KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
10 éve
#947
LPanka
Válasz Potik4 #943 számú posztjára
a full blast jó, de csak ha az utolsó 3 kilót akarod lepucolni és nem csalsz (jaja, még csalónap sincs).
superfatburnert nem próbáltam vitakingtől, csak biotechtől (zugyan ezen a néven futott). nekem az is jó volt, de ugyan az igaz rá, mint az előzőre. Ha még csak tanulod, h mit hogyan kell enni és az edzésed sem egy sportolói szint, akkor szerintem felesleges szedni, mert abbahagyás után, ha icipicit is változik a kajád v sportod (kevesebb v kevésbé intenzív sport illetve nem 100% a tiszta étkezés), egyből jön vissza a felesleg. Ezek segítenek ugyan, de inkább vmi időpontra történő forma esetén használnám, mint a versenyzők. Ha nem akarsz színpadra állni, vagy nem akarsz 5számmal kisebb lenni pl egy esküvőre, akkor ne szedd. Amúgy is én legalább 8hétig szedném, vagy 12, nagy dózisban, nagyon kemény sporttal

10 éve
#946
csikil4ny
Válasz mvera #939 számú posztjára
akkor még egy érv mellette! :)

10 éve
#945
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #942 számú posztjára
Gonoszka, nem emlékszem! :D

(A memóriára ezek szerint nem hat...:D )

10 éve
#944
Bojtika 3
Passz. Én azért az ilyenekben (a mi szintünkön) nem bízom.

A Taraxacum officinale meg.... az a sima pitypang.

A tiszta helyről szedett levele finom saláta-alapanyag.

10 éve
#943
Potik4
http://shop.builder.hu/termogenikus-zsiregetok/full-force-full-blast-90-kap-p8240
http://www.argep.hu/popup.asp?pid=221678155&pnr=10001&foto=1

Na,szétnézem egy fiókban..ezek vannak itthon,régen rendeltem,de nem szedtem,mert nehéz volt lenyelni.Ha azt mondjátok,ezek jók,vagy valamelyik a kettő közül.beszedem,ha addig élek is! :D

10 éve
#942
Gonoszka1
Válasz Bojtika #941 számú posztjára
Én úgy emlékeztem, hogy Te ajánlottad az L-carnitint a lábgörcsre.

10 éve
#941
Bojtika 3
Valószínűleg Bmati vagy LPanka lehetett. Nagyon örülök, hogy megoldódott a problémád!
Érdekes, hogy az orvosok nem ajánlják, pedig az én háziorvosom is megörült annak, hogy szedem.
Ennél sokkalta drágább és kevésbé hasznos, jószerivel felesleges dolgokat meg ajánlgatnak.

10 éve
#940
Gonoszka1
Válasz mvera #939 számú posztjára
Én biztos vagyok benne, hogy Bojtika volt!

10 éve
#939
mvera
nagyon hálás vagyok annak, aki a lábgörcseimre L-karnitint ajánlott! köszönöm!

10 éve
#938
Gonoszka1
Válasz Bojtika #937 számú posztjára
Érdekes! Tehát ha nem veszünk elég D vitamint magunkhoz, akkor akár hízhatunk is! Én mondjuk nem mászkálok sokat a Napon D vitamin gyűjtési célzattal! Lehet, hogy többet kellene? Legalább addig sem eszem!

10 éve
#937
Bojtika 3
Ma kaptam! Még nem néztem utána.
Részlet a kapott cikkből:

"A D-vitamin segít a fogyásban

Egy további tényező, mely a túlsúlyhoz hozzájárulhat, a D-vitamin-hiány, amire az utóbbi időben több tanulmány is rámutatott.

Az, hogy a D-vitamin konkrétan hogyan járulhat hozzá a fokozott súlyvesztéshez, sajnos még nem tisztázott egyértelműen, azonban számos spekuláció létezik ezzel kapcsolatban.

Egyes tudósok feltételezik, hogy a zsírsejteken található speciális D-vitamin-receptorok közlik a sejttel, hogy az a tartalmát (a zsírt) égesse el energiává, vagy inkább túlsúly formájában raktározza el rosszabb időkre – a szerint, hogy a D-vitamin aktiválja-e ezeket a receptorokat vagy sem.

Az agysejtek, amelyek az anyagcserét, valamint az éhséget és a jóllakottságot kontrollálják, szintén rendelkeznek D-vitamin- receptorokkal. Ha hiányzik a D-vitamin, alábbhagy ezeknek a sejteknek a működőképessége, és a telítettségérzet hiánya vagy csökkenése léphet fel."

10 éve
#936
Bojtika 3
Válasz LPanka #935 számú posztjára
"Picikét" máshogy, igen.... :D

10 éve
#935
LPanka
Válasz Bojtika #933 számú posztjára
nem hiszem, h többet sportolok, csak máshogy :)

10 éve
#934
csikil4ny
Úgy láttam, hogy a pulton belül egyfélét árultak, a másik oldalon meg amit én kerestem, lehet, hogy valamiért jobban megéri nekik a másik fajtát forgalmazni... De sebaj, most nem vertek át. :)

10 éve
#933
Bojtika 3
Ennél olvashatóbban még nem találtam leírást az anyagcseréről:

http://taplalkozas.bioenergetikus.hu/anyagcsere.php

Aminosavak, fehérje:

http://www.efealapitvany.hu/Ata/elet/Aminosavak.htm

Persze nálunk többet sportolóknál kell pótlás, de az LPanka és Bmati szintje, háziasszonyi test-átalakításnál még nem kell erre költeni. :D

10 éve
#932
Bojtika 3
Válasz csikil4ny #931 számú posztjára
Biztos több maradt a nyakán ebből. :D És el kell adja a készletet...

10 éve
#931
csikil4ny
Látod-látod milyen jó, hogy gyorsan szaladtam hozzád tanácsért, pedig nagyon győzködött a csaj, hogy ő is azt használja s még olcsóbb is a másiknál amire fáj a fogam.

10 éve
#930
Bojtika 3
A folyékony aminó igazából minek kellene?

Minden fehérjét, amit megeszünk, a szervezet aminosavakká bont, és abból rak össze fehérjét megint.
A felesleg pedig, mint a rossz dézsa.
Annyi fér az egészbe, amit a legrövidebbre törött donga lehetővé tesz.
A felesleg elfolyik...

A teljes aminosav-készletből annyi hasznosul, amennyit a legkevesebb összetevő lehetővé tesz. A többiből hiába van több...

10 éve
#929
csikil4ny
Jelentem két hónapnyi várakozás után megvan a multivitaminom. :) A fehérjeport nem tudtam végül megvenni, mivel az üzletes csaj nagyon győzködött valami folyékony aminós fehérjével, én inkább hajlanék a 100% Milk complex felé, végül nem tudtam dönteni, így eljöttem gondolkodni.

10 éve
#928
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #926 számú posztjára
Réka, nagyon örülök! :D

A magnéziummal vigyázzatok, mert ha az L-karnitin- ban is van (ha azt a fajtát veszitek) és külön is szed, a Mg esetleg beleszólhat a Ca felszívódásába is.

Mingyá megiszom a kávémat, most még "fénytelen" vagyok. :D

10 éve
#927
Zsuzsi05
Köszönöm a válaszokta! :)

10 éve
#926
jancsoreka 12 33
L-carnitin: valóban, szív- és érrendszer-erősítő, plusz támogatást jelent a diétához és a sporthoz. Ezermillió köszönet Bojtikának (már napok óta a fejemben van), amiért felhívta rá a figyelmemet! Anyukám, aki lassan 70 éves lesz és COPD-s (csúf egy tüdőbetegség), Bojtika tanácsára kezdte el szedni. Illetve hát én vettem neki és ráparancsoltam, hogy szedje, plusz még kapott glükozamint és Béres-féle agyfényesítőt (koffein, guarana, gingko), valamint Magnesium Sandoz-t, mert folyton görcsöltek az izmai. Hozzátenném, hogy a fizikai gyengeségen és a COPD-n kívül semmi baja (olyan alacsony a vérnyomása, hogy 3 kávé után alig tudták megmérni és a szíve is teljesen rendben van). Szedi már 2 hónapja ezeket és valamelyik reggel mondta döbbenten, hogy ő még ilyet nem látott, majd kicsattan az egészségtől, nem fáj semmije, jól érzi magát - és valóban, egész nap tesz-vesz. Még a szőlőmag-őrleményt is hajlandó ezek után megenni, pedig még egy sima multivitamint sem tudott végigszedni. Sőt, kalciumot és D-vitamint is bekap néha. De most azt mondja, érzi a hatását és meg van róla győződve, hogy az L-carnitin a "főbűnös". :) :) :) Nekem mindent megért ez a tanács! :) :) :)

10 éve
#925
csikil4ny
Válasz Zsuzsi05 #922 számú posztjára
Köszi szépen utánanézek, hogy itt mennyibe kerül. Épp ez a bajom, hogy nem akarok drágát venni amire aztán rá sem tudok nézni.

10 éve
#924
Gonoszka1
Válasz Zsuzsi05 #923 számú posztjára
Igen! Az L-carnitin szívtámogatásra jó, és emellett edzés előtt egy nagyobb adag kicsit felpörget. Túladagolni nem lehet elvileg, mert a többlet vizelettel távozik.

10 éve
#923
Zsuzsi05
Engem meg az érdekelne ,hogy használtok L-karitin kapszulát?
Mire jó,mit kell róla tudni,használ-e valamit?
Pozitív negatív vélemények érdekelnek!
Köszönöm!

10 éve
#922
Zsuzsi05
Válasz csikil4ny #918 számú posztjára
Én az Mixed Protein Power 1 kg-t vettem elsőre kipróbálásnak.
(nem használtam még én sem ilyent soha)
Vízben nem tudom meginni,pedig úgy kellene,de tejjel már iható,sőt még ha éhes vagyok kifejezetten jól is esik.
Nem annyira drága, az 1kg kb.3300körül lehetett.
Reméllem tudtam segíteni.:)

10 éve
#921
Bojtika 3
Normál joghurtban is elég könnyen elvész, én a reszelt almásban is eltüntettem, de ki mit kedvel.
Ha szerinted is iható a joghurtban, akkor mégsem annyira.egyéni dolog... :D

10 éve
#920
jancsoreka 12 33
Válasz csikil4ny #918 számú posztjára
Ha ivójoghurtba kevered, iható. :) Én 0,1-es aldisba szoktam, ráadásul villával könnyű is elkeverni. Sűrű lesz, de tehetsz bele zabkorpát is, és / vagy kölesgolyót...

10 éve
#919
Bojtika 3
Válasz csikil4ny #918 számú posztjára
Ilyet még nem találtak ki! Vigasztaljon, hogy a drágább is ritkán jó ízű.
Vagy feloldod kevés vízben/tejben, és felhajtod, vagy kitalálod, miben elkeverve bírod bevinni.

10 éve
#918
csikil4ny
sziasztok, tudnátok olyan fehérjeport ajánlani ami olcsóbb kategóriás és mégis iható (a fura mellékízűeket nem tudom meginni)?

10 éve
#917
Bojtika 3
Ez óriási, köszi!!! :DDDD


10 éve
#916
polomandi
Sziasztok!

Látom,hogy titeket is elért az ,,okos" réteg :)
A fehérjékre az orvosok is úgy tekintenek mint valami mumusra, nem beszélve a régi edzőkről/sportolókról. Én már lenyomtam jópár dobozzal és még élek jelentem,sőt a vesém is integet mindenkinek :D
Alapvető emberi hülyeség egyike ez ,hogy benyomjuk az antibiotikumot, mindenféle gyógyszert és nem is tűnik fel,hogy lassan már még betegebbek leszünk,mint előtte..de a tápkieg meg teljesen tabu.
Én mindenkinek ajánlom,sokban hozzátesz a diétához,főleg mivel sportolunk is ,gondolom senki nem az izomból akar fogyni,pedig a szervezet nagy megerőltetés esetén képes belelendülni és azt falni először,mert sok tápanyagot (fehérjét )igényel. Súlyzós edzés után aki bedob egy fehérjét az biztos lehet benne,hogy jó helyre kerül mivel az izomépítés elengedhetetlen része :) (és edzés után szívódik fel a leghatékonyabban )

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/p526x296/1743626_10152235792418764_1485671031_n.jpg

Ez a kép mindent elmond a csodálatos szakértőkről :) Amiről tudják,hogy káros azt bármikor,amiről meg nem tudják azt egyből úgy állítják be mint a sátán fiát..

10 éve
#915
Potik4
Válasz LPanka #914 számú posztjára
Oké,köszönöm.

10 éve
#914
10 éve
#913
Potik4
Fiamnak keresek fehérjeport.Itt olvasgatva lassan világos,hogy milyet..nagyjából.Azt viszont nem tudom,mi a különbség a tejsavó koncentrátum és izolátum között.

10 éve
#912
Gonoszka1
Válasz schumy #911 számú posztjára
Én a zöld turmixba keverem.

10 éve
#911
schumy 112 7
Egyébként mit javasoltok, hogy készítsem el a Naturát? Alapjaiba véve édesszájú vagyok, próbáltam már tej + banán az nem volt rossz, víz + alma (nem volt tej) alig bírtam meginni, tej + nesquik nagyon fincsi csak a ugye a kakaóban sok a cukor.

10 éve
#910
schumy 112 7
Válasz LPanka #909 számú posztjára
Nem, de sportólt régen és állítólag nagyon ott van az étrendekben meg minden, na de hagyjuk is.

10 éve
#909
LPanka
Válasz schumy #903 számú posztjára
ki ez a szakértő? :) élsportoló? vagy orvos?

10 éve
#908
schumy 112 7
Válasz Bojtika #906 számú posztjára
Fogalmam sincs, belém akarják rakni az ideget. :D

10 éve
#907
schumy 112 7
Válasz Bojtika #906 számú posztjára
Fogalmam sincs, belém akarják rakni az ideget. :D

10 éve
#906
Bojtika 3
Válasz schumy #903 számú posztjára
Én már nem is egy csomaggal megettem belőle apránként. Szintén nem naponta, kiegészítésnek.
Már miért kéne ettől kórházba kerülni? :D

10 éve
#905
schumy 112 7
Válasz Gonoszka1 #904 számú posztjára
Megnyugodtam.

10 éve
#904
Gonoszka1
Válasz schumy #903 számú posztjára
Ha a kereteden belül használod akkor jó! Csak túlzásba ne vigyed. A fogyással kevesebb tápanyagot viszünk be, és általában mindig a fehérjét a legnehezebb teljesíteni.

10 éve
#903
schumy 112 7
Vettem Natura tejsavót, de egy ismerősöm szerint korházba fogok kerülni mert szerinte nem nekem való azért mert biciklizek. Szerinte edzőknek élsportolóknak való.
Hiába mondtam neki, hogy nem szedem nyakra főre, csak a fehérjét sosem tudom leenni maxig, ezzel hoznám be a lemaradást.
Higgyek neki, vagy hagyjam rá?

10 éve
#902
Bojtika 3
Én nem szörnyülködöm, a "hátsó fiókban" ott van a Ca-hiány, de arra nem emlékszem, hogy mi a magyarázata.
Egymás felszívódását gátolják, ugyanakkor adott arányban szívódnak fel. Ha jól emlékszem így kávé nélkül, 3:1 arányban kell lenniük egymáshoz képest a szervezetben.

Na megyek, iszom kávét. :D

10 éve
#901
csikil4ny
Válasz mvera #900 számú posztjára
Lehet a Ca hiánytól is, amikor először itt mondtam, hogy nekem az orvos azt ajánlotta mindenki elszörnyülködött. Én is szedek magnéziumot, egy ideje nem volt gondom, de kb. egy hónapja nem vettem be Ca-t s a tegnap ismét begörcsölt. Megpróbálhatod azt is, végülis nem árt (csak ne egyszerre vedd be a magnéziummal mert nem férnek össze).

10 éve
#900
mvera
Válasz Bojtika #899 számú posztjára
Magnezium sandozt szoktam inni, a gyógyszerész ajánlásával : ), úgy tűnik mégis kevés...

10 éve
#899
Bojtika 3
Igyál sok folyadékot, és eddz tovább. A pezsgőtablettában mennyi magnézium van?

10 éve
#898
mvera
edzéskor mindig begörcsöl a lábam, van hogy napközben is, bár azt már egyre ritkábban, már reggel is iszok magnézium pezsgőtablettát és délután-este is...mit tegyek??

10 éve
#897
LPanka
http://masteszta.com/proteinfo/1-feherje-vasarlasi-kisokos

szerintem jól leírja h milyen proteint vásároljon valaki akinek még fogalma sincs a dologról

10 éve
#896
Gonoszka1
Válasz miminati #895 számú posztjára
Pedig muszáj, mert különben éhezik a tested, és az nem jó! Tessék szépen leenni a kalóriakeretedet!

10 éve
#895
miminati
Válasz Gonoszka1 #894 számú posztjára
:))))) ennyit nem sikerült még bevinnem,1100 max.de majd ha rántott husika lesz:))

10 éve
#894
Gonoszka1
Válasz miminati #893 számú posztjára
1400 jobb lenne, mert ez éppen csak egy hajszállal több.

10 éve
#893
miminati
Válasz Gonoszka1 #892 számú posztjára
1349 a BMR,és 1355 a keretem,

10 éve
#892
Gonoszka1
Válasz miminati #891 számú posztjára
Akkor most a BMR-ed felett van egy kicsivel a kalóriakereted? És akkor most látod a tápanyagoknál, hogy miből mennyi kellene.

10 éve
#891
miminati
na már beállítottam,igy mindjárt más:)

10 éve
#890
miminati
Válasz Gonoszka1 #888 számú posztjára
köszi

10 éve
#889
miminati
Válasz Gonoszka1 #888 számú posztjára
köszi

10 éve
#888
Gonoszka1
Válasz miminati #887 számú posztjára
A célbeállításnál úgy adjad meg a heti fogyási mértéket, hogy a BMR-ed felett legyen kicsivel, és akkor rendesen kiírja a fehérje-szénhidrát-zsír adatokat is. Az nem lényeges, hogy mekkora heti fogyással tudod ezt beállítani. Az a lényeg, hogy jó értékek legyenek beállítva!

10 éve
#887
miminati
Válasz Gonoszka1 #885 számú posztjára
Nem eszem 600 calóroát,1000 felett eszek,csak a cél-t amikor beállítottam ennyit írt ki,ezért nem tudok a fehérje után számolni,mert ugye oldalt ki írja a bevitt mennyiséget csak hát nem úgy ahogy kellene,

10 éve
#886
LPanka
Válasz miminati #884 számú posztjára
csak akkor lehet baja a vesédnek a túl sok fehérjétől (aminek rengetegnek kell lenni, sokkal többnek mint 2g/tskg) ha amúgy is beteg a veséd és ha nem fogyasztasz kellő mennyiségű folyadékot.

10 éve
#885
Gonoszka1
Válasz miminati #884 számú posztjára
Miért eszel csak 600 kalóriát? Az annyira kevés, hogy csak kórházban extra gyorsan fogyasztandó pácienseknél alkalmazzák sos műtétek előtt. És akkor is csak rövid ideig! Ilyen kis mennyiség mellett a tested éhezik, és lelassult anyagcsere miatt a fogyás annyira lelassul, hogy a végén stagnál, sőt még hízás is bekövetkezhet, mert a tested minden morzsához ragaszkodni fog! És utána pedig jön a jojozás!

10 éve
#884
miminati
Bojtika ez amit vettél jobb mint az elözö?Én most Naturát rendeltem,bár még nem ért ide,Nekem azt mondták ovatossan szedjem,mert az ismerősőm fia,folyamatosan szedte és baj lett a veséjével,korházba került majdnem ott maradt,Igez itt a becitt ételek mellett kírja a fehérjét DE nekem 600 cal lenne a napi adagom,persze hogy túllépem,viszont igy nem tudom a fehérjét ellenörizni

10 éve
#883
Bojtika 3
Válasz neonlicht #882 számú posztjára
Köszi, láttam a véleményeket.
A Natura sem volt egy Ramsay-fogás. :D

10 éve
#882
neonlicht
Válasz Bojtika #880 számú posztjára
Nagy ízorgiára ne számíts.

10 éve
#881
sylvie80
Válasz Bojtika #880 számú posztjára
Köszi a választ. Utána járok, hogy a közelünkben hol tudom beszerezni. :-)

10 éve
#880
Bojtika 3
Nem titok. Eddig a Natura tejsavófehérje-koncentrátum volt, de végül kilós árat nézve olcsóbb lesz most egy keverék (szója is van benne). Scitec termék, központi árakkal, azaz mindegy, hol veszem. De a közeli boltban van. :D

http://langsport.hu/uploads/product/front_n/mpm-mixed-protein-matrix-1000g.jpg

10 éve
#879
sylvie80
Válasz Bojtika #878 számú posztjára
És mit használsz? Már ha nem titok...

10 éve
#878
Bojtika 3
Végül is igen, mert a hájat az izomzat szorítaná ki. Ezért adtam be én is a derekam, és vettem port. Inkább legyen itthon, ha estére hibádzik a fehérje.
Vagy két hónapja már elfogyott és nem tudtam venni. Érzem is a hátrányát, megállt a fejlődésem, és energiám sincs annyi. Némi zsír meg mintha visszajött volna.
A súly ezt nem mutatja, mert a zsír könnyebb, mint az izom.

10 éve
#877
sylvie80
Válasz Bojtika #876 számú posztjára
És nagyon nagy baj, ha nincs meg rendesen a fehérje mennyiség? Mert ez nekem is el szokott maradni sajnos. Amíg a szénhidráttal és a zsírral kereten belül maradok, a fehérje érték szinte mindig elmarad az ajánlott mennyiségtől.

10 éve
#876
Bojtika 3
Én is álalában nem kapkodok be semmit, de az L-karnitin meggyőzött, hiszen ha húsevő lennék, a szervezetem is kellő mennyiségben előállítaná.
És érzem is, hogy jót tesz a szívemnek, mert azért szedem, nem csodaszerként.
A másik a fehérjepor, mert nehéz nagyobb húsmennyiség nélkül kellő fehérjéhez jutni zsír vagy szénhidrát nélkül.

10 éve
#875
Gonoszka1
Válasz sylvie80 #873 számú posztjára
A zöldkávé kapszulát is kár volt megvenned. De ha megvetted akkor egyed meg, de szerintem ne vegyél többet. Inkább zöld teát, és abból igyál meg gyengére főzve 2-3 litert. Jobban jársz vele, mert többet használ.

10 éve
#874
Gonoszka1
Válasz Bojtika #872 számú posztjára
Igazság szerint az L-carnitinért mentünk, de a naptej is a listán volt (már vagy 2 hete), miután egyszer csinosan leégtem. Szerencsére nem hámlottam le, mert ahogy hazaértünk bemázoltuk a lángoló részeimet. Egy kicsit 1-2-3 napig kellemetlen volt, de kibirható, mert időnként le lettem a krémmel kenve. És most amilyen meleg van, és hétágra sütő nap, nem szeretnék újra lángolni. És mivel jó fehér a bőröm, nálam a leégés nem nehéz.

10 éve
#873
sylvie80
Köszi a válaszokat. Én is sokalltam az árát és részben emiatt nem vettem meg. A másik fele pedig az, hogy nagyon idegenkedem a különböző bogyóktól és poroktól, legyen az gyógyszer vagy kiegészítő. Magam sem tudom miért, de nem szeretek szedni semmit kivéve, ha elengedhetetlen. Hónapokkal ezelőtt megvettem a zöldkávé kapszulát, hogy na majd akkor én ezt most jól beszedem, de egy darab se hiányzik belőle. :-D

10 éve
#872
Bojtika 3
Csak pancsolj! :D És tényleg fontos a naptej.

Sokszor éppen azt felejtjük el, amiért tulajdonképp elindultunk... :D Még szerencse, hogy a csekk is esedékes, amúgy is kellett volna menni.

10 éve
#871
Gonoszka1
Válasz Bojtika #870 számú posztjára
Akkor nem annyira rossz a memóriám! Viszont elfelejtettünk naptejet venni, így a férjem most elment a Tescoba (csekk ügyben is) és vesz, mert holnap korán megyek az orvoshoz, aztán elmegyünk a pancsoldába.

10 éve
#870
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #869 számú posztjára
Én is 1300 valamennyire emlékszem, de Aranyos is olcsóbban vette. Ennek örülök, nem árt néha kis árcsökkenés!

10 éve
#869
Gonoszka1
Válasz Bojtika #868 számú posztjára
Hát igen! Elmentünk az Árkádba, és ott kaptam L-carnitint a DM-ben. 1199 forint volt egy csomag. Én eddig mintha drágábban vettem volna. Vagy csak én emlékszem rosszul? Mintha 100-200 forinttal többért vettem volna. Most este mentünk el, de hogy itt a városban milyen hőség van! Még jó, hogy az Árkás légkondis, így vásárlás közben nem ájultunk többször el. A keresztlányom mesélte, hogy a munkahelyén (nincs légkondi) többen is elájultak már!

10 éve
#868
Bojtika 3
Ennyiből két hónapra elegendő karnitint és fehérjeport is tud venni az ember.

10 éve
#867
Gonoszka1
Válasz Bojtika #866 számú posztjára
Sőt, ha 3x4 tablettát szed be, akkor 5 napra elég csak. Kész horror az ára!!!

10 éve
#866
Bojtika 3
Ne vedd meg.
Iszonyat drága is ráadásul, mert egy doboz, 60 kapszula, csak 8-10 napi adag, és 3 ezer felett van az ára.
Az összetevői nem meggyőzőek, Te nem csodaszer támogatását várod, mert már elindultál a jó irányba.

http://www.gyogyline.hu/termekek/fitness-wellness-sport/fogyokuras-keszitmenyek/lxr-testsuly-komplex-kapszula-60-db

10 éve
#865
Gonoszka1
Válasz sylvie80 #863 számú posztjára
Szia! Ha teákat iszol az annyiban jó, hogy legalább iszol. Ne csináljad nagyon erősre szerintem. A kapszulát viszont nem ismerem, így ezzel kapcsolatban nem tudok tanácsot adni. De szerintem ha fogysz, akkor elég ha a teákat iszod egyenlőre.

10 éve
#864
Bojtika 3
Szerintem kár fölöslegesen költeni, ha már szépen meg is indult a fogyás.
A Mate tea finom, a zöld is, de ha megveszed, a puszta élvezetért tedd. :D
A kapszulára rákeresek, még nem hallottam róla. (És azért az a 25-26 kiló lement.)

10 éve
#863
sylvie80
Sziasztok!

Pénteken mentem vissza az endokrinológushoz, aki hormonzavart nem állapított meg viszont elmondta, amit eddig is tudtam, hogy le kell fogynom. Namármost! Elmondta, hogy igyak minden nap cukorbetegek teakeverékét, emellett Mate teát és zöldteát, valamint javasolta nekem az LXR testsúly komplex kapszulát. Nektek ezekkel kapcsolatban milyen tapasztalatotok van? Szedtek bármilyen kapszulát vagy isztok valamilyen teát a nagyobb siker érdekében? Az igazat megvallva 2 hete csinálom a kalóriaszámlálást, mindent mérek becsülettel és nem éhezem. Gonoszka1 és bmati segítettek nekem beállítani az ideális BMR-t (amit hálásan köszönök!), azt követem és fogytam is 2 kilót a 2 hét alatt mindenféle kiegészítő nélkül. Tényleg kell valami vagy folytassam az eddigieket változatlanul?

10 éve
#862
10 éve
#861
sinnesro
Válasz Boobike #859 számú posztjára
Szia!

Olyat kell venni, amiben nem sok.
Itt nézz körül:
http://shop.builder.hu/feherje-keszitmenyek-c43
Nekem ilyen van:
http://shop.builder.hu/tejsavo-feherje-koncentratumok/scitec-nutrition-100-whey-protein-professional-2-35-kg-p5146
22 g fehérje, 3,8 ch, 1,5 zsír van egy adagban.

10 éve
#860
Bojtika 3
Nem a shake-porokat kell nézni, a protein porokban alig van szénhidrát.

10 éve
#859
Boobike 58
Fehérjefogyasztásra mit tanácsoltok? Szinte sosem érem el a szintet és a legtöbb fehérjeporban sok a szénhidrát.

10 éve
#858
Bojtika 3
Már hogy mi?
A BMR fölött legyen a kereted. Lehet olyan 1700 Kcal is.

10 éve
#857
Eletem12
Sziasztok! Én 165 magas és 74 kg vagyok . BMR : 1546.44 . Ez nem lesz így jó igaz? :(

10 éve
#856
Bojtika 3
Lám, néha mik ki nem derülnek két kanálnyi ételből... :D

10 éve
#855
Gonoszka1
Válasz pixi21 #854 számú posztjára
Szívesen, és nagyon sok sikert, és kitartász kívánok!!!

10 éve
#854
pixi21
Válasz Gonoszka1 #853 számú posztjára
értettem :) és köszi :)

10 éve
#853
Gonoszka1
Válasz pixi21 #852 számú posztjára
Akkor 1600 kalória körül kellene enned, mert a BMR elfogyasztása fontos lenne, hogy a szerveid, idegrendszered, agyad, stb rendesen tudjon működni. Az mindegy, hogy fogyásként egyébként a rendszer mennyit ír, mert fogyni annyit fogysz amennyit a tested is enged. És ez először általában több mint az előirányzott, a végén pedig kevesebb, de hát így működik az emberi test. Most a BMR-ed 1530 kalória, ha ülő munkát végzel.

10 éve
#852
pixi21
Válasz Gonoszka1 #851 számú posztjára
elnézést elírtam :$ 0.5 kiló igen :) 17 kg a túlsúlyom van :(

10 éve
#851
Gonoszka1
Válasz pixi21 #850 számú posztjára
Heti másfél, azaz heti 1,5 kilót akarsz fogyni, és szerinted az kevés? Lemegyek hídba (csak aztán nincs aki összekaparjon!)! Az átlag fogyás normális esetben 0,5 kiló, és akinek kisebb a túlsúlya, annál akár a heti 0,1 kiló azaz 10 deka fogyás is szuper! És nem Te vagy éhes, hanem a tested, a szerveid, az agyad! Nem kapják meg a minimálisan szükséges energiát a működésükhöz!

10 éve
#850
pixi21
egyáltalán nm koplalok :) nem szoktam éhes lenni :) csak nekem annyira kevésnek tűnik az a heti másfél kg fogyás :( de hallgatok rátok :)

10 éve
#849
Bojtika 3
Hasonlót sokan írtak már.
Később vagy elkoplalgatnak fogyás nélkül, vagy jönnek, hogy téééényleg, azóta fogyok, amióta eszem...
Én 150 cm vagyok, és súlyt tartok 1400-zal, 1100 valami BMR mellett.
1300-nál kevesebbet nem ettem. De ahogy gondolod...

Nem értem egyébként, ha eddig a koplalás nem vált be, akkor miért ragaszkodsz hozzá ennyire?

10 éve
#848
Gonoszka1
Válasz pixi21 #844 számú posztjára
Nem jó! Bojtikának igaza van! A keretedet 1600-1700 kalóriára kellene állítani! És úgy, hogy heti fogyási ütemet kellene beállítani, mert akkor a súlyoddal a kereted is csökken. De minimum az 1600 kalória, amire a keretedet állítani kellene!

10 éve
#847
pixi21
Válasz Bojtika #845 számú posztjára
az nm túl sok kicsit? :S így hogy 1200-ra állítottam heti 0.5 kg fogyok ha annál többre már semmit o.O amikor elkezdtem akkor voltam 73 kg a magasságom 165 cm és 22 éves vagyok, ma mértem 71,3-at :)

10 éve
#846
pixi21
Válasz Bofy #842 számú posztjára
ismerős a helyzet :P de megtanultam nemet mondani rájuk :$ mivel még itthon lakom ezért anyum néha túlzásba tud menni :/ ma is vett pudingot :/ oda adtam a macskáimnak .$

10 éve
#845
Bojtika 3
Nem a tempódból kell visszavenni, mert a fogyás tempója a túl kis kalóriakerettel hamar megáll.

Vedd feljebb, úgy 1600-1700-ra, és akkor nem megy majd a hasad két kanál pöri miatt. Mert megehetsz egy kis adagot, krumplival is.

10 éve
#844
pixi21
átállíttattam 1200-ra :$ így jó lesz? :)

10 éve
#843
pixi21
a BMR: 1550.90 ,akkor vegyek vissza a tempómból igaz? mert ez így nm lesz jó :(

10 éve
#842
Bofy
Válasz pixi21 #836 számú posztjára
Jól beszélnek, nálam durva a pöresz, meg a kolbász:)...kiegészíteném a pizzával, fánkkal, sajtokkal, rántott hússal, és az anyám által sütött pogácsákkal, sütikékkel is. Elég nagy a fekete lista:D...itthon törekszem a teljes egészségességre, de anyáméknál....ott van a purgatórium evés szempontjából :D:D

Akarok csinálni házi protein szeletet köztes étkezésekre. Ma meló után felhajtok kókuszlisztet. Remélem sikerül:D:D

10 éve
#841
Gonoszka1
Válasz pixi21 #839 számú posztjára
Nagyon kevés a kereted! Arra az elején (amikor regisztráltál) felhívják a figyelmet, hogy nem szabad ilyen keveset enni! Mennyi a BMR-ed? Mert akörül kellene lennie a napi kalóriakeretednek!!!

10 éve
#840
Bojtika 3
Kevés. Nagyon kevés a napi kereted.

10 éve
#839
pixi21
1091 a napi keretem :/ ma túl is léptem , így a zsírt már 3 hete nm ettem de am szoktam másból :)

10 éve
#838
Gonoszka1
Válasz pixi21 #836 számú posztjára
Bofynknál a durva a kolbász, csülök, ilyesmi. A pörköltöt én sosem készítem zsírosra. Eleve színhúsból készitem, nagyon kevés zsíradékon. De még akkor is ha nem olyan zsírszegényen van készítve, akkor sem katasztrófa. A hasmars pedig több mindentől lehet (nekem például a majdnem éhgyomorra evett savanyúkáposztától). De az is lehet, hogy már elszoktál az ilyan ételektől. De az biztos, hogy ha nem eszel semmiféle zsíradékot, akkor annak általában dugulás a vége.

10 éve
#837
Bojtika 3
Válasz pixi21 #836 számú posztjára
A zsírostól nálam is.
De ha sertéspörköltöt főzök, simán megeszem egy kisebb adagot. Nem túl kicsi a napi kereted?

10 éve
#836
pixi21
bofy nálad mit jelent ha valami durvát esszel? :) .$ én ebédre ettem 2 kanálnyi sertés pörköltöt (csak hogy a mértéket tartsam :$ ) és hát most jól rám jött a hasmars :S úgy látszik a zsíros kajától hamarabb beindul a dolog :$ :S

10 éve
#835
Bojtika 3
A magam részéről Zacher Gábornak adok ez ügyben igazat. Addig is szimpatikus volt, ezután még inkább:

http://www.rtlklub.hu/musorok/felketto/videok/104761

(4:38-nél kezdődik)

10 éve
#834
Katka77
Nemrég beszélgettem egy emberkével, aki arról beszélt, hogy diétát érdemes méregtelenítő / salaktalanító kúrával kezdeni, mert állítólag a szervezet a méreganyagokat úgymond "zsírsejtekkel csomagolja be", és tisztítókúra után könnyebb a fogyás is. Erről mi a véleményetek?

10 éve
#833
Bojtika 3
A Gymnema Sylvestre cukorbetegségben hasznos. Csökkenti a cukor utáni vágyat is.

Nem minden szénhidrát cukor! Szénhidrátra szükség van, de a finomított cukor lehetőleg kerülendő.
Én használok cukrot, ami azt jelenti, hogy néhány naponta egy-két evőkanálnyit. Ilyen mennyiségben nem a patásördög maga. És emiatt nem akarok cukorpótlóra sem költeni.
(A teát, kávét édesítetlenül iszom.)

10 éve
#832
Bojtika 3
Ha ízlik, ihatod. De ha a szénhidrátot a megfelelő mértékben állítod be, akkor már nincs miért csökkenteni sem a mennyiségen, sem a felszívódáson, mert az idegrendszer elsődleges energiaforrása a szénhidrát.
Az állandó vízhajtás szintén felesleges, főleg ebben a meleg időben. Kiüríti a szervezet sótartalékait, és rosszul leszel.

10 éve
#831
Gonoszka1
Válasz Katka77 #830 számú posztjára
Ha Neked ez jó, és szereted, akkor szerintem igyad, mert az a fontos, hogy a kellő mennyiségű folyadék lecsússzon, és lehetőleg ne coca cola formájában.

10 éve
#830
Katka77
Én az Aloe blossom herbal tea-t iszom. 11 összetevője van. Fahéj, narancshéj, szegfűszeg, szederlevél, jamaicai szegfűbors, édeskömény, gyömbér, kardamom, aloe virág, Gymnema Sylvestre, kamilla. Tisztító és vízhajtó hatású. Csökkenti a cukor és a szénhidrát felszívódását. 1 tasakból 2 liter teát készítek (árban kb. annyira jön ki, mintha egy üveg ásványvizet vennék).

10 éve
#829
Bojtika 3
Válasz pondri #828 számú posztjára
Nem kell semmi külön dologra költeni. Egyszerűen meg kell enni, amire a testnek szüksége van, és akkor nincs éhségérzet.
(Egyébként már régebben utánanéztem, és hogy 0 kalória lenne, az nyilván vicc. A rostok szénhidrátok.)

10 éve
#828
pondri
Kedves Fórumtagok!

Nem vagyok híve az ilyenfajta táplálékkiegészítőknek, di kiváncsi lennék mi a véleményetek a mostanában divatos konjac liszt (ördögnyelv kapszula) használatáról a jóllakotság érzés növelése céljából.

10 éve
#827
jancsoreka 12 33
Válasz Bojtika #825 számú posztjára
Nem, az én vagyok. :D Illetve voltam. Annyira beteg lettem tőle, hogy rá sem vagyok hajlandó nézni többet. Lehet, ebbe belejátszottak az emésztési problémáim is, de amikor már akkor is iszonyúan görcsöl az ember alhasa, ha tök üres, na az már nem játék. Ettől még másnak bejöhet.

10 éve
#826
pixi21
szerda óta szedem a kapszulákat :) reggel és este jön rám a hasmars :s napközben nem :) csak egy hétig szedem aztán szünetet tartok :)

10 éve
#825
Bojtika 3
Ha jól emlékszem, Csikilány az, akit a tea is khm, korlátoz a wc-től való távolságban...

10 éve
#824
Bofy
Én szoktam szedni, de csak akkor, ha valami durvát ettem. Ha normális étrendet tartasz, semmi hatása, viszont ha zsírosat eszel, akár egész napra a budihoz tud szögelni. Hosszú távon kifejezetten káros is lehet, az állandó hasmars. A zöldteát viszont tea formában nagyon dicsérik. A kapszulával a baj, hogy túl nagy dózis, és ki tudja mik keverednek bele :).

10 éve
#823
Bojtika 3
Többen is, de kellemes hatásról még senki nem számolt be.

10 éve
#822
pixi21
sziasztok! nem tudom jó helyen járok e ezen a téren de csütörtök óta szedem a szűztea kapszulát hát vannak mellékhatásai :S Valaki használta már itt? :)

10 éve
#821
csikil4ny
Ezen még gondolkodok, úgy is most júliusra másba kell befektessek. Ez a Milk Comlex keltette fel az érdeklődésem...

10 éve
#820
neonlicht
Válasz csikil4ny #818 számú posztjára
Márkánként eléggé eltérő az ízhatás, az édesség is. Meg az egyéni ízlés is más-más lehet. A csokisban van a legkisebb kockázat talán, de igazából ott is lehet retteneteset kifogni. A vanília a legnagyobb lutri, egyik másik márka kiválót tud, a másik meg gané.

10 éve
#819
neonlicht
Válasz Aranyos #817 számú posztjára
A tejsavó por nem jó. Zömében tejcukor. A tejsavó protein ami egy nagy lelemény, olyan az embernek, mint kulcs a zárba.
A reklámok ne zavarjanak, az intelligens mosópor se oldja meg a matekpéldát.

10 éve
#818
csikil4ny
Sziasztok, nahát, épp a neten a fehérje porokról olvasok, feljövök ide kérdezni, s hát miről van itt szó?!

Én az új ízekkel elég nehezen barátkozok meg, ezek szerint ha csokisat választok akkor nem lőhetek mellé? Nagyon gondolkodok rajta, hogy be kellene szerezzek valamit...

10 éve
#817
Aranyos
Hát azok az izompacsirták nekem elég elrettentőek, akik ezt eszik, illetve ezzel reklámozzák a termékeket.
Engem igazán az édes és savanyú tejsavó por érdekelne.
Azért kérdezgetlek benneteket.
Mi a különbség köztük, és mennyit érdemes belőle, mondjuk palacsinta sütésre ha valaki csak ezt használja, alig liszttel.

10 éve
#816
neonlicht
Válasz Bofy #808 számú posztjára
A Milk nagyon finom, legutóbb pisztáciásat kóstoltam. Edzés után azért valami gyorsabb felszívódású cucc az evidens. Kukurikú.

10 éve
#815
neonlicht
Igen, ha van 2000 Ft a zsebünkben, akkor naturát kell venni. Más félkilósok majdnem a 4000-et karcolják. Persze lehet venni egy adagos fehérjét is, 250 ft-ért, ami marhára nem éri meg, de mondhatjuk, hogy ha csak annyi pénzem van rá, miért is ne.
Nálunk a 4 kilós csokis gond és különösebb utálkozás nélkül el szokott fogyni, a fiam segít, a lányom is ha épp itthon van. Igaz, nem szoktam 2x egymás után csokit venni, hanem ilyenkor kísérletezünk, csak hogy aztán visszatérjünk a csokira...

10 éve
#814
Bojtika 3
Persze.
Azért jövök mindig a naturával, hogy aki hozzám hasonlóan kispénzű és itt olvasgat, ne ijedjen meg. Van azért nem számla-léptékű áron is fehérje, ami a semminél mégis több.

10 éve
#813
10 éve
#812
Bofy
De pont ezért nem is akar itt senki semmit rátukmálni senkire (én csak leírtam,h nekem mi jött be)..szociológiától teljesen függetlenül. De Neon sem mai kakas, mégis többféle fehérjét használ, mert keményen edz. És vannak nagyik is...és vannak jó nyugdíjjal megáldottak is. Aki megteheti, megveszi..aki nem teheti, nem veszi. Ami biztos, hogy ha több fehérje kell, a natura nem éri meg.
Mármint olyan nagyik, akik ki vannak gyúrva,mint ökör :)

10 éve
#811
Bojtika 3
Aki többet edz, az valószínűleg fiatalabb is nálam, ergo munkaképes korban van, és más a jövedelme...

Van ám itten szociológiai összefüggés bőven. :D

10 éve
#810
Bofy
Ez speciel a gránátalma volt, de a kövi csokis lesz. Kakaót inkább iszom napi többször, mint ilyen furaságot. Finom volt, de nem bánom, hogy el fog fogyni:).
Kinek mi jön be, pont ezért érdemes több dolgot kipróbálni. De akik keményebben edzenek, azoknak nem jó a natura, mert nem csak pár grammot kell pótolni.

10 éve
#809
Bojtika 3
Értem, de engem zavarna napi kötelező csoki íz. Még ha belga is. Sosem ettem naponta csokit meg kakaót.
Az ára is sok nekem egyszerre. A kilós árat számítva valamivel jobb ennél a Natura, és még mindig elérhetőbb a fél kilós kiszerelés miatt. No meg íz-semleges.

A sovány túróval semmi baj, de mivel csak a városban tudom megvenni, még ha sakkozom is a többféle lejárati idővel, akkor is behatárolt a tartalékolhatósága. Ez változni fog, ahogy a fiammal belerázódunk a folyamatos ittlétébe, pláne ha majd munkát is kap.

10 éve
#808
Bofy
Én teljesen letettem a voksom a 100%milko complex mellett :). Jól oldódik, kevés benne a tejcukor, nem bizergálja a migrénem. Már lassan elfogyott a 2300g (vagy mennyi)-os kiszerelés, és nem undorodtam meg tőle, mint a szójástól :). A vádlimon, sejhajomon, karomon látszik szépen az izommunka, úgyhogy minden bizonnyal azt is jól bevédte:). Szeretem, és az ára is még a baráti kategória szerintem. Majd 2 hónapja vettem, pedig napi min. kétszer iszom, tekerés napokon háromszor :).

10 éve
#807
LPanka
Válasz Aranyos #805 számú posztjára
én a 100%milk complexet próbáltam, állagra ok, nem okozott gondot az emésztés, bár csak pár alkalom, többet nem tapasztaltam vele kapcsolatban

10 éve
#806
neonlicht
Nem. Így is kétféle fehérjeport használok, egy tejsavót edzés utánra, meg egy szójás kevertet zabpehelyre, mert olcsóbb. Ha harmadik félét is vennék, már kiverném otthon a biztosítékot. Sovány túrót viszont gyakran eszem, még ha végső soron úgy drágább is, de azért együnk valami olyan ételt is, ami ételnek látszik. Nehogy már ne lehessen a sovány túróban levő szénhidrátot és pici zsírt beilleszteni valahogy a napi keretbe!

10 éve
#805
Aranyos
Köszönöm :)
Próbáltátok?

10 éve
#804
neonlicht
Válasz Bojtika #803 számú posztjára
Ofkorsz, de a kérdés az volt, mire jó.
Egyébként a kazein a tej alvadása és a tejsavó leválasztása után megmaradó szilárd rész (kb. túró) fehérjéje. Szóval a tejfehérje kazein és tejsavófehérje együtt. Mindkettő teljes értékű, de aminosav összetételük eltér. A felszívódás gyorsasága még nagyobb különbség.
http://www.biotechusashop.hu/your-body/2012/03/01/kazein-vagy-tejsavo/

10 éve
#803
Bojtika 3
A kazein lényegében tejfehérje.
Másolom a wikipediáról:

"A kazein (a latin kazeusz szóból, jelentése "sajt") a foszfoproteinekhez (αS1, αS2, β, κ) kapcsolódó családok neve. Ezek a fehérjék általában az emlősök tejében találhatók meg, a tehéntej 80%, az emberi tej (anyatej) 20-45% kazeint tartalmaz. Sokoldalúan felhasználják, ez például a sajt fontos összetevője, valamint az étel adalékanyagtól a biztonsági gyufa kötőanyagáig nagyon sok helyen megtalálható. Táplálékforrás, mivel a aminosavakat, szénhidrátokat, és két szervetlen elemet, a kalciumot és a foszfort is biztosítja a szervezet számára."

10 éve
#802
neonlicht
Válasz Aranyos #801 számú posztjára
Milyen társak?
A kazein jó. Teljes értékű fehérje, magas BCAA tartalom. Az benne a fantázia, hogy nagyon lassú az emésztése. Mozgásszegény időszakban, vagy a nagyon precízeknek éjszakára sokáig biztosít lassú és folyamatos aminosav ellátást, ezáltal az izom bontása akadályozható.

10 éve
#801
Aranyos
Kérdés a kazein, és társai
jó?,
mire jó?

10 éve
#800
Bojtika 3
Értem, legfőképpen tömítőanyag, de akkor meg felesleges.... :D

10 éve
#799
neonlicht
Válasz Bojtika #798 számú posztjára
Én se veszem meg.
Ez azért nem sima sűrítő, ebből készül a szénhidrátmentes tészta.

10 éve
#798
Bojtika 3
Válasz neonlicht #791 számú posztjára
Ilyen ár mellett meg se veszem, mert a sűrítés nem alapeleme egy ételnek. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy a jó sűrítés észrevehetetlen. Ha finom egy étel állaga és íze is, akkor egy nem-főző ember nem is tudja, hogy sűrítettük. Azt hiszi még a krémlevesről is, hogy "az olyan, és kész". :D

Beleszerettem a múltkor a tejfölös-kukoricalisztes habarásba, mert egyenletes marad az állag, ugyanakkor nem kell turmixolni a levest, így gusztusosabb is.
A fiam nem szereti a brokkolit (ha látja), így a nagyobb darab brokkolikat kiszedtem a vegyes zöldségből, jó krémlevesem lesz belőle.

10 éve
#797
Gonoszka1
Válasz Bojtika #796 számú posztjára
Igazad van! Annyi mindent sóznak rá boldogra-boldogtalanra horibilis összegekért, hogy ezt miért ne? És van, és lesz aki megveszi!

10 éve
#796
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #789 számú posztjára
Miért ne akarnák eladni, ha vannak, akik megveszik?

A napokban olvastam egy másik portálon, hogy valaki felfedezte: a helia-D krémet el tudja adni a neten 20 dollárért, mert megad érte annyit a külföldön élő hazánklánya.
Bebattyog egy boltba, megveszi, eladja hat-hétszeres áron a neten (eBay).
Még csak nem is csal vele, mert a kereslet szerint adja el, és a jogtalan haszonszerzés túlságosan tág jogi fogalom.
A külföldön élő vevő is tudja, vagy rá tud keresni, hogy itthon mennyi az ára. de mivel nem jut hozzá, elfogadja a felárat. Ez van! Kereslet-kínálat!

10 éve
#795
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #794 számú posztjára
Teljesen igazad van, mert én azt az elvet vallom, hogy inkább kevesebbet, de az minőségi legyen. Én először az árut nézem kinézetre és tartalmilag (pl:hogy a gyümölcs, a zöldség ne legyen fonnyadt, hibás stb), és tartósítóval se legyen tele (ezért készítem a férjemnek én a szörpöket, mert a bolti tele van mindenféle szeméttel, és tartósítóval, és gyümölcsöt sem sokat látot). És aztán az árat, és ha nagyon drága akkor nem veszem meg, vagy kevesebbet belőle. Mondjuk a fókahúst jelen pillanatban nem enném meg (finnyásságom), és azért az eszkimók sokkal többet mozognak, és ott azért nincs kánikula sem. Így valószínű, hogy a csirkemelltől, és a salátától éhenhalnának rövid időn belül.

10 éve
#794
jancsoreka 12 33
Válasz Gonoszka1 #787 számú posztjára
Szerintem nem éri meg. Mással is lehet sűríteni, minek még egy E-betűt bevinni (igen, tudom, hogy a legtöbb E-betű természetes anyag, blablabla, de ebben meg TGabe-bel értek egyet: egyszerűen el kell hagyni az egészségtelen ételeket és kész). Kitalálnak már mindenféle csodaszert, amit el lehet adni, tiszta vicc. És Bojtikának is teljesen igaza van: más kontinens, más éghajlat, más genetika - más táplálék. Az eszkimók valószínűleg éhenhalnának salátán és csirkemellen, mi viszont óriási nagy labdák lennénk a fókahústól. :)
Egy dolog a lényeg: az egészséges életmód iszonyú nagy divat és ezért nagyon nagy üzlet. Sokan nem néznek utána rendesen, ezért szinte bármit rájuk lehet sózni arany- és gyémánt-áron. Pedig, ha odafigyelnének, nem kell hozzá több pénz, mint a silány ételekhez... Szerintem.

10 éve
#793
jancsoreka 12 33
Válasz neonlicht #791 számú posztjára
Ott a pont! :)

10 éve
#792
jancsoreka 12 33
Válasz Gonoszka1 #785 számú posztjára
Dehogynem. Csakhogy a magánszférát nagyon komolyan tömik pénzzel a kövér emberek! Nincs abban semmi üzlet, ha valakit lefogyasztunk, mert ha eléri a célját, nem kellenek neki többé a csodabogyók, pirulák, lisztek, porok. Szerintem jobban megéri az üzletnek kövéren tartani az embereket, mint lefogyasztani - bár lehet, túlteng a paranoiám. A magyar egészségügyről meg inkább egy szót se, az halott... A te pénzedbe kerül, ha te vagy beteg, csak nézz körül... TB-re már csak elvétve találsz jó orvost, de ahhoz nagy szerencse kell. Ez nem biztos, hogy baj, nyugaton is magánszféraként létezik a betegellátás (lásd biztosítások), csakhogy az itteni életszínvonal mellett betegnek lenni sajnos nagyon baljós dolog.

10 éve
#791
neonlicht
Olvasgattam épp egy blogot arról, hogy egy 120 kilós pacák életmódot vált.
Testépítős stílusban kajál, és pont az baja, hogy a kilónyi csirkemellet, sok rizst, szakajtó salátát nem bírja megenni, annyira laktat.
Ehhez képest az efféle cuccok, mint ez a liszt arra valók, hogy feljavítsuk azt a rossz kaját, ami tele van értéktelen kalóriákkal, hogy legalább ne legyünk éhesek mellette. Ettől függetlenül nem hiba kipróbálni, miért ne lehetne adni egy kicsit a változatosságnak? Csak ne erre alapozzunk.

10 éve
#790
TGabe
Válasz Gonoszka1 #789 számú posztjára
Mindenki döntse el maga, hogy kipróbálja-e vagy nem, de én is azt szoktam mondani, hogy ezek az új keletű dolgok inkább mások meggazdagodását segítik. Egyszerűen el kell hagyni az egészségtelen ételeket. Ha valami elkészítéséhez élettanilag nem megfelelő összetevők valók és nehezen lehet őket helyettesíteni, akkor az azt jelenti, hogy az az étel egészségtelen és le kell szokni róla vagy el kell fogadni, hogy más íze lesz, ha megpróbálom kevésbbé egészségtelenné tenni vagy csak néha napján szabad enni még akkor is, ha az a kedvencünk.
A minap kérdezték meg tőlem, hogy a rántotthúst lehet-e enni diétában, ha teljes kiőrlésű morzsával csináljuk. Nos erre egyszerű a válasz, NEM! :D Ha nem diétázunk, akkor sem kéne gyakran enni.

10 éve
#789
Gonoszka1
Válasz Bojtika #788 számú posztjára
Igen, mert azt írják, hogy a fele sem igaz annak amit írnak róla. Lehet, hogy csak el akarják adni aranyárban?

10 éve
#788
Bojtika 3
Szerintem nem éri meg.

10 éve
#787
Gonoszka1
Szerintetek ez a konjak liszt lehet tényleg hatékony? Mert egyébként baromi drága! 10 dkg 1170 forint, és ebben még nincs benne a szállítási költség!

10 éve
#786
Bojtika 3
Édes feleim, kukoricaliszttel kiválóan lehet sűríteni, és még olcsó is.

A doktor is ember, sokszor hall ezt-azt, és tovább adja az infót. Talán le sem ellenőrzi, mert annyira azért nem érdekli.

(A gésák japánok, a genetikával, a tengeri bizbaszok evésével és az ottani éghajlattal együtt.)

10 éve
#785
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #784 számú posztjára
És a betegek eltartása nem kerül pénzbe?

10 éve
#784
jancsoreka 12 33
Hát van egy olyan oldala is a dolognak, hogy lehet, az elhízás nagyobb üzlet... :)

10 éve
#783
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #782 számú posztjára
Én ilyenkor mindig azon elmélkedem, hogyha ez ilyen csodálatos, akkor miért nem alkalmazzák az elhízás ellen? Miért nem lehet kapni? Miért nem engedélyezik? És még sorolhatnám a kérdéseimet, és kételyeimet!

10 éve
#782
jancsoreka 12 33
Szeretem a ködpiszkáló blogot. Ott is van róla cikk:
http://kodpiszkalo.blog.hu/2012/02/10/mitol_leszunk_mozgekonjak
Néztem az árát, hát... Drágább, mint az arany. 10dkg-t láttam 1170-ért.

10 éve
#781
jancsoreka 12 33
Ez érdekes.

10 éve
#780
TGabe
Válasz tnoncsi #779 számú posztjára
Szia !

Én ezt találtam róla.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Leop%C3%A1rdkontyvir%C3%A1g

Egy próbát megér. Ha jól értelmeztem, akkor ez egy igen erős sűrítő anyag, ezért az ára talán nem is sok, ahhoz képest, amennyit dolgot be tudsz vele sűríteni. Ezt ki kell pontosan számolni.

10 éve
#779
tnoncsi
Sziasztok, a konjac lisztről halott valaki valamit? Ajánlotta a háziorvosom, de én még hezitálok rajta. Nem tudom érdemes-e pénzt áldozni rá, mert elég drága.

10 éve
#778
neonlicht
Válasz jancsoreka #777 számú posztjára
Azt én nem tudom, mennyire kell komolyan venni, vagy legalább is másnak nem mondom, hogy muszáj lenne. Azt tudom, hogy semmi nem érdekel, amit nem veszek komolyan. De hogy másnak is így kéne? Ilyet nem mondanék.

10 éve
#777
jancsoreka 12 33
Válasz neonlicht #775 számú posztjára
Gondolod, hogy ennnnnyire komolyan kellene venni? Hát lehet... Az igaz, hogy mindig megnézem a beltartalmi értékeket és ha nem tetszik, meg sem veszem. És az is biztos, hogy sokat költök emiatt élelemre. Mármint, azt hiszem, relatíve sokat. De fontos, hogy mit eszem meg. A nyaralás például számomra egyáltalán nem fontos...
Itt a környéken azért nincsenek túl sokan a kövér-szegény gyerekek. Inkább a sovány-szegények. Az még rosszabb, szerintem. Még egy r***** szelet párizsira sem futja.

10 éve
#776
jancsoreka 12 33
Válasz Bojtika #774 számú posztjára
Na igen, mire kiformázod a pipicombot... :D :D :D

10 éve
#775
neonlicht
Persze. Még a legvadabb monodiétások is fogyasztanak a csirkemellen és poron felül más fehérjeforrásból. Halat, például. Marha is kiváló, de sajna nem olcsó. Talán mindennap is meg tudnám enni, de nem futja.
A grammra számított árnak igenis van értelme, ha ezt a keret dolgot komolyan gondoljuk.
Az adagra számolt ár miatt hozzák ki az emberek a családi ebédet fél kiló lisztből, szalonnabőrkéből, meg 5 db kicsírázott krumpliból. Emiatt tesznek egy szelet parizert a fehér kenyérre. Akkor már számítsuk hozzá a koporsó költségét, az se olcsó manapság.
Ha jártok strandon, figyeljétek meg a zsírosabb derekú gyerekeket. 10-ből kilenc szegénynek tűnő szülőkhöz fog odamenni.

10 éve
#774
Bojtika 3
Azééé a porból macerásabb a pöri. :D

10 éve
#773
jancsoreka 12 33
Az lehet. De én nem a fehérje grammjának árát szoktam számolni, hanem a kajáét. :D

10 éve
#772
neonlicht
Válasz jancsoreka #766 számú posztjára
Ha egy gramm fehérje árát számolod, akkor a csirkemell a legolcsóbb, utána jön a fehérjepor (mondjuk nem a naturás a legjobb ötlet). Minden más fehérjeforrás drágább.

10 éve
#771
jancsoreka 12 33
Akkor csak örökölt valamit. :)

10 éve
#770
Bojtika 3
Nem szereti. Semmiféle optikailag zsírosat nem eszik meg.
Tehát a fehérjét még kínjában esetleg megeszi, de a sárgáját nem.


10 éve
#769
jancsoreka 12 33
Egyébként... Most, hogy így belegondolok... Én sem eszem tojást. Ugyanúgy vagyok vele, mint a fagyi/jégkrém cuccal: nem utálom, de egyszerűen elmegyek mellette... Lehet, hogy ezen változtatni kéne.

10 éve
#768
jancsoreka 12 33
Miért nem eszik tojást? Nem szereti? Mondjuk az fix, hogy ez az összecsiszolódós időszak nem könnyű!

10 éve
#767
Bojtika 3
Nálunk meg a fiam miatt most minden átalakul és újra összerázódik minden. Ő sem nagyon húsos, de azért gyakrabban eszi, mint én. Ráadásul ő nem eszik tojást.

10 éve
#766
jancsoreka 12 33
Válasz Bojtika #765 számú posztjára
Van egy olyan érzésem, hogy olcsóbb is, mint a hús. 3000 alatt vettem a naturásat, egy hónapig elég volt, pedig majdnem minden nap ettem belőle. Ha azt nézem, hogy a csirkemellnek kilója 1800 körül van, a sovány túrónak 1600, szerintem jobban jöttem ki a fehérjeporral. Főleg úgy, hogy kezdek eltelítődni a hússal meg a tejtermékekkel, ha veszek is túrót, tejfölt, joghurtot, kefírt, nagyon nehéz megennem, mielőtt lejárna. :( A hússal is így vagyok: nem igazán találok olyat, amit szívesen megennék már. Itt jön az, hogy az evés most épp nem élvezet, hanem muszájból van. Kipróbáltam ez alatt a 9 hónap alatt pár scitec-es dolgot, nekem mind bejött. BioTech USA-t is, azoknak az íze nem tetszik, kivéve a kávéjukat. Scitec-ből egy volt, ami ihatatlan, a protein coffee. Az borzalmas. A restyle shake, a fourstar protein, a choco pro és a 100% whey protein fogyasztása viszont nem a kötelező körök egyike, mind ízlett. Ezeket ajánlom is, bár az tény, hogy az áruk húzós. Viszont nekem fontos pl., hogy legyen benne plusz emésztőenzim, mert nálam abból komoly hiányok mutatkoznak. a restyle shake-ben és a 100% whey proteinben van, az biztos, a többit még nem néztem.

10 éve
#765
Bojtika 3
Válasz matiszszumlu #763 számú posztjára
Én pl. nem nagyon szeretek húst enni. Nehezen szedem össze a napi fehérjét, és jó, ha van itthon por, mert azt sutty lenyelem és megvan.
Semmi különös csoda-hatása nincsen, csak fehérje.

10 éve
#764
neonlicht
Válasz matiszszumlu #763 számú posztjára
Lényegében ugyanaz, mintha csirkét, vagy túrót ennél. Izmos is pont annyira leszel tőle.
Van néhány kisebb különbség, de a hirtelen kiadásokat leszámítva mind előnyös.

10 éve
#763
matiszszumlu
Válasz Bojtika #751 számú posztjára
Köszönöm! ^^
Ez jónak tűnik, mintha még láttam is volna valahol...
Amúgy nem vagyok teljesen tisztában a porokkal. Ettől akkor most izmos leszek, ha mellette edzek is? Mert már így is elég vastag a karom (nem a zsírtól), meg a vádlim is. Én csak azt szeretném, hogy a fehérjénél lévő fejecske mosolygósra váltson. Ha ezt iszom, az ugyanaz, mintha megeszek napi fél csirkét túró- és joghurtkörettel? :/

10 éve
#762
Bojtika 3
Válasz neonlicht #761 számú posztjára
Igen, ez az a szlovák oldal ugye? Régebben már beszéltünk róla.

(Még azóta se volt ennyim egy összegben fehérjére, de töretlen az optimizmusom.)

10 éve
#761
neonlicht
Natur tejsavó kategóriában messze ez a leggazdaságosabb.
http://hu.stillmass.eu/tejsavo-feherje-koncentratum-wpc-80-izesitetlen-natur/

10 éve
#760
Bojtika 3
Tényleg az.

Én főzök, de az a fehérjén nem sokat dob. :D

10 éve
#759
neonlicht
Válasz Bojtika #758 számú posztjára
Nekem nem tart soká. Meg amúgy se főzök, a változatosság nem hiányzik. Szóval egyéni szoc problem.

10 éve
#758
Bojtika 3
Igen, több csokis változat... :D

Oszt ha nem így akarok csokit enni? És nem mindennap?? :D
A vanília lehetne még, de már mindenben az van. Natur kéne.

10 éve
#757
neonlicht
Az íznél kis nyilacska, ott állítható.

10 éve
#756
10 éve
#755
Bofy
hop.builder.hu/designer-proteinek/scitec-nutrition-100-milk-complex-2-35-kg-q9207?utm_source=rtbhouse&utm_medium=retargeting&utm_campaign=rtbhouse-retargeting

ezt iszom, eddig ez jött be a legjobban :).

10 éve
#754
LPanka
Válasz Bojtika #753 számú posztjára
mint egy kokós :D - én is meg lennék őrülve nélküle XD

10 éve
#753
Bojtika 3
Nemcsak az volt benne. Nem tudom, valahogy inkább feleslegesnek érzem a szóját. Valahogy nem tetszik.

Pedig nagyon kéne a por, mert nehéz anélkül.

10 éve
#752
LPanka
Válasz Bojtika #751 számú posztjára
miért tartasz a szójától?

10 éve
#751
Bojtika 3
Matiszszumlu kérdezte másutt a fehérjeporokat.

Itt a naturás.
http://www.joegeszseget.hu/natura-tejsavofeherje-protein-koncentratum-500g

A múltkor láttam ennél jobb áron (3 ezer fölött valamivel) kilósat a boltban, de nem vettem meg, mert szója is van benne, és mégse mertem.
Persze nem jegyeztem meg a nevét, kerek vödörben volt, kék színű. Lehet, hogy Scitec.
Sajnos még most sem telik jobbra, még a 3 ezer körüli ár is sok, némelyik hónapban. Hiába van jobb árban a nagyobb kiszerelésű.

10 éve
#750
LPanka
Ma vettem egy 100%whey proteint, fehércsokis. Iszonyatosan édes. Ha valaki édesszájú, akkor ajánlom, én majdnem kiköptem -de ahhoz túl drága és értékes :D

10 éve
#749
Bojtika 3
Izomláz helyett még nem találtak ki jobbat, az a helyzet.
Ha nincs egy kis húzódás itt-ott, akkor nem edzettem rendesen.

Erzsike, én sem láttam még konditermet belülről, én is csak itthon tudtam mindig mozogni! Főleg, hogy eleinte még el se mertem volna menni itthonról, mert féltem, hogy útközben rosszul leszek.

Bár, ami azt illeti, van a városközpontban egy aránylag újabb terem, és kísértést érzek, hogy egyszer becsoszogjak oda. Már csak az élmény kedvéért, hogy hogyan néznek rám, és mit szólnak... :D

10 éve
#748
TGabe
Válasz ErzsikeX #744 számú posztjára
A teákkal az egyetlen probléma, hogy nem igazán tartalmaznak olyan anyagot, ami a valódi fogyást segítenéke elő. Ahogy Bojtika is írja, hashajtó és vizelethajtó hatása van. A fogyókúra elején ezek a fölösleges anyagok mindenképpen távoznak a szervezetből akár iszol ilyen teát akár nem és csak ezután indul meg a fogyás. Röviden az igazi titok abban van, hogy a szervezetet rá kell venni, hogy a nehezen hozzáférhető zsírraktárakból nyerjen energiát. Ennek a legegyszerűbb módja a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérje bevitel és a rendszeres mozgás. Természetesen emellett a szükséges szénhidrát és zsírt bevitlet is meg kell oldani, de a fehérje nagyon fontos. Ha a szervezeted megkapja az összes szükséges aminosavat, amit állati és növényi fehérjék bevitelével érhetsz el, rendszeresen mozogsz és megeszed a szükséges napi kalória mennyiségedet, akkor a szervezet nem lesz rákényszerítve, hogy hirtelen és gyorsan pótolja az energia és tápanyag hiányt. Ennek következményem, hogy szépen lassan elkezdi a zsírtartalékokat hasznosítani, mert úgymond nem éhezik a szervezet. A mozgás azért szükséges, mert kalória deficitet kell elérni ahhoz, hogy a szervezet tartalékokért nyúljon.
Remélem nem túl zavaros.

10 éve
#747
Bojtika 3
Kuytabengekéreg, nem henge.

Ártani nem fog, de én a teákban kevéssé bízom.

Most egyenként rákerestem ezekre az összetevőkre.
Ez egy hashajtó és vizelethajtó keverék, az édeskömény görcsoldó hatása mellett.

Az anyagcsere nem a szorulásról szól, de ez a tea arra hatásos. A vízhajtó hatás miatt vigyázni kell a sóbevitelre! A kutyabengekéreg elég erős hatású benne, emiatt hosszú távon nem kellene rendszeresíteni.
Én a napi zabkorpától meg a kellő mennyiségben bevitt zsírtól megyek naponta, a zabkorpa még sok hasznos anyagot is tartalmaz a rost mellett.

10 éve
#746
ErzsikeX
Ez a Herbária terméke.
0,20g kanadai és magvas aranyvessző virágos hajtás,
0,20 fekete bodza virág
0,20 g tea levél
0,15g édeskömény termés
0,10g borsmenta levél
0,10 g kutyahengekéreg ( ha jól olvasom)
0,05 g lestyángyökér.

A Gyuri bácsi füves ember is ajánl ilyet, talán még az összetétele is hasonló, de jóval drágább. A mi környékünkön nem is lehet kapni. Neten meg nem rendelek.

10 éve
#745
LPanka
Válasz ErzsikeX #744 számú posztjára
mi van a teában?

10 éve
#744
ErzsikeX
Sziasztok!
Nem veszek semmilyen csodaszert a fogyáshoz. Már nem vagyok fiatal. Vettem a gyógyszertárban Elhízás elleni teát. 4 hetes a kúra. Az anyagcserém felgyorsult. A közérzetem jobb. Sajna konditeremben nem járhatok a falusi mivoltom és az állapotom miatt. Ha pár kilót letudok adni nekem már elég.

10 éve
#743
neonlicht
A Dívány hírhedt arról, hogy a hülyeségek gyűjtőhelye, de most olybá tűnik, normális helyről ollóztak valamit:
http://divany.hu/egeszseg/2010/12/02/a_13_legismertebb_fogyaszto_terapia_egy_resze_kamu/

10 éve
#742
neonlicht

10 éve
#741
neonlicht
Okos Magos
http://ildeefitness.hu/egeszseghaz
Ha valaki próbálta, szólhatna. Zsírszegényített magvak őrleménye, állítólag igen jó minőségű, érdemi mennyiségű növényi fehérje.
Ígéretesen hangzik, de az árát se tudom.

10 éve
#740
Bojtika 3
Megvettem a TGabe által javasolt megavitamint. (Scitec Mega Daily Plus, 60 kapszula, 2190.-Ft.)
Tegnap kettőt vettem be, ma egyet. Elmondhatom, hogy már most érzem a kedvező hatását.
dm-nem vettem L-karnitint, a magnéziumost. És C-vitamint, mert átmenetileg kell.
A "testbolt"-ban, ahol a scitec-et vettem, már van zabkorpa és pehely is, kókuszzsír is. pár egyéb élelem. Zabokat most ott vettem, mert a lidliben hetek óta nincs pehely.

A múltkor meggyanúsítottam a krómos karnitint azzal, hogy nekem mintha szénhidrátéhséget csinálna, de nem volt ebben igazam. Csak átmeneti falánksági időszak volt, és a krómos karnitin mellett is szépen elcsitult.
Mégis visszatértem a magnéziumoshoz, mert az a magnézium miatt nekem jobb. Egyelőre felváltva szedem a krómossal, amíg el nem fogy.

10 éve
#739
bizsupam
Válasz LPanka #738 számú posztjára
Én se repesek az örömtől :-( :-)

10 éve
#738
LPanka
Válasz bizsupam #736 számú posztjára
jajj kondit eltolni sose szerettem. de ha be kell osztani akkor be kell :)

10 éve
#737
LPanka
Válasz Bojtika #735 számú posztjára
nem :), de holnap felavatom kíváncsi vagyok milyen

10 éve
#736
bizsupam
Válasz LPanka #734 számú posztjára
Lejár a kondi bérletem jövőhéten, én lehet azt tolom majd el 1 héttel, és inkább beruházok a porra, addig meg tornázok itthon :-)

10 éve
#735
Bojtika 3
Kalaposat? :D

10 éve
#734
LPanka
Válasz bizsupam #729 számú posztjára
kösz, most vettem futócipőt, lehet nem tankolok most fel előre :)

10 éve
#733
LPanka
Válasz neonlicht #728 számú posztjára
tudom. szerencsére én sem tartottam a szójától, nekem bevált.

10 éve
#732
bizsupam
Válasz TGabe #730 számú posztjára
Nekem a natúr után mindennek fenséges íze van, emiatt nem aggódom picit se :-) meg fel lehet turbózni, ha esetleg nagyon nem jönne be! Az a baj, hogy ezt a terméket csak online tudom megvenni, nálunk csak Biotech bolt van, a kondiban meg leginkább a Scitecet preferálják, lehet onnan hozatni még pár márka termékeit, de úgy tudom ezt pont nem. A lényeg, hogy nincs lehetőségem megkóstolni! Olvastam róla véleményeket, a nagy többség meg van elégedve az ízével. No meg persze úgysem emiatt isszuk :-P

10 éve
#731
TGabe
Válasz sziszkoo #723 számú posztjára
Én ma veszek biotech protein power -t a kis kiszerelésben, de kizárólag csokisat. Azzal nem tudok melléfogni nagyon. Majd meglátjuk nekem bejön-e.

Köszönöm a válaszokat! Kezdem a kóstolókat :)

10 éve
#730
TGabe
Sziasztok !

Mielőtt megvesztek egy nagyobb adag fehérjét pl a 4kg -ot, előtte érdemes kipróbálni a kisebb kiszerelésben, mert ha nem ízlik nektek, akkor a 4kg elfogyasztása hosszú és kellemetlen pillanatokat fog okozni. Lehetséges, hogy jó a termék, meg függ az ízléstől is, de nem garancia, hogy neked is jó lesz, ami másnak igen. Ha nincs tapasztalatotok vele, akkor a nagy kiszerelést semmiképpen sem ajánlom, mert ha nem tudod meginni, akkor csak kidobott pénz.

10 éve
#729
bizsupam
Panka! Találtam akciósat (vagyis még akciósabbat :-D), hátha érdekel!

http://gymstore.hu/termek/power_track_-_power_protein_-_advanced_protein_matrix_-_4000_g_4_kg_si.html

10 éve
#728
neonlicht
Válasz LPanka #722 számú posztjára
Azért ez nem ugyanaz a kategória, mint az Express. Jóval olcsóbb, az igaz, de erősen szója ízű. Nem véletlenül. Mondjuk én nem félek a szójától, de jónéhány férfi nem fogyasztaná.

10 éve
#727
bizsupam
Válasz LPanka #725 számú posztjára
Meggyőztél! :-D

Igen, én is így vagyok a naturával, ráadásul annak még az íze is szörnyű, fele-fele arányban keverem ízesítettel :-) De csak egyszer kell rászánni egy nagyobb összeget, utána meg már lehet spórolni folyamatosan, 4 kg nem fogy el olyan gyorsan... :-)

10 éve
#726
Bojtika 3
Válasz bizsupam #724 számú posztjára
No ez az én bajom, nem bírok egyszerre nagyobb összeget rászánni. A fél kilós Natura por meg, ha átszámolom kilósra, drágább közel 2 ezerrel.

10 éve
#725
LPanka
Válasz bizsupam #724 számú posztjára
persze h jó. nem versenyző vagy. nem olyan egetverő a különbség hobbiszinten. én legalábbis elég jól nézek ki, pedig ezt iszom :)

10 éve
#724
bizsupam
Válasz LPanka #722 számú posztjára
ez jó edzés utánra is? én a myproteint nézegettem mostanában, de ez jobban megéri!

10 éve
#723
sziszkoo
Válasz TGabe #720 számú posztjára
Rövid ideig használtam,aztán elajándékoztam,mert az epresnek irdatlanul hányás íze volt és nagyon puffadtam utána. A többi ízzel nincs tapasztalatom,mert nem vettem másikat. Az oldódása is elég rossz,így én inkább nem erőltettem. Kicsit válogatós vagyok fehérjék terén :D

10 éve
#722
LPanka
Válasz TGabe #720 számú posztjára
http://www.proteinbuilder.hu/powertrack/power-track-power-protein-4000-g-t446/

én most ezt iszom. hasonló. mindkettő jó szerintem :)

10 éve
#721
neonlicht
Válasz TGabe #720 számú posztjára
Edzés utáni fehérjének is jó, bármennyire mondják, hogy oda csak tiszta whey. Az íze nem annyira kiváló, a marha része miatt, de vannak rosszabbak.
Még ma akcióban van, nyugodtan megvehető.

10 éve
#720
TGabe
Sziasztok !

Valamelyikőtöknek van tapasztalata a Biotech Protein Power nevezetű fehérjével. Sok mellette és ellene érvet olvastam. Kiegészítő fehérjeként használnám, mert a sportra van külön fehérjém.
Esetleg, ha van alternítívátok, amit javasolni tudtok, akkor azt szívesen fogadom. A lényeg, hogy olcsó legyen és minőségi, megbízható.

Köszi

http://shop.biotechusashop.hu/feherjek/protein_power_1000_g_656

10 éve
#719
Kiseri
Szerintem minden sínen lesz, mert már olvas a témában. :)
Ha elkezd mondjuk heti kétszer teremben edzeni, akkor mit kell beállítani a célnál? Fogyást? Vagy negatív előjellel?

10 éve
#718
neonlicht
Bizony, már aligha van meg az a hormonszint, ami mellett százkilósan csupaizom volt. Ahhoz hasonló testet már csak célzott edzéssel lehet elérni.

10 éve
#717
Bojtika 3
Huszonévesen...ajjaj...:D Akkor még minden másképp néz ki.
Zsírból nehéz lesz, rengeteg ez a zsír, nehogy baja legyen!

Gondolom, mondtad neki, hogy 90 kilósan speciel Neked jobban tetszik... :D

10 éve
#716
Kiseri
Válasz Bojtika #715 számú posztjára
Mert huszonévesen 100 kiló felett volt, és jól nézett ki. Persze akkor volt ideje gyúrni.
Remélem nem hiába mondom neki, hogy a zsír nem izom. AZ a 100 nem EZ a 100. :)

10 éve
#715
Bojtika 3
Válasz Kiseri #714 számú posztjára
Óóó... Én napokon át ettem pár dekányit, saját sütésűt.

Miért akar mindenképpen 100 kg fölé hízni?

10 éve
#714
Kiseri
Asszem, megpróbálok csomagolni, legalább egy étkezésnél kiváltva a bolti-kaját. Lehet, hogy tényleg furán néznek majd rá... :)
A fehérjén (az árán) még rágódunk egy kicsit.

Bojtika! Pont az a baja napok óta, hogy nem kap sehol libatepertőt! :D

10 éve
#713
neonlicht
Az első, ahogy írtam is, a kaja rendbetétele. A legjobb a kaja pakolás dobozokba, de valóban furán néznek olyan helyen, ahol nem láttak még ilyet. Csak akkor lehet belevágni, ha tényleg elkötelezte magát a férjed a testével kapcsolatos céljai mellett.
A fehérjepor táplálékkiegészítő. Nem véletlen ez a neve.
A 40% zsír csak igen alacsony szénhidrát mellett megfelelő, de nehéz fizikai munka mellett ez a változat nem javasolható.
Valamit így is ér a fehérjepor, de csodát nem kell várni. Amikor munka után hazaérkezik, akkor két adagolókanál (50-60g por) fehérjeport javaslok vizes tejben.
Ennél jobb, ha reggel, vacsora előtt és lefekvés előtt fogyaszt 1 kanállal vízben, de úgy elég gyorsan fogy.

10 éve
#712
sziszkoo
Válasz Kiseri #709 számú posztjára
Nekem az a tapasztalatom,hogy anyagilag is sokkal jobban kijövök,ha nem boltból,étteremből eszem napközben,és legalább nem kell azon izgulni,hogy vajon mi van ebben az ételben,amit talán nem kéne megennem,mert én tettem össze a kaját. Szóval szerintem csomagolj :)

10 éve
#711
Bojtika 3
Válasz Kiseri #709 számú posztjára
Inkább!

Vagy párszor nézzetek szét együtt a boltban, és tanuljon meg ügyesen vásárolni. Töpit vett ez a jóember vagy mit?

10 éve
#710
Kiseri
Válasz neonlicht #706 számú posztjára
Neon!
Milyen adagolást javasolsz ebből a turmixból?

10 éve
#709
Kiseri
Az biztos. Sajnos a melóban elfogyasztott kaját nem tudom kontrollálni. Azt eszik, amit a közértben kap.
Csomagoljak neki, mint a gyerekeknek?

10 éve
#708
Bojtika 3
Ez úgy 100 g zsírt jelent, ha jól számolom. Az rengeteg! Azért nem fér belé a fehérje!

10 éve
#707
Kiseri
Válasz neonlicht #706 számú posztjára
Köszi!
Ő vetette fel a fehérje kérdést, és elég jól bírja a kontrollt. Már az enyémet. :)
Sportolni nem sportol, bár megpróbálom rábeszélni a konditeremre, eddig sikertelenül. Inkább szeretne itthon lenni velünk, mint ott izzadni...
Felregisztráltam ide is, de nem hiszi el, amit a Bázis mond az ideális testsúlyáról. 37 évesen, 193 centivel minden vágya 100 kiló fölé kerülni. Mondjuk, már nincs sok neki 100-ig, de jobb lenne, ha nem pocakra menne az a plusz súly. :)
Egyébként ma eddig 2250 kalóriát evett; 44% zsír, 44% szénhidrát, 12% fehérje. Pedig ma éppen csirkemellet csináltam. :(

10 éve
#706
neonlicht
Válasz Kiseri #705 számú posztjára
Kérdés, hogy mit szeret. A munka felett sportol is? Diétázik valami koncepció szerint?
Merthogy a férjek hamar belázadnak, ha a "zasszony" kontrollálni akarja mán az anyagcseréjüket is :)

Első körben érdemes a heti többszöri csirkemell (vagy egyéb száraz hús) készítést favorizálni. Már ha szereti, de erről már beszéltem :)
Általában fölöslegesen túlragozzuk a változatosság kérdéskörét, amiből az sül ki, hogy összetételében az egyik kaja ezért szar, a másik meg azért szar, aztán ez a változatosság.
A túró megint lehet visszatérő menüpont, aki szereti, nehezen unja meg.

Ha készítményben gondolkodunk, és hajlandó turmixokat fogyasztani a férjed, akkor a legjobb valamilyen nagykiszerelésű tejsavóproteint venni, csokisat. (ha szereti, ha nem laktózérzékeny blabla) A gyümölcsös ízek is jók, de attól hamarabb megcsömörlik az ember. Ez pszichésen is helyettesíti valamennyire a desszertet.

pl.: http://www.kirakat.hu/arak/MHN1/Mhn-100--Whey-Pro?gclid=CMu7vqa90b4CFUTlwgod9oQA1A

10 éve
#705
Kiseri
Fiúk!
A férjem napi szinten elég kevés fehérjét eszik, viszont nehéz fizikai munkát végez. Ajánlnátok neki valamilyen fehérje készítményt?

10 éve
#704
LPanka
Válasz Bofy #701 számú posztjára
én gyúrás előtt szedtem egy órával. engem hajtott :)

10 éve
#703
Bofy
Jah, én voltam a hülye, nem fejtettem ki:D
Na a full balstot ettem én is, csak a baj, hgy mikor vettem, közbeszólt a húsvét, gy nem tudok nyilatkozni...mondjuk az alakom tényleg jobb lett, pedig hztam...érdekes:D. Jó, edzek is...
A full blastban bejött a koffein. Kicsit éberebb voltam, és az edzés is ment mint a fene :).
Karnitint azt minden edzés előtt szedek.
De a koffeinre nem kifejezetten a fogyás miatt gondoltam. De igaz, inkább veszek megint full blastot, már úgyis kezd lejárni a pihenő időszak.

10 éve
#702
TGabe
Nekem az a véleményem, hogy zöld kávé és koffein tablettát igazából nem éri meg megvenni, mert önmagukban elég gyengus azon hatásuk, amik a fogyáshoz kell. Ezek inkább stimulánsként működnek, amelytől az edzésed intenzívebb lesz és a testhőd ezáltali emelkedésével fokozódni fognak az oxidációs folyamatok a testben. Én inkább az l-karnitint javasolnám bár nincs vele tapasztaltaom. Mivel ez egy aminosav, ami a szervezetedben amúgy is megtalálható és közvetlenül is hozzájárul a zsírsavak lebontásához, ezért nekem ez ésszerűbb választás lenne, illetve vagy ez vagy a teljesítmény fokozó + l-karnitin. Az elkövetkezendő diétám alatt én például tesztoszteron fokozót és l-karnitint fogok szedni. Egyébként fogyási célra vannak kifejlesztve termogenikus zsírégetők, amik tartalmaznak koffeint, zöld tea kivnatot és l-karnitint egyben. De ezeknek a szedése edzés napokon szigorúan csak edzés után javasolt, mert jobban megdobják a szervezet teljesítményét és inkább a már elindított zsírbontó folyamatok fokozására szolgálnak. Pihenő napokon reggel kell bevenni őket.

Ez az egyik legjobb ár-érték arányú termogenikus zsírégető:
http://shop.builder.hu/termogenikus-zsiregetok/full-force-full-blast-90-kap-p8240
A leírásban edzés előtt van a bevétel, de vigyázni kell vele, mert egy adagban 210mg koffein van, ami majdnem a javasolt teljes napi adag. Aki nincs hozzászokva az edzés közben rosszul lehet vagy akár fel is borulhat, mint egy büdösbogár. Esetleg úgy érdemes bevenni edzés napon, hogy kaja előtt, aztán kaja, kis idő pihi és utána edzés.

10 éve
#701
Bofy
Én a koffein tabi szedésén gondolkodám. Vélemény? Ruházzak be?

10 éve
#700
TGabe
Válasz Albacomp #699 számú posztjára
Szia!

Pihenőnapokon reggel éhgyomorra, edzésnapokon edzés előtt kb. 30 perccel érdemes bevenni 1-1 adagot.

http://shop.builder.hu/zold-kave-kapszula/netamin-zold-kave-kapszula-60-kap-p10487#facts

10 éve
#699
Albacomp 1
Valaki megtudná mondani, h h érdemes a zöld kávé kapszulát szedni? Étkezés előtt/után? 1X1, 2X1 vagy 1X2 tabletta? Ne haragudjatok, nem az érdekel, hogy miért és mennyire nem hatásos, arról már olvastam eleget. Most csak azt szeretném tudni, hogy h érdemes szedni.
Köszönöm :)

10 éve
#698
Bojtika 3
Tapasztald ki, de egyelőre elég szerintem. :D

Elég erős edzés kell ahhoz, hogy többet szedj, nem kell fölösen szedni, mert kipisiled úgyis a felesleget.

10 éve
#697
manobohoc 17
Szia!
Megvettem...Dm-es,magnéziumos...400mg karitin van benne....napi 1-et ir....elég szerinted?

10 éve
#696
Bojtika 3
Szia!
Érdemes, de nem csodaszer, én nem fogysz tőle.
Segíti a szív munkáját, ezért hatékonyabban bírsz edzeni. De akkor érdemes venni inkább, ha már elindult a fogyásod.
A dm-.es nagyon jó, főleg a magnéziumos vált be többünknél. És olcsó is.
Ha keményebb már az edzésed, akkor előtte fél-egy órával bevehetsz egyet.

Én, 56 évesen, reggel eleve beveszek egy szemet, később nem mindig. A keringésre jó hatással van, az orvos által felírt keringésjavító egy év és 25 kg fogyás után feleslegessé vált, de a karnitint továbbra is szedem.
Tegnap is beszélgettünk róla, de másik topikban, mert nem a topikfegyelemről vagyunk híresek.

10 éve
#695
manobohoc 17
Sziasztok!
Uj vagyok a forumon...és nem találtam róla semmit....L-Carnitin?Érdemes használni?A Dm-es jó?

10 éve
#694
Bojtika 3
Rengetegen vagyunk, és rengetegfélék.

Van, aki nagyon hosszú munkaidővel dolgozik, sokféle árnyalat van...

Többen beszámoltak már arról, hogy mégis sikerült a mozgást beiktatniuk, pedog nem gondolták volna.
Én azt tapasztalom, hogy igazuk van a németeknek, akik azt tartják: arra van időd, amire csinálsz magadnak. Azaz, amit igazán akarsz, arra kisikerítesz pár percet.
És ma már sok olyan edzés van, amire nem kell órákat rászánni, mert eleve otthon végezhetőek. Drága segédeszközt sem igényelnek.

Akinek túlsúlya van, és régóta nem mozgott már, először "fel kell ébreszteni" a vérkeringést. És annyi lehetőség van erre, csak észben kell tartani.
Még a portörlést is lehet dinamikusabban végezni, a teregetés közben lehet tudatosabban nyújtózkodni, vagy ha a hűtőből kell kivenni valamit, lehet több hajolgatást is végezni egy helyett...

Kicsi gyerekkel lehet együtt tornázni, vannak ilyen videók is a neten, de egy egyedül játszó nagyobb gyerek közvetlen közelében is lehet mondjuk Tatarek videóit végezni, mert bármikor meg lehet szakítani, ha kell. Általában viszont a gyereknek elég, ha látja, hogy Anyu ott van, csak tornázik. Édes, ha megpróbálja utánozni. :D Anyuban meg marad annyi szusz, hogy megmondja: majd mindjárt megnézem a tornyot, de most tornázom, látod? Ííígy!

10 éve
#693
sziszkoo
Válasz gyalogbeka #690 számú posztjára
Igazatok van,a két véglet közt is van átmenet,és gyerek,munka mellett 5-10km kocogás szerintem is szép teljesítmény. Nem akarok ám én okoskodni,nyilván van különbség aközött,ha valakinek van gyereke,vagy ha valaki csak dolgozik. Szóval csak segítségképpen szerettem volna írni azt,amit. :)

10 éve
#692
Bojtika 3
Válasz gyalogbeka #690 számú posztjára
Azért van ám átmenet.
A futást remekül csinálod!

Munka és gyerekek mellett is muszáj, pár percet akár a gyerekekkel együtt, otthon mozogni. Még 5-10 perc is lehet hatékony, és a futás is jobban menne!

10 éve
#691
LPanka
Válasz gyalogbeka #690 számú posztjára
a táv tökjó, én se viszem ennél jobban túlzásba. ügyi :)

10 éve
#690
gyalogbeka 1
"Futás"=esetemben reumás csiga tempójú kocogás, vagyis nem is tudnék gyors tempót produkálni. 5-10 km közötti távokat futok, akarom mondani vánszorgok, ez lassan-lassan gyarapodik. Ennél többet mozogni? :D Munka és gyerekek mellett kész csoda, hogy ennyit ki tudok szorítani. :) Bár értem én, hogy igazatok van, elvi szinten.

10 éve
#689
Bojtika 3
Értem én!

Én hamarosan elkezdek futni, szerencsére a fiamat kell felhoznom, hogy a nyár végére bírjon 8 km-es távot. Ennyi azért jó lesz motivációnak, mert a környezettől való (indokolatlan) félelem visszatart...Már alig várom. Az se lesz egy nagy tempó egyelőre.
Én sem eszem sok húst. A mai nem egészen 10 dekás adagom még olvad. Ma fogok sovány túrót is enni, ezért nem muszáj több húst ennem. Vagyunk ilyenek páran. :D


10 éve
#688
sziszkoo
De amúgy rosszul fogalmaztam nem "nem jó" a futás,hanem az aerob hatékonyabb ilyenkor.

10 éve
#687
sziszkoo
Válasz Bojtika #686 számú posztjára
Jó,én már más dimenziókban gondolkodom :D Való igaz,hogy bármi viszi a zsírt,de a kardio jellegű mozgások zsír mellett jó adag izmot is visznek,ami fogyókúra esetén nem a legszerencsésebb. Főleg,hogy azt írta,heti 5-6 napon nem fogyaszt húst. Persze kérdés,hogy ki milyen tempóban fut,mert ami nekem kocogás,az másnak futás és fordítva. De erre vannak jó kis pulzusmérő bizgentyűk.

10 éve
#686
Bojtika 3
Válasz sziszkoo #685 számú posztjára
Ne mondd már, azért bármilyen mozgás is viszi a zsírt. (Az ülésnél jobban.)

És elég kevés elhízott maratonfutót látni... :D

10 éve
#685
sziszkoo
A Tesco-s túrót tudom ajánlani,annak a legkevesebb a zsírtartalma,én legalábbis szálkásodom mellette is.
Fehérjét illetően pedig ezt az oldalt tudnám ajánlani,mert viszonylag sok vélemény van és eddig nem fogtam mellé:
http://shop.builder.hu/
Viszont ha fogyni akarsz,a futás nem jó,aerob mozgás viszi a zsírt(pl hosszú kocogás),de a legjobb a HIIT

10 éve
#684
LPanka
Válasz gyalogbeka #682 számú posztjára
anyagi korlátai vannak, h melyik fehérjét választod. azért az 1 g/testsúlykg-ot el kéne érni szerintem.
nem csak hússal tudsz bevinni fehérjét. Ott a túró, sajt (tudom zsír, de a zsír nem olyan veszélyes csak ha k sok a ch, és nem mozogsz eleget). naja, egy kis mozgást még nem ártana beiktatni,

10 éve
#683
Bojtika 3
A fogyás is jobban menne némi erősebb napi mozgással. :D Nem csak az a kis kocogás...

10 éve
#682
gyalogbeka 1
Én alapvetően fogyókúra mellé keresek valamit. Mivel nem nagyon szeretem a húst, és így keveset eszem, alacsony a fehérjebeviteli érték, amit a főoldalon mindig látok vele: :( És mivel sok helyütt olvastam, hogy a fehérje fontos, ezért gondoltam, hogy átmenetileg kipótolnám valami kiegészítővel a fehérjeadagomat olyan napokon, amikor nem eszem húst (vagyis a hét 5-6 napján). Sportolok is persze valamicskét (napi fél-egy óra futás), de alapvetően a fogyás miatt tanakodom a poroláson. Köszönöm a tippeket!

10 éve
#681
TGabe
Sziasztok !

Mindenki figyelmébe ajánlom az alábbi kis cikket, mert ebből kiderül, hogy milyen zsírégető mire való és milyen hatása van.

http://shop.builder.hu/cikkek.htm4?id=85

10 éve
#680
LPanka
jah, amúgy igen, a márka számít az árban :)

10 éve
#679
LPanka
Válasz gyalogbeka #676 számú posztjára
mit sportolsz? mi a cél? szerintem felesleges egy hétköznapi edzéshez és külső elérésének céljából 100WPP-t venni. én most power proteinezek, az elég olcsó (jah, most ez is szempont sajna), de van benne szója, ami engem nem zavar, meg szokás kérdése. amúgy is fehérjezabáló vagyok, szóval nekem bőven megvan a napi adag
http://www.proteinbuilder.hu/powertrack/power-track-power-protein-4000-g-t446/

10 éve
#678
10 éve
#677
Bojtika 3
Személy szerint nekem az is számít, hogy nem tudok nagyobb összeget kiadni egy nagyobb kiszerelésben kapható porra, pedig az olcsóbb lenne.
Én ezért a fél kilós Natura port szoktam venni, szükség esetére megteszi.

Van, aki tart a szójától, és vannak más szempontok is, de azok inkább már a szálkásítás témaköre, nem az én kis normál alapszintem, miszerint legyen erőm a napi fél-egy órás edzéshez.

10 éve
#676
gyalogbeka 1
Válasz LPanka #651 számú posztjára
Szia! Én is épp valami fehérjeporon gondolkodom, mivel nem nagyon szeretem a húst. A címzett mellett így én is köszönöm a linkeket. Ezek közül egyébként melyik a legjobb? Ha jól láttam, némelyik szója- és tejfehérjét, a másik csak tejfehérjét tartalmaz. Melyik a hasznosabb? És amelyik töredékébe kerül, mint a másik, az valóban kevésbé hasznos, vagy csak márkátlanabb? Köszönöm. :)

10 éve
#675
krizsobogi
Cukrot tejterméket és gyümölcsöt egyáltalán nem ehetek a Reg Enor használata alatt. Egyébként ugyérzem egészségesen étkezek. A szénhidrátot meg még egy kicsit jobban kell korlátoznom gondolom.

10 éve
#674
TGabe
Válasz krizsobogi #673 számú posztjára
Önmagában bármilyen fogyasztószert is használ az ember attól még nem fog fogyni. Természetesen vannak olyan aprócska kis pirulák, amik valóban fogyasztanak, de azt senki nem ajánlom, ugyanis azok drogok és függőséget és súlyos károkat okoznak a szervezetben. Azonban ezek a hétköznapi táplálékkiegészítők megkövetelik azt, hogy megfelelően étkezz és sportolj mellettük. Én használok pát táplálék kiegészítőt, de azokra valóban csak kiegészítésként tekintek és nem csodaszerként. Megfelelően használva őket gyorsítható a fogyás vagy az izom növekedése, de nem egyik pillanatról a másikra. Ártani nem árt ez a Reg Enor, de jól gondold meg hogy mire és mennyi pénzt adsz ki. Nincsenek csodaszerek és csodafogyókúrák, amiket te magad ne tudnál megvalósítani.
Ha stagnál a fogyásod, akkor apránként módosítsd az étrendedet más fogyókúrás taktikákból vett ötletekkel, hátha neked valami más válik be. De az alapja minden fogyókúrának az, hogy csökkentett mennyiségű jó szénhidrátokat egyél, kristálycukor és telített zsírok minimális használata, sok folyadék, vitaminok és ásványi anyagok bevitele. Ezeket az alapelveket próbáld a kalóriabázis által adott értékekkel kombinálni. Ha stagnálsz vagy nő a súlyod, akkor nyugodtan csökkentsd a szénhidrát beviteledet.

10 éve
#673
krizsobogi
Hát már megvettem két hete használom de nem tapasztaltam semmi különöset.
Anyosom mondta hogy ő 15 kg fogyott tőle.
Gondoltam hogy rásegitek a fogyokurámra ezzel, két hét alatt fogytam 2,90 kg-ot aztán 4 nap alatt hiztam 1,30 kg -ot. Tehát nem hinném hogy segiti a fogyást. Pedig betartom a diétát meg a kaloriát is számolom.

10 éve
#671
TGabe
Válasz krizsobogi #670 számú posztjára
Szia !

Nekem nincs tapasztalatom ezzel a termékkel kapcsolatban, de leírom a véleményemet róla, az interneten olvasottak alapján.
Szerintem a tudásához képest vagyis amit nyújtani akar, ahhoz nagyon drága. Ezt a tisztító folyamatot simán elérheted azzal, ha odafigyelsz az étkezésedre, azaz egészségesen vagy egészségesebben próbálsz étkezni (az internetet ezer meg ezer adatot találsz az élelmiszerek miben létéről), nagyon sok folyadékot fogyasztasz, főként sima vagy ásványvizet és esetleg a egy komplex multivitamint szedsz vagy csak simán c vitamint tabletta vagy por formájában (ez utóbbi a legolcsóbb). Természetesen kipróbálhatod, de ne várj tőle túl sokat.

Egyébként pontosan te mire szeretnéd ezt használni vagy mit vársz tőle?
Lehet, hogy tudunk jobbat ajánlani vagy hatásosabbat.

10 éve
#670
krizsobogi
Sziasztok
Reg Enor valakinek van tapasztalata a termékkel kapcsolatban?

10 éve
#669
10 éve
#668
Bojtika 3
Csak löketet ad!!! :D

10 éve
#667
TGabe
Válasz Bojtika #666 számú posztjára
Könyvet még nem olvastam ezzel kapcsolatban, de érzem magamban az erőt a leszokásra. Az életmód váltásom előtt fél évig nem gyújtottam rá, de ennek hatására újrakezdtem. Most aannak a gondolatnak a megerősítésével próbálok leszokni, hogy ha nem cigizek, akkor havi 10-20 ezer forintom marad hasznos táplálékkiegészítőkre, illetve egyéb sport eszközökre, mert pl új bringát is akarok venni meg ilyesmiket. Nagyban segít most a leszokásban, hogy jövőhét szombaton írom alá a vett lakásom bitokbaadási szerződését és végre lesz egy saját lakásom. Ergo, kell a pénz :D Spórolnom kell. Utána nézek ennek a carr -nak, hátha ad egy kis löketet és könnyebb lesz a leszokás.

10 éve
#666
Bojtika 3
TGabe! Én 3 éve szoktam le a cigiról.

Ismered Carr valamelyik könyvét? Nekem alapban az segített. Van a neten ingyen letölthető változat is!

10 éve
#665
TGabe
Válasz kevemoncsi #660 számú posztjára
Szia !

Meg lehet oldani a 3 hét alatt a 6kg -ot, de én nem ajánlom főleg, ha nem vagy járatos a diétákban. Ugyanis, ha nincs egy megfelelően kialakított étrended, amivel súlyt tudsz tartani, akkor ez a 6kg minusz az első 2 napban úgy fel fog rád ugrani, mint a sicc. Egy kis fagyi, egy kis lángos meg mittudodmén ami nyaraláskor menni szokott. Szóval, ha jót akarsz magadnak, akkor utána egy darabig ne állj rá a mérlegre.

A tápkiegről meg annyit, hogy az Ultra loss -t is úgy érdemes szedni, mivel fehérje és l-karnitin forrásról van szó, hogy aerob vagy kardió edzést követően kellene meginni és én 2 adagot ajánlok.

10 éve
#664
neonlicht
Válasz szelliaaa #663 számú posztjára
Nem akarom elrontani a kedvedet, meg ugye azt kell csinálni, ami működik, szóval hajrá, de: a félórás aerob időhatár, ami után egy régi urban legend szerint kezdődik a zsírégetés, nem állja meg a helyét. Úgy néz ki, hogy a szervezet "tanítható" is arra, hogy minél előbb zsírból fedezze az energia szükségletet, nincs benne egy vekker, ami kimér 30 percet. Az alacsony intenzitású mozgásnak az a célja, hogy ne legyen erőlködés. Amikor is erőfeszítésre van szükség, fárad a lábunk, vagy lihegni kezdünk, akkor a zsírból nem tud a szervezet elég gyorsan energiához jutni, ezért a glikogént használja. A határ mindenkinél máshol van. Azt szokták mondani, hogy amíg könnyen, kényelmesen tudsz beszélgetni, addig a "zsírégető tartományban" mozogsz, de ez is inkább csak hagyomány. A baj ott van, hogy hiába óvod az izmok glikogéntartalmát, és hiába fedezed az energiafelhasználást zsírból, ha eközben annyira lecsökken a kalóriaigény, hogy alig jelent valamit.

10 éve
#663
szelliaaa
Én zöld kávé kapszulát szedek étrend kiegészítőnek tegnap óta. 3 Hete étkezem kalória számolással 4 kg ment le.Napi 1-2 óra séta többet ér mint akármilyen torna vagy kemény edzés.Mert a zsírt a szervezet fél óra után kezdi el bontani és a lassúbb edzés sokáig,többet ér mint egy jó kemény fél órás edzés.
Mindenből eszek semmit se vonok meg magamtól még a tortát se.Csak 10dkg - kat mérek ki a főételekből legyen az mondjuk tészta akár és közbe nézem mennyi kaloriát vihetek még be.

10 éve
#662
neonlicht
Válasz kevemoncsi #660 számú posztjára
Szia!
Először is tudj róla, hogy a rohamdiéták visszaütnek.
Ebből kifolyólag ezen a fórumon nemigen fogsz tudni ennek a részleteiről beszélgetni, mert érthető módon itt inkább az életmódváltásban vagyunk érdekeltek.
Viszont, ha már úgyis eldöntötted, akkor meg kell próbálni mérsékelni a káros hatásokat. 3 hét túlélhető, főleg, mert sejtésem szerint fiatalka vagy.
A legfontosabb, hogy legyen megfelelő fehérjebeviteled, mert anélkül tutibiztos, hogy erős kalóriamínuszban nem a zsír fogy, hanem az értékes szöveteid jobban.
A napközbeni saláta jó ötlet (naponta többször!), de dúsítsd fel kemény tojással, sajjtal, párolt hússal. Beleaprítva is finom.
A tej nem a legjobb választás kemény diétához. Rágcsálj el helyette egy darab sajtot napközben. A tejből csak egy decit tegyél az esti turmixba, a többi legyen víz, igaz, így nem olyan "fini".
Az Ulta Loss-nál vannak jobb választások, de nem ragozom, ha úgyis megvetted.
Ha menet közben szédülsz, gyengülsz, vagy csak feküdni van kedved, jobban jársz, ha eszel valamit.
Valami jó multivitamin alap, anélkül méginkább kizsigereled magad, a turix vitamintartalmára ne hagyatkozzál. Ez pl. jó: http://shop.builder.hu/specialis-vitaminkeszitmenyek/optimum-nutrition-opti-women-60-kap-q4280?gclid=CP3I_f6twb4CFfQbtAodsg8ARg

10 éve
#661
LPanka
Válasz kevemoncsi #660 számú posztjára
3hét alatt 6kg-ot leadni nem lehetetlen csak butaság. egy erős vízhajtás napi egy súlyzósedzés és 1-1,5óra kardióval talán sikerülne éhezéssel. De amit leírsz, az alapján a szervezeted éhezik. Sportolsz vmit? Heti fél kilo minusz is szép teljesítmény, főleg ha nem nagy a súlyfelesleg. Valami elérhetőbb célt tűzz ki magad elé, mert sikerélmény nélkül nem túl jó dolog ez vékonyodjuk projekt. mik a paramétereid? mennyi a folyadékbeviteled? mennyi a kalóriakereted (ill amit leeszel)?

10 éve
#660
kevemoncsi
Sziasztok!
Én vacsira a Biotech Ultra loss-t iszom 3dl tejben.Szerintetek jó ötlet?
MOgyorós izű,nagyon fini! :-)
Napközben pedig salátát,és nagyon ritkán egy szendvicset eszek,le szeretnék a nyaralásig(3 hét) még fogyni 6 kg-ot!Akkor se lennék vékony,csak most ez a kitűzött cél!

10 éve
#659
LPanka
Válasz Afroka #658 számú posztjára
honlapjukon láthatod, h mi a havi akció (akciós termékek). ez boltban is akciós

10 éve
#658
Afroka
Akkor úgy is lesz :) Szerintetek a biotech boltban is akciós lehet, vagy csak neten rendelve?

10 éve
#657
neonlicht
Ha megnézed a benne foglalt összetevők adagját, láthatod, hogy még egy tablettában is sokszorosa van a legtöbb márka cucciénak. A napi kettő az sportolói adag.

10 éve
#656
Bojtika 3
Szia! Én is beosztanám.

Lehet úgy is, hogy egy-egy rosszabb napon kettőt veszel be.

10 éve
#655
Afroka
Mondjuk szerintem így is, úgy is be fogom osztani 2 hónapra spórolási szempontokból. Akkor is még mindig jobb, mintha semmit nem szednék :)

10 éve
#654
Afroka
Sziasztok!
http://www.biotechusabolt.hu/termek/biotech-usa-btu201-multivitamin-for-women-60-tabletta
Úgy gondoltam megveszem ezt a készítményt, ha Ti is úgy gondoljátok, hogy jó.
Viszont nekem a leírása nem egyértelmű, az van odaírva, hogy 60 db-os, de 30 adag, ebből én azt gondolnám, hogy napi kettő kell.
Viszont lejjebb meg azt írják, hogy napi 1 tabletta az ajánlott mennyiség, akkor valóban elég 2 hónapra.
Most nekem van még túl korán, vagy ez tényleg nem egyértelmű? :)

10 éve
#653
zina
premium diet tapasztalatok -- van valahol erről hsz?

10 éve
#652
kisduna 2
Válasz törölt felhasználó #650 számú posztjára
Szia!
Én ezt használom http://www.scitecwebshop.hu/feherjek/100-whey-isolate-2000-gramm .Meg vagyok elégedve vele .Vízzel és feketekávéval keverem ki így nem olyan éde + fahéjjal ha azt kívánom inkább.De több félét is találsz az oldalon .Ha edzés után nem kívánok semmit enni akkór viszont a 100% MILK COMPLEX*-et.Ez ízbe nekem jobban bejön nem annyira édes de ez ízlés dolga.

10 éve
#651
LPanka
Válasz törölt felhasználó #650 számú posztjára
attól függ mennyi pénzed van rá és érzékeny vagy-e vmire.
és ne az íze miatt idd, ha ízlik az csak pluszpont. le kell húzni ha nem tetszik :)
http://shop.builder.hu/vegyes-novenyi-allati-proteinek/scitec-nutrition-promix-7-kg-p6854#facts
http://shop.builder.hu/vegyes-novenyi-allati-proteinek/full-force-mpm-mixed-protein-matrix-3-kg-p8220#facts
http://shop.builder.hu/kombinalt-izolatum-koncentratum-tejsavok/biotech-usa-iso-whey-zero-2-27-kg-p10247#facts

ezen az oldalon szemezgethetsz ár és összetétel, van minden ami segít. van aki az allnaturát szedi innen http://multi-vitamin.hu/Denes-Natura-termekek/Natura-tejsavofeherje-koncentratum.html?gclid=COzL6Z-6lL4CFckBwwod8WYA8w

10 éve
#649
Afroka
Köszi a tanácsokat! :)

10 éve
#648
Bojtika 3
Jó, hogy mondjátok, vennem kell pénteken. Akkor járok majd a városban, ahol van bolt is. Én képes vagyok vitaminhiány miatt éhséget érezni. Már nem egyszer beigazolódott: amikor szedek vitaminkészítményt, akkor kevésbé vagyok éhes.

És most jövök rá, hogy mostanában gyakrabban vagyok éhes, és három hete nincs vitaminom itthon, hát ez a baj megint!!!

10 éve
#647
neonlicht
Ha van a közelben Biotech üzlet, akkor akciós most egy tényleg jobbfajta vitaminkészítmény: http://www.biotechusabolt.hu/termek/biotech-usa-btu201-multivitamin-for-women-60-tabletta
2 hónapra beosztva se bolondság.

10 éve
#646
neonlicht
Válasz Afroka #643 számú posztjára
Az a fránya helyzet, hogy táplálékkal akkor se tudod bevinni a feltétlen szükséges anyagokat, ha megfeszülsz. Még akkor se, ha nem fogyózol. Persze, a hivatalos álláspont nem ez, mert senki se akar társadalmi feszültséget gerjeszteni a kurva vitaminok miatt, van az anélkül is.
Olyan havi 3 ezer ft a költsége, ezt mindenképp ajánlatos kiszorítani. Omega3 pótlásra meg a lenmagolaj egy olcsóbb, elfogadható megoldás.

10 éve
#645
LPanka
Válasz Afroka #643 számú posztjára
én annak a híve vagyok h vitamint és ásványianyagot midnig külön is be kell vinni ne elég a tpllékkal. Persze az anyagiak mindent korlátozhatnak. Ahogy jobban érzed magad

10 éve
#644
Gonoszka1
Válasz Afroka #643 számú posztjára
Ha valamilyen oka nincsen, akkor szerintem felesleges. Legalábbis sima fogyókúránál. Az nem baj ha szedsz egy multivitamint, főleg ha úgy érzed, hogy nem viszel be elég vitamint!

10 éve
#643
Afroka
Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek egy "fogyókúránál" mindenképpen szükséges valamilyen táplálékkiegészítőt szedni/enni? Én igazából csak multivitaminra gondoltam, hogy tuti ne legyek vitaminhiányos, ha esetleg nem megfelelően eszek. Sajnos az anyagiak nálam nagyon fontosak, nem nagyon férne bele, hogy egy kis ez meg egy kis az, mert a sok kis dolog havi szinten elég sokba tud kerülni...

10 éve
#642
neonlicht
Olcsó fehérjekiegészítés azoknak, akik nem tartanak a szójától:
http://hu.stillmass.eu/90-soy-protein-isolate/

10 éve
#641
Kerry 542 76
Válasz peponi #635 számú posztjára
Nos, én régebben alíg ittam, talán ha 1 liter vizet napota, de lehet sokat mondtam. Csak amikor szomjas voltam. Viszont az már egy hiányérzet, és az agyad így jelez, hogy minél hamarabb vegyél magadhoz folyadékot. Ha jól tudom... :)

Viszont én is megtanultam többet inni, és ha szerintem nekem ment, akkor senkinek nem lehet ez probléma. :)
Jelenleg ott tartok, hogy vissza kell néha fognom magam, mert még csak este 6 óra, de már a 3. liter van elöttem...
Természetesen sokat járok wc-re, de ez legyen a legnagyobb baj. Viszont jobb az anyagcserém, és jobban is érzem magam. :)

Szóval szépen fokozatosan, ügyesen biztosan hozzá tudod magad szoktatni, hogy többet igyál. Hajrá! :)

Az útifűmaghéjnak egyébként az is az egyik szerepe, hogy optimalizalja a széklet állagát, se nem hajt meg, se nem okoz szorulást. ELVILEG!!! :)
Persze lehet, hogy a kezdetekben előfordulhat ilyesmi, de gondolom beáll egy időután.
Ne félj tőle szerintem. Nincs semmi rossz íze sem, sőt, szerintem íztelen. Maximum az állaga zavarhat kicsit, de megszokható hamar.

10 éve
#640
Bojtika 3
A búzakorpát nem pótoltam, amióta elfogyott. Valami savanykás vagy milyen mellékíze van, nem jó úgy bármibe, mint a zabkorpa.
Zabkorpát én is rendelni szoktam a jóegészséget.hu-tól, az ott olcsóbb, és a hajdinával, kölessel, vitaminnal meg a fehérjével együtt már megéri a szállítást is.

A zabban van egy anyag, a fitinsav, ami a benne levő jó mikroelemek felszívódását gátolja, de ezt ki lehet védeni, ha savanyú valamibe rakod a zabot. Remélem, a kefir vagy joghurt és a gyümölcs elég savanykás. Főzni csak alig picit szoktam. Szinte csak egy pillanatig.

10 éve
#639
peponi
Válasz Bojtika #638 számú posztjára
A zabpelyhet nagyon szeretem, reggelire szoktam főzni, fahéjjal ízesítem.
Nézegettem már az útifűmaghéjat, olvasgattam utána, a bélfal "lepucolása" érdekelne. Sajnos mindig duci voltam, nem úgy ettem, ahogy kellene, gondoltam kicsit segítek a belemnek :) Egy adagot vettem, csak kúraszerűen, míg el nem fogy. Hát igen, megkérik az árát, zabkorpát még nem találtam itt nálunk. Egyszer régebben írtad ha jól emlékszem, hogy használsz búzakorpát, akkor vettem, de nem próbáltam még ki. Te hogy használod? Köszönöm a segítséget!

10 éve
#638
Bojtika 3
Vigasztalódj, én sem vizet iszom, hanem gyenge teát. Cukor nélkül, de mindig melegítve.

A zab után nem elég inni, azt kis folyadékkal le kell forrázni. Utána még lehet keverni bármibe.
Én vízzel leforráztam 30 gramm zabkorpát, egyből jó sokra dagadt. Elkevertem 120 gramm kefirrel (ennyi maradt a pohárban tegnapról), és egy reszelt almával.
Ha zabpehellyel készítek hasonlót, az is jó, és rendszeres a hatása.

Nem veszek külön útifüvet. Bosszant a magas ára, pedig a köhögés elleni sziruphoz termesztett vagy gyűjtött útifűnek csak egy mellékterméke. Divatba hozták és drágán eladják.

10 éve
#637
peponi
Válasz Bojtika #636 számú posztjára
Sajnos rossz ivó vagyok, töredelmesen bevallom :) Most főztem egy kis teát, azt jobban megiszom. Még csak nézegetem az útifüvet, majd jövő héten kipróbálom.
Igazából nincs székrekedésem, csak régebben könnyebben ment a dolog.
Köszönöm!

10 éve
#636
Bojtika 3
Két liter folyadékot akkor is meg kell inni, ha nem eszel útifűkorpát. És már önmagában a folyadék is segíthet a székrekedésen néha.
Ugyanakkor a minimális zsírt is meg kell enni naponta.

10 éve
#635
peponi
Válasz Kerry #633 számú posztjára
Szia Kerry!
Amit olvasgattam róla, az alapján gondoltam egy kis béltisztításra. Velem az a baj, hogy szerintem keveset iszom, és gondolom ezért járok nehezebben a toalettre :) Több helyen írták, hogy 2 l vizet meg kell inni az útifűm. mellé, remélem sikerül.
Remélem nem hajt meg nagyon :)
Szia : peponi

10 éve
#634
Bojtika 3
Valószínűleg maga a rost az, ami segített, mert a mag héjában (korpa) nem nagyon van semmi, én legalábbis így tudom.

De ha segített, akkor örülünk!

Ha esetleg gondolod, mondjuk a zabbal is tehetsz pár napos kísérletet. Nem megy kárba, ha megmarad, mert ételt sűríteni is lehet vele, zsírszegényen, habarva.

10 éve
#633
Kerry 542 76
peponi!

Nem tudom milyen segítségre számítasz az útifűmag héjtól, de ha nem baj, leírom az én tapasztalatomat vele. :) Lehet, hogy nem is érdekel titeket, de hátha valaki kedvet kap hozzá...

Én nemrég vettem, mert jókat olvastam róla. Leginkább édesanyám miatt, mert hosszú évek óta nem talalják az okát a gyomorfájásának. Ugyanebben az időben én is elkezdtem reggelente enni-inni. Nos, számomra is meglepő, de úgy tűnik működik...
Visszajött anyukám étvágya, tud aludni, stb...
És még ha szkeptikus is vagyok, akkor is csak ezt az egy dolgot változtattuk mióta jobban van.

Én is észrevettem dolgokat, de azt most nem részletezném, de a lényeg, hogy az emésztésre jó hatással van. Én amikor este is ittam egy adagot, akkor éjjel fel kellett kelnem, mert vizelethajtó hatása is van.
Van még egy ismerősöm, aki szintén használja és pozitívan nyilatkozik.
Most fogja elkezdeni egy barátom is, akinek szintén régóta gyomorproblémái vannak...kíváncsian várom mi fog történni... :)

Igazából én azt gondolom, hogy ha nem is segít, de rosszat biztos nem teszel vele.

Üdv
K.


10 éve
#632
Bojtika 3
Bofy szokta.

Nekem bevált a zabkorpa is. Kicsivel több ugyan a kalóriája, de amúgyis vennék, és drágállom az útifüvet.
Biztosan beválik, csak igyál sok folyadékot.

10 éve
#631
peponi
Sziasztok! Ma vettem útifűmag héjat, valaki próbálta már közületek? Kicsit nehezebben járok a fürdőbe (gondolom értitek :) ) mióta elkezdtem diétázni. Hátha segítene.
Köszönöm!

10 éve
#630
Bofy
Nem is kifejezetten zsírégető hatása van, inkább állóképesség, de arra nagyon jó! :)

10 éve
#629
esztertiszavary
Nekem babona, úgy értem. Zsírégetőként nem lláttam magamon, hogy segítene :D

10 éve
#628
Bojtika 3
Az L-karnitin nem babona annyiban, hogy segíti a szív működését, nálunk idősebbeknél ezzel segíti az állóképességet, de nálam a vérnyomásom rendezését is befolyásolta talán. Mindenesetre már nem magas a vérnyomásom, és az időnkénti ritmuszavarok is elmaradtak. Ezt lehet olvasni az L-karnitin hatásaként, de a zsírégető hatását illetően (a nem eladás-érdekelt oldalakon) csak azt látni, hogy az a hatása nem igazolt. Valamivel erőteljesebben bírok mozogni vele, de nyilván a szívet támogató hatása miatt.

Nem tudom, mennyit olvastál vissza, de a koplalást elég határozottan ellenezzük. :-D

Az arányokat illetően igazad van, és jó esetben az ember előbb-utóbb kitapasztalja a neki leginkább megfelelőt. Ebben is sok az egyéni eltérés.

10 éve
#627
esztertiszavary
Volt valamennyi izmom,átlag állóképességgel,de zsírral durván fedve. Azt vettem észre,hogy ha nincs meg a CH-protein-zsír arány,akkor nem változik semmi. A kombó apránként jött,másfél év olvasás és kitapasztalás után.Koplalbi képtelen vagyok.Napi 1200 kalóriát minimum muszáj bevinnem.Elkezdtem az egészet koplalással,legalább egy napig is bírtam.Vitamint szedtem addig is. Futni kezdtem,fájt a térdem,jött a porc. Nem tudtam bevinni elég fehérjét szálkásításhoz,jött a proteinpor.De még mindig jöttek a csokizabálásos rohamok és nem tudtam annyit sportolni,hogy a táblákat ledolgozzam (nem beszélve a tápértékéröl) így jött a króm,ez segített belőni a szálkásításhoz szükséges arányt. Most kezdtem szedni a zsírégetőt,kísérleti jelleggel, (2havi adag 4800), úgy látszik mozdítja a testzsír százalékomat,de ehhez mozgok sokat. L-karnitin meg babona:-D még senkibél se láttam működni,de iszom edzések előtt,mintha muszáj volna:-D

10 éve
#626
Bojtika 3
Válasz esztertiszavary #617 számú posztjára
Megosztjuk, persze, de elsőre csak felsorolást írtál, és semmi mást nem tudtunk Rólad.

Így már érthetőbb, hogy miért költesz ennyit a kieg-ekre.
Érdekes a példád, hogy izomtalanul kezdtél ekkora váltásba, és ennyire jól elkaptad a lendületet. Sokszor olvasom itt, hogy "nem szeretek tornázni", "nem lehetne mozgás nélkül fogyni?" meg hasonlókat.
Én meg "vén fejjel", 56 évesen azt élvezem, hogy visszajött a fiatalabb kori izomzatom szinte, és egyre nő a teljesítőképességem. Még tavaly ilyenkor is problémát okozott a hosszabb séta, tegnap meg több órán át csavarogtam... azaz boldog vagyok, hogy mozgok.
Hogyan állítottad össze a kombót? Segített valaki, vagy magad szedted össze? Nem mindig sikerül az egymáshoz való arányokat tutira eltalálni, de úgy látszik, Neked sikerült.

10 éve
#625
neonlicht
Állítólag a cink is bejöhet a falás ellen.

10 éve
#624
esztertiszavary
Abból vettem észre, hogy használ a króm, hogy nem kívánom a csokit meg az evőkanál nutellákat... :D

10 éve
#623
Bofy
Régen én is szedtem krómot. Hm...akkoriban tök jó önuralmam is volt a diétához. Hm...most, hogy így elgondolkozom...de jó, hogy mondod. Krómot ide nekem is :):):)

10 éve
#622
esztertiszavary
Jah és havi 20ezer kondibérlettel együtt:-)

10 éve
#621
esztertiszavary
És építkezünk. Nincs konyhám,pedig imádok főzni:-( így marad a folyékony hús. Ahhoz nem mindig van kedvem,hogy lecaplassak anyóshoz és engedélyt kérjek,hogy megfőzzem a két kis tojásom. Kellemetlen.:-D marad a kényszerpálya

10 éve
#620
esztertiszavary
Én is féltem a halszagtól,de sosem volt. Vagyis akivel megszagoltattam magam,az nem vélte felfedezni :-)

10 éve
#619
esztertiszavary
És azértnyomom ezt a kombót,merteddig semerre se mozdult se a centi,se a mérleg nyelve. Én se így durrantottam bele a sportolásba.A tápkiegek apránként jöttek. Sajnos rosszul vagyok összerakva,semmi sem segít. :-)

10 éve
#618
esztertiszavary
Nekem jól esik a turmix kardio után. Kiváltja a vacsorát egy este 18-as edzés után

10 éve
#617
esztertiszavary
Sziasztok.Azt hittem a topik címe alapján,hogy itt megosztják az infót az emberek egymásról. Tápkieg?csak vitaminok,plusz egy kis rásegítés. Evéskényszeres vagyok. Mikor eszem a reggelit,már azon morfondírozom,hogy mit kajázok tízóraira. Most,hogy 3 hónapja krómot szedek nem kattogok annyit a kaján. 72 kiló voltam és nem az izmos fajtából. Az Insanity edzés működött nálam edig egyedül,ami kardio és saját súlyos edzés is egyben,deannyira lelkesen csináltam,hogy eltört a lábközépcsontom. Nem vagyok egy terem-lány, ha futok,úszom,vagy biciklire ülök,csak az érdekel,hogy kizárjam a világot és túlszárnyaljam az előző napi teljesítményemet. Cél?? RAAM... De ahhoz nagyon erősnek kell lenni állóképességben. De szeretnék vén fejjel triatlonba is belefogni.Más cél egyenlőre nincs. A rövidtávú,hogy leszálkásodjam 60-62 kilóra. Majd akkor megnézem mennyire szépek,vagy nem szépek az izmaim. És igen,erre költök havi kábé 20 ezret,de nem iszom,nem dohányzom és egy kiló csirkemellet egy hétig eszem,mert minden ki van dekázva :-)

10 éve
#616
neonlicht
Kérdés mindig van, még ha kérdőjel nincs is.
Aerob/kardió mozgásoknál nem kell kőbe vésni az edzés utáni fehérjeturmixot, ha másképp is összejön a keret. Súlyzózásánál viszont jó.

10 éve
#615
Bofy
Szerintem nem volt kérdés, és nem is akart kérdezni:). Csak a tápkiegészítős topicba beírta, hogy mennyi tápkiegészítőt tol az arcba, a rém sok edzéshez. Gondolom az eredménye is megvan.
Én mostanában a proteinport is elsumákolom amúgy:S:D...a fehérjém összejön szerencsére nélküle is, mióta több húst eszem. És olyan rossz az íze, hogy nagyon nehezen veszem magam rá:D...majd edzés után azért lenyelem valahogy :D

10 éve
#614
LPanka
jah! persze szedtem én zsírégetőt, fehérjét is ittam, vitaminok, omega3. több bogyót szdtem mint az öregek az otthonban :D. most már nem. most pont ugyan annyit :D

10 éve
#613
neonlicht
úgy ám!

10 éve
#612
LPanka
Válasz neonlicht #611 számú posztjára
ez nem tanács volt, csak az életem egy szakasza :).

nem láttam amúhgy kérdést eszternél. de ha az a problémája h nem formásodik eléggé, akkor kéne gyúrni. mégpedig keményen. legalább szériázni.sokkal hatásossabb mint a túl sok kardió. időrabló egy dolog. én is lefutottam hetente 4órákat, volt eredménye, de gyúrás mellett, és akkor még volt időm :D. futottam éhgyomorra 40-45percet (najó, nem éh, bcaa és l-carni), futottam gyúrás után minimum fél órát, de volt hogy egyet. gyúrás előtt koffein, közben glutamin és l carni ivás és a végén így még tudtam futni. kicsit megszállott voltam. és persze az étkezés amin áll és bukik minden. szerintem több zsír kéne és kevesebb fehérje neki. nem is gyúr, minek annyi fehérje? mondjuk én nem vagyok az ellen h sok port igyon az ember, de azért enni jó dolog, szóval az ember simán tolhatja magába lapát számra a csirke-brokkoli komvót és fogyni fog mintha zsírleszíváson lenne.

10 éve
#611
neonlicht
Hát igen, kockahasat nehéz csinálni, ha az a kaland az életemben, hogy rizs helyett hajdinát vásárolok :)
Node azért a "szanaszét zabáltam magam minden kieggel" tanácsnak elég karcsú és -hogyismondjam csak- pontatlan. :)

10 éve
#610
LPanka
nekem sem lett halszagom a sok carnitintől :). én is szedtem egy időben zsírégetőket. ez volt az elvárás, h kockahasam legyen. szanaszét zabáltam magam minden kieggel. meg szanaszét edzettem magam 4 gyúrás sok kardió. meg is lett az eredménye :). élveztem, imádtam. HAJRÁ!

10 éve
#609
neonlicht
Na, kíváncsi vagyok, magunkra maradunk-e ezzel a kérdéssel.

10 éve
#608
Bojtika 3
Egy szóval se jujgattunk, Eszter meg nem reagál a kérdésre, hogy mi a célja. Kíváncsiságból kérdeztem. Mi az a cél, amiért ennyit "feccöl bele" : csak csupán a személyes jóérzés, vagy magasabb cél?

10 éve
#607
neonlicht
Válasz esztertiszavary #601 számú posztjára
Szia Eszter!
Biztos feltűnt már, hogy egy más kultúrközegbe csöppentél :) A fórumozók rendkívül segítőkészek, csak kell egy kis idő, amíg a túlesnek a megrázkódtatáson. :)
Hidd el, nagy érték, hogy a "szegény ember vízzel főz" filozófia alapján adunk tanácsokat, infókat, ötleteket egymásnak, merthogy akad, akinek csak víz jut.
Ez egy viszonylag kis társaság (már akik aktívabbak), ezért egyenlőre nem célpontja semmilyen tápkieg üzletnek. Bizonyára látod ennek az előnyeit.

A kiegészítőid olyannyira össze vannak válogatva, hogy az azon való változtatás, adagolás már az egyéni igények szférájába tartozik, kívülálló nem látja, hogy miből van kevés, vagy miből van sok.
Szokásosan ennyit tényleg csak versenyzők szoktak fogyasztani, vagy nagyon eltökélt hobbisták, akiket valamiféle határidő szorongat.
Úgy tűnik nekem, hogy a kardiót ilyen háttérrel meg kellene fejelni súlyzós edzéssel. Mert annak sok előnye van. A legfőbb előnye, hogy nincs hátránya. És ha valaki céltudatos, mint te, akkor miért ne használná a leghatékonyabb eszközt?
A 2g karnitin nem ritkaság a nagy kardiósoknál, de nem lett halszagú a bőröd?

10 éve
#606
neonlicht
Lányok, nem elegáns dolog jujgatni egy megközelítésről, csak mert a tiétek más.
Azt mondják, a középkorban különlegesnek számított, ha egy magánszemélynek 10-nél több könyve volt. Akkor is, ha azok a könyvek esetleg nem voltak különösebben hasznosak, vagy a gazdájuk élete végéig se olvasta ki őket.
Nem ok a büszkeségre, ha valakinek nincs könyve. Az, hogy nem is szégyen, vagy hogy esetleg jobban is boldogult az életben az illető, már más kérdés.

10 éve
#605
Elsi
Hoshihikari: end wu longoztam Egy ideig. Hat...:-) eleinte nem menrtem message men I a furdoszobatol. Viszont tenyleg hasznal. Hasonlo a Qi Ren tea is, end eat hatekonyabbnak ereztem es volt hozza kapszula is am I segit visszapotolni as elveszitett asvanyokat.

10 éve
#604
Bojtika 3
Azért is kérdezem, mi a célja. Profi fitness-es akar-e lenni, netán testépítő...
A beállított arányok erre vallanak inkább.

10 éve
#603
Bofy
Jesszus,mennyi sok cucc...én is spinracingelek, de csak a karnitint és a proteint használom. Én mindig elfelejtem beszedni a bogyókat, ezért inkább meg sem veszem:D

10 éve
#602
Bojtika 3
Szia Eszter! Mi a célod?

10 éve
#601
esztertiszavary
Sziasztok! Thermo Speed kapszulát szedek (Olymp termék), mint zsírégető, reggel egyet, meg délben, vagy edzés előtt a másodikat, 3 hete. Reggeli tablettáim: króm, Cé vitamin, magnézium, omega3, B-komplex...
Heti 5-6 edzésem van, mindegyik előtt 2000mg l-karnitint iszom. Heti 3-4 spinracing (teligázon), és 30-35 km futás (10km/h). Edzés után iszom fehérje turmixot a kondiban, illetve itthon, ha kívánok valami édeset, akkor. Gaspari Nutrition Elit, valamint Dymatize Proteinem van, úgy hozatom egy 100éve gyúrós sráccal.
Számolom itt a kalóriákat néha, de főleg az miatt viszem fel az étkezéseimet itt a bázison, hogy tartsam a 40-40-20%-os szénhidrát-fehérje-zsír arányt. 3 hónapja kezdtem ÉLETMÓDVÁLTÁSba, 29 éves vagyok, 176 centi és 67 kiló. Egy hónapja lettek intenzívebbek és gyakoriabbak az edzéseim (csak kardio, mert imádom, fejlődik a testem és a kitartásom, kikapcsol), és kilóban nem fogytam, csak centikben, illetve a testem összetétele kezdett hirtelen változni.


10 éve
#600
Bojtika 3
Igen, és finom! Én is szeretem.

10 éve
#599
halene
Hoshi zsírt akar égetni a teával Én pedig már a Bázis előtt is rendszeresen ittam zöld teát nem a zsírégetés miatt, hanem azért, mert egészséges...

10 éve
#598
Bojtika 3
Válasz Hoshihikari #595 számú posztjára
Ki kell ábrándítsalak, bár a zöld teák egészségesek, finomak és élénkítenek, a zsírt csak annyiban égetik, mint az élénkség, amit okoznak.

A Bázis csodaszermentes, többen többféleképpen nézünk utána a dolgoknak, a tapasztalatokat megosztjuk. Így szedünk páran L-karnitint, mert az hasznos: zsírt ugyan nem éget "ingyen", de bizonyos határok között képessé tesz az intenzívebb edzésre.

10 éve
#597
Bojtika 3
Zöld tea az, amelyik nem esett át fermentáláson.
Maga a tea, azaz a "fű" zöld! A belőle készült ital sárgás-zöldes, fajtától függően.


10 éve
#596
halene
Nem ismerem. Egyre esküszöm, az a zöld tea. Ebből a kedvencem és amit rendszeresen fogyasztok a Teekanne Zen Chai zöld teája.
http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/9477/a-zold-tea-hatasai--fogyas-es-ervedelem
Ez is zöld tea?

10 éve
#595
Hoshihikari
Hölgyeim, megrendeltem életem első zsírégető teám... Hát kíváncsian várom az eredményt. Mond nektek valamit ez a név? Dr. Chen Wu Long tea
Várom az észrevételeket, véleményeket, ajánlásokat. :)

10 éve
#594
neonlicht
Válasz pzofia91 #591 számú posztjára
Az igaz. Aki sokat szed belőle, annál a halszag kialakulhat, de a "sok" az nem ekörül a mennyiség körül keresendő. Olyan 1,5 inkább 2g az optimális hatású adag, de nyilván vannak, akik ennél is többet szednek, főleg, ha a pénz náluk nem annyira számít. 3 grammos ampullás készítmény is fogy. Inkább náluk történhet meg ez a baleset.
Érdekes, hogy hajlamosak vagyunk egy adagnak tekinteni az egy kapszulát/tablettát, abból, amit először vásároltunk, ha értelmes, ha nem.

10 éve
#593
pzofia91
:D Oké. :)

10 éve
#592
Bojtika 3
A fiam ritkán jár haza, megérezte volna, ha lenne.
Nyilván nem marékszámra kell szedni azért...

10 éve
#591
pzofia91
Értem, köszi a tanácsokat mindkettőtöknek! :) A követkeő pár napban majd kitapasztalom, hogy mennyire pörget fel, utána hozzáigazitom. Mivel az edzést emigy is elég jól birom (na nem fütyörészve, de azért végig tudom csinálni:) ) , lehet a kettő sok lesz edzés előtt, szóval lehet reggel egy és este egy lesz belőle. De majd kiderül. És mi az igazság a "halszag" mitoszról?

10 éve
#590
neonlicht
Válasz pzofia91 #588 számú posztjára
Hello,
nem érdemes túlbonyolítani. A karnitin nem egy csodaszer, olyan nagyon nem pörget, arra vannak más dolgok. A zsírokat hozzáférhetőbbé teszi, könnyebb áttranszportálni a sejtfalon. Ebből következik, hogy akkor van értelme használni, amikor úgyis éppen a zsírtartalékhoz nyúl a szervezet. Edzés előtt fél órával vennék be kettőt. Ezen felül -miként Bojtika is írja- sokrétű egészségvédő funkciója van, de az mindenképp érvényesül, akárhogy szeded. A kipisiléstől nem kell tartani, mert ez egy aminosav típusú vegyület, ami normálisan is az izomzatunk része és az úgyis kevesebbet tartalmaz a kelleténél, mivel a szervezet "lusta" eleget előállítani belőle. Edzés előtt 3000 mg-ot is be lehetne vinni, de az már nem éri meg, csak legfeljebb extrém nehézségű állóképességi sporthoz, például országúti kerékpárfutamhoz.

10 éve
#589
Bojtika 3
Szia! Az L-karnitin remekül támogatja a szívműködést, én 56 éves lévén, ébredéskor beveszek egyet. Edzés előtt egy másodikat, de azt nem is mindig. (Spórolok vele.)

Zsírégető hatása annyiban van, hogy jobban bírod az edzést. Ha többet szedsz a szükségesnél, akkor azt kipisiled, úgy meg kár érte.
Vegyél be egyet edzés előtt fél-egy órával, és tapasztald ki, hogy mennyivel bírsz így többet, mennyire "pörögsz" tőle.

Én a dm-ben veszem, 400 mg van egy kapszulában plusz 150 mg magnézium, és ebből a 60 kapszulás doboz 1300 Ft.

10 éve
#588
pzofia91
Sziasztok! Ma vettem életem először l-carnitine-t. 30 kapszula, egy darab 500mg-os. Azt szeretném kérdenzi, hogy aki használt már ilyet, az hogy szedte?65 kilóról szeretnék lemenni 60 alá és reménykedek, hogy ez majd segit egy kicsit. A tájékoztató azt irja, hogy edzés előtt 20-30 perccel egyet és közvetlen edzés előtt még egyet. A fogyáshoz pedig azt, hogy evés után 60-90 perccel egyet. Ez igy mind szép és jó, de azt nem értem, hogy ha én fogyáshoz is szeretném meg edzés pörgetőnek is, akkor elég mondjuk ebéd után 1 órával egy és vacsora után egy órával még egy (ezután fél órával pedig edzenék)?

10 éve
#587
ubulne 192
Válasz nkati02i #585 számú posztjára
Na, hat akkor maris tudod az energiatartalmat, azt mar neked kell tudni, hogy belefer-e a dietadba. Ha a kaloria es feherjetartalma fel van tuntetve, gondolom a szenhidtarttartalma is. Nem?

10 éve
#586
Bojtika 3
Válasz nkati02i #582 számú posztjára
Minimális cukor belefér, persze.
Én sem vacakolok édesítővel, és bár általában poros a cukortartó, azért néha használok én is cukrot.

10 éve
#585
nkati02i
1530 KJ/360 kcal (100 grammra számítva)

10 éve
#584
mildike
100 g-ban 14 g fehérje? attól még a sovány tejpor is jóval fehérjedúsabb...kell bele kakaót meg olyan édesítőt tenni, amit szeret az ember, és máris van csokis fehérjeturmixa :)

10 éve
#583
ubulne 192
Válasz nkati02i #582 számú posztjára
Nincs rairva a dobozra/zacskora a tapanyagtartalma?

10 éve
#582
nkati02i
Szerinted hogy lehetne utánajárni, hogy mivel édesítették ezt? Mert ha nagyon cukros, az közbeszólhat a diétámnak. Szigorúan nem diétázom, de azért odafigyelek. Szerinted belefér egy zöldség, gyümölcs, fehérje, jóféle szénhidrát diétába hogy ilyesmit iszogatok?

10 éve
#581
Bojtika 3
Nem találtam a neten pontos leírást, pedig németül tudok.

Hát izé...az a 14 g fehérje, az inkább nasinak való, ha már csokis.
Legalább nem zsír.
Az édesítőt azért kérdezem, mert a dm fehérjepora aszpartámal édesített. AZ aszpartámot illetően vannak viták, de tény, hogy jó pár esetben okozott gyengeséget, egyéb fura tüneteket. Volt, akinek a rágójában volt...a rágó elhagyása után azonnal javult az állapota. Szóval vita ide, vita oda, jobb elkerülni.

10 éve
#580
nkati02i
Egy-egy étkezést helyettesítenék vele, ez volt a szándék, de szerintem ez egy elhamarkodott vásárlás volt, mert viszonylag kedvező volt az ára. 14 g fehérje/100 g. Nem tudom, hogy mi pontosan az édesítő. A német szövegezés szerint nátrium ciklamát és szaharin. A magyar cukrot használ. Egyébként 68 g/100 g az édesítő.Érdekelne, hogy akkor most mégis mi van benne:)
Köszi!

10 éve
#579
Bojtika 3
Nem a cukortartalma az izgalmas, hanem az nem mindegy, mi az édesítő.
Én még nem vettem ilyet. Mennyi benne a fehérje?

És nasiként iszod, vagy más miatt?

10 éve
#578
nkati02i
Sziasztok!

Müllerben vettem Fit+Vital csokoládé ízű tejsavóport. Ha ismeritek, a véleményeteket szeretném kérni, hogy mennyire jó? Tudom, hogy vannak ennél sokkal jobbak, de megiható? A német leírás szerint édesítőszer van benne, a magyar édesítőszert és cukrot is ír. Ellentmondásosnak tűnik. Ha cukros és pl. csak reggelire eszem, az úgy mehet szerintetek? Köszönöm:)

10 éve
#577
szabojucus74 4
Válasz Bojtika #572 számú posztjára
Most Welmix sport proteint iszom vacsi helyett,de a Natura árban jobbnak tűnik. Kipróbálom. Köszi,hogy segítettetek.

10 éve
#576
Bojtika 3
Akkor nem nálam volt a hiba, köszi! :-D

10 éve
#575
Gonoszka1
Válasz Bofy #574 számú posztjára
Én 3-nak számoltam, de egy örökkévalóságnak tűnt!

10 éve
#574
Bofy
Válasz Gonoszka1 #573 számú posztjára
2 órája, de egy napnak tűnt:D:D..pont, mikor végre alszik a gyerek, én meg tudok szörfölni:D:D

10 éve
#573
Gonoszka1
Válasz Bojtika #572 számú posztjára
Szia Bojtika! Már legalább 3 órája nem lehetett belépni. Mindig azt írta, hogy hiba. Most pár perce működik újra!

10 éve
#572
Bojtika 3
Itt vagyok köszi!
Valami miatt nem is sikerült mindjárt belépnem.

A Rossmann-os is jó, mármint a Wellmix Sport protein. A Natura tényleg a Jóegészséget-ebn van a legjobb áron, kivéve egy másikat, de ott nagyobb mennyiséget kell rendelni, ezért nagyobb kiadás egyszerre.
A jóegészséget-ben sok más is olcsóbb.

10 éve
#571
szabojucus74 4
Köszönöm,most Rossmanban vettem,de gondoltam kipróbálom azt is amit Ti használtok.

10 éve
#570
Gonoszka1
Válasz szabojucus74 #569 számú posztjára
Mi a neteről rendeljük. Gondoltam azért válaszolok Bojtika helyett, mert hátha sürgősen akarsz venni vagy rendelni, és Bojtika éjjeli bagoly, így csak általában délután jön.

10 éve
#569
szabojucus74 4
Válasz Gonoszka1 #568 számú posztjára
Köszönöm Gonoszka a gyors választ. Jonak tűnik. Utána nézek melyik boltban lehet megvenni

10 éve
#568
Gonoszka1
Válasz szabojucus74 #567 számú posztjára
Én nem a Bojtika vagyok, de a joegeszseg.hu-ról rendeljük, és dénes natúra tejsavófehérje. Az árát most hirtelen nem tudom, de Bojtika kiszámolta, hogy innen van a legjobb áron.

10 éve
#567
szabojucus74 4
Szia Bojtika! Tudom valahol már írtad,de nem találom,megírnád,hogy Te milyen fehérjét eszel és mennyibe kerül? Köszönöm.

10 éve
#566
ubulne 192
Válasz neonlicht #564 számú posztjára
OK, koszi az infot. Jo tudni.

10 éve
#565
neonlicht
A női hátsó idomok fanatikus rajongói tartanak fenn tematikus képgyűjteményeket, amik a She Squats (ő guggol), vagy Yeah, She Squats Bro (igen, ő guggol tesó) szavakkal találhatók meg legkönnyebben.
pl: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=283932331739522&set=a.277874722345283.1073741828.277867132346042&type=1&theater

10 éve
#564
neonlicht
A guggolás nagyon erősen hat a farizomra, minden más ahhoz képest piszlicsáré.
Ha nem guggolunk mélyre, akkor adja a legnagyobb terhelést a combfeszítőre,
mélyre guggolva kap rendesen a far és a combhajlító is. Ha valami súly van a nyakunkban, akkor már a mély hátizmok és a tözsmerevítők is edződnek, így a hasizom is.
Igen összetett gyakorlat, talán a leghasznosabb mind közül. És az anyagcserét is rendesen fellöki.

10 éve
#563
Bofy
Válasz ubulne #562 számú posztjára
Ezeket akkor csinálom, mikor hasazok is. Levágom magam a gyerekszoba szőnyegére, és akkor csinálok mindent, amit a földön kell:D:D

10 éve
#562
ubulne 192
Válasz Bofy #561 számú posztjára
En elhiszem... :) Azert probald ki amiket belinkeltem egyszer, marcsak valtozatossagnak is jo lehet ha a guggolas uncsi lesz :)

10 éve
#561
Bofy
Pedig a guggolást nagyon ajánlják a sejhajunkra is.
http://www.femina.hu/fogyokura/kepes_cikkek/lapos_fenek_formalasa#
Én az elsőt csinálom, a terpeszes csücsülésimitálást:)

10 éve
#560
ubulne 192
Válasz Bofy #559 számú posztjára
Bofy, en nagyon amator vagyok e teren, de szerintem a guggolas inkabb a combot veszi celba, nem a sejhajodat. Legalabbis en ott szoktam erezni. A popsit viszont leginkabb negykezlabas labemeleseknel, meg hanyatt fekve "felhidban". Pl: http://www.youtube.com/watch?v=8z_cP0TmQjI vagy http://www.youtube.com/watch?v=NNXpAmzAcdU (7:33-nal indul a fenek/csipo resz)

10 éve
#559
Bofy
spin végén szoktunk gugolgatni sejhajra, úgy, mintha székre akarnánk ülni, kis terpeszben. De nem számoltam sosem, csak vártam, hogy vége legyen:D:D
Kipróbálom még ma:D

3*20 ment. Aztán kicsit beszúrt a jobb térdem (azzal vannak a bajok), ezért abba hagytam.

10 éve
#558
neonlicht
Laknék csak a közelben, lerángatnálak a terembe.
Így azt mondanám, hogy a guggolás mehet heti 3x, persze nem a spin napon.

Telitalpon, és enyhe előredőlés mellett kell végezni. Ha merev a bokád, kicsit szélesebb terpeszben kell, ha úgy se megy, akkor valami kell a sarok alá, deszka, vagy könyv.
Nem szabad maxra szívni a levegőt, mert megszédülhetsz közbe.
Emelkedés közben fújunk ki.

Nem tudom mennyit bírsz, kipróbáhatod például ezekkel az ismétlésekkel: 2-4-6-8-6-4-2
Ha könnyen megy, akkor edzésenként emelhetsz az ismétlésszámon.
Ha eljutsz már egyben 20-ig, akkor valami súly, pl. homokzsák fog kelleni a továbblépéshez.

A genetikai forma az a farizomra is adott, de a guggolás tényleg látványosan át szokta alakítani a női testkontúrt, amennyire csak lehetséges.

10 éve
#557
Bofy
Edzésen a combink, és idélek "s.."ünk :D eléggé igénybe van véve, ezért azt elég jól bírom szusszal. Már csak egy program kell, hogy napi, vagy nem tudom hány naponta:D, mennyi gugit kéne csináljak. Csinál az amúgy lapos fenékből kereket?:D:D

10 éve
#556
neonlicht
Az nagyon jó, ha tudod nyomni a guggolásokat! A kerek izmos s.. olyan dolog, amit csak pártfogolhatok. Ha rá tudsz állni egy viselhető edzésprogramra, akkor a hasad is változik majd, meglásd.
A kaja módosítgatást nem kell elkapkodni, észre fogod venni, ha megnő a fehérjeigény. Ha két edzés között nem jön vissza az erő egészen a combodba, akkor valószínű emelni kell. De ahhoz intenzíven kell edzeni, ami nem alakul ki pár hét alatt. Ja és ne ijedj meg, ha éhesebb is leszel.

10 éve
#555
Bofy
Válasz neonlicht #554 számú posztjára
Ma 1g/tkg jött össze, úgy, hogy ebből 23g a protein. Keretbe beleférne a 30g is. Lehet megtolom. Amúgy a kanál 30g-s, de egy adagot 23g-nek írnak, ami állítólag egy kanál. De megvizslattam a kanalat, és vannak rajta rovátkák. Az uccsó a kanál 3/4énél van, ami pont 23 g:D. De az adagolási útmutató szerint akár 2 adagot is magamba rakhatok. Nos, mivel én ezt este, lefekvés előtt kb. egy órával iszom, kellemesen jóllakom tőle, úgyhogy szerintem elég volna akkor emeljek az adagon, ha valami miatt éhesebb maradok,nem?
Most valami miatt a fejembe vettem, hogy ha a szülés után a hasam olyan lett, amilyen, és úgyis takargatni fogom, mert puhány, akkor szép, izmos, kerek segget akarok:D:D...a térdem egyre jobb, úgyhogy nyomom a guggolásokat:D:D

10 éve
#554
neonlicht
Válasz ubulne #547 számú posztjára
Mitől lenne borzalmas, legfeljebb szokatlan.
Testépítőknél a 2g/tkg az alap, nem 1-2 napig, hanem 40 évig mondjuk.
Diétánál 3g, szteroid, vagy ekdiszteron használata esetén nem is mondom mennyi.
A heti 4-6 súlyzós edzés hatására olyan sok a kopás, a mikrosérülés, hogy nagyon sok fehérje használódik fel. Úgy kell elképzelni, mintha valaki folyamatosan durva sérülésekből, betegségből lábadozna.
Aztán van egy olyan elképzelés, hogy pozitív nitrogén egyensúlyra kell törekedni, mert ha kevesebb nitrogén ürül, mint amennyi bemegy, akkor az azzal arányos fehérje beépül. Ez nem biztos, hogy okos gondolatmenet, mindenesetre a nagyobb fehérjebevitel, meg az egészségkárosítás között elég nagy a távolság. A pazarlás inkább jogos vád. Én mondjuk elhiszem, hogy bmati 0.8 g fehérjével izmot épít, ilyen is van, főleg ha valaki kissé megfonnyasztotta már az izomzatát, és az izomzat "memóriából" is újra szeretné építeni magát.
Tehát természetesen nincs szó arról, hogy a 2g fehérjére mindenkinek szüksége van, de el se kell vetni a gondolatot, azon az alapon, hogy én langyosabb lábvízhez szoktam.

10 éve
#553
10 éve
#552
Bojtika 3
Én nem is eszem mindennap port.
Az a 0,8 g/ttkg fehérje azért meg szokott lenni mostanában hús nélkül is, bár a tojás elég zsíros...:-D

Hosszú idő után vettem megint rizst, kitrit fogok főzni! (Az egyik kedvenc indiai kajám, rizses sárgaborsó.) A száraz hüvelyesek elég sok fehérjét tartalmaznak, és a növényi fehérje is fehérje.

10 éve
#551
Bofy
Én este megiszom a 23 g proteint. Lefekvés előtt max egy órával. Kellemesen eltelít, és reggel nem korg a gyomrom sem. De annál többet nem szeretnék legyűrni, mert nem occsó. Kiszámoltam, ez olyan 3 hónapi adag, amit vettem.

10 éve
#550
Bojtika 3
Még anyagilag is elég megterhelő, a fél kiló kis porom elég hamar elfogyna...:-D

10 éve
#549
Bojtika 3
Válasz Bofy #546 számú posztjára
Én is erre gondoltam, de nem ismerjük. Én nem emlékszem hogy hozzászólt volna eddig.

Már megtárgyaltuk, hogy a 2 g/kg micsoda, és a testépítőknél sem az általános menüben szerepel. Ehhez Bmati kapásból ért, nekem rá kéne keresnem... :-D

10 éve
#548
Bofy
Válasz ubulne #547 számú posztjára
akarod mondani, kínzókúra:D:D

10 éve
#547
ubulne 192
Válasz agnesagnes #539 számú posztjára
Elnezest, hogy minositek, de ez borzalmas. Lehet, hogy a testepitok egy versenyre formaidozitesben igy esznek 1-2 napig/hetig, de hogy ez nem egy "normal embernek" valo taplalkozas, az biztos, meg akkor sem, ha fogyokurarol beszelunk.

10 éve
#546
Bofy
Háttő...jah:D...nem törölt, hanem helyesbített:D. 200g fehérje amúgy akkor korrekt, ha 100 kilós emberről van szó, mert sok testépítő ajánlja a 2g/tkg-ot.
Szerintem agnes valami fitnesses asszonka lehet, és ezért javasolt ilyen spártai menüt:)

10 éve
#545
Bojtika 3
Válasz Bofy #544 számú posztjára
De nem jó a napi 200 gramm fehérje!
Főleg, ha ilyen mondatokkal van indokolva:

"ugy,h levidd a zsir szintjet az az a szenhidratet akkor megkell emelni a proteint."

ööö...zsír, azaz szénhidrát???

10 éve
#544
Bofy
Azoknak jó, akiknek az étel nem örömforrás, hanem táplálék. És nem fogyni szeretnének, hanem izompipik, vagy szálkamacák szeretnének lenni.
Az ittlévők többsége viszont azért duzzadt meg, meg szeret enni:D

10 éve
#543
Bojtika 3
A 2 g/ttkg fehérje irdatlan adag, a testépítők is csak időszakosan fogyasztanak ennyit.
Ismeretlenül, csak a testtömeg alapján adni valakinek konkrét étkezéseket...mit ne mondjak, nagy bátorságra vall.

10 éve
#542
julius26
Válasz agnesagnes #539 számú posztjára
Ettől a kajától két nap után beköltöznék a hűtőbe, vagy éhségsztrájkba kezdenék...

10 éve
#541
Bojtika 3
Válasz agnesagnes #539 számú posztjára
Bocs, valamit elszámoltál! Edzés előtt és után 20-20 deka proteint meginni???

10 éve
#540
Bojtika 3
Válasz julius26 #538 számú posztjára
L-karnitin: még mindig a dm-es a jobb. Igaz, hogy csak 400 mg van egy kapszulában, viszont magnéziumit is tartalmaz (150 mg/kapszula). És még mindig 1300 körül van. És nem akciósan, azaz folyamatosan ez az ár.

A C-vitaminnál ez az ár jónak tűnik.

10 éve
#539
agnesagnes
Válasz daroczii #523 számú posztjára
Szia 30 kg felesleggel ehetnel kevesebb zsirt nyugodtan fogyj csak 2 kg-t. Igen a protein nagyon jo es tisztan tartalmazza a kello proteint a szervezetedned,amit ugy szamolunk,hogy 2x a te kg-d ... ami azt jelenti ha 100 kg vagy 200 gr proteint iszol meg. edzes elott es utan ... ha tisztan akarsz fogyni kello energiaval es ugy,h levidd a zsir szintjet az az a szenhidratet akkor megkell emelni a proteint. Reggel zab50gr+protein 100gr kicsi vizzel. 11kor egyel meg 20 szem mandulat vagy mogyorot es egy almat ...kello cukor es zsir. 13 kor egyel 100 gr csirkemellet 50gr rizzsel. 4kor tonhalat sajat sos leben citrommal.7 kor ismet hus 100 gr zold uborkabal vagy brokkolival 100 gr... este 10kor 5 tojasfeherjet so nelkul,es egy sovany turot 0,2% pusz

10 éve
#538
julius26
Tescoban akciós lesz az L carnitin 500 mg-os 60-db-os 1990-ért. Bojtika te biztos tudod, hogy ez jó vagy nem :)
(100 db-os 1000 mg-os C-vitamin is lesz 1590-ért)

10 éve
#537
Bojtika 3
Én is fogom, rövid időn belül! :-D

Köszi, azért így még jobb az ára...

10 éve
#536
LPanka
Válasz Bojtika #535 számú posztjára
én szeretem ezt a terméket, minden nap használom, és edzés után is lemegy belőle egy :)

10 éve
#535
10 éve
#534
Bofy
Közben rájöttem,hogy hát fehérjeport kevernek sütikbe, kajókba, úgyhogy az sem baj, ha ebéd előtt iszom meg. Még él bennem az étkezés helyettesítős turmix, hogy azt nem isszuk meg, csak evés előtt 3-4 órával :)

10 éve
#533
Bofy
Srácok, lányok! Akik otthon vannak a fehérjefogyasztásban, segítsenek már egy kicsit.
Szombat reggel 9kor van edzésem, mikor haza érek, már közel van az ebédidő. Akkor nem probléma, ha nem nyomom be a turmixot, nem?Hogy a fenébe csináljam?

10 éve
#532
10 éve
#531
Bojtika 3
Nincs is íze, azért!
Bár önmagában és meleg vízben elég nem szerethető, de ha annyi fehérje hiányzik még, akkor lehajtja az ember.

10 éve
#530
Gonoszka1
Válasz garkrisz #528 számú posztjára
Én a zöld turmixba keverem, és egyáltalán nem érezni a turmix ízén.

10 éve
#529
Bojtika 3
Én tejes dologba keverem, ha úgy alakul.
Vízben is lehet, de akkor csak fel kell hajtani.

Önmagában akkor elég egy vacsorára, ha aznap már bevitted a szükséges kalóriákat, és edzettél még utána.
De majd jönnek a többiek is.

10 éve
#528
garkrisz
Sziasztok! Segítségetek szeretném kérni. A Natura-s tejsavó fehérje koncentrátumot Ti mivel/miben fogyasztjátok? Ki lehet vele váltani a vacsorát? Válaszokat előre is köszönöm.

10 éve
#527
neonlicht
Nem sok.
Beválhat az ultra loss, de hasonlót ki tudsz keverni olcsóbban. Igaz nagyobb mennyiség úgy. Nem mindegy, hogy milyenek a méreteid, aligha hihető, hogy mindenkinek elegendő vacsora az a nyavalyás 15g-os mérőkanál, ami max. 120kcal-ás vacsorát jelent.

10 éve
#526
miramona 18 5
Sziasztok! Ha minden edzés előtt megiszok egy 500mg-os l karnitin pezsgőtablettát, minden vacsorára pedig az ultra loss shake-et, amiben 375mg l karnitin van, az nem lesz túl sok a szevezetemnek? Használja valaki az Ultra Loss-t?

10 éve
#525
Bojtika 3
...Istenem...

Legalább többen vagyunk, és megoszlik...

10 éve
#524
jancsoreka 12 33
Válasz daroczii #523 számú posztjára
1. Igen, jó. 2. Sok lesz, ha fél kilóra beállítod, bőven elég, ne siettesd. :)

10 éve
#523
daroczii
Nincs kedvem visszaolvasni. Inkább kérdezek :-) A gondom a következő: estére általában nem érem el a napi kalóriaadagomat és rendre fehérjedeficites vagyok. Mit szóltok, ha este egy fehérjepor-shake-kel pótolnám a hiányzó kalóriát, ami ugye tisztán fehérje, az jó lenne?
Férfi vagyok, kb 30 kg súlyfelesleggel. Heti 1kg fogyást állítottam be, azt tervezem hogy amíg a +20kg-ot el nem érem addíg ezt tartom, aztán leviszem heti 0,5kg-ra és közben futok meg testet építek.

10 éve
#522
Bojtika 3
Válasz perger #520 számú posztjára
Ezzel a munkával nem lehet könnyű.
Azért nem tartom nagyon ésszerűnek a fehérje ilyen túlfogyasztását, mert a zsírokra is szükségünk van. A szénhidrátok pedig egyenesen az idegrendszert táplálják, így Neked különösen fontos lehet. Csak nem finomított lisztek és cukor formájában.

10 éve
#521
neonlicht
Válasz perger #520 számú posztjára
Szia,
enegiaitalból van cukormentes, a kávé édesítővel is csak megszokás kérdése.
A Brutal Blade bőven tartalmaz stimulánst, úgyhogy ébren tart az is. A helyedben úgy csinálnám, hogy reggel csak egy szemet, hogy picikét pörgesse az alapjáratot, és a testsúlyodtól függően még 3-4 szemet egyenként délutántól, amíg vezetsz. A tervezett elalvás előtt 5 órával már ne.
Azért a BB sem csodaszer, előbb be kéne lőni a diétát, hogy működjön is, és amikor lelassul a fogyás, csak akkor bevetni. Nem jó rögtön ellőni a puskaport.

10 éve
#520
perger
Lehet nem elég érthetően fogalmaztam.. :) Amikor szedtem a brutal blade-t akkor edzettem de nassoltam is ennek ellenére hatásos volt. Amikor kalóriát számoltam semmilyen édességet nem fogyasztottam, nem ettem cukrot vagy cukros ételeket, semmilyen pékárut csak kizárólag fehérjében gazdag ételeket csirkemell, zsírszegény túró, natúr yoghurt, rántotta csakis a a tojás fehérjéből.... Nem csodálkozom azon se, hogy most híztam 5kg-ot, mert tudom, hogy mit rontottam el... a fő probléma az, hogy nemzetközi sofőr vagyok és sajnos vezetés közben nem megy a torna :D meg éjszakánként sokszor nyúlok az energia ital, kávé és csokoládé jótékony hatásához,hogy ne csavarodjak fel a szalagkorlátra. Büszke vagyok rá, hogy akkor sikerült 20kg-ot fogyni és most tenni fogok érte, hogy ezt meg is tartsam. Jelenleg 174cm magas vagyok és 68 kg.

10 éve
#519
Bojtika 3
Bármire költheted a pénzed, ha nem is edzel, és nassolni is szoktál. Ha fogysz is, visszajön.
Persze hogy a számolással lassan fogy az ember, de a bőr is jobban tudja követni a fogyást, no meg egészségesebb is.

10 éve
#518
perger
Sziasztok! Én tavaly tavasszal szedtem BRUTAL BLADE-t és elég jó róla a tapasztalatom... 2 havi adagot szedtem napi 3x2. Akkor még nem számoltam a kalóriát és hát a nasi is elég gyakran rám jött :) ennek ellenére az első hónapban 4 kg-ot fogytam és a másodikban is 3,5 kg-ot. Heti 4-5 alkalommal edzettem előtte 1000 mg l-carnitin -t szedtem . Utána elhagytam és elkezdtem kalóriákat számolni, de sokkal lassabban fogytam. Az ősztől sajnos nem tudtam megoldani, hogy eljárjak edzeni és hát a táplálkozásom se megfelelő úgyhogy most sikeresen felszaladt 5 kg. Most újra neki látok a kalória számolgatásoknak és mellette kipróbálom, hogy milyen hatással lesz a BRUTAL BLADE :) amitől egy kicsit tartok, hogy nem tudom hogy fogom tudni megoldani az edzéseket :S

10 éve
#517
Bojtika 3
Igen, én sem tudnék több kilós fehérjét venni hirtelen. Hiába olcsóbb kilónként, egy összegben nekem drága.

10 éve
#516
neonlicht
A Natura előnye a kis kiszerelés, de elég magas a kilónkénti ára, 5000 fölött. Amúgy az importált, 80%-os fehérjetartalmú nyersanyagot egyszerűen átzacskózzák, pont mint ennél a terméknél: http://hu.stillmass.eu/cfm-ultra-whey-80-instant-izesitetlen-natur/
Aki az ízesítettet preferálja, még mindig talál ugyanebben az árban is, sőt akár jobb minőségben:
http://www.bodybuildingbolt.hu/termek.php?id=944&nr=0

Ezeknél olcsóbbak a kevert fehérjék, de azokban szója is van, amivel nekem semmi bajom, de ezt sokan nem osztják.

10 éve
#515
Bojtika 3
A Rossmann-ban kapható wellmix sport protein is jó.

A dm-esben édesítőként a lehetőleg kerülendő aszpartám van!!!

10 éve
#514
Bojtika 3
Natura tejsavófehérje-koncentrátum.

Én innen rendelem, itt a legjobb áron van tudomásom szerint.
http://www.joegeszseget.hu/natura-tejsavofeherje-protein-koncentratum-500g

10 éve
#513
neonlicht
Válasz nkati02i #512 számú posztjára
Kis adagban, alap minőségben kapsz a Rossmanban, DM-ben, de a legtöbb drogériában is.
Nagyobb mennyiségben jobban megéri, de célszerűbb először kipróbálni, beilleszteni a napi étrendbe. Ha beválik, akkor érdemes jobban elmélyedni a vásárlási lehetőségekben.

10 éve
#512
nkati02i
Sziasztok! Én jó minőségű, de azért nem túl drága fehérjeport, tejsavóport szeretnék venni. Tudnátok nekem ajánlani, hogy melyiket szerezzem be és hol tudnám megvenni? Köszönöm:)

10 éve
#511
Bojtika 3
Köszi, ez meglepett, és nagyon jól is esik! :-D

10 éve
#510
neonlicht
Az erőfeszítés az erőfeszítés. Ahogy írtad, sok minden óriásit javult már, és kívánom, hogy folytatódjon!

10 éve
#509
Bojtika 3
Én nem edzek keményen, csak nagy a szám.
Nem tudok rendesen még mindig guggolni sem, inkább az a szenzáció, hogy az ismétlésszámok már általában sikerülnek. Próbálok azért egyre mélyebben.
A tolódzkodásból még a felét kihagyom, az se megy. Mármint a Tatarek-féle összeállításokban, azokat csinálom rendszeresen,mert Tatarek kell ahhoz, hogy nekifogjak, magamnak számolni sem szeretek.
Nem sikerül úgy mozognom, hogy megizzadjak, mert nem is lélegzem rendesen, azt hiszem.

10 éve
#508
neonlicht
Válasz Bojtika #504 számú posztjára
Bojtika, aki ilyen keményen edz, érdemes naponta legalább 2x 30+g fehérjét bedobni. Úgy jobban hasznosul. A jó kis fehérje hadd építse a hasznos szöveteket. Elégetésre pont jó a szénhidrát, meg a zsííír.

10 éve
#507
Bofy
Mármint miről?:)
törölheted:D

10 éve
#505
Bofy
Nejon, kérhetek egy emilcímet??Hmmm??Lenne hozzád pár kérdésem.

10 éve
#504
Bojtika 3
Én is mindjárt bekapcsolok némi kiskazánt magamon. ban. .
Ma főztem sárgaborsót, és ezzel (meg a reggeli porral) bőven megvan a fehérjém, de szénhidrátot még ehetnék keveset, a zsírnak még csak a felénél vagyok...
Jelentem, ghí helyett is jó a kókuszzsír, bár nincs az a jellegzetes íze, de sokkalta jobb, mint az olaj a fűszerek pirításához Csak gyorsabban kell csinálni, mert hamar pirul benne a fűszer.
Szóval nagyon finomat ettem, és jól is laktam, de az még délben volt. Nem akartam ma edzeni, de muszáj vagyok, hogy még ehessek valamit rendesen.

10 éve
#503
neonlicht
Válasz Bofy #501 számú posztjára
aszondom :)

10 éve
#502
neonlicht
Válasz Bojtika #500 számú posztjára
Világos. Ha guggolna, jó volna a kemény cipő.

10 éve
#501
Bofy
hja, nem a karnitin, a mozgás élénkített.Az erőt adott az élénküléshez:)
mindegy.marad a sportcipőm. vagy beugrok a bicajboltba egyik nap, h miaszitu.
Azt mondod akkor, h tegnap égett a zsííír is mint állat, nem csak a ch? mink is súlyzóztunk tekerés közben...de abba még bele kell szokjak.

10 éve
#500
Bojtika 3
Nem guggol, hanem spinningen fáj a a talpa.

10 éve
#499
neonlicht
Válasz Bofy #489 számú posztjára
A karnitin nem élénkítő, úgyhogy placebóként hatott akkor. Esetleg a nagy edzés pörgette fel az anyagcserét úgy, hogy nehéz volt elaludni.
Az állóképességre viszont nagyon kihat, olyan 1500mg-tól felfele. Gondolom azért, mert a zsírból a kellő ütemben jön energia, a megszokottakkal ellentétben. Úgy tapasztalom, erőszintet is növel, nagyobb súllyal tudok dolgozni kalóriamínuszban is, ami pedig nem szokás.
A testépítőknek ajánlott cipő nem lesz neked jó. Ott az a lényeg, hogy kemény legyen a talpa, mert a légbetétes cipő összeroskad, ha valaki komoly súllyal a nyakában áll neki guggolni.

10 éve
#498
Bojtika 3
Próbálj meg valami talpbetétet.
Sokszor a megoldás egészen meglepő. Amikor korizni jártam, és jó kis hokikorim volt, nem volt mindegy, hogyan fűzöm be, mert ha nem jól, akkor iszonyúan fájt a a talpam. Ugyanaz a koricipő, máshogy befűzve szinte egyben volt a lábammal.

10 éve
#497
Bofy
na bakker, én mindenütt a kemény talpat favorizálókba bukkantam. Kész vagyok:D...hát, majd lesz valami. Most nincs keretem spéci cipőre, hátha megszokom...vagy nem tudom. :)

10 éve
#496
Bojtika 3
Nem jó a kemény talp se.
Idézek egy fórumból, mert azóta is erre keresgélek...

"A spin cipő olyan, hogy rendesen tudj benne sétálni, szinte puha a talpa, és nagyon-nagyon jól szellőzik, mivel nincs menetszél.
Az átlagos montis cipők túl melegek spinninghez, az outis cipőben meg nem nagyon lehet járni. Én úgy szoktam feloldani ezt a problémát, hogy papucsban slattyogok le a terembe, és csak ott veszem fel a cipőt.
Viszont aki csak spinningre akar cipőt, annak a spinning cipő az igazán jó megoldás!"

10 éve
#495
Bofy
Kipróbálom, aztán jelentek. És beszerzek egy klumpát is:D:D

10 éve
#494
Bojtika 3
Válasz Bofy #493 számú posztjára
Írtam még hozzá!

Én 400 mg+150 mg Mg-osat szedek (bocs, magnézium), abból egyet ébredéskor, és egyet délután, ez kábé az edzésem előtti óra.
Jónak tűnik a terved, próbáld így ki

10 éve
#493
Bofy
én nem akasztósat szeretnék, mert van a pedálon olyan izé..szájkosár:D:D...nem jut eszembe a neve:D.
Lehet,h a talpbetét is elég, majd utána járok :)

Bófi mindent magára vesz:D....de szombaton nem küldök be 4 kapszulát:D...ha 9kor lesz edzés, akkor fél7kor reggelizzek, és 8kor szedjem be? Mert ha korábban lenne, még elmennék éhgyomorra, de 9-10 ig leszédülnék.

10 éve
#492
Bojtika 3
Nem lehetne valami rugalmas talpbetét?
A biciklis csukának igen, kemény is a talpa, és bele tud akadni a pedálba is, ami a vejemnek volt. Ha nem ajánlanak kimondottam a spin-hez gyártott cipőt, akkor ne vegyél!

És még valami...Amit a profi testépítőknek meg sportolóknak ajánlanak, az nem Bofynak szól...
Nem csodaszer a karnitin, hanem a szívet támogatja. De ha túl nagy megterhelést vállalsz miatta, akkor túlterhelheted a szíved, szerintem.
Amint eljutok egy kardiológushoz, megkérdezem ezt is. Én is szedem, szerintem segített a várnyomásom normalizálásában.

10 éve
#491
Bofy
Nem elsőre, elsőre csak 1000 mg-al kezdtem :). Gondoltam kipróbálom 2ezerrel, mert valahol olvastam,hogy ennyi kell.
A biciklis csukának kemény a talpa, így ha sokáig állva teker az ember, elvileg nem fáj tőle a talpa. Tegnap alig ültünk a bicajon, és a talpam veszettül fájt, és erre kell valami megoldást találjak.

10 éve
#490
Bojtika 3
Nem tudom, az a cipő kifejezetten a spin-re való?

A vejem bringás futárkodott egy időben, Többek tanácsára vett bringás cipőt, ettől aztán úgy tönkrement a térde, hogy abba kellett hagynia a melót.
A 2000 mg azért elég rengeteg, mindjárt elsőre főleg. Túlterhelted magad.

10 éve
#489
Bofy
Tegnap bekapkodtam összesen 2000 mg karnitint spinr előtt. Fene gondolta, de egyáltalán nem fáradtam el. Sőt, tök nehezen tudtam elaludni:D.
Viszont a talpam majd leszakadt, lehet nem úszom meg, és kell vegyek a bicajos cipőt.

10 éve
#488
neonlicht
Válasz dia1127 #485 számú posztjára
Pénztárca kiürítésre hatásos.
A termék nem más, mint fehérjepor, rost (útifű maghéj), maltodextrin és némi vitaminkiegészítés. Az összetevőket könnyen és olcsóbban meg tudod vásárolni, és a maltodextrinnél jobb ötleted is lesz ;)

10 éve
#487
LPanka
Válasz dia1127 #485 számú posztjára
szia, én már ittam. azt hiszem azzal kezdtem. iszonyatosan édes, de jah, megteszi. csak túl drága szerintem. ha sok pénzed van rá, akkor jobb minőséget vegyél szerintem, ha meg számít a pénz, akkor megteszi egy full force mixed protein matrix
ízben ne várj tőlük nagy élményt, az igazán jó, baromi drága a szójásat meg kell szokni, egy egy esti étkezésnek tökéletesen megfelel

10 éve
#486
shinita 10 1
Válasz Bojtika #484 számú posztjára
Szilvát én se vettem, pedig a mi fáink alig teremnek, majd megifjítjuk őket. Valahogy az kevésbé kedvelt általam. De Alexander körtéből rengeteget pusztítottam mostanában, szeptemberig pedig ott volt a 3 saját fa termése, bár sajna egyáltalán nem elállósak, azonnal meg kell enni őket, én pedig 1-2 szemre vagyok képes, dömpingben inkább kevesebbre. De a páromra jó világ volt :) Azért püréként egy picike a mélyhűtőben is lapul. Barackból pedig rengeteg van, püré is, lekvár is. De a lekvár az nekem (baromi finom) cukros édesség, amiből egy teáskanálnyi már hű de lazulás, nem pedig frissítő gyümölcs. Utóbbi eddig a körte volt, most kezdek áttérni a narancsra és a mandarinra. Almát valahogy keveset eszem itthon, inkább úti gyümölcsként funkcionál, mert nem olyan törékeny és szépen lehet enni menet közben is.
Fagyasztott állapotban bogyós gyümölcsöket és banánt tartok, még saját szeder és eper is van. Elég jól feldobnak egy sima almaturmixot... Na nekem a mirelit beszerzése a macerás, sokszor hónapokra kimarad, mert a faluban durván drága, Fehérvárról hozni pedig csak fagyban tudjuk (jó, kéne egy hűtőtáska...). Ami nem volt valami sok az utóbbi időben. Ráadásul nem időpontra megyünk sosem, s a párom inkább egy melegebb időszakot választ, hogy motorozhasson. A zöldség mirelit is problémás, de kevésbé, mert egyrészt a faluban se túl drága, másrészt nem baj, ha kiolvad, legfeljebb azonnal megfőzzük.
De gyümölcs nélkül amúgyis nehéz maradnom, az utcában még sok csipkebogyó és kökény van (de a kökény akkor is fanyar...), a kertben pedig az utolsó naspolya keménykedik még :) December utolsó s január első napjaiban ettük le a végét, kivéve ezt az egyet.

10 éve
#485
dia1127
Sziasztok. Valakinek van tapasztalata a BioTech Ultra Loss Shake-el kapcsolatban? Hatásos mint étrend kiegészítő pl vacsora helyett?

10 éve
#484
Bojtika 3
Elállna, de itt nem kapok. A banánt nem szeretem annyira. Persze amennyire nem ettem a gyümölcsöket, már ez is csoda, hogy alma mindig van itthon.
Narancs általában van a boltban. Szeretnék egzotikus gyümölcsöket is kóstolni, de ez elég lüke kijelentés a részemről, mert a szilvaszezon idején egyszer vettem csak szilvát. (Mondjuk nem is volt a boltban többször, de a városból hozhattam volna, ha annyira akarok, mert ügyintézni voltam bent.)

10 éve
#483
shinita 10 1
Válasz Bojtika #482 számú posztjára
Szerencsére sok gyümölcs elég jól eláll. Mi az ősszel feltankoltunk almából és mivel olykor úgyis járunk Fehérvárott, mindig van többféle gyümölcsünk. Jó és nem túl drága banánt nem tudunk venni jó ideje... Ami nemcsak teljesen érett, édes, hanem egy picit gyümölcsös is, bár ezt nehéz elmondani, milyen, de aki evett mindkét típusút, az talán tudja.

Én is érzem, ha megbillennek az arányaim, de csak a szénhidrát esetében, igaz, a másik kettő kevesebbet változik. Egy fehérjeszegény nap nem gond, több sosincs.

10 éve
#482
Bojtika 3
Én érzem, ha a személyes arányom megbillent, a Bázison ugye utána is tudok nézni, és rendszerint beigazolódik, hogy valamelyikből kevés volt...
Érdekes dolgok ezek.

A gyümölcs...ó igen, egészen költészeti magasságokba tud emelni. Már magam sem hiszem el, de éveken át nem ettem!
Bár lenne kapható több féle is itt a faluban.

10 éve
#481
shinita 10 1
Válasz Bojtika #480 számú posztjára
Viszont a test elég sokféle táplálkozás mellett megvan. A történelem során voltak csoportok, amik szinte csak húst s voltak, akik csak növényi táplálékot ettek. Persze pl. az eszkimóknak muszáj volt, én se tartom jónak, ha az ember nem eszik zöldségeket, de bebizonyították, hogy a test tud működni úgy is, legalábbis ha az ősei is így táplálkoztak s megfelelőek a génjei és életmódja. Érdekes dolgok ezek.

Az emberek zöme azért igencsak befolyásolható. Én szerencsére nem, táplálkozásban részben a saját fejemet, de inkább a saját testem jelzéseit követem, no meg persze a hedonizmusomat. Mindig is sok állati és növényi táplálékot ettem, így a legegyszerűbb, ha nem is az egyetlen igaz út.

Nincs nagy tapasztalatom fehérjehiány terén, de éhes nem szoktam lenni miatta. A kevés zsír és a sok szénhidrát miatt annál inkább. No meg a kevés kalória miatt, de ez teljesen változékony, hogy mi a kevés. Egypár hete 2000 kalória után roppant éhesen néztem ki a fejemből este, manapság mindig alatta vagyok, olykor jelentősen és teljesen jól érzem magam. A súlyomnak pedig köze nincs semmihez, hullámzik, ahogy neki tetszik.
De a hiányzó dolog pótlása miatti szinte azonnali jobb érzetet ismerem, nálam szénhidráthiánynál van ez. A gyümölcs különösen jó, egyesek pedig eltiltanának mindenkit egy életre, vagy akár a fogyás idejére... Egy napig is problémás lenne kihagyni, nekem azonnal energiát ad, felébreszt, főleg a citrusfélék. Plusz fantasztikusan finomak számomra, mindig egy hatalmas, lelkesítő élmény jóféle gyümölcsöt ennem.

10 éve
#480
Bojtika 3
Nem kizárólagos fehérjeforrás az a pár deka bulgur vagy lencse, stb., amit egyszerre megeszik az ember, de nagyon fontos, hogy a fehérje ne mind állati eredetű legyen.
Vegyesen kellene étkezni, sem ragadozók, sem növényevők nem vagyunk biológiailag.

Én is azt mondom, hogy befolyásoktól mentesen, a saját testünket kitapasztalva kellene étkezni.
Tegnap nekem kicsit kevés lett a fehérjém, emiatt lehettem picit "éhes" lefekvéskor. Akkor már nem ettem, mert a gyomrom igazából eléggé tele volt, az éhség inkább olyan hiányérzet volt. Ma, szokásom ellenére, még a reggeli kávém előtt nagyon jól esett egy kis fehérjepor (fél bögre meleg vízben). Most remekül is érzem magam.

10 éve
#479
shinita 10 1
Válasz Bojtika #478 számú posztjára
Szerintem nincs ideális arány, csak kapjon meg az ember mindent, ami kell neki s természetesen megértem, ha valaki limitálni akarja a szénhidrátbevitelt, hiszen én is azt próbálom. De a fehérje miatti zöldségevés pont nem kavar be sokat, legalábbis nem szükségszerű ez, az még nekem se fáj, ha mondjuk egy egész fehérjedús ebéd 20g szénhidrátot tartalmaz... :D Amikor fehérjét akarok bevinni s nem sok kalóriát, akkor úgyse lesz sok a szénhidrát :)
Gyümölcsből fedezni a fehérjebevitel jelentős részét, na az dobja meg a szénhidrátot (s amúgyis elég extrém eset, pont ezért fogott meg). Meg persze a keményítődús dolgok. Úgy 3 deka zabpehelyben van annyi ch, mint egy kiló spenótban...Pedig az utóbbi a több kalória és fehérjét is rendesen ad. A zöldségek között is van szénhidrátdús, persze. Ahogy gyümölcsök között is van szénhidrátszegény.

10 éve
#478
Bojtika 3
Persze, a növényi fehérjék is nagyon fontosak! Csakhogy könnyen borítják a szénhidrát-arányt.
Egyszerűbb a reggeli müzlit feldobni egy kanál porral. Utána már könnyebb a nap folyamán kordában tartani a dolgokat. Főleg, ha hozzám hasonlóan, nem hússal üzemel az ember.

10 éve
#477
shinita 10 1
Én a magliszteket és fehérjedúsabb zöldségeket is bevetek, ha kevés a fehérjebevitelem, mert véletlenül kevés kalóriát eszem (kissé paranoid módon állok hozzá, szeretem, ha megvan 1 g/ttkg a fehérje, ez is csak fele a szálkásító diéta szintjének, de nem baj, a kötelező minimum azért megvan). Nem lenne gond, ha sok jóízű tojáshoz jutnék, de az nem olyan egyszerű.
Az összes többi fehérjeforrásom igen zsíros. Van egy fehérjekenyér fedőnevű cuccom, tojásfehérje és tökmagliszt, az nekem elég hasznos tud lenni adott esetben :P Nem a gasztronómia csúcsa, de teljesen ehető.

10 éve
#476
tothf1 396
Köszönöm!!!!!

10 éve
#475
neonlicht
Válasz tothf1 #472 számú posztjára
A fehérjebevitel emelésére alkalmas a tojás (ha kevés kalórián vagy, akkor részben csak tojásfehérje), a zsírszegény sajt és túró. A tej, joghurt, kefír igazából sajnos nem!
Leggazdaságosabb fehérjeforrás a csirkemell. Ebből érdemes többet párolni, és a felvágottnak nevezett ipari szemét helyett is alkalmazni.

10 éve
#474
neonlicht
Általánosan a WPC-80-at árulják (különböző márkák alatt és eltérő ízesítéssel). Ez azt jelenti, hogy 80%-ban tejsavófehérje. Legalább 6% a tejcukortartalmuk, ne dőljön be senki annak, ha ráírják, tiszta fehérje. Ezt a kategóriát koncentrátumnak nevezik.
Valóban van közel tiszta tejsavófehérje, de az már igen drága, és arra ráírják, hogy izolátum.
A Natura 20%-ban kazein, tehát nem tiszta tejsavófehérje. Ez nem is baj, mivel a kazein lassabban szívódik fel, azért elnyújtottabban biztosít aminosav utánpótlást, ami diétázóknak előnyös. A tiszta tejsavó protein vércukor ingadozást csinál, a szénhidrátokhoz hasonlóan.
Most ezt rendeltem, valamivel olcsóbb, jobb, és egyenletesebb felszívódású: http://hu.stillmass.eu/whey-80-1-1-micellar-caseine/
Szóba jönnek még a kevert fehérjék, ami a tej mellett szójából is készülnek. A legtöbb embernek (akik nem fogyasztanak belőle 5-6 alkalommal naponta) ezek is megfelelnek, aminosav profiljuk teljesen jó, és 3000ft/kg körüli áron mennek.
Kézen-közön-vaterán lehet még olcsóbb "fehérjeport" is szerezni, ezek azonban átverések, tejsavóport tartalmaznak, amiben 60% fölött van a tejcukor!!

10 éve
#473
Bojtika 3
Igen, én is pótolom a fehérjét.
Eddigi tapasztalatok szerint a Natura édesítetlen tejsavófehérje koncentrátum (külföldieknél whey) megfelel. Ez nem ízesített, de figyelj, mert ebből van édesített, az nekünk nem jó. Én rendelni szoktam, 500 g 2190.- Ft. Lehet, máshol drágább.

Talán könnyebben elérhető a Rossmann boltokban kapható Wellmix Sport Protein, ez vaníliás.

Ma is tettem egy kanál fehérjét a reggeli kefirbe.

10 éve
#472
tothf1 396
Sziasztok!
Most nincs időm végig olvasni a hozzászólásokat, lehet hogy már volt ilyen, bocs. Abban segítsen valaki mit tegyek, ha az elfogyasztott fehérjém legtöbbször kevés, pedig úgy gondolom talán az a legfontosabb. Változatosan táplálkozom, tejterméket, húst is eszem, de a napi kalóriakeretbe hogy építsek be többet és mit? Egész nap nem tudok húst enni, mert annyira nem vagyok hús-fan. Valamelyikőtöknél olvastam régebben a fehérjeport azt vegyek? Köszi-köszi-köszi!

10 éve
#471
Bojtika 3
Én is várom a válaszokat, mert megtetszett, és kicsit pályázom rá.
Csak. mivel régebben nézegettem már, nem tudom, melyik szerzőé tetszett meg, keresgélek!

10 éve
#470
tzakar
Olvasta valaki a Sporttáplálkozás című könyvet? Tudnátok róla írni egy véleményt? Hasznos nem hasznos, érdemes, van benne többlet infó, újdonság, stb ahhoz képest amit egyébként is tudunk a táplálék kiegészítőkről?

10 éve
#469
LPanka
köszönöm, közben nem vitaking, de találtam egyet a kedvenc biocentrumomban, és igen, pesti vagyok :)

10 éve
#468
Bojtika 3
Oké, de LPanka úgy tudom, Bpesten lakik...☺

10 éve
#467
tzakar
Válasz LPanka #461 számú posztjára
Gyöngyös, Mátyáskirály út 1. Drogériás bolt (a város közepén)

10 éve
#466
Bojtika 3
Igen, bár bogáncsnak másik fajtát is hívnak.

Ez a máriatövis:

http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1riat%C3%B6vis

10 éve
#465
neonlicht
Nekem nem kerek, bár a google máriatövis, vagy milk thistle címszó alatt tényleg lila bogáncsot hoz ki, de a mag leginkább szeklicére, vagy kicsit a fehér szotyira hasonlít, amit a sima bogáncsból nem nézek ki.
Máj regenerálásra szokták szedni, például doppingszer szedés után.

10 éve
#464
Bojtika 3
Azt is tartanak patikában.
(Most tudtam meg, hogy ez a szamárkóró, azaz bogáncs...)

10 éve
#463
LPanka
Válasz Bojtika #462 számú posztjára
köszi. még bioboltba is benézek. csak nekem a máriatövis kéne

10 éve
#462
Bojtika 3
Néhány patikában szokott lenni. Kérdezősködj a környéked-beli patikákban.

10 éve
#461
LPanka
sziasztok!

vitaking termékeket hol lehet kapni? online megoldás nem érdekel

10 éve
#459
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #458 számú posztjára
Én NEM AKAROM a frontokat. Hogy én idióta képeket nézegessek? Frászt. Ha elkezdeném figyelni, még belecsavarodnék.
Alszom ahogy alszom, és slussz, a paprikás krumpli sincs kétszer egyforma, hát az alvásunk sem. De általában az alvókám is oké, mert a szorongásokat is le tudom építeni. Ja, és az orrsövényferdülésem is javult, de azt nem tudom, mitől. :-)
Elég erőteljes volt vékony időszakomban is, és falun is. Talán a két évvel ezelőtti cigi-leszokás inkább belejátszik, csak nem azonnal vettem észre, biztos fokozatosan történt a javulás. Egyszerre csak kapok levegőt az orromon.

Hatan vannak most. Két anya, és két-két kölykük.
Időnként elvész vagy elpártol egyik-másik, az idén többen eltűntek így, és volt egy sérülésben elpusztult is.
Több nagy, erőteljes kandúr volt még tavaly ilyenkor, most egy sincs. Csajos szakasz lettünk.

10 éve
#458
Gonoszka1
Válasz Bojtika #457 számú posztjára
Én amikor még fiatal voltam akkor nem éreztem meg a frontokat. Viszont amióta már elmúlt a fiatalság azóta én megérzem a frontokat, és azokból is a hidegfrontot. Én szoktam időjárást nézegetni, de abból engem inkább a hőmérséklet érdekel. A hideg frontnál egyszerűen nem tudok aludni éjszaka, nyugtalan vagyok, és nem is érzem jól magamat.

A fogyás tényleg nagyon sok mindenre jó befolyással bír. Még a cukrosoknak is jobbak lesznek az eredményeik, ha a testsúlyuk 10%-át lepakkolják magukról.

A cicákért meg csak imádkozni lehet, hogy ne kapják el egymástól a betegséget (persze náluk is számít, hogy az immunrendszerük mennyire erős, esetleg valamilyen jó immunerősítő vitamint lehetne nekik adni). Most hány cica van?

10 éve
#457
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #456 számú posztjára
Tudod, én kis távolságtartással vagyok a "frontok" okolásával. Sokan szinte csak az időjárás figyelésével foglalkoznak, a saját túlsúlyukkal vagy egyéb problémáikkal nem. Csak a front! :-D
Én nem nézek időjárás-jelentést, de Anyukám lelkesen elmondja szinte minden nap. Pedig szoktam mondani neki: kétszer vagyok ideges tőle, egyszer, amikor meghallom a jóslatot, másodjára akkor, amikor nem válik be. :-D
A súlycsökkenés több mindenre hatott, mint gondoltam volna. Vérnyomás, ízületek, lelki és fizikai teherbírás...

(remélem, nem macskanátha, már tényleg csak a legkedvesebb két öregcsaj van, és az idei gyerekeik...)

10 éve
#456
Gonoszka1
Válasz Bojtika #455 számú posztjára
A macska influenza nem mindig jár náthával. És sajnos ragályos, tehát egyik cica elkapja a másiktól. Ilyenkor azt lehet csinálni, hogy a legjobban elkülöníteni a beteget a többitől. de sajnos gyógyszerek mellett is nagyon kicsi az esély a felépülésre. Nem is csodálom, hogy megviselt, de szerencsére most már jobban vagy, és a cukor iránti vágyadat is le tudtad győzni (és ez nem semmi!). És hogy a vérnyomásod is jó, az külön öröm (mert az nagyon rossz amikor magas), bár az idő elég bolond, mert jönnek-mennek a frontok, és az esők. De az biztos, hogy a nagy fogyásod is pozítivan hatot a vérnyomásodra, és gondolom ezért jobban viseli a szervezeted az időjárás változásait.

10 éve
#455
Bojtika 3
Nem tudom, mert nem volt náthás...

Elment azóta egy másik gyönyörűm is, egy napig már majdnem jött a depresszió. Nemcsak a hétvége akadályozta meg, hogy dokit hívjak, de a pénztelenség is, és persze az önvád...Ennek a második macskának viszont még valami csomót is éreztem a hasában, és tályog is volt a torkában, de hogy a szeme mitől ragadt be, azt nem tudom, az sem volt váladékos. Csak besüppedt. És ő jóformán éhen-szomjan halt, nem bírt a végén fecskendőből se nyelni.
Egy napig szinte csak aludtam, és kifejezetten cukros cuccot ettem volna, de áthidaltam almás desszerttel, és valahogy jobban vagyok már.

Váltsunk...a vérnyomásomra tényleg jó hatással van az L-karnitin, szépen csökkenti.

10 éve
#454
Gonoszka1
Válasz Bojtika #452 számú posztjára
Sajnálom!!! Lehet, hogy macska influenza, mert az sajnos legtöbbször így végződik.

10 éve
#453
Bojtika 3
Válasz neonlicht #451 számú posztjára
A DM-esben is van magnézium, legalább ez is letudva.
Tegnap ahogy hazafelé jöttem, már a buszon 2 db kapszulát bevettem. Hajnalban (azaz lefekvéskor) a vérnyomásom 99/54 volt, pulzus 67.
Általában ébredéskor veszek be egy kapszulát, az első 4 dl teámmal. Utána jön csak a kávé. A másodikat úgy 7 óra felé este, mert az edzés 9-10 óra körül szokott jól esni.

10 éve
#452
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #450 számú posztjára
Nem tudom, mi volt a baj. Kezdeti javulás után elveszítettük mégis.

10 éve
#451
neonlicht
Válasz Bojtika #449 számú posztjára
Itt van egy csomó-féle karnitin, de ezek se olcsóbbak ahogy nézem. Viszont némelyikben vannak még hasznos anyagok pluszban.
http://shop.builder.hu/l-carnitine-c104

Kipróbálom a Carni Cannont, majd mesélek a tapasztalatokról.

10 éve
#450
Gonoszka1
Válasz Bojtika #449 számú posztjára
Szegény cicuskának mi baja van? Nem akar enni?

10 éve
#449
Bojtika 3
Ma vettem wellmix fehérkét megint, mert sürgősen kellett.
És amióta fogytán volt a karnitinem, és csak 400 mg-ot vettem be naponta, azóta magasabb lett a vérnyomim, tehát vettem azt is a DM saját márkájából, mint a múltkor is.
Itthon számoltam. A DM-es karnitin még mindig a legolcsóbb, 58 Ft egy gramm.
A Swanson 500 mg-os, 100 db-os karnitin ára 4720.- Ft, azaz egy gramm karnitin 94 Ft-ra jön ki.
Néztem a DM fehérjeporát is, de aszpartámmal van édesítve. Tehát átbattyogtam a Rossmann-ba és ott vettem WellmixProteint, a sport változatot, 350 gramm 1999.- Ft, csak vaníliás van, de jól oldódik és jó az íze. (Más édesítők, nem aszpartám.) Azaz egy gramm ebből 5,7 Ft.

Itthon kiszámolva, nem jó vásárt csináltam vele, mert a Natura tejsavófehérje-koncentrátuma édesítetlen, 500 gramm a Jóegészséget-ben 2190.- Ft. Grammja tehát 4,4 Ft.

Tehát egyrészt figyelni kell, mivel van édesítve a por, másrészt sokan figyeljük, hogy ne legyen benne sok szója (és a wellmixben van egy kevés), valamint 2200 Ft fölötti áron ne vegyétek meg feltétlenül.
Ha nem kellett volna sürgősen, akkor a Naturát rendeltem volna a többi dologgal együtt. De az egyik cicámat sűrű fehérjeoldattal tartom életben két napja. Muszáj volt venni gyorsan fehérjét, mert már alig van a doboz alján.

10 éve
#448
Dyti
Na betoltam ma az elsőt reggeli zabpehellyel meg körtével, kicsit meglepődtem mennyire vaníliás, nem gondoltam volna h ennyire érezni lehet majd, de amúgy nem rossz így elsőre :)

10 éve
#447
LPanka
Válasz Dyti #445 számú posztjára
ez a fehérje elég jó. én is ezt eszem. és csomó kajában fel tudom használni :)

10 éve
#446
neonlicht
Válasz Dyti #443 számú posztjára
Szívesen, ez a fehérje tényleg jó, és főzött zabpehellyel nyami.

10 éve
#445
Dyti
Vaníliát vettem. Remélem nem, zabbal meg gyümölccsel szerintem csúszni fog az :D
Annó a turbo diétát csináltam annál kipróbáltam 3 ízt is, azt gondoltam a csoki lesz a nyerő, de azt utáltam a legjobban ( bár ott már mindet utálod igazából 2 nap után :D ). Szóval maradtam a vaníliánál, aztán majd meglátjuk :D

10 éve
#444
Bojtika 3
Végül is kilóra számítva kicsivel drágább csak, mint a Natura.
Abból a fél kilós, nagyon jó áron is 2190.- Ft. (Ez a számomra még éppen rászánható összeg, nem is tudnék nagyobb kiszerelésben venni.)

Milyen ízesítésben vettél? nem fogod megunni?

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2