dolgok), receptek

12 éve
#253
Bojtika 3
További sós rágcsa, eddig ez a legegyszerűbb:

http://zsuzsifoz.blogspot.hu/2009/09/zabpelyhes-sos-ragcsa-nemcsak.html

12 éve
#252
Bojtika 3
Ezt pedig szeretni fogod. Itt olvastam, hogy másnak is gond a sóhiány, ha fogyózik.

http://gyemantkonyha.blogspot.hu/2010/05/zabpelyhes-sos-keksz-egeszseges-sos.html

12 éve
#251
Bojtika 3
Nézd, mit találtam:

Sajtos rudak

Hozzávalók: 40 dkg reszelt sajt, 20 dkg zabpehely, 5 dkg liszt, 5dkg búzadara, 10 dkg vaj , víz , vagy tej, szükség szerint köménymag, só,

A reszelt sajtot összekeverjük a zabpehellyel, a liszttel, a búzadarával, a köménymaggal és a sóval. A vajjal és a vízzel, vagy tejjel nyújtható tésztát gyúrunk belőle. Vékony 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk, kivajazott tepsibe téve sütőben ropogósra sütjük. 180 C-on, 15-20 perc alatt megsül.

Ha nagyon ragad a tészta (nemcsak ennél a süteménynél), akkor a gyúródeszkára tegyünk sütőpapírt, erre tegyük a kinyújtandó tésztát. Így nyújtsuk ki. Ez a sütemény bírja, ha kicsit jobban megsütjük, annál ropogósabb lesz, persze megégetni nem szabad. A sütemény íze nagyban függ a zabpehely ízétől, tehát érdemes már ismert jóízű zabpelyhet venni!


A sajtos csipsz receptjét meg már ideírtam valahová.

12 éve
#250
Bojtika 3
Válasz mano007 #249 számú posztjára
Próbáld meg, de lehet delikátos vízzel is leforrázni. Ha megkóstolod így szárazon, akkor érzed, hogy a prézlinél lágyabb valami. És igen, látod az állagán, de tojás valószínűleg kell, hogy összefogja. De ha felvered egy kicsit, akkor lehet csak a fehérje is...
Vagy a darált húst megfuttatod zsiradék nélkül, majd kevés fűszeres vízben kicsit párolod, és egyből bele a zabot...

12 éve
#249
mano007
Én dohányzok :D

Olyat biztosan lehet, nem, hogy vízben beáztatom a zabpelyhet, összekeverem darált csirkemellel meg fűszerekkel, kis lapos "húspogit" csinálok belőlük és tepsiben sütőpapíron zsiradék nélkül megsütöm. Vagy tojás is kell bele szerinted, mert anélkül gáz? Vagy majd látom az állagán?

12 éve
#248
Bojtika 3
Ja!!! És a savanyú káposztában pont annyi a C-vitamin, mint az almában, és az is elbomlik hő hatására.
Amiben tuti van: a kivi, a csipkebogyó nyersen....a többiben nincs nagy adag, de aki nem dohányzik, össze tudja szedegetni napközben.

12 éve
#247
Bojtika 3
Válasz mano007 #243 számú posztjára
Én is szeretem a sósat.Még biztosan fogok kísérletezni, de szerintem a savanyú káposztádra is szórhatsz. Ha ez én zöldségleveskéimbe jó, akkor biztosan jó főzelékbe is, hiszen gyakorlatilag semleges ízű.
Majd kitalálok pár dolgot mindjárt, és megírom, jó? Mert az jutott most az eszembe, hogy reszelt sajttal talán össze is lehetne gyúrni...de ki kell próbálni először.
Mivel háromszor annyi nedvességet felvesz, szerintem fasírt-féleségnek is jó, de ezt is próbálni kell. De ezt rátok bíznám inkább, mert nem vagyok oda a fasírtért.

12 éve
#246
momooka
Válasz mano007 #245 számú posztjára
Köszönöm szépen..

12 éve
#245
mano007
Welcome Momooka! :)

Igazából tanácsot nem tudok adni. Ha lenyitod a főoldalon a "Mit ettem" fület, rengeteg ételt találsz. Mindegyiknek fel van tüntetve a tápanyagértéke, és onnan elég sok mindent össze tudsz válogatni. A diétánál az az egyik legfontosabb, hogy csökkentsd le a zsír és a szénhidrát bevitelt, inkább a fehérjedús ételeket keresd. Egyél sűrűbben, kevesebbet. Amit csak lehet, pótold zöldséggel, és már az sokat fog segíteni. Na meg a mozgás. :) Egyébként nem olyan nagy dolog, hamar rá lehet állni, de kitartás és akarat azért kell hozzá! Próbálj meg összeállítani egy minta étrendet, ha lehet, napi 5-szöri étkezéssel, sok-sok folyadékkal. Teljes életmódváltás, de hidd el, meglesz az eredménye! Sok sikert neked is!

12 éve
#244
momooka
Sziasztok! Most regisztráltam,gondoltam benézek ide is..Érdekes dolgokat olvastam.Kitartást kívánok mindenkinek,persze magamnak is..Orvosi tanácsra,kell muszáj fogynom..Persze az egészségem fontosabb,de nagyon szeretek enni..:/Remélem ezzel a módszerrel megy majd lefelé a mérleg nyelve..De már a reggelimmel túlléptem a napi zsírfogyasztást..pff..Valaki tud tanácsot adni,szívesen veszem..

12 éve
#243
mano007
Bojtika!

Nem tudsz valami olyan zabpelyhes cuccot, ami sós? Nekem már az is hatalmas áldozat, hogy napi 2 almát hajlandó vagyok megenni, mert azt is édesnek tartom. :( Meg most jutott eszembe, hogy ilyenkor tél elején (igaz, még csak ősz van), szoktam venni apró savanyú káposztát. Sok benne a C-vitamin, kalória meg nagyon kevés. Ha bírja a gyomrotok, akkor hajrá!

12 éve
#242
Bojtika 3
...Kár, hogy nem tudom szerkeszteni az előzőhöz.
Úgy sikerült a reszelt alma, hogy pont 100 gramm lett, ebben elkevertem 15 gramm zabpelyhet. Jó volt nagyon, és iszom rá egy meleg teát..
Szóval ezért sokáig elég a pehely: egy nagy kupac alig pár gramm.
(A fehérjém megvan, a szénhidrát kicsit több, zsír mehetne még, na bumm... )
Szóval bármibe jó, remélem, megkedveled! Mert a beltartalma kiváló.

12 éve
#241
Bojtika 3
Ja!!! És persze bármilyen reszelt gyümölccsel is finom! Már reszelem is az almát, de jó, hogy eszembe jutott...:D

12 éve
#240
Bojtika 3
Válasz joe #239 számú posztjára
Ha tejjel leforrázod, és úgy hagyod kihűlni, akkor olyan, mint a tejbegríz.
Mivel meg is duzzad, gyümölcsöt is tehetsz bele. De bevallom, ettem már kis vaníliacukorral, de amolyan "kakaószórat"-tal is.
A mazsolában sok az értékes ásványi anyag. Ha szereted, azt még száraz állapotában tedd bele, hadd szívja meg magát a tejben.
Én levesekbe belefőzök pár grammnyit, mintha valami levesbetét lenne.
Norvégiban, ahol ugye sokat van sötét, az iskolákban rendszeresítették az "Oslo-reggelit", ez tejbe áztatott zabpehely volt, ami éjszaka ázott, reggel egy sárgarépát reszeltek bele, és gyümölccsel adták a gyerekeknek. javult a teljesítményük.
A múltkor többféle zöldséget (répa, kis zeller, alma) lereszeltem, elkevertem egy evőkanálnyi tejföllel és egy pohár kefírrel , és zabpehellyel. Nagyon jó ízű kaja lett, rá lehetett járni!
Ezek csak alapötletek, próbáld ki te magad.
Sütit még most se próbáltam belőle, a receptek nagyon zsírosak.

12 éve
#239
joe 6 6
Bojtika,pár ötletet a zabpehelyre tudsz adni hogy mi módon készíthetem el,mert a szokványos joghurtba beletevésre biztos hamar ráunok.

12 éve
#238
joe 6 6
Nekem sajnos lekellet állnom most a mozgással,mert iszonyatosan megfájdult a hátam,nem tudom miért,szombat este kezdődött mára azért úgy ahogy tudok hajoldózni,de még mindig szörnyű.Nehezet nem emeltem,valami tipp hogy mitől lehet?

12 éve
#237
Bojtika 3
Válasz mokuseszter #235 számú posztjára
Aki még nem ismeri, keressen rá a YouT...on Leslie Sansone helybenjárós gyakorlataira! Csak helyben jár, és a lépéseket variálja időnként, de a lendülete és a kedves szövegelése magával ragadó, pedig én még csak nem is értem.
Van 3 perces, 5 perces anyaga is, de 5 mérföldes is. A képernyő sarkában számlálóval...
Van ismerősöm, aki a kislányával együtt csinálja. Semmi felszerelést, kelléket nem igényel, bármikor lehet otthon végezni.
Én nehezen járok, és nem dolgozom... a helyben járást viszont ugye bármikor abbahagyhatom, és le is dőlhetek akár.
Ezen kívül egy latex szalagom van, és egy szobabiciklim. Kell erősödnöm is, úgyhogy mikor mennyit, de majdnem minden nap mozgok is. Összességében nem sokat, csak úgy 200 Kcal-nyit, de nekem ez is sokat számít a sok évi tespedés után.

12 éve
#236
mano007
Fogyhatsz mozgás nélkül is, csak úgy lassabb, és nem biztos, hogy ugyanolyan tartós lesz az eredmény. Én sem járok konditerembe, ha tornázok is, azt is otthon, egyedül. Nem kell órákat szánni rá, de lehet csinálni tv nézés közben is, vagy vasalás, főzés közben lábemelgetés :D Apró feladatok, de megoldható. Nem tudom milyen határokat léptél át. A fehérje, szénhidrát, zsír? Te tudod, hogy milyen célt állítottál be, de ha olvasgatsz itt a fórumon, ott látni fogod, illetve a főoldalon is, hogy a szervezet alapjáraton is sok kalóriát éget - életmódtól függően. A lényeg az, hogy mindig több kalóriát égess, mint amennyit beviszel. Rengeteg étel és készétel van feltéve, abból könnyen össze tudod válogatni az étkezéseidet úgy, hogy ne lépd át a határokat. Mások is átlépik néha, de a fogyás mégis megy, ha csak ritkán történik meg.

12 éve
#235
mokuseszter
Sziasztok!most regisztráltam az oldalra és a számítások szerint máris átléptem a határaimat :( Szeretnék fogyni , de mozgásra nincsen alkalmam,mert rengeteget dolgozom. Ha nincsen mozgás, akkor nincsen fogyás sem?

12 éve
#234
mano007
Szia Andrea66!

Nekem is volt hasonló esetem. :) Egy mérettel kisebb ruhák kellettek, büszke voltam magamra, aztán a munkahelyemen ráálltam arra a mérlegre, amin az árut veszik át, tehát grammra pontos, és 2 kilóval többet mutatott, mint az otthoni mérlegem. Teljesen ledöbbentem :) De elfogadtam, és folytattam tovább a kalória számlálást és az edzést is. És fogytam továbbra is. Nálad is biztosan ez lesz :) Az izom valóban nehezebb, így lassabban fogsz fogyni súlyra, de amint már érzed és látod is magadon, folyamatosan fogysz. És nem is fog olyan gyorsan visszajönni. Minden magassághoz megszabnak egy ideális súlyt, de az nem azt jelenti, hogy annyinak kell lenned. Nem mindegy hogyan oszlik el, és hogy zsír vagy izom. Attól, mert most még nem vagy a kitűzött 60 kiló, lehetsz olyan vékony vagy még vékonyabb, mint egy másik 60 kilós nő, akin nincs annyi izom, mint rajtad! Abban, hogy összesen mennyi ment le, nem tudok segíteni... Én tudom, hogy a sajátom, és a munkahelyi mérleg között 2 kiló difi volt. Saccolj be egy olyan leadott súlyt, ami reálisnak tűnik és boldoggá is tesz, és akkor nagyobb lendülettel folytathatod! :)

12 éve
#233
Andrea66
Sziasztok, hátha valaki tud segíteni...
Aug. eleje óta figyelem, mit és mennyit eszem, emellett rendszeresen futok és kondizom is. Fogyok is, mert a ruhákon látom, viszont elromlott a mérlegem, így nem tudom, az elejétől mennyi ment le. A konditeremben mérem magam, viszont hihetetlen, de csak egy kilóval mutat kevesebbet, mint mondjuk másfél-két hónapja...:( Tudom, hogy a zsír sokkal könnyebb, mint az izom, de ha így haladok, akkor sosem fogom elérni a kitűzött célomat. (annyit ideírok, hogy 160 centis vagyok és most! 77 kiló. A ruhaméretem viszont 38-as 40-es, de ez kettővel több volt pár hónapja. Hatvan akarok lenni, mert az az ideális a magasságomhoz, de attól tartok, sosem érem el... A kalórialimitemet nem lépem túl, tehát az evés nem akadály, a mozgás is megvan.)
Járt már így valaki? Mire számíthatok?

12 éve
#232
aranyalma235689
Válasz joe #229 számú posztjára
Köszönöm az oldalt, amit belinkeltél. Majd barátkozom a gondolattal, hogy több halat kellene ennem. Az igazság az, hogy már kezdem unni a csirkét, hiába a többféle pácolási mód, ha alapvetően néhány cseppnyi zsiradék segítségével sütöm meg :) A zabpelyhet, zabkorpát én is ajánlom neked. Nekem is nagyon sokat égett a gyomrom, s ilyenkor 1 pohár natúr joghurtba két teáskanál zabkorpát kevertem, s az sokat segített. De ahogy csökkent a súlyom, úgy szűntek meg a panaszaim, mára alig-alig fordul elő:))).

12 éve
#231
joe 6 6
Válasz Bojtika #230 számú posztjára
Igazából én nem néztem azt nagyon,de szerintem úgy ízre ha nem is teljesen,de egész "korrekt" módon száraz tehát nem érzem hogy tocsognának a zsírban,illetve 100g 108kcal tartalmaz,tehát nem vélem annak.Sajnos a zabpelyhet és a kölest nem volt módom még beszerezni,megkérni valakit hogy szerezze be de rajta vagyok az ügyön. :)

12 éve
#230
Bojtika 3
Joe, nagyjából én is így étkeztem.
Én fagyasztott halhoz jutok hozzá általában, mert nem járok ki itthonról. Azaz ha mégis, akkor csak két boltba a falubeliek közül.
Nem nagyon zsírosak a halkonzervek? Én pangasiust veszek általában, de amellett is külön tervezni kell az aznapi menüt.
Nagyon jópofa az oldal is, amit belinkeltél, de általában nem sovány készítési módok...
Kipróbáltad már a zabpelyhet? Vagy a kölest?
(Tegnap én is belefutottam az üzemzavarba, este 9 körül...de amúgy is volt gond a gépemmel, és azt hittem, csak nálam ilyen.)

12 éve
#229
joe 6 6
Először is köszönöm a biztatást és én is viszont kívánok kitartást!Igen,nagyon jól esik hogy látom(ha csak virtuálisan is) hogy mások is csinálják velem együtt.Sajnos receptet ajánlani nem tudok mivel kcal számlálás előtt főleg lisztes,magas szénhidrát tartalmú ételeket csináltam ,illetve még ha úgy van most is,csak már jóval mértékletesebb adagot fogyasztok el belőle.De egy gyors keresés után ezt találtam: http://grocceni.com/grill/halak.html remélem ha csak ezzel is,de tudok segíteni.Számomra a hal a konzerves,saját levében,olajban vagy paradicsomos szószban kaphatót jelenti.Normális halat még mindig ritkán eszem mivel a szupermarketekben kaphatókban sokszor csalódtam,illet nagyon utálok vele pepecselni.(Elnézést a késői válaszért,tegnap elérhetetlen volt az oldal,már kész voltam a válasszal,mikor küldtem volna el,egy hibaüzenettel válaszolt és sajnos már nem volt időm megvárni míg megjavul az oldal)

12 éve
#228
aranyalma235689
Válasz joe #221 számú posztjára
Szia Joe!

Először is gratulálok, hogy családon belül egyedül tudod csinálni a diétát! Azért mégsem vagy egyedül, mert a kellő támogatást megkapod tőlük (én legalább is ezt olvastam ki a leírtakból), és ez nagyon jó dolog :))) Tarts ki továbbra is!
Bűnözés: szerintem az majdnem mindig kalóriatúllépést jelent, én ilyenkor olyasmivel jutalmazom magam, ami egyébként nem fér bele, esetemben ez édesség, sütemény.
Én eszem reggelire rozskenyeret, igaz, hogy 4 dkg az adag, de ehhez igazítom a többit. Minden csütörtök reggelire margarinos lekváros kalácsot eszem, az igaz, hogy utána már csak grillezett hús meg saláta a napi menü, és így is belefér a kalória keretbe.
Én valahogy idegenkedem a haltól, eddig nem tudtam rászánni magam. Szeretem én a rántott, meg a paprikás lisztben sült változatokat, de ez ugye nem nekünk való :(( Tudsz esetleg jó receptet ajánlani?

12 éve
#227
aranyalma235689
Válasz Bojtika #224 számú posztjára
Szia Bojtika!

Én nagyon szeretem a tésztát, s nem teszek semmilyen zsiradékot sem a főzővízbe, sem utána. Inkább úgy készítem, hogy közvetlen a fazékból kerüljön a tányéromba :) gyorsan rá a mák, és az édesítőszer, vagy az egyéb feltét. A feltéteknek van kellő zsírtartalma ahhoz, hogy ne ragadjon össze.
Az anyósom tanította, ha összeragad a tészta, meleg vízbe kell tenni, és óvatosan szét lehet keverni.
A rántást szárazon pirított liszttel helyettesítem, míg a krémleveseket burgonyával sűrítem, mert így még a család is megeszi.
A gombát szereted? Magas a fehérje tartalma, és sokféle képpen elkészíthető. :)))

További sok sikert a diétához.

12 éve
#226
Bojtika 3
Válasz joe #225 számú posztjára
Próbálgasd és variáld bátran. Önmagában semleges az íze, majd kitapasztalod, Neked hogy jön be.

12 éve
#225
joe 6 6
Hát,lehet kipróbálom én is a zabpelyhet,nem hangzik rosszul. :)

12 éve
#224
Bojtika 3
Válasz joe #223 számú posztjára
Én meg a tésztát nem eszem, csak nagyon ritkán. Eleve zsiradék kell a főzővízbe, és azután meg rá is, különben ragad...De a fogyi előtti időben sem nagyon szerettem.
Én a zabpelyhet levesbe teszem, tészta helyett, de joghurtba vagy kefírbe is, müzlinek. Ezek nem nagy mennyiségek, és sokáig elég egy félkilónyi pehely. Még soha nem sütöttem belőle.
Van, hogy tejjel leforrázom, akkor jól megdagad, és akár gyümölccsel is lehet enni, mint valami desszertet. De volt már, hogy kimondottan édesség gyanánt, kakaóval ettem, mintha tejbegríz lett volna.

12 éve
#223
joe 6 6
Ugye mivel nem egyedül vagyok,ezért általában főznek rám,de tőlem sem áll távol a főzés,sütés csak a kcal tartalmon kell javítani még.A sajtot én is szeretem de kibírom nélküle,amivel még vigyázni kell az a tészta mert abból is hajlamos vagyok a túlzásra.Sok új dolgot ettem,kipróbáltam mióta csinálom,ilyen a zabfalatok is de számomra nem laktató és magas a kcal tartalma,szóval elhagytam(meg nem mellesleg drága is,meglátásom szerint)

12 éve
#222
Bojtika 3
Válasz joe #221 számú posztjára
Ügyesen csinálod!
Én a mákot lehetőleg hetente egyszer behozom valahogy, mert nagyon jó a kalcium-tartalma, és omega3-ban is jó. Kalcium több van a mákban, mint a sajtban. Semmi bajom a sajttal, szeretem, csak nagyon zsíros, amit itt árulnak. Most a levesembe reszeltem, de más zsiradék nincs is benne, szépen leszoktam a rántásról.

12 éve
#221
joe 6 6
Én szerencsére nem élek egyedül,viszont egyedül csinálom,de kitartó vagyok. :)
Részemről az abonetet,az olajas magvakat,és ugye a hal gyakoribb evését hoztam be,viszont szinte teljesen kiirtottam a csokit,valamint egyéb édességeket is ritkán eszem,de sokkal jobb nélkülük "élni" mint gondoltam,viszont a másik óriási előnye ennek hogy valamennyire "kezelte" a gyomorsav problémám,mondjuk így is vigyázni kell,de valamennyire ellenállóbb a gyomrom,mióta kilettírtva az édesség és egyéb dolgok amik hamar felvitték.

12 éve
#220
Bojtika 3
Válasz joe #219 számú posztjára
Naná hogy jó beszélgetni! Én ráadásul egyedül is vagyok itthon hétszámra. Csak a neten "beszélgetek", meg a kutyáimmal
Nálam is együtt volt minden, és nekem a rostdús étrend volt az, amit be kellett hozni. Rájöttem, hogy a leveszöldség nem az igazi, és körülnéztem. Jelenleg köles-imádó vagyok, ami bár jó szénhidrátos, de messze jobb, mint a kenyér. No meg a zabpehely, amit bármibe lehet tenni.
Mivel szeretek főzni még egymagamra is, szívesen kísérletezgetek. Ma vagy holnap a mákos túrógombócot fogom feltalálni, mert rám romlik a túró lassan.

12 éve
#219
joe 6 6
igazából ezen a héten valahogy sikerült 3napot úgy kihozni hogy "túlléptem a limitet" de még mindig keveset ettem ahhoz hogy ne fogyjak,tehát ha úgy vesszük sikeresen mentem tovább de mégse.Ebben a "diétában" én is azt szeretem hogy végül is nem diéta,nincsenek megszabások,te jössz rá magadtól hogy mi az ami jó,mit érdemes enni,mit nem... régebben orvos sokszor mondott tanácsokat(sok zöldség,gyümölcs,stb..)A kalóriázás előtt monoton módon,sok olyan dolgot amit aminek magas a kcal értéke,és sokszor faltam éjjel,este vagy amikor rám jött.Szerintem 1,5;2 hónapja "falásmentes" vagyok és nem is hiányzik.A másik nehéz dolognak ami tűnt a "kenyérmentesség",egy hónapban egyszer azért szoktam fehér kenyeret enni,ha olyan étel van ami azt kívánja,de maximum1,5 szeletet.Viszont ami tényleg számomra meglepő volt,hogy végül is ezzel a diétával életmódot is váltottam ami ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt,pedig mégis jóval több olyan dolgot eszem már amit ezelőtt nem(pl. legalább egy héten egyszer hal). Kalóriaszámlálás hatására ti milyen olyan dolgot kezdtetek el enni amit előtte csak nagyon ritkán,vagy egyáltalán nem?(elnézést a sok kérdésért,de jó olyan emberekkel diskurálni akik maguk is csinálják,mivel a környezetembe senki se csinálja,vagy már feladta.)

12 éve
#218
nessi 1 14
Hosszú évek óta először, ma megláttam a bordám =) Nem is hittem hogy még megvan =)

12 éve
#217
Bojtika 3
Válasz joe #213 számú posztjára
Joe, nálam mindkettő....

Vettem azt a sült pörcöt, tegnapelőtt a sárgaborsóba főztem belőle apró kockákat, de az még belefért a napba.
Ma viszont puding után ettem egy darabot belőle kenyérrel, így már meghaladtam a napi limitet.
Nem nagy ügy, végtére is nem követünk semmiféle előírást, és ez a számolós módszer azért is jó, mert nincsen lelki görcs. Úgyhogy nem is kreálok magamnak sem. Hideg is van, borús az ég meg a kedvem is ma...de azért mégsem fél tepsi sütit ettem meg.
Én az eredeti, saját étrendemre térek vissza, ami kevés húst jelent. Alig bírok annyi fehérjét bevinni, amit kellene, mert a tojás, a tejtermék zsíros is. Valahogy sokkal kevesebb a sovány tejtermék, mint 20-30 éve, vagy tévednék?
A férjem nagyon húsevő volt, vele együtt étkezve még csak-csak több húst ettem, de Ő nemrég meghalt. Az ő kedvéért és nyáron, amikor a fiam is itthon volt, még gyakran sütöttem sütit, vagy főztem húsosabb kajákat. Pár hét óta, nagyrészt a számolás hatására, nagyon rákaptam a zabpehelyre, gyümölcsre, kölesre, szóval nálam most minden változóban van még.

12 éve
#216
mano007
Joe, nálam a bűnözés az, hogy hetente egy napon mindig normálisan eszek. Mintha nem diétáznék. Teljes adagot nem bírok ugyan megenni, mert rászoktam a sokszori kevés evésre, de ebédnél pl. eszek levest, másodikat és desszertet is. És nem válogatok, hogy mit nem szabad enni. Ilyenkor fél vagy 1 kiló visszajön, de tart addig, amíg "át nem fut" rajtam, amit ettem :) Ez kb. 1 nap. és utána hajrá tovább.

12 éve
#215
veraciraptor
És itt van egy szuper inspirációs oldal fogyókúrázóknak: http://get-thinspiration.tumblr.com/ Ha este nem érzek erőt magamban a futáshoz, vagy leküzdhetetlen vágyat érzek 4 tábla Milka bezabálásához, ezt szoktam nézegetni és segít :)

12 éve
#214
veraciraptor
Sziasztok!
Én kb két hete fedeztem fel ezt az oldalt és nagyon, nagyon tetszik! Évek óta gondjaim vannak az evéssel, nem vagyok túl súlyos, de olyan 5-6 plusz kiló mindig van rajtam és hiába fogytam le belőle néhányat, mindig visszajött. Nem hiszek a diétákban, de ez a kalóriaszámlálás nem diéta, hanem életmód változtatás :)
Sokkal jobb úgy figyelni az étkezésre, hogy én oszthatom be, hogy mit eszek és a diéta maga nem szabja meg. Heti 3-4 x 40 percet futok, így fogytam ezalatt a 10 nap alatt 2,5 kilót. Remélem továbbra is tudom tartani ezt az ütemet :) Sok sikert és kitartást nektek is!

12 éve
#213
joe 6 6
Köszönöm a biztatást,így biztos menni fog! :) A bűnözés számotokra mit jelent,hogy túllépitek a kalória keretet vagy hogy magas kalória tartalmú ételeket esztek,mert ez sosem tudtam eldönteni hogy végül is mit is jelent,mert ha az utóbbi akkor egy héten (ált.)többször is bűnözők,viszont ha az előbbi akkor csak nagyon ritkán.

12 éve
#212
mano007
Nehogy feladd Szaxi! Vannak stagnálósabb időszakok. Nekem is mindig a szénhidrát vagy a zsír az, amit túl lépek alkalmanként. De nem bánom, mert így is működik a diéta. Ha most megálltál az több okból is lehet, itt valamelyik topicban már írtak róla. Néha iktass be egy kis bűnözős napot is, mert ha mindig ugyanannyi kalóriát nyomsz, akkor beáll arra a szervezeted, és vagy leblokkol, vagy pedig mindent magadra kapsz, ha olyat eszel, amit addig nem. Ha mozogsz valamit, akkor próbálj ki valami más mozgásformát vagy csináld más napokon. Zavard be egy kicsit a szervezeted, és utána megint el fogsz indulni tutira! :)

12 éve
#211
szaxi79
Válasz melinda032 #206 számú posztjára
Sajnos a zsírt én sem tudom betartani,nem tudom miért.Valamit rosszul csinálok.Most meg is álltam már egy hete nem fogytam semmit..

12 éve
#210
Bojtika 3
Válasz joe #208 számú posztjára
Joe, megcsinálod!
Én is drukkolok! :D

12 éve
#209
mano007
Kitartást Joe, menni fog! :D

12 éve
#208
joe 6 6
én ha 100 alá sikerül csökkennem akkor leszek igazán boldog,de szerencsére már az sincs távol.ismét közelebb vagyok a 00 mint a 10 hez.. :D

12 éve
#207
mano007
Ma reggel már 4 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg! :) Nagyon megörültem neki, ez erőt ad továbbra is. A fele már lent van :) :) :)
Kitartást nektek is, meglesz az eredménye!!!

12 éve
#206
melinda032
Válasz Gerifield #203 számú posztjára
Gratulálok!!!!És mindenkinek, aki már potyogtatja le a kilókat..:)
Az a 3 kis sáv nekem is nagy segítség, amellett a zsírt én is mindig túllépem..:)

12 éve
#205
kaloriabazis 3 191
Válasz Gerifield #203 számú posztjára
Helló, nagyon örülök, hogy ilyen szépen haladsz. Ez király!
A kicsit-stagnálás elég gyakori jelenség a felhasználóknál, gondolkodom, hogy írok róla egy cikket. Van aki nem érti, hogy hogy lehet az, hogy aznap csak 200 kcal-t evett, a mérleg mégsem mutatott kevesebbet AZNAP(!). Valahogy a hosszútáv fogalma még sok ember esetén nem jön át. Ez nem egy ennyire egzakt dolog. Ez egy hosszútávú ütem, meg kell várni, hogy beérjen. Kb mint amikor veszel egy részvényt: nem nézheted minden nap, mert egyfolytában kilengések lesznek. Annak se örülj ha minusz fél kiló, amiatt se szomorkodj, hogy plusz fél kiló vissza. Várd ki a célt, amit felállítottál, ne a gyors siker legyen számodra a legfontosabb. Előfordulhat, hogy a te szervezetednek kell még +2 hónap, lehet, hogy ugyanannyival kevesebb. Vannak különbségek. De egy biztos, ha odafigyelsz és nem adod fel, akkor el fogod érni a kívánt célt.
Gerifield, ez most nem is igazán már neked szólt, inkább csak általános semmitmondás volt. :)

12 éve
#204
Bojtika 3
Válasz Gerifield #203 számú posztjára
Ez valóban nagy siker, és nagy öröm gratulálok!
Én más "nagyságrend" vagyok, és kisebb is a napi adagom valamivel, de nekem is szépem görbül az a görbe lefele. Én is úgy csalok, mint te: csak ha biztos, és inkább többet viszek fel!
Én azt nem hittem volna, hogy csupán három színes csík rábír a rendszeres gyümölcs- és zöldségevésre. A zsírt száműztem, ma csak a csík miatt tettem a rántotta alá egy kicsit, általában kevesebbet eszem a határbál.
Igaz, most az a nagy gondom, hogy reflexből megvettem egy darab sült pörcöt, és meg is fogom enni...de hazaérve néztem csak utána, hogy mennyi. Hát...eláll még a hűtőben...
És ugye hogy mozgás nélkül sem lehet, mert akkor ott a szemrehányás...Ma még nem mozogtál!

Sok sikert, jó fogyást kívánok a továbbiakban is, az újonnan belépőknek is hasonló sikerélményeket! :D

12 éve
#203
Gerifield
Gondoltam megosztom az örömömet, pár napja átléptem a 80kg-ot, de lefelé. :)
Kicsit több, mint 1 hónapja kezdtem ez itt az oldalon számolgatni ezt-azt és a célom a 75 kg lenne olyan 84 körüliről indultam, szóval most fél út felé járok. (75 lenne nekem kb az ideális, de már a 80 is benne van a "határban".)

Kezdetben nem nagyon hittem, hogy eredményes lesz a dolog, de most már örülök, bár nem nagyon tartom az oldal szerint rajzolt vonalat a grafikonon, de nem bánom. (Nem mondtam le semmilyen ételről, mindent ugyan úgy eszem, csak mértékkel.)
Ez az 1300-1500 körüli bevítel jónak tűnik, bár már ezzel is az a bajom, hogy "sok", alig bírok annyit enni, hogy kitöltsem. :) (Durva lesz majd a súlytartás... :) )
Amióta ott a 3 kis sáv is oldal jobban be tudom osztani, hogy miből mennyit egyek. (Bár a zsír pár g-al néha túlmegy, ezen még dolgozni kell..)
Valamint végre leszoktam a gyakori mérlegelésről és csak pár naponta mérem magam és kicsit "csalok", csak azokat az értékeket viszem fel, ahol kevesebb vagyok, ezzel is ösztönzöm magam.
Eleinte kicsit stagnáltam és néha többet is mutatott a mérleg, mint akartam és emiatt bosszankodtam.
Most csak 3-4 naponta viszek fel új értéket, így jobb érzés a grafikonra is ránézni, ezt tudom másnak is ajánlani, nagyon motiváló! :)

Jó fogyást mindenkinek!
(+1 végre levették a kötést az egyik karomról ami egy bringa baleset miatt került fel, pár nap múlva a másikat is levehetem, szóval jöhet újra az aktívabb mozgás! Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom várni valaha, hogy végre mozoghassak. :) )

12 éve
#202
Bojtika 3
Válasz meszine76 #200 számú posztjára
Örülök, hogy regisztráltál, én is nagyon drukkolok!

12 éve
#201
kaloriabazis 3 191
Válasz meszine76 #200 számú posztjára
Helló és Hajrá!

12 éve
#200
meszine76
sziasztok Sors társaim!Én egy kedves internetes ismerősőmtöl kaptam meg ezt az oldal linkjét.Ma regisztráltam és nagy kedvet kaptam a fogyáshoz!Én már leadtam 11,5 kilot 1 ,5 hónap alatt.De mint kiderült a sulyom stagnál se le se fel.Most talán beindulok megint ugyan is kiderült nagyon kevés kalóriát viszek be a szervezetembe.Remélem karácsonyig még egy 10-estöl sikerül megszabadulnom.:)sziasztok

12 éve
#199
melinda032
Válasz nessi #197 számú posztjára
Yesssss...!!!!:)

12 éve
#197
nessi 1 14
Gyors fogyás éhezés nélkül: vettem egy új mérleget, ami 2 kg-mal kevesebbet mutat, mint a régi :DDD

12 éve
#196
kaloriabazis 3 191
Válasz Andrea66 #194 számú posztjára
Kedves Andrea66. Üdvözlünk az oldalon és sok sikert és kitartást kívánunk!

12 éve
#195
kukec00
kaloriabazis - Köszönöm, a cikket, elolvastam és azóta többet viszek be, jobban is érzem magam, azóta 1,5kg ismét fogytam úgy hogy örülök neki:)

12 éve
#194
Andrea66
Sziasztok, pár napja találtam erre az oldalra, most már ennek segítségével diétázom. Már aug. eleje óta odafigyelek arra, mit és mennyit eszem, mellette futni járok (azt már régebb óta művelem). Fogytam is, de a mérlegem elromlott, így a súlyomat itthon nem tudom ellenőrizni. (majd megoldom, a ruháimon látom a változást)
Nagyon jó, hogy adva van a napi limit, és az is, hogy nem kell nekem számolgatni, mi mennyi és mit ehetek még, mert ide beírva pillanatok alatt megtudok mindent. :) Április végére szeretném elérni az áhított súlyomat, amit azután meg is szeretnék tartani. Biztos vagyok benne, ha betartom az alapvető szabályokat, sikerülni fog. Nektek is sok sikert, kitartást!

12 éve
#193
kaloriabazis 3 191
Válasz kukec00 #191 számú posztjára
Kedves kukec!
Ajánlom figyelmedbe ezt a cikket, nemrég került ki:
http://www.kaloriabazis.hu/blog/a_tul_alacsony_kaloriabevitel_a_koplalas_veszelyei/36

12 éve
#192
kekasszony
Válasz kukec00 #191 számú posztjára
Szia!
Csak laikusként tudom írni a véleményem. Miért ez a szigorúság?
A főoldalon lehet készíteni fogyási tervet amely biztonságosan végigvezet a kívánt súlyig.
A rövid leírásod arra utal, hogy "szélsőséges " életmódot folytatsz? Ki kéne tapasztalnod egy élhető és tartható "testépítést". Szerintem 1200 kcal-át minimum minden szervezet igényel.
Sok sikert
üdv

12 éve
#191
kukec00
Sziasztok, én 175cm és 110kg voltam, én régebben majdnem 1-évet testépítéssel foglalkoztam, de sajnos rám szaladt 20kg, ami azért eléggé meglátszott, lassan 1-hónapja diétázom nagyon szigorúan, napi
500-700 kcal-viszek be, (zöldség,gyümölcs,főtt tojás) és mindennap futás/focizás-al töltöm az időt, így sikerült megszabadulnom 14kg-tól, kérdésem az hogy, nem terheli meg a szervezetem ez a szigorú diéta?

12 éve
#190
Bojtika 3
Válasz melinda032 #184 számú posztjára
Igen, mindenképpen érdemes a centiket is mérni.
Én már hetekkel ezelőtt elkezdtem, próbáltam tudatosan enni, mert amikor előkerült a mérleg és ráálltam, megrémültem.
Nemrég maradtam egyedül, azaz a fiam kollégista, és nem jön túl gyakran haza. Ha mégis főzök neki, akkor simán meg tudom állni, hogy egyek belőle, mert a gyermek húsevő, én csak kevés húst eszem.
Falun élek, és elég nehéz pár dolog beszerzése. Utoljára egy barátnőm küldött csomagban zabpelyhet Pestről. Mozgás-problémáim miatt nem tudok elbuszozni a városba, bevásárolni. Sokat remélek a fogyástól. Ennyi túlsúlyom még soha nem volt.
Tudom, hogy ez a módszer a biztos, mert én már régen ezt csináltam, de 25 éve még csak zsebszámológépem volt ehhez, és tápanyagtáblázatos könyv. De a mozgás (Jane Fonda aerobicja, újságból kigyűjtve, képekkel...a teljes kezdő és haladó anyag, ahhoz jutottam hozzá) és idővel a futás mellett nagyon jól éreztem magam a bőrömben.
Egy egyéni észrevétel: nekem jobban sikerült a tápanyagok 12%fehérje, 34% zsír, 54% szénhidrát arányával étkezni.
Két napja regisztráltam ide, és nagyon jól érzem magam. Igyekszem majd a közösség hasznára is válni pár recepttel, mert szeretek főzni, bár a hozzáadott zsírt már egy hete teljesen mellőzöm! Még a zsömlét is magában eszem, mert sajtot csak elég zsírosat kapok, pedig elvileg mindennap kell ennem a kalcium-tartalma miatt.

12 éve
#188
Kancso
Köszönöm! :)))

12 éve
#187
kaloriabazis 3 191
Válasz Kancso #186 számú posztjára
Kedves Kancso!

Olvasd el a 9. hozzászólást:
http://www.kaloriabazis.hu/post?topicid=48

Illetve a GYIK-ban is szó van erről: "Mitől változott meg a Napi keretem a tegnapihoz képest?"

12 éve
#186
Kancso
Sziasztok! Én is uj vagyok itt, 4 napja reggeltem itt, de a fogyot kb masfel hete nyomom. Heti 3szor megyek sportolni (zsiregeto aerobik), es napi 1500 kcal (se cukor, se liszt, se krumpli, se kenyer), 67,4ről szeretnek lemenni 58ra.

Lenne két kérdésem:
1: többségeteknek mi a napi limitje?
2: a rendszer szerint az elmult 4 napban 30 dekat fogytam, es most azt irja a napi bevhiheto kcal mennyiseghez, h 1479...ezt nem ertem: ahogy kozeledek az alomsulyhoz, majd egyre kevesebb kaloriat enged meg? m en ugyebar a napi 1500at hataroztam meg!

Ha vki tudna errol vmi okosat, szivesen vennem! :)

Amugy mindenkinek sok kitartast, rantotthus es chipsmentes napokat kivanok! :)))

12 éve
#185
joe 6 6
Régebben ritkán álltam mérlegre,majd egyre ritkábban,viszont én most "szigorúan" tartom az 1 hetet a mérések közt,de valami nagyon jó érzés ráállni.. :)

12 éve
#184
melinda032
Mindenkinek nagy gratula a fogyáshoz!!!:)
Én is mérleg függő vagyok....8 hónapja naponta többször megterhelem...valamikor még este is...:))))De ez már nálam megszokás...akárhányszor megyek a fürdőbe, ráállok..:)Viszont hetente egyszer, nekem csütörtökön van a mérleg napom, és akkor mérem a centiket is, a súlyt is.Már 8 hónapra visszamenőleg rögzítem, és ez nagyon jó..:)
Aki teheti, írja le magának, és pár hónap múlva gyönyörű eredményeket fog tapasztalni.

12 éve
#183
daliboroka
Sziasztok!

Az első hét után ráálltam a mérlegre, és 2,5kg mínusz! :)
Én magam is meglepődtem,mert nem csináltam egyáltalán drasztikusan! Mondjuk futottam mellette, de azt sem túl soxor!
Én ezt a nagy súlyt annak teszem be, hogy rengeteg fölösleges mindenféle akár káros anyag volt bennem, aminek távoznia kellett, mert ugye én arra is odafigyelek, hogy egészséges is legyen amit eszem!
A héten biztos nem fogok majd ennyit fogyni. Én 0,5kg-os fogyást állítottam be magamnak hetente, mert sztem az a korrekt....persze nem bánom, ha több menne le!
Halljátok reggelente még ki sem nyitom a szemem és már azon kattog az agyam, hogy álljak rá ma vagy sem........... nagyon nehéz megállni, hogy ne álljak rá minden reggel, de kibírtam és ez nagyon jóóóóó, nagyobbat üt számomra! :)

További kitartást mindenkinek!!!!

Jöjjenek csak a sikerstoryk, annyira sok erőt adnak és ambíciót, "ha másnak megy, akkor nekem is kell sikerüljön!!!!!!!!!!" :)

12 éve
#182
kekasszony
Válasz szakalrit #180 számú posztjára
Szerintem nem baj ha minden nap mérlegre állsz!
Engem egyenesen az (is) tart vissza az evéstől, hogy másnap reggel milyen öröm lesz az eredmény.
Sajnos ez egy ilyen folyamat, de megéri,próbálok erről az oldalról is erőt meríteni.
Hétvégén nem tudtam tornázni, így én nem álltam mérlegre, megkíméltem magam egy kudarctól.
Azért keserves egy folyamat ez az egész. Nekem elég egy kicsi finomság és máris látom a nemkívánt
következményt. Utána jön a torna hogy jóvá tegyem és a grafikonnal (ez a másik gyengém) elégedett legyek
Sikeres fogyást mindenkinek!

12 éve
#181
Gerifield
Válasz szakalrit #180 számú posztjára
Én is minden nap a mérlegre állok és picit bosszankodom, mivel nem nagyon csökken.
Bár egy csökkenő tendencia megvan.
Ellenben látszik rajtam, hogy mi megy lefelé. :)
Ha kg-ban nem is annyira, de centiben lehet mérni a különbséget, ha az ember mozog.
(Például rajtam alapvetően nincs olyan sok felesleg, csak 4-5 kg körülbelül és a hasam felső része kezd kockás lenni, mivel erősen tornázom is az elmúlt napokban.)

Én ennek így örülök ahogy van. :)

12 éve
#180
szakalrit
Sziasztok!
A múlt héten 1deka sem ment le...sőt, inkább fel (mert sajna nem bírom megállni, hogy ne mérjem magam minden nap:( ) Teljesen elkeseredtem, már-már majdnem feladtam.
A családom biztatott, hogy ne adjam fel...nekik köszönhetően lelkesen elmentem pénteken úszni, és azóta lement 1,5 kiló!
Újra visszatért az erőm :)
Így -11,5 kiló... Juhéj ( még legalább ennyit szeretnék...)

12 éve
#179
alanzwhy
Válasz Hyneman #176 számú posztjára
Igen, az mindenképpen sarokpont. De ha határozottan tartod magad a kijelölt úton, előbb utóbb a szélesebb család is tolerál majd.

12 éve
#178
alanzwhy
Válasz Hyneman #172 számú posztjára
Szia, én a kikalkulált szintentartó kalóriamennyiségen felül csak azt adom hozzá, amit konkrétan sportolással töltök. Futás, bicikli, kondi....valahogy úgy, ahogy Kaloriabazis is tanácsolja. Épp mostanában gondolok arra, hogy a számolás úgy lenne igazán korrekt, hogyha az extra sporttal töltött idő részarányos alapanyagcsere értékét levonnám a sporttal elégetett plusz kalóriák értékéből....nem annyira szignifikáns, csak ha valaki napi 3-4 órát sportol....

12 éve
#177
kaloriabazis 3 191
Válasz Hyneman #176 számú posztjára
Na, az mindig a legkeményebb! :)

12 éve
#176
Hyneman
Köszönöm az infókat kalóriabázis!
Jól mondod kekasszony, szigorúnak kell lenni magamhoz, úgyis jön az első nagy erőpróba: a holnapi családi vasárnapi ebéd ...

12 éve
#175
joe 6 6
Először írok a fórumba,eddig mint lelkes olvasó,most már remélhetőleg mint lelkes hozzászóló!
Először is szeretném megköszönni az oldalnak hogy segített elindulni(már-már meglökni!) :) a fogyáshoz vezető úton az egyszerű de nagyszerűségével!Már (jóindulattal 7kg)5 kg mínusszal "dicsekedhetem" (a maradék 25 az mellékes.. :) )
Ajánlom mindenkinek hogy vegye komolyan,elképesztő sok önbizalmat,erőt és egyebet tud adni ha ráállsz a mérlegre,és "a francba már megint fogytam"!Megéri elkezdeni,mióta elkezdtem megjött az önbizalmam,nem azt mondom hogy nincsen az a szorongás hogy jaj,mit gondolnak,persze hogy van,de azután egyszerre jön hogy lehetnék kövérebb is de nem vagyok,mivel fogytam!És ez átkozottul jó érzés,nagyon szeretném megköszönni az oldalnak hogy rávezetett és rajta tart a fogyás rögös útján! Csak annyit tudok mondani hogy megéri! :D Többieknek is kitartást! :)

12 éve
#174
kaloriabazis 3 191
Helló Hyneman!
A cél beállításkor beállított "életmód" egy normál hétre vonatkozik (5 nap munka, 2 nap hétvége).

Természetesen meg lehetne csinálni sokkal pontosabbra is a rendszert. Felvinni mindennap, hogy hány órát alszol, pontosan hány órát dolgozol ülve, állva, sétálsz, tévét nézel.. De ez nagyon megbonyolítaná a használatot. Ezért határozták meg a kalóriaszámolás szaktekintélyei ezeket a képleteket amikkel a honlap is dolgozik. Ezáltal egy viszonylag egyszerű, de mégis a realitást minél jobban megközelítő értéket kapunk arról, hogy átlagosan mennyit égetünk egy hét alatt az adott életmódunkkal.

Összegezve a válaszom: hétköznap és hétvégén is csak a szokásos tevékenységeden felüli sportot/testmozgást vidd fel.

12 éve
#173
kekasszony
Válasz Hyneman #172 számú posztjára
Szia!
Így részletek nélkül nehéz pontosan válaszolni, én nem variálnám túl.
Szerintem az nagyon jó ha többet mozogsz. A lényeg hogy keveset egyél (gondolom fogyni akarsz)
Legyél szigorú magadhoz! Egy kicsi kis "bűnözés" is ritkán engedhető meg.
üdv

12 éve
#172
Hyneman
Szia Mindenki!
Hétfőn kezdtem a kalória számolást és most futottam bele az első hétvégébe. Hétvégén nem a célként beállított átlagos aktivitású munkát végzem (hacsak nem túlórázni kell :)), hanem mindenfélét. Így már az alapjárat kcal égetésem is más lesz. A napi tevékenységeimet be tudom írni a "Mit sportoltál" tételekből, de akkor az alapjárat kcal égetést törölni kellene, persze a BMR-nek maradni kellene...stb
Szóval, Ti hogy csináljátok hétvégén?

Köszönöm

12 éve
#171
alanzwhy
Válasz daliboroka #170 számú posztjára
Köszi az elismerést :)

Én nem vagyok vegetáriánus, de akár lehetnék, kizárólag csirkemell filét ettem/eszem, meg halakat (halat ritkábban, mert nem nagyon szeretem :-)). Vörös húst szinte soha. Azonban szerintem teljesen helyettesíthető a hús....tojással, sajttal, stb. A blogomon jópár recept van, ami húsmentes :) Sok sikert a célod eléréséhez!

12 éve
#170
daliboroka
Válasz alanzwhy #169 számú posztjára
Köszönöm a választ! :)

Igazából én azokra a súly emelő, lökő, húzó body building gépekre gondoltam, nem kardióra, mert azt tudom, hogy mutatja....
Én egy ilyen bogaras típus vagyok az ilyen pontosságokkal kapcsolatban :) ...tudom, hogy annyira nem mérvadó, sőt örülhetek, hogy ha még több megy le vagy ilyesmik, de na! :)
Vagy legyenek az új mozgás bevitelénél olyan, hogy x géppel x súllyal x darabot csináltam és akkor jöjjön ki, hogy ezzel hány kalóriát égettem is el!

De ez csak egy ötlet, lehet, hogy igen bonyolult! :P

Amúgy megnéztem a blogodat! HIHETETLEN!!!! Ahogy végig nézem az arcodról a képeket, elképesztő!

De segíts nekem abban kérlek, ha kérhetek tanácsot, vagy itt bárkitől tanácsot, hogy én vegetáriánus vagyok és úgy hogy csináljam, így még nehezebbnek tűnik a változatos, de diétás étrend. Tejterméket és tojást eszek, csak húst nem!

Köszi előre is! :)

12 éve
#169
alanzwhy
Válasz daliboroka #167 számú posztjára
Bár nem én vagyok a kérdezett, de itt az oldalon többször írták már, hogy a mozgással pluszban elégetett kalóriák csak a mindennapi szokásos teendőnkön felül számítandók. Szóval ha valaki, aki soha nem szokott mosogatni, az beáll egy lángossütőbe, és mondjuk 3 órán keresztül mosogat, akkor nyilván eléget plusz kalóriát. Ha a háziasszony, aki nap mint nap mosogat, és ez a munkavégzés benne van a számított alapanyagcseréjében, akkor ezért külön tételként nem szabad "felszámolni" kalóriát.
Konditeremben végzett gyakorlatoknál meg nagyon sokat számít az intenzitás, a folyamatosság, a súly, a magasság, a menet közbeni pulzusszám,...szóval meglehetősen egyénfüggő. Hacsaknem olyan gépekről nincs szó, ahol fix a megmozgatott tömeg, de ezek a gépek általában számolják is az elégetett kalóriát.
Amúgy szerintem az összes ilyen extra-mozgással végzett kalóriafelhasználás-többlet csak irányadó értéket tud mutatni, az emberi szervezet anyagcseréje és az endokrin folyamatok nagy mértékben "beleszólnak" a dologba, minek okán sajnos ennél sokkal kevésbé kiszámíthatóak a folyamatok. Viszont irányadásnak nagyon jó.

12 éve
#167
daliboroka
Válasz kaloriabazis #30 számú posztjára
Kedves Kalóriabázis!

Sztem zavaró tényező, a mozgásnál, hogy ott vannak azok a mozgások amik igazából, valljuk be szinte minden nap mindenki végzi, alvás, tv, internet, mosogatás, stb.....
Nem lehetne olyanokat ehelyett beleírni, hogy mondjuk, ha konditerembe megyek és ilyen vagy olyan gyakorlatot végzek különböző gépeken, hogy az mennyi kalóriát éget. Megmondom őszintén, hogy én nem tudom azt kiszámolni, hogy vajon mennyi lehet.

Előre is köszönöm a válaszod! :)

12 éve
#166
Gerifield
Köszi a tippeket.
Közben már én is kicsit megnyugodtam, pusztán próba képen megint a mérlegre álltam most már 82.2-lett... :)
Oké azért reggelente 1 mérés lesz amit felviszek az oldalra, de akkor kevésbé veszem figyelembe.


@daliboroka: Köszi, igen kb ezt akarom tartami minden nap. :)
@alanzwhy: Való igaz, mondjuk ebben a formában erre nem is gondoltam, kicsit átgondolom akkor hogy mit csinálok és mennyit! Illetve pénteken ha minden igaz megyek egy ismerőshöz aki nagyon benne van így az aerobikban és a különböző mozgásokban, eltanulok tőle pár gyakorlatot.

12 éve
#165
alanzwhy
Válasz Gerifield #162 számú posztjára
Szerintem ez a négy napi mérés gyakorlatilag az "ugyanannyi" kategória...a napi mérések szerintem nem annyira célravezetőek, ha ilyen kis fogyási cél van. Ha az alapanyagcseréd mínusz 500 kalóriát viszel be, biztosan megvan a lassú fogyás. A mozgás más kicsit szerintem: a hasizmozás/felülés erősíti a hasizmot, azaz növeli a tömeget és a körfogatot. A súlyzósás szintén anaerob mozgás, ami inkább tömegnövel, mint fogyaszt.

12 éve
#164
daliboroka
Válasz Gerifield #162 számú posztjára
Szia!

Én is a legutóbbi fogyókúrázásomnál abba a hibába estem,hogy napi többször is akár ráálltam a mérlegre és ez tilos!!!! Havi kétszer max 3szor szabad....
Mert különbözőek vagyunk nagyon és van akinek kisebb van akinek nagyobb súlyingadozásai vannak......ne csüggedj, ez semmi, az a pár deka......de próbálj meg minél nagyobb időközönként mérlegre állni és akkor jobban fogsz mindig örülni amit látsz!
Én is hasonló súlyról kezdtem el ismét a fogyókúrát, de remélem utoljára.... csak ügyesen!
Amit láttam, aszerint sztem jól csinálod, de az 1200-1400kcal legyen meg egy napra feltétlenül! :)

12 éve
#163
Gerifield
Hmm, mondjuk ez lehet mérési hiba, vagy az eredményre nem emlékszem pontosan, de a testzsír %-om mintha csökkent volna az egyik kalkulátor alapján.
Esetleg lehetséges, hogy mégis fogytam, csak mondjuk közben valamennyi izom is épült? (Bár ennyi tápanyag mellett fura lenne kicsit, de talán...)

12 éve
#162
Gerifield
Valaki adnak ötletet, hogy min változtassak?
Kicsit rosszul kezdtem neki kb 1 héttel ezelőtt, mivel kapásból 1000 körülire vittem a bevitelemet. (Napi -1300-1400 as "mérlegem" volt.)
Na ez kevés volt, igaz le is vitt majdnem 2 kg-ot (persze ez nem abból ment le gondolom amiből kéne...).

Na de most a napi bevitelemet 1500-1600 körülire emeltem, de így nem sok minden akar történni.
82.3-omról felmentem 82.6-ra, majd 2 napot megint 82.3-on voltam, majd ma megint felmentem 82.7-re.
Oké, hogy van ingadozás, de ez nem sok kicsit?
A csökkenő tendenciát nem látom és ez azért zavar kicsit.

Itt az elmúlt pár napom:
2012.09.04 Kedd 1772 279 2348 -854.94
2012.09.03 Hétfő 1666 234 2348 -915.91
2012.09.02 Vasárnap 1665 220 2353 -907.5
2012.09.01 Szombat 1620 230 2343 -952.71

Még mindig kevés a bevitel, vagy esetleg a korábbi alacsony bevitelek utóhatása?
Igyekszem tényleg betartani a 2-4 óránként való evés, odafigyelek, hogy mit és mennyit, de eredményt nem sokat látok sajnos most ebből.
Oké, mozogni lehet kéne többet, de ezt amit felviszek csak tényleg az erre szánt mozgás, ezek mellett még kicsi plusz is szokott lenni, illetve mozognék még, de nem tudom, nem fér az időmbe több.
(Ebben most napi 100 felülés benne van, pár perc súlyzózás és el szoktam menni feszített tempóban gyalogolni. Futni utálok, a biciklim pedig épp elég rossz állapotban van.)

Valami ötlet?
Amúgy nem sokat, csak kb még 5 kgot akarok leadni, ha 80 alá megyek is jó.

12 éve
#161
kaloriabazis 3 191
Válasz szakalrit #160 számú posztjára
Helló, kösz.
Én erre a célra gondoltam volna a "Laktató, de kevés kcal tartalmú ételek" topikot.
De lehet, hogy nem elég beszédes a neve.

12 éve
#160
szakalrit
Válasz kaloriabazis #158 számú posztjára
Kedves kaloriabazis!

Nem szemrehányásként írtam :)
A kalória számoláshoz szerettem volna nyitni egy topicot, ahova beírhatjuk, hogy ki-mit eszik, hogy ötleteket adjunk-kapjunk...sokszor én is olyan gondban vagyok, hogy mit egyek :(
Amúgy szuper az oldal, nagyon sokat segít :) -köszönöm!

12 éve
#159
mileszebbol
Sziasztok én fél év alatt leadtam 15 kilót számlással, mától indul a második felvonás a maradék 7-8 kiló eltüntetése a cél legkésőbb karácsonyig! nekem nagyon sok erőt adott a blog írás...

bővebben: http://mileszebbol.blogspot.hu/

12 éve
#158
kaloriabazis 3 191
Válasz szakalrit #152 számú posztjára
Kedves szakalrit!
Voltak/vannak még a fórumban programozási problémák. Sajnos nem emlékszem melyik főtopikban, de tudom, hogy volt pár rossz helyre rakott topik, amit ki kellett törölnöm.
Milyen topikot szerettél volna és hova?

12 éve
#157
alanzwhy
Válasz melinda032 #155 számú posztjára
Köszönöm!

12 éve
#156
alanzwhy
Válasz szakalrit #151 számú posztjára
Köszönöm neked is :) Sok sikert a továbbiakban! Az úszás nagyon jó tud lenni, már akinek van rá lehetősége...A blogolás arra is nagyon jó, hogy a saját gondolataidat vissza tudd olvasni....sokszor meríthet az ember erőt saját magából is...

12 éve
#155
melinda032
Válasz alanzwhy #135 számú posztjára
Húúú!!!!Nagyon nagyon gratulálok neked!Ez példaértékű fogyás!És tényleg, a súlyt megtartani a legnehezebb, oda kell figyelni rendesen..:)

12 éve
#154
melinda032
Válasz godotravarva #126 számú posztjára
Szia!Gratulálok, hogy már ennyit fogytál!:)Én is sokat fogytam, és volt idő, hogy pár napig-hétig stagnáltam közben, de hát ez természetes.Nekem már keveset kell leadni, de ez lassabban is fog menni...de egy ötlet, ami nekem bevált:Én csináltam azt, hogy 1-2 napig többet ettem, ugye többször, volt, hogy körömpörit, jó kenyér-krumpli nélkül..majd visszatértem a szokásos napi ritmusomhoz, és utána könnyebben beindult a fogyás..Szó szerint sokkoltam a szervezetemet..:)))

12 éve
#153
godotravarva
Válasz szakalrit #152 számú posztjára
Nem adom fel! A fogyókúrát, életmódváltást csak elkezdeni nehéz!!! és én nem szeretnék újrakezdő lenni.

12 éve
#152
szakalrit
Kedves godotravarva !

Először is gratulálok! Nagyon ügyes vagy, szép eredményt értél már el eddig is!
Ne add fel! Próbálj másokat enni, amik mást tartalmaznak.
Nyitni szerettem volna a fórumon belül egy oldalt, amiben ötleteket adhatunk-kaphatunk egymástól, de kitörölték... :( sokszor én is gondban vagyok, hogy mit is egyek...
Mostanában pl: reggel eszem egy krémtúrót (144 kcal) napközben 2 fürt szőlőt nassolok (kb 200 kcal) ebédre levest eszem, vagy hozok csirkemellet a munkahelyemre(150-200 kcal) vacsira, ha éhes leszek, akkor eszem vagy egy kis levest, vagy zöldséget...tudom, hogy ez nagyon kevés kcaloriában, de nem is kívánok többet....ma pl csak 11-kor reggeliztem ( jó reggelt kekszet), és már csak otthon eszem csirkemellet...
Próbálom lekötni magam, hogy ne magammal foglalkozzak...pl ha este megfőzök, akkor pakolgatok, kimegyek kutyázni...még véletlenül se gyengüljek el :)
A munkahelyemen írom a blogomat, ami leköt.....és amikor én is látom a képeket, látom az eredményt, és erőt ad!

12 éve
#151
szakalrit
Kedves alanzhwhy!
Szeretnék gratulálni! Nem semmi, amit csináltál....és a kitartásod....le a kalappal.
A blogot én is elkezdtem, nekem sokat segít, de majd csak akkor osztom meg másokkal, ha elértem a célom.
Mint mozgás, az úszás nagyon bevált nekem, bár csak hetente egyszer van időm elmenni, de utána mindig kevesebbet mutat a mérleg.

12 éve
#150
alanzwhy
Válasz godotravarva #148 számú posztjára
OK, elküldtem :)

12 éve
#149
alanzwhy
Válasz Gerifield #147 számú posztjára
Én azt hiszem, a mozgással fogyás csak extrém esetben működhet, de mint étrend-kiegészítő, és kondíciónövelő, tökéletes. Fogyni sztem azért nehéz a mozgással egy túlsúlyosnak, mert nehéz túllendülni az első 400 elégetett kalórián, ami minden esetben a májban és az izmokban tárolt glikogén tartalékot égeti el. A zsír csak ezután jönne, de egy komolyabb túlsúllyal rendelkező ember nemigen jut el eddig...
Dobj egy emailt, és szívesen átküldöm! :)

12 éve
#148
godotravarva
Válasz alanzwhy #146 számú posztjára
Én szívesen venném, ha elküldenéd e-mail-ben a minta-étrendedet, írtam levelet neked. Üdv.

12 éve
#147
Gerifield
Válasz alanzwhy #146 számú posztjára
Az is kiváló, nem dobod fel esetleg ide akár?
Vagy az oldaladra?

Attól ne aggódj, hogy angol. Aki akarja kiszótárazza, vagy valaki csinál egy fordítást és behelyettesítést talán. :)

Uhh a 600 és 1200 közötti kalória baromi kevés, valóban.
Most én olyan 1500-1600 körülire álltam rá és hozzá mozgok még olyan 200-nyit, hogy az izmaim is rendben legyenek és tuti ne onnan menjen le aminek nem kéne. (Így is kicsit kevés mondjuk, de jobb, mint a korábbi, amikor 1200-körül voltam és még mozogtam is, bár kevesebbet.. Azt nem kellett volna, de szerencsére csak 3 ilyen napom volt.)

12 éve
#146
alanzwhy
Válasz Gerifield #144 számú posztjára
Az privát excel táblázatomat azért nem osztanám meg, mert egyrészt nagyon nagy, másrészt nagyon privát, harmadrészt tele van mozaikszavakkal, rövidítésekkel, utalásokkal, amiket csak én értek, meg van egy csomó grafikon is, ami szintén elég ...privát, negyedrészt minek, mikor itt ez az oldal, és gyakorlatilag megcsinál mindent... :) Viszont készítettem egy két hetes minta-étrendet, ami napi 1450 kalória étkezést takar, ideális arányokkal, részletes leírással, és beszerzési forrásokkal, csak az van, hoyg angol nyelvű, és értelemszerűen helyi cuccok vannak benne, igazából itt a környezetemben élő ismerősöknek csináltam, (Írországban élünk). Mondjuk ettől függetlenül be lehet helyettesíteni az összetevőket, csak hasonló értékűeket kell találni. Ezt a táblázatot nagyon szívesen elküldöm bárkinek, aki kéri.

12 éve
#145
alanzwhy
Válasz kaloriabazis #143 számú posztjára
Helló, köszönöm az elismerést. Az optimális ch-zsír-protein arányt akkor kezdtem el bevezetni, amikor úgy tapasztaltam, hogy a túl kevés kalória miatt lelassult az anyagcserém. Én úgy gondolom, a megfelelő arány alapvetően az ideális étkezésnél számít, nem elsősorban a fogyásnál (hacsak nem extrém sok a szénhidrát).
A legelején nem számoltam semmit, de mivel pontosan írtam mindent, így utólag rekonstruáltam, és hatszáz és ezerkétszáz kalória között volt a napi bevitelem. Később ahogy alakultak a dolgok, fokozatosan emeltem 1600 körülig a kalóriát, vigyázva az arányra.
Az alkohollal kapcsolatban nem nagyon tudok érdemben reflektálni, alig-alig iszom. Ha úgy hozta az alkalom, mindig gin-tonikot ittam, nagyon kevés gin-nel, és null kalóriás slimline schwepps-tonikkal (azt hiszem, ez sajnos nem mindenhol beszerezhető) Úgy gondolom, elsősorban a cukor miatt hizlalnak a szeszes italok, vagy a hozzáadott, vagy a gyümölcsből erjedt fruktóz lehet a fő oka.
Az oldalhoz gratulálok, nagyon hasznos, és nagyon praktikus, ha az egyéb összetevők (ch, protein, zsír) is követhetők lesznek, akkor nem csak a fogyásnál nyújt nagy segítséget, hanem a súlymegtartásnál, illetve az optimális étkezési szokás kialakításánál is.

12 éve
#144
Gerifield
Válasz alanzwhy #142 számú posztjára
Esetleg az excel táblázatokat nem szeretnéd közkinccsé tenni?
Vagy fent van az oldaladon? (Eddig nem találtam a sok bejegyzés között.)

Sokaknak tanulságos lenne szerintem a számokat is jobban látni, hogy miből mit és mennyit ettél/nem ettél.

Nem semmi teljesítmény!

12 éve
#143
kaloriabazis 3 191
Válasz alanzwhy #142 számú posztjára
Helló, hát ez tényleg brutális amit te megcsináltál. :)
Ennyire szakmabeliként ha van bármi ötleted, javaslatod a honlappal kapcsolatban, azt megköszönöm.
Hamarosan beépítjük honlapba a max55ch, max 30 zsír, min 15 fehérje kijelzőt, ami további támpontot adhat a napi étkezéshez (hasonló lesz a Napi kalória keret mutatóhoz). Bevallom ezzel kapcsolatban nekem nincs tapasztalatom. Elmondanád a te véleményedet, illetve ennek hatását a diétádra, meg hogy egyáltalán miért vezetted be? Egészségügyi, vagy fogyásgyorsítási célzattal?

Diétád során hány kalóriát ettél naponta?

Pl, mi a véleményed az alkohol kalóriájáról? Eddig még nem találtam a neten magyarázatot arra, hogy az hogy működik. Pl. ha elmegyek egy szombat este, simán megiszok 2000 kcal-t, de nehéz elhinnem, hogy ez "ugyanolyan" kcal és hogy ez 3 bőséges ebédnyi kajának felel meg.

12 éve
#142
alanzwhy
Válasz godotravarva #140 számú posztjára
Köszönöm, kedves vagy :) Én is gratulálok a dohányzás letevéséhez! Nem lehetett könnyű, és joggal vagy büszke magadra, Amúgy a múltkor csináltunk sajtos pogácsát, és kiszámoltuk, hány kalória darabja...120 jött ki...kifejezetten apró pogik voltak. Én annak idején kiszámoltam mindent, de olyan is volt, hogy a gyerekeim készítettek tortát egy alkalomra, és pontos számokkal szolgáltak egy szeletet illetően :) Aranyosak voltak. Amúgy szép lassan az egész család átvette a számolgatást. Amikor kezdtem, a feleségem is velem tartott, ő is ledobott 30 kilót, és azt hiszem a legnagyobb előny az egészből talán az, hogy a gyerekeink is magukévá tették azt az életmódot, hogy odafigyelnek, mikor, miből, mennyit esznek. (Igaz, egyikük sem volt kövér, de így legalább biztosan nem is lesznek:-))

12 éve
#141
godotravarva
Válasz kekasszony #137 számú posztjára
Az én gyengéim: a sajtos pogácsák, stanglik. Az nem szabad sütnöm!!! Azt a mozgásformát kellene megtalálnom, ami örömet okoz. Mondjuk ilyen a biciklizés, de még elég lekvár vagyok. Most előkerestem a lányom ugrálókötelét, kicsit próbálgatom, meg a hullahoppkarikát. Evés-ivás szempontjából jó vagyok szerintem.

12 éve
#140
godotravarva
Válasz alanzwhy #136 számú posztjára
Beleolvasgattam a blogodba, majd folytatom, és nekem nagyon tetsző dolgokat írsz. Szinte rád sem ismerek, mennyit változtál! Erős vagy, gratula!
Én néhány évvel leszoktam a dohányzásról, és néhány hónap múlva nagyon büszkének éreztem magam. Most már természetes a nemdohányzásom, ezt az érzést szeretném 1 év múlva elmondani, amikor elértem a versenysúlyomat. Mondjuk jól haladok a célom felé, pici súlymegállásokkal, pedig nem vétkezem, írom az étrendemet, számolok, vigyázok. szóval, mégegyszer gratulálok az elért eredmnyedhez!

12 éve
#139
alanzwhy
Válasz godotravarva #138 számú posztjára
Köszi, az igazság az, hogy van egy blogom erről /alanfogyasa/,és tulajdonképpen annyi sokminden van, hogy nehéz zanzásítani. A lényeg, hogy excel táblázatban vezettem minden adatot, hogy mikor, mit mennyit ettem. És dokumentáltam folyamatosan a mérési eredményeket...és hát egyszerű matek az egész...azt hiszem, végül is mindegy, mit eszünk, a lényeg, hogy kevesebb kalória menjen be, mint amennyi ki :)

12 éve
#138
godotravarva
Válasz alanzwhy #136 számú posztjára
Hú, de jó ilyen történeteket olvasni. Persze írhatnál kicsit többet, bővebben, hogy mi kezdők tanulhassunk . Miket ettél, mennyit, hányszor?

12 éve
#137
kekasszony
Válasz godotravarva #124 számú posztjára
Szia!
Ha komolyan szeretnél még fogyni, szerintem át kell gondolnod az étkezésedet.
Valahol olvastam, hogy egy gr szénhidrátból 4,1 kalória lesz. Számomra ez elrettentő.
Lehet enni pl nyers növényeket, eléggé hatásos "zsírfalók", nem hangzik túl jól, de ez van.
Azt is hallottam, hogy mindenből lehet enni, de keveset, nagyon keveset, főleg hogy ülő munkát végzel!
Semmiképp se hagyd, hogy a szép eredményeid elvesszenek.
Állítólag aki nem iszik nagyon nagyon sokat, az sem fogy, ti. a víz mossa ki a zsírsejteket.
Lehet hogy ez ilyen periódus és utána jobb lesz, nem olvastam végig mióta fogyózól, de ez életmódváltás is. A szénhidrátdús kajákat jó ideig el kell felejteni.
Ezt magamnak is mondogatom. A múltkor finom bolognai spagettit találtam főzni, alig
ettem belőle de tele bűntudattal egész délután ugrabugráltam, hasizomgyakorlat stb.
Így nem lett nagyobb baj, de elég elkeserítő hogy az étkezés mint örömforrás ilyen korlátozott.
Elég sokszor előfordul, ha napközben sűrűbben eszegetek du 2 után semmit nem eszem.
Akkor vagyok jól fogyásban ,ha egy icipicit éhesen fekszem le.
Ma pl rétest sütöttem Hát a mazochizmusnak is van határa!
üdv


12 éve
#135
alanzwhy
Sziasztok, többen is felhívták a figyelmem erre az oldalra, ami nagyszerű hiánypótló szerepet tölt be a weben. Gratulálok a szerkesztőknek és az ötletgazdáknak! Két évvel ezelőtt indultam 193 kilóról, (40 éves ffi vagyok), és tavaly novemberre értem el a 85 kilót, amit a 185 centis magasságomhoz megfelelőnek találtam. Azóta sikeresen tartom a súlyom. A fogyás kalóriaszámolással történt. Eleinte csak a kalóriákat számoltam, később ügyeltem a ch, a protein és a zsír értékekre is, meg a max55ch-max30zsír-min15fehérje százalékarányra is. Mozogni semmit nem mozogtam, csak miután lefogytam. Azóta viszont folyamatosan. Kezdtem futással, súlyzókkal, tornával, majd később jött a tenisz és a bicikli. Manapság napi 2-4 órát eltöltök aerob mozgással, mellette igyekszem minél kevesebb kalóriagazdag ételeket enni. Kívánok mindenkinek sok sikert a céljai eléréséhez, és tanúsíthatom, hogy a módszer kiválóan működik. A kalóriaszámolás nem csak egy módszer a sok közül, hanem az egyetlen világos, egyértelmű, és logikus módszer a fogyáshoz.

12 éve
#134
godotravarva
Válasz verebtunde #133 számú posztjára
Ez egy jó ötlet. Kipróbálom, köszönöm.

12 éve
#133
verebtunde
Én azt hallottam, hogy amikor elkezd az ember stagnálni, akkor változtatni lehet a mozgásformán és az sokat segít. Pl. ha mindig kerékpározol, akkor néhány napig sétálj vagy próbálj meg aerobikozni egy picit otthon, a lényeg, hogy mást csinálj. Ha mindig csirkét eszel, akkor próbálj meg pár napig merőben mást enni. A szervezet hozzászokik a monotonitáshoz, alkalmazkodik a körülményekhez, ebből kell kibillenteni.

Én pl. minden nap futok, de néha elhagyom hosszabb időre és helyette súlyzós edzéseket végzek vagy fordítva, ez általában segít. :)

12 éve
#132
Gerifield
Válasz nessi #131 számú posztjára
Ez nem túl jó ötlet!
Valószínűleg többet ártana mint használ!

12 éve
#131
nessi 1 14
Válasz godotravarva #129 számú posztjára
Szia!
Ha régóta stagnál a súlyod, egy drasztikus megoldás, ha víznapot tartasz, ez átbillent a holtponton. Ilyenkor nem szabad mást fogyasztani, csak vizet és gyógyteát (ízesítés nélkül), 100%-os gyümölcslevet is csak akkor, ha nagyon muszáj.

12 éve
#130
pondri
Válasz godotravarva #129 számú posztjára
Az nagyon jó, most már tényleg csak vigasztalni tudlak, hogy folytasd így tovább, majd csak átbillen az a fránya mérleg nyelve.

12 éve
#129
godotravarva
Válasz pondri #128 számú posztjára
Biciklivel járok dolgozni!

12 éve
#128
pondri
Amit leírtál szerintem teljesen jó, különben nem adtál volna már le ennyi súlyt. Hasonlókat eszek én is, viszont reggelire nem kenyeret, hanem mostanában 3-4 szelet abonettet paradicsommal. A többi szinte megegyezik. A 10-15 dkg húst is megfelelő adagnak gondolom.
Talán egy ötlet a mozgás kiváltására: hazafelé a munkából iktass be gyaloglást, ha messze van szállj le egy megállóval korábban és sétálj, vagy egy távolabbi boltba vásárolj. (Ha emeletes házban laksz, használd a lépcsőt. :)

12 éve
#127
godotravarva
15 dkg csirkemellet!!!

12 éve
#126
godotravarva
Válasz pondri #125 számú posztjára
Nem adom fel, mert egyrészt örülök, hogy lement 17-18 kg, másrészt jó ez a kaja így nekem. Mármint, hogy nem zabálok este.
Ha hetente 3-4-szer csirke - az egy napra mennyi? Mert én is eszem mindennap 15 csirkemellet-cukkinivel-10 dkg rizzsel. Ezért sajnálom, hogy nem lehet bekukucskálni más étrendjébe, mert abból sokat tanulhatnék. Én 5-ször eszem: R. teljeskiőrlésú kenyérben (10 dkg) szendvics, T: barack E: fent U: barack, vagy szőlő V: joghurt-lenmaggal. Az uzsit mostanában kiváltom kőrözöttre, vagy főtt tojásra, akkor nem vagyok éhes este. Szerinted ez jó?

12 éve
#125
pondri
Válasz godotravarva #124 számú posztjára
Hát nekem sem voltak egyformák a napjaim, de figyelmedbe ajánlom amit az "alattad" lévő hozzászólásában szakalrit is írt. Hetente 3-4-szer sovány csirke nyers zöldséggel. Nekem is ez segített kibillenni.
Nem feladni!!!!!!

12 éve
#124
godotravarva
Ma reggelre nagyon rossz kedvem lett. Napok óta csak azt látom, hogy feljebb kúszik a mérleg nyelve, pedig nem bűnözök. Napi 1000-1300 kcal között eszem, a munkám nagyrészt ülőmunka, (varrás) de elfáradok estére és a házimunka után már nincs kedvem tornázni. Én eddig azt az elvet követtem, hogy odafigyeléssel és kevesebbet ettem. Néhány dolgot zártam csak ki az étrendemből: fehér kenyér és édesség. Teljeskiőrlésű kenyeret csak reggel eszem 7-10 dekát. A gondolataim csaponganak, lehet hogy át kellene térnem diétára, pedig azt nem szerettem volna, mert nem tudom sokáig az egyoldalu diétát tartani. Segítsetek! Mi a helyes lépés, nekem még sajnos fogynom kell!

12 éve
#123
szakalrit
Szia!

Szerintem ha a kcal mennyiségbe belefér, nem gond, ha iszol-eszel cukrosat... Néha én is megkívánok egy kis kólát :) a +90 deka miatt meg ne aggódj! Ha iszol egy liter vizet, attól is annyit mutat a mérleg. Én emiatt igyekszem nem minden nap mérlegre állni...meg amikor stagnál is a súlyom, a testzsír % -om kevesebb (már 8%-kal).
Általában csirkemellet szoktam enni, viszonylag sokat. Az a sok fehérje miatt jó, és mert kevés benne a szénhidrát. Natur szoktam kisütni, nagyon pici olivában, és hozzá vagy uborkát, vagy káposztát szoktam enni. -Ezt eszem heti 3-4 alkalommal.
Hajrá :)

12 éve
#122
kekasszony
Válasz szakalrit #121 számú posztjára
Szia!
Nagyon szépen haladsz! Bizony a mozgás nagyon fontos. Mióta "idetaláltam" sokkal aktívabb vagyok, tényleg ez életmódváltás. Átlag kéthetente sajnos elcsábulok, ami kb 90 dkg + a mérlegen :( , ezért lassabban haladok.
Az édes íz miatt van, pl legutóbb ittam cukros üdítőt, hát azonnal éreztem a "hatását". Ebben még erősödnöm kell. ( lemondani) Arra kell gondolnom , nem éri meg . Tudatosan a választásom mellett kitartani. Sok húst eszel? Állítólag az jó, nem leszünk fáradtak.
üdv

12 éve
#121
szakalrit
Kedves kekasszony !

Igazad van, meg kellene ennem a legalább 1000 kcalt, de sokszor nem is kívánom. Napi 4-5 alkalommal eszem én is, de a nagyon kevés is elég. Pl reggelire egy Activia, vagy ebédre egy leves, 1 fürt szőlőt is kétszerre tudok csak megenni.
Emellett eljárok úszni, és minden este hosszan sétálok, játszom a kutyáinkkal...
Nem érzem magam gyengének, vagy fáradékonynak, sőt, sokkal kevesebb alvás is elegendő. Az emésztésem folyamatos, normális, emiatt nem hiszem, hogy tartalékolna a szervezetem. Azért igyekszem odafigyelni ezekre a dolgokra is, nem akarom, hogy bajom legyen a fogyókúra miatt.

12 éve
#120
szakalrit
Kedves Dorcyy !

Gratulálok, ez nagyon szép eredmény! Kitartást, meg lesz a többi is!

Tudom, nem a reklám helye, de én vettem Dr Kelen Fitness slim krémjét, meg testtekercselő fóliát.
Egy éjszakát betekercselve aludtam, és az első "kezelés" után sokkal szebb volt a combom, fenekem. Nem volt annyira narancsbőrös. A mai napig használom, hetente 2-3 éjszakát töltök benne. Gondolom a fogyókúra is közrejátszik, de a derekamból 14 centi ment már le. Így szerencsére nem "lóg" a bőröm.



12 éve
#119
kekasszony
Válasz Dorcyy #117 számú posztjára
Úgy tudom az izmok ráadásul több kalóriát égetnek, mint a zsír.

12 éve
#118
Lyenna 19
Válasz Dorcyy #117 számú posztjára
Szia!

Szerintem az is a bőröd védelme, ha lassan próbálsz fogyni.
Amúgy függ a bőröd típusától is, amiket írtál jó, szerintem esetleg még egy jó hidratáló testápoló is segíthet.
Sok sikert!

12 éve
#117
Dorcyy
Hát akkor én is megosztom a tapasztalataimat. 86 kg volt a kezdő súlyom amikor megelégeltem magam, hogy a társaságban mindig én legyek a kedves de aranyos lány. Most 79-nél járok ami még kevés de erre is büszke vagyok. Nekem a legnagyobb gondom az volt, hogy keveset ettem, ritkán és általában este. Még akkor is képes voltam hízni amikor napokon keresztül csak 1x ettem.
Nekem a legnehezebb az volt, hogy egyek. Furán hangzik nem? Az első hét kínszenvedés volt, undorodtam mindentől, de muszáj volt felpörgetni az anyagcserémet. Amire én figyelek napi 4-5x étkezés, és minden nap min. 1 óra mozgás, van amikor több is. Az első változások nem kg-ban, hanem centikben jelentkeztek, ne mindig csak a kg-t nézd. Előtte semmit nem mozogtam, amióta rendszeresen biciklizek a combom a zsír alatt formálódik, ki-ki bukkannak az izmok néha. És ugyebár az izom nehezebb mint a zsír. A tested sokféleképpen változik, ha néha-néha fel is ugrik egy kevés plusz ugorj bele a régi nadrágodba és meglátod. :)
Eddig. -7 kg-nál tartok 1,5 hónap alatt. Amióta ténylegesen foglalkozok is vele. A cél a 68 egyelőre. Apró lassú lépésekkel, nem szeretném teljesen gajra vágni a bőröm. Ez ellen tippek? Amit eddig csinálok: Hideg/meleg vizes zuhany, és masszázs.
Hajrá mindenkinek!

12 éve
#116
kaloriabazis 3 191
Hozzátenném még, hogy véleményem szerint, ha valaki "napról-napra jobban érzi magát", akkor nagy probléma nem lehet. Az ember érzi azt, hogy mennyire könnyen megy neki a betartás és hogyan reagál rá a szervezete.

Lehet, hogy valaki meg mindig kimeríti a Napi keretét és mégis megterheli pszichikailag. Neki meg még lassabb, kényelmesen kivitelezhető diétát kell beállítania.

Emberenként különbözik a dolog, de természetesen igazad van: ésszerű határokon belül kell ezt művelni.

12 éve
#115
kaloriabazis 3 191
Válasz kekasszony #114 számú posztjára
Igazad van, ezért nem is ajánljuk a nagyon alacsony kalóriás diétát. A baj az, hogy ilyenkor a szervezet védekező üzemmódba kapcsol és nem a zsírtartalékokat égeti el (feltételezi, hogy nagy a baj és arra még szükség lesz) hanem inkább az életben maradáshoz kevésbé fontos izmokat kezdi lebontani. Ezért ha elfogadható szintre állítod be a napi kalóriát és mellette sportolsz is az a legjobb.

Másik probléma, hogy rossz közérzethez, stressz kialakulásához vezet.

Emellett a szervezet ilyen esetben átkapcsolhat "éhező üzemmódba", ami azzal jár, hogy lelassítja saját anyagcseréjét, ami szintén nem a legjobb dolog ami egy fogyózóval történhet.

Végül a jojó effektus is ez esetben érvényesül a legjobban. Állítólag az éhezős diétázók 99%-a a diéta befejezésével a lelassult anyagcserének köszönhetően nagyon gyorsan visszahízik, sőt még többet is felszed utána.

12 éve
#114
kekasszony
Válasz szakalrit #112 számú posztjára
Úgy tudtam, hogy a javasolt (megengedett) ételmennyiséget (kalória mennyiséget ) jobb, ha megesszük, hogy a szervezetünk ne álljon tartalékoló üzemmódba. Mi a véleményed?

12 éve
#113
kaloriabazis 3 191
Válasz szakalrit #112 számú posztjára
Ez nagyon klassz, gratula. Egyébként is érdekel, hogy "kik" az alappillérei a felhasználók 1800 kilós összfogyásának, hát te vagy az egyik :). További sok sikert a maradék 15-höz!

12 éve
#112
szakalrit
Sziasztok!
Nekem nagyon bevált ez a kalóriaszámolós. Bár még a felét sem fogyasztom a megengedettnek, 1 hónap alatt 8 kilót fogytam. Az utolsó időben lassabban megy, de nem baj, mert napról napra jobban érzem magam... Már csak 15 kiló van hátra :)

12 éve
#111
kaloriabazis 3 191
Válasz vagyokakivagyok #110 számú posztjára
Igen, ebben van igazság.
Tervezünk egy fejlesztést, hogy a "hardcore" diétázók figyelhessenek a szénhidrát, fehérje, zsir értékeikre is. Ugyanúgy lesz ezekre külön-külön kis változó sávocska, mint a kcalos Napi keret esetében.

12 éve
#110
vagyokakivagyok 1
Eleinte csak a kcal határra figyeltem, és nem sokra mentem, de mióta tartom a napi 150g szénhidrátot, azóta beindult. Egyenletesen osztom el, még az se kell, hogy este csak fehérje legyen.
R:30, T:20, E:50, U:20, V:30g, ha ezekre figyelek akkor a kcal is nagyjából OK.

12 éve
#109
godotravarva
Válasz Banatko #108 számú posztjára
Ezt nagyon nehéz megállni! :-)) De megpróbálom!

12 éve
#108
Banatko
Válasz godotravarva #104 számú posztjára
20 deka az semmi, az simán lehet víz, amit valamiért visszatartottál. Ittál sokat előző nap?

És én is igazolhatom, amit pondri mond, hiába tartottam a kalóriahatárt, ha a vacsorámban több a szénhidrát, akkor kvázi megette a fene a napot, ellenben ha valami fehérje (sovány sajt, túró, vagy hús) zöldséggel, akkor rendben van.

Türelem, ne mérd magad minden nap! :-)

12 éve
#107
godotravarva
Válasz pondri #106 számú posztjára
Köszi, megnyugodtam, megpróbálok csak hetente 1x mérlegre állni.

12 éve
#106
pondri
Válasz pondri #105 számú posztjára
az első mondatban elírtam, 0,5 kg-ra gondoltam. Bocsi.

12 éve
#105
pondri
Válasz godotravarva #104 számú posztjára
10-20 dkg, sőt 05 kg kilengések mindig vannak, szerintem ez az emésztéstől is függ. Más fogyókúráknál tanácsolják is, hogy csak heti 1* mérjük magunkat, mert a köztes eredmények változhatnak le, vagy fel. Én is ugyanezt tapasztaltam, de nem kell kétségbeesni, ha heti intervallumot nézel, és tartod a heti fogyásokat, semmi gond.

12 éve
#104
godotravarva
Ma 1477.03 kalóriával többet égettél el, mint amit bevittél.

Tökéletesen teljesítetted a mai tervet, csak így tovább!

Ebben az ütemben heti 1.34, havi 5.75, fél év alatt pedig 35.1 kg fogyást lehet elérni. Ez volt a tegnapi eredményem, mégis ma 20 dkg-val többet mutat a mérleg. És ez többször is előfordult már. Mindent beírok, nincs félrelépésem evés terén, akkor mit csinálok rosszul???? Összességében fogyok, hiszen 3 hónap alatt kb. 15 kg-tól szabadultam meg, de ezeket az értékeket nem értem.

12 éve
#103
kekasszony
Válasz pondri #102 számú posztjára
Kösz a segítséget. Sajnos hajlamos vagyok túlbonyolítani a dolgaimat, pedig már annyiszor tapasztaltam, hogy a jó dolgok egyszerűek.
Szia, szép estét!

12 éve
#102
pondri
Válasz kekasszony #101 számú posztjára
Igen a muszáj nagy Úr. A húst én sem kedvelem nagyon, de valahol már leírtam a tapasztalatomat, mikor ebédre sült húst ettem köret nélkül, csak zöldséggel, salátával, kiugróan jobbak voltak az értékeim. Ez még vacsorára is megengedett, a kevés szénhidrát és sok fehérjetartalma miatt.

12 éve
#101
kekasszony
Válasz pondri #96 számú posztjára
Nekem is két nagyfiam van, a téma adott itthon, csak a húsevéssel nem vagyok jóba. Szívesebben lennék vega, de nem lehet. Aztán a növények fehérjetartalmánál belezavarodok a nagy választékba és az elkészítésre sajnos sokszor nem került sor, de nem adom fel.

12 éve
#100
kekasszony
Válasz Niki1988 #97 számú posztjára
Nem értelek. A fogyás a cél, vagy valamiről lemaradtam?
Hosszú évek óta rendszeresen főzök, sokat foglalkoztam a táplálkozással, valahogy rám ragadt, nem okoz gondot a szénhidrát tartalom. Igen, én csak a kalóriákra figyelek, bárcsak előbb tettem volna!!!
Szerintem belejössz, legfeljebb rákeresel ételek szénhidráttartalma, és elmentesz egy táblázatot.
üdv

12 éve
#99
pondri
Válasz Niki1988 #97 számú posztjára
Szia!
Ha régebben számolod a kalóriát, már meg fogod tanulni, hogy melyik ételben van sok szénhidrát, azokat csökkented, például fehérje dús étellel válthatod ki.
A -17 kg-ra ne mond hogy semmi, az bizony már valami, gratulálok, szerintem jól csinálod.

12 éve
#98
Niki1988
Válasz kekasszony #95 számú posztjára
Most nézem,hogy igen mutatja a többi értéket is! :)

12 éve
#97
Niki1988
Igen fogytam,most -17 kilónál járok de félek ha csak a kalóriát számolom nem érek el semmit,pedig olyan egyszerű ez az oldal és így több kedvem van az egészhez de jobb lenne ha automatikusan írná a szénhidrátot is!Akkor Te csak kalóriákra figyelsz?

12 éve
#96
pondri
Válasz kekasszony #92 számú posztjára
Szia!
Rajtam hála az égnek csak szülés után maradt 10 kg feletti súly, de az már régen volt. (20év körüliek a babáim :))
Minden tiszteletem azoknak akik 20-30 kg fogyást tűztek ki maguknak, és szorgalmasan számolják a kilókat, tekerik a szobakerékpárt stb. Ha valaki a fejében eldöntötte és beállította ezt a célt, én azt mondom már fél siker.
A főzés nekem azért nem jelent gondot, mert két nagy fiam már kamasz koruk óta kondizni, futni járnak, - amit persze nem bánok - ott cserélik a tapasztalatokat, hogy mennyi fehérjét, szénhidrátot stb. kell enniük az izmok fejlesztéséhez és irányadóan megmondják, hogy mit főzzek nekik. (természetesen élem a hússal) Tudnék mesélni, két nagy fiú mennyit bír enni.
Hidd el Te is jó úton haladsz, csak türelem és kitartás.

12 éve
#95
kekasszony
Válasz Niki1988 #93 számú posztjára
Szia!
Fogytál a módszer segítségével? Az a lényeg! Részemről a napi reggeli mérlegre állás a döntő.
Ha kevesebbet mutat annak igazán tudok örülni. Az ételeket nem írom be mindennap , ( néha én is unom) sajnos tudom és érzem mit ettem. :( A szénhidrát mennyiséget egy kedves hozzászóló valamelyik topikban érintette. A napi grafikonon látod a százalékokat (arányokat) kb 50% az jó. Számomra ez a kalóriás dolog megfelelő, jó ha erre van időm. Egyébként meg a bevitt ételek sorába ha a kiskukára pozícionálsz az egérrel kiírja a fehérje, szénhidrát zsír arányokat.
üdv

12 éve
#94
kekasszony
Válasz pondri #87 számú posztjára
jav zöldség rövid ö-vel elgépeltem bocs

12 éve
#93
Niki1988
Sziasztok!
Most csatlakoztam a csapathoz.Én már január óta számoltam a kalóriákat és a szénhidrátot de valahogy abbamaradt a lelkesedés az elmúlt 2 hónapban talán a sok írogatás és számolgatás miatt.Örülök,hogy itt kiszámolja helyettem a gép a kalóriákat és fel is jegyzi de a szénhidrát nem számít???Vagy ti külön feljegyzitek?Vagy hogyan csináljátok?
Megköszönném ha segítenétek!

12 éve
#92
kekasszony
Válasz pondri #87 számú posztjára
Szia!
Mindenképp jó dolog, a környezetének is , ha egy nő ápolt és foglalkozik magával ( nyilván nem a plázacicákra gondolok)
de nem előnyös az elhanyagolt külső, a fogyókúra során legalább jobban odafigyelünk magunkra. Amiben egyáltalán nem vagyok jó: összeállítani a másnapi ételeket. A zöldségféléket is nehéz kiválasztani , olyan sokféle van,hát még a fűszerezést , pedig olyan jó vegakajákat tudnék készíteni. Sajnos este a munka után nem tudom magam rászedni. Amúgy is sajnos elég impluzív egyéniség vagyok. Aztán eljön a másnap reggel, és marad a megbánás.Gyümölcs, reszelt zőldség, éppen párolt akármi.stb. Pechemre a családom tésztás, abban sokkal jobb vagyok. Látszik is rajtam. Ennek vetettem véget, de minek is írom ezt annak akin már csak 50 dkg plussz súly van?
üdv

12 éve
#91
MissStrawberry
Válasz pondri #90 számú posztjára
Köszönöm, jól esik ezt olvasni :)
Is-is, ugyanis 3 évig gyógytornásznak tanultam, az étkezési, kalória+tápanyagszükségleti ismereteket meg önszorgalomból tettem magamévá :)

12 éve
#90
pondri
Válasz MissStrawberry #89 számú posztjára
Szia!
Igen, ezt már máshol is hallottam, vagy olvastam. Szeretem olvasni a hozzászólásaidat, sok okos dolgot lehet Tőled tanulni. Talán ezzel foglalkozól, vagy csak erősen érdeklődől az egészséges táplálkozás, életmód iránt?

12 éve
#89
MissStrawberry
Válasz pondri #87 számú posztjára
Szia,
ez is gyakori és igen elterjedt tévhit, nincs helyi fogyás, tehát a lapos has nem a felüléseknél kezdődik..(Azt szokták mondani, hogy a lapos has 70%ban a konyhában - tehát diéta -, 30%ban az edzőzteremben készül.)
Az, hogy ki honnan fogy milyen sorrendben sajnos a genetikától függ, és volt olyan "gonosz" a természet, hogy egy fordított sorrendet állított fel. Ha én legelőször a hasamra kapkodom fel a kilókat, másodiknak mondjuk a karom kezd vastagodni és utána a fenekem lesz egyre nagyobb hízás során, akkor a fogyás beindulásával először a fenekemről távoznak a centik, aztán a karom lesz vékonyabb és csak a legvégén jön csak a pocak... Ezért sem hálás nálunk nőknél a cici és a "fogyok-hízok" kapcsolata, hiszen elég kevés nő hízik egyből mellre és csak utána a többi testrészre, inkább fordítva szokott lenni, aminek az eredménye, hogy szép lassan "elfogy". :)
Tehát lapos hasat diétával, formás feneket főleg tornával lehet elérni. :)

12 éve
#88
pondri
Válasz szakalrit #86 számú posztjára
Köszi az ötletet, szégyen - nem szégyen nem szoktam úszni, mivel nem tudok. Mindig a gyerekeket helyeztem előtérbe, ők tanuljanak úszni, magamról megfeledkeztem. De elgondolkodom rajta, sosem lehet késő.

12 éve
#87
pondri
Válasz kekasszony #85 számú posztjára
Köszönöm, nekem is sok erőt adott, ahogy Titeket olvastam.
Egy másik topic-on már írtam a munkahelyi ebédemről. Előző nap szoktam otthon megfőzni, és kidobozolom a másnapi adagomat. Igy nem tudok elcsábulni, megmikrózom és ennyivel kell beérni. Szintén odacsomagom magamnak a gyümölcsöt, innivalót is. Így aránylag tudom tartani az 5* evést.
A lapos hasadért irinyellek, én hamarabb fogyok a fenekemről, mint a hasamról, talán kevés felülést csinálok. :(

12 éve
#86
szakalrit
Válasz pondri #82 számú posztjára
Gratulálok! Fél kiló az már "semmi".
Nekem úszás után ugrott le egy kiló. Próbáld ki, hátha Neked is segít.

12 éve
#85
kekasszony
Válasz pondri #84 számú posztjára
Ügyes vagy, Neked tényleg már "csak " a visszaesést kell elkerülnöd. Nekem a nemet mondást még gyakorolni kell. : ( A múltkori "bűnbeesésem " után is hiába tornáztam. Amit egyszer bevittem az sajnos jóvátehetetlenül hátráltat a célom elérésében. Ha megengeded belőled is erőt merítek, Úgy érzem most számomra sokat jelent a hasonló problémákkal küzdők támogatása, bíztatása. Már az is bosszant hogy hagytam magam ilyen helyzetbe kerülni. A munkahelyi ebédet hogy tudod megoldani? Esetleg van valami kipróbált megoldásod?
üdv

12 éve
#84
pondri
Válasz kekasszony #83 számú posztjára
Már beszéltünk itt róla, hogy talán az utólsó kilóktól a legnehezebb megszabadulni. Ahogy kevesebb a súlyom, annál kevesebb a napi kalória keret is, igaz nem szoktam túllépni. Szerintem többet kéne mozogni, sportolni, de irodai munka, aztán házi munka után nem mindig van rá időm és energiám. A tiltott falatkákon már megtanultam uralkodni, a családom is mosolyog mikor azt mondom: köszönöm nem, sok benne a kcal.
A tervet végül is tartom, sőtt ügyesebb is voltam, ezt a keveset 08.20-ig kell teljesítenem.

12 éve
#83
kekasszony
Válasz pondri #82 számú posztjára
Nem sikerül rájönnöd mi oldaná meg a dolgot vagy csak elcsábít valami tiltott falatka?

12 éve
#82
pondri
Válasz kekasszony #81 számú posztjára
Én is az utólsó fél kg-mal küzdök, napok óta le-fel ingadozik ez a fránya fél kg, olyan a grafikonom vége, mint egy EKG görbe :-).
A gyógyteákat én is iszom, remélem meg lesz a hatása. Aztán azon kell majd dolgoznom, hogy elkerüljem a visszaesést.

12 éve
#81
kekasszony
Sziasztok!
Június 30.-án csatlakoztam az oldalhoz, nagyon tetszik, hogy helyettem kiszámolja a bevitt kalóriákat, innét is köszönöm.
Egy oldal a 200 kkalóriás ételekről http://www.wisegeek.com/what-does-200-calories-look-like.htm
Most vagyok túl az első komolyabb visszaesésemen. Kiettem a hűtőből az összes eltett diós-rácsos linzert. Visszahíztam fél kg-ot, azonkívül felfújódtam. Alig bírtam helyrejönni: kamilla teát, borsmenta teát ittam. A tanuság mégis jó: utánanéztem, melyek a nehezen emészthető ill. könnyen emészthető ételek,rájöttem számomra ez mennyire lényeges.
Azonkívül gyűjtöm a gondolatokat ( leírom) hogy miért ne egyek, ezt olvasgatva erősítem magam.
Azért szégyenlem is magam. A világon sok embernek kevés étel jut, nekem meg probléma hogy ne egyek Hát...
Tartsatok ki megéri az érzés, nekem már lapos a hasam, írtóra élvezem!
üdv kekasszony

12 éve
#80
pondri
Ebbe a csapdába én is beleestem, helyette reggelire abonett kenyeret eszek paradicsommal. Így együtt egészen finom, nem olyan száraz. Más kenyeret teljesen kiiktattam az étrendemből.

12 éve
#79
szakalrit
Én eddig reggel mindig ettem egy csomag Jó reggelt kekszet. Eltelített, nincs sok kcal benne...Na de most néztem, hogy mennyi szénhidrát van benne. A napi szénhidrát mennyiség benne van a négy kis kekszben! Most már erre is figyelek!

12 éve
#78
pondri
Válasz MissStrawberry #77 számú posztjára
Teljesen egyetértek. Én a szilvával jártam így, azt hittem milyen jó lesz ha beiktatom az étkezésembe, hiszen szeretem is. Aztán tátott szájjal látom, hogy 1 szem szilva=38,28 kcal. (általában 10 szemig meg sem álltam) Hát így gyűlnek a kalóriák.

12 éve
#77
MissStrawberry
Válasz Kati #76 számú posztjára
A dinnyével és úgy általában a gyümölcsökkel (főleg banán, szőlő..) azért oda kell figyelni, ugyanis magas a cukortartalmuk.
Főleg a dinnye becsapós, ugyanis (saját tapasztalat) egy ülésben könnyen lecsúszik belőle közel fél kiló (6gramm cukor/100gramm dinnye, tehát 30gramm cukor!) szóval hiába a nagy víz és kis kalóriatartalom, kevesen eszegetnek meg csak 100g görögdinnyét.
A másik általános hiba a gyümölcsök desszertként (tehát nem üres gyomorra) vagy esti órákban történő fogyasztása, ugyanis ilyenkor a szervezet ezt a cukormennyiséget nagy eséllyel zsír formájában raktározza el.
Sajnos a gyümölcsök se olyan nagy "barátaink" a nagy diétázásban, persze inkább gyümölccsel "bűnözzünk" mint valami finomított szénhidráttartalmú péksütivel, édességgel, de azért azt se ész nélkül. (Viszonylag kisebb cukortartalmú gyümölcsök: ribizli, málna, alma, eper.)

12 éve
#76
Kati
Válasz pondri #74 számú posztjára
Hát nemtom! Én is alig eszem, legfőképp dinnyét, mert az lédús és jól is lakom tőle. Persze nem csak azt, mindent ami kell a szervezetnek! Viszont nem hogy fogytam volna, hanem híztam :(((!
Állítólag a nagy melegtől visszatartja a vizet a szervezet. Remélem, csak ez a baj, mert különben a kalóriafogyasztásom rendben, mozgásom rendben, csak a súlyom kapaszkodik felfelé....

12 éve
#75
ildikoo74
Sziasztok!!!!!
Ma találtam rá erre az oldalra ami megfogott engem, szeretnék leadni minimum 10 kg-ot.Mert nagyon fáj a derekam a lábaim a hátam.Kicsit félek ettől mert még nem próbáltam ezt a fajta diétát. De a muszáj nagy úr.

12 éve
#74
pondri
Mit szóltok ehhez a jó meleghez?
Az étvágyamnak kimondottan jót tesz, hiszen egész nap alig eszem valamit, még az ebédem felét is hazaviszem, csak a gyümölcs ami jól esik.
Az irodában 34 fok (ventillátor mellett), szaunába sem kell menni. :)

12 éve
#73
pondri
Válasz godotravarva #72 számú posztjára
Sok sikert a lakásfelújításhoz. Az ilyen nagy feladatok azért is jók, mert az ember figyelmét eltereli az evésről, nincs az a veszély, hogy unalom gyanánt eszek egy kicsit.

12 éve
#72
godotravarva
Válasz Kriszta #71 számú posztjára
Köszi,kb.a felénél tartok. Nem akarok kalóriamegvonást, nem is bírnám, mert lakásfelújításhoz kell az energia. (festés, cipekedés, takarítás). Jó, hogy van energiám, a leadott kilók sokat segítettek!. Neked is szép napot!

12 éve
#71
Kriszta
Válasz godotravarva #70 számú posztjára
Szia!Kitartást kívánok neked,nem tudom mennyit szeretnél fogyni,de ahogy közeledsz a célhoz egyre nehezebb.Azt mondják az utolsó 5-10kilót a legnehezebb leadni!Nekem 20kiló után állt meg(1 hónapra) a fogyás,pedig tartottam a diétát,az nem volt jó érzés,viszont utána viszonylag könnyen ment le 10,és most még szeretnék legalább egy tizestől megszabadulni!Ügyes vagy, jól csinálod de a kalóriákból ne vegyél vissza,mert attól is lelassulhat szerintem,ha túl keveset eszel!Szép napot!:-)

12 éve
#70
godotravarva
Én 3 hónapja kezdtem az életmódváltást. A mai napig kb. 14 kg-tól sikerült megszabadulnom. Eddig mindennap látható volt a változás a mérlegen, most mintha megállt volna. A kalóriaszámolás szerint még ehettem volna, de nem érzem éhesnek magam, legfeljebb egy kicsit esténként, de akkor már semmiképpen nem akarok enni a joghurtomon kívül. Egyébként a kezdetektől vezetem, hogy mit eszem, 5x naponta, és közben semmit.

12 éve
#69
Lilith
Válasz szakalrit #68 számú posztjára
A mértékkel biztos lesznek nekem is gondjaim:((
tegnap a koktél paradicsom volt a mentőöv:))
a fénykép jó ötlet,estére megcsinálom én is,

12 éve
#68
szakalrit
Válasz Lilith #66 számú posztjára
A blogomra tettel fel képet...amikor megkértem a páromat, hogy fotózzon le, megdöbbentem a képen. Ma egy hete kezdtem, 1 hónap után fogom összehasonlítani a képeket. Ha elgyengülök, mindig eszembe jut a fotó.
Én csak úgy tudok fogyókúrázni, hogy megadom magamnak, hogy mit ehetek. Nálam a mértékletességgel vannak gondok. Ezért nem is főzök előre, mert megeszem. Így viszont megvan a reggelim, ebédem, vacsorám, ki van számolva, ennyit ehetek, és kész.
Hajrá, menni fog!

12 éve
#67
pondri
Válasz Lilith #66 számú posztjára
Sziia Lilith!

Pontosan erre jó ez a kcal számolós fogyókúra, hogy szembe állít önmagaddal, önuralomra bír. Nálam már nagyon jól működik, ha pl. délutánra, mikor "már megettem a kalóriám javát" :-) és megkívánok egy jégkrémet, arra gondolok, lehet másnap e miatt fog a grafikonom felfele ívelni, nem pedig lefelé. Ez pont elég ahhoz hogy elmenjen a kedvem a jégkrémtől. Inkább elrágcsáltam egy almát, így ettem is meg nem is.
Kezd el bátran, ha másnak sikerült Neked is fog, csak erősen el kell határozni! :-)

12 éve
#66
Lilith
Válasz szakalrit #65 számú posztjára
Valamit nekem is kellene kezdenem,hogy ténylegesen szembe nézzek önmagammal.

12 éve
#65
szakalrit
Válasz Lilith #64 számú posztjára
Szia!
Egyenlőre csak magamnak írom, illetve szűk családom olvassa :)
Majd ha elértem a célomat, közzéteszem.

12 éve
#64
Lilith
Válasz szakalrit #63 számú posztjára
Szia
a blogod nyilvános vagy csak magadnak írod?

12 éve
#63
szakalrit
Válasz Lilith #61 számú posztjára
Szia!
Én múlt héten szerdán kezdtem. Amellett, hogy itt vezetem az elfogyasztott kcal mennyiséget, ételeket, fogyást, elkezdtem blogot írni. Oda méreteket, képeket tettem fel. Nekem is -30 kg a cél, (hétvégi mérlegelés már -4 kg-ot mutatott). Remélem, elérjük a kitűzött célt!
Sok sikert, és kitartást kívánok!

12 éve
#62
sarika54
Szép napot kivánok én is!
Én a hétvégén találtam erre az oldalra és mivel már régóta figyelnem kell azt hogy mikór miből mennyit eszek mivel cukorbeteg vagyok igy mindig azt kerestem hogyan tudnám egyszerübbé tenni napjaimat a számolgatások miatt.Nagyon jó az oldal nagyon sok segitséget kapok tőle.Igaz a cukorszintem miatt számolom az értékeket, de a súlyomra is vigyáznom kell és még ha pár kilót fogyok is az annál jobb,szóval nagyon örülök hogy rátaláltam az oldalra.Mindenkinek sok sikert kivánok a célok eléréséhez.

Üdv Sárika

12 éve
#61
Lilith
Sziasztok.
Ma találtalak meg benneteket,s most kezdem el ezt a fajta diétát,első nekifutásra -30 kiló a cél,most nagyon elhatározott vagyok,látva a sikereiteket,mindent megteszek én is.

12 éve
#60
pondri
Válasz kreativsag #59 számú posztjára
Üdvözöllek!

Sok sikert Neked és a fiadnak. Példa értékű, hogy Ő is veled tart. Én a páromat még nem tudtam rábeszélni, hogy változtasson az étkezési szokásain, pedig ráférne :) - először tényleg fejben kell eldönteni, hogy fogyni akarsz, aztán egy kis fegyelmezettség, meg hiúság - és a siker garantált. Drukkolok Nektek!

12 éve
#59
kreativsag
Sziasztok!
Ma találtam rá az oldalra. Pár éve felszedtem pár kg-t. Pontosan 19 kg-ot. Január óta egy kicsit jobban figyelek arra, mit eszem, és le is fogytam 6 kilót. De igazából semmi extrát nem csináltam, csak átálltam a napi 5x-i étkezésre. Viszont szeretnék megszabadulni még legalább 15 kilótól, és esetleg még plusz 5-től, de ez már csak hab lenne a tortán. Szuper lenne ha sikerülne.
A tízéves fiam is elkezdte ma ezt a programot. Hajlamos a hízásra, és nem is érzi jól magát a bőrében. Viszont most nagyon bátorítja a siker lehetősége, és bizony ő is meglepődött az ételek kalóriatartalmán. Nála már annak is örülnénk, ha tartaná a súlyát, és nem hízna, hiszen növésben van. Ezért az ő esete így egy kicsit más, mint a felnőtteké. Viszont ezzel a programmal, már simán megette este a cukkinis lecsót, kenyér-rizs-kolbász-tojás nélkül - és még ízlett is neki. :))))

12 éve
#58
pondri
Válasz melinda032 #57 számú posztjára
Igen, magam is meglepődtem, hogy a "kevés" súly is aránylag hamar megindult fogyni. 64-ről indultam, és két hét alatt -1,5 kg. Ha így megy tovább meg leszek elégedve. Sokkal fegyelmezettebben étkezem amióta ide látogattam.

12 éve
#57
melinda032
Válasz pondri #55 számú posztjára
Szia Pondri!
És neked beindult a fogyás?Hogy állsz?

12 éve
#56
melinda032
Válasz katkat62 #12 számú posztjára
Szia!Én ismerlek ugye?de jó, hogy itt is vagy(unk)..!:)

12 éve
#55
pondri
Válasz aniko #2 számú posztjára
Szia Anikó!
Régen írtál Anikó, beszámolnál hol tart a fogyásod, van valami jó és hasznos ötleted ezzel kapcsolatban.

12 éve
#54
kaloriabazis 3 191
Válasz kaloriabazis #53 számú posztjára
Erre a témára nyitottam külön topikot, elég szerves része a fogyókúrának.

12 éve
#53
kaloriabazis 3 191
Válasz pondri #52 számú posztjára
Jók az ilyen módszerek amikor te vered át a gyomrodat és nem fordítva :).
A hagyományos, nagypohár víz ebéd előtt (vagy akár még közben is) módszer is elég jól működik. Meg tényleg durva, hogy ha csak 10-15 percet ha vársz kaja után, már jelentkezik (majdnem) ugyanolyan jóllakottság érzés mintha kétszer annyit ettél volna.

12 éve
#52
pondri
Sziasztok!
Mostanában azt a módszert alkalmazom, hogy az ebédemet kétszerre eszem meg. Először úgy 12 óra körül becsipegetem a felét, hogy az éhség érzetem elmúljon. Később kb. fél 2- 2 órakor megeszem a maradékot. Kcal bevitel u.annyi, de mégis mintha többet ettem volna, nincs megterhelve a gyomor és este már valami kevéssel is beérem. Nálam ez jól működik.

12 éve
#51
pondri
Válasz Kati #48 számú posztjára
Igen, Kati a szénhidrátot a legnehezebb kiiktatni az étkezésből. Még a paradicsomban és az őszibarackban is abból van a legtöbb:) Anyagcsere problémára ajánlom a szennalevél teát, de semmiképpen nem önmagában, hanem pl. csalán és borsmenta levéllel keverve, különben "nagyon hatásos lesz" Én régóta ezt iszom, az íze sem rossz. Ha este mindenképpen valami édességet akarsz rágcsálni, egyél meg lassan egy babapiskótát, csak 39 kcal.

12 éve
#50
MissStrawberry
Válasz pondri #49 számú posztjára
Nem, nem én vagyok. Én csak diétás menüvel tudok szolgálni :)

12 éve
#49
pondri
Válasz MissStrawberry #47 számú posztjára
Kedves MissStrawberry!

Egy másik lapon ilyen néven sok-sok finom ételreceptet találtam. Az Te vagy?

12 éve
#48
Kati
Válasz MissStrawberry #47 számú posztjára
Igen, biztosan igazad van!
Az anyagcserém valóban belassult, bár ez igazán idén februártól jellemző, akkor három hétig beteg voltam, közben Páromnál derült ki súlyosabb betegség, ezeken szerencsére túl vagyunk, de az anyagcserém pocsék maradt. Ezért kezdtem szűzteakapszulát szedni.
Az a baj, hogy eléggé szénhidrátfüggő vagyok, de próbálom zabkorpa muffinnal, zabkorpából készült dolgokkal elcsapni az érzést, amikor valami ilyet ennék.
Megpróbálom összevakarni magam, és délután már tényleg nem enni ilyeneket, csak persze estefelé jön rá az emberre a nasizhatnék :)!
Csináltam már édesítővel így-úgy ízesített túrót, cukormentes pudingot, de persze a tésztaféle jár az eszemben :(!
Teljesen jogos, amit tanácsolsz, évek óta figyelek is ezekre általában, de mostanában tényleg be-becsúsztak szénhidrátok délután is.
Köszönöm a segítséget :)!

12 éve
#47
MissStrawberry
Válasz Kati #45 számú posztjára
Szia Kati,

én is megpróbálok segíteni így látatlanban :)
Lehet hogy kicsit belassult az anyagcseréd az életmódváltás következtében (ez sajnos gyakori, én is tapasztalom). Ezt nem befolyásolja a szűzteakapszula..stb. Úgy tudsz segíteni a szervezetednek kicsit, hogy "játszol" a szénhidrát mennyiségének csökkentésével, fehérje növelésével. És bármennyire is a kalóriaszámoláson alapszik a módszered, ha odafigyelsz hogy a szénhidrát inkább a nap elején menjen (keksz, joghurt, gyümölcs, zab) és délutántól kezdve a fehérjedús, szénhidrát szegény ételek (csirkemell salátával, sovány túró, tojás(fehérje)) akkor újra leugrik az az 1-2 felszaladt kiló és jó esetben ismét beindul a fogyásod.
Remélem tudtam segíteni, sok sikert! :)

12 éve
#46
cory
Sziasztok!
Nekem vízhajtásra, főleg az elmúlt napok melegében, az jött be, ha legalább 3 liter folyadékot megittam. Így sikerült egy nap alatt 2kg-nyi vizet kihajtani magamból (ez tuti nem normál fogyás).
Én akkor sem eszem többet az engedélyezett 1200kcal-nál, amikor sportolok, és elvileg engedne a program.
Én még 16kg-t szeretnék fogyni az eddigi 49 mellé.
cory

12 éve
#45
Kati
Válasz kaloriabazis #44 számú posztjára
Édes vagy, hogy drukkolsz, jól esik , köszönöm :)!
Az italokat is rendesen beírom, a folyadék fogyasztáson a vizet értettem, tehát a tej, netán néhány korty kóla, ami igen ritka, leves stb-n kívül!
Nem sumizok, tényleg nem lenne értelme :)!
Semmiképpen nem adom fel, mert így tiszta a lelkiismeretem, nyugodt vagyok, mert szerintem mindent megteszek! Aztán majd lesz valahogy. ..
Csak néha elkeseredek, hogy bezzeg másnak sikerül.....
De, ha nem is fogok lefogyni, akkor legfeljebb egy egészséges, sportos molett nőci leszek :DDD!

12 éve
#44
kaloriabazis 3 191
Válasz Kati #34 számú posztjára
Kedves Kati!
Csak vaktában tudok tippelgetni.
Vezeted az italokat is? Sokan nem veszik olyan komolyan az italokat, mint az ételeket, pedig azokban is rengeteg kalória lehet.
Sajnos saját tapasztalat, hogy gyakori még, hogy az ember elkezd sumákolni. A csapott evőkanálból szépen lassan púpos lesz, az ételek súlyát elkezdjük lefele kerekíteni... Egy kicsi itt, egy kicsi ott, de a sok kicsi sokra megy.

De ha még mindent pontosan vezetsz, akkor is van még jópár egyénenként változó, kiszámíthatatlan tényező, amit sajnos lehetetlenség számszerűsíteni.

Drukkolok, hogy ne add fel és idővel szépen kibontakozzon megpróbáltatásaid gyümölcse. :)

12 éve
#43
pondri
Válasz melinda032 #42 számú posztjára
Régebben jártam callanetics tornára egy csoportba, az ott tanult és jónak vélt gyakorlatokat csinálgatom. Ez a mozgás inkább alakformálásra jó nem kimondottan fogyásra.

12 éve
#42
melinda032
Válasz pondri #41 számú posztjára
Igen, kisebb súlyból tényleg nehezebb fogyni.És mit tornázol?Mostanában én is picit hanyagoltam, de ez a meleg..:)Ma előre beírtam a tornáimat, így kénytelen vagyok megcsinálni, nincs kibúvó:.:)))

12 éve
#41
pondri
Válasz melinda032 #40 számú posztjára
Szia!
Én is nem rég találtam rá erre az oldalra. Hála az égnek sok fölösleggel nem rendelkezem, de most 3-4 kg-val több vagyok mint szoktam. ( 61kg helyett 64-65 kg) Ez pont elég, hogy a ruháimon észrevegyem. Furcsa, de a kisebb súlyfelesleg nálam nehezebben kezd el fogyni, mint az nagyobb súlynál. Most jobban figyelek magamra és vezetem a kalóriákat. Tornázni többet kéne, de valahogy sosem jut rá elég időm.

12 éve
#39
melinda032
Válasz pondri #38 számú posztjára
Szia!Köszönöm..:)Szénhidrát csökkentés, semmi édesség, cukor..min. a kávémba..:)És elkezdtem otthon dvd-re tornázni.Mellette odafigyelek, mit eszem.De nem sanyargatom magam..:)január közepétől váltottam életmódot, 92 kg-ról lementem 69 kg-ra.
Egy házaspár dvd-jére tornázom...remélem ez nem minősült reklámnak..:)És nem a Korda Gyurira gondoltam...:)
Te mikor kezdted, mennyiről és hol tartasz?

12 éve
#38
pondri
Válasz melinda032 #37 számú posztjára
Szia Melinda! Gratulálok. Milyen módszerrel adtad le ezt a nem kevés súlyt?

12 éve
#37
melinda032
Sziasztok!Ma találtam rátok..:)Nagyon tetszik.Én már 23 kilót fogytam, még 7 kilót szeretnék leadni.Nem számolgattam eddig, hogy mennyit ettem, de így már kiváncsi lettem.Sok sikert Mindenkinek!

12 éve
#36
pondri
Válasz Ikebana #35 számú posztjára
Kedves Ikebana!

A zellert legjobb nyersen fogyasztani akár a szárát, akár a gumóját. Én nem szeretem az ízét, igaz nem is voltam még nagyon rászorulva, hogy egyek. A vízmegtartással kapcsolatban szerintem, (nem vagyok szakértő, csak olvasmányaimra hivatkozok) nem is biztos, hogy nálad ez a probléma. Úgy tudom, hogy "vízre igenis szüksége van a szervezetnek és ha fogyni akarsz, nem kihajtani kell a vizet, hanem sokkal inkább megnövelni a vízbevitelt, hogy a szervezet ne kösse meg." A következő linken bővebben olvashatsz erről. http://body.builder.hu/cikkek.htm4?id=706
Persze, ha szemmel láthatóan pl. végtag dagadást, vagy ödémásodást észlelsz, inkább orvostól kérj tanácsot.
Olvasd el, érdemes.

12 éve
#35
Ikebana 1
Válasz pondri #33 számú posztjára
Szia Pondri! Köszi a tanácsot! Ezek közül már néhányat kipróbáltam( csalán, zöld tea, borsmenta)
Sajnos a szervezetem hajlamos a vízmegtartásra és időnként amikor több folyadékot iszok, a súlyomon érzem, hogy itt maradt. Zellert még nyersen nem ettem, a levelét ajánlod rágcsálni?
Igazából nem szeretem magam kínozni, de a 90 naposban már annyi mindent kipróbáltam, hogy a sótlan főtt krumpli sem fog gondot okozni:))))) Holnap amúgy is keményítő napom jön:)
Megnézem a Herbária teáját is , hátha beválik. Nem állandóan, csak alkalmanként innám, amikor érzem, hogy muszáj. Köszi a segítséged!:)

12 éve
#34
Kati
Biztos én nem csinálok valamit jól!
Amikor elkezdtem a kalóriaszámolást, akkor négy nap alatt lement 1kg. Utána megállt, azóta híztam!!! Eredetileg 81,6kg-ról indultam. Ma reggel 82.2!!!! kg voltam! Menet közben, mivel kb. 1200kcal-át engedélyezett a program, és néha túlléptem, felemeltem a heti kívánt fogyást 0,5kg-ról 0,8kg-ra. Így 1070kcal a megengedett, és ha túl is lépem, mégis 1200kcal alatt vagyok. Mégis híztam.....
Mikor beírtam a sportot is, akkor volt, hogy engedett még 4-500kcal-át, amit ehettem volna, de próbáltam nem igénybe venni. Tudom, hogy kicsit sok a szénhidrát, de a kcal-át kb. tartom. Azt figyeltem meg, hogy hiába megengedett estére még valamennyi étel elfogyasztása, hiába figyelek, hogy amit megeszem zöldség, korpovit keksz, diétás joghurt, húsféle meg ilyenek legyenek, tehát fogyókúrás dolgok, mégsem jó nekem. A vízfogyasztásom is rendben van, a két liter körüli mennyiség meg van, bár azt nem mindig jegyeztem be.
Egészségileg rendben vagyok, emésztésem a szűztea kapszulának köszönhetően rendben van, tuti, hogy nem a mensi kavart be, mert eddig is volt, mégsem volt gond, minden nap mozgok, de nem az izom nő, mert centiben nem lefelé megy, hanem felfelé, ezt a csípőmön pompásan tudom követni!
Azt gondolom, hogy kb. most mindent jól csinálok, amikor több baki volt a fogyásom körül jobban ment. Megjegyzem nem fogyókúrázom, hanem négy éve életmódot váltottam, le is ment 15kg, de most elkezdett felkúszni. Azt meg nem akarom elhinni, hogy kevés a kalória amit beviszek és tartalékolok...... Annyira béndzsa vagyok, de hátha Nektek van valami jó meglátásotok!!!!

12 éve
#33
pondri
Válasz Ikebana #32 számú posztjára
Szia Ikebana!
Attól függ, miért kell a vízhajtás. Ha komoly oka van, orvos megmondja, mit tegyél. Ha nem, nagyon sok jó tea van erre a célra, gyógyszertárban, gyógynövényboltban tudni fogják, ha rákérdezel. Szinte minden gyógynövénybõl készült tea vízhajtó tulajdonsággal is rendelkezik: csalán, nyírfa, zöld tea, borsmenta, bojtorján, gyermekláncfű, mezei zsurló ....stb. A Herbáriának van filteres salaktalanító és vízhajtó teája, az kicsit drága. Fekete retek reszelve, és a sok-sok alma is jó vízhajtó, valamint a zeller elrágcsálva, már aki szereti. . És a legfontosabb kerülni kell a sót! Ha szerted kínozni magad egyél egész nap főtt sótlan krumplit. Hirtelen ennyi jutott eszembe. Remélem segítettem.

12 éve
#32
Ikebana 1
Sziasztok!
Ebben a hőségben több folyadékot iszom, citromos vizet. De dinnyét is eszek! Viszont úgy érzem a szervezetem megtartja a vizet. Kérnék hasznosítható ötleteket a fölösleges víz kihajtására!:) Köszönöm előre is!:)

12 éve
#31
pondri
Válasz kaloriabazis #30 számú posztjára
Köszönöm a választ, így már sokkal egyértelműbb hol hibáztam. Nem adom fel, újból nekifutok.

12 éve
#30
kaloriabazis 3 191
Válasz pondri #28 számú posztjára
Kedves pondri,

Utánanéztem a rendszerben az esetednek.
Valóban az volt a baj, hogy felvitted sportolásként a Munkát (napi 700-800 kcal).
Pedig az alapjárat kcal-ban ez már benne van!
Cél meghatározásnál anno beállítottad az életmódodat és az oldal kiszámolt egy ezzel járó alapjárat kcal égetést. Onnantól pedig minden nap a Mit sportoltál ablakban a napi összes kalóriaégetéshez automatikusan hozzáadja ezt.
Ha felviszed a munkát is a sportok közé, akkor az már duplán lesz elszámolva.

Gondolkodom azon, hogy inkább kitörlök minden nem-sport jellegű testmozgást az adatbázisból (csak információs célzattal voltak benne), nem gondoltam, hogy ennyien fogják emiatt tévesen duplán vezetni a kalóriaégetésüket.

12 éve
#29
kaloriabazis 3 191
Válasz pondri #28 számú posztjára
Helló!

Nem estél véletlenül te is abba a (szokásos) hibába, hogy felvittél minden alapvető testmozgást is sportként? Sportként csak az átlagos életviteleden felüli extra testmozgást kell rögzíteni.
Láttam olyan felhasználót, aki minden nap felvitte, hogy 5 órát internetezik, 8 órát alszik, így alapból kijött nála egy téves napi +1500 kcal égetés, aztán csodálkozott, hogy nem fogyott.
Nagyon nem mindegy napi 1500 kcal ide vagy oda.

No persze ez csak egy tipp, lehet bármilyen más egyéni tényező ami befolyásolja a testsúlyodat.

12 éve
#28
pondri
Sziasztok!
Lehet, kicsit türelmetlen vagyok, de 1,5 hét után nem igazám indult be a fogyásom, pedig az értékelés mindig azt írja, hogy még túl is teljesítettem a tervet még ehettem volna kicsit. Korábban is ez volt a bajom, nem akarok csak 3-4 kg-tól megszabadulni, a család szerint is alig eszem, mégis inkább rakódnak rám a dekák, mintsem fogynak. 40 fölött ez már mindig így lesz. Szívesen veszem a tanácsokat. Egyébként nagyon jónak és hasznosnak tartom a honlapot!

12 éve
#27
Timussska
Válasz baranyesz #26 számú posztjára
Akkor sok sikert és kitartást hozzá neked is! :)

12 éve
#26
baranyesz
Sziasztok!
Én ma kezdtem el ezt a módszert, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon beválik-e? =)

12 éve
#24
Timussska
Köszönöm szépen a válaszokat! :)
Hát igen, szép is lenne, ha csak úgy pikk-pakk lemennének a felesleges kilók...:) De sajnos ezért dolgozni kell :( :)
Fél éve elkezdtem a 90 napod diétát, amit a 45. napon abba hagytam, akkor 8 kilót dobtam le. Nem volt olyan vészes, most mégis úgy döntöttem, hogy a kalóriaszámlálgatás is beválhat :) Remélem sikerülni fog most is :)
További sok sikert nektek! :)

12 éve
#23
Enech
Válasz Timussska #17 számú posztjára
Szerintem azért van feltüntetve, mert az agy is fogyaszt kalóriát hogy működjön, vagy épp ha valamire koncentrálsz , vagy fókuszálsz a szemeddel, gondolom hogy az is éget:D:D Elvégre a kalória olyan mint a kocsiba a benzin, hogy mindenre azt fogyaszt a szervezet (és kár hogy nem tudja magától, hogy ha fogynia kellene többet fogyasszon:D) De ez részemről csak feltételezés, hogy így lehet, meg amit olvastam anno még.

12 éve
#22
Enech
Válasz Monabona #16 számú posztjára
Jajj és neked is sok sikert!:)remélem hogy mindenkinek sikeres lesz:)))

12 éve
#21
Enech
Válasz Monabona #16 számú posztjára
Kedves Mona! Igen tudom hogy gyorsan visszajöhet, viszont az a szerencsém, hogy meg tanultam, hogy ne jöjjön vissza- ellenőrizni kell:D Na meg én apukámmal már hosszú évek óta úgy élünk hogy a legritkább esetben eszünk édességet, semmi cola, semmi cukros dolog és az olajban sütött ételek teljesen kizárva,nagyon ritka a tészta, a krumpli,de helyette sok a zöldség, fehér hús és gyümölcs- nagyon sokszor reggeli vagy ebéd helyett szimplán gyümölcs turmix (cukor nélkül, csak gyümölcs és kefir). Nem kényszerből, hanem azért mert igyekszünk odafigyelni, hiszen például apukámnak is magas a vérnyomása, stresszes a munkája és ez kellett.
Igazából ezekhez már annyira hozzászokott a szervezetünk, hogy csak akkor és kizárólag akkor fogyok, ha drasztikusan lecsökkentem ezeknek az ételeknek a mennyiségét. Hízni vicces de akkor szoktam, ha nem ezeket eszem, hanem azt amit a legtöbb ember, például nyaraláskor,utazáskor:D Ezért jött fel sok kiló, mert akkor még én ezt nem tudtam,hogy ennyire hízhatok és hazaérkezve sem álltam rá a mérlegre....és hát igen egy két hét nyaralgatás a nagyinál, akinél a jó magyaros kaják vannak hoppsz két kilócska, hoppsz unokatesóméknál is egy két kiló, pároméknál is egy két kiló- szépen összejött az évek alatt:D Na ezt nem tudtam én sokáig felfogni és elfogadni sem, hogy nálam a legtöbb embernek való kaja sajnos egyébként sem lehetne való, mert egyszerűen puffaszt (sajnos a gyomrom sem bírja), hízok tőle. Családilag is ez benne volt mindig is a pakliban sajnos. Így tehát marad a drasztikus mennyiség csökkentés- és a súlymegtartás oly módon, hogy állandóan ellenőrizni kell:S Ezt legutóbb sikeresen csináltam,de közbeszólt a vizsgaidőszak: 2-3 kiló ment így le, és azóta tartom- ez már hónapokkal ezelőtt történt, egyedül még az étkezési szokásomat kellene majd beállítani kevés de sokszori étkezésre, mert egyébként reggeli ebéd van- vacsora igazán mondjuk soha. Hát ez van, mindenkinek más a jó:S

12 éve
#20
molly0013
Sziasztok :)
Eddig nekem 5kg ment le kcal számolással + biciklizéssel...
Most 95kg vagyok, a normális testsúlyom 55kg lenne, de még a 61kg is a normálisba tartozik.
A célom, hogy október végére 75kg legyek, ez 1-1,5kg/hét fogyással menni is fog...aztán pedig a maradék 10kg-t szép lassan ráérősen szeretném leadni :)

Mindenkinek sok sikert :)

12 éve
#19
Anoli
Válasz cory #3 számú posztjára
Szia! Nagyon ügyes vagy. Nekem is ez kellene... A bőröd milyen? Vagy sportolsz is mellette?

És egyébként köszi ezt az oldalt!!!

12 éve
#18
kaloriabazis 3 191
Válasz Timussska #17 számú posztjára
A célbeállításnál olvasható, hogy a Mit sportoltál dobozba olyan sportokat/mozgástípusokat kell csak felvinni, ami az alap életviteledbe nem tartozik bele. Tehát ha beállítottad, hogy nehéz fizikai munkát végzel, akkor már ne vidd fel, hogy hány órán át bányásztál aznap. Ugyanígy ha beállítottad, hogy ülő munkát végzel, ne vidd fel az internetezést. Csak amit a megszokott életviteleden felüli plusz testmozgásként értékelsz.
Az alvás, internetezés és egyéb mindennapi tevékenységek csupán információs célzattal kerültek fel.

12 éve
#17
Timussska
Csak egy kérdés!
A sportnál fel van tüntetve az internetezés, valamint a tv nézés, mint sport....120 kcal égetés/óra...Lehet én nem értek a dologhoz, de ez mióta is van így?????

12 éve
#16
Monabona
Válasz Enech #11 számú posztjára
Kedves Enech, sok sikert a tervedhez, az én célom is kb 30 kiló :) de lassú ütemben szeretném elérni, mert ami gyorsan elmegy az gyorsan vissza is jön... tapasztalat :D Már szinte majdnem mindenféle diétát kipróbáltam, (káromra) Mert amikor legelőször elkezdtem diétázni 20 kilóval kevesebb voltam... bár ne kezdtem volna bele a hülyeségekbe... de rájöttem csak akkor fogok leszámolni a kilókkal véglegesen, ha életmódot változtatok és jegyzetelem mit is fogok enni. Az a diéta sosem jó ha éhezni kell, ha meg saját magadat "kínzod" az éhséggel, azzal is sokkal többet ártasz magadnak, mert bekapcsol a "raktározz" funkció... Ez az oldal óriási segítséget nyújt a "mit eszek" jegyzetelőknek és a kalória számlálóknak, Valami fenomenális. Rengeteg időt spórol meg. És aki az előtt mindent kisfüzetbe jegyzett fel, az pontosan tudja, hogy miről írok :). Ha egy tanácsot adhatok, maximum 1kg fogyást "tervezz be" egy hétre, de ha lehet akkor még kevesebbet.

Én egyáltalán nem vagyok éhes a számolgatás alatt, sőt a mozgásnak köszönhetően gyakran kiírja, hogy túl teljesítettem, ehettem volna még valamit :). Szerintem gondold meg a fogyást "lasabb ütemben" mert tapasztalatból mondom, hogy azzal előbb vagy utóbb rosszul jársz ha gyorsan fogysz.

Üdv, Mona

12 éve
#15
Tetovaltlany 2
Nekem ez az oldal nagyon sokat segit,mert sose tudtam mit hogy ehetek,meg most akkor ez mennyi is? hány kalória? itt meg látom h aha akkor ezt inkább nem eszem,stb meg az h edzések milyen szépen összevannak szedve^^ már sok barátom használja:) nekem eddig 4,6 kg minusz:) igaz 1-.2 hete kezdtem el,s közben nagyon sportolok is:)

12 éve
#14
raliza
Sziasztok! Én is megosztom Veletek az eddigi tapasztalataim. Ott kezdem, hogy 2 éve ezzel a módszerrel (kalóriaszámlálás) fogytam. Pedig már sok mindent kipróbáltam és eddig semmi nem jött be ezen kívül. Most újra neki kellett lendülnöm a fogyizásnak, mert a télen felszedtem kb 10-15 kg felesleget. Augusztusra szeretném visszanyerni a 60 kg-t, mert akkor megyünk nyaralni :) Május elején már nekiálltam ennek a "folyamatnak" - nem tudom itt lehet-e konkrét eszközöket említeni, inkább nem írom le a nevét, egy tesvibrációs módszerrel indítottam. Hát 1 hónap után semmi eredményt nem láttam, viszont a kajálásomon se fogtam vissza annyira magam mint kellett volna, inkább csak kicsit kevesebbet ettem, de azért nem diétáztam. Aztán úgy döntöttem nem pazarolom feleslegesen a pénzem, ami már 2 éve is bevált, az lesz a tuti. És ez az oldal sokkal egyszerűbbé teszi ezt, mert 2 évvel ezelőtt még sokkal nehezebben ment a számolgatás. Most igyekszem ezt követni és hétköznap minden este mozgok is egy fél órát. És már látom magamon, hogy nem sokat, de azért "formálódtam". Szerintem 3 dolog a tuti: 1.kevesebb kaja (kalóriaszámolással) 2. napi min. 30 perc mozgás 3. sok víz Sok sikert mindenkinek!

12 éve
#13
Ikebana 1
Sziasztok! Úgy látom, hogy nagyon ügyesek vagytok!:) Gratulálok mindenkinek a sikeres olvadozáshoz!:))))
Én 16 hónapja diétázom, eddig 18kg ment le, de mivel az utóbbi hetekben egy kissé labilis lettem a diétám hatékonyságát illetően, egy kicsit variáltam és közben akadtam rá erre az oldalra! Szerencsémre!!!:))))
Én hetente fél kilót szeretnék ledobálni, mert a célom a 65kg elérése. Ez lenne a normál súlyom. Ez 9-10 kg még! Úgy néz ki, hogy ez így működik is! :))) mert a 12nap alatt lement 1kg. Szeptemberben lesz a szülinapom, addig szeretném leadni!
A diéta mellett én szobabicajozom, napi min. 10km, de ma is meg volt a 25km. A nehézségi fokozatokon szoktam váltani.
Már gondolkodtam a futáson, de egyedül nem merem bevállalni.
Mindenkinek sikeres olvadozást!:))))

12 éve
#12
katkat62
Sziasztok,én 4 hónapja kezdtem fogyókúrázni és 12kilót fogytam.De most 2-3 hete semmi nem akar eltávozni pedig mindent ugyan úgy csinálok mint eddig.Kalória számlálással.
Nem türelmetlenkedem de azért jó lenne ha újra beindulna a fogyás.
Mindenkinek sikeres fogyást.

12 éve
#11
Enech
Sziasztok!

Először is nagyon megörültem hogy végre létrejött egy ilyen oldal. Mindig is szerettem volna valami fogyiközösségbe tartozni, és néha el is filóztam rajta hogy kéne csinálni egy élő klubot. De ahhoz elég nyúl vagyok:D Viszont most, hogy létrejött, szinte biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb nagyon jó kis banda alakul ki:)
Én is nagy diétás vagyok a cél mínusz 20-25 kiló (egyelőre)-hivatalosan persze vagy 35 kiló,de én sosem akartam vékony lenni,viszont a kitartásom mindig megakad, mert a kínzó éhséggel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, aztán mire meg összeszűkül a gyomrom, a gyomorsav és a gyomorfájás okoz gondot:S Tehát én is még csak keresem a végső megoldást. Annyi bevált hogy 6 után nem eszek semmit, eddig ez volt a legjobb-persze napközben is odafigyelek,de ugye a halálosan fájdalmas éhség hamar kinyírta ezt a remek tervet:S
Mindez persze azért, mert hiperérzékeny a gyomrom, ha ideges vagyok fáj, gyomorsav, ha sok savas gyümit eszek attól is, mit ne mondjak nem könnyű így. Szóval ha valaki tud erre valami jó receptúrát, szívesen várom:) Most egyébként épp azon töröm a fejem, hogy görögdinnyével és eperrel fogom az éhhalálom csillapítani- úgy is most itthon vagyok készülök a vizsgákra, annyit járhatok tőle pipilni amennyi jól esik, a kérdés csak az, hogy majd ez hogy fog működni majd akkor, amikor jön a nyár, megy az utazgatás meg a napi kimozdulások:D Tehát ez is valószínű csak átmeneti lesz. Mindenesetre egy próbát megér, csak azt sajnálom hogy pár héttel korábban nem jutott eszembe, már lehet előbbre tartanék. Úgyhogy örülök nagyon:) És KITARTÁST mindenkinek! Cory irigylem a kitartásod, komolyan:)

12 éve
#10
encsib
Sziasztok!
Én tegnap regisztráltam. Még soha nem fogyókúráztam - magában a fogyókúrában nem is hiszek... Az okos táplálkozásban és az odafigyelésben annál inkább! :) Na és a sport, a mozgás erejében! :)
Sajnos a mozgás az utóbbi években eléggé kimaradt, ezen szeretnék most változtatni és jobban odafigyelni arra, h mit és leginkább mennyit eszek.
Az eddig elért sikerekhez Mindenkinek csak gratulálni tudok!!! Remélem Én is csatlakozhatok majd Hozzátok!
Hát, HAJRÁ Mindenkinek! :)

12 éve
#9
Lyenna 19
Hopp, véletlen Enter lett...
Szóval mindenkinek sok sikert!

12 éve
#8
Lyenna 19
Sziasztok!
Én kb. 4 hete számlálom a kalóriákat, bár erre az oldalra csak ma találtam. Első héten lement 1,5 kg, utána héten semmi :( Aztán volt egy kisebb laparoszkópos műtétem, így lement 4 kg (jó kis hashajtás és beöntés :), abból visszajött 1 kg, de persze tudom, ez nem olyan fogyás volt. Most igyekszem tartani a súlyt, illetve még fogyni kb. 5 kg-ot. Egyébként amit először észrevettem az volt, hogy tényleg kevesebbet eszek már azzal hogy leírom!

12 éve
#7
Monabona
Sziasztok, én ma fedeztem fel az oldalat, rengeteg mindent próbáltam már, csak ezt nem! Meglátjuk mi sül ki belőle :) Cory és Kati, gratula :) remélem én is a nyomotokba érek :)

12 éve
#6
Kati
Gyerekek!
Négy napja regisztráltam ide, és kereken 1 kiló ment le a programnak köszönhetően! Egyszerűen imáááááádoooom!!!!!!

12 éve
#5
kaloriabazis 3 191
Üdvözlök mindenkit az oldalon!
Kitartást kivánok és remélem, hogy sok felesleges kilótól sikerül majd megszabadulnotok! :)

12 éve
#4
Kati
Válasz cory #3 számú posztjára
Hű, de ügyes vagy, le a kalappal! Én már próbáltam a kalóriaszámolást, de elvesztettem a türelmemet meg a fonalat :(! Ma ajánlotta egy lány ezt az oldalt és megint kedvet kaptam hozzá. Hááát, majd meglátom, milyen eredményes leszek ;) !

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2